A Tanévnyitó/Tanévzáró és Lavia

Nagy volt a rohangálás a szobában, pedig csak én, és a macskám voltunk bent. Nem találtam a kikészített taláromat, ott ahol hagytam pedig biztos voltam benne, hogy az ágyra készítettem ki! Valahogy mindig elfelejtem mit hova teszek... Idegesen kutattam át immár harmadszorra a szobát, majd a macskára pillantottam.
- Jaj Sierra, hova tettem! - állok neki folytatni a kutatást amikor a macska leugrik a székről és elő is kerül az összehajtogatott dísztalár. - Hogy az... - kiáltok fel mérgesen, de neki is állok öltözködni sietősen, nem szidva le a macskát amiért rajta feküdt egész végig. Össze is kapom magam, szinte percek alatt, majd rohanva indulok el a nagyterem felé. Talán nem büntetnek meg nagyon, mert elkéstem! Majdnem sikerült rossz helyen fordulnom be, de nagy szerencsémre észreveszem mg idejében a hibát és egy éles fordulat kíséretben ami miatt majdnem sikerül eltaknyolnom. Már útközben is hallom a hangokat, amiből arra következtetek, hogy igen is elkezdődött. Amennyire még tehetem gyorsítok a tempómon és szinte be is esek az ajtón nagy sietségemben. Sietősre fogtam a lépteimet nehogy megzavarjak valamit még ennél is jobban és ezzel egyetemben körbepillantottam a féltestvéremet keresve. Vajon hol lehet Lavia. Talán ő is elkésett, vagy már itt ücsörög egy ideje? Egyenlőre a nyomát sem láttam, habár ez nem volt meglepő, mert rögtön a saját házam asztalához futottam, leülve két diáktársam közé. Nem tudtam kik ők, de nem érdekelt jelen helyzetben. Az ünnepség annál inkább, mivel még egy évnyitón sem vettem részt, tekintve az, hogy majdnem a végén jöttem az iskola falai közé.  A Levita asztala felé pillantottam, de nem találtam Laviát a tömegben. Megengedtem magamnak egy apró sóhajt, aztán az igazgató felé emeltem a tekintetemet, de nem tudtam sokáig rá figyelni, mert lefoglalt a díszítés. Gyönyörű volt, bár nem a mi házunk nyert, de ötletes és szép volt ennek ellenére. Elmosolyodtam arra gondolva, mi lenne ha jövőre a Rellon nyerné meg. Örültem volna neki, ha idén is megnyertük volna, de aki sokat akar.. az ugyebár pórul jár, legalábbis ezt mondja a mondás. Nagy nehezen vettem rá magam arra, hogy újra az ünnepségre figyeljek. Mentségemre legyen mondva, a díszítés volt az oka. Csak kicsit izgultam, mert a teremben ülve megint eszembe jutottak a vizsgák, amik miatt pedig nem kellett volna már aggódnom, de én már csak ilyen vagyok. Persze azzal, hogy lezárjuk ezt az évet, elkezdődik egy új. Már alig vártam, hogy megtudjam ki ment át azok közül a vizsgán akiket ismertem, és kik azok akik nem mentek át. De egyenlőre még nem ott tartottunk, amivel nem is volt baj, mert a türelem rózsát terem. Csak én nem voltam híres a türelmemről.

A Tanévnyitó/Tanévzáró és Lavia  

Próbálok odafigyelni az eseményekre, a beszédre,  azonban ez nem igazán jön össze. Túlzottan is lefoglalt az, hogy megtudjam merre jár az én kis féltesóm. Persze eddig hírét sem láttam a másik asztalnál, így hamar rájöhettem, hogy ő is késésben van és még nem ért ide. Na legalább valami, amiben hasonlít rám! Jobb elfoglaltság hiányában végigpillantottam az engem körülvevő embereken, diákokon és tanárokon a teremben. Az igazgató eközben tartotta a beszédét, de nem sokat jegyeztem meg belőle, legfőképpen azért nem, mert nem a mi házunkról volt szó, leszámítva egy embert a többi mind számomra nem olyan fontos ember volt, hogy meg akarjam jegyezni, vagy odafigyelni rá, hogy kik ők mivel nem az én házam tagjai voltak. Továbbra is szemmel tartva a körülöttem lévőket, elcsíptem néhány halk sutyorgás egy két érdekesebb szófoszlányát, de nem tudtam őket összetenni és igazából, nem is akartam. A saját dolguk, hogy mit mondanak, tesznek vagy éppen az, hogy mivel zavarják az évnyitót. Az igazgató ekkor már áttért a tanárokra a beszédében mikor megéreztem, már ha mondhatom azt, hogy ez egy megérzés volt, de Lavia megérkezett a terembe. Elmosolyodtam rajta, mert így nem csak én késtem el, hanem ő is. Legalább a féltesók tartsanak össze! Szórakozottan sütöttem le a szemem nem fedve fel, hogy észrevettem őt. Odapillantva újra láttam, ahogy helyet foglal, majd ő is a díszletet szemléli meg, aztán körbepillant és végül rajtam állapodik meg a tekintete.  A mosolyomból egy apróbb vigyor lett mikor hozzám szólt.
- Szia neked is hétalvó!-suttogtam és a tanárok felé megengedtem egy pillantást hátha valamelyik figyel, majd vissza rá meggyőződve, hogy majdnem mindegyik a beszédet figyeli.
- Talán téged is egy bolyhos négylábú viccelt meg mint engem?-kérdeztem, majd a taláromra pillantottam amin természetesen megtalálható volt Sierra pár szőrszála. Kellett neki ráfeküdni...de legalább sötét a bundája, így annyira azért nem feltűnő. Maximum ha valaki, jobban megfigyeli akkor veheti észre, hogy itt ott fellelhető rajta egy két szőrszál, de melyik ruhámon nem volt? Majdnem mindegyik ruhámra ráfekszik, ha kényelmesnek ítéli, így ezen sem kellett volna meglepődnie senkinek. Biztos sokaknak van itt macskája és nem én vagyok az egyetlen aki így járt.

Jelmezem
Az utolsó jelmezes beöltözés óta nem igazán rajongtam az ötletért, hogy egyedül elmenjek a partira ami most a Halloween témájában készült el. Ugyan a DÖK tagjaként tudtam mire számítsak, de valahogy jobbnak tűnt akkor, hogy ne menjek el, ám nagy meglepetésemre elhívtak rá. Egy elsős srác volt a Navinéből és nagyon kedves volt tőle, hogy megkérdezett, így nem tehettem meg, hogy faképnél hagyom egy nemmel. Belementem a meghívásba és meg is beszéltem vele, hogy a Nagyterem ajtaja előtt találkozzunk. A bál napján újra éreztem némi izgalmat azzal kapcsolatban, hogy be kell öltöznöm. A ruházatomat eléggé könnyedén kiválasztottam pár hete, hiszen a Halloweenra nem kell más, mint egy kis borzongás. Végül egy ötvözve a gótikus és a viktoriánus ruházatot választva megtaláltam a megfelelő öltözetemet és elkértem otthonról egy hollót. Nem volt annyira nehéz beszerezni, anyám imádta a hollókat ami számomra nem volt meglepő már csak a vezetéknevünk miatt sem. A hajamat rendbe tettem és összefogtam, majd elkészítettem a sminkemet, ami eléggé ijesztő ábrázatot adott nekem ahhoz, hogy egy ideig a tükör előtt szemléljen a kinézetemet és a „vérző” foltot a vállamon. Nem volt rossz, sőt egészen kellemesnek mondható, de egy kicsit paráztam  milyen lesz a végeredmény a legvégén és azon, hogy mit szól majd hozzá a partnerem. A nyakamba akasztottam az anyámtól elkért holdköves nyakéket, aztán felkaptam a ruházatomhoz megfelelő kiegészítőket és a gótikus stílusú magassarkú csizmát, aztán még egyszer ellenőriztem magam a tükörben, majd elégedetten a végeredménnyel és a madárral siettem ki a részemről, bekukucskálva Laviához és egy „Búúú” kíséretében megrémisztettem őt. Kuncogva futottam ki a szobából, mielőtt leharapja a fejem, vagy rájön, hogy én voltam az. A lépcsőket sietősen szedtem, de azért vigyáztam, hogy ne dobjak egy hasast, vagy esetleg egy hátast a nagy rohanás következtében, mert az nem lenne szép. És nem szerettem volna megismételni azt az esetet ami... Felsóhajtottam és végignéztem a folyosón. Egyszerűen lehengerlő volt, tökéletes lett ahogy azt sejtettem. Biztosan megmondom a többieknek, hogy ennél szebb díszítést ki se találhattak volna, legalábbis az én véleményem szerint. Észrevettem néhány kint ácsorgó diákot, így én is ezt tettem, na és azt beszéltem meg Mattel, hogy ide jön majd, nem pedig bent várok rá. Nekidőltem a falnak és figyeltem az érkező diákokat, akik már a párjukkal jöttek. Lehet nekem is ezt  kellett volna megbeszélnem Mattel, de most már teljesen mindegy. Inkább felhagyva azzal, hogy ezen törjem a fejem, néztem a különféle jelmezeket. Volt néhány eléggé érdekes, de volt olyan is, ami ijesztő volt a számomra, így bőven volt nézni valóm, míg a hős lovagom, aki bekísér megérkezik. A jelmezeinket nem egyeztettük, de nem is volt akkor az eszemben, így reméltem sikerül nagyjából egyenlő stílusban megjelennünk. Ha nem, az sem zavart volna igazán, mert az a lényeg, hogy beöltözzünk. Észrevettem pár diákot a Rellonból akiket látásból, vagy éppen nem abból ismertem. Elmosolyodva sunytam le a fejem azon morfondírozva, vajon mi lenne, ha Lavi is megjelenne egy fiúval kéz a kézben. Elvileg ő is be fog öltözni, de nem tudtam kiszedni belőle, hogy miben jön el, sőt azt sem mondta el, hogy kivel jön el. Enyhén megráztam a fejem és felpillantottam, hogy Matt jön-e már, de egyenlőre nem láttam. Azonban még volt ideje rá, hogy megérkezzen, én pedig türelmes ember vagyok, aki tud várni.

Jelmezem
Nem kis meglepetés volt amikor az érkezők közül, egy ismerős arc jelent meg némi kék és zöld színnel a testén és mondhatni félmeztelenül. Mondhatni majdnem a padlóról kellett felszednem az állam... Én megfojtom ezt a fiút...  Oké nagy levegő! Vettem egy nagy levegőt és körbenéztem vajon kit kereshet, de persze a hírnevéhez híven leszólított vagy hármat. Ez annyira tipikus volt, hogy mosolyognom kellett volna rajta, ha éppen nem megy oda egy nálam vagy 4 évvel idősebb csajhoz, aki eléggé... hiányos öltözetben volt. Na megint kellet pár másodperc, hogy felfogjam a dolgot ép ésszel és ne menjek oda hozzájuk, ami sikerült is. Az ember lánya ne legyen féltékeny, pláne ha a pasija tipikus nőcsábász. Inkább elnéztem a párostól és megpróbáltam őket a lehető legnagyobb mértékben hidegen hagyni, nehogy odamenjek és tényleg hülyeséget csináljak. Abban tuti biztos voltam, hogy Dió kérte fel, nem pedig a csaj őt. Minden esetre megjegyeztem magamnak ezt a lányt is. A folyosóra pillantottam hátha érkezik már a társam, de egyenlőre nyomát sem láttam. Lehet eltévedt volna?... Szórakozottan elmosolyodtam, mivel én is csak azért tudtam hogy kell idejutni, mert Lavia elmagyarázta nekem még régebben és mert már voltam itt, amikor megkaptam, hogy nekem volt a legtöbb kiválóm első évfolyamban és meg is dícsértek érte. Na nem hiszem, hogy idén lesz ilyen, de ki tudja. Az egyik tincsemmel kezdtem játszani és a folyosót kémleltem, várva mikor érkezik meg a párom.

Jelmezem
Dioméd észrevette, hogy feltűnt a jelenléte és rám kacsintott. Nem  is várhattam volna tőle mást, így megajándékoztam egy mosollyal aztán a folyosót szemléltem és nemsokára feltűnt rajta egy hófehér hajú srác sietősen, sőt mondhatni rohanva. Szórakozottan néztem ahogy a párom befékez előttem, majd fulladozva bocsánatot próbál kérni.
- Semmi gond Mat, nem vártam sokat és az időt elütöttem azzal, hogy szemléltem a jelmezeket. Vannak elég érdekesek nem? - kérdeztem kíváncsian nézve rá, hogy neki mi a véleménye erről és őt figyeltem. Végigtekintett rajtam, majd a hollón akadt meg a tekintete amin elnevettem magam.
- Igen, egy igazi holló! A neve Rowen, anyámé. A családunk vezetékneve miatt azt hiszem nem olyan meglepő, hogy kötődünk a hollókhoz valamilyen szinten. -mosolyogtam rá magyarázatot adva a kérdésére és végigsimítottam a madár fejét aki hangot adott annak, hogy tetszik neki. - Tudtad, hogy képesek leutánozni a hangokat amiket hallanak? Okos madarak. - mondtam neki, majd végigpillantottam rajta és megjegyeztem magamban, hogy hasonló stílusú a jelmezünk és még helyes is benne. - Tetszik a jelmezed! Hasonló az enyémhez. - mosolyogtam, majd a kezem nyújtottam. - Szerintem menjünk be mi is. - jegyeztem meg, majd az ajtó felé pillantottam. A csontik remek megoldásnak tűntek, megfelelően ijesztőek voltak, de megfelelőek voltak egy ilyen bálhoz. A teremről tudtam milyen lesz, de kíváncsi voltam Mat reakciójára is, így nem lőttem le előre a poént. Persze engem is érdekelt, mert az elképzelést tudtam, a kinézetét azonban nem láttam, ezért kíváncsian vártam, vajon milyen lesz élőben az elképzelés, de már most tudtam, hogy ha a folyosó ennyire remekül néz ki, akkor a Nagyterem csodálatosabb nem is lehetne. De hát kitettünk magunkért, hogy ez így legyen.

Jelmezem
A fiún nagyon látszott a lelkesedés és az öröm, hogy nem váratott meg túlzottan. A húgom miatt persze megtanultam várakozni, így ezzel nem lehetett gondja senkinek, mert a türelmem majdnem végtelen volt. A jelmezek szerintem is remekek voltak, így örültem annak, hogy egy véleményen van velem ezzel kapcsolatban.
- Én is így gondolom. Mindegyik egyedi és van amelyik eléggé rémisztő. Ha jól emlékszem lesz valami szavazás, hogy kié a legjobb. - kíváncsian vártam, hogy ki nyeri majd meg a végén. Biztosan a legérdekesebb jelmez fog nyerni, ehhez nem is kellett töprengenem, hogy tudjam. Mivel megkérdezte Rowenről hogy igazi-e ezért magyaráztam neki róla, na persze láttam rajta a szégyenlését annak, hogy nem tud róla semmit sem mondani. Elmosolyodva néztem rá és az arcán legeltettem a tekintetemet pár másodpercig mivel amikor megdicsértem az öltözetét ő elpirult. Egyszerűen szólva is aranyos volt ez a srác, olyan kis cuki, ha az ember érti mire gondolok... A megjegyzése a saját öltözetemre pedig kedves volt és ide illő, mert elvileg ezt minden fiúnak meg kellene tennie egy lányért, hogy megdicséri a fáradozásait. Na persze a mai fiúk sokasága erre nem képes, legjobb tudomásom szerint. - Köszönöm Mat, ez igazán kedves tőled. - jegyeztem meg figyelve a zavarát. Az övével összekulcsolt kézzel indultunk el a nagyterembe és a csontvázakra pillantottam szórakozottan mivel azok illedelmesen ajtót nyitottak nekünk. - Az ember azt hinné, hogy megijesztenek, vagy valami... - kezdtem bele a mondandómba amikor beértünk és a partnerem ámuldozva megszólalt. Felnevettem és én is körbepillantottam. Azért látszik mire nem képes egy kis varázslat...
- Igen szerintem is csodálatos. Rengeteg munka van benne! - mondtam büszkén arra, hogy Dök tag vagyok én magam is. Mat a szemembe pillantott én pedig visszanéztem az övéibe, majd rámosolyogtam és kivételesen örültem a két színből álló világnak, na és a sminknek az arcomon. Elpillantottam a tömegre amelybe csöppentünk, aztán a diákoktól nyüzsgő svédasztal felé és végül vissza rá. - Hát... ha akarod szerezhetünk valamit inni. - dobtam fel az ötletet szórakozottan – Már ha át tudunk verekedni azokon akik ott élősködnek az italok környékén. - tettem hozzá és újra az arcára emeltem a tekintetemet várva, mit mond majd rá.

Jelmezem
Szemléltem a tömeget épp úgy ahogy ő tette, azonban a nevetés miatt újra ő volt a figyelmem középpontjában. Felnéztem a díszletekre, majd visszapillantottam rámosolyogva. Engem annyira nem lepett meg a díszítés mert én tudtam mire számítsak, de az ő reakciója miatt rám is átragadt némi izgalom, na meg mindig is értékeltem azt ami érdekes volt, legalábbis a számomra biztosan. - Az egész Dök benne volt. - bólintottam egy aprót és hozzátettem. - Igen a tanárok is, tudtommal. De a végeredmény csodálatos. Én még egy ilyen Halloween bálon sem voltam a suliban, de gondoltam, hogy jó lesz. - mosolyogtam rá, majd az arcát figyeltem, ahogy egy kissé elgondolkozva meredt maga elé. Ugyan semmit sem tudtam leolvasni róla, de úgy tűnt, mintha zavarná valami, de nem tettem szóvá, inkább áttértem arra, hogy igyunk valamit, hátha sikerül rávennem, hogy újra engem figyeljen. A felszólalásán jót nevettem, pedig láttam, hogy nem tartja túl viccesnek. - Azt gondolom egy faltörőre nem lesz szükségünk, ha pedig mégis akkor elkiáltom magam, hogy egy igazi pók van elrejtve az egyik sütiben, vagy azt mondom, hogy… - elgondolkoztam rajta, de hamar beugrott. - Sikló van a töklében! - mondtam neki komoly arcot vágva hozzá, de nem bírtam sokáig, így újra mosoly váltotta fel a komolyságot. - Amúgy, a viccet félretéve jól esne egy ital. - néztem őt, majd a kezét megszorítva nem túl erősen, a szemébe néztem. - Nem tudom, hogy csak én képzelem be, vagy tényleg igaz, de egy kicsit frusztráltnak tűnsz. Ne aggódj, nem harapja le senki a fejed, ha pedig megpróbálja akkor megverem! - nevettem fel és biztatóan néztem őt, majd elindultam vele kézen fogva az italok felé. Odaérve végignéztem az italokon, vagyis a palackokon, majd kiválasztottam egyet és miután megbizonyosodtam róla, hogy iható, azután beleittam és elégedetten az ízével, emeltem el az ajkamtól az italt. - Ez Ghúl koktél! - néztem a palackot szórakozottan, aztán visszapillantottam Matre. - Tudsz táncolni? - kérdeztem kíváncsian őt szemlélve.

Jelmezem
A fiú bevallotta, hogy fél a siklótól ami miatt az ajkamba kellett harapnom erősen, nehogy hamarabb járjon el a szám, mint az eszem, ami gyakran megesik velem. Átgondolva a dolgot én nem féltem tőlük, habár ha tényleg lenne benne, biztosan nem ittam volna meg, még én sem. Maximum akkor, ha az egy gumicukorból készült és elvarázsolt sikló lenne. Az mondjuk finoman hangzik!
- Engem azzal lehetne, ha pókokat tennének bele... akkor biztosan nem mernék odanyúlni. De ne áruld el senkinek! - kacsintottam, majd ittam az italomból. Finom volt, de azért még új dolog, mert ilyet eddig nem nagyon ittam, inkább csak a jól megszokott töklevet, amiről tudtam milyen. Megkérdeztem, hogy akarna velem táncolni, amire igent mondott én pedig elmosolyodtam.
- Szuper! Nem, nem vagyok szomjas, azt hiszem, hogy egy tánc erejéig nem fogok belehalni, ha esetleg mégis az lennék még. - mondtam és a kezét fogva elsétáltam vele táncolni. A parketten voltak már páran, a zene viszont számomra olyan volt, amit nem igazán ismertem, pedig elég sokféle stílust el tudtam táncolni.
- Te erre tudsz táncolni? - kérdeztem a fiút körbepillantva eközben a tömegen. Pár embert felismertem itt is, köztük volt diák és tanár egyaránt. Volt egy két eléggé érdekes figura, akiken törnöm kellett a fejem, hogy vajon minek is öltöztek be, de nem lettem sokkal okosabb a megfigyelésük alatt sem, így visszatekintettem a partneremre.
- Akkor táncoljunk, vagy legalábbis próbáljuk meg! - mondtam neki, várva mit lép erre.

Jelmezem
Rámosolyogtam amikor azt mondta, hogy lakat a számon. Ez eléggé murisan hangzott, pláne ha az ember komolyan ezt csinálná, mikor ilyet mond.
- Oké, szuper! Köszi, jövök neked eggyel. - kacsintottam, majd ittam az italomból és kis híján félre is nyeltem amikor kijelentette, hogy nem hunyok ki.
- Hát, ha nem vagyok egy... csillag talán. Akkor remélhetőleg ez nem következik be, de köszönöm Mat, ez kedves tőled. - mosolyogtam és a táncparkettre sétáltam vele ahol a zene nem nyerte el a tetszésemet, de mikor megkérdeztem, hogy ő tud-e rá akkor olyat mondott amin felnevettem.
- Flamencot? Én azt tudok! - néztem a szemébe. - Ha akarod, majd megtanítalak! - mondtam  neki. Ezután megfigyeltem az embereket. Valószínűleg ő vagy engem nézett, vagy szintén körbetekintett, azt sajnos nem tudtam, de mikor visszanéztem rá és mondtam  Visszanéztem rá és egy kissé bocsánatkérően nézve rá mondtam neki, hogy táncoljunk akkor. Mégis csak ezért jöttünk ide, a parkettre, így hát mikor belement elkezdtem táncolni vele erre a zenére. Nem volt olyan nehéz alkalmazkodni a ritmusához, de mondjuk egy zombit elnéztem volna, ahogy erre táncol. Ezen mosolyogtam magamban egy sort, aztán minden figyelmemet a fiúra szegeztem. A tánc végéig nem kérdeztem semmit, mert nem akartam megzavarni sem őt, sem magamat, mielőtt még valami balul sül el. A tánc végeztével mutattam neki, hogy menjünk vissza innivalóért és el is siettem arra, remélve, hogy követ engem. A közelben kiszúrtam Lavit, aki egy lánnyal érkezett. Semmi meglepő nem volt benne, az lett volna, ha egy sráccal jön el, mert akkor megkérdeztem volna, hogy ki volt az a szerencsés, akit nem fojtott meg azért, mert el merte hívni magával. Az italoknál körbepillantottam, majd elvettem egyet és beleittam. Ez töklé volt, nem koktél, de ezt is épp úgy szerettem ahogy a másikat, így nem zavart, hogy nem ugyanaz. Az ital jólesett, kellemes hőmérsékletű volt, főleg azután, hogy kissé kimelegedtem.

Jelmezem
Mosolyogva néztem Mattet aki annyit mondott rá, hogy ez természetes dolog. Szórakoztató volt, mert az akinek az ilyen természetesnek minősül, az midig is egy vicces jellemet takar, mivel van aki elrohan, vagy el is ájul, egy számára félelmetes lény láttán.
- Ha te mondod! - mosolyogtam és belegondoltam abba, hogy szerintem azért én az elájulós szakaszban tartózkodnék... Beleittam az üvegembe, ami nem volt túl jó ötlet, de nem tudhattam, hogy Matt mondani akar valamit, így kis híján sikerült félrenyelnem az italomat. Mikor végre összekaptam magam, akkor a táncparkettre sétáltunk és végül egy kicsit táncoltunk is. Nem volt rossz, sőt egészen megnyugtató volt erre a zenére táncolni egy kicsit, habár nem volt a stílusom, de poénja miatt sikerült feloldódnom és fel is ajánlottam neki, hogy megtanítom flamencózni.
- Rendben, biztos vagyok benne, hogy még sokszor össze fogunk futni. - feleltem a tömeget vizslatva, majd a zene  végeztével visszasétáltam az italokhoz vele a nyomomban és itta egy újabb italt, aztán Lavit szemléltem, akit ki is szúrtam a tömegben. A tekintetemmel tovább időztem a sokaságon és kiszúrtam, Diót is aki elhagyta a csajszit és most egy fiú társaságában volt fellelhető. Nem kellett azon aggódnom, hogy megint egy lány szoknyája után legyeskedik... Az idő szépen ment, tudtam, hogy nemsokára ki fogják hirdetni a győzteseket a jelmezversenyre, így mamit kezdtem keresni a szememmel a tömegben és sikerült is meglelnem, mikor odament, hogy kihirdesse a győzteseket. Szórakozottan néztem, amikor kiderült kik lettek a győztesek. Dióra számítottam, de arra nem, hogy egy tanárral kell majd vacsoráznia. Ez annyira vicces volt, hogy az ajkamba kellett harapnom erősen nehogy hangot adjak neki.
- Hát, erre te számítottál? - néztem Mattre vidáman. - Egy tanár és egy diák egy kellemes vacsorát tölt el kettesben... - néztem rá, majd a tömegre. - De azért jó választás volt! - A homlokom nekidöntöttem a hideg üvegemnek, hogy lecsillapodjak egy kicsit. Ezzel fogom halálra szekálni szegény Diót, azt már most láttam.
- Mit szólsz? Megnézzük a thesztrálokat? Vagy a dementoros standot, vagy mi az? - kérdeztem kíváncsian, mert nagyon érdekelt milyen lehet ez a simogató, na meg minden ami ki volt találva a mai napra. Hiszen még nem volt vége a napnak és reméltem attól még jól érezhetjük magunkat!

Jelmezem
Mattnek is épp annyira tetszett ez a helyzet mint nekem, habár más okokból kifolyólag, de együtt mulattunk az eredményeken!
- Hát... én örülök neki! Legalább nem hódít egy újabb lányt! - ingattam a fejem, mert reméltem azért egy tanárral csak nem. Habár Dió az Dió! Szórakozott mosollyal bólintottam, mert tényleg remek szavazás volt. Megtapsoltam a színpadra érkezőket és mamit, majd felvetettem neki, hogy menjünk thesztrált simogatni, meg dementorozni. Mind a kettő érdekes volt, de úgy voltam vele, hogy nem tudtam dönteni melyiket nézzük meg előbb azonban hamarabb. Habár mivel a theszik nem itt voltak, mármint a közelben ezért a dementoros standra esett elsőre a választásom.
- Akkor nézzük meg őket! - mondtam lelkesen- A dementoroknál, aztán menjünk a rétre a thesztrálokhoz. - mosolyogtam rá és a fiút néztem, akinek gondja akadt a kontaktlencsével. Nem sietettem, hiszen ráértünk és amúgy sem volt baj, hogy egy kicsit eltöltjük az időt.
- Ugye nincs baj? - kérdeztem, mert ha igen, szívesen lemondtam volna a thesztrálokról és a dementorokról is. Nem az a lényeg, hogy csak nekem legyen jó ez a egész. Aggódva néztem Mattet, de végül sikerült kiszednie a lencsét én pedig őt figyeltem, majd körbepillantottam a helységben. Hát innen nehezen fogunk kijutni, nem éppen kevés ember döntött úgy, hogy bent tölti az estét, ezért úgy láttam, hogy inkább a végére tartogassuk a dementorokat. A rét talán nincs ennyire tömve.
- Tudod mit? Inkább menjünk ki, persze csak ha minden rendben és szeretnél még kimenni. - mosolyogtam rá, majd újra felpillantottam és a tanárokat szemléltem, persze volt itt rengeteg olyan ember akit látásból sem ismertem, de olyanok is akiket meg igen, sőt még Adam is itt volt. Visszanéztem Mattre és őt figyeltem. Igazán érdekelt mit is gondol, mit szeretne ő csinálni, vagy hogy mennyire érzi jól magát a társaságomban, de eddig úgy tűnt, hogy jókedve van, ám azért sosem tudhatja az ember... Enyhén oldalra biccentettem a fejem és továbbra is őt szemléltem, hogy hogyan tovább.

Elmosolyodtam amikor Mat azt mondta, hogy hallott már a nőcsábász életviteléről és egy bólintással adtam a tudtára, hogy helyes az információ. Felvetettem az ötletet, hogy menjünk thesztrált simogatni, aminek láttam, hogy ő is örül, így még jobban tetszett mint előtte. Aztán persze jött az eset és Matt szenvedett egy keveset a kontaktlencséjével én pedig aggódva kérdeztem rá, hogy nincs-e esetleg gond. Persze kaptam magyarázatot arra, hogy mi a baj egy kicsit értetlenül álltam a dolog felett, tekintettel arra, hogy én nem voltam szemüveges sohasem, így kontaktlencsére sem volt soha szükségem.
- Hát, ezt nem nagyon tudom milyen, de biztosan kellemetlen érzés... - jegyeztem meg és őt figyeltem. Amikor végül összehozta a dolgot elindult a stand felé, de felvetettem neki a thesztrálokat, mert egy kicsit kezdett klausztrofóbiám lenni a tömegtől. Elismerte, hogy tényleg sokan vannak amire egy bólintás volt megint csak a válaszom, mert a tekintetem közben a tömeget fürkészte, de kezdett  zavarni a sok ember látványa, így visszatekintettem rá, aminek az lett a következménye, hogy Matt nevetni kezdett. Felvontam a szemöldököm és meglepetten néztem rá miért nevet, de végeredményre sikerült engem is nevetésre sarkallnia. Legalább jól szórakoztunk, amit a fiú ki is jelentett egy vigyor kíséretében.
- Szuper! Ennek csak örülni tudok. - mondtam, majd kifelé indultam kerülgetve a társaságot, itt-ott megállva, mert páran éppen elhaladtak előttem. Persze a végére csak sikerült kijutnom a teremből és a folyosón vettem egy mély lélegzetet csak úgy magam elé motyogva.
- Egy kis csend... - körbepillantottam, majd Mattre emeltem a tekintetem és rámosolyogva kiindultam a rétre, de rájöttem, hogy ebben a ruhában egy kicsit, hogy úgy mondjam fáznék. Szórakozottan ráztam meg a fejem és hirtelen megálltam, majd Mattre pillantottam.
- Én valószínűleg, ha kimegyek bekapok egy kiadós megfázást... - jegyeztem meg szórakozottan. Ez rám vall, ha akarok valamit akkor beüt a guta. - Mit szólsz az erkélyhez? Onnan rálátásunk lenne mindenre. Na és útközben szerezhetnénk egy pulcsit! Vagy most elrohanok... - néztem rá az ajtó előtt állva, majd elmosolyodtam. - Várj egy picit! Mindjárt visszajövök. - siettem el a Rellon felé, hogy szerezzek egy pulóvert magamnak. A szobáig szinte száguldozva tettem meg az utat, így nem volt csoda, hogy egy két diáknak ez nem tetszett, de nem tudtam foglalkozni velük. A szobába érve gyors lekaptam a kabátom a fogasról, majd  visszafutottam egészen Mattig. Most én voltam aki lihegett, így kellett pár másodperc, amíg ki tudtam nyögni valamit is.
- Mehetünk! - mondtam próbálva rendbe szedni a légzésemet és amikor sikerült a folyamat, akkor elindultam az erkély felé. Ugyan így már kimehettünk volna a rétre is, de valahogy már nem kívánkoztam ki oda, mert láttam pár párocskát akik kifelé tartanak a rétre. Most semmi kedvem nem volt az emberi társasághoz, leszámítva Mattet. Ezért tűnt jó választásnak az erkély. Rálátásunk nyílik majdnem mindenre és senki más nem lesz ott nagy valószínűséggel. Pont a megfelelő hely volt, legalábbis egy kis nyugalomhoz. Reméltem ő is így fogja gondolni a dolgot és nem csak én vagyok ennyire akaratos.

Karácsonyi, Végzős bál - Jeges Kventin Dioméd
Haj † Viselet

Nem is hittem volna, hogy eljön ez a nap. Az egész szervezkedés a karácsonyra felcsigázta a csapatot, ezzel együtt engem is. A Dökben mindenki szívét, lelkét beleadva szervezte a bált, hogy a többieknek egy szép napot szerezhessen. A szervezkedés számomra is egy remek élmény volt és már alig vártam, hogy eljöjjön a nap. Dioméddel megbeszéltük, hogy erre a bálra kivételesen most együtt jövünk, nem pedig külön, így egy kicsit jobban izgultam az átlagosnál. Legfőképpen azért, mert ezen a bálon a fehér ruha volt a viselet, ami pedig nem éppen volt az én stílusom. Az ilyen ruhákat, amelyeket a fehér szín alatt tituláltam, azok az esküvői ruhák voltak. Persze anyámmal sikeresen leüzleteltem a dolgot, így ő segített nekem a bálra szerezni ruhát, persze miután megmondtam neki, hogy nem, nem akarok sem fodrosat, sem túl csicsás ruhát és a tiarát pedig felejtse el, mert nem szépségkirálynő akarok lenni, hanem csak helyes, vagy  legalábbis nagyjából jól kinéző egyén a bálon. Na persze, ha a szülőkről van szó, akkor beszélhetsz nekik. Mikor megkaptam a ruhát és felpróbáltam, úgy éreztem magam mint habcsók hercegnő. Még grimaszoltam is hozzá, mert amit elsőre választott egyszerűen nekem túlzottan  csicsás volt, így egy ruhacsere történt a napokban és körülbelül két napja kaptam meg a mostanit. Ez is olyan volt a számomra, amit nem igazán hordanék egynél többször, de legalább nem volt teleaggatva virágokkal meg csillogó kövekkel. Komolyan, legközelebb ráveszem magam és én megyek el, aztán valószínűleg fehér nadrágot húzok fel egy fehér enyhén kivágott felsővel! Jó, furcsa lenne, mert valószínűleg az összes lány szebbnél szebb ruhában fog megjelenni, így nekem sem lehet gatyát húznom, pláne most, hogy Dioval leszek. Csak ne essek el előtte... Ezen járt a buksim, miközben magamra vettem a fehér ruhát és a hajam is rendbe szedtem úgy, ahogy anyám mondta. Miután a formalitásokkal, vagyis a sminkeléssel is megvoltam újra ellenőriztem a kinézetemet és eldöntöttem, hogy tudok még úgy kinézni, ahogy egy lány, vagy legalábbis egy nagyjából helyes leányzó. Az ékszereket felvéve már csak a magassarkúba kellett beleugranom, de mivel egy fehér magassarkú szandál volt, így jobbnak láttam volna, ha nem megyek fel benne, ám akkor meg az átlátszó harisnya kárára ment volna a dolog. A szépségért meg kell szenvedni! Mély sóhaj hagyta el a szám, majd felvettem a szandált is és elindultam a Nagyterem felé, ahogy az meg volt írva. Mázlimra sehol sem botlottam meg, mert már kezdtem megszokni a magas sarkakon való járást. Ahogy sejtettem, az én hős lovagom már ott állt az ajtónál és rám várt. Ki ne akarna egy ilyen romantikus pillanatot magának? Hát én teljesen felélénkültem mikor megláttam őt. Rögtön elmosolyodtam és nagyjából sietősre véve a lépteim, majdnemhogy szárnyra kapva mentem oda a fiúhoz.
- Szia! - szólaltam meg, mikor hallótávolságba értem annyira, hogy ne kelljen kiabálnom. - Remélem nem vártál sokat. - tettem hozzá és rámosolyogtam. Örültem neki, hogy kivételesen együtt jöttünk és nem külön, mert így legalább nem kell féltékenykednem. Habár semmi okom se lehetne rá, de azok a női ösztönök...

Karácsonyi, Végzős bál - Jeges Kventin Dioméd
Haj † Viselet

Az egész készülődés úgy tűnt megérte, mikor megláttam Diót. Olyan volt, mint egy herceg, ahogy ott állt és várt rám. Igyekeztem nem ujjongani, nem a nyakába vetni magam és a legkevésbé sem az idegeire menni. Mesélte, hogy ezután hazamegy és összeházasodik Karinával, aminek örültem egy kicsit, mert reméltem boldogok lesznek és ez azért szerintem nagyon romantikus dolog volt, de azért az öröm mögött a bánat is jelen volt, hiszen szerettem Diomédet a magam módján. Hiszen ő az első szerelemem... Odaérve hozzá még mielőtt újra volt az ellenemre, mert örültem neki, pláne a csóknak. Ennek a fiúnak mindig sikerült elkápráztatnia, vagy éppen elcsavarnia a fejemet, újra és újra. Azért abban biztos voltam, hogy ez a képessége nem csak nálam működött, így nem kellett aggódnom amiatt, hogy csak én vagyok ilyen könnyedén elhódítható típus. Mondjuk Dióméd az első fiú, akibe beleszerettem és ez azért nagy szó volt, akárhogy is nézzük. A dicséret, hogy gyönyörű vagyok egy enyhe pírt csalt az arcomra, főleg mikor hozzátette, hogy komolyan, mivel miatta csinosítottam ki magam ennyire. Ha mondjuk valaki mással jövök, akkor biztosan nem szenvedek ennyit azzal, hogy minden abszolút szuperül álljon rajtam és még az is lehet, hogy az első ruhát se küldöm haza, esetleg lehet el se jöttem volna, mivel ez az egész bál egy kicsit romantikusabban hangzik, mint a Halloween-i volt. Azonban az is egy remek szórakozás volt, mert a végén ugyan nem néztük meg Mattel a thesziket, sem a dementorokat, de azért jól mulattunk.
- Köszönöm! Mármint a bókot. - mondtam az arcát nézve, az alsó ajkam beharapva. Akárhogy is, ez a srác megdobogtatta a szívemet, ám tudtam, hogy sohasem lehet igazán az enyém... Ezzel most nem szabad törődnöm! Az mentett meg a fejrázogatástól, hogy átkarolta a derekamat és ezzel kiűzte a fejemből az efféle gondolataimat egy kis időre.
- Te is szuperül nézel ki, habár mikor nem? - kérdeztem egy mosoly kíséretében és besétáltam vele. A kérdése azonban meglepett, mert hirtelen jött és nem is igazán tudtam, hogy hogyan is érzem magam úgy igazából. Elgondolkozva pillantottam körbe, hogy úgy tűnjön, mintha a díszítést nézném, pedig valójában ezen törtem a buksim.  
- Remekül, mármint... megvagyok. - mondtam összegezve az érzéseimet, habár elég zavarosak voltak. Nem tudtam eldönteni például, hogy örüljek, vagy szomorú legyek, mert Dió hazamegy a szünetre én viszont itt leszek, mivel elterveztem, hogy nem megyek haza, mert nem akartam ide-oda utazgatni. - És te? Izgulsz? - kérdeztem és megpróbáltam kiölni a hangomból azt a kis szomorúságot, ami ezzel kapcsolatban lappangott bennem. Na persze, nem sok sikerrel... sajnos az érzelemmentesség nem az én műfajom. - Mármint, gondolom biztosan izgulsz az esküvő miatt, meg minden. – legyintettem és elnéztem tőle, hogy összeszedjem magam. Viszonylag hamar sikerült, így egy mosollyal pillantottam vissza rá. -Kérsz forrócsokit? Esetleg teát? Én személy szerint valami teára vágyom, de érdekel te mit kérsz. - elég gyenge próbálkozás volt, de legalább tereltem a témát.

Karácsonyi, Végzős bál - Jeges Kventin Dioméd
Haj † Viselet

Ez az egész, teljesen felforgatta a dolgokat bennem, pedig nem voltam ilyen, legalábbis én nem így láttam önmagamat. Akárhogy próbáltam kiűzni a fejemből azt ami zavart, az mindig visszatért, ezzel tönkretéve az eddigi jókedvet. Most azonban más volt, nem tehette ezt velem, hiszen itt volt Dioméd és ő nem tehetett arról, hogy házas lesz és Lavia hirtelen elutazásáról sem. Megpróbáltam rávenni magam arra, hogy a mával törődjek, ne azzal, hogy mi lesz utána, ám ez nem volt olyan egyszerű és így kerültünk ehhez a témához.
- Megértelek. - figyeltem meg a reakcióját a kérdésre. Tudtam, hogy nem örül ennek az egésznek, de azt nem hagyhattam figyelmen kívül, hogy akármit is akar ő, vagy éppen én ez akkor is így lesz. - De azért kedveled őt, így azért jobb. - mondtam, ezzel lezárva a témát, mert ez a mi napunk. Nem akartam végig ezen rágódni, szerettem volna egy olyan napot vele tölteni amiben nincs szó a jövőről. Eltereltem a témát, ezzel lezárva végleg a dolgot. Dio annyira komoly válasszal állt elő az egyszerű felajánlásomra, hogy sikerült teljesen zavarba jönnöm. Felsóhajtottam és felnéztem az arcára. - Bocsi, nem akartam butaságot mondani. - mondtam őszintén. Elsétáltunk az asztalokhoz és én szereztem inni magamnak, míg ő sütit evett. Olykor rápillantottam csak úgy, nem is igazán értettem miért. Az biztos, hogy a szerelem furcsa dolgokat művel az emberekkel, ez esetben pedig velem is ez történt. Mivel szerettem a fiút, tényleg, teljes szívemből. A pohárra pillantottam a kezemben, majd letettem azt és hozzá sétáltam. - Érezzük jól magunkat! - mondtam vidáman. Az idő telt, láttam rajta, hogy tetszik neki a hely kinézete amit meg is értettem, mivel ő jégvarázsló volt. Mikor elkezdődött a végzős bál, akkor odavezetett és átölelt hátulról, ami nagyon jó érzéssel töltött el, hiszen nem is emlékszem, hogy tett volna ilyet ezidáig. Még a szívem is gyorsabban vert tőle a mellkasomban. Lehunytam a szemem és egy kis időre teljesen boldog voltam, problémák nélkül. A fiú végül bevezetett engem is táncolni, amire mázlinkra képes voltam. Nem lett volna túlzottan romantikus, ha a lábára lépek, de szerencsénkre a szüleim szerették volna, ha tudok táncolni. A vigyorát figyeltem, ami mosolyt csalt az arcomra.
- A romantikus alatt értsem azt, hogy egy kicsit nyálas? - kérdeztem kuncogva, mivel a fiúk annyira nem szerették az efféle hangulatot. Nem sértődtem volna meg, ha ezzel illeti, de azért nekem nagyon tetszett. A következő szavai azonban megdobogtatták a szívemet. - Én is örülök neki. Annyira boldog voltam, hogy együtt jövünk, hogy... - haraptam el a mondatot a szemébe nézve. - Tudod... nem tudom, hogy kimondtam-e már ezt így, vagy csak utaltam rá, de szeretlek Dioméd. - mosolyogtam rá és az ajkaira leheltem egy könnyed csókot, aztán tovább táncoltam vele. Ez az egész bál jó volt, olyan amilyenért bármelyik lány odadobná az életét is, hiszen azzal voltam akit szeretek és ez az egész helyzet mesébe illett. Szerettem volna, ha sohasem ér véget, de ez nem történhet meg, mivel az idő telik akár akarjuk, akár nem... Bár sohase lenne vége ennek a napnak.

Jared S. Nightingale
A balszerencse... † Ruha

Miért is sétáltam fel ide? Mert éhes voltam... vagyis azt hiszem hogy éhes. Már magam sem tudtam, mikor vagyok éhes és mikor nem. Azt se tudtam igazából, hogy mikor ettem utoljára. Tegnap? Talán... Mély levegőt véve léptem be a nagyterembe és a tekintetemet végighordoztam a tömegen. Hát igen, mehettem volna a konyhába is, ott legalább nincs ennyi diák. Mindegy, már teljesen mindegy. Leültem a mi asztalunkhoz, de egyik diákhoz se közel, inkább elkülönülve. Nem volt kedvem cseverészni, nem volt kedvem hallgatni a legújabb pletykákat, azt, hogy mit csináltak, ki mivel keserítette meg valaki más napját. Kizártam a zajt ami körbevett és belevesztem a gondolataimba. Nem tudtam teljesen összeszedni magam a napokban, pedig lassan vizsgák lesznek én pedig egy egyszerű könyvet sem voltam képes átolvasni. Jó ez nem meglepő egy Rellonostól mi kisujjból kirázva tudjuk, vagyis azt hitetjük el, hogy mi mindent tudunk, vagy hogy is van? Enyhén megráztam a fejem, majd felpillantottam a tányérról amit eddig bámultam magam előtt. Szép vagyok, mondhatom! Végül egy levesnél döntöttem, de nem igazán tudtam azzal sem mit kezdeni. Nem éreztem szükségét annak, hogy meg is egyem. Felsóhajtva toltam el a tálat, aztán felkeltem a helyemről és kifelé indultam, de sajnos egy nagyobb csoport is, akik nem tudták az illemet és lökdösődtek. Na szép, ha most a házamhoz méltóan akarnék viselkedni, akkor fognám és fellökné pér embert, de sosem voltam ilyen, inkább hagyom magam, gondolván hamarabb szabadulok. Nem! Valahogy az Eridonos asztalhoz keveredtem és ahogy megakartam kapaszkodni az asztalban, mivel elvesztettem az egyensúlyom, úgy borítottam rá szegény srácra az ételét. Oké, most oltári kellemetlen helyzetbe kerültem. Zavartan kaptam a kezem a szám elé hebegve.
- Én... hű! Sajnálom, nem akartam, tényleg. Ne haragudj, had segítsek!Tényleg nem... - ajánlottam fel neki, de aztán észbe kaptam. Na már megint kezdem... Inkább csendben maradtam és vártam, hogy vagy elküld melegebb éghajlatra, vagy esetleg hozzám fogja vágni, hogy béna vagyok és még a végén én leszek az aki kirohan. Mondjuk a depressziós kedvemen ez sehogy sem fog javítani, az biztos.

Jared S. Nightingale
A balszerencse... † Ruha

Elég szépen sikerült pont az ölébe borítanom az ételt... Na és azt se írhattam pozitív számlára, hogy úgy nézett mint aki helyből meg akar fojtani, pedig nem is direkt tettem. Annak ellenére, hogy a szavai mást mondtak, az előbbi tekintete azért mindent elárult arról, mennyire nem örül a társaságomnak, pláne most. Meghallgattam amit mondott, majd egy apró biccentéssel adtam neki igazat, de végül csak megszólaltam, nem bírom ki soha hogy ne tegyem.
- Már ne is haragudj, de ha a háztársaid nem viselkedtek volna tulokként, vagy esetleg faltörő kosként, akkor nem járok így. - sóhajtottam felemelve a két kezem védekezően.  - Tényleg nem szándékoztalak nyakon borítani az étellel. - Úgy éreztem ezzel elmagyaráztam neki, hogy biztosan nem direkt tettem ezt, hiába vagyok rellonos. Mondjuk lehet javított volna a kedvemen, de akkor nem nyögök ki egy bocsánatkérést. Sóhajtva néztem rá, majd a mondata miatt felvontam a szemöldököm.
- Hát, pedig nagyon finom az itteni étel. - jegyeztem meg ezen gondolkodva, mivel nagyon finom szokott lenni az étel és jól is néz ki, csak nem vagyok éhes, legalábbis most. Mondjuk mostanában ha napi egyszer eszem az meglepő javulást eredményez nálam.
- Mindegy, még egyszer sajnálom, nem állt szándékomban semmiképp sem elrontani a napodat, vagy mi... Amúgy a nevem Catherine Alexis Rawen. - nyújtottam kezet, hogy azért ne legyek illetlen, legalább mutatkozzak be, ha már szegény napját így tönkretettem, hogy többet ne akarjon itt enni. Ő elnéz, én pedig nem tudom, hogy lelépjek vagy maradjak ott vele, ám végül maratam, hátha még szeretne mondani valamit. Legrosszabb esetben még mindig az lehet, hogy elküld. Megköszörültem a torkom, majd újra szólásra nyitottam a szám.
- Szerintem maradj nyugodtan és egyél itt. Csak mert egyszer sikerült valakinek, vagyis jelen esetben nekem jól elrontanom a napod, attól még lehet jó. Legalább van társaságod. - mutattam a többi háztársa felé, majd a sajátjaimra tekintettem. Ott persze ment a buli, elvoltak mint mindig. Na mindegy, majd visszasétálok a szobába és megint bámulom a plafont mint ezelőtt is. Nem volt jó ötlet feljönnöm ide, nem is kellett volna, akkor legalább neki jobb napja lenne és nem kellene velem foglalkoznia és a bénázásommal... Visszapillantok a fiúra és várok mit reagál. Teljes mértékben megérteném ha elküldene, nem vagyok egy jó társaság az egyszer biztos.

Jared S. Nightingale
A balszerencse... † Ruha

Azért van egy pont, minden emberben amikor betelik a pohár, de szerencsére nálam ez nem könnyen fordult elő, túl jólelkű vagyok, már mondták mások is. Ez volt az, amiért nem akadtam i azon, hogy nem mond semmit a bocsánatkéréseimre.
- Ugyan már, egy percig sem feltételeztem, hogy te tehetsz róla, ez egy megjegyzés volt. - legyintettem letudva ezzel, hogy nem azért mondtam mert rá akartam fogni hogy ő tehet a többiek hibájáról, vagy mert ezzel akartam leminősíteni őt. Persze a fiú nem nyílt meg, nem éppen volt barátságos, inkább olyan magának való... na de engem sem teremtettek könnyű fából! Ha még nem, akkor majd később ráveszem, hogy ne legyen ennyire elutasító a beszélgetéssel szemben, ez vagyok én, vagyis régebben ez voltam. Semmit sem hagytam csak úgy veszendőbe menni, ezért nem léptem le, miután annyira sem méltatott, hogy elfogadja a bocsánatkérésem. Persze a megjegyzése a „kedvenc mai vacsorára” előhozza belőlem a késztetést, hogy mondjak valami oda nem illőt, de letudom azzal, hogy elszámolok magamban tízig. Nem uralkodhat el rajtam csak úgy a harag, főleg nem azért, mert valójában nem rá, hanem az életemre haragszom. Mély levegőt véve úgy döntöttem, hogy nem érdekel, most az egyszer kivételt teszek a fiúval és nem szólok érte. Figyelem ahogy felkap egy sütit, de míg ő úgy tekint rá mint valami finomságra én csak egy grimasszal tudok élni. Mióta megettem azt a sütit és táncra perdültem tőle szilveszterkor, azóta gyűlölöm az ilyesfajta édességeket. Bemutatkoztam, így ő is és még kezet is fogtunk. Haladás... haladás. Csak most ne rontsuk el! Ezzel a gondolattal emésztgettem a fiú nevét. Jared... mintha már hallottam volna a srácról. Áh, mindegy. Egyszerűen képtelen vagyok ennyi nevet megjegyezni!
- Szóval Jared, hívj csak nyugodtan Catnek. - mondtam viszonylag barátságosabban mint az eddigi megszólalásaim, de mégis csak haladtunk, hiszen már tudtam a nevét. Arra amit mondta a fiú furcsállva nézett rám, amire én is hasonló pillantásokkal illettem őt.
- De hát... - kezdtem volna vele, ám végül hagytam, had mondja el mit gondol erről. - Tudod... - kezdtem bele mikor abbahagyta és azért eléggé meglepett, mivel amit mondott az nem volt a kedvemre való. Ilyen fiúval se volt még dolgom... - Jobb másokkal lenni mint egyedül! Ugyan ott vannak az állatok, de nem annyira tudnak egy embert helyettesíteni, mint amennyire azt szeretnénk, én csak tudom! - megemelkedett a hangom, kiborultam, de kellett neki szívóznia és kellett nekem ide jönnöm! Nem volt jó a hangulatom, nemrég történt csak, hogy Dió összeházasodott Karinával én meg hát... hoppon maradtam, ráadásul a saját féltestvérem sem képes bocsánatot kérni tőlem azért, hogy csak úgy itt merészelt hagyni. Az ajkamba haraptam, majd elfordítottam a fejem, nem mondtam semmit, nem tudtam mit mondani egy ideig, hiszen az érzések kellemetlenül belé tudnak marni az emberbe.De végül egy halk mondatra csak rávettem magam - Tudod, lehet hogy igazad van, jobb nélkülük... - halkan mondtam, szinte suttogtam a szavakat, de nem is igazán tudtam miért nem vagyok képes elszakadni attól ami történt. Túl kell lépni, igaz? Csak sajnos ezt azok mondják, akik nem kicsit se konyítanak semmit az érzésekhez...

Jared S. Nightingale
A balszerencse... † Ruha

A fiú Catnek hív, nem Cathynek, vagy bármi másnak amit általában mondanak a többiek mikor a Catet mondom becenévnek.  Nem igazán tudtam hogyan kezeljem a beszélgetőpartnerem, mivel eléggé magába zárkózónak és mogorvának tűnt, de nem olyan vészesen, mint aki hozzám se szól, csak úgy... furcsán más volt mint amit megszoktam. Mondjuk nem ő az első aki nem éppen szociális jellemű és megismertem a kastély falai között, így volt egy is viszonyítási alapom. Persze a kirohanásom nem volt a kedvére való, vagyis azt hittem mígnem elmagyarázta mire gondol amin eltöprengtem, de nem igazán tudtam hirtelen válaszolni rá, sőt teljesen magamba zuhantam miatta, olyat mondtam ami még tőlem is ostobaságnak tűnt így utólag és a fiú is egyetértett ezzel hiszen, tévesnek ítélte meg a megszólalásomat és azt akarta, hogy hagyjuk az egészet. Egy kis ideig csendben maradtam, átgondoltam a dolgot, csak utána szólaltam meg.
- Az előbbiek miatt igazad van. Nem mindenkire gondoltam, de biztosan vannak számodra fontos emberek a házban. - kezdtem bele, majd arrébb lépve elengedtem pár diákot az asztalától. Még ezzel nem mondtam el mindent, de nem fogok monológot tartani, vagy kioktatni, az előbb sem lett volna rá jogom, de ha már belekezdtem nem hagyom befejezetlenül. Ekkor pillantom meg a szalvétába csomagolt valamit és haloványan, de elmosolyodom.
- Kutya vagy macska?... várj kitalálom. Macska! - mondom és érdeklődve nézek rá, hogy eltaláltam vagy sem. Ha csak nem egy csivavának viszi, akkor tutira egy macska lesz. - Nekem van egy, vagyis most... több macskám. Néha én is viszek neki a konyháról dolgokat, ott kevesebb diák van. Ha kerülni akarod a tömeget akkor ott maximum attól kell félned, hogy az összes kívánságodat lesik majd. - teszem hozzá, majd felsóhajtottam. - Visszatérve az előbbiekre, az állatok tényleg nem tudják a különleges személyeket helyettesíteni, ahogy a háztársak sem azt, aki a legjobban hiányzik neked. - mondtam, habár halkabban mint terveztem, de ez az igazság. Hiába van jelenleg egy anyamacska és két kiscica a szobámban, attól még nem tudják helyettesíteni azt akit hiányolok, ám ettől függetlenül nagyon jó kedvre tudnak deríteni a bolondozásaikkal.
- Nem kezdhetnénk tiszta lappal Jared? Nem vagyok túl jó mostanság az emberekkel való kapcsolatokban, remélem nem orroltál meg érte. - tettem hozzá, majd figyeltem ahogy néhány diáktársam elhagyja a helyiséget jóllakottan.