37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet
Nagyterem - Ramholcz Kirill hozzászólásai (5 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Ramholcz Kirill
INAKTÍV


Óvóbácsi és tanítóbácsi
offline
RPG hsz: 84
Összes hsz: 993
Írta: 2016. december 21. 21:32 | Link



Ha nem kapta volna azt a baglyot, nem biztos, hogy elment volna a bálra. Néha örül, ha akad egy kis szabadideje. Egész nap dolgozott, meg is látszik a szemein. Halványan látszik ugyan, de lilás, kicsit karikás a kezében szorongatott kávé ellenére is.
Vadonatúj éjfekete öltönyében elegánsan vonul be a nagyterembe, kedvesen köszönti diákjait és nézelődik, hátha megpillantja a gyanús egyént, aki az üzenetet küldhette. Elképzelése sincs az illető kilétéről, ezért inkább hagyja, hogy ő találja majd meg amikor eljön az ideje.
Addig is belekortyol a kávéjába és végignéz a DÖK által feldíszített termen. Igazság szerint cseppet sem érzi rosszul magát, sőt. A táncparketthez közeledve félkézzel megpörgeti egyik fiatal kolléganőjét, aztán vigyorogva sétál tovább a tanári asztalok irányába.
Szőke haja kivételesen nem borzas, hátul össze van fogva. Mosolya ugyanolyan lehengerlő, mint bármelyik nap, így nem csoda, hogy ahelyett, hogy leülne valahol, jó pár diákja megállítja, hogy néhány félmondatot váltsanak.
Szál megtekintése

Ramholcz Kirill
INAKTÍV


Óvóbácsi és tanítóbácsi
offline
RPG hsz: 84
Összes hsz: 993
Írta: 2016. december 22. 17:54 | Link



Bögréjéből lassacskán kifogy a koffein, nem tölti újra. Lerakja a közeli asztalra, figyelmét pedig kolleginájára irányítja. Bólogat és igyekszik elraktározni az információt egészen addig, míg a körbepillantás alatt tekintete össze nem akad egy rég nem látott ismerősével. Szája is nyitva marad a döbbenettől, egészen biztos abban, hogy Auróra volt a bizonyos névtelen.
Elnézést kér a nőtől, majd elegánsan kikerülve őt a ismerős után ered. Esze ágában sincs jelenetet rendezni, igazság szerint oka sincs rá, ezért sármos mosollyal férkőzik a közelébe és elvesz két puncsos poharat, melyből az egyiket a hölgy felé nyújtja.
- Nem tudtam, hogy ha valaki lemegy a térképről, évekkel később még visszatér - jegyzi meg halkan, továbbra is mosolyogva. Csak egy futó pillantással illeti Aurórát, majd a tömeget kezdi pásztázni. Teljes testével elfordul, csípőjét a pultnak támasztja és ráérősen elszórakoztatja magát.
Szál megtekintése

Ramholcz Kirill
INAKTÍV


Óvóbácsi és tanítóbácsi
offline
RPG hsz: 84
Összes hsz: 993
Írta: 2016. december 26. 19:59 | Link



Egy rövid koccintás, majd mintha ott folytatnák, ahol elvágták az ő filmjüket. Valamiért akkor sokkal többet érzett a nő iránt, most viszont már csak a meglepettség ami nem múlik.
- Hosszú séta lehetett - azért nem tudja megállni a piszkálódást. Ajkai mosolyra húzódnak miután elemeli onnan a poharat. Eszébe jut az az este, és a puncsba pillantva az is, hogy némi alkoholos befolyás alatt álltak.
- Gyógyító, aztán tanár - bólint. Néhány perc elteltével most néz újra a nőre. Nem tudja, mit kellene mondani neki, hisz nem ismeri eléggé, mégis lenne hozzá legalább száz kérdése.
- Táncolunk? - ezt találja a legjobbnak mind közül. Amíg ki nem választja a maradék kilencvenkilenc közül a következőt, legalább megpörgeti az egyébként igencsak csinos hölgyeményt.
A poharat lerakja az asztalra, majd kezét nyújtja felé és ha Auróra elfogadja a felkérést, már be is perdíti a táncparkettre.
- Hogy kerülsz ide? - kilencvennyolc maradt.
Szál megtekintése

Ramholcz Kirill
INAKTÍV


Óvóbácsi és tanítóbácsi
offline
RPG hsz: 84
Összes hsz: 993
Írta: 2016. december 28. 23:18 | Link




- Bőven elég volt ahhoz, hogy kisétálj a gondolataimból - a fájó igazságot szárazon és előkészítés nélkül tálalja. Nem finomkodik, hisz nem egy törékeny lelkű gyermekről, hanem egy felnőtt nőről van szó, akit nem tud behatárolni. Alig ismerték egymást, most mégis felbukkan.
Kissé feszülten vezeti a táncparkettre. A nő kezét sajátjába helyezi, másikat a derekára helyezi. Finom, de határozott mozdulatokkal vezeti a zene ritmusára - ezzel nem akadt soha gondja.
- Aha. Minden ismerősödnek üzentél itt? - kételkedve vonja fel a szemöldökét. Egy szavát se hiszi el, ami érthető. Nincs rá oka, hogy bármit elfogadjon válasznak, de nem kötekedik...nagyon.
- Áhháá, világos - megvilágosodva bólint, aztán megpörgeti a szőkeséget. Visszarántja magához, arcán kiszélesedik egy vigyor. - Van képed három év után idejönni a karácsonyi bálra, felkeresel és úgy beszélsz, mintha nem akarnál semmi egyebet - lassan csóválja a fejét, félig beharapja alsó ajkát. Újból kilendíti, aztán vissza és a táncparkett közepéhez vezeti. Kezei és lábai tökéletes összhangban viszik a táncukat, külső szemlélő meg nem mondaná, hogy Kirill most kezd pipa lenni. - Mi kell, Auróra?
Szál megtekintése

Ramholcz Kirill
INAKTÍV


Óvóbácsi és tanítóbácsi
offline
RPG hsz: 84
Összes hsz: 993
Írta: 2017. január 1. 18:00 | Link



- Nem szoktam meg az ilyesfajta viselkedést - adja az egyszerű választ. Nem kell túlgondolni, igazából nem a nő hiányzott neki, csak a magyarázat. Nem volt korábban - és azután sem - a teljesítményére, sem a személyiségére, sőt.
Felbosszantotta, ez nyilvánvaló, de nem érezteti senki mással, csak Aurórával a beszédén keresztül. Pörgeti, forgatja, valami egészen szép látszatot keltve, közben pedig alig várja, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba.
A zene lassan elhalkul, ő pedig megkapja a várva várt választ. Illetve semmiféle választ nem kap, csupán egy kérést, melyet át kell gondolnia. Sóhajtva fogja meg a kezét és vezeti le a táncparkettről, hogy aztán egy lépést hátráljon.
- Találkozzunk. Tízkor a téren várlak. Ajánlom, hogy jó magyarázattal szolgálj.
Szál megtekintése

Nagyterem - Ramholcz Kirill hozzászólásai (5 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet