J e l m e z
Hogy őszinte legyek már vártam ezt a napot és kíváncsian lépkedem a nagyterem felé jelmezemben. Lehet kicsit merészebben öltöztem fel, mint szabadott volna, de majd ha a vezetőségnek nem tetszik, akkor csak szólnak. Fekete zakóm alatt egy testszínű feszülős felső van, bár első ránézésre olyan, mintha semmi nem lenne rajtam. Lehet nem nyerem el ezzel a jelmezzel a királynő címet, de nem feltétlen ezért jöttem. Sokkal inkább szórakozni egy kicsit és kiengedni a gőzt, mely már egy ideje csak gyűlik. Nagyon reménykedem benne, hogy Ethan és kedves öccse sem bukkan fel a mai este folyamán. Vagy ha mégis, akkor a terem másik felén lesznek, távol tőlem. Még mindig nem érzem készen magam arra, hogy találkozzak és beszéljek Ethannel. Arra még kell egy-két hét, vagy több.
Mivel úgy érzem nincs szükségem kísérőre ahhoz, hogy az alagsorból felcsattogjak ide, így egyedül teszem meg ezt az irgalmatlan nagy távot. Nem is értem, hogy sok lány miért hiszi azt, hogy egyedül, barátnők vagy pasi nélkül nem lehet jót szórakozni. Én egyedül is tökéletesen elvagyok még egy ilyen bulin is. Eleszegetek, eliszogatok, és nevetek a sok idiótán. Bár gyanítom, hogy nem lesznek részeg diákok, akik magukból kikelve csinálnak hülyét magukból. De azért majd megtalálom én az este vicces figuráit.
Belépés előtt elfogyasztok egy bájitalt, hogy ne legyen semmi változás rajtam, bennem. Nincs kedvem újra hülyét csinálni magamból. Beljebb sétálva megállok az egyik asztal mellett és felveszek egy füstölgő italt. Szerintem piszkosul jól néz ki a szélén egy pókkal, halálfejes pohárban. Belekortyolok és az íze sem rossz. Poharamat tartogatva nézem a mozgolódó tömeget.

Ethan, Ian, Eszter

J e l m e z
Jókedvűen iszogatom az italomat és nézegetem az izgalmasabbnál izgalmasabb jelmezeket. Vannak melyeken jót nevetek. Ilyen például a két szellemnek öltözött egyén, akik láttán hangos nevetésben török ki. De akadnak olyanok, akiktől szinte megrémülök. Na az ő jelmezüket kifejezetten irigylem. Végül nálam a befutó a bekötött szemű csaj jelmeze volt. Az nagyon komolyra sikerült! Voltak olyanok is, akik csak felkaptak egy koktélruhát a szekrényükből, és kicsit elmaszkírozták az arcukat. Pont egy ilyen lány szúrja ki a szemem, aki mellett egy piros ruhás férfi áll. Egy fintor jelenik meg arcomon a lány kreativitást mellőző ruhája láttán. Jó, én se vittem túlzásba, de azért ennyire nem lettem sablonos, mint egy félig csontváznak festett arc. Ezután nézem meg jobban a mellette álló piros ruhás fiút. Mintha villám csapott volna belém amikor felismerem Ethant. Hirtelen pedig egy harmadik fél is belép a képbe.  Valami oknál fogva ismerős az ismeretlen srác. Mintha már láttam volna valahol, de hol? Rövid gondolkodás után beugrik. Apa egyik újságában láttam már az arcát. Kviddicsezik! Szemöldököm magasba szökik, mikor egymás nyakába borulnak ők ketten. Úgy fest nagyon jó barátok lehetnek. Ezután pedig csak nézem, hogy mennyire jól elbeszélgetnek ők hárman.  
Vicces, de szinte fáj látni, hogy a szőke lány van vele. Féltékeny lennék? Lehetséges. Belegondolok, hogy mi lenne ha én lennék a lány helyében, és erre egy mély sóhaj tör fel belőlem. Inkább el is fordítom a fejem, és próbálok újra másokra és az ő jelmezeikre koncentrálni. De nem megy.  Folyamatosan visszavándorol a tekintetem rájuk. Az édes kis hármasra. Mi a ménkű van velem? Képtelen vagyok itt maradni! Semmi kedvem már bulizni és emberek között lenni. Pedig vártam ezt az estét! Kiiszom a poharam tartalmát, majd leteszem az asztalra. Elindulok a kijárat felé, de egy hirtelen ötlettől vezérelve az egyik édességtől roskadozó asztalhoz lépek. Turkálni kezdek a zakóm zsebében, míg nem előkapok egy fekete szemceruzát. Leveszek egy szalvétát a kupac tetejéről, majd írni kezdek.  „Beszélnünk kell! Keress meg!” - virít a szalvétán gyöngy betűkkel írva. Már csak valahogy oda kellene adnom neki. De hogyan? Ekkor egy újabb szalvétát veszek le a többi tetejéről, majd elindulok a hármas felé. Félúton megtorpanok. Nem, ez nem jó ötlet! De végül egy széles mosolyt magamra öltve lépek oda hozzájuk.  
- Kérhetek egy autogramot?! – nyújtom a szalvétát és a szemceruzát a fiú felé, majd csillogó szemmel figyelem az arcát. Az általam megírt szalvétát a másik kezemben szorongatom. Ha megkapom az autogramot illedelmesen megköszönöm, majd Ethan felé fordulok. Mélyen a szemébe nézek majd elindulok felé. Fél vállal „véletlenül” neki megyek,miközben kezébe nyomom a szalvétát. Reménykedem, hogy senki nem vette ezt észre, mert ha igen és megnézik, akkor csúnyán beégetem magam.
-Jaj elnézést! – mondom a fiúnak, majd a kijárat felé viharzok, de nem hagyom el a helyszínt azonnal. Megvárom, hogy mit kezd a szalvétával. Csak ezután indulok a szobám felé.

//Bocsánat, hogy belekontárkodtam a játékotokba!//