Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=650798#post650798][b]Rosie N. Fisher - 2016.12.25. 16:24[/b][/url]

   ~kinézet

Lovagja késésben van. Óráját ugyan a szobájában hagyta, hiszen nem illett volna az összképbe, bármennyire szép darab is egyébként, de mégis biztos benne, hogy Adrian késik, hiszen ő maga is késve indult. Egy nőnek mégiscsak úgy illik, hogy legalább öt percet, ha éppen nem negyedórát várakoztassa azt az elszánt herceget, aki elviszi a bálba. Talán Cole keze lenne a dologban? Lefoglalta volna valamivel kedves közös ismerősüket, hogy elronthassa az ő estéjét ezzel? Végtére is a bátyja mégiscsak rellonos, és mire nem képes puszta kicsinyes irigységből, hogy keresztülhúzhassa az ő számításait. Toporzékolni tudna a gondolattól is hirtelen, ahogy a megbeszélt találkahelyen ácsorog, de nagy önuralomról téve tanúságot nem teszi. Hogy nézne az ki? Úgy tesz inkább, mintha nem is várna senkire, inkább várakoztatni óhajt valakit. Megigazgatja a fülbevalóját, majd valami tükröző felületet keres, hogy szépen göndörített dús fürtjeit is helyresimíthassa, ha netán elcsúsztak volna útban idáig. Milyen rossz gondolat volt nem hozni magával tükröt, habár a sminkjét nem kell igazítani. A szeplőit nehéz eltüntetni, félmunkát pedig inkább nem végez. Különben is szép a bőre, és csupán aranyszínű szemfestéket választott most ehhez az alkalmi öltözethez, ami még inkább kiemeli haja rozsdavörös színét és világos bőrét. Odafent a tükör előtt ácsorogva tökéletesnek érezte a látványt. Elégedett magával. Csak jönne már Adrian. Kissé hűvösen köszönti aztán, amint megérkezik, szinte büszkén magára, hogy noha meggondolta, mégsem engedte le a haját csak azért, mert a fiú annyira szereti látni azt a hajzuhatagot. Állát felszegve karol bele azért nyomban, ahogy azt illik.
- Már kezdtem attól tartani, hogy elfelejtettél - szólal meg alig észrevehető hűvös kis éllel a hangjában, hiszen őróla megfeledkezni nem lehet. Az halálos véteknek tekinthető tulajdonképpen. Gyorsan el is felejti azonban ezt a sérelmet, már mosolyog is, szépen libbenve be a terembe a fiú mellett, igyekezve arra összpontosítani, hogy itt vannak, bál van, öröm, csillogás, neki meg igazán fess partnere akadt, akit már egész régóta ismer egyébként is, és tudja, hogy a táncnál sem kell attól tartania, hogy majd netán a lábára lép megtaposva cipellőjét.
- Különben nagyon jól nézel ki - dicséri meg, most már sokkalta kedvesebben, végignézve rajta. - Én hogy tetszem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=685332#post685332][b]Rosie N. Fisher - 2017.06.12. 23:10[/b][/url]

Ráhel

Szórakozottan piszkálja tányérján a salátalevél- és paradicsomdarabkákat. A kis sajtkockákat már mind sikerült kiválogatnia, majd a tányér szélére halmoznia. Szereti, de ha megeszi... Inkább nem eszi meg, az a biztos. Különben is, a múlt héten fél fonttal nyomott többet, mint eddig, és még mindig nem jött rá, hogyan sikerült ezt elérni. Amióta fogóként a csapat tagja lett, minden eddiginél rosszabbul érinti minden egyes kis pluszdeka, hiszen a versenysúly fontos. Minél kevesebbet nyom, annál gyorsabban tud repülni a cikesz után. Természetesen a balettet illetően sem érzi kevésbé fontosnak, hogy pihekönnyű maradjon és nádszálvékony. Megcsikordul a tányéron a villája, ahogy odébb lökdös egy paradicsomdarabot, majd a kés segítségével az említett evőeszközre igyekszik szúrni egy salátalevél-darabkát. Többször is felhajtogatja, hogy sikerüljön is a művelet, végül pedig orra elé tartva szemléli. Szép zöld. Nem olyan sötétzöld, mint a rellonosok színe, hanem olyan ehető zöld. Finomnak tűnik. Nyel egyet. Igazából roppant éhes. Összefut szájában a nyál már a saláta gondolatától is, gyomra pedig szinte keservesen mordul fel, fordulva egyet. Csak egy falat. Tényleg csak saláta, alig pár kalória. Meg vitamin. Az kell. Még szüksége van pár pillanatra, mire tényleg befalja. Kényszerítenie kell magát, hogy lassan rágja meg, minél lassabban, és ne akarja máris magába tömni a többi darabot is, hogy aztán csak úgy csússzon le a torkán az egész egyben. Egy darab paradicsomot is kiszemel, gondosan vágva még azt a picit is félbe azért, ám ezt már nem sikerül bekapnia, csak a villát emeli fel, amikor is felbukkan Ráhel és csak úgy a semmiből olyan tényt közöl, hogy azonnal lenyeli a féli megrágott salátalevél-darabkát.
- Tessék? - kérdez vissza, mint aki rosszul hallott. Leteszi a villát. Poharáért nyúl, nagyot kortyolva a vízből. - Arlen? - kérdez ismét, közben hevesen kalimpálva kezével, merthogy nem tudja, hogyan is lehet ezt lereagálni. - Ez mikor... hogyan? Fejre esett?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=690337#post690337][b]Rosie N. Fisher - 2017.07.14. 09:54[/b][/url]

Ráhel

Jól hallotta? Nem, az nem lehet. Arlennek bizonyára csődöt mondott ott bent a fejében egy pici kis fogaskerék, hogy máris menyasszonya van. De hát mikor? Hogyan? Sűrűn pislog Ráhelre, miközben ajkai elnyílnak a döbbenettől. Feldolgozni igyekszik a hallottakat, még mindig a levegőben tartva közben a hegyes evőeszközt.
- Bocsánat - jelenti ki hatalmasat nyelve zavarában, amikor ráeszmél Ráhel figyelmeztetése nyomán, hogy még mindig hadonászik. Ebben aztán semmi kecses nincs, ráadásul pedig még tényleg veszélyes is. Leteszi a villát és a poharáért nyúlva nagyot kortyol a vízből. Nem, ettől sem lesz jobb, csak mintha a gyomra lenne picit jobban tele. Rendben, hát akkor már megissza az egész pohárral, a salátát meg úgy tolja odébb, ahogy van. Úgysem férne már el az a folyadék mellett, hiszen a gyomra már így is akkora, mint egy borsószem.
- Hát ez... tuskó - közli meglepően hevesen. Akár vele is megtehette volna ezt az a bájgúnár, olyan csúnyán néz a szavai mellé ráadásként. Teljes mértékben átérzi, milyen lehetett ez a navinésnek, és különben is, mi az, hogy ez csak így a semmiből kerül elő, miközben még mindig mindenkinek teszi a szépet. Ó, hogy az a foszladozó balettcipő... Mutatóujjával megdörzsöli a szemét, pillanatnyilag mellőzve minden eleganciát, pedig erre egyébként nagyon ügyelni szokott mindig, majd idegesen szusszan fel.
- Nem is akarom tudni - szalad ki a száján egész élesen hirtelen, félbeszakítva ezzel Ráhel mondandóját, mielőtt még netán eszébe jut számba venni a lehetséges jelölteket vagy valami hasonló. Nem kíváncsi rá most. Eldöntötte és ehhez a döntéshez makacsul ragaszkodik is. A tányért odébb tolva kel fel a helyéről, összeszedve dolgait.
- Ne haragudj, gyakorolnom kell - magyarázza közben fel sem nézve, talárját rángatva éppen, mert valahová sikerült beszorulnia, aztán ha már mindene megvan, elviharzik a nagyteremből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=705202#post705202][b]Rosie N. Fisher - 2017.10.08. 16:04[/b][/url]

Saláta van előtte a tányéron, jégsaláta és csicseriborsó, paradicsom, uborka, sajt meg természetesen sült krumpli és egy szelet hús. Nem mintha ez annyira természetes lenne, csak megpróbálják ráerőltetni, hogy egyen. A tanáraitól ezt hallja, akárcsak a gyógyítótól, de még a pszichológustól és Emilytől is, aki felsőbb utasításra már a szobatársa is, mert valakinek vigyázni kell a vonalaira. Mindenki azt mondogatja, hogy egyen és pihenjen. Vigyázzon magára. Pedig annak nem kellene bajnak lennie, hogy szépnek érzi magát és kecsesnek, viszont az utóbbi időben rengeteg volt a balesete, és sajnos a rengeteg nem holmi költői túlzás. Szinte nem múlt el nap, hogy ne kötött volna ki a gyengélkedőn valami oknál fogva, míg az nem lett az eredmény, hogy a balettoktató eltiltotta a gyakorlástól, most pedig ismételhet évet. Azt mondták, ez csak az ő javát szolgálja, de eléggé nehezére esik elhinni. Inkább kegyes hazugságnak hangzik. Sóhajt egyet a gondolatra, majd megemeli a kést is, és ahelyett, hogy enne, elkezdi apró kis darabokra vágni a sült krumplit.
- Eszek, eszek, ígérem - jelenti ki megadóan, de ennek ellenére egyelőre csak az időt húzza most már a húst aprózva fel, majd folytatja a salátalevelekkel, a paradicsommal és a sajttal kitartóan csikorgatva a kés élét a tányéron, amíg csak el nem fogy az utolsó darab is. A poharáért nyúl aztán, de mivel narancslé van benne víz helyett, megáll egy pillanatra alaposan szemügyre véve az üvegpoharat, mielőtt belekortyolna. Egyetlen korty csak, az elég lesz, dönti el magában, majd le is teszi a poharat. Tekintete ismét visszasiklik a tányérjára, mielőtt futólag felnézne Coltonra, aztán pedig a mellette ülő húgára. Furcsák. Tudja, hogy nem miatta. Mindig jóban voltak, sokkal inkább, mint bárki mással a családban. Mindig különcök voltak, valami sajátos kapoccsal, amit néha meg is irigyelt pillanatokra, mert négy testvérből eggyel sincs szoros kapcsolata. Mindig olyanok voltak, mint valami idegenek egy házba zárva, ha jobban belegondol. Most viszont mintha köztük sem lenne minden a helyén. Áh, mindegy, nem az ő dolga. Villája hegyére szúr egy darabka salátalevelet, majd még egy darab paradicsomot is, mielőtt még rászólnának, hogy ne csak legeljen, aztán elnézegeti. Meg is kellene enni? Kinyitja a száját és némi hezitálás után bekapja, hogy aztán lassan rágcsálja el, hümmögéssel nyugtázva Emily sztoriját, mégiscsak tele a szája éppen. Le is kellene nyelni azt a falatot. Rákészül, majd nagyot nyel. Nem is volt olyan nehéz végül is. Na most akkor egy szem csicseriborsó is jöhet. Túl sokat mesélni úgysem tudna, hacsak arról nem, hogy a gyengélkedő még mindig semmit nem változott, ugyanis ma reggel engedték ki, miután tegnap a folyosón ájult el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=705857#post705857][b]Rosie N. Fisher - 2017.10.16. 21:19[/b][/url]

Tologatja a tányérján azt az egy szem csicseriborsót, mintha ki kellene fárasztani, mielőtt a villa hegyére tűzné, miközben mellette nagyban megy az osztozkodás egy szelet húson. Nem válaszol Emilynek, csak hümmög. Nem akar versenyezni. Enni sem igazán. Meg is fordul a fejében, hogy talán ő is lehetne nagylelkű, és körbekínálhatna mindenkit az étellel, hátha elfogy anélkül is, hogy mind a gyomrában végezné. Hálás Coltonnak, hogy megszólítja, ezzel is tovább odázva a pillanatot, amikor a következő falatot is kénytelen lesz leerőltetni a torkán. Beletelik pár pillanatba, mire felfogja a szavakat, és akkorra már elé is tartja a papírlapot a bátyja. Meglepetten nyílnak el az ajkai, miközben utána nyúl, hogy aztán maga elé húzva gyönyörködjön el a rózsában.
- Ez... ez tényleg nekem? Köszönöm - szólal meg valamivel később. Szája szegletében halvány mosoly ül, ahogy továbbra is tenyerén tartva a lapot inkább azt bámulja, mint a tányérján az ételt. Mellkasát még valami különös melegség is átjárja röpke időre, amit nem tudna megnevezni, csak abban biztos, hogy attól van, hogy Colton kedves vele. Furának érzi néha álmatlan, forgolódással töltött éjszakákon, hogy mennyire át is értékelődtek a dolgok körülötte, és a testvérei lettek fontosak. Sőt igazából csak ők maradtak, ahogy elkezdett minden összeomlani. Óvatosan tűri kettőbe a lapot, majd négybe, hogy aztán a zsebébe rejthesse. Megy az is a naplóba, amit a pszichológus kért, hogy írjon, akit a gyógyító hívott be hozzá valamelyik alkalommal. Óvatosan rakja a kissé lötyögő kapucnis felső zsebébe. Igaz, hogy nem ez a legelegánsabb öltözéke, de egy ideje folyton fázik a kastélyban - bizonyára mert olyan régi meg nyirkos hely - és ruhatárának ez a darabja kellemesen meleg. Lehúzza az ujját a kézfejére, mielőtt ismét megfogná kényszeredetten a villát, igyekezve elkerülni, hogy bárki megjegyzést tehessen arra, hogy már megint nem eszik. Lehunyja a szemét egy pillanatra, meghozza a nehéz döntést, és felszúrja a csicseriborsót a villára, majd be is falja, amikor észreveszi a vörös hajzuhatagot. Éppen olyan, mint az övé. Leszámítva, hogy az övé mostanság hullik, és annyira törött, hogy kénytelen volt levágatni egy részét. Nagyot nyel, a falatot is lenyelve szinte egészben, és ettől nehezére is esik egy újabb nyelés. Köhög párat, kezét a szája elé tartva, és addig is lehajthatja kicsit a fejét, remélve, hogy közben eltűnik Val. Be fogja árulni az anyjuknak, ez az első gondolata. Elmondja, hogy már nem tökéletes, mert Valery mindig is elmondott mindent az anyjuknak, ha kellett, ha nem, amíg neki valami haszna származott belőle, és ezt is el fogja mondani, mert valamiért csak megéri neki. Mindig megéri. Ismét felemeli a villát, de megáll a kezében már akkor, amikor a húguk Coltont szólítja meg, aztán Emily-t, és tudja, hogy ő következik. Pontosan tudja, nem kell ehhez jóstehetségnek lenni. Meginog a kezében az evőeszköz, majd le is teszi, aztán odébb tolja a tányért is.
- Nem kérek többet, köszönöm - közli nagyon halkan. Valahol mélyen egy icipici kis része szeretne most felcsattanni és beleakaszkodni Valery hajába, hogy hagyja ezt abba, egy másik sírva bújna el Emily ölelésében, de végül csak ül maga elé pislogva. Kövér disznó. Ugyanezt mondta mindig az anyjuk a bátyjuknak, és akkor ő még szép volt. Most bántja igazán, hogy sose szólt semmit, és a fiú most mégis festett neki. Mintha megérdemelné.
- Mit szeretnél? - kérdezi meg végül. Furán cseng a hangja, mintha érlelődne mögötte valami hirtelen indulat. Az asztalt bámulja továbbra is, és az asztal fölött a felső alatt félig eltűnő ujjait. Még mindig beleakaszthatná azokba a vörös tincsekbe, senkit se érdekel, hogy tele a nagyterem.