Choi úrfi

Morcos...nem ritka eset, mondhatni, ha nem lenne az, az lenne meglepő. Nem szereti, ha a fürdővize hőfoka egy fél fokkal langyosabb vagy melegebb és persze ma ez történt. Aztán kifogyott a borotvahabja, ami egy Világégéssel ér fel. Lejött egy kávéra, aminek ugyan nem volt semmi baja, de elmaradt a szokásos sós-karamellás süteménye. A manó, mikor hírül vitte a szomorú eseményt, lőtávolon kívülről kiáltotta oda, nehogy Várkonyi olyanra ragadtassa el magát, amit később nagyon megbánna. Szeme villámokat lövellt, körülötte kiürült a tanári asztal, a kollégák nevetséges ürügyekkel távoztak, szinte köszönés nélkül. Mindezeket szinte nyugalommal vette tudomásul, legalább nem zaklatja senki a hülye kérdésekkel, hogy hogyan telt a hétvégéje. Hogy a fenébe telt volna? Úgy, mint az összes többi, csak nem kellett a sötét diákagyakba fényt csiholnia, vagyis nyugalomban. Élete legjobb partnerével lehetett, saját magával, és ez  a mai reggel, ebben cefetül megzavarta. Utálta, hogy elégették a pirítósát, hogy egy leheletnyivel több vaj volt rajta, a narancsléje túl hideg, a kávé meg túl meleg, huzatos a Nagyterem, ferdén néz rá a lovagi páncél a bejáratnál. Különben is, milyen ostoba ötlet vasöltözetekkel telerakni egy iskolát? Az is baj, hogy a ma reggeli háromszázadik fekvőtámasznál megremegett a keze, el is határozta, hogy holnap reggel ötvennel többet irányoz elő. Szóval a reggele fergetegesen pocsékul indul, azt gondolja, innen már nincs lefelé, csak felfelé. Rosszabb már nem jöhet, hiszen a mai asztrológiai előrejelzése említ néhány kellemetlenséget, de egészében véve egy jó közepes napot irányoz elő. Ez megnyugtatja kicsit, pár perc múlva még süti akad, igaz, hogy a múlt heti, és valaki már megkóstolta, de a férfit ez most nem zavarja. Kell valami, ami felvidítja és erre a legjobb a sós-karamellás sütemény.

Arcán az üdvözültek bárgyú mosolya dereng, ahogy ajkához emeli a sós-karamellás sütemény, kissé már száraz, de bizonyára nyálmaradványoktól nem mentes darabját. Még bele sem harapott, de már érzi azt a mennyei boldogságot, amit csak egy apáca érez, amikor látomása van. A vágyott íz, mit oly soká kellett nélkülöznie ma reggel, lassan olvadozni kezd a szájpadlásán, a nyelvén, betöltve a legkisebb szegletet is, ezzel bearanyozva a napját, dacára az átélt rendkívül sok megrázkódtatásnak. Már-már meg lenne győződve róla, hogy ez a nap, a napok lehetséges legjobbika, amikor egy erős rángás ingatja meg, asztallapra támaszkodó könyökeit, kiütve az utolsó falatdarabot a tanerő kezéből. Méltatlankodva gondolja, hogy nem jeleztek mára földrengést, meg, hogy mennyire megbízhatatlan mostanában a meteorológia, amikor az élvezettől eddig lehunyt pillái felpattantanak. Csalódottan veszi tudomásul, hogy csak egy diákja túlzott aktivitása keltett földrengés szerű érzetet. Keserves pillantással követi az asztalon guruló Mennyország darabot, ami végül a padlón landol, miután a túlbuzgó diák belekönyököl. Ekkor végső búcsút vesz az elhunyttól, a nyugalomtól, amiről eddig álmodott és meggyötört tekintettel pillant a zaklatóra.
- Jó reggelt! Maga egy jóstehetség fiam. Honnan tudta? Igaz eddig nem utáltam, de most esett a ranglistán vagy tíz helyet. - Már venné a levegőt, hogy küldje el a srácot melegebb éghajlatra, hogy attól koldul, de előkerül az a bizonyos pergamen, és Várkonyit elkapja az asztrológia forgószele. Arra azonban még jut a rosszkedvéből, hogy lesújtó pillantással jutalmazza az információra éhes legényt, amiért a dolgait az asztalra hajigálja. Összeszedi a kesztyűt, meg miegymást, és a srác kezébe nyomja. Ne vesse már el annyira sulykot, hogy na! Ezután figyelmét az ábrára függeszti, a következő pillanatban pedig már csak a kérdés megválaszolása köti le. Várkonyi tiszteli a tanulni akarást, a szorgalmat, az érdeklődést, aki pedig szereti az asztrológiát, az belopja magát a szívébe, ha még tehetséget is mutat, akkor különösen. Elővesz a zsebéből egy furcsa kör alakú izét, mert vész esetére mindig van nála egy.
- Látott már ilyet? - kérdezi a levitást, az orra alá tartva a papír kört, amin vonalkák sorakoztak körben a szélén, teljes háromszázhatvan fokban. Ez egy olyan szögmérő, ami nem csak száznyolcvan, hanem háromszázhatvan fokban volt beosztva.
- Nagyban megkönnyíti a magához hasonlatos asztrológusok munkáját. Megkeresi a nulla fokot, azt odailleszti az adott bolygóhoz, és leolvassa róla, hogy a másik bolygó, tőle hány fokra található. Érti? - Ez a darab egy teljesen mugli eszköz, de létezik ennek mágikus változata is, az ki is írja a keresett adatot, de Várkonyi már csak ilyen mazochista alkat. Szeret megdolgozni az eredményért. meg akkor mit csinálna a diák, ha mindent készen kapna, na nem?

A vizsgaidőszaknak is megvannak a kellemetlen velejárói, pedig az az év legszórakoztatóbb része. Várkonyi szeret számonkérni, a nap minden percében, bármit, ami csak az eszébe jut, vagy ami nem. Tulajdonképpen örülnie kellene, hisz ez az ő időszaka, most még sem boldog maradéktalanul, ugyanis megbuktatott egy negyedévest, aki összekeverte az Asztronómiát az Asztrológiával, és ez főbenjáró bűn. Azt hitte, elmondta világosan, minden évben szájba rágta, de erről a renitensről minden tudás lepergett. Az ügy nem maradt annyiban, a bukott nebuló papírrepülőt csinált a tanár úr jegyzeteiből, és körbereptette őket az iskola egész épületében. Feldúltan rohangál körös-körül, miközben az elkövető már a diri irodájában izzad, de ez csak a kezdet természetesen. Papírjai java megkerült, egyik szerencsésen egyben, másik kicsit megtépve, de legalább a sok munka nem veszett teljesen kárba. Lanettának lesz mit másolgatni, besegíthet a bűnösnek.
A hírek szerint a Nagyteremben láttak pár kósza krikszkrakszos cetlit, és a leírás alapján Várkonyi ráismert. Rögtön idesietett, de elképzelhetjük, hogy nincs a legjobb hangulatban, mikor Polett megszólítja.
- Csak nem azt akarja mondani, hogy a maga műve?! - Mutat a magasban repkedő csinos origamikra. A méregtől habzik szinte a szája, megdöbbenten néz a vidoran vigyorgó lányra. Szemei elsötétednek, homloka összeráncolódik, szemöldökei a magasba kúsznak, mielőtt kitör belőle az őrjöngés.
- Mi a fenéről beszél? - A düh átcsap értetlenségbe, aztán érdektelenségbe. Elvégre nem gondolatolvasó, hogy kitalálja, éppen mire gondolnak a növendékei. Pont fordítva. Találják ki ők, hogy mire gondol a tanáruk. Ez Polettnek nem sikerült, ezért rosszul áll a szénája.
- A büntetést nem azért adtam, hogy maga jól szórakozzon. - Ezt a szemtelenséget, ki hallott még ilyet. Egyesek nem tudják, hogy a büntetés mi célt szolgál. Mit lehet ezzel a kellemetlen ténnyel kezdeni?

Iványi Kisasszony

Egy arra járó kósza repcsi az orruk előtt landol a földön, a férfi lehajol, hogy felvegye, aztán pálcájával hadonászik, hogy egy Invito-val gyűjtse be a többit, egyelőre nem túl nagy sikerrel. Így nem csoda, ah a lányra nem tud kellő figyelmet szentelni, és félreért mindent, amit félre lehet.
- Mi köze ennek a kviddicshez? - kérdi újra értetlenül. Már megint az a hülye játék. Nem is érti, hogy mit lehet rajta szeretni, hiszen halomra gyilkolja őket a gurkó. Az mitől olyan buli? Persze régen elfelejtette már, hogy ő is játszott még fiatalon az iskolai csapatban, bár azóta benőtt a feje lágya.
- Mit kellett volna hallanom? Nem segítene egy kicsit? - Utasítja a levitást, egy messzebb leereszkedő papír alkotás beszerzésére. Int is a kezével, hogy gyorsabb mozgásra ösztökélje, bár tudja, hogy kicsi a remény, de azért próbálkozik. Persze feltűnt neki az elmúlt napokban, hogy a lánytól folyton csak a "nem" szót hallotta különböző nyelveken, de nem tulajdonított jelentőséget neki, elvégre nem telt le a határidő, és mivel nem is neki szólt a dolog, nem tekintette a büntetés teljesítésének. Nem így szólt az egyezségük, ami egyoldalú volt ugyan, de ilyen az élet. Újabb repcsi érkezik a tanerő látószögébe, de elvéti a behívó bűbájt a gyors mozgás miatt.
- Nem bratyizunk, megmondtam az elején, hogy egy mosoly, de semmi több. Három lépés távolság, tartsa be, amíg szépen kérem! - Lendíti a pálcáját, hogy megállítsa a rendetlen repkedőt, de abban a pillanatban, éktelenül hangos zene riasztja meg. Annyira hirtelen történik meg, hogy a tanerő elrántja a pálcát, pont abban a szent pillanatban, ahogy varázsolni akar, így a bűbáj, a lányra lesz hatással, ha el nem ugrik. Ha nem vigyáz, könnyen mozdulatlanná dermedhet.

A papírrepülő eregetése biztosan sokkal jobb móka, mint az összeszedegetése, és Várkonyi örömmel rábízta volna a tettesre ezt is, de a szent jegyzeteiről volt szó, ami legalább annyira bizalmi ügy, mint a fogorvos vagy az urológus. Ezért aztán egyedül indult a szökevények után. A magával cipelt táskában már sorban gyülekeznek az összehajtogatott lapok, ám még rengeteg hiányzik, amiről még fogalma sincs, hogy hol lehetnek. Nem gondol bele  abba, mi lesz, ha nem kerülnek elő, így is elég sötét a hangulata, amit nem fényesít ki Polettel való találkozása sem. A lány titokzatosabb, mint azt el tudná viselni most, ebben a krízisben, szeretné már lerendezni mindkét ügyet.
- Nem a jó indulatomért fizetnek - veti oda szúrósan. Nem díjazza a bizalmaskodást, pláne nem akkor, mikor az illető büntetésben van, csillagozva került be a noteszébe, és főleg nem, ha szerelmet vallott neki, ami ráadásul nem is volt igaz. Óriási bűnök halmaza. Ehhez képest annak a harminc szónak a megtanulása nem nagy tehertétel. Már bánja, hogy ilyen nagylelkű volt, de nem késő rátenni még egy lapáttal, egyébként is, Várkonyinál soha nem késő. Bosszúsan legyint egyet, mikor elvéti a varázslatot, persze azon dühöng a legjobban, hogy a lány sem kapott belőle. Összetörten rogy le a legközelebbi padra, táskáját a levitás felé nyújtja, rakja bele az összekapart papírgépeket. Közben az idegesítő zene is alább hagy, így már értik egymás szavát is.
- Na, hogy áll a feladattal? Bár nem a legjobb időpontot választotta, de azért hallgatom. Kérem a listát a kiválasztott nyelvekről, én meg össze-vissza kikérdezem. -