Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=598284#post598284][b]Hunter Bailey - 2016.06.01. 19:29[/b][/url]

Háztársai között, a Levita asztalánál ül, és szemöldökét ráérősen simogatva hallgatja az őt lelkesen instruáló fiúkat-lányokat. Azok egymás szavába vágva mesélnek a kastélyról; egyikük titokzatos termekről, másvalaki kerülendő tanárokról hint el bennfentes információkat, de hall néhány diáknevet is, amit valamiért érdemes megjegyezni. Többen félhangosan figyelmeztetik helyekről, ahová még véletlenül se menjen, és mikor épp egyikük sem beszél, egy addig csendben gubbasztó lány kihasználva a szusszanásnyi időt, szinte szavalni kezdi az iskola szabályzatát.
Hunter hol maga elé bámulva, hol a többiekre pillantva bólogat és a jó tanácsokat szorgalmasan nyelve hümment néha, de mikor a szabályzatot kívülről fújó lány elkezdi sorolni a házirend pontjait, szűkülő tekintete önkéntelenül is hozzátapad. Úgy dönt jobb, ha már most az eszébe vési ezt az arcot, hiszen ez a lány még jó lesz, ha tetemes mennyiségű házi feladatát leakarja passzolni valakinek.
Mutatóujja megáll a mozdulatban. Hunyorogva figyeli a tőle jóval fiatalabbnak tűnő diákot, majd ajkait beszívva bólint egy utolsót.
- Rendben van. Mindenkinek köszönöm a segítőkészséget, ha kérdésem lesz, tudom kikhez forduljak – áll fel és ajkait megnyerő mosolyra húzva sorban felveszi a szemkontaktust a körülötte ülőkkel. A szabályzatot szóról szóra fejben tartó lányt hagyja utoljára, és míg kiszélesedő mosolyával rákacsint, bal kezét hasára szorítva az asztal fölé görnyed, hogy egy tökös pitével a jobbjában egyenesedjen vissza. – Tudtátok, hogy a Roxfortban kétszer is megnyertem a harapós tökös piteevő-versenyt? Nem, mi?
Nevetve harap az omlós süteménybe, és a többieknek lazán intve indul el a bejárati ajtó felé. Zsong a feje az egyszerre rázúduló, temérdek információtól. Régen, a Hollóhátban hozzá volt szokva az ilyesfajta mentalitáshoz, azonban az utóbbi két évben egészen más körökben mozgott. A London utcáin összeverődött társaság egyik tagja sem jeles iskolai eredményeiről volt híres, viszont ami az életet illette, nos, tagadhatatlan, aziránt mindegyikőjük remek affinitással rendelkezett.
Kifelé menet pironkodó, kuncogó lányok hangja csapja meg a fülét, mire a fél pitével a szájában, szemöldök ráncolva fordul feléjük. Azok ketten egy lila stand közelében ácsorognak, és egymás nyakába bújva mutogatnak az asztal mögött álló fiú irányába. Nocsak.
A nagyterem hűvös kőfalához húzódik, hátát nekiveti, és süteményével időzve figyelni kezdi az izgatott tini lányokat és a fiút, akiről valószínűleg a susmus megy. Ráérősen rág, szemei olykor összébb húzódnak, máskor nagyobbra nyílnak. Közben egy harmadik lány tűnik fel a színen, aki az ismeretlen sráchoz tipeg és – úgy tűnik – csókra éhes.
Hunter az utolsó falatot is lenyelve összedörzsöli tenyereit, morzsák után kutatva végigsimít a száján, és megigazítva magán az inget elindul a lila standhoz. Ott, a legújabb lány mellett áll meg, s miután egy kérdő pillantást küld felé, a pult másik oldalán állóra emeli kék tekintetét.
- Szóval így csajozol? – ujjával először a srácra, utána a mellette fülig vörösödő lányra mutat. – Itt állsz szolgálatkészen és várod a bátor jelentkezőket?
Beszéd közben megkerüli az asztalt és közvetlenül a fiú mellett könyököl rá a csókot ígérő standra. Akárki is legyen ez a srác, fantasztikus esze van. Igazi állat lehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=598580#post598580][b]Hunter Bailey - 2016.06.02. 17:23[/b][/url]

Egyelőre még így, a csókstandhoz közelebb érve is csupán néma megfigyelője marad a kibontakozó jelenetnek. Nem szólal meg, csak nézi a jelenlevőket és okul. Fürkészi a pult mögött álló srác vidám arcát, hallgatja mézes-mázos hangját, és mellkasa előtt keresztbefont karokkal, ujjaival állát simogatva csóválja a fejét a lányka pironkodásán. Hihetetlen, hogy a nők miféle színészi képességekkel rendelkeznek! Most őszintén, mégis mit gondol mi lesz, ha egy ilyen standnál köt ki? Még ha csak véletlenül találna rá, mint ő, na de hát Hunter a saját két szép szemével látta, hogy ez a leányzó mielőtt idejött volna, hosszú percekig gyűjtötte a bátorságot. Most meg úgy csinál, mintha a következmény meglepné. Milyen megindító.
A csók lassan elcsattanni látszik, és bár udvariasságból megtehetné, hogy elfordul és így ad némi intimitást – a kiírás szerint – Jeromosnak és legújabb vendégének, de végül úgy dönt, inkább mégsem fordítja el tekintetét. Ha már az elejétől részese lehet ennek a virágzó kapcsolatnak, hát nehogy már épp a kiteljesedésről maradjon le!
A csúcspont azonban úgy tűnik az egymáshoz közelítő csücsörítő ajkak ellenére is elmarad. A srác elfordul a lánytól, és éppen ő rá pillant, hogy úgy, ahogy van, csücsörítve kezdje bámulni. Hunter pillanatnyi dermedtségében tartja vele a szemkontaktust, majd, mikor a – már rendezett arcú – fiú még mindig rajta legelteti a szemét, óvatosan elpillant balra, át a válla fölött, hátha áll mögötte egy olyan jó nő, aki ezt váltotta ki szerencsétlenből. De nemhogy az iskola szépe, senki sincs ott. Hát hm. Rendben.
Lassan visszafordul és tekintetét Jeromosra emelve elindul felé, hogy megszakítva a közöttük kialakuló érdekes jelenetet beszélgetést kezdeményezzen.
- Az előbbiek alapján ezt nem volt nehéz kitalálni – feleli, míg megkerüli a standot és a tulaj mellé könyököl. Jobbja azonnal a pulthoz színben dukáló lila vattacukorért nyúl, és tépve magának egy ígéretes darabot, döbbenettől táguló szemekkel pillant fel a huncutul vigyorgó srácra. A huncutul rá vigyorgó srácra.
Megáll a mozdulatban, és vattacukorral a szája előtt nyel egyet. Ilyen helyzetbe még soha nem került, de nem gondolja túl, csak egy fél pillanatra lecsukódó szemekkel és lefelé görbülő szájjal megrázza a fejét. Ennyivel adja tudtára a bizonyosan vicces kedvében levő standtulajnak, hogy ne erőltessék ezt a témát, mert nem érdekelt benne.
Aztán elfordul és kéken fénylő szemeit az asztaloknál ülő diákok között járatva szájába tömi az ujjai között várakozó puha finomságot.
- Mondj statisztikákat. Csak pattanásos gombócok jönnek, hogy kisegítsd őket, vagy azért megfordul itt egy-két húazanyját bige is? - a grandiózus falaton rágódva pillant fel Jeromosra, utolsó szavaira fél szemöldöke látványosan feljebb kúszik homlokán, de még mielőtt a tulaj válaszolna, visszavezeti tekintetét a nagyteremben fellelhető kisebb tömeg felé. Meg kell hagyni, ez a stand kész főnyeremény, hiszen tökéletes rálátást biztosít az egész teremre és azzal együtt mindenkire, aki éppen ott időzik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=609101#post609101][b]Hunter Bailey - 2016.07.17. 17:08[/b][/url]

Az öltöny

Ahogy azt kell, napszemüvegben, mellkasa előtt összefont karokkal, több másik diák után lépi át a nagyterem küszöbét. Pont, mint a nagykönyvben meg van írva. Határozott kiállását és magabiztos személyiségét egy pillanatra sem titkolva sétál végig a terem szélén, hogy végül egy pirosas színű italaival rendkívüli módon hívogató asztal mellett lassítson le, és felsőtestével éppenhogy a poharak fölé dőlve, összpontosítástól ráncolódó homloka alatt kezdje fixírozni azok - esetleges - hibáit. Ugye az magától értetődik, hogy a cseppmentes száradás fontos, főként egy ilyen eseményen, ő pedig nem rest ellenőrizni a rendezvényért dolgozó személyzet - vagy tudja is ő, kik - munkáját.
Hm, hm, hm.
Félhangosan hümmög a csillogó italkínálat fölött, az asztalt közben komótos mozdulatokkal körbejárja, karjait mellkasának feszíti, így tökéletesen hozza a döntőbíró precíz, magában valami nagyon, valami zseniálison filozofálgató figuráját. Az őt néző még el is hiszi neki, hogy ért hozzá. De a látszat néha csal, esetében meg még jól is hazudik.
Alkalmasint felpillant, körbenéz, hátha kiszúr az alakuló tömegben egy jól szituált ismerőst, akihez egészen véletlenül oda is akar menni. Ám hiába, akit lát, az nélküle is jól érzi magát, így mivel épp nincs gyertyatartó-hangulatban, marad az asztalka közelében. A fejét azonban már nem hajtja le, észrevétlen kémleli a gyülekezőket, és mikor elmegy mellette egy szerinte érdekes forma, legyen az lány vagy fiú, hangosan cuppant egyet. Ha az áldozat erre értetlenül visszanéz, ő szélesen rávigyorog, majd vállát megrántva mást kezd bámulni.
Igazi gentleman.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=609107#post609107][b]Hunter Bailey - 2016.07.17. 18:00[/b][/url]

Az öltöny

Egy cuppantás az úrnak ott fehérben, egy madarakat is megszégyenítő fütty a hölgynek emitt kékben. Hunter nem unatkozik, soha nem is volt rá jellemző a tétlenkedés, már ha órán kívül tartózkodott, természetesen. Ő tipikusan az az ember, aki mindig, minden helyzetben, s körülmények között nagyszerűen feltalálja magát, ami persze nem jár kéz a kézben azzal, hogy ennek a körülötte lévők is hasonló elánnal fognak örülni. Nem, ami azt illeti, a közvetlen környezetén kívül szinte soha nem talál hasonszőrűekre, akik megfelelően tudnák értékelni őt és a humorát. Merthogy neki - saját állítása szerint - remek humora van. Még csak nem is az angolsága miatt. Nem, ennek köze sincs származásához. Nála már a fogantatás pillanatában elkattanhatott valami. Talán front volt, vagy hatalmas fagy, végül is lényegtelen.
Felpillant a közeledő lányra, aki ma esti ruhájában pont úgy néz ki, mintha rögvest, de azonnal férjhez akarna menni.
A levitás mestertanonc sűrűn pislogva, kissé értetlenül figyeli a másikat, közben megenged magának egy-egy suta oldalpillantást is, hátha félreérti a helyzetet, és a menyasszony nem hozzá, hanem valaki máshoz igyekszik. Borostás arcán zavar játszik, de nem tudni, hogy az akaratlagos vagy szimpla ösztönjelenség.
- Hadd mutatkozzam be, kisasszony. Mr Hunter Bailey vagyok Budapestről - szólal meg erős hangján, egy pillanat alatt térve vissza magabiztos, vonzó énjéhez. Beszéd közben leemeli orráról kedvenc napszemüvegét, és azt egy belsőzsebbe csúsztatva megkerüli az asztalt, és a lány mellé sétálva kezet nyújt neki. - A Magyar Mágiaügyi Minisztérium küldöttjeként vagyok jelen ma este. Én ellenőrzöm, hogy e jeles esemény zökkenőmentesen zajlik-e.
A vonásai megkeményednek, hangja és teste is fegyelmezett. Korát meghazudtolva képes eladni magát, így ha valaki nem ismeri, most egészen biztosan elhiszi róla, hogy a minisztérium embere. Méghozzá olyasvalaki, aki még csak távolról sem ismeri a viccet.
- A poharak rendben - pillant fel róluk a kisasszonyra, szája szegletében apró, de annál melegebb mosoly fészkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=609131#post609131][b]Hunter Bailey - 2016.07.17. 19:13[/b][/url]

Az öltöny

Ha fel is merül benne a gyanú, hogy a lány talán átlát rajta, nem törődik a gyöngécske elmélettel, így az ahelyett, hogy megvetné lábát gondolatai között, és elbizonytalanítaná tökéletes alakításában, hamar tova is száll. Hunter ugyanis nemcsak egyszerűen beleéli magát a minisztérium emberének szerepébe, de minden gond nélkül el is hiszi magáról, hogy bár mindez csupán maskarának tűnik, maga a valóság.
- Örvendek, Farkas kisasszony - enyhén megszorítja a lány kezét, szavait mély biccentés kíséri. - Hányadik évfolyamot erősíti, ha szabad megtudnom?
Kérdése alatt baljával felkönyököl az asztalra, és megsasolja a fogyatkozó poharakat. Megérkezése óta szemez az egyik vörös itallal, de miután nem tudja, hogy mit kevertek bele a kedves szervezők, inkább szomjazik még egy kicsit. Majd, ha már megbizonyosodott róla, hogy a vendégek élve megúszták, ő is kipróbálja. Vagy talán akkor sem. Nem titok, hogy kissé bizalmatlan az elemi mágusokkal szemben.
- No problem - mondja még az italkínálatot kémlelve, csúnyán megfeledkezve saját magáról. Hát, kedves Hunter, mondana ilyet egy komoly férfiember, aki a Minisztérium szolgálatában van most jelen? Hupsz.
Szerencsére, amilyen gyorsan elkövette ezt az aprócska, Kamillának talán fel sem tűnő hibát, olyan könnyedén rendezi vissza hangját és stílusát is a felvett szerepbe.
- Határozottan jobb, mintha kiküldetésen lennék ebben az esős időben - szemeivel a nagyterem ablakai felé int, ajkain kiszélesedik a mosoly. Hogy finnyás volna? Ó, dehogyis! - Kíváncsian várom, mikor indul be a buli. A rellonosok egészen véletlenül nem készülnek valami csínnyel?
Hangjából kiérződik, hogy tudja, Kamilla akkor sem válaszolna erre őszintén, ha tényleg tudna valamiről; és az is, hogy ez csupán egy játékos hangvételű költői kérdés a részéről, amire nem vár valódi feleletet.
- És, Kamilla, hol hagytad a lovagod? - vált témát, miután követve a lány pillantását, ő is körbehordozza kékjeit a kisebb-nagyobb csoportokba verődött diákok egy részén. - Ehhez a ruhához dukál a herceg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=609158#post609158][b]Hunter Bailey - 2016.07.17. 20:33[/b][/url]

Az öltöny

Ha végzősnek nem is - habár a mutatós ruhája alapján még az is könnyen beleférhetne -, de negyedévesnek simán tippelte volna. Meglepett hümmentéssel veszi tudomásul a lány évfolyamstátuszát, majd figyelmét a poharak felé terelve, onnan pillant vissza a szőke arcára, mikor meghallja halk megjegyzését.
- Jól értem, garantálod, hogy nem esek össze holtan itt mindenki előtt, ha iszok egy pohárkával? - oldalra húzódó vigyorral, sajátját egyenesen a másik tekintetébe fúrva kérdezi, hogy egy kis nyomást gyakoroljon rá, majd körbekémlel az egyre hangosabb nagytermen.
- Tudod mikor maradnék otthon a családdal - nevet fel halkan, és egy italért nyúlva fűzi tovább szavait. - Vízibicikliztél már esőben? Fesztivál, koncertek? Bungee jumping? Bármi?
Az egyelőre még érintetlen pohár szája felett néz le Kamillára, arcáról egyetlen pillanatra sem olvad le az a kicsit komisz, kicsit szemtelen kedélyesség, ami már terembelépése óta ott figyel.
És akkor jön a kérdés, amit Kamilla bár ne tett volna fel. Most a mestertanoncnak olyasmit kell tennie, amit nagyon nem akart - legalábbis nem ilyen korán. Színt kell vallania. Szomorú.
Hunter - még mielőtt bármi egyebet tenne - belekortyol a vérszínű italba, majd egy nyugodt mozdulattal leengedi kezét, s ajkait beharapva az asztalra teszi az üvegpoharat. Komótosan, ráérősen nyalja le szájáról azt a néhány csepp nedűt, ami az imént ott maradt, majd kiegyenesedik, zakóját megigazítja magán, és közelebb lép a fiatal lányhoz.
- Bár ne kérdeztél volna rá - mondja halkan, szemöldökeit árnyalatnyit összébb húzva, tekintetébe őszinte csalódottságot csempészve. Nagyot, színpadra illőt sóhajt, szemeit le sem veszi társaságáról. Ujjai az asztalon dobolnak. - Hjaj, Kamilla. Most mihez kezdjek veled?
Egy újabb sóhaj kíséretében megcsóválja a fejét, mozdulata egyszerre hat véresen komolyan és játékosan. Lepillant a lány fehér ruhájára, majd kínzó lassúsággal visszavezeti tekintetét arcára. Sajátjáról kétely és tehetetlenség olvasható le.
Végül közelebb dől, hangja Kamilla fülénél csendül fel. Ő maga közben a táncolni készülő végzősöket figyeli, szája széles vigyorban áll, ami mély baritonján is meghallatszik.
- Valójában csak innen, a Levita toronyból jöttem, de kérlek, ne áruld el senkinek - suttogja, s elhúzódva a lánytól kacsint is egyet. Hát ennyi volt a minisztériumi mókának. Nem gondolta, hogy ilyen gyorsan befellegzik majd.
- Áh, szóval ti hátulról támadtok - sokat sejtetően mozgatja meg szemöldökét. Jól ismeri a zöld ház mentalitását, legalábbis a Roxfortban a Mardekárból kerültek ki a legjobb haverjai. Az emlékekre nevetve folytatja. - Igen, mindent értek.
Kíváncsi tekintetével követi a távolodó alakot, de a kurta válaszát nem tudja hova tenni.
- Nem veszem be, hogy ezt a ruhát csak úgy magadnak vetted fel - hitetlen arccal csóválja meg a fejét, szavai mellé még jobb tenyerét is felemeli, ezzel jelezve partnerének, hogy ennél jobb dumát kell kitalálnia.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=627628#post627628][b]Hunter Bailey - 2016.10.13. 15:10[/b][/url]

Az érdeklődés teljes hiányában hallgatja az iskola új igazgatójának első, évnyitói beszédét. Ha egészen őszinte akar lenni magához, akkor becsületesen megvallja, hogy az előző igazgatóra sem emlékszik, így ebben a kora délelőtti órában már az a száraz tény is egészen váratlanul éri, hogy idén új vezetőt köszöntenek. Hisz’ tőle aztán nyugodt szívvel lehetne ez a fickó az iskola feje már hosszú évek óta, sajnos igen nagy eséllyel akkor sem tudná megmondani a nevét, vagy bármi egyéb közérdekű – s hasznú információt a személyét illetően. Hálás köszönet neked, kedves híresen hírhedt aranyhal-memória.
Lábaira ejtett kezekkel, rendületlenül szemez egy a közvetlen közelében lévő tányéron üldögélő tökös pitével, próbálja visszatartani a gyomra irányából először csak olykor-olykor felmorajló, mostanra viszont már egyre hangosabban felhangzó éhségjelző morgást. Száját összepréselve bámulja a kinézett finomságot, közben nagyokat nyel.
Alig pislog, csak - a külvilágot teljes egészében kizárva - nézi a pitét, amit már alig vár, hogy végre megérinthessen, hogy végre a magának tudja, és...
- Hát te meg? – csurgó nyálát visszanyelve, a valóságba fájó hirtelenséggel visszacsöppenve fordítja fejét oldalra, az éppen akkor melléhuppanó Kamillára, majd a válla fölött elpillantva ellenőrzi, hogy beszél-e még az új, bodros hajú igazgató. Természetesen beszél. Beszél, és Hunter úgy sejti minimum napestig fogja tartani megindító beszédét, csak hogy ő, személyesen ő, ne kaparinthassa meg az áhított pitét. – Mizu? A Rellon asztalánál pestis terjed, hogy ideültél? Mert ha igen, nekem nem kell a pinceszutyok-kórságod. Just sayin'.
Elmosolyodik, kékes tekintetét futólag átvezeti a zöldek asztalához, majd visszapillant a végzős bálon megismert szőkeségre. Mosolya kiszélesedik, közelebb dől hozzá, vállával meglöki a vállát, majd visszaegyenesedik előző testhelyzetébe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=627958#post627958][b]Hunter Bailey - 2016.10.14. 16:25[/b][/url]

Csak, mint a lány arca, úgy az övé sem rezzen. Mindennapi természetességgel hallgatja a késve érkező szőke válaszát, mire csak szája szeglete mozdul meg, felfelé.
- Azt az alagsort a pokol tüze sem tisztítja már meg – von vállat, de ajkai játékos mosolyra húzódnak, úgy pillant oldalra, a hirtelen képébe nyomott kézfejre. A váratlan fordulattól homloka ráncba -, szemöldökei összeszaladnak, ahogy szaporán pislogva hátrahőköl. What the...?!
Mire észbe kap, és felfogja, hogy Kamilla feltehetőleg nem akar sem behúzni neki, sem pedig bántani őt, csak épp stílusosan hozza önmagát, addigra vissza is húzza felé lebegtetett csuklóját.
- Most, hogy így mondod, mióta lehuppantál mellém, érzek is valami kesernyés, oszló dögszagot – tettetett sajnálkozással mondja, és lassan, a nem létező bűz forráspontját keresve körbenéz, majd, mint aki szagot fogott, közelebb dől a lányhoz, hogy hangos szipogással megszimatolja. – Nem tudod, mi lehet ez?
Komoly arccal, aggódva pillant fel Kamillára, és hogy ne törjön ki most azonnal hangos röhögésben, ajkait keményen összepréseli, és visszaegyenesedik előző testhelyzetébe. De nem tétlenkedik sokáig. Míg a még mindig lelkesen duruzsoló igazgatóra emeli kékfényű, ártatlan tekintetét, hogy ellenőrizze feltűnt-e már neki a Levita asztalnál folyó aktív diskurzus, addig az asztal alatt gyorsan belecsíp a szőkeség combjába. És miután a válasz egyértelműen nem, már ami az új igazgatót és őket illeti, halkan, de annál elégedettebben cuppantva fordul vissza a Rellonos üdvöskéhez.
- Ne szisszegj, még a végén el leszel ültetve - korholja széles vigyorral a lányt, egy pillanatra még nyelvét is kidugja. Imád rosszalkodni. Mindennél jobban élvezi, és még az sem zavarja, hogy a kivitelezésben nagyjából egy tízéves szintjén áll.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=627993#post627993][b]Hunter Bailey - 2016.10.14. 17:35[/b][/url]

A titokzatos kérdésre válaszul csak lazán megvonja vállait. Jogos. De még mennyire, hogy az! Valójában Hunter is könnyedén eltudja képzelni a Mardekár testvérházáról, hogy egy tanulmányi kiránduláson kalickába zárták a pokol tüzét, és azóta is lent őrzik a pincében. Vagy van egy óriási, közös sárkányuk a nyakán fémbilétával, esetleg saját használatú pyromágusuk. Pont nekik ne lenne egy?
Féloldalas, elfojtani próbált vigyorral néz el másfelé, mikor Kamilla sikkantva megugrik. Nem akar nevetni, az már tényleg oltári illetlenség lenne, még tőle is, de nem állja meg, legalább egy mosoly erejéig muszáj engednie feszülten rángó, vigyorra éhes mimikáinak.
- Oké, ha ez minden vágyad, ám legyen - a kihívást elfogadva, komolyan pillant a lányra, majd állát felszegve, az elnyomott nevetéstől még mindig remegő hassal fordul előre, és kezdi bámulni az évnyitóünnepség első percében kipécézett tökös pitét.
Ha Farkas kisasszony azt hiszi, hogy nem bír ki hülyéskedés nélkül, normálisan végigülve egy igazgatói beszédet, el kell keserítenie, mert nagyot téved. Hunter simán képes egyszerre egy helyben és csendben maradni. Csak a megerősítés végett, még egyszer: simán.
Csupán a szeme sarkából figyeli a mellette ülőt, olykor egy-egy suta pillantást is küld felé. Szája széle olyankor megremeg, nem sok híja van, hogy ne nevesse el magát, dehát ha nem szabad, akkor nem szabad.
Kezei az ölében pihennek, fesztelen ül, és hogy Kamillát idegesítse, még az igazgató úr beszédjének hallgatói közé is becsatlakozik; érdeklődést erőltet magára és direkt eltátott szájjal, a Rellonos válla fölött kezdi figyelni a pódiumon álló férfit.
Ha Kamilla ránéz, ő vigyorogva lepillant rá, talán még kacsint is egyet, de nyomban utána ismét visszafordul az iskola új vezetője felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=628027#post628027][b]Hunter Bailey - 2016.10.14. 18:54[/b][/url]

Válaszul kajánul elvigyorodik, szavak helyett megrezdülő arcvonásaival üzeni: Pixy, nem ismersz te még engem.
Hunter kiszámíthatatlan. Nem csak az elején, hanem mindig. Viselkedéséhez, állandó csapongásához nem lehet hozzászokni. Egykönnyen legalábbis biztosan nem. Még a saját édesanyja is azon a - számára tragikus - véleményen van, hogy ami elsőszülött, higgadt és jól megfontolt fiából hiányzik, az tervszerűen központosult a meggondolatlan, sokszor minden lében kanál, fejjel a falnak típusú másodszülöttjében. Szegény asszony.
Hogy mi a következő lépés, azt Bailey maga sem tudja soha, ez pedig ahelyett, hogy megrémítené, inkább még lelkesebbé és életszeretőbbé teszi. Noha nincs semmiféle mottó, amibe a nehezebb órákban kapaszkodhat, az azért elmondható róla, hogy az életet két kanállal habzsolja, és mélyen egyetért azzal a szállóigével, hogy amiből egy adatik meg - mint az élet -, azt a lehető legjobban ki kell használni, és a lehető legtöbbet kell belőle kihozni. Egyszerűen nincs más lehetőség. Pazarolni meg csak az istentelen barmoknak szokása.
Az igazgató beszéde váratlanul véget ér, mire Hunter oldalra pillant, szemöldökeit sokatmondóan megmozgatja, és míg a teremben mindenki tapsol, ő a pitéért nyúl.
- Múlt héten voltam egy londoni veteránautó kiállításon - szólal meg aztán tele szájjal, az asztal fölé görnyedve, nyakát nyújtogatva, nehogy leegye magát. Néhány narancssárga ételmorzsa a terítőre hullik. - Marha jó volt.
Újabb édes falatot gyűr a szájába, úgy fordul a Rellonoshoz, de közben eszébe sem jut abbahagyni a mesélést. Kisebb csoda, ha a lány bármit is kihall a mestertanonc csámcsogásán átszűrődő motyogásból.
- Imádom a muglik cuccait! Az egyik haveromnál aztán hajnalig lógtunk az Xboxon. Egy igazi állat a gyerek. Bírom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=628610#post628610][b]Hunter Bailey - 2016.10.16. 15:16[/b][/url]

Kamilla anyáskodó mozdulatai, az, hogy a manókéz szőtte abroszról éppen utána takarítja el a szájából kihulló kisebb-nagyobb morzsadarabokat, még véletlenül sem tűnik fel neki. Olyan elánnal szövegel élete legkúlabb autóskiállításáról és az azt követő konzolestről, hogy figyelmét semmi más nem képes megragadni.
Illetve de, van valami, valami szokatlan, ami azonnal hallgatásra kényszeríti. Farkas kisasszony hetyke kis kijelentésére, miszerint neki itt, az iskolában vagy a faluban, vagy a közelben, a lényeg, hogy itt van xboxa, Hunter villámsebességgel kapja fel szőke fejét. Ráadásul még a Call of Dutyt is ismeri!
A mestertanonc fejét kissé elbillentve lefagy, megáll a rágásban, és kikerekedő szemekkel rábámul a mellette ülő gamer Rellonosra.
- Tessék?! - a falatot hipp-hopp lenyelve kérdez vissza. Száját flegmán oldalra húzza, tekintetéből lerí hitetlensége. Persze. - És ezt csak így mondod?
Nem teszi hozzá, de a lány laza viselkedésére és természetes hanghordozására céloz, amit akárhogy is próbál, nem tud hova tenni. Legszívesebben felnyüszítene és az asztalon kezdene toporzékolni, hogy neki is kell egy olyan kütyü, de van egy olyan sanda gyanúja, hogy a Levita toronyban a világért sem tudna életet lehelni bele. Meg hát sajnálatos módon televíziója sincs.
- Szóval... - legsármosabb vigyorával dől közelebb a másikhoz, hogy szemöldökeit huncutul megvonogatva, If you know what I mean fejjel feltegye a mindkettejük életében sorsdöntő erővel bíró kérdést. - Mikor hívsz meg magadhoz játszani?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=629853#post629853][b]Hunter Bailey - 2016.10.21. 17:12[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=655604#post655604][b]Hunter Bailey - 2017.01.16. 18:55[/b][/url]

RapunzelMegjelenés

A Levita - vacsoraidőben mindig - tömött asztalának kellős közepén üldögél, előtte egy tányérnyi füstölt sajtos-sonkás rizottó gőzölög, s ő, mint aki éppen most érte el a nirvana bensőséges, meghitt állapotát, halál nyugodtan görnyed kedvenc autós magazinja fölé.
Az élet csodálatos! - sóhajtja alig hallhatón, vágyakozó tekintettel pillantva fel az orra előtt illatozó ételre, hogy egy perccel később csillogó ezüstvillájával már el is rontsa a rizottó hibátlan összképét.
Hmmm... - az asztal szélébe kapaszkodva dől hátra, s nyög fel a szájában szétterjedő ízharmóniára, amire még szemeit is kénytelen lehunyni. Frenetikus. Míg egészen lassan, a pillanatot annak minden varázsával együtt megélve rág, észrevétlen a feje is oldalra billen.
Aztán...
...az asztal túloldaláról felhangzó fülsiketítő csapásra összerezzen, kék szemei azonnal kipattannak, szája mozdulatlanná dermed. Tág pupillákkal mered a szemben támaszkodó Miss Chenkovára. Mintha mérges volna. Mintha.
- Oké - feleli azután, mikor enyhe megilletődéséből ismét magához tér. Folytatja a szájában lévő falat elfogyasztását, villájával ismét a tányérja felé közelít, s még tekintete is visszakalandozik a címlapon bemutatott tűzpiros Ferrarihoz. Csakhogy Szofi nem tágít, ez pedig, a női csend és mozdulatlanság arra engedi következtetni, hogy még nem végeztek, és/vagy kéne még valamit mondania. Bölcset, figyelmeset. Hogy az évfolyamtársnő érezze a törődést meg a kitüntetett figyelmet.
Hunter - félelemtől? - kissé összeszűkült tekintettel alulról pillant fel Miss Chenkovára, és bár éppolyan nyugodt, mint ezidáig volt, kezd gyanút fogni. Ejj-ejj. A lány következő, esetleges kérését megelőzőleg szólal meg újra. - Sunshine, nem leszek keresztapa. Emlékszel? Tanúnak sem voltam a legjobb... inkább ne kísértsük a sorsot.
Gyorsan múló, pillanatnyi szomorúság suhan át a mestertanonc borostás arcán, ajkait lebiggyeszti, majd, miután gondolatban kipipálja a figyelmesség-törődés rubrikát, villájával újabb falat után nézve fordul vissza magazinjához.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=655802#post655802][b]Hunter Bailey - 2017.01.17. 18:58[/b][/url]

RapunzelMegjelenés

A fiatal nő furcsán szemrehányó, hidegrázósan hangsúlyos kérdésére Hunter szemei megállapodnak a címlapon szereplő autó nívós emblémáján, majd csak nagyon lassan, kellő óvatossággal vezeti őket a szőke ideges vonásaira. Abban a pillanatban, ahogy tekintetük találkozik, agyát mintha villámcsapás érné; lelki szemei előtt olyasfajta emlékképek játszódnak le gyors egymásutánban, amik a valóságban meg sem történtek. Nem történhettek meg, hiszen csak álmodott! Egyik kép követi a másikat, látja bátyja széles vigyorát a pesti éjszaka fényeiben, hallja saját jóízű nevetését, ahogy magához húz egy szőke loknis lányt. Azután, a semmiből az esküvő napja is bevillan, a kezei között meglendülő abroncsos menyasszonyi ruha és a nyakát szorító kendő kilazulásának képe, Szofi apró sóhajainak hangja, az asztalról lebillenő váza.
Kék tekintete a Rellonos mestertanonc hasára ugrik, de akárhogy is számolja a heteket-hónapokat, és játssza újra meg újra le a jelenetet, az esküvő napja nem lehetett. Semmiképpen sem. Akkor viszont...
- Chenkova - dörmögi, s hagyja, hogy egyébként nyugodt hangjából kihallható legyen a testébe furakodó kínos feszültség. Az őket mereven bámuló szempárokat észre sem veszi, ujjai között megremeg a csillogó ezüstvilla. - Ez nem jó játék, jobb lesz, ha még most szépen abbahagyod.
Halántékán lüktetni kezd egy megduzzadt ér, elnyílt ajkait szorosan összezárja. Arcán megfeszülnek az izmok. Hangjában arra nem jellemző fenyegető szín lappang.
A szilveszter éjjel?
Szemei ide-oda ugrálnak, hol az asztalon sorakozó ínycsiklandozó ételekre, hol a szemben elhelyezkedő Szofira néz, de ha úgy is tűnik, hogy lát és figyel, jelenleg semmi nem jut el a tudatáig.
Csak az óév utolsó éjszakájára gondol, minden erejével azon dolgozik, hogy képes legyen visszaemlékezni. Az erőlködés közben homloka ráncba szalad, orrát felhúzza, szemeit résnyire szűkíti. A szőke loknik újra meg újra előbukkannak, egyszerre még a lányt körbelengő illatot is érezni véli.
- Te voltál - nyögi ki elhaló hangon, arca azonnal elsápad, jobbjából kiesik a villa, ami hangosan csörömpölve ér a rizottós tálhoz. Halántékán végiggördül egy hideg verejtékcsepp, mellkasa felforrósodik, arcát megreszkető kezeibe temeti. Az nem lehet...
Aztán mélyről jövő sóhajjal leereszti idegességtől izzadó kezeit, és Szofi szemeit kutatva előrébb dől, hogy hangját - ha egyáltalán ez lehetséges - csak ő hallja. Most igazán nem hiányoznak a pletykaéhes tinédzserek.
- Mióta késik? - suttogja fehérre vált arccal, s olyan komoly tekintettel, hogy aki ismeri, és most látja, talán rá sem ismer. Szavait gyorsan továbbfűzve előtűnik korholó, kissé vádaskodó énje is - érdekes, még ő maga sem tudta, hogy ez létezik. Hunyorogva, hitetlenül rázza meg a fejét. - Nem számoltad el magad? Mindig béna voltál számmisztikából!