Évzáró - évnyitó
Amira

Micsoda ambivalencia jellemzi ezt az estét.. Ha többször fordulna elő egy évben ilyen alkalom, minden diák tökélyre maszkírozott bohócként masírozna fel-alá. Mondjuk néhányan most sem állnak messze tőle. Egyik szem sír, a másik nevet - ilyen ez a popszakma. Lezárjuk az egyik évet, és egyből nyitunk egy másikat, amely szintén rohangálást, fejtágítást és számonkérést tartalmaz. A rájuk váró monotonitást egyszerűen vétek ünnepelni. Azért az hozzá tartozik, hogy most kezdi meg első évét a Bagolykő falai között, így eléggé keveset tud az itt zajló tanításról és módszerekről, de iskolába járt már, természetesen. Így nem meglepő, hogy arcára van írva az a tömény unalom, amivel kényszerpihenőjének - minek nevezze, ha nem ő akarta? - szándékozik előre tisztelegni.
Épp ezért nem is csípte ki magát. Könnyű és hosszított fehér inget visel fekete cicanadrágja fölött, fekete balerinacipőt, és talárt. Talárt. Ezt is vétek hordani, bárki bármit mond. És úgy alapban, minden iszonyúan nagy vétek, ami akkor és úgy történik, amikor Flóra nincs ott, ahol lenni szeretne - jelen esetben Fédrával, Angliában.
Közönyösen "támasztja a tököt" a Rellon asztalánál, eddig sikeresen elkerülve mindenféle felesleges bájcsevejt, amikor is mellé keveredik valami kék szatén. Egyetlen oldalra pillogásból csak ennyit sikerül felfognia a leülni készülő, majd le is ülő lányból, akit aztán második blikkre tüzetesebben végig is mér - hogy aztán szinte már sírva nyűghessen fel attól, amit lát.
- Mondd, hogy fel fogod venni! - bök szabad kezének mutatóujjával a lány ölében tartott talárra. Igen, ezen akadt ki. - Legalább megnyugtatásképpen, tekintettel egy újoncra, aki még nem tudja, hogyan lehet ezt megúszni. - És itt jó professzor lévén saját talárjára mutat. Nem az az eget rengetően izgalmas téma, és nem is szokványos indítás, de lánykánk, mint ahogyan eddig sem, most sem törődik formalitásokkal.
Jobban belegondolva, lehet, hogy az idegen reakcióját is meg kellene várnia, mielőtt újfent a roppant szórakoztató semmibemeredésbe kezd. Amilyen magabiztossággal - és talár nélkül, tehát tudhat valamit - ült le mellé a csajszi, még szolgálhat egy-két pikánsabb infóval a teremben ülőkről, hogy ezzel az egyszerű, ám csodálatos dologgal üthessék el a rájuk váró tartalmas időt. Meg persze ismerkedéssel.

Évzáró – évnyitó
Amira

Az igazat megvallva, valamivel kevésbé lenézőbb reakciót várt volna a lánytól, attól függetlenül, mennyire volt meglepő a kezdeményezése egy kis eszmecserére. Már akkor sejthette volna, hogy hogyan viszonyul a prefekta kisasszony a hívatlan-kéretlen társaságnak, mikor az betipegett a nagyterembe estélyi ruhájában, de hát, mint mondani szokás, a saját hibájából tanul az ember. De mosolyog, méghozzá olyan barátságosan, ahogyan az csak egy Blaskovitstól kitelik, és aprót bólint a fennhéjázó kérdésre, mintha azt közölné ezzel: igen, megszólítottalak. Micsoda pimaszság!
A gólya megnevezésre azonban kicsit megremegnek ajkai, ám sikerül tartania a mosolyt. Eléggé kényes kérdés nála ez a dolog, mondhatni tabunak számít. Ha rajta múlna, most nem lenne itt lábtörlő elsős, de kiskorú lévén csak a duzzogás marad számára.
- Példát mutatni? – hitetlenkedve vonja fel a szemöldökét. – Szerintem azzal mutatsz példát, ha nem veszed fel, de ízlések és pofonok. – Nos, igen. Nem rejti véka alá nemtetszését a fekete „csuhát” illetően. Nem szeret egy lenni a sok közül, az arctalan tömeghez tartozni nem az ő stílusa, és hordani ezt az izét, ha csak kis időre is, kész agyrém. Teljesen beteg lesz tőle.
Egy pillanat erejéig meglepődve pislog a felé nyújtott kézre, mielőtt elfogadná azt, és fehér kis kacsójával megszorítja kissé a másik kezét. Szóval prefektus a csajszi. Így már érthető.
- Blaskovits Flóra, mint már olyan jól megállapítottad, gólya. – Úgy mondja ki a gólya szót, mintha égetné a nyelvét, és apró fintor suhan át az arcán, hogy utána átvegye a helyét egy halvány mosoly, amit az este további részében Amira felé viselni kíván, és addig nem is fordul el, amíg egy ismeretlen srác körbe nem csókolja a lányt. Azért tapintatosság is létezik a világon, és ha esetleg eldurvul a dolog, hát ő nem akar szembesülni vele. Az igazgató úr is megkezdi beszédét, így figyelme rá és a mondandójára irányul – egy darabig, hiszen emberből van. Tekintetével kutakodni kezd, arcokat, mozzanatokat, érzelmeket mér fel és jegyez meg, hogy elfújja újból feltámadt unalmát, tekintve, hogy idézőjeles beszélgetőpartnere is új utakra tévedt idő közben.