Christopher R. Wallace
Kinézet dísztalár alatt & smink

Ez a második évnyitóm ebben a suliban, de már merőben másképp állok hozzá, mint az elsőhöz, tekintettel a tényre, hogy most társasággal leszek, nem pedig teljesen egyedül próbálok minél jobban beolvadni a tömegbe. Ebben az évben azonban Christopherrel jövök el, akit ugyan nem ismerek olyan jól, de ő is mestertanonc, mint én. A készülődéses időszakot lazán letudtam idő előtt, így volt pár szabad percem töprengeni azon, hogy már a második évet kezdem.
~ Hamar elrepült egy év… ~ grimaszoltam, elvégre ez nem minden esetben volt jó a számomra. Ugyan a szünetben végig a bátyámmal lógtam, aki rákapott a falmászás művészetére, így elég sokszor kellett nekem is másznom vele. Nem lett a kedvenc sportom. Egy sóhajjal keltem fel a székből és indultam a nagyterem felé. A szandál sarkának koppanását hallgattam és azon törtem a fejem, meddig is bírom elviselni a magas sarkú szandálom hátrányait. Viszonylag jól, elvégre gyakorta hordok magas sarkakkal rendelkező csizmákat, inkább az volt a baj, hogy nem szoktam szandálhoz, hanem a csizmák, vagy egy sportcsuka volt az, amit inkább preferáltam.
- Menni fog ez… - motyogom magam elé és megállok az ajtó környékén várva a fiút. Nem mentem be keresgélni, reméltem még idekinn elkaphatom őt, még mielőtt besétálnék a terembe. Nem akartam egyedül ácsorogni sem, de még mindig jobb választásnak tűnt, mint bemenni és keresgélni hátha hamarabb ért ide mint én.

Christopher R. Wallace
Kinézet dísztalár alatt & smink

Türelmesen ácsorogtam a számomra megfelelő helyen és kerestem Christophert. Ugyan nekem nem sikerölt őt kiszúrnom a tömegből, ám neki könnyű szerrel sikerült, amit valószínűleg a hajam színe eredményezett. Sikerült meglepnie az elém való bepattanással, így kissé összébb is húzom magam ijedtemben, ám lehetőségem nem nyílik rá, hogy ezt közölhessem vele, mert kézen csókol, ami természetesen enyhe pírt eredményez az arcomon. Nem volt megszokott a számomra, hogy csinos fiúk leheljenek csókot a kezemre. Elsőre fel sem tűnt a kék rózsa, de miután túljutottam a meglepettségemen és az enyhe zavaron máris kiszúrtam.
- Ez gyönyörű! – mondom elmosolyodva és úgy néz ki a a piros szín dominál az arcomon a szokásos helyett. – Köszönöm, - szentelem neki a figyelmem végre és végigmérem őt. Igazán helyes és jólöltözött, ráadásul tökéletesen jól áll neki az öltöny amiben megjelent, mintha csak rá szabták volna.
- Nagyon jól nézel ki. – jegyzem meg, miután visszatér a tekintetem az arcára. Ő befelé indult, de a kezét nyújtotta, hogy karoljak belé és én így is tettem. Belépve a terembe elcsodálkoztam a díszítésen és azon, hogy mennyien is vagyunk a tanoda falai között. Nem volt szokásom nagy tömegekkel rendelkező helyeken megjelenni, de az évnyitó más. Itt egyrészt kötelező a megjelenés, másrészt, ha már akadt valaki, akivel eljöhet az ember, akkor miért ne? Christopherre pillantottam.
- Örülök, hogy eljöttem veled. – mondom neki egy mosoly kíséretében.

Christopher R. Wallace
Kinézet dísztalár alatt & smink

Nagyon meglepett az ajándéka és örültem is neki.
- Örülök ennek a gondolatnak. – jegyeztem meg teljesen őszintén, hiszen tényleg így volt. Az már biztos, hogy ezzel a kis meglepetéssel belopta magát a szívembe. A megjegyzésemre, hogy milyen jól néz ki elmosolyodott, és ha pontozni kellene a mosolyát, akkor a tízes skálán megérné azt a tízest.
- Ugyan, biztos vagyok benne, hogy a női létszám fele téged fog bámulni az évnyitó végére, már ha nem az egész. – legyintettem, elvégre oké hogy csinos vagyok, de ő viszont olyan pasi, akit csaj-mágnesnek szoktak hívni. Helyes, sőt egyenesen oltárian jóképű, a kiállása sem rossz és végső soron szingli, elvégre engem hívott el nem a barátnőjét. Azon kellene csodálkoznom miért nem jön mögötte egy egész csapatnyi nőkből álló rajongótábor. Körbe is nézek, hátha csak lemaradt ez a csapat, de úgy látszik még nem érkeztek meg. Valószínűleg jól le tudja rázni őket.  Besétáltunk az évnyitóra és egy asztalhoz kísért, sőt még ki is húzott nekem egy széket, ami meglepett, elvégre nem sok srácot ismerek, de akiket igen, azok hamarabb rúgnák ki a széket alólam, mintsem kihúzza azt. Érdeklődve figyeltem, de magamban azért megjegyeztem, hogy nem kellene az én őrült és vicces bátyámhoz hasonlítanom, elvégre ő az, akinek szokása kihúzni, vagy éppen kirúgni alólam a széket szórakozásból. Megjegyezte, hogy örül amiért elfogadtam a meghívását, mire megajándékoztam egy mosollyal.
- Ha egész este ilyen udvarias leszel és lovagias legközelebb én kérlek hogy gyere el velem, már ha sikerül átjutnom a lányok tömegén akik hasonlóan gondolják majd, hogy elhívjanak. – mondtam neki és őt figyeltem, míg rá nem kérdezett, hogy hozzon-e nekem valamit inni. – Megköszönném, ha hoznál valamit... - válaszoltam a kérdésére, habár a hátamon lévő keze és az, hogy ilyen közel volt valahogy jobban lefoglalta a gondolataimat, mint az, hogy szomjas vagyok, vagy sem.