Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=497967#post497967][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.07.19. 22:27[/b][/url]

A végzősök bálja, mint olyan, marhára de nem érdekelt engem, de azt hiszem, egyedül voltam ezzel gyakorlatilag az egész kastélyban. Még a rellonos lányok is teljesen be voltak sózva, mindenki elhívott valakit, én meg csak ültem ennek az egésznek a közepén, és próbáltam láthatatlannak tűnni.
Erik, Viktor és Aaron is szerzett már párt a mai estére, újságolták is. Persze nem nekem, hanem egymásnak... természetese úgy, hogy én is kiválóan halljam.
A lehető leggyorsabban szöktem le a nagyterembe, hogy megvacsorázzak az egész hajcihő előtt. Úgy terveztem, hogy birtokba veszem a szobát egy kicsit, és olvasok, vagy valami hasonló. Tehát, sietve trappoltam le a lépcsőkőn, s mentem be a nagyterembe. A rellonosok asztalnál valami ismeretlen srác mellé ültem, nem igazán néztem fel rá, nehogy véletlenül belém kössön. A szekrénybezárós eset óta elég sokan néznek rám furcsán, gondolom, Erikék világgá kürtölték, hogyan intéztek el két ****t. Azóta igyekszem inkognitóban élni, gyorsan mozogni és csendesen, hogy senki se vegyen észre.
Magam elé szedtem egy kis rizst és húst (bár ez sem volt a legnagyobb mennyiség). A szekrényes eset óta igyekszem több kaját magamba diktálni, mert mégsem lenne kifejezetten jó, ha továbbra is ilyen könnyen fel tudnának kapni a szobatársaim. Ezzel az 54 kilóval nem megyek túl sokra.
Villámtempóban kezdtem el az étel magamba tömését, ugyanis nem akartam találkozni idelent is a többiekkel; azonban ahogy felnéztem, Viktor arcát pillantottam meg, a másik kettőével együtt. Elém ültek le, pont volt nekik hely. Sóhajtottam. Már megint el fogják szórakoztatni a körülöttünk lévőket pár beszólással.
- Na, Ricsi, és hozol valakit a bálba? - kérdezte Erik fennhangon, minden bevezető nélkül, miközben maga elé szedett egy rakat kaját. - Lány lesz, vagy fiú? - fűzte hozzá. Az egyik mellettem ülő lánynak vigyor jelent meg az arcán. Juhéj!
Szótlanul túrtam bele a vacsorámba, de megint elment az étvágyam. Próbáltam nem foglalkozni ezzel, de Viktor megszólalt, halkan, afféle "bizalmas" hangnemben, természetesen úgy, hogy a körülöttünk ülők hallják.
- Hé, nem kell szégyellni, hogy **** vagy. Már mindenki tudja.
Nyeltem egyet. Miért csinálják ezt velem? De komolyan...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=498255#post498255][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.07.20. 20:19[/b][/url]

Eszembe jutott, amit Gareth mondott - egy minimális bizonytalanság is elég ahhoz, hogy ne védjem meg magam. Igaza volt. A baj az, hogy egy ideje már elhiszem, amit nekem mondanak, és hagyom. Az elején még védekeztem, ma már kevésbé megy.
Mellettem valaki megszólalt - William. Látásból ismerem, és azt is sejtettem, hogy harmadikos lehet. Megszólalt, és megmentett. Jobbra lestem, sőt, még a fejemet is elfordítottam, s meglepetten néztem rá... Arra pedig, amit mondott, ha nem is vigyor, de egy erőteljes mosoly jelent meg az arcomon, bár nem nagyon értettem, miért védett meg végtére is.
Viktor arrogánsan oldalra nézett, mintha még csak fel se venné, Williamnek azonban ez sem jelentett akadályt, még egyszer beléjük kötött, ami őszinte csodálattal és hálával töltött el. Belém csapott a gondolat, hogy erre én is képes lennék, de rögtön eszembe is jutott, hogy ha visszaszólnék, valószínűleg nem kapnék túl rózsás reakciót. Talán egy monoklit.
William hidegvérrel vágott egy szeletet a sajtjából, majd, csak úgy mellékesen, folytatta a monológját, szemeim pedig elkerekedtek. Igen, ezt el tudtam képzelni róluk. Főleg abból látszott, hogy lehetett benne valami igazság, hogy Aaron nyaka és füle vörös lett. Erik kivillantotta a fogait, s szinte vicsorogva nézett Willre.
- Teljesen alaptalan! - közölte Erik felháborodva, miközben megvakarta az orrát. Amatőr. Hazudozik. - Neked ehhez amúgy sincs közöd. Nem hozzád beszéltünk, hanem ehhez a kis ****hoz itt. - fejével pedig felém bökött. Merész. Sosem hittem volna, hogy Erik képes ennyire pofátlan lenni.
Tudtam, hogy tanácsos volna nem megszólalnom, s hogyha mégis megteszem, annak megihatom a levét később, de védekeznem kellett. Már jó ideje nem tettem hasonlót. Tehát, elmosolyodtam, azzal a régi gunyoros fintorral, amit olyan régen húztam elő az eszköztáramból. Szinte már el is felejtettem, milyen érzés.
- Erik, csak ennyi? - kérdeztem meg halkan és finoman. A mellettem ülő lány összerezzent. Szerintem még nem hallott beszélni. - Azon kívül, hogy "kis ****", nem tudsz mást mondani? - kérdeztem érdeklődő hangnemben. - Egyébként, ha kíváncsi vagy rá, van párom. Mina. Tudod. Az a levitás, aki egy auror lánya, és akinek az anyja a pszichológus. Rémlik?
Kamu. Akkora kamu volt ez az egész, hogy arra nincsenek szavak. Magamban elhatároztam, hogy a vacsora vége előtt kimegyek a nagyteremből, s azonnal megkeresem Minát. Talán még nincs párja. Bár... nem rajongok a bálokért kifejezetten.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=507035#post507035][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.08.19. 20:13[/b][/url]

Az igazság az, hogy a pillecukros takarós kaland után igencsak lebetegedtem. Nátha - lehet, hogy nem tett jót ruhástul beleesni a medencébe? -, bár az hiszem, ezt már meg is szoktam, mivel elképesztően sokat vagyok beteg a vitaminok, az immunerősítő bájital, meg a többi ellenére is. Tehát, finoman szólva sem éhesen ültem le a Rellon asztalához, lehetőleg távol mindenkitől, és egy bögre tea, meg az alapjáraton köretnek felszolgált pirítósom társaságában azon merengtem, hogy vajon csak hőemelkedésem van-e, avagy lázam is. Ezt a merengést megszakította egy tüsszentés; előkutattam a papír zsebkendőm, és kifújtam az orrom. Remek. Ez sosem lesz jobb. Főleg, hogy a következő vizsgám mágiatörténet, amiben csak tényeket és adatokat kérnek számon; ami engem nagyon untat. Semmilyen önálló gondolat, semmi, csak az, hogy 1348-ban ez és ez történt. Persze, ezzel nincs problémám, ugyanis agyam, mint egy szivacs, képes beszívni ezeket az információkat, de könyörgöm... untat. Főleg betegen.
Mikor végeztem ezzel az igencsak fáradtságos tevékenységgel, vettem csak észre, hogy sikeresen leültem munkatársam, Annelie mellé. Ahogy pillantásom rávetült, rögtön végigmértem, hogy esetlegesen nála van-e az íja, de mikor arra a megállapításra jutottam, hogy nincs, megnyugodtam egy kicsit. Végül hűvösen biccentettem neki.
- Beló. - köszöntem bedugult orral, s ezzel lezártnak tekintettem a kommunikációt; pirítósom felé fordítottam a fejem, és megpróbáltam magamra erőltetni még két falatot. Muszáj megennem, mert kell az energia a testemnek. Nyár van, és én megfázok. Hogy lehetek ilyen béna?!...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=555546#post555546][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.12.21. 23:29[/b][/url]

Nem hittem volna, hogy lesz olyan alkalom, ami miatt rá fogom szánni magam, hogy részt vegyek valami olyasmi szociális ingerekben gazdag eseményen, mint a karácsonyi bál. S mégis, éppen fekete öltönyben, kifogástalanul vasalt ingben s egy egyszerű nyakkendőben tartottam a Nagyterem felé, hogy önként és dalolva vessem bele magam a báli forgatagba. Nem voltam kifejezetten lelkes. A rengeteg ember, a zene, a "meghitt" karácsonyi hangulat egyáltalán nem volt vonzó számomra, csakúgy, mint annak a gondolata sem, hogy a problémáim és kamaszos, legyőzendő gondolataim bekússzanak a fejembe. De hiába, az indok, ami miatt hajlandó vagyok belépni a helyiségbe, az Seth, s ő jócskán felülírja a fönt felsoroltakat, mivelhogy most fogja eltáncolni a végzős keringőjét. Ez egy olyan dolog, aminek mindenképpen szerettem volna a tanúja lenni.
Seth egyre jobban van, ez egyértelmű volt. A napok, hetek múlásával javult az állapota, s ez nagyrészt Avery hatása lehet, amit nem is nagyon akartam vagy tudtam volna tagadni. Jó érzés ezt látni...
Amikor beléptem a terembe, a zene még nem csendült fel, ám valami zajlott a színpadon (nem, az érdeklődésemet egyáltalán nem ez kötötte le); én felmértem a terepet, aztán kiszúrtam a helyet, ahonnan jó lesz a rálátásom a táncparkettre - a lehető legtávolabb az embertömeg középpontjától, a falnál.
Ott vétettem hibát, hogy a dekoráció, mivel csillagokból állt, elvonta a figyelmem jó pár pillanatra. Miközben a kiszúrt falrész felé közelítettem, a fényeket bámultam... aztán felnéztem... és természetesen megláttam a jól fésült, öltönyös exbarátomat (vagy nem is tudom, tulajdonképpen mimet). A Jól ismert "mégis miért?!" kérdés fejbéli elhangzása után megtorpantam. Igazán számíthattam volna Sebasitan jelenlétére. Igaz, még ha számítottam is volna rá, akkor sem hittem volna, hogy a látványa egy-két pillanatra teljesen lefagyaszt... Gyomrom talán össze is ugrott kicsit, ahogy ezekben a dermedt másodpercekben néztem a tőlem pár méterre állót.
Éreztem, hogy arcom fikarcnyit sem változott, még akkor sem, mikor egy tömegből érkező lökés hatására megindultam felé (magamtól nem biztos, hogy megtettem volna). És nem, ameddig a szem ellátott, egy talpalatnyi szabad hely sem volt, csak mellette. Jellemző. Fenomenális. Örül a lelkem.
És az a szomorú, hogy valahol tényleg.
Igencsak nehéz léptekkel tettem meg a maradék utat, s mikor felcsendült a zene, akkor fordultam a parkett felé, hogy Sethéket kezdjem kutatni a tekintetemmel. Meghajlás. Apró mosoly jelent meg a szám szegletében, de ezt csak a nagyon figyelmes szemlélők láthatták.
Az első lépéseket figyelve azon tűnődtem, merjek-e köszönni. Elég kínos lenne, ha a köztünk lévő szótlanság a karácsonyi szünetben is folytatódna, hiszen egy helyen lakunk. Ugyanakkor... El is vesztem pár töredékmásodperc erejéig az érzelmi válságaimban, azonban az agyam megálljt parancsolt. Ismerjük egymást. Nincs okom nem köszönni, igaz?
- Szia. - motyogtam oda kissé kaparós hangon. A pulzusom talán meg is emelkedett egy kicsit, de igyekeztem nem foglalkozni vele, s csak a tánccal törődni. És nem nézni Sebastianra. Ez most Sethről szól (és, mint ahogy a mellékelt ábra mutatja, a görénylelkű Averyről).

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=555831#post555831][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.12.22. 13:35[/b][/url]

Visszaköszönt nekem, és már alapjáraton ez is megtöltötte a testem boldogsághormonokkal, amit normális esetben a szánalmas jelzővel illetnék, azonban ebben a szituációban - hogy nem találkoztunk egy csomó ideje, és amúgy is elég komplikált, ami köztünk van jelen helyzetben - úgy voltam vele, hogy talán ennyit megengedhetek magamnak. Végül is, elég nehéz kontroll alatt tartani az érzéseimet, pláne, ha még az is itt áll mellettem, akivel kapcsolatban csaponganak a bennem lévő dolgok.
A táncparkettet néztem, azonban odavonzotta a pillantásom, hogy Sebastian megmozdult, és egy fekete keretes szemüveget biggyesztett az orrára. Öltönyben, jól fésülve, szemüveggel. Fejemet visszafordítottam a táncolók felé, miközben alig észrevehetően húzódtam egy kicsit arrébb, hogy távolabb legyünk egymástól valamivel. Igen, ez valószínűleg jó hatással lesz a gondolkodásomra, ami ezekben a percekben sokkosan dermedt meg.
Sethék táncát nézve kellemes és feszegető érzés szállt meg egyszerre. Hiszen olyan szépen mozogtak ők együtt, s bár láttam pár elkerekedett szempárt, ami őket vizslatta, szerintem szépek voltak. Természetesnek tűnt így ez az egész, még akkor is, ha pont Aveyvel táncolt. Nem tagadhattam volna, hogy ők ketten... valahogy úgy összeillenek. Jó lesz nekik együtt.
Emellett viszont megjelent az a gyomorforgató érzés, hogy vajon milyen lenne, ha. Ha most nevezetesen én táncolnék ott Sebastiannel. Na nem mintha tudnék vagy szeretnék táncolni. Csak mégis, ez a gondolat alattomosan kúszott be a fejembe, megfontolva minden lépését, s mire ráeszméltem, hogy erre vágyok konkrétan, addigra már késő volt. Szeretem, mikor a saját elmém átvág, igazán remek érzés. Tényleg.
A másik váratlanul szólalt meg, egészen pontosan tizenhét szóval többet mondva, mint amennyire számítottam volna. Óvatosan rásandítottam, aztán visszanéztem a párra, s remélhetőleg észrevétlenül tettem meg mindezt. Végül is, már az is egy előrelépés, hogy Seth miatt szeretné megbeszélni a dolgot. Bólintottam.
- Ha szeretnéd, megbeszélhetjük - mondtam, bár nem voltam benne biztos, hogy hallja is, amit mondok - De nem hiszem, hogy itt halljuk is majd egymást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=556740#post556740][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.12.23. 22:04[/b][/url]

- Várok én - biztosítottam Sebastiant a dologról, hiszen tudtam róla, hogy lesz valamiféle műsor, bár a mibenlétéről egyelőre fogalmam sem volt.
A színpad elsötétült, köd vonta körbe a légteret, s ahogy felcsendült a zene, fények kezdtek pislákolni. Seth, igen, tudtam, hogy ez ő lesz, illetve az ő mágiája. Kékség villant fel a mély fekete előtt - csillag, tudatosult bennem, s gyakorlatilag tátott szájjal figyeltem... És aztán erőre kapott! A lány, akit nem nagyon tudtam volna megnevezni, úgy mozgott, hogy... nem vagyok nyitott a művészetekre, de valahogy úgy éreztem, hogy ha egy csillag ember lenne, akkor így viselkedne. S én végignézhettem a csillag életét, az öregedését, pislákolását, aztán... szupernóva. A házak állatai csillagokként jelentek meg, s bár nyilván nem hiteles kép volt ez, amit tényleg láthatunk az égen, mégis... a maga nemében gyönyörű, a mondanivalója pedig, nos...
Robbanás. És körülöttünk megannyi csillag hullott alá, fénylő pont, ami beterítette a termet. Ekkor fontam karba a kezem (szörnyű, hogy az embernek kamaszként milyen sablonosan nyálas ötletek jutnak eszébe). A homlokomon éreztem pár pillanatnyi forróságot, ahogy hozzáért az egyik pont, és a kezemen is, sőt, az utolsók között még a nyakamra is esett egy, bár nem igazán érzékeltem, hogy eztán is világítanak, vagy azt, hogy nem kéne nekik.
Elült a szám, s csatlakoztam a tapsviharhoz, ami kitört; meg is láttam a bátyámat, ahogy elég fáradtan áll az Ombozi-lány, Mrs. Wallace mellett. Arcomon mosoly áradt szét, noha ez mostanában igencsak ritka látvány volt. Talán ez volt az egyik leggyönyörűbb dolog, amit eddig láttam.
A mellettem lévőről természetesen mindvégig tudomást vettem, azonban mégis meglepett valahogy a hangja így ez után. Furcsa volt visszazökkenni az előző szituációba.
– Szerintem inkább sétáljunk egyet kint. – mondtam, némi gyomorgörccsel megtoldva, majd ránéztem.
És kitört belőle a röhögés. Nem igazán értettem, mi történik, mivel a szituációt eddig nem éreztem kifejezetten könnyednek; aztán megláttam a karomon a csillagot, megtapintottam. Majd a nyakamat. Majd a homlokomat. És én is röhögni kezdtem.
– Sziporkázó ez az este – fűztem hozzá nevetve – Akkor most kövesd a szerencsecsillagod!
Olyan jó érzés volt vele nevetni. Tényleg. Ennyi idő után... nem is beszéltünk, nem láttuk egymást, és most mégis együtt tudtunk röhögni azon, hogy úgy nézek ki, mintha rám ragadt volna egy matricás album. Nem akartam, hogy ez másképp legyen. Úgy értem; nem akartam megint véresen komoly témáról beszélgetni vele. Nem akartam mindent eldöntő estéket, nem akartam, hogy minden mozdulatomra kényszeresen kelljen figyelnem, nem akartam, hogy ez legyen köztünk. Ez a véres feszültség, ami a nevetés előtt húzódott köztünk.
– Vagy – fordultam meg, és néztem a szemébe, pont a bejárati ajtó előtt – hagyjuk a francba a komoly beszélgetést, és végre viselkedjünk úgy, mintha kamaszok lennénk, és csak szórakozzunk, vagy ilyenek.
Vagy persze, ha ignorálni akarsz, és semmi kedved hozzám, akkor nyugodtan menj a dolgodra, fűztem hozzá gondolatban, de nem mertem hangosan kimondani. Úgy sejtettem, simán lelépne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=581054#post581054][b]Szépvölgyi Richárd - 2016.03.30. 22:15[/b][/url]

Egészen békés hangulatban szálltam le az Expresszről és pakoltam le a Merkovszky házban, hogy aztán feljöjjek az évnyitóra. Semmi különös, csak egy újabb év kezdődik... na meg ahogy én azt elképzeltem.
Leültem a Rellon asztalához, igazság szerint egy pillanatig sem figyelve, hogy ki mellett kötök ki - Cameront nem szúrtam ki, így hát csak lezuttyantam valahova, s amíg várakoztunk, elővettem az aznapi újságot, és abszolút nyugodtan olvasgattam.
Aztán a terem elcsendesedett, Merkovszky pedig felállt a pódiumra. És nem kellett zseninek lenni hozzá, hogy kitaláljuk, hogy valami egyáltalán nem stimmel. Már csak az első pár mondata miatt is kissé feszült lettem, mert ő nem szokott így viselkedni, már amennyire én megismertem a múlt tanévben, amikor egy házban laktam vele.
A néhány sajnálatos incidens említésére arcom, bár eddig is kifejezéstelen volt, gyakorlatilag megkövült - nem azért, mert kellemetlenül érintett volna, csupán tisztábban voltam vele, hogy ezek között a sajnálatos incidensek között valószínűleg az én ügyem is szerepel. Ez pedig egy olyan dolog, aminek az ember semmiképpen sem örül kifejezetten... de Jared hirtelen eltűnése is ezek közé az incidensek közé sorolható, aztán az is, hogy Gareth utána ment. Ezek mind igen... sajnálatosak.
Ez persze csak a bevezető volt. Az igazi hír elhangzásakor egy ideig csak pislogok, miközben agyam feldolgoz minden apró hallott információt, és értékelni kezdek magamban. Felügyelők. Lássuk csak. Elemi mágus vagyok, a mostohatestvéreim szökött feketemágus-sarjak, és kapcsolatban állok Avery Lyallal. Kedves indítás. És akkor még az én vér szerinti családom hírnevét nem említettük.
Miután mindez lepörgött előttem, s tudatosítottam magamban, hogy valószínűsíthető a kiemelt figyelem mind irányomban, mind Sethék felé, az Eridon asztala felé néztem, ahol is tekintetem összeakadt Sebbyével, és valószínűleg láthatta rajtam, hogy arcom nem feltétlen vett fel teljesen egészséges színt, habár a fent felsoroltakon kívül igazából nem csinálok semmi házirendbe ütközőt például (leszámítva a néha előforduló esti mászkálásokat, amiket nyilván most beszűntetek). De persze. Új házirend. És ebben az új házirendben nem csak az lesz benne, hogy a takarodó előbb lesz mondjuk, hanem komoly korlátozások. Tekintetem elszakítottam Sebbytől, és végigmértem a felügyelőket, bár gyakorlatilag a fél diákság ezt csinálta, így azért elvesztem a tömegben; kiszúrtam a nőt, megjegyeztem az arcát, aztán a szemüveges férfit... Remek.
Lehunytam a szemem egy röpke pillanatra, aztán az újságomra szegeztem a tekintetem, mintha amúgy nem érintene meg különösebben a dolog. S miközben a sorok felé fordítottam a fejem, egy apró, sanda pillantást vetettem a bal csuklómra. Nem látszik a jelem. Nagyon jó...
Körülöttem jó pár sápadt rellonos arc volt egyébként, rövid idő alatt mértem fel, hogy kit látok feszültnek. Nem voltam meglepve. Már azok alapján, amilyen pletykák terjednek a kastélyban.
Beszélnem kell Jaredékkel, miután vége az évnyitónak. Valahogy. Feltűnésmentesen, hogy nehogy azt higgyék, hogy bármit is tervezünk... éreztem a stresszt, ami szép lassan beleitta magát mindenembe. Kellemes év lesz ez is. Lehet, hogy még kellemesebb, mint az előző.