Megjelenés

Nem az első bál volt, amelyen részt vett, de mégis ideges volt egy kicsit, miközben készülődött. Ezúttal elegáns ruhát választott az alkalomhoz illően és mert meg akarta tisztelni vele Seth-et, hogy tökéletes külsővel jelenik meg az oldalán. Elbíbelődött a hajával és néhány kiegészítőt is kiválasztott, hogy azért ne hazudtolja meg önmagát, a végén pedig olyan lett az eredmény, amivel tökéletesen meg volt elégedve.
Miután a faluba hoppanált nem kellett sokáig várnia a tanárra, aki felkísérte a kastélyba. Ehhez a megjelenéshez már engedélyt kértek, végül pedig Seth házvezetője volt a szerencsés, akinek a be nem álló szájával megismerkedhetett fölfelé menet. Nem bánta igazán de csak félig figyelt rá, mert furcsán izgatott módon dobogott a szíve és folyton azt leste, hogy mikor érnek már el a fiúhoz.
Aztán az ajtóban elbúcsúzott a tanártól, aki további jó szórakozást kívánt neki, majd pedig elindult a Nagyterem irányába. Nem volt nehéz dolog, ő ide járt, ismerte az utat.
Nem sokkal később pedig meglátta Seth-et. Szó szerint a földbe gyökerezett a lába, úgy ledöbbentette a látvány, hiszen évekkel ezelőtt egy hasonló eseményen éppen így látta meg először a másikat. Még az ajkai is elnyíltak kissé, úgy nézett rá, újra és újra végigfuttatva a szemét a ruháján, az alakján, mindenén, mielőtt odalépett volna hozzá. Ujjait végigfuttatta a karján, mint aki el sem hiszi, hogy tényleg azt látja, amit, aztán felnézett Seth-re, arca pedig csupa mosoly volt, szeme izgatottan csillogott.
- Szia - köszönt, miközben még egyszer végigsimított az öltöny ujján. - Hihetetlenül jól nézel ki - dicsérte, végül kézfejét is érintve egy pillanatra. - Ez pont olyan, mint akkor... ugye? - kérdezte, de aztán más is eszébe jutott. -Nem késtem? Jó fej a tanárod, de mintha dupla annyi időbe telt volna felérni, mint egyébként, annyira sok szót sűrített bele az útba - mondta, egy pillanatra oldalra nézve, mintha Radúz még mindig ott lenne és beszélne.

Összekapcsolódott a tekintetük, míg az embereket kerülgetve odament Seth-hez, de az után sem tudta levenni róla a szemét, hogy már előtte állt. A múlt egy darabja idéződött meg előtte, valami, ami egy olyan döntést szült, ami miatt most egyáltalán itt lehetett, még ha összetettebb is volt ennél a dolog. Ahogy Seth ujjait érezte a bőrén és újra a szemébe nézett most elemi erővel csapott le rá az érzés, hogy meg akarja csókolni, de nem mozdult, mert még nem volt itt az ideje. Helyette a másik mosolyokat kapott, és amikor Seth megszólalt, csak akkor váltott Avery arckifejezése is egy kicsit másmilyenné, évődővé.
- Megtartom a titkod, de csak ha elárulod, hogy kinek a kedvéért - felelte hamiskás mosollyal, szintén lehalkítva a hangját, miközben egy picit talán közelebb hajolt hozzá.
Ahogy telt az idő egyre közelebb érezte magához Seth-et, és minden találkozással megismert belőle egy újabb darabot. A fájó részeken túl most már látott mást is, és sok apróság lenyűgözte - mint ahogy most is a mosolygó szemek, amik jókedvről árulkodtak. Órákig el tudta volna nézni ezt a pillantást.
- Ott a pont - nevetett fel aztán a görényes megjegyzésre. Tényleg szerencséje volt, elvégre el is utasíthatták volna a kérést, hogy megjelenjen a bálon, még akkor is, ha ugyan bizonyos keretek között, de szabad ember. Így viszont most itt állhatott Seth-tel szemben és nem tudta megállni, hogy ne fogja meg egy kicsit a kezét, csak szótlan mosolyogva rá pár másodpercig, miközben az arcát figyelte. Avery most boldog volt, azért, mert itt lehet, mert vele lehet, és mert a másik ilyen dolgokkal örvendezteti meg, mint az öltözéke.
Közben odabent elkezdődtek a műsorok, amik őt annyira nem érdekelték, úgyhogy nem is szorgalmazta túlságosan, hogy menjenek már most be, helyette inkább oldalvást helyezkedett el a fiú mellett, még ha arra nem is vetemedett, hogy ebben a ruhában a hátával támassza a falat, de ebből a szögből jól rálátott a tömegre, amely ki és be áramlott folyamatosan az ajtón.
- Remélem jól táncolsz - pillantott fel Seth-re kicsit csipkelődve. - Te fogsz vezetni, és nem szereti a lábam, ha más is azon jár - vigyorgott továbbra is a másikra, mert nehezen tudott hosszabb időre elszakadni attól, hogy nézze őt.

A választ hallva egy pillanatra durcás arcot vágott, szinte felfújta a képét, de nem sokkal később már újra elnevette magát.
- Valakinek igencsak felvágták a nyelvét eme ünnepi alkalomból! - jegyezte meg, csillogó szemekkel figyelve Seth-et. Most valahogy sokkal felszabadultabbnak érezte magát, mint úgy általában, aminek részben maga a meghívás volt az oka, részben az, hogy most nem kellett árnyékban bujkálva közlekednie itt, de leginkább az, hogy úgy érezte, Seth is tényleg élvezi az egészet. De amúgy is, ő ilyenkor volt igazán elemében, mikor körülötte mozgott a tömeg, ő pedig részese lehetett valami izgalmas élménynek.
Egy darabig csendesen álltak, de aztán újra megszólalt, Seth válasza pedig ismét döbbenetet csalt egy pillanatra az arcára. Kellett egy másodperc, mire leesett neki, hogy mire gondol a másik, aztán robbanásszerűen tört ki belőle a röhögés, néhány közel állót arra késztetve, hogy feléjük kapják a fejüket.
- Most, hogy így mondod... de, meggyőztél - villant rá a szeme, amiben teljes mértékben ott volt a közös titok élvezete. Egy ilyen poénra végképp nem számított a fiútól, legalábbis nem most, nem az utóbbi hónapok után, de ezek után nem tudta, hova lehetne még fokozni a jókedvét.
Kicsivel később aztán Seth a karját nyújtotta, ő pedig belekapaszkodott és elcsendesülve belépett vele a Nagyterembe. Odabent egészen különös díszlet fogadta őket, mintha kicsit valamelyik mugli tinédzserfilmre emlékeztette volna, de ettől függetlenül is tetszett neki. A fellépők helyett inkább a plafon csillagait leste csendben, a DÖK-elnök beszéde meg éppen annyira érdekelte csak, hogy tudja, mikor kell nekik is elindulni a táncparkett felé. Amikor meghallotta Seth nevét, akkor újra széles mosoly terült el az arcán, ezúttal amiatt, mert ha ez a tánc nem lesz meglepetés a népnek, akkor semmi.
- Mehetünk? - nézett partnerére, és még ha akarná sem tudta volna letagadni, hogy hihetetlenül élvezi a helyzetet, egyszerűen olvasni lehetett az arcáról minden gondolatát. Ha pedig Seth megadta a jelet, akkor elindult mellette, hogy belekezdjenek a táncba.

A finom érintés hatására a mennyezetről újra Seth-re pillantott egy gyengéd mosollyal. Ő maga is meglepődött először, hogy mennyire jólesnek neki az ilyen apróságok, de kár lett volna tagadnia. Úgy érezte, hogy az, ami elindult közöttük, jó irányba vezet, ez pedig bizakodással töltötte el, még ha ennyi idő után néha meg is fordult a fejében, hogy talán jó lenne egy kicsit több. Mégis, ő tudott a kis dolgoknak is örülni és nem erőltetett semmit. Meglepően figyelmes tudott lenni, ha akart.
Nem sokkal később pedig már Seth balján tartott a táncparkett felé. Nem figyelte a tömeg arcát sem a zajaikat, hanem a zenére összpontosított, hogy eltalálja az első lépést. Evidensen kevesebbet táncolta ezt a szerepet, mint a vezetőt, de könnyen rátalált a ritmusra, mert Seth ügyes táncpartnernek bizonyult. Az első néhány taktus után már nem kellett görcsösen figyelnie, hogy merre lép, teljesen igazodott a másikhoz, míg könnyed léptekkel járta a keringőt.
Egy ponton összekapcsolódott a tekintetük, és míg őt szédítették, mosolyogva nézte a kékes íriszeket, újra elmerülve szépségükben. Seth haja néha meg-meg libbent egy kicsit, ő pedig ezt is látta, ezt is megjegyezte, ahogy a kezének a súlyát is a derekán. Teljesen megfeledkezett a környezetükről, és a mosoly lassan valamilyen más kifejezéssé olvadt az arcán, ami egyszerre volt nagyon boldog és merengő. Milyen lenne, ha ez után még nem egy, nem két, hanem sok táncuk lenne együtt? Vajon lehetséges, hogy így legyen?
De a gondolat amilyen gyorsan jött úgy is szaladt tovább az elegáns mozdulatok sodrásában, míg végül el nem halkult a zene és véget nem ért a tánc. Úgy érezte, hogy soha még ilyen tökéletes élményben nem volt része.

Mikor vége lett a táncnak elég gyorsan elhagyták a színpadot, viszont a miértjét csak később tudta meg. A kérésre bólintott és lecövekelt ott, ahova Seth vezette, majd pedig a távolodó fiú után nézett. Vajon mire készül?
Amit ezután látott, arra nem voltak szavai. Nem tudta, hogy a fiú illúziómágus, először nem is tudta hirtelen, hogy tényleg ő csinálja-e, mert nem látta sehol, de nem tudott más magyarázatot találni, mert különben nem rohant volna úgy el. A fényjáték, amit ámulva nézett végig, gyönyörű volt, annyira, hogy a körülötte a nézők között kavargó sötétségben nem is érdekelte, hogy arcára kiül minden gondolata. Ez művészet. Ez színtiszta, csodálatos képzelet, és a megvalósítása a mágia miatt lehetséges. Néha ilyen pillanatokban, mikor valami elképesztően szépet látott, vagy mikor éppen görénybőrben rakosgatta egymás után a pracliját, kénytelen volt arra gondolni, hogy talán még sem csak egy eszköz a varázslat, hanem a körülötte lévő emberek lényének a legmélye. Az életük. Talán az övé is.
Kinyúlt egy gyönyörű csillagdarabért, ami nyomot hagyott a bőrén - megmosolyogta, mert úgysem látta senki, aztán újra felnézett, szemével Seth-et keresve. A fiú az előadás végén előlépett, Avery pedig teljes erejéből tapsolt neki és a lánynak, aki még részt vett vele a produkcióban.
Amint Seth visszatért hozzá és Averynek módja volt rá, öleléssel bújt hozzá, kicsit sem foglalkozva az érdeklődő szempárokkal.
- Gyönyörű volt! Nem tudtam, hogy te képes vagy ilyesmire! - mondta, de arcát még rejtette egy kicsit. Teljesen belelkesedett, hihetetlennek találta az egészet, és mikor felnézett a fiúra éppen az a csillogás köszönt vissza a szeméből, mint akkor, amikor meglátta Seth ruháját az előcsarnokban. Valahol itt kezdett el gyökeret verni benne a gondolat, hogy nem lehet ennyire lemaradva mellette, legalább egy részét be kell pótolnia, ha tényleg részese akar lenni a fiú világának.
A kitörése után kicsit zavartan állt meg újra Seth-tel szemben, jobb híján a zakóját igazgatva.
- Ühm... most mi a következő programpont? - sandított fel rá egy félmosollyal.