Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=587266#post587266][b]Allan Colton Fisher - 2016.04.16. 17:18[/b][/url]

Semmi nyoma annak, hogy kicsattanó hangulatban lennék - valójában az a helyzet, hogy nem is vagyok. Tulajdonképpen ez a hely egy darab érzést nem vált ki belőlem; az sem, hogy mennyire más a Rellon, mint a Hugrabug volt odahaza Angliában, az órák sem, és az emberek sem nagyon. És én sem érdeklem őket kifejezetten. De még ez sem vált ki belőlem semmit, pedig normál esetben örülnék neki. Már persze, ha nálam van normál eset.
Igazság szerint nincsenek nagy igényeim, annyi lenne a kérésem, hogy hadd szívjak el egy szál cigit, de mivel ez nem lehetséges, kénytelen vagyok lejönni vacsorázni.
Szóval egy egyszerű fehér atlétában elslattyogok a nagyteremig, és mindenféle figyelő szempártól mentesen ülök le a zöldek asztalához, miközben előveszem a telefonom - ez már többek figyelmét felkelti, de az az igazság, hogy ezt is lesz**om. Megnyitom a messengert, írok a húgomnak, aztán a tányérom mellé rakom a telefont, mikor megjelennek az ételek előttünk.
Egészen kevés kaját szedek magamnak, gyakorlatilag kerülöm a húst, meg mindenféle ilyesmit, szóval valami saláta, meg ilyen nyúltáp-dolgok vannak a tányéromon, mikor végre eljutok odáig, hogy felemeljem az evőeszközeimet, és ráérősen lapátolni kezdjem magamba szegényes vacsorámat.
Figyelmemet azonban felkelti valami (ezért valami díj jár amúgy, srácok) - két háztársam vitája egy darab rántott húsról. Ámulattal adózom ennek a két embernek, ugyanis én egy ilyen hülyeségbe nem tudnék ennyi energiát belefektetni, mint ők. Amúgy ennyi figyelmet fordítok összesen erre a beszélgetésre, egészen addig, amíg a vita tárgya egyenesen a salátában landol, egy jó adag fehér szószt az arcomba küldve. Nem, nem értitek - gyakorlatilag a fél arcom úszik a fehér cuccban, de még a hajamba is jutott.
Miután kinyitom a szemem, egy pár pillanatig még a tányéromat nézem, aztán arra a kettőre tekintek, teljesen semleges arccal, majd egy sóhajtás kíséretében fordulok vissza a robbanás helyszíne felé, hogy a villámra szúrjam a darab rántott húst, és megegyem.
- Kösz. - mondom nekik címezve, aztán fogok egy szalvétát, és nagyjából letörlöm a mocskot az arcomról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=590978#post590978][b]Allan Colton Fisher - 2016.05.01. 19:41[/b][/url]

Az egyik lány angolul káromkodik, ráemelem a tekintetem, majd elveszem tőle a szalvétát, miközben bólintok egyet. Az arcomról letörlöm a mocskot, aztán a hajamba nyúlok, és azt is nagyjából megpróbálom megtisztítani, több-kevesebb sikerrel. Körülöttem páran röhögnek, aztán én is elmosolyodok. A lány bocsánatot kér, a srác meg megköszöni, szóval visszanézek rájuk, és megvonom a vállam.
- Ja, nincs mit - válaszolom érezhetően brit akcentussal - és nem baj. - mondom, miközben az ujjammal szedek le még egy kis fehér szószt a szám széléről. - Amúgy is fürödni készültem.
Egyébként annyira nem rázott meg az eset, hogy a továbbiakban ezzel foglalkozzak, szóval rászúrok a villámra egy darab salátát, miközben a lány ismét hozzám szól, én pedig ráemelem a tekintetem, és félig teli szájjal válaszolok.
- Aha.
Nem, amúgy nem azért válaszolok ennyire röviden, mert barátságtalan akarnék lenni, egyszerűen csak kevésbé bízom a magyartudásomban. Igaz, rég tanulom, de mégis...
Lenyelem a falatot, közben pedig a telefonomra pillantok, ami felvillant. "Nem hiszem, hogy annyira...", írta Emy, én viszont nem oldom fel a képernyőt, hanem ismét a villámra szúrok egy kis nyúltápot, hogy aztán nézzem a másik kettőt, akik évődnek egymással. És még mindig erre a hús-nem hús témára vannak ráakadva, hihetetlen.
- Diétázom. - válaszolom a húsakrobatás srácnak. - Meghatározott étrendem van, és vacsorára általában nem ehetek húst.
Amit egyébként kifejezetten sajnálok, mert imádom a húst. Alapvetően. Imádok enni. De hát... ha nem lehet, nem lehet, most mit tudok csinálni.
- De amúgy... te még sosem ettél húst, hogy így molesztálnak vele? - kérdem a srácot, ugyanis kizártnak tűnik nekem, hogy valaki úgy legyen ilyen tapadós ezzel a témával, hogy tudja, hogy a másik a hús ízének teljes tudatában utasítja el azt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=598937#post598937][b]Allan Colton Fisher - 2016.06.03. 14:18[/b][/url]

Évődnek, én pedig csak figyelem őket javarészt, miközben folytatom békés és csendes legelésemet. A telefonom ismét pittyeg a rellonos lány válasza alatt, csak egy pillanatra nézek rá: "Tudtad, hogy szét foglak...", olvastam, talán egy röpke mosoly is szétterjedt az arcomon. Emily már megint agresszív. "Agresszív."
- Á, értem. - reagálom le mély intellektussal telt szavakkal, miközben a srácra nézek. Ja, tényleg furcsa, hogy otthon családilag vegák voltak, de hát most istenem. Ez ilyen.
Aztán a fiú a telefonomra bők, én meg elvigyorodok. Mugli ketyerék, igen, a Mardekár, pardon, Rellon asztalánál nem csodálkozom, hogy nem tudják, mi is ez.
- Telefonnak hívják. Mugli kütyü, amivel egy kódot beütve hallhatod bárki hangját, és tudtok beszélgetni, meg írni egymásnak. Olyan, mintha összeraknál egy baglyot és egy mirrobilt, csak gyorsabb. - fejezem be mélyenszántó ismertetésemet a mobiltelefon funkcióiról, valószínűleg több nyelvtani hibával, most már érezhetően brit akcentussal.
Miután ez megtörténik, a srác egyértelműsíti, hogy fogyókúrán vagyok, szóval bólintok. Én mindig.
- Hívhatod annak is. - mondom, bár asszem' ez nem a megfelelő megfogalmazás, mert úgy jön le, mintha anorexiás lennék. Ez szinten tartó étrend. De igazából baromira mindegy.
Ők pedig ismét tovább évődnek a hús-dolgon, én meg bőszen eszem a kajámat, miközben fél füllel és szemmel figyelek rájuk, félig pedig válaszolok Emily fenyegetőzésére. Aztán, miután látom az egyik üzenetét, körülnézek, majd gyorsan visszaírok neki, és ismét lezárom a telefonom, felpillantva a rögtönzött társaságomra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=608770#post608770][b]Allan Colton Fisher - 2016.07.15. 23:09[/b][/url]

Végzősök bálja? Az a helyzet, hogy a világ összes pénzét megadnám alapesetben azért, hogy senki se lásson táncolni, de mivel nem tangabugyiban kell Hattyúk tavát lejteni, úgy voltam vele hogy oké, miért ne. De persze ezt is a magam módján akarom csinálni. Na nem azért, mert herótot kapnék tőle, ha mondjuk egy lányt kéne vinnem a bálba, hanem mert a hobbim a polgárpukkasztás.
De nem is jöttem volna el, ha nem találtam volna megfelelő társaságot magam mellé. Samu pedig asszem' megfelelő, már a szónak abban az értelmében, hogy az első találkozásunk után megbizonyosodtam róla, hogy - egyrészt nem normális, másrészt pedig hasonló az érdeklődési köre, mint nekem. Nem, itt nem a kisállatokra gondolok. És nem is arra, amire ti. Inkább arra, hogy ő is mindig józan. Pont, mint én, ugye.
Ezen a bálon mutatom meg először, hogy egészen kulturáltan is ki tudok nézni. Nem a szokásos öltözetben jöttem, mert bál, meg minden, ja, felhúztam az öltönyöm. Sőt. Kifésültem a hajam. Tehát durva erőfeszítéseket tettem, hogy konszolidáltan és szigorúan feltűnésmentesen tudjak érkezni a bálra. Igaz, a hajam három másodperc alatt állt vissza göndörbe hajmosás után, és Samu... Samu egy lila öltönyt húzott. Amikor meglátom, felvonom a szemöldököm, aztán csak elröhögöm magam. Igen, rég tudjuk, hogy Samu nem normális.
Azt tudtuk, hogy a bál a négy elem jegyében fog eltelni - ide most képzeljetek el egy képet négy darab Duracell elemről -, de amikor belépünk, egyelőre még szigorúan fizikai kontakt nélkül, azért elcsodálkozok, majd egy fintort ejtek meg. Mondja meg nekem valaki, hogy ezt ki csinálta, legyetek olyan kedvesek. Isten volt a díszlettervező? Vagy ki tojta ide a világ természeti csodáit?
Samu képzettársítására ismét egy röhögésfoszlánnyal adózok. Ha nem beszéltem volna már vele, megnézném a pupilláit, hogy a szokásos módon józan-e, de mivel tudom, hogy neki nem kell a szomszédhoz mennie egy kis hülyeségért, csak megvonom a vállam.
- Pedig a költségvetésből tuti telt volna rá. - Eskü, én nem tudom, ki finanszírozza az iskolát, vagy mi van, de ez biztos, hogy nem két forint volt. Eladják a diákokat a feketepiacon, vagy mi? - De asszem' megsejtették, hogy te alapból Milka fangirlös cuccban fogsz jönni.
Körbefuttatom tekintetem a termen, és én nem a tavon akadok le - már meg se lepődök, ez a Bagolykő -, hanem azon, hogy úszik a táncparkett. Nem vágom, Samu milyen vízberántásról hadovál, de egyelőre nem azzal vagyok elfoglalva.
- Szerinted eltörött a vízvezeték, vagy komolyan gondolták, hogy vízben tocsogva fogunk keringőzni? - kérdezem, megállva az egyik falhoz közel. Oké, annyira nem vagyok mugli, hogy ne vágjam le, hogy van benne valami trükk, de az, hogy nem leszünk vizesek, nem egyenlő azzal, hogy a lábak alatt nem fog ide-oda spriccelni a víz. Nem mintha aggódnék a tánc esztétikai minőségén, mert igazából teszek rá, csak egyszerűen nem értem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=608889#post608889][b]Allan Colton Fisher - 2016.07.16. 16:27[/b][/url]

Ahogy beljebb megyünk a terembe, meglátok pár kviddicsest és ismerőst, oda is intek nekik. Ők pedig valszeg' eléggé meglepődnek a párválasztásomon, de erre már nem figyelek oda, inkább Sámuelre pillantok magam mellett, miközben - helyette is - beletúrok göndör hajamba, ami a szemem elé lóg, gyakorlatilag kicenzúrázva a termet. Ami egyébként egy giccsparádé, szerintem.
- Legközelebb nem velem jössz - válaszolom vigyorogva. Samu jó arc, bírom, de ha választanom kell, hogy valaki mással megyek a következőre, vagy a tőgyekkel felszerelt szőkére, talán az előbbit választom. Mert hogy belőle kinézem, hogy megcsinálja. Igaz, az sem biztos, hogy több ilyen rendezvényen tiszteletemet teszem.
Szteppelni. Egyre inkább kételkedek benne, hogy Samu tudja, hogy keringőznünk kell majd, bár már közöltem vele a tervet, és bele is egyezett. Vagy csak valami random képzettársítás ez is, nemtom'. De azért jó lenne, ha nem égnénk be teljesen a tánccal.
- Romcsi lenne - fűzöm hozzá, miközben elcsípem Samu sokat sejtető vigyorát. Ezt a szót nemrég hallottam egy levitás lánytól, hogy romcsi, és rájöttem, minek a becézett alakja ez. És annyira bugyután és idiótán hangzik, hogy muszáj használnom. - De a keringő is elég lesz, szerintem. A történetet anélkül is tovább vihetjük, hogy szteppelnénk. - Mert bár fingom sincs, mi volt a sztorija a mashupnak, de partnerem arckifejezéséből nem nehéz kitalálni. Már ha arra gondolt, amire én. De valószínűleg inkább valami elmés ökörségre.
Tekintetem az asztalokra kúszik, ami tele van koleszterindús, hizlaló kajákkal. Jaj, remek.
- Ehetünk - mondom, miközben elindulok az asztalok felé, bár az fix, hogy én ezekből nem fogok még csak megkóstolni sem semmit, mert utána járhatok plusz edzésekre, és a francnak sincs kedve hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=612507#post612507][b]Allan Colton Fisher - 2016.08.14. 14:32[/b][/url]

Samu nem lep meg, egy csöppet sem. Nem, ő asszem' mindig ilyen, habár ilyen józanon talán még sosem láttam, de neki semmi sem kell, hogy hozza a formáját. Kevés az ilyen ember, például én sem ez a fajta vagyok, de a másik jelenléte talán felspannol egy kicsit - éppen annyira, hogy ne haljak meg az unalomtól, és hogy úgy gondoljam, volt értelme belépni erre az agyoncicomázott bálra. Szerintem a kastély megnyerte a lottót. Vagy biztosan a Mirákulumtól kapják a pénzt, mert van itt egy csomó artista meg franc tudja. Meg világhírű kviddicsjátékosok, meg mit tudom én. Érted, én, mint mezei diák, tökre nem lógok ki a sorból, még azzal sem, hogy néha kicsit olyan, mintha pszichopata lennék.
- Kénytelen leszel - mondom, mert megnézném a rellonos bagázs arcát, amikor meglátják az eridonost a klubhelyiségben szerenádozni. Na az megérne egy misét, asszem'. Sz**rá röhögném magam.
Oda is megyünk a sütispulthoz, pontosabban a kalóriabombákhoz, amikből én, köszönöm szépen, nem kérek. Samu viszont nem szégyelli pakolni a kaját a tányérjára, és őszintén szólva már azon is meglepődök, hogy nem rögtön a szájába tolja a cukrot, hanem először szépen kiválogatja az étkeit, és csak utána lát neki a szisztematikus pusztításnak.
Nem igazán tudom, komolyan vehetem-e a szavait, mindenesetre különösebb empátiát akkor sem ébresztene bennem, ha igaz lenne. Ezért szoktam eljátszani a nagy sajnálkozást ilyenkor, most viszont úgy vagyok vele, inkább kihagyom ezt a lehetőséget.
- Én sem ehettem sokat otthon, szal'... - mondom, de véletlenül sem teszem hozzá, hogy "átérzem", vagy ilyesmi, mert kit áltassak vele?
És akkor jön az, hogy végzősök tánca. Haha. Jeromos már nyújtja is a kezét, és szerintem én ebben a pillanatban mondok le arról, hogy majd én vezessem őt a táncparketten. Habár a koreográfiát már begyakoroltuk a próbákon, meg minden, azért... na mindegy, oké, tudom, hogy úgyis én leszek a lány.
- Persze, uram - nyújtom a kezem, majd hagyom, hogy Samu felvezessen a parkettre, aztán megpörgessen. Istenem. Önkéntelenül is elröhögöm magam, de aztán igazán komoly, kenetteljes arcot vágok, és hagyom, hogy remélhetőleg a koreográfia szerint vezessen a másik, eközben pedig rájövök, hogy a lila öltöny miatt valószínűleg igencsak feltűnő jelenségek lehetünk. Na nem mintha ez lett volna a cél...
Alapvetően elég jól érzem magam a tánc alatt, mármint iszonyatosan vicces, de csak akkor kezdek el röhögni, miután az eridonos már levezetett a parkettről.
- Király volt. Vagyis bocs... köszönöm a táncot - nyilvánítom ki, miközben pukedlizéshez hasonló mozdulatot teszek. Zseniális.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=705751#post705751][b]Allan Colton Fisher - 2017.10.15. 22:22[/b][/url]

Igazából nem rossz ötlet. Úgy értem... amikor Adrian felvilágosított, hogy mi a baja a húgomnak (a legidősebbnek), akkor először fel sem fogtam, hogy ez súlyos lehet. Hiszen én sem eszek úgy, ahogy egy normális ember. Én is számolom a kalóriákat, figyelek rá, hogy pontosan mi kerül a szervezetembe, diétát követek, edzéstervem van, minden, amit el tudtok képzelni. Nem normális, de nincs vele baj. Egészséges.
De Rosie már nem egészséges. Erre akkor jöttem rá, mikor azt a bizonyos beszélgetést követően beléptem a Nagyterembe, és megláttam őt a vacsoránál. Rosie vékony. Rosie sovány. Rosie már szinte nem létezik, alig maradt belőle több csontnál és bőrnél. Az emberek megbámulják. Pedig milyen utálatos! Mennyire nem bírtam elviselni a hozzáállását, mennyire gyűlöltem, hogy annyira tökéletes volt, annyira ideális... És most mégsem volt az. Megtört a tökéletesség képe, kiderült, hogy Rosie egyáltalán nem tökéletes, és sosem volt az. Így már nem is olyan taszító. Eddig nem nagyon kommunikáltam vele. Jobbnak láttam elkerülni.
Újabban néha már az Eridon asztalánál eszek. Adriannel, Emilyvel, Rosieval - az emberek megbámulnak, hogy hogy vagyok képes rellonosként ide ülni (navinésként már biztos nem foglalkoznának velem). Nem túlzottan érdekel.
Az már annál inkább, hogy igencsak feszült vagyok újabban ezeknél a vacsoráknál. Feltűnik Emily hangjában valami új él ilyenkor, valahogy kicsit magasabb lesz a hangszíne, szélesebb a mosolya és nagyobbak a gesztusai. Zavar. Valami rohadtul zavar benne.
Előttem a napi diétás kajám. Nem, én nem eszek annyira keveset, mint a húgom, arányaiban rendes adagnak tűnik, saláta, hússal, de mégiscsak kalóriakímélő. Nem érezném hitelesnek, ha én is evésre biztatnám. Emily már nálam is megoldotta, hogy eleget egyek, menni fog neki Rosienál is.
"Elfelezel velem egy husit?" Oh god. "Husit", b***meg. Husit. Nemtom' most miért idegesít, de rohadt zavaró, hogy így beszél. Hús. Miért nem lehet azt mondani, hogy hús? Mi értelme van becézni, ha így csak hosszabb lesz a szó? Áh, mindegy is.
- Elfelezem veled - szólok oda Adrian helyett, habár amúgy az a fél szelet hús nincs felírva a kalóriáim közé, de legyen. Miért is ne. - Amúgy Rose, hoztam neked valamit - mondom, mikor eszembe jut, hogy mit vágtam be a táskámba még reggel. Egy apró kis lapot veszek elő, igen, egy rózsát rajzoltam neki. Őszintén szólva unatkoztam az egyik órán. Ez amolyan békülési ajándék tőlem, vagy valami olyasmi.
A lábam eközben tudattalanul előrenyúlik az eridonos srácéhoz, hozzáérve az övéhez, de aztán így is hagyom, ha nem ellenkezik túlzottan. És általában nem szokott. Odanézek csak fél szemmel, látom, hogy el is mosolyodik. Talán csak a nyakkendője színe tükröződik a fények miatt az arcán, who knows? Aztán megérzem, hogy a másik lábát is az enyémnek támasztja. Egy kicsit enged a tartásom.
Emily sztorijára már csak hümmögök, nem is nagyon nevetek - hozzáfűzök valami tök semlegeset és érdemben nullát.
Látom, ahogy a velem szemben ülők tekintete mögém siklik. Hátrapillantok egy másodpercre - a perifériámba bekúszik egy vörös folt. Visszafordu-...
Lassan újra hátranézek. Felpillantok a mellettem megállóra. Érzem, ahogy egyszeriben lesápad az arcom és görcsbe ugrik a gyomrom. Elment az étvágyam. Aztán meghallom a hangját. "Allan." A gyomrom még inkább összehúzódik. Látom rajta a bagolyköves egyenruhát, a rellonos sála-... A rellonos sálat...
Édesemnek hív. Fantomfájdalom vág a hátamba, ahogy alig észrevehetően egy kicsit előregörnyedek, és összehúzom magam, mint amikor... Előreesnek a vállaim, érzem, hogy az evőeszközre izzadtan tapad rá a tenyerem.
Mit... mit keres ez itt?
Kimondja Ems nevét. Nem féltem őt. Nem, őt most már nem kell félteni - mikor még kicsi volt, na akkor nagyon féltettem, de mindig is erősebb volt nálam. Valery arcára tapad a tekintetem, el sem tudom szakítani onnan, nem vagyok képes rá. Nem láttam őt négy éve. És pont most kell újra...
Rosie. Odakapom a pillantásom, felfogom, hogy Valery a tányérjára néz undorodó arccal. És aztán kimondja... az a "kövér disznó"...
Hirtelen emelkedek fel a padról, egészen közel érve Valeryhez, így pillantok le rá. Remeg a kezem, de nem az idegességtől - a tekintetemben mégis agresszív villanás, ahogy izmaim megfeszülnek, kicsit talán fel is fújom magam, fölé magasodok.
- You better shut the f**k up - mondom olyan halkan, hogy szinte már csak suttogok, hangom viszont olyan mély, hogy szótagról szótagra ki-ki hallatszik. A torkomban dobog a szívem.