Szigethy Vidor
Ruci

Amikor elhagytuk a Rellont a Nagyterem felé indultunk el Vidorral. Először azt hittem majd egyedül kell végigjönnöm a bálba vezető folyosón, de végül Vidorral jöttem. Amikor először találkoztam vele, egészen elbaltáztam a dolgot, de amikor másodszorra, az az ajándék úgy tűnik elég volt arra, hogy megbocsájtson. A minap megláttam a folyosón és odamentem hozzá, hogy beszélgessünk. Aztán eszembe jutott, hogy megkérdezzem tőle, van-e kísérője a bálra. Egy ideig elbeszélgettünk arról, hogy kinek milyen napja volt, de ennyi volt a témánk, ezért megkérdeztem tőle. Sikeremre még senki nem tartott vele, úgyhogy elfogadta felkérésemet, és emiatt jöttünk együtt. Sajnos még annyira nem ismertem, de reméltem a bálon lesz alkalmam jobban megismerni őt. Amikor kiléptünk az ajtón a lábamat egyből nyomni kezdte a cipő, ami nem csoda, hisz már megvételkor nyomott, de gondoltam csak kibírok benne egy bált. Amikor lenéztem rá, láttam, hogy ott van egy pánt, ami így mostmár látszott, hogy rossz helyen volt. Ez lehetett az, mi nyomott, ezért a fiúba karolva próbáltam megigazítani, sikerrel. Ahogyan mentünk tovább sok elegáns öltözetű párt láttunk békésen sétálni a Nagyterembe. Mosolyogva ránéztem, majd magam elé bámulva töprengtem azon, hogy éppenhogy találkoztunk a fiúval, és mégis hamar jóba lettünk. Csodálkoztam is, mikor beleegyezett abba, hogy együtt jöjjünk a bálra. Ismét egy gyönyörű ruha tulajdonosa sétált el mellettünk. Nagyon szép ruhák suhantak el mellettem. Éppen azon sakkoztam, vajon ki lehet majd a Bálkirály, és ki a Bálkirálynő. Én egy visszafogottabb ruhában jelentem meg, de alkalomhoz illően. Friss rózsaillat csapta meg az orrom. Valaki egy csokrot vitt mellettünk sietve. Ahogyan közeledtünk egyre kellemesebb illatok szálltak a levegőbe. A parfümök, a csokrok, virágok egyszerűen csodálatos illatot varázsoltak a terembe vezető útra. Mosolyogva nézelődtem, hiszen ez az első bálom itt. Minden káprázatos díszletektől volt gazdag. Minden olyan csodálatos. Vajon lesznek olyan végzős diákok, akik sírni fognak? De persze csak örömkönnyek származhatnak a bálról. Vidorra néztem, majd nevettem egyet. Az én nevetésem csak halkan elegyült a sok bálra jövő diák és tanár sustorgása, nevetése között. Izgultam, ugyanis elő fogok adni a többi diákkal együtt a végzősök tiszteletére. Már arról álmodoztam, hogy pár év múlva mi is a végzős táncunkat fogjuk járni, mikor megérkeztünk.

Szigethy Vidor
Ruci

Amikor beléptünk a bálterembe Vidor egy kérdést tett fel, mi alapján én dönthettem arról, hogy táncoljunk-e, avagy üljünk le enni, inni. Én a második felé hajlottam mert már pokoli éhes voltam. De aztán eszembe jutott a második találkozásunk és az a rossz ízű valami, ezért nevettem egyet, mielőtt közöltem volna a fiúval a döntésemet. - Szerintem először együnk, igyunk, beszélgessünk, ismerjük meg jobban egymást, aztán már jobban fog menni a buli. - nevettem, majd egy asztalhoz tereltem őt. Leültem, majd magam elé tettem egy tányért. Annyira elvarázsolt a látvány, hogy körül kellett néznem, nem bírtam megállni, hogy felálljak és pár percre ott hagyjam Vidort. Egyszerűen vonzott a sok szép díszlet. Egy virágcsokorhoz közelebb mentem, és meg is szagoltam, aztán eszembe jutott, hogy szegény most ott ült az asztalnál teljesen egyedül, úgyhogy visszamentem. - Ne haragudj. - Visszaültem mellé. Elé is tettem egy tányért. - Mit kérsz? - Kérdeztem mosolyogva. Én egy muffint vettem el, nem szoktam sokat enni, a gimnasztika miatt figyelnem kell az alakomra. - Ha megetted még beszélgessünk egy picit, vagy menjünk táncolni? - Mondtam a fiúra hagyva a választási lehetőéget. Igazából nem tűnik túl társasági lénynek, de ki tudja, lehet, hogy igazából imád beszélni. Félek, hogy szóba fog jönni a család, ilyenkor mindig megkönnyezem nem olyan rég elhunyt nagyapám, aki a második édesapa volt számomra. Picit szomorkás arcot öltöttem magamra, de ezt hamar el is hesegettem, amint megláttam egy eléggé érdekesen táncoló párost, majd Vidornak is elújságoltam észrevételemet, és nevettem egyet diszkréten, mert hát nem lehet mindenki jó táncos. Reméltem, hogy nem fogok botladozni tánc közben, de ha a fiú úgy dönt nemsokára megtudjuk, de azért szorítottam, hogy ne döntsön így.

    Szigethy Vidor
Ahogyan körbenéztem mindenütt elegáns ruhát viselő embereket láttam. Ez az állapot pár másodpercre eszembe juttatta a keresztanyám esküvőjét, mely már nagyon rég volt, de az egész családnak maradandó emléket okozott. Itt volt ugyanis az első veszekedés a családban, mely akkora vitába torkollott, hogy azóta a Danték és a keresztanyám családja összetűzésben élnek és már sajnos a családnevükre sem emlékszem. Pár percig ezen merengtem, majd amint visszatértem azt sem tudtam mit kérdezett a fiú, de valamit a családról.
- Öhh, nem. - válaszoltam neki, miután eszembe jutott mit kérdezett. - A te családod is biztos izgalmas valamilyen téren. - Mosolyogtam erőltetetten remélve, hogy nem veszi észre, hogy valami nincs rendjén. Inkább elkezdtem enni és minden falat után mosolyogtam rá. Most vagy butának néz, vagy túlpörgöttnek. Miután megettem a tányéromra helyezett étket, önkéntelenül is elkezdtem neki mesélni.
- Amikor kisebb voltam volt egy nagy veszekedés a családban. Azóta ketté szakadtunk. - mondtam félmosollyal az arcomon. - Nem nagyon tudom már a család leszakadt részének a családnevét. - ittam egy kortyot majd folytattam - De hogy őszinte legyek nem is nagyon érdekel. - mosolyogtam - Most viszont te jössz - nevettem, majd megláttam mit hozott Vidor a tányérján és kérdően néztem rá. - Ezt te mind meg fogod enni?

All I Want For Christmas

Miután felkonferáltak minket izgulni kezdtem, és az előttem lévők táncolni kezdtek. Az ő helyükbe képzeltem magam és még idegesebb lettem. Magamat nyugtatgattam éppen, mikor már mi következtünk. Lassan az emelvény felé indultam majd a megbeszélt formációba álltunk. Amint elindult a zene még sóhajtottam egyet és táncba kezdtem. A mozdulataim folyékonyan követték egymást, hisz annyit gyakoroltunk, hogy a könyökömön jött már ki a mozdulatsor. A próbán sokszor mondták, hogy akármi legyen, mosolyogjunk. Így is tettem egészen addig, amíg valaki szemét majdnem kivertem. Ekkor bocsánatot kérve az illetőtől egy halk bocsit eresztettem el, de annyira próbáltam mosolyogni, hogy alig látszódott a közönség felé, úgyhogy ennek örültem. Már a vége felé jártunk a koreográfiának és kezdtem lenyugodni, hogy ezen is túl vagyunk és az általam megvizsgált arcokról azt lehetett leolvasni, hogy tetszett nekik.