Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=215832#post215832][b]Ombozi Noel - 2013.12.18. 10:59[/b][/url]

Karácsonyi bál
Kowai kisasszony oldalán



A bál napja ma nem ígér szerelmes pillantásokat, és összefonódott lassúzást, sokkal inkább hoz majd másféle, a fiú szívét ugyanúgy megdobogtató izgalmakat. Kowait a rellon klubhelyiségében várja teljes harci felszerelésben, egyik ünnepi öltönyébe bújva. Nem a megszokott színeket öltötte magára az elmúlt órában, tartózkodik az egyszerű, környezetébe beleolvadó feketétől, hiszen ma az a cél, hogy mindenki lássa: részt vesznek a karácsonyi ünnepségen, és nagyon jól érzik magukat. Nem fognak gyanút kelteni, vagyis nem többet mint általában, tánc és zene alatt tárgyalják majd meg következő bulijuk részleteit. A lányra, aki időközben belép a klubhelyiségbe, először nem is figyel, ő másra vár. Aztán az érkező odasétál hozzá, és akkor ránéz. Döbbent tekintetét végighordozza a ruháján, amelyben sokkal csinosabb, mint egy-egy fekete, hétköznapi szerelésében.
- Jól áll neked a zöld - mondja neki komoly arccal, majd jobbját tartja, hogy Kowai karoljon csak belé, indulnak a bálba.
Az iskola folyosóin kiöltözött diákok, és néhány tanerő beszélget a fal mentén, és még a kastély szellemei is izgatottan szállnak egyik folyosóról a másikra. Noel magabiztos léptekkel halad előre, nem néz senkire. Biztos benne, hogy vannak akik megnézik őket, hiszen szokatlan, igazi rellonos páros, akik nem tudnak elmenni senki mellett úgy, hogy ne kapnának rosszalló tekinteteket. Talán még a tanárok között is akad olyan, aki megcsóválja a fejét, ha rájuk esik pillantása. Egyik keze a lányét tartja, másik a zsebében tapintja elmaradhatatlan pálcáját. A nagyteremhez közeledve a lány feszült hangja búg a fiú fülében, mire egy igen széles mosollyal felel.
- Próbáljanak csak meg ártani nekünk...
Ha a nagyteremben kezdene ki velük valaki, még az ünnepre való tekintet miatt sem hagyná ki, hogy visszaszóljon, vagy megvédje magukat. Nincs olyan, aki megúszná azt, hogy éppen beléjük köt. Lenéz a fekete loknis lányra, majd a terem ajtaja előtt megáll egy pillanatra, szembefordul vele, és egy halvány, biztató mosolyt követően szólal meg.
- Showtime.
Ezzel lépnek be a feldíszített, pompás helyiségbe, ahol már több ismerős, és még több ismeretlen nevetgél, és vannak akik halk zenére már táncolnak is. Az biztos, hogy ennyi diákot egy átlagos napon nem lát sem tanórán, sem reggeli közben. Most az összes itt lakó felöltözött, kicicomázta magát, és ha van párja, ha nincs, részt vesz a bálon. Pontosan ezért vannak itt Kowaival, itt mutatják meg magukat először nagy nyilvánosság előtt.
Noel megpillantja szőke barátnőjét is Keiko, és egy fiú társaságában, de nem néz egyelőre többet oda, még nem szeretné, ha összekapcsolódna tekintetük. Túl korán van még ahhoz, s túl sok a tennivaló. Háztársnőjére vigyorog, és ezzel a lendülettel húzza a táncparkett közepére. Jobbja a lány derekát, balja a vékony ujjakat tartja. Sokan nem gondolnák róla, de jól, s könnyedén mozog a parketten, így a zöld ruhás lánynak elég, ha rábízza magát partnerére.
- A december tizenöt jól sikerült, mindenki azt gondolja, hogy nekünk ehhez semmi közünk - mondja általános hangon a fekete szemeket fürkészve. - Ez így tökéletes is, de szükségünk van egy ennél nagyobb durranásra. Több visszhangra, nagyobb balhéra.
Szavait senki nem halhatja a lányon kívül, hiszen egészen közel beszél annak füléhez, miközben apró mozdulatokkal irányítja őt a parketten a többi pár között.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=216592#post216592][b]Ombozi Noel - 2013.12.20. 19:10[/b][/url]

Kifejezett meglepetésben van része, hiszen álmában sem gondolta volna, hogy háztársnője ládája báli ruhát rejt, és abban sem volt biztos, hogy a lány ismeri a fésűt. Ezzel szemben a zöld ruha nem fedi el fehér combjait, amire a fiú csupán szemöldökét húzza fel, majd a lány arcára pillant. Szembesülnie kell azzal, hogy mindenki okozhat meglepetéseket, legfőképp pedig azok, akikről a legkevesebbet gondolná. Az igazság pedig az, hogy elfelejtette azt a fontos dolgot, hogy Kowai lány, és ha úgy akarja, akkor megtudja mutatni Merlinadta idomait, amik miatt Noel most ráeszmél arra, hogy cinkostársa ha fiúk módjára is szereti a balhékat, és ha feketében is jár, akkor sem fiú. Ez talán hideg zuhany, talán csak egy félszeg gondolat, de a tény, hogy a nagyteremben jó pár tekintet rájuk szegeződik, huncut, elégedett vigyorra készteti a magabiztos elsőévest. Kowai követi pillantását, és nemcsak hogy észreveszi Lyrát, de még rá is kérdez a látottakra.
- Igen, ő - vallja be, de nem óhajt erről tovább beszélni, egyrészt mert nem a levitás miatt vannak itt, másrészt pedig nem Kowaival fogja megtárgyalni érzelmi életét.
Tovább sétálnak, Noel a többi jelenlevőt veszi sorra, égeti emlékezetébe, hogy ezen az estén kik vettek részt, kik nem, esetlegesen kiket tudnának mélyen belekeverni egy kis rellonos játékba. A karjába kapaszkodó partnernő viszont egyelőre leragadt a barátnő kérdésnél, és piszkos megjegyzéseket tesz, amire csak felnevet a fiú.
- Igazán csinos vagy ma, de nem mérhetlek hozzá, remélem megérted - mondja szembefordulva a fekete loknis lánnyal, így csábítva őt táncba. Könnyed mozdulatokkal irányítja Kowait, mire ő ugyanazt jegyzi meg a fiú tánctudásával kapcsolatban, mint amit ő is mondana.
- Egyre gondoltunk - feleli, és éppen elmosolyogná magát, mikor egy apró ütés éri egyik vállát. Oldalra néz, és úgy látja meg azt a piros ruhás ismeretlen nőt, aki talán már becsiccsentve érkezett az ünnepségre, és egy véletlen lábbotlás miatt ütközött neki. Tekintete követi a botladozó szőke nőt, aki kissé szerencsétlenül mozog, mégis van benne valami báj. A piros ruha nemsokára elveszik a táncoló párok, és a jelenlevők között, mire a rellonos közelebb hajol báli partnernőjéhez, hogy belekezdjen a lényegbe, amiért egyáltalán kiöltöztek, amiért itt vannak, és amit már régóta várt az első akciójuk után. A keresztjét  tiszteletteljesen hordó lány gyorsan felel, és bár nem teljesen érti Noel, hogy miért, de visszatérnek Lyrához, és vele együtt a levitához.
- Őket most kihagyjuk - jegyzi meg halkan, hogy aztán sokatmondóan, eltúlzott erőszakossággal forgassa meg a zöld ruhás lányt. Végig tartja vele a szemkontaktust, és a fordulat után visszarántja magához.
- A te érdekedben mondom, hogy vedd le azt a szúrós tekinteted róla - figyelmezteti a lassú zene alatt cinkosát. - Egy csapatban játszunk, ha jól tudom.
A zene mintha sosem akarna véget érni, hosszasan táncoltatja a szerelmeseket, és a Kowai-Ombozi párost is. A fiún úgy látszik a jókedv, és ösztönösség, mint ahogy kettejükről lerí a mindenkori rosszban sántikálás.
- Ó, nem, köszönöm, a festményeket pihentetem jelenleg. Most valami egészen máson töröm a fejem, drága Izabella. Érdemes lenne megfontolnunk a puffskein-ügy után valami érdekesebbet.
Szavai elhalnak, mint ahogy a keringő alatt szóló dallamok is. Noel távolabb engedi magától a lányt, és a zene gyorsaságához igazítja mozgását.
- A betöréssel, lopással, csempészettel milyen viszonyban állsz?
Kérdését akkor teszi fel, mikor arcával éppen a partnernő füléhez van közel, és a ritmusra megérinti annak derekát is. A látszat nagy úr, nincs szükségük arra, hogy itt keveredjenek gyanúba, mikor még el sem jutottak a tettlegességig.
- Nem tudok felülkerekedni azon, hogy ilyen jól táncolsz! - vigyorodik el végül ismét, hiszen Kowai jó mozgású, és az ízlése mellett még olykor némi bája is akad. Csak ne szólaljon meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=218385#post218385][b]Ombozi Noel - 2013.12.24. 16:42[/b][/url]

Karácsonyi bál,
Kowai kisasszony oldalán.

aláfestőzene, csak úgy.

Érzékeny pont vagy sem, most nem azért vannak itt, hogy a levitás szőkéről beszélgessenek, avagy bámulják a bál minden második percében. Kowait feltűnően érdekli háztársa szerelmi élete, azon belül is leginkább gyönyörű kedvese, akit nem fél folyamatosan szemmel tartani. Le sem veszi róla sötét tekintetét, mire Noel halványan elmosolyodik. Büszke barátnője porcelánszépségére, és nem titkolja, hogy kifejezetten a szép lányokat szereti, azokat akik vigyáznak az alakjukra, szép ruhákba bújnak, és odafigyelnek frizurájukra. Úgy tartja, hogy minél inkább nő egy nő, annál inkább tud mellette férfi lenni a férfi. Finoman tartja a bársonyujjakat, miközben irányítja a lassú táncot, és mikor elkapja Kowai matt tükreit, csak akkor szólal meg.
- Most miatta vagy miattam vagy itt, he? - teszi fel hetykén kérdését, hiszen már-már zavarba ejtő Kowai viselkedése, ahogyan táncuk minden mozdulata alatt a levita ház egybegyűlt diákjai között figyeli a kék ruhát öltött Lyrát. - Ne bámuld már, nem szereti ha így nézik.
Egy újabb felhívás, egy újabb figyelmeztetés, hogy viselkedjen úri hölgy módjára, legalább egy kis ideig, csak amíg itt vannak a bálban, emberek között, a színpadon, a terem közepén.
- Engem figyelj - mondja halkan, de határozottan és kérdőn felvonja fél szemöldökét. Legalább a látszatát adják meg annak, hogy együtt vannak itt, saját magukért, nem tesznek semmi kellemetlent, és ugyanolyan tiszta állampolgárok, mint a teremben bárki más.
A fiatal nő, aki nekimegy a fiúnak úgy tűnik nemcsak egyetlen pillanatra vonja el figyelmét, legalábbis zöld vérű partnernője sértődött hangja, és hideg ujjainak érintése arcán erre utalnak. Visszapillant a lányra, és elégedett vigyorra húzza ajkait.
- Nem kell féltékenynek lenned - suttogja, s talán célba sem ér a halk hang. - Veled vagyok itt, de mint látod, vannak, akik már a csárdából érkeznek ide, és már most, kora este nem képesek koordinálni mozgásukat. Visszafordítja arcát az eltűnt piros ruha irányába, de ahelyett kék kisestélyis barátnőjét találja meg zöldjeivel. Nem tudja, hogy milyen érzés lehet ez szőkéjének, látni őt egy másik lánnyal, akivel parkettet lassú tánccal járják be, de az biztos, hogy most neki itt kell lennie, Kowai oldalán. Enélkül minden borulhat. Nyel egyet, majd elszakítja tekintetét a kék ruhától, a szőke fürtöktől, hogy fekete loknis partnernőjére terelje figyelmét. Az bosszúsnak látszik, de a fiatal rellonos már nem képes követni. Három lánytestvér után sem érti a nőket, és most csak nevetni kezd. Kowai nem leszbikus, ebben biztos, és ha akarná, bizonyítani is tudná, de ehhez sem a hely, sem az időzítés nem alkalmas.
- Amilyen képtelenségeket tudsz mondani, néha nem értem miért tartalak olyan eszesnek - mondja kacéran, kissé megrázva fejét. Okos lány Kowai, sőt, de van, hogy mellényúl. Kérdésével pedig sajnos se nem hozta zavarba a fiút, se nem talált be nála.
- Egyébként nem hiszem, hogy az esete vagy... - kezd bele mondandójába, majd amikor arca Kowaiéhoz a legközelebb van, akkor egészíti ki gondolatait. -... de egy hármasban benne volnék.
Rákacsint a fekete lányra, és rögtön megpörgeti, hogy szava se legyen. A táncról úgy tartják felszabadítja az érzelmeket, és megkönnyítik az ember életét, bármily nehéz is legyen az. Nos, Noel élete tehermentesnek mondható, hiszen nincs gondja megélhetésre, nincs gondja nőkre, és italra. Tökéletes, amit csak azzal lehet tetézni, hogy egy-egy stílusos tánc alatt megbeszéljék következő durrantásuk részleteit. Izgalmas, amire minden nap szüksége van. Izgalom-, adrenalin-, és élvezetfüggő, amit folyton ki kell elégítenie.
- Van egy fontos ember a környezetünkben - mondja lassan, vontatottan, minél inkább fokozni akarja Kowai kíváncsiságát, ami ahogy kimondta a lopás szócskát, azonnal megvillant szemeiben, egy pillanatra fényt adva nekik. - Neki pedig van valamije, ami sokkal izgalmasabb lenne, ha a magunkénak tudhatnánk.
Szavaival valószínűleg teljesen felkelti a lány érdeklődését, és nem kevésbé indul be ő maga is a balhé fantáziaízére. Csodás. Az élet legszebb, legkellemesebb érzése, amikor rosszat teszel, büntetsz, és elveszel a lebukás veszélye nélkül. Természetesen ott van az esély, hogy egyszer elkapnak, hogy egyszer téged büntetnek meg, hogy egyszer nincs tovább, de ezek az eshetőségek még csak álmaiban sem kísértik a rellonos elsőévest. Kowai félreérthető megszólalására ismét a magasba szöknek szemöldökei, csakúgy, mint szája széle is. Amikor elhangzik a test szó, és a hozzámondott szavak, Noel kénytelen-kelletlen is végignéz a zöld ruhán, és az abba csomagolt hófehér testen. A rövidke szoknyarész alól a combok is kilátszanak, s egyéb területek is, amikre csak egyszer pillant, majd azon nyomban felemeli fejét, és talán vörösség fut át arcán, amiért hol elszégyelli magát, hol pedig nagyon élvezi helyzetét. Nehéz a férfisors, túlságosan nehéz.
- Abban biztos vagyok...
Igyekszik nem nézni se balra, se jobbra, de még a loknikkal szegélyezett arcra sem, egyelőre vissza kell térnie fejben a lopásra, a bűnözésre. Na nem a nőkkel szeretné kísérteni önmagát, sokkal inkább a faluban rejlő kincsre gondol, ezzel is hűtve vérét. Ez az este túl sok. A zöld ruhás lány arca pedig közeledik, egyre csak jön, hogy végül felvigye az utolsó kenetet.
- És mégis milyen árra célzol? - kíváncsian figyeli a távolodó arcot, amelyen nem titkol gúnyos vigyor jelenik meg. Noel szíve hevesen dobog, amire talán a zene, talán a hangulat, talán a rellonos perszóna intenzív jelenléte ad magyarázatot, de az biztos, hogy ez az egész csupán játék. Erős, veszélyes játszma, amelybe belekezdeni is vétek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=222563#post222563][b]Ombozi Noel - 2014.01.01. 15:18[/b][/url]

Karácsonyi bál
~ Kowai

Csak nem hagyja a témát, csak nem lép túl a gyönyörű levitáson a fekete tekintetű táncpartner, ami az elegáns fiút egyre inkább zavarja, és percről percre jobban idegesíti. Türtőzteti magát, és igyekszik nem mutatni a nyilvánvalót, hogy legszívesebben a nyakánál fogva cipelné Kowait a nagyterem egyik falához, hogy ott vicsorogva kényszerítse őt leszállni a kedvesről. De a matt szemek aligha pillantanak fel a fiúra, hogy láthassák a benne gyulladó tüzet, helyette csak a kék ház tagjaira feszülnek, és ez kénytelen-kelletlen arra ösztökéli Noelt, hogy cselekedjen. Gyorsít a léptein, ezáltal gyorsul táncuk is, amelyben talán most már ő rá is feltekint a lány.
- Ó, tényleg.
Nyugodt hangja gerjedő feszültséget rejt magában, ami dühös zöldjeiben valósággá válik. Belefúrja sajátjait táncpartnerének sötét íriszeibe, ezzel üzenve neki, hogy elég.
- Hagyd abba, nem sok van már hátra, az élet véges, a dolgok gyorsan megszűnnek létezni. Kérlek, Kowai, ne nézz rá többet.
Szemei lefutnak a lány arcáról, a tömegben keresi a szőkét, és mikor megtalálja, önkéntelenül is megremeg meghozott döntésére. Beharapja ajkait, majd visszaemeli Kowaira a tüzes tekintetét, hogy aztán mintha mi sem történt volna, gonosz vigyorral reagálja le annak vicsorát.
- Mi van, nem tetszik az ötletem? - kérdezi széles vigyorral, és megpörgeti a lányt, hogy egy pillanatig se álljon le, egy pillanatig se unja meg a helyzetet. - Szerintem jól mutatnál velem és valaki mással..., egy intimebb környezetben.
Szövetséges, vagy sem, szívesen ugratja a lányt, és igazán kíváncsi a kiváltandó reakcióra. Szinte biztos benne, hogy Kowai neki fog ugrani a nyakának, és itt, a tánctér közepén jelenetet fognak rendezni, mint két okos, és veszélyes elsős, akik nem tudnak viselkedni. Huncut, ám szenvedélytől mentes vigyorral irányítja táncukat, s közben le sem veszi tekintetét a lány arcáról. Az felderül, amint a tárgyra térnek, és ezen csupáncsak megcsóválja fejét, és elengedi a lány kezeit, hogy a változó zenéhez igazodva, modernebbre vegye a figurát.
- Ne ilyen hevesen, semmit nem kötök az orrodra, míg nem tudom, hogy velem vagy - rázza meg a fejét komolyan, és némileg fel is vonja szemöldökét. Lassan kialakul a szövetségi bizalom közte és a lány között, de mindez nem sokat ér, ha közben meg egymás nyakának ugranak, és ott lebeg a lehetősége annak, hogy valamelyikük lelépjen.
Egyedül is megcsinálja, ha kell, de olyan jó bulinak ígérkezik a következő, vagy az azt követő lépés, hogy vétek lenne kimaradnia ebből a fekete loknis lánynak. A kisállat kereskedésben tett látogatásuk óta sejti, hogy a lánynak szüksége van pénzre, hiszen mióta eltörött pálcája, azóta sem vásárolt magának újat, és ezen könnyedén segíthet a fiatal.
- Kapsz tőlem egy pálcát, ha segítesz - mondja, és derékon ragadja a táncos lábú Kowait. - Emellett pedig, amikor következőnek szükséged lesz valakire, ott leszek.
Fair ajánlatnak tűnik, és az is biztos, hogy nem mindenkivel lenne ilyen nagyvonalú, de jól tudja mit jelent egy rellonosnak a pálcája. Hogy mit jelent neki a sajátja.
- Zokon vennéd, ha egyedül mennél vissza a pincébe? - kérdezi háztársától, és fejével Lyra felé bök. Nem néz egyik lányra sem, helyette hol a többiek nevetésében, hol a hangos zenében veszik el. - Nekem még valamit meg kell tennem.
Hogy most szakítania kell ezzel a pár héttel, a csókokkal, a szőkéjével, furcsa, hátán futkosó hidegérzettel ajándékozza meg, és bár nem gondolkodott sokat döntésén, mégis mélyen tudja, hogy ez lesz a legjobb mindkettőjüknek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=255283#post255283][b]Ombozi Noel - 2014.03.18. 18:55[/b][/url]

Kowai
~ öltönyöm
Évnyitó/Évzáró


A nyár sem telhetett el eseménytelenül, most mégsem tud egyetlen emlékével sem törődni, egyszerű fekete öltönyében robog a Rellon klubhelyiség felé, hogy minél hamarabb újra láthassa a régi arcokat. Egyetleneggyel nem szeretne találkozni még, mert hiába teltek el hónapok, úgy érzi a viszontlátásra egyelőre nincs felkészülve. A klubhelyiségben várakozik, reméli, hogy táncpartnere hamarosan lelibeg hozzá a hálókörletéből, és csakúgy, mint a karácsonyi bálon, ma ismét elkápráztathatják a nagyközönséget. Tekintete a régen látott, szívéhez nőtt falakat, a sárkányokkal díszített bútorokat, kandallót, s ósdi padlót járja. Jó érzés visszatérni házába, megnyugtató újra érezni a sárkányfészek utánozhatatlan illatát és izgalommal teljes belegondolni az elkövetkező időszak lehetőségeibe. Másodévesként folytathatja tanulmányait, napokon belül az új tanév első óráiról fog hiányozni, hogy készülhessen az előzőleg nem megcselekedett balhékra. Kowai megpillantásakor széles vigyor telepszik arcára, és a lány elé lépve tartja jobbját, hogy karoljon belé.
- Látom sikerült most is lánynak öltöznöd - ugratja vidáman a sötét hajút, akinek ugyan nem mondja, de hiányzott neki a tanulmányi szünet alatt, és egyszer-kétszer levélírásnak is nekifogott, aztán a levélpapírok bizonytalan indokok miatt hamar a kukában végezték. - Jól nézel ki.
A klubhelyiség lassan megtelik háztársakkal, Noel pedig úgy látja ideje indulniuk. A nagyteremben ritkán jár, csak ha éppen társaságra van szüksége, egyébként a konyhában szerzi be ételszükségleteit, szerencsésebb esetben pedig egy Trubadúr nevű házimanóval hozatja be kedvenc vacsoráját a szobájába, hogy némi panaszáradat meghallgatásáért cserébe további kényelmi szolgáltatásokat vehessen igénybe. Szeret elkényeztetve lenni, főleg a konyhai dolgokban van szüksége hozzáértőkre, hiszen főzni-sütni egyáltalán nem tud, a legegyszerűbb fogásokra sem képes, és az ételek jóízű elfogyasztásán kívül nem is érdeklik ezek a feladatok.
A folyosók tömött sorban állnak, a képkeretek izgatott lakókat rejtenek, néhány páncél csevegő hangon diskurál, a házszellemek itt-ott bukkannak fel. Úgy tűnik, mindenki vidám, és várakozással teli, a rellonos fiatal pedig egyenesen majd kiugrik bőréből.
- Kíváncsi vagyok, ki hogyan változott meg a nyár alatt - súgja, miközben közel hajol a lány fejéhez. A hajolás alatt megállapítja, hogy valószínűleg nőtt pár centit, mert mintha eddig nem kellett volna ennyire mélyre hajolnia. Vállat von magában, aztán megáll a nagyterem ajtaja előtt, és pillanatnyi bekukucskálás után elengedi Kowai karját, és szembeáll vele.
- Kész vagy, hogy újra színre lépjünk? - sanda félmosolyt ereszt meg kérdése után, aztán körbenéz a folyosón, hátha meglátja a szőke frizurát, s kék szemeket, amelyek elől ha menekül is, szíve mélyén látni akarja viselőjét. Visszapillant szövetségesére, arcára ezáltal azonnal visszatér a derű, s jókedv, majd fejével a teremajtó felé bök. Mehetünk?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=259308#post259308][b]Ombozi Noel - 2014.03.25. 20:49[/b][/url]

Kowai és egy leheletnyit Sára
Évnyitó/Évzáró

Háztársnője első humoros megjegyzésére figyelve először fel sem tűnik neki, hogy Kowai nincs jó formában, az otthon töltött idő ismét nyomot hagyott bőrén, és bizonyára a lelke mélyen rejtegetett zugokban is. Elvigyorodik a mesehős nevét hallván, azután összevonja szemöldökét és úgy felel a piszkálódó megjegyzésre.
- Szerencséd van, hogy nem tudom ki az a Rapunzel, de nagyon ajánlom, hogy szőke legyen - mondja nyelvét egy pillanatra játékosan kinyújtva. Jó kedélyű vigyora egész arcát betölti, s úgy nyúl hátra felkötött hajához, amire egész szünetben nem figyelt, mert nem látta értelmét törődni vele, sem mással, mint a kinézet és jól ápoltság. Az otthon töltött pár hétre szüksége volt, és bár mindennap gondolt a kastélyra, szövetségesére, és a hiányzó darabokra, élvezte az édesanyja által kapott kényeztetést. Jó volt az otthon ízeire ébredni, jó volt az otthon illatát érezni, és jó volt otthoni, megszokott hangokat hallani. Az egyetlen hibapontot az agyát elöntő emlékképek jelentették, Michelle és az ágyában talált szőke hajszálak, amelyek még a lehúzott ágynemű után is feltűntek itt-ott.
Mereven tartja a mellette haladó lány karját, ő maga is egyenes háttal, határozottan lép, mint egy büszke oroszlán halad a gyülekező diákok között. Kowai nem beszél sokat, mintha még az is zavarná őt, hogy Noel izgatottságát nem rejti véka alá, s megbeszéli vele. A fiú egyelőre nem törődik ezzel, egyszerűen nem vesz tudomást róla, mert tudja jól, hogy a lánynak nem volt olyan jó szünete, mint neki, anyja nem kényeztette úgy, ahogy megérdemelné, és ahogy az övé tette Székesfehérváron. Ez őt is haraggal, s dühvel tölti el, erei feszültségtől lesznek teljesek, arcvonásai megkeményednek már a gondolatra is. Lepillant a háza színeiben pompázó sötét hajúra, és amikor az kiejti ugyanazt a csatakiáltást, mint a karácsonyi bálon elmosolyodik.
- Na, akkor hajrá! - mondja ő is a lány matt szemeibe pillantva, majd karját nyújtja ismét, hogy a lánnyal egyszerre lépve induljon be a terembe. Az a levita színeit öltötte fel, kék és ezüstben díszeleg, amire elhúzza száját, és szabad kezével émelygő gyomrát istápolja. Förtelem, hogy nem a sárkányoké a győzelem, de nincs mit tenni, ők cselekvő, gyakorlatias emberek, míg a kékek szorgalmasan részt vesznek az összes órán, és éjszakába menően ülnek a szorgalminak szánt hatvan centis pergameneken. A rellonos fiatal szívesen látná maga körül a saját színeiket, de hangulatát nem rontja ez sem, hiszen sokkal magasabb cél miatt érkeztek ma ide, minthogy sajnálkozzanak a házak közti verseny második helyezettje miatt.
- Vajsör van? - kérdezi reményteljesen, mikor az italoktól roskadozó asztalhoz kíséri partnernőjét. Amíg a lány saját ízlése szerint tölt magának valamiből, addig ő a teremben gyülekező diákokra emeli zölden csillogó tekintetét. Valami nem stimmel. - Mi a...?
Sárát ezer közül is a pillanat töredéke alatt felismerné, vörös, fekete, de még hupikék hajjal is, sárga vagy piros szemekkel, malacorral vagy macskafülekkel. Előle nem bújhat el. Nővére azzal az ismeretlen lánnyal lóg, aki elcsente háztársnője pálcáját, majd véres verekedésbe kezdett vele a rellonos fiú jelenlétében. Noel összehúzott szemekkel nézi testvérét, hiszen pontosan tudja, hogy az készül valamire.
- Hé, az a lány a nővérem - löki oldalba Kowait, majd fejével a most vörös hajú Sára felé bök. - És itt hamarosan gond lesz.
Nem mond többet, hirtelen még azt is elfelejti, hogy az anyjáról akarta kérdezni szövetségesét, illetőleg tervük közelgő megvalósításának részleteit kívánták ezen az eseményen megbeszélni, de a másik Ombozi megjelenése időközben megváltoztatta a programot. Elvigyorodik, ahogy figyelemmel követi a kibontakozó eseményeket, majd fejét csóválva derékon ragadja az italát szorongató Kowait, és az ajtó felé kezdi őt húzni.
- Tűnjünk innen! - mondja elővigyázatosságból orra elé téve kezét, majd egészen közel húzva magához a fekete hajú lányt Sára mellett sétál el. Bohón kacsint nővérére, amit csak ő láthat, és az a halvány mosoly, ami orrát takaró ujjai alól kilátszódik vállon veregetéssel ér fel. Szép munka, szeretlek téged, testvérem.
A nagyterem ajtaján át a folyosóra kíséri Kowait, és köhintve egyet egy szabad pad felé int kezével.
- Beszéltem Warrennel - színtelen hangon kezd bele mondandójába a padhoz menet, pedig tartania kellene a lány haragjától. - Auror, de nem vesz minket komolyan. Nem kell tőle tartanunk.
Ledobja magát az ülőhelyre, hátát a hideg kőfalnak nyomja, úgy pillant fel sötét szemű barátnéjára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=339655#post339655][b]Ombozi Noel - 2014.07.19. 20:23[/b][/url]

A nagyterembe érkezvén azonnal kiszúrja a szőkét, de ahogy az elmúlt hónapokban mindig, úgy most is félrecsapja fejét, és a Rellon asztalának másik végébe ül le reggelizni. Megfordul fejében a gondolat, hogy talán ma is a manók konyháját kellett volna válassza, de aztán újra rápillant a Saint-Venant lányra, és úgy érzi, tökéletes döntés volt a földszinti forduló helyett az első emeletre lépcsőznie. Nem tudja szenved-e a másik, vagy csak az ő szívéből hasad le újabb darabka minden találkozásukkor, de őszintén reméli, hogy a lánynak is legalább olyan nehéz, mint neki. Ha pedig így van, és jelenléte Michelle-nek is nehézséget, gyomorrándulást és szapora szívdobogást okoz, akkor tiszta szívéből kívánja, hogy fájjon is, őrült-mocskosan rágja a háztársnő bensőjét, tépje szét szívét és lelkét, úgy, hogy neki érdemes legyen maradnia, és a manók társasága helyett a nagyteremben megreggeliznie ezentúl minden áldott nap. Az asztalon heverő újság felé nyúl, miközben elválasztja tekintetét a tőle srégen balra ülő szőkétől, majd széthajtja a frissen ropogó papírt, s olvasni kezdi a hatalmas főcímeket. Zöldjei járják a sorokat, gyorsan halad a hírek átfutásával, de több helyt is észreveszi, hogy valójában azt sem tudja, mit olvas. Csak úgy csinál, mint akinek életbevágóan fontos lenne mindenről ebben a szent pillanatban értesülnie, de gondolatai nem szabadulnak attól, hogy egy teremben van a sárkánylánnyal, egy levegőt szívnak, egy ételből esznek, talán még ugyanazokat a bosszús kívánságokat is mormolják magukban egymásnak szánva. Noel óvatosan lejjebb tolja az arca előtt szélesre tárt Reggeli Prófétát, és felette kinézve figyeli, vajon mit csinál a lány. Aztán lemondóan sóhajt egyet, jobbjával megmasszírozza orrnyergét, majd összehajtogatva az újságot, maga mellé teszi azt. Kakaóért, kalácsért és baracklekvárért nyúl, hogy többet egyszer se pillantva oldalra egye meg azt a pár falatot, amit tányérjára készített. Gyors mozdulatokkal kanalazza kalácsára a lekvárt, sietősen kapkodja a falatokat, és bár egész nap egyetlen órája van, az is csak késő délután lesz, úgy érzi már most késésben van. Nem tudja hova siet, talán csak a szőke jelenléte elől menekül, vagy az utolsó beszélgetésük emlékképétől, de abban tökéletesen biztos, hogy igyekeznie kell az evéssel. Még az is lehet, hogy kakaóját otthagyja, és majd útközben beugrik Bíborkához egy kávéra. Már éppen feláll, két ujja között az utolsó lekváros falatot tartva, mikor egy apró bagoly csapódik ragadó tányérjába, hogy csőréből fáradtan köpje ki a megsárgult levelet. Noel először csupán begörnyed, néhányszor megböködi a madarat, végül vissza is ereszkedik helyére, és kibontja a neki szánt borítékot.

Ombozi,

minden rendben, jól vagyok. Ne keress. - K.

Összeráncolt homlokkal olvassa el újra és újra azt az egyetlen sort, majd körbenéz az asztalnál, és miután sehol sem találja a hollófekete hajkoronát, muszáj bevallania önmagának, hogy nemcsak most, de napok óta nem látta már Kowait, pedig ő mindig itt költi el reggeli zöldségeit. Félrehúzott szájjal teszi a tányérjában fekvő bagoly mellé az eddig ujjai között tartott kalácsdarabot, majd a levelet az asztalra dobva mereng el a keresztes arcú lányon, és annak nem túl kedves édesanyján. Talán tényleg minden rendben van, és Kowai-nak haja szála sem görbül... de mi van, ha nem így lesz? Ha megint kék-lila foltokkal tér vissza a kastélyba? Noel nyugtalanul cuppant egyet ajkaival, aztán felállítja a még mindig kiterülve csipogó kis baglyot, pálcájával megtisztítja annak lekváros tollait, majd hümmögve visszacsúsztatja levelét annak borítékába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=339788#post339788][b]Ombozi Noel - 2014.07.20. 09:51[/b][/url]

Michelle

Míg Kowai családi helyzetén elmélkedik, felidézve első közös sírásásukat, és a pillanatot, amikor meglátta a lány megzúzódott karját, észre sem veszi, hogy az eddig féltő figyelemmel követett Saint-Venant lány eltűnt addigi helyéről, és egyenesen a vele szemben levő széket célozta meg. Felpillant, s kitáguló pupillákkal néz farkasszemet a szőke fürtök tulajdonosával. Döbbent tekintetével a lány előző helyét keresi, de mindhiába, a szemben ülő alak nem délibáb. Visszafordítja arcát a megszólaló háztársnőre, belenéz kékjeibe, és abban a pillanatban fordul egyet gyomra. Nincs mit mondania, még az is lehetséges, hogy egyetlen hang sem lenne képes elhagyni kiszáradt torkát. A kérdésre egy ideig nem is felel, csak néz, zöldjeibe sűrítve a létező összes érzését. Fájdalmas haragot, sértettséget, gyűlöletet, keserédes zaklatottságot. Egyet nem láthat a sokatmondó zöldekben: megbocsátást. Arra ugyanis Noel szerint nem érdemes a lány, bármennyi oka is legyen az elmúlt év küzdelmeinek, az elutasításoknak, a búcsúzásnak szánt, de el nem csattanó csóknak.
- Van valakim - hazudja egy pillanatra megremegő hanggal, a csillogó kékségbe beszélve. Ajkai sértett csücsörítésben állnak, vállait csak úgy, minden ok nélkül rántja meg. Noha nem igaz amit mond, lehetne az is, és miután épp az elmúlt napokban döntötte el, hogy nincs miért tovább várnia, mert csodák valójában nincsenek, ő pedig a mese sárkánya és nem a jó tündérre várakozó herceg, az ismerkedés zavaros vizére evezett. A Michelle-l való beszélgetés nagy eséllyel akkor is így kezdődne, ha most tényleg járna valakivel, és nem mellesleg arra is fel kell készülnie, hogy a gyönyörű sárkánylánynak is kialakulhat kapcsolata a tengernyi udvarló akármelyikével. Lesüti szemeit, mintha csak öltözetét ellenőrizné, aztán újból a vele szemben ülőre néz, és elvigyorodva kezd mesélni a közelmúltról.
- Képzeld, felgyújtottam a keleti szárny festményeit - mondja lelkes hangon, elnevetve magát. - Betörtünk a Levitába Kowaival, a Rellon bajnoka játék címszója alatt, aztán felrobbantottam Gál Boti szobájának egy részét. Összeöntögettem pár bájitalát egy régi üstben. A robbanás levitte a fél szemöldököm, de Nelli másnap helyrehozta. Szerintem a füst, amit okoztam, mérgező volt, úgy marta a szemem, hogy vakon vánszorogtam ki a szobából.
Felcsillanó zöldekkel mesél, kezei mozgatásával itt-ott kisegítve szavait. Kedves emlékként él benne a lassan végéhez közeledő játék első- és második fordulója is, ám a büntetésekről már nem szívesen beszél.
- Egyik nap aztán kaptam egy levelet a minisztériumból - fűzi tovább a történetet, hangja a mese ezen részére színtelenné válik. - Még egy húzásom van, és megyek Balatonra pihenni. Kaptam egy fejmosást Merkovszky tanár úrtól, meg végig kellett sikálnom az átkozott festményeket a keletin a Levita új házvezető helyettesének felügyeletében.
Bosszankodva mesél Michelle-nek, akiről nem tudja, hogy hallott-e a történtekről, vagy most szembesül azzal, hogy Noel kissé elkanászodott, mióta utoljára találkoztak. Nem a lány miatt történnek meg vele ezek a dolgok, de azt az űrt, amit az első vitájuk óta érez, nem tudja mással kitölteni. Rongálnia és a határvonalak szemtelen tágítása kell ahhoz, hogy neki jobb legyen. A többi lány már nem elég, az üres locsogás, a fizika csöppet sem képes kielégíteni, betömni lyukas lelkét.
- A második fordulóban aztán egymásnak kellett feladatot adnunk, amit a faluban tudunk teljesíteni - magyarázza tovább nevetősen. - Kowai azt mondta, hogy ássak ki neki valami régi ékszert. A kis holló, na mindegy. Egyből arra gondoltam, hogy tökéletes feladatot kaptam. Még akkor éjszaka lesétáltam a temetőbe, és egy ócska, korhadó fából készült koporsót feltörtem. Szánalmas mugliként ástam, és lábbal tettem tönkre a fát. De találtam egy aranyból készült karperecet a medencecsont alatt, mely egy kígyót ábrázolt. Kowai odavolt érte, meg remélem a zsűri is... nagyon szeretnék bajnok lenni. Azzal talán...
Elharapja a mondat végét, nem fejezi be gondolatát, mert ha kimondaná, hogy: ...egésszé lehetnék, azzal mindent elrontana. Kisfiús vigyorra húzza ajkait, úgy nézi a szőkét.
- Mit gondolsz, minden rendben van velem? - kérdésére végül megkomolyodnak arcvonásai, hiszen fél attól, hogy az elmúlt hetek összefoglalása megijeszti a sárkánylányt, aki szó nélkül fog felpattanni helyéről, hogy örökre itt hagyja őt. Talán így kellene lennie. Eltűnni egymás életéből, kerülgetni a másikat a Rellon klubhelyiségben, elfordítani a fejüket, és mintha sohasem léteztek volna együtt, továbbmenni a göcsörtös úton.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=340238#post340238][b]Ombozi Noel - 2014.07.20. 21:31[/b][/url]

Michelle

A lányt úgy tűnik egyáltalán nem hozza lázba a Rellon bajnoki játéka, a személyes tapasztalatok, és a részletes, igazán lelkes élménybeszámoló, melyet hosszú percekig hallhat. Nem úgy, mint a másodévest, aki a versennyel kel és fekszik, agytekervényei csak akörül forognak. A csillogás gyorsan kimúlik a jeges kék tekintetből, Noelnek elég csak megemlítenie, hogy jár valakivel, Michelle aurája azonnal megváltozik. Nem számított erre? Nem hitte volna, hogy túl lehet lépni rajta is? A fiú élénken figyeli a formás arcvonások meghűlését, és nem kerüli el kiéleződő, csak a másikra koncentráló hallását az sem, ahogyan a szőke kiejti: csak Misi számít és én. Noel ebben sohasem kételkedett, de most csak még biztosabbá válik fejében a gondolat, hogy a lány életébe egyelőre nem fér bele testvérén kívül más hímnemű. Csak ők vannak egymásnak, és tudván családi hátterük alakulását nem is baj ez. Megtanultak egymáson segíteni, egymásban hinni és érezni ikerpárjuk minden egyes rezdülését. A fiú halványan elmosolyodik, miközben figyeli Michelle hazug testbeszédét, de egy szót sem fűz hozzá. Olykor bólint, máskor ajkait húzza félre, de figyelmes zöldjeiben mindvégig a megértés, a másik féltése ül.
- Ebbe ne menjünk bele - feleli válaszképpen, amikor a lány elcsendesedik egy pillanatra. Nem érdekli, hogy Mihaelnek és a barátnőjének összejött-e avagy sem, nem érdekli az sem, hogy az ő történetük minden igyekezete ellenére sem kapott boldog befejezést. Elkomorodva néz maga elé, még arra sem figyel, hogy a nagyterem népe időközben elnémult, és a legtöbben már azt lesik, velük mi történik. Nem fog hangos vitába bonyolódni a Saint-Venant lánnyal, most, a majdnem kicsapása mellett nem teheti meg, hogy kósza pletykákat enged szárnyra kelni, és egyébként sincs kedve ismét bosszankodni a múlt miatt. Aztán Michelle hangjában megjelenik a bosszúszomj, zaftos hírét, miszerint Benjaminnal egy párt alkotnak, ízesen vezeti elő, remekül játszva a sziklaszilárd, független nőt, ki bárkin átlép, és akinek semmi sem fáj. Noel a hallottakra lassan emeli fel a fejét, némán fúrva zavart zöldjeit a lány gonoszkodó tekintetébe. Elhiszi neki amit mond, hiszen régebben még ő is ajánlgatta neki az idősebb ex-rellonost, de abban is biztos, hogy a szőkeség nem szerelmes, már csak az előző, testvéréhez köthető megnyilvánulása miatt is.
- Meg fog csalni - mondja színtelen hangon, már-már szomorú hanglejtéssel. - Talán még nem most, de ahogy gondolom, tovább fog állni. Átlép rajtad. És tudod, megeshet, hogy úgy fogsz miatta szenvedni, mint ahogy én szenvedtem te miattad. Azt pedig nem kívánom neked.
Hirtelen kiszáradó torka fájón nyilallni kezd, tagjai zsibbadásnak indulnak, tekintetéből kiveszik a gyűlölet és harag. Hát itt tartanak. Ebben a pillanatban valójában letelt a titkon Michelle-nek szánt várakozási idő, amit csak úgy, mindenfajta kérés vagy ki nem mondott érzések jelenléte miatt tartott fent a számára. Jobbjával felveszi a tányérja mellett fekvő érintetlen villát, és az asztal lapját kezdi vele karistolni. Jókedve észrevétlenül tűnik el, hirtelen azt sem tudja valójában éppen mit is érez. Most csak van, szótlanul, élettelenül, és bár nem találja magát a padlón, tudja, hogy a mai napot nem töltheti egyedül. Mindegy ki kerül útjába, hogy ismeri-e vagy sem, hogy volt-e vele vagy sem, csak legyen mellette, had felejtse el reggelizőpartnerét, és annak hozzáintézett, nyers szavait.
- Szeretnél még mondani valamit, mielőtt összehozunk a csárdában egy páros randit? - kérdezi flegmán a sárkánylány kékjeibe meredve, pillanatnyilag megállítva kezében az evőeszközt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=340334#post340334][b]Ombozi Noel - 2014.07.20. 23:01[/b][/url]

Michelle

Nem is érti miért hallgatja egyáltalán végig a szőkét, felfoghatatlan számára, hogy mit szeretett benne annyira, hogy miatta egy egész tanéven át kóválygott szerencsétlenül a kastély falai között. Megcsóválja fejét a sárkánylány őrült kacajára, s zöldjeiben értetlenség és türelmetlenség csillan, ahogy figyeli mikor árulja már el mondandója lényegét.
- Olykor a nagylányok is sírnak - köpi oda válasz gyanánt, ajkai peckesen állnak, hiszen egyáltalán nincs ínyére a stílus, amit a másik megenged magának, mikor ő normálisan, sőt, nem palástolt aggodalommal figyelmeztette őt: pórul is járhat a nagy kalandozásban. Kezét nyomban elrántja az érintéskor, ehhez a játékhoz ő nem adja a nevét, és bár már most nyakig benne van, a továbbiakban azon lesz, hogyan szállhatna ki belőle lehetőleg mindennemű fájdalom nélkül.
- Amúgy meg eszednél vagy?! - az adrenalin mellett hangszíne is gyors tempóban emelkedik meg, ahogy haragos tekintetével beszél Michelle-nek. - Ne itt teregesd ki a szennyest, ha nem tűnt volna fel, akkor elárulom neked, hogy rohadtul mindenki minket néz! Az meg, hogy miként rontod el az életed csak rád tartozik, hagyj ki belőle.
Kezében tartott villájára markol, úgy tesz, mintha nem látná a feléjük pislogó diákokat, mintha nem tudna az őket hallgató kíváncsi fülekről. A háztársnő azonban nem hagyja ennyiben, újabb fejezetet nyit háborújuk vaskos kötetében, szavaival elnyesve a fiú türelmének utolsó, vékony szálát is.
- Te építetted magad köré a Kínai nagy falat, legyél szíves erről nem elfeledkezni - morogja a cserfes szőkének, akivel valószínűleg soha az életben nem lesz egy nyugodt beszélgetése sem. Egyszerűen nem képes megérteni, miért nem tudnak megmaradni egymás társaságában úgy, hogy ne bántsák a másikat sem szavakkal, sem fizikálisan. Beteges amit művelnek, és a tendencia alapján ez egyre csak rosszabb lesz. Aztán a lány felpattan, elindul a nagyterem ajtaja felé, de még, hogy egy utolsót odaszúrjon a másodévesnek, visszafordul, és olyan kijelentést tesz, ami köddel borítja el az egyébként is lelki ingoványban járó Noel agyát. Eldobja villáját, ami csilingelő hangon csattan az asztal lapján, majd feláll, és a lányhoz lépve, megragadja annak karját. Közel hajol hozzá, de hangja erősségén nem csitít.
- Tévedtem, amikor beléd szerettem - ordítja a lány arcába, annak csuklóját mindkét kezével szorítva. - Te rontottál el mindent! Te vagy a hibás, nem pedig én. Azt hiszed okos vagy, meg mindenható, de egy sarlóval sem érsz többet nálam. Hibáztál, amikor nem mondtál semmit, de a szemed elárult, tudom, hogy érezted, amit én!
Nem törődik azzal, hogy a diáksereg nagyja ekkora már kifordult az asztaltól, és most éppen leplezetlenül bámulja jelenetüket. Hangját csak mondandója végére halkítja le, hogy utolsó szavait már biztosan csak a szőke hallhassa. Miután elnémul, hosszú másodpercekig néz a jeges kék szemekbe, hogy végül elengedje a szorítástól bizonyára kivörösödő csuklókat, és hátráljon pár lépést, esélyt adva Michelle-nek arra, hogy most minden szó nélkül kivonuljon a teremből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=340458#post340458][b]Ombozi Noel - 2014.07.21. 10:50[/b][/url]

Michelle

Hogy ez a lány képes a legnyugodtabb percéből is lázas idegbajt kovácsolni, még akkor is, ha közben a fiatalember pontosan tudja most nem szabad hibáznia, mert egyetlen rossz lépés, és a tóparti nevelőintézetben találja magát. Feszült, bármelyik pillanatban robbanó nyugalomban ül a szőkével szemben, aki minden egyes szavával messzebb sodorja őt a biztonságos viselkedés partjától. Száját összeszorítja, orcáit felfújja, mint a jól lakott hörcsög, majd a lány többiekhez intézett színészi megnyilvánulásakor nevetésben tör ki, vele együtt fújva ki a bent tartott levegőt. Csóválja fejét, ahogy Michelle-t nézi, ebben a pillanatban kedvesnek látja, szerethetőnek, valódinak. Ez az állapot azonban, mint eddig mindig, tiszavirág életű, és a következő beszólás csak még tovább hergeli a rellonost.
- Nekem nem kell bunkónak lennem ahhoz, hogy számba vegyenek - feleli, hangjába erőltetve minden maradék nyugalmát. Itt nem kiabálhat, nem ránthat pálcát, főleg nem gyújtogathat, mert a pillanatnyi örömérzet után ezer éjjelen bánhatná meg tettét. Pedig elindul ereiben a forróság, dühe könnyen lángba kapna, ha hagyná. Eszébe jutnak Merkovszky szavai, az önkontroll fontosságáról előadott fejmosás, és a levél, amit az a kimondhatatlan nevű hölgy küldött neki az elemi mágikus ügyosztályról. Tenyereit combjaira szorítja, mint ahogy fogait is egymásnak passzírozza, nehogy olyat mondjon, amit maga sem gondol komolyan. De Michelle-t más fából faragták. Ő szívtelenül provokálja a másodévest, aki ezt mind tudja, mégis lépésről lépésre közeledik a boszorkány csapdájához.
- Cupidónak köszönhetem azt a boldog hetet, nem neked, mint ahogy azt már nem egyszer tudtomra adtad - fintorodik el gúnyosan, hangjában csalódottság, és harag keveréke cseng. Nem tudja, hogy ez az ő hibája volt-e, hogy ő nem volt elég a szőkének, nem felelt meg az elvárásainak, és bár élete legboldogabb hét napja volt az a székesfehérvári látogatás, soha nem bocsájtja meg ennek a lánynak, amit ott művelt. - Nem is tudod milyen lavinát indítottál te el azzal a húzásoddal!
Hangja erősödik, szemei összehúzódnak, jobbja elengedi combját, és az asztal szélébe kapaszkodik. Nem fog ennyi pletykaéhes fül előtt apja kínzási módszereiről csevegni, de amit utolsó otthon töltött hétvégéjén tapasztalt, annak egy részéről csak és kizárólag a sárkánylány tehet.
- Tessék? - kiált fel megrökönyödve a másik kijelentésére, tekintete elkerekedik, homloka ráncba szalad. - Tudtommal szakítottál velem több, mint egy évvel ezelőtt, úgyhogy csak tájékoztatásul közlöm veled, ahhoz se lenne közöd, ha magát a Burdzs Kalifát húznám magam köré!
Hevesen verő szíve áttörni készül mellkasán, a harag, idegesség és értetlenség csak fokozza ingerült kedélyállapotát. Az pedig, hogy Michelle éppen most próbálja faképnél hagyni, egyáltalán nem segít, csak ráadás, olaj a tűzre, amit már nem bír nyugodtan lereagálni. A villa még csilingel az asztalon, mikor ő már szorítja a vékony csuklókat, és állatiasan ordít a formás arcba. Noel úgy érzi, hogy még sokkal, de sokkal többel tartozik a lánynak, lelke nem könnyebbül meg némi hangoskodástól. Elméjét elönti a köd, legszívesebben felgyújtana maga körül mindent, az asztalokat, a nagytermet, Michelle-t. Önmagát, és a talajtól elrugaszkodó gondolatait hűtve hátrál, ezzel a szabad távozás lehetőségét kínálva fel a szőkének, aki ahelyett, hogy élne az egérúttal, még közelebb jön, és ingen ragadja a fiút.
- Hogy merészeled megkérdőjelezni az én szerelmemet?! - üvölt fel, és elfordítja fejét a lánytól. Azt hitte, hogy már nem tud fájdalmat okozni neki az előtte álló nőszemély, de be kell látnia, igazán nagyot tévedett. - Úgy csinálsz, mintha nem tudnád min mentem keresztül! Mindvégig tisztában voltál az érzéseimmel, de ha még egyszer megmersz hazudtolni, esküszöm elmegyek Krise kisasszonyhoz, hogy az összes emlékem rólad tépje ki a fejemből!
Megijed saját szavai súlyától, ennek következményeként rémülten néz a másik szemeibe. Most túl messzire ment a szőke, eltalálta a sárkány legfájóbb pontját, újfent átszúrta a még mindig vérző szívét. A legjobb védekezés pedig a támadás, ezt mindketten kiválóan tudják, és szívesen alkalmazzák is az egymás elleni harcban. Noel közelebb lép a keresztbe font karú lányhoz, és felforrósodott jobbjával minden óvatosság nélkül nyúl a prefektus álla alá, enyhén megszorítva annak nyakát.
- Gyűlöllek - suttogja zöldjeit le sem véve azokról a feledhetetlen kékekről, amelyek még most is bántani tudják őt. A lányt nyakánál fogva húzza közelebb magához, hogy mindenképpen pipiskednie kelljen, ő pedig megbiccentett fejjel várja ajkaik találkozását. Erőszakosan csókolja meg a szőkét, úgy tartva annak nyakát, hogy ha ellenkezni is akar, az biztos fájdalommal járjon számára. Mohón falja a régen érzett szájat, szabad kezével a puha hajban veszik el. Aztán arcával elhúzódik a lánytól, elengedi érintett tincseit, és csalódott hangon, leplezetlen őrülettel köszön el Michelle-től. - Légy boldog Benjaminnal!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=344619#post344619][b]Ombozi Noel - 2014.07.27. 15:21[/b][/url]

Michelle

Nagyot nyel, amikor a lány ajkait elhagyja a kielégítő szó. Akaratlanul is felrémlik előtte a szőke arca, fedetlen teste, édes hangjai, amint csak neki duruzsol. Úgy mosolyogni talán azóta sem volt alkalma látni, de akkori odaadását sem érezte. Képtelen viszonozni a másik elégedett vigyorát, hiszen számára ez tagadhatatlan fájdalommal jár. Akkoriban, még Székesfehérváron azt hitte, hogy ennek soha nem lesz vége. Annyiban igaza is lett, hogy nem tud majd elszakadni Michelle-től, s talán örök időkig hordoznia kell magában az agyába férkőző, minduntalan lelkét rágó démonokat. Akkoriban viszont abban bízott, hogy olyan szerelem lesz az övék, amit mások irigykedve figyelnek majd, hogy csodálattal nézik végig boldog csókjaikat a réten, vagy bambulnak bele az ő egymásba borulós nevetéseikbe. Szerelmük azonban a vigasztalhatatlan kategóriát erősíti, legalábbis Noel szívében biztosan. Akkoriban egészen máshogy látta magukat, egyszerűnek, végeláthatatlannak, boldognak. Nem kíván a lány szavaihoz fűzni semmit, félő ugyanis, hogy szűkölő torkán nem férne ki hang, vagy ha mégis, az bénult könnyekkel párosulna. Egyetlenegyszer sem sírt még lány miatt, könnyeivel utoljára édesapja találkozhatott, de azokat sem az érzések váltották ki, sokkal inkább az ajándékba kapott testi kín. Tekintetét felemeli az asztal lapjáról, engedi őket a lány kékjein megpihenni. Kifejezhetetlenül sajnálja, hogy idáig jutottak, hogy sárkányvérű büszkeségük olykor fontosabb volt, mint a másik. A metsző kékséget nézi, gondolatai kikúsznak elméjéből, hogy olyasfajta üresség lepje el, ami után könnyedén veszítheti el fejét, és olyat tehet, amit később még nagyon megbánna. Michelle szemtelenül provokálja, olybá tűnhet, hogy azt szereti, ha a férfiak állatként bánnak vele, agresszív-őrülten viselkednek, erőszakos mozdulataikkal mutatva meg neki, hogy pontosan miként is éreznek iránta. Noel nem a legtürelmesebb fajta ember, aki szótlanul tűri, hogy gyenge idegzetén csárdást járjanak, de úgy hiszi, ő valóban minden tőle telhetőt megtett a sárkánylány boldogságáért. Nem törődve mások véleményével volt a váll, ha bánat érte a szőkét, volt a barát, aki meghallgat, s lenyel bármit, volt a szerető fél, a támasz, és a világon akármi lett volna, csak Michelle közelében lehessen. Aztán meghozott egy döntést, amit most nem változtathat meg csak úgy, mert ha megteszi, saját magát hagyja cserben. Hosszú idő alatt felépített büszkeségét nem dobhatja oda egyetlen szép szóért. Nem jellemző rá a határozatlanság, a döntésképtelenség meg még annyira sem, de pillanatok alatt mindkettő beköltözik szívébe, hogy feszültséget, haragot és dühöt gerjesszenek benne. A jégszemek, a provokáló stílus pedig csak olaj a tűzre. A rellonos robban, és felpattanva helyéről a Saint-Venantért nyúl, hogy a lehető legkínzóbb fájdalom közepette ragadja őt meg. Nem hisz búcsúcsókban, sem romantikában, és nem hisz a kapcsolatok szükségességében sem, mellkasában reszkető szíve most mégis hevesen dübörögve kapkod a lány után.
- Akkor meg kellene bocsátanom neked - feleli a csók után megszólaló Michelle-nek némi szünetet követően. Hangja nyugodtan cseng, de odabent zavarossá válik az állóvíz. Eddig nem hitte, hogy a lány komolyan gondolná a vele való kapcsolatot, ezek után viszont felsejlik benne a viszonzottság kellemes érzete. - Elfelejteni mindazt, amit mondtál nekem, például az előbb is, hogy tegyem meg nyugodtan, eresszem el az összes emlékem rólad. Nem gondolhatod komolyan, hogy képes lennék rá. Te az lennél?
Amikor megérzi a derekára kulcsolódó vékony karok szorítását, megdermed, és körbepillantva a teremben, a rájuk szegeződő tekintetekben veszik el. Hát ilyen sem történt még soha. Michelle minden figyelő szempár ellenére vállalja érzései felett hozott döntését, és hiába, most nem teheti meg vele, hogy szégyent hoz rá a diáktársak előtt.
- Menjünk el holnap valahová, ahol kettesben lehetünk... - javasolja halkan a hozzásimuló gyönyörűségnek, ujjaival a lány állát tartva, szájával egészen megközelítve az övét. Már nincs benne kegyetlenség, az erőszak helyét gyengédség veszi át. Az előzőleg szorító kezek most simogatóak, különös óvatossággal érnek a vékony bőrhöz, nehogy fájdalmat okozzanak, vagy megsértsék azt. - ...de ha engem akarsz, Benjamint felejtsd el.
Zöldjei megkeményednek, suttogó hangjából kihallatszik a veszélyes komolyság. Michelle-nek tudnia kell, hogy most nem viccel, mert ha a választás alatt arra célzott, hogy csak és kizárólagosan mellette dönt, akkor abba nem fér bele más.
- Ha több vasat tartasz a tűzben - kezd bele bölcselkedő gondolatába, de a szőke hívogató ajkainak nem tud tovább ellenszegülni; szerelmes szívvel csókolja meg újra, hosszan merülve el a vágyban, s beteljesülésben. Végül cuppanó hanggal válnak el ajkaik, hogy Noel szigorú szemekkel folytathassa félbehagyott mondanivalóját. - könnyedén lángba kaphatsz.
Nem rest jelezni a lánynak, hogy ha csaláson kapná, akkor is végezne vele, ha aztán élete végéig börtönben rostokolna, akkor is, ha Mihael a pokolra küldené, akkor is, ha a végszóval önmagának okozná a legnagyobb fájdalmat. Ha Michelle megcsalja, mindkettejük életének vége. Kérdő tekintettel mélyed a kékekbe, karjaival ölelve a hozzásimuló testet. Ha ő most sutba vágja büszkeségét, akkor a sárkánylánynak is be kell adnia valamit a közösbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=497264#post497264][b]Ombozi Noel - 2015.07.18. 18:10[/b][/url]

A tükör előtti polcról leemeli kedvenc parfümjét, és míg az évek alatt megférfiasodó tükörképére mered, fúj belőle néhányat nyakára, ingére és zakójára is. Egyszerű viselete nem rá vall, de Annelie egyik szobatársa még előző nap megüzente neki bagolyban, hogy a lány fehérben lesz, amihez nem dukálnának a férfiú színes, extravagáns öltönyei. Hüvelykujját még végighúzza éppen csak, hogy szúrós arcélén, majd elmosolyodva, ráncokba szalad megváltozott tekintete.
Nem tudja, hogy sikerült-e már hátrahagynia folyton dühös és zaklatott énjét, a mindig nyugtalan, durcás kisfiút, aki ezidáig úton-útfélen belekarolt, és hiába is küzdött ellene oly erősen, az nem engedte el a kezét. Egyedül abban az egyben biztos, hogy ez az este különleges, és hogy partneréhez már nem tud csak, mint jó barát viszonyulni. Még hajnalban eldöntötte: ma este elmondja neki, hogy maga sem tudja hogyan, hogy mikor és miért, de szerelmes lett, és ha erre válaszként nem kaphat mást, csak nemet, akkor ő örökre kilép a Blomqvist lány életéből, mert többé nem képes a barátja lenni.
19:45. A megbeszéltek szerint, időben várja a szobájából kilépő lányt. Idegesen pillant rá, de amint a látvány igazán tudatosul benne, azontúl, hogy szíve félredobban, hirtelen megszólalni sem tud. Annelie gyönyörű, és bár őelőtte nem tagadhatná le fáradtságát, hiszen a megtévesztő mosoly, és babonázó tekintet mögé lát, sugárzóan szép. Pont mint régen. Csak akkor még a fiú fiatal, kapkodó szíve nem így érzett.
A nagyterembe vezető út során cirkuszról és a lány új, nehéznek ígérkező előadásáról beszélgetnek, és furcsán óvatosak, csak alig-alig, véletlenszerűen érnek egymáshoz. Az előttük sétáló párok egymás kezébe kapaszkodnak, és kacarászva lépik át a színpompás terem küszöbét. Ők megállnak előtte, és Noel szembefordulva partnernőjével, kérdő tekintettel emeli fel karját - ha akarja elfogadja, ha nem, akkor nem.
- Ügyes - állapítja meg körbekémlelve, zöld szemeit ráérősen végigjáratva minden apró részleten. - A csillagos ég remek húzás, azonnal hangulatot teremt.
Hangulatot. Szíve bordái biztonságában tombol, de akármikor lepillant a lányra, azonnal, ott, álljanak bárhol is, elakarja neki mondani. Már nem bírja tovább titokban tartani, úgy érzi, ha nem adhatja ki magából most rögtön az őt kínzó érzéseket, ha nem öntheti szavakba a benne lüktető vágyakat, akkor izmai megszakadnak, és elpattannak zsongó erei.
- Annelie, figyelj... - mondja a csillagokat bámulva, orrát zavartan törölve meg. - Figyelj.
Az ereiben irányt változtat a vér, a szíve iszonytató erővel pumpál. Fejét egy pillanatra lehajtja, majd köhint párat, és mély levegőt, s vele együtt bátorságot is véve a lányra néz. Szemei a szemeit, keze a kezét tartja fogva. Mondani akar valamit, mondania kell valamit. De nem tud. Soha, senkinek nem mondta még ki, és soha, senki iránt nem érzett még így. Ujjai remegnek, ahogy közelebb hajol a fehér ruhás légtáncoshoz, és egészen óvatosan hozzáér az arcához. A távolság rohamosan fogy közöttük, mígnem orruk hegye összeér - ahogyan összeért a vihar éjszakáján is.
- Szeretlek - lehunyt szemekkel suttogja Annelie ajkaiba, immáron mindkét tenyerével annak arcát ölelve. - Szeretlek, és... nagyon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=498053#post498053][b]Ombozi Noel - 2015.07.20. 11:47[/b][/url]

A szó olyasfajta súlyos mérföldkövet jelentett az életében, amit néhány héttel ezelőtt még úgy sejtett, hogy nemhogy soha nem fog átlépni, de még csak meg sem közelíti majd. Köztudottan nem hitt a szerelemben, sem párkapcsolatokban, amik esetében rendszerint idejekorán, még jóval kivirágzásuk előtt véget értek, ha egyáltalán kezdetnek lehet nevezni azt a néhány hetet, mikor azt hitte minden rendben.
Most, Annelie arcát remegő tenyerei között tartva, pisze orrát orrán érezve, és kimondva a benne félelmet keltő szót sem hisz a szerelem, vagy párkapcsolat boldogsággal kecsegtető lehetőségében. Lehunyt szemei mögött bár teljes csodájában látja háztársnőjét, érzi a rá szédületet hozó illatát, és száján táncoló puha ajkait, sem hisz bennük. Hiszen soha, semmi nem lesz rendben.
Szemeit kinyitva pillantása összetalálkozik a lányéval. Hosszasan nézi, mintha egy kihalt, néptelen teremben lennének, és nem létezne másféle cselekvés vagy érthető hang. Pislogás nélkül bújik a kék tekintetbe, úgy érzi, még a lány szemeit is kívánja. Szíve mellkasában reszket, olyasfajta döbbent kábultsággal dübögve, amivel még soha sem találkozott. Aztán, miként szájuk összesimul, ismét lehunyja zöldjeit. Ő is szeret.
Tompa füle újra hall, bódult szeme újra lát. A dübörgő zene beférkőzik kiélesedő hallójárataiba, és ismét érzékelni kezdi a körülöttük levőket. Az emberek nevetnek, beszélgetnek, mintha egyiküknek sem tűnne fel, hogy vele, velük mi történik.
Szája elválik a lányétól, arca eltávolodik az övétől. Hüvelykujjai végigsimítanak a puha bőrön, majd elengedik, és kezei végigszánkázva a másik karjain, vékonyka ujjainál állapodnak meg. Jobbja összekulcsolódik a lányéval, ezzel pecsételve meg kimondott, s még kimondatlan érzéseit.
- Nem tudom hogyan tovább, hogy kész vagyok-e járni valakivel, de ha igen, akkor csak veled - komoly hangon beszél, végig tartva a szemkontaktust. Izgul és aggódik, a fejében megannyi kétség köröz, de tudja, hogy nincs más lehetősége. Színt kell vallania, lelepleznie az odabent sajgó rétegeit, és mindezt őszinte komolysággal kell megtennie. Most vagy soha.
Ugyan nem hisz a szerelemben vagy párkapcsolatokban, de úgy gondolja, hogy egyelőre nem is kell. Elég, ha végre hisz saját magában, és az őt ehhez a lányhoz taszigáló érzéseiben. A többit majd az idő rendezi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=554142#post554142][b]Ombozi Noel - 2015.12.19. 10:16[/b][/url]

Végzős bál, Kowai oldalán
Én így. Te hogy?

Öt évvel ezelőtt ugyanebben az időpontban, ugyanígy lépték át a karácsonyi hangulatba öltöztetett nagyterem küszöbét. Akkor nem törődtek végzősökkel, még csak a végzős táncot sem kísérték figyelemmel, hiszen annál - és minden másnál is - fontosabb volt a tervük: felégetni a világot. Olyasfajta láthatatlan erő hajtotta őket, ami a legtöbb kamaszban ott lappang, csak éppen nem meri átengedi magát az ismeretlennek.
Noel akkor minden kétséget kizáróan hitte, hogy egy napon övé lesz a világ, mert nincs semmi, ami megállíthatná. Három év elteltével aztán egy vízalatti intézetben találta magát, karpereccel a csuklóján, és rá kellett döbbennie, hogy ő sem több, mint más, sőt arra is, hogy ő is ugyanolyan végtelenül esendő, mint bárki más.
Most, tizenkilenc éves fejjel is úgy hiszi, nagy dolgokra hivatott, és még mindig szívesen látná, ahogy elporlik a Földkerekség, csak már nem beszél ezekről a gondolatairól. Megtanulta, hogy jobb a békesség. Azt is, hogy minden következményekkel jár, némelyek pedig igen súlyosak.
Kowai hófehér keze ráfonódik a felé tartott öltönyzakó fedte karra, és a végzős rellonos pár elindul, hogy az ismerős-ismeretlen arcok között utat találjanak a színpad felé. Végtére is, övék az utolsó tánc.
- Figyelj - köhintése aligha hallható a mindent betöltő zenétől. - Nekem sokat jelent, hogy elhozhattalak.
Zölden csillanó tekintete a fiatal nő arcát csúfító keresztet észre sem véve, egyből szemeire esik. Pillantása nyílt, mintha szavak nélkül, így akarna üzenni Kowainak, de hogy mit, azt csak ők ketten tudhatják. Hűvös érintésű balját ráteszi a karjához simuló ujjakra, és egy félszeg félmosolyt küld partnernőjének.
- Nem tudom mi lesz velünk jövőre, hogy ha ennek vége, látlak-e még valaha - szavait elhaló hangon, dünnyögve ejti ki, ajkait közben be-beszívja, folyton mozgó szemeiről lerí, hogy nem tudja, mit mondhatna. Azt úgysem tudja kimondani, amit odabent valóban érez. - Szóval... az, hogy most velem fogsz táncolni, olyan, mintha minden most kezdődött volna el, és szerintem szép befejezése lesz ennek az öt évnek.
A torkán növekvő gombócot képtelen lenyelni, hiába is próbálkozik, az ott marad. Arcát elfordítja a lányétól, és a többiek felé pillant. Hamar észreveszi nővérét, Sárát és Annelie-t is, aki épp a színpad felé tart. Valószínűleg a végzős táncot fogja felkonferálni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=580821#post580821][b]Ombozi Noel - 2016.03.30. 17:25[/b][/url]

Évnyitó, Rubya kisasszony és Annelie
Megjelenés

A nagyterem ajtaját átlépve gombolja be utolsó inggombját is, és igazítja meg zakóját, hogy mind vállain, mind karjain jól álljon a drága anyag. Rápillant a csuklóján feszülő órára, majd felemelt állal, a tanári asztalnál helyet foglalókat figyelve sétál végig a Rellon asztala mentén. Végig Rubya professzor asszony tekintetét keresi, és ha a nő felnéz rá és pillantásuk találkozik, ő halványan elmosolyodik, s néhány hosszú másodpercen át tartja vele a szemkontaktust, majd elválasztva tőle zöldjeit, vigyorogva ül le Annelie mellé.
- Hali - köszön neki halkan, míg elhelyezkedik a zsúfolásig telepakolt asztalnál. - Kicsit késtem. Miről maradtam le?
Habár nem jellemző rá a késés, vagy az efféle nagy rendezvényeken való illetlen viselkedés, most mindkettő mögé sikerült pipát tennie. A tanári asztal felé pillant, egy ideig Merkovszky tanár úr gondterhes arcát figyeli, majd végignéz a rengeteg ismeretlen személyen. Merlinre, ezer, hogy a legjobb részről maradt le!
- Kik ezek? - dől a mellette ülő, svédül csivitelő füléhez, hogy meglepettségét egy pillanatra sem palástolva érdeklődjön.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=581004#post581004][b]Ombozi Noel - 2016.03.30. 21:11[/b][/url]

Annelie és Zsóka

Hol a tanári asztalnál ülőket, hol a mellette bosszankodó lányt figyeli, szavaira éppen csak, hogy megemelkednek szemöldökei. Igaz, hogy az iskolában történtek már nem odavaló dolgok, többek között ő is áthágott jó néhány házirendi pontot - amiből köszöni szépen, lett elég baja, le is rótta büntetését -, de mindeddig úgy gondolta, hogy ezekre elegendőek a prefektusok és Warren. Sőt. Ha a minisztériumnak eddig megfelelt Warren és az enyhén szokatlan módszerei, a továbbiakban miért nem lesz jó?
Hümmentve dől a barna arcához, és míg az a Rellon otthonos színeiben pompázó nagyteremben gyönyörködik, ő a szája szegletében bujkáló mosollyal kifúj egy tincset az arcából.
- Kitalálunk valamit, ne félj - mondja, mikor rápillant a másik, és az asztal alatt futólag végigsimít combján. - Majd tanácsot kérünk Ádámtól, meg egyébként is, az elemistáknak muszáj gyakorolniuk.
Fojtott hangon beszél, hogy csak Annelie hallja, más viszont nem ügyel ennyire az illemre, közvetlenül mögüle ugyanis felharsan egy kislány bájos hangocskája. Nos, legalább a hangja az, mert amit mond, az nemhogy nem bájos vagy kedves, egyenesen felháborító. Hogy ő tartozzon valami ismeretlennek?!
Mint aki rosszul hall úgy dermed meg, ráncba szaladó homlokkal néz Annie-re, majd a lehető leglassabban fordítja arcát a bizonyosan rossz ajtón kopogtató törpe felé. Mit merészel ez?! Egy ideig csak nézi őt, minden értetlenségét és felháborodottságát belesűrítve egyszeri pillantásába, majd, első mérgét nehézkesen lenyelve, kissé megbillentett fejjel, hunyorogva szólal meg.
- Nem tudom ki vagy - szűri fogai között - azt sem, hogy ki a testvéred, de hogy én egy árva knúttal se tartozom nemhogy neki, de senki másnak sem, az biztos. Tudod egyáltalán ki vagyok, Merlin bökjön meg?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=608949#post608949][b]Ombozi Noel - 2016.07.16. 21:03[/b][/url]

Izabella érkeztééig Rubya kisasszonyt és Rothman urat érintve
Megjelenés

- Nem akarok mást - feleli a bejárati csarnokban szembefordulva ragyogó kedvesével, és egy utolsó csók után, némi hezitálással ugyan, de átnyújtja az addig sajátjában pihenő törékeny kezet Haroldnak. - Aztán vigyázz rá!
Annak ellenére, hogy a fiú Annelie testvére és csak a nagyteremig viszi, Noelben gyorsan felébred az egész nap altatgatott csendes szörnyeteg, valami egészen apró, de annál kellemetlenebb érzés; hiányérzet és dac keveréke, amiért nem az ő oldalán táncolja el Annelie a végzősök táncát.
Őrlő gondolatainak azonban nem ad hangot, hátra sem pillantva indul el a Rellon irányába, hogy egy kis pihenő után belebújjon a legmegfelelőbb öltönybe. Az tőle szokatlan módon egyszerű, letisztult darab, amiben viselője egyszerre érezheti magát elegánsnak és sportosnak. Úgy tűnik, az Ombozi fiú valóban kezd felnőni.
A pompába öltöztetett termen aztán körbehordozza elégedettségtől fénylő tekintetét, szemüvegén meg-megcsillannak a fények. Kezeit nadrágzsebébe csúsztatva sétál beljebb, de egyelőre igyekszik mindentől távol maradni, és csak a nagyterem legszéléről figyelni.
És hoppá! - elismerő szájtartással dönti oldalra fejét, amint megpillantja a mélyvörös ruhában tündöklő Tanárnőt, oldalán egy látásból már ismert férfival. Ha jól tudja, az aurorként tevékenykedik, az viszont már nem rémlik neki, hogy Balatonnál találkozhattak-e?
- Tanárnő! - lassú léptekkel közelíti meg a párost, arcán széles vigyor ül. Meg sem próbálja titkolni, mennyire odáig van a nőért - természetesen csak az udvariassági kereteken belül. - Imádom a mai dresszét! Gyönyörűen fest - őszinte bókját halvány biccentés és sejtető pillantás kíséri, majd a férfihoz fordul, biccentése mélyebbre csúszik. - Uram, Önnek csak gratulálni tudok partneréhez. Hogy vannak ma este?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=665206#post665206][b]Ombozi Noel - 2017.03.07. 18:50[/b][/url]

Kornél

A házak asztalai előtt, éppen csak belépve a nagyterem ajtaján áll meg, és pillant el a navinések irányába. Tekintete végigsuhan néhány ismeretlen és mintha láttam volna már valahol arcon, majd egy különösen csinos pofi hívogatása ellenére a mellette csámcsogó, már jól ismert, torzonborz fejen állapodik meg. Szája derűs mosolyra húzódik, de mielőtt még elindulna Kornél felé, gyorsan leemeli orráról fekete, vastag keretes szemüvegét, a márkajelzéssel ellátott szárait összehajtja, és egy óvatos mozdulattal farmerkabátja belső zsebébe rejti. Noha már egy ideje kénytelen szemüveget hordani, erről ezidáig elfelejtett szólni az ötödéves srácnak. Már nem azért, mert azt gondolja, hogy cikizni fogja emiatt, csak... hát de, talán mégis.
Míg sietős léptekkel elindul, meglapogatja párszor kabátja mellkasrészét, megigazítja a farmeranyag alól kikandikáló inggallérját, végigsimít pulóvere hosszán, aztán világosodó tincsei közé túr, és ide-oda simogatva azokat próbál kikezdhetetlen összképet elérni.
- Csá - huppan le végül drága barátja mellé úgy, hogy teljes testével felé forduljon, és mindenféle kertelés meg felesleges cicomázás nélkül kezd bele az interjúztatásba. - Hallod, milyen érzés itt lenni, távol a mugli környezettől? Gatya, fain, vagy tudom is én... megrázó?
Őszinte érdeklődést erőltet zöldjeibe, amiket le sem vesz a másikról, még ajkait is összepréseli, nehogy ásítani kezdjen véletlen, vagy elröhögje magát, hiszen ez nagy jelentőséggel bíró dolog - még akkor is, ha a látszat nem ezt mutatja. Mondhatná, hogy sejti: nem, nem Kornél a legjobb alany erre a tesztre, de minek, úgyis mindenki tudja. Csakhogy nem ismer senki mást, aki olyan profi szinten lenne jártas a varázstalanok furcsaságaiban, meg egyébként is, elég ideje ismerik már egymást, megérett a kapcsolatuk némi komolyságra, érzelemre meg... efféle értelmetlen kérdésekre.
Előredőlve - Kornél aurájának határmezsgyéjét rég átlépve - mered a másik arcába, pislog néhányat, közben feltűnés nélkül előhúz a zsebéből egy gyűrött, dohos pergament meg tollat tintával. Aztán sunyiban lepillant rá, majd nagyra kerekített szemeit visszaemeli az alanyra.