Első évnyitó


Figyelj, kísérj el az évnyitóra. Te is épp olyan rossz társaság vagy, mint én, kiegészítenénk egymást. Ez volt az a két mondat, aminek köszönhetően a kis vörösnek nem kellett egyedül szorongva végigülnie az első programot a kastélyban. Már a gondolattól is görcsbe rándult a gyomra. Mekkora kínzás már, hogy az érzelmileg analfabéta, és antiszociális elsősöket berakják a több száz embertől zsongó terembe, hogy felavassák az új tanévet. Szívás az egész. Főleg ha az ember lánya messziről figyelheti a bátyját, és az asztal alá süllyedhet szégyenében. Ó ha Anna tudná, milyen a fia a Mirákulumon kívül...
Igazából nem olyan régen ismerte meg Davidet. Jóval idősebb nála, és valószínűleg már rég ki kellett volna járnia az iskolát, de egészen jól elücsörögtek egymás mellett a Rellonban az utóbbi napokban. Pár rövid beszélgetés is lezajlott köztük. Nagyrészt ezért is ment fel gyakran a kastélyba. Nem a fiú miatt, hanem azért, mert ott nem kell elviselnie a babázásra való felkéréseket, és a muszájbeszélgetéseket. Ha az idő nem éppen kedvező az erdőben való szórakozáshoz, akkor ez a kedvenc időtöltése.
Tudta jól, hogy el fog késni. Szíve a torkában dobogott miközben a hajából próbálta kifésülni a csomókat. Már csak tíz perced van. A ruhája, meg egy enyhe smink volt rajta. Morgolódva a tükörnek vágta a hajkeféjét, és kiszaladt, hogy balerinacipőjébe bújjon, és magára öltse a zöld szegéllyel díszített talárját. Imádta ezt a viseletet a többi, sima feketével ellentétben. Talán azért, mert a házukat jellemezte, és belül puha sötétzöld bársonnyal bélelték. Egy puszit nyomott kishúga feje búbjára, majd nagyobb léptekkel elindult a kastély felé. A szél belekapott összecsatolatlan talárjába, így kissé didergett a testszínű harisnyával fedett lába a csipkeruha alatt. Keze egész úton a hajában matatott, míg teljesen ki nem simította a vörös tincseket.
Elégedetten lépett be a hatalmas bejáraton, majd mély levegőt vett, és határozottan a Nagyteremhez lépkedett, remélve, hogy "kísérője" előbb észreveszi, mint hogy várakozásba kezdjen. Bentről már hallotta a hangokat, és óra nélkül is tudta, hogy körülbelül az a tíz perc veszett el, amit még elszöszmötölt.

Első évnyitó


Mikor besétált, már nem is akart annyira bemenni a terembe. Csak túl akart lenni az egészen, és magában azért fohászkodott, hogy az igazgató ne beszéljen túl sokat. Ahogy azonban egyre közelebb ért a bejárathoz, konstatálta, hogy bizony az igazgatói beszédről már lecsúszott, éppen nagy tapsikolás hangja szűrődött ki.
Elhúzta a száját a gondolatra, hogy elkésett az első ilyen eseményének az első pár percéről, mert erre kíváncsi lett volna. Hogy hogy sétálnak be, és hogyan foglalnak helyet az asztaloknál.
Elmosolyodott amikor végre megpillantotta alig fél perc várakozás után partnerét, akit lányhoz nem éppen illő módon random felkérte, hogy tartson vele. Az a tapasztalata Davidről, hogy nem éppen a szavak embere, és ez neki nagyon kapóra jön, mert ő meg aztán főleg nem az.
- Heh? - oldalra döntötte a fejét, és a száját kissé eltátva pislogott fel rá olyan értetlenül, ahogy csak tudott. Fogalma nem volt róla, hogy milyen nyelven, és mit mondott neki, úgyhogy megrázta a fejét. - Svéd vagyok te barom - kissé pimasz hangnemet ütött meg ezzel, de a karnyújtásból arra következtetett, hogy egy cuki vigyorral egyenlítette a hozzá intézett utolsó szavát. Lopva felpillantott rá miután belekarolt, és felszusszanva vette tudomásul, hogy az a másfél fejnyi magasságkülönbség eléggé viccesen hat.
- Lophatnál nekem egy magassarkút... - vetette fel az ötletet a nagyterembe lépve kissé visszafogottabb hangerőn. Felnézett a srácra, ezzel nyomatékosítva, hogy tényleg jó lenne még plusz tíz centi a lábára. Rossz választás volt totál lapos cipőben mennie, de hát meg sem fordult a fejében Dave magassága. Mindeközben persze hagyta magát, hogy oda vezesse ahova éppen akart menni, finoman kapaszkodva a karjába.

Első évnyitó


Szó nélkül vette tudomásul, hogy David vagy nagyon hülye, vagy minden pillanatában hülyéskedik. Mondjuk inkább az utolsó, de egyelőre nem akarta ezt boncolgatni, éppen eleget késett az első ünnepségéről, nem lenne jó még egy órákig tartó beszélgetésbe is belebonyolódni. Lesz még rá idejük bőven, hogy ismerkedjenek, már ha kibírják egymás felemelő társaságában az estét.
- Tudom - vonta meg kissé mosolyogva a vállát. Messze áll tőle a nagyképűsködés, csak ilyenkor nem tudja pironkodva tagadni, amit amúgy teljesen igaznak tart. Elégedett magával, bár a korán meg a magasságán azért változtatna... - Csak ki fog törni a nyakam, ha egész este így kell rád felnéznem - megszokásból elsőként svédül kezdte el a mondatot, de amint eszébe jutott, hogy nem több, mint két perce eszkimónak nézték, elölről kezdte magyarul.
A zöldek asztala felé mentek, majd a srác mellé le is csüccsent. Pillantását végighordozta a felgyülemlett tömegen, így feltűnésmentesen a ruhájának nyakához nyúlt, ami alapból nem volt magasan, most mégis úgy érezte, hogy szorítja a torkát a csipke. Szereti a tömeget, ha messze vannak tőle. De mikor a közepén ül, minden oldaláról több ember veszi körül, na ez a helyzet már frusztrálja.
Szerencsére Dave elterelte a figyelmét a pohárral, amit ő kissé vonakodva, de elfogadott. Még életében nem ivott többet fél pohár pezsgőnél, és bár nem látta esélyesnek, mégsem ezen az estén akarta ezt a számot a többszörösére növelni.
- Aha...nagyon - elhúzta a száját válasza mellé. Fél füllel hallgatta, miről van szó, meg felfedezte, hogy valaki éppen valamiféle díjat vesz át, de különösebben nem érdekelte. A szájához emelt pohár fölött a vele szemben ülőket figyelte, próbálta memorizálni az arcokat. Az asztal ezen részéről szinte senkit nem ismert, elvétve odébb látott pár elsőst, a bátyját viszont sehol. A nagy nézelődésben kiszúrt egy ismerőst is, valami szőke lányt, akivel összenéztek, és intettek egymásnak, de aztán Annie inkább visszafordult Davidhez.
- Meddig kell itt lenni? - kérdezte halkan, egy kicsit a füléhez hajolva.

Az a bizonyos ruha

Nem egy megszokott dolog, hogy valaki elsős létére a diákönkormányzat élén állhat, és persze nem is könnyű dolog. Főleg akkor, ha egyszerre kell megfelelni több helyen. Ennek ellenére Annelie nagyon szereti ezt csinálni, és a volt elnök is segíti őt. Az esti végzős bálra kellett nagyon sokat készülniük. A díszítés előkészítése, az ételek lebeszélése a manókkal, a táncpróbák...rengeteg dolguk volt a tagoknak azzal, hogy a végzősök jól érezzék magukat, és a keringőjük tökéletesen sikerüljön.
A bál az összes diákra vonatkozott, de Annie főként azért készült, mert elnökként beszédet kell mondania, és ha már megszervezte, akkor végig is nézi, hogy milyen az, amikor az egész iskolai az ő általuk készített rendezvényen pörög.
Liam kérte meg, hogy menjen vele a bálra. A sráccal nincsenek nagy barátságban, de mondhatni, egészen jóban vannak. Mellette még szívesen el is ücsörög a Rellonban, ha arról van szó, habár megismerkedésük nem volt éppen a legszebb. Mint ahogy a legtöbben, a srác is közel került a nyílhegyéhez, csakhogy nem szánt szándékkal, csak éppen tollasra lőtt, mikor megjelent a színen.
Napja nagy részét lent töltötte a vízesésnél Ágostonnal, meg a többiekkel, végre szórakozott, és nevetni is hallani lehetett. Rengeteget pancsoltak, és tömték magukba a gyümölcsöket. Aztán hamar eljött az este, amikor muszáj volt elmennie készülődni. A körletében levő szobájában készítette elő a ruháját, és mindent ami a bálhoz kellett. Az egész napos fürdés után jól esett neki az, hogy megmoshatta a haját, és illatosan lépett ki a zuhany alól. Lágy sminket kent magára, de ajkai almapirosak voltak. Haja egyenesen omlott a vállára féloldalt feltűzve, amit akkor igazgatott el, amikor a tükör előtt már a fekete, szépséges ruhájában állt, és felvette a magassarkúját is. Senki nem mondta volna meg róla, hogy még csak most tölti a tizenötöt...
Egy igazi hölgyhöz híven pár percet késett azzal, hogy szép lassú tempóban haladt végig a folyosókon, és sétált el a Nagyteremig, ahol megpillantotta partnerét. Intett neki, majd elsőként lassan megfordult előtte, hogy jól lássa.
- Megfelelek? - vonta fel a szemöldökét mikor szembefordulva megállt előtte.

Az a bizonyos ruha

Valami oknál fogva az ilyen bálokon mindenki könnyen megtalálja a partnerét. Lehet, hogy a kastély egy különleges képessége, de Anne is könnyen kiszúrta Liamet a teremben. Amíg felé ment, senkivel nem törődött, mindenkinek volt valami dolga, így valószínűleg fel sem tűnt az ismerősöknek, hogy valaki elsuhant mellettük. Habár ez a ruhaköltemény nem egy feltűnő a színkavalkádban, annál szebb viszont, ha valaki közelebbről látja.
- Örülök, hogy sikerült lenyűgöznöm - vigyorodott el. Lányból van ő is, így persze jól esett neki az arckifejezése, és a szavai. És persze ő sem tagadhatta volna le, hogy tetszett neki a párja öltözete és kinézete, a kérdésre pedig elhúzta a száját.
- Fogjuk rá, jó lesz, megtartalak egy táncra - megvonta a vállát. A mosolya persze árulkodott, szeme is huncutul csillogott. Soha életében nem volt olyan kapcsolata fiúkkal, amik olyan flörtölősek lettek volna, de ez a nézés már inkább hatott annak, mint Mátés viccelődésnek.
- Szóval, miért engem hívtál? Tetszett a megismerkedésünk, és kipróbálnád még egyszer? - Annie lassan közelebb lépett hozzá, és belé karolt. Ha már báloznak, ne csak álljanak, mint a bábuk. Egyébként is lassan itt az ideje annak, hogy mindenki leérjen aki részt akar venni a táncon, és akkor majd a lánynak fel kell mennie a tanári részhez, hogy elmondja a köszöntőjét.

A puncsok közelében álltak, és vártak. Wickler igazgató suhant el mellette, aki csak egy pillanatig torpant meg, hogy közölje, itt az idő. A diákok, és tanárok egységesen a Nagyteremben várakoztak, a végzősök pedig kint az ajtó előtt toporogtak.
- Két perc és jövök, ne szökj meg - mosolyogva pillantott az igazgató után Liamre. Lehúzta karján a kezet, de még mielőtt elindult volna, egy másodperc töredékéig megszorította a srác kezét. Izgatott volt, és lámpalázas. Nem azért, mert mindenki őt fogja nézni, ezt már megszokta, inkább megijedt attól, hogy beszélnie kell, és ha túlságosan koncentrál, a végén rosszul mond valamit, vagy rosszul olvas a papírjáról.
- Egy kis figyelmet kérnék! - kezdte a mondandóját a vöröske a pódiumra lépve. - Örömömre szolgál a diákönkormányzat élén állni, és részt venni az iskolának rendezett programok lebonyolításában. Annelie Freya Blomqvist vagyok, és ez az első, hogy bált szerveztem, ezért szeretném első sorban megköszönni a csapat tagjainak, hogy mindenben segítettek, és sikerült egy ilyen csodás rendezvényt alkotnunk - mély lélegzetet vett, míg a teremben felcsendülő taps abba nem hagyott. - Mint minden évben, most is vannak fiú és lányok, akik elérték a mérföldkőig, az utolsó év zárásához. Lassan itt a vizsgaidőszak, de hadd élvezzék ki még ők is, hogy fiatal tanulók, ünnepeljük őket a mai estén. Tehát a végzőseink, akik most eltáncolják a keringőjüket; Kiva Faraday, Elizabeth Charlotte Vane, Fülöp Félix, Lenna Goldberg, Szepesi Krisztián, Tristan Blackwood, Aileen Aurora, Dolánszky Alex, Hollóvölgyi Zsófia, Leila Shine, Pethő Abigél, Rentai Bálint,Czettner R. Benjámin, Elliot A. J. Wayne, Fülöp Farkas, Kiss Brenda Natália, Shania Nayar, Sharlotte Johanson, Szakács Ágota-BeátaMichelle Angelique Saint-Venant, Csapó Anna, Lévay Hanna, Maximilian Loveguard, McKenzie R. Krise, Ombozi Sára, Sofia F. Denaro, és Várffy-Zoller Róbert. Köszönöm a figyelmet!
Ezzel pedig a zene felcsendült, és mialatt a nagy ajtó kinyílott, és elkezdett bevonulni a végzős csapat, és párjaik, Annelie visszasétált Liamhez.
- Milyen voltam? - súgta oda neki a kérdést.

Az a bizonyos ruha

- Majd meglátjuk - mosolyogva ismételte el a srác szavait. Azt persze nem tette hozzá, hogy ez az első igazi bálja, és ha rosszul lép, akkor lehet, hogy az este további részét a gyengélkedőn töltik...
- Na ezt nem fogod megtudni, hacsak nem nézel be alá. De akkor biztos lehetsz benne, hogy az a nyíl nem csak elsuhanni fog melletted - fenyegetés boci szemekkel. Nos, ez Annie, aki a komoly, és cseppet sem kedves, vagy éppen vicces tényeket is szereti édesen közölni.
Lassan eljött az idő, és mire észbekapott, már el is mondott mindent, amit kellett, és a figyelem a végzős fiúkra és lányokra irányult. A gyönyörű ruhában állva Anne összes félelme elszállt. A beszédét javarészt fejből mondta, a papírjára párszor pillantott csak rá, főként a nevek felsorolásánál. Azért persze örült, amikor végre vége lett, és visszamehetett a jóképű partneréhez. Nem gondolt bele, hogy hogyan tovább, igazából csak azért ment el a bálra, mert elnökként és főszervezőként muszáj volt, de semmi több. Nem ő az a lány, aki mindig arra vágyott, hogy földig érő ruhában táncoljon hajnalig a királyfival, és elhagyja a pálcáját a hálójába vezető úton, amit másnap a herceg visz vissza neki. Nem, nagyon nem. A ruha, a smink, és a csillogás természetes, melyik lány ne érezné jól magát gyönyörűként? Főleg egy szintén jó kiállású pasi oldalán, akivel még a közös hangot is megtalálja.
Míg választ kapott, csak szeme sarkából pillantott Liamre, amúgy meg a nagyokat figyelte. Remélte, hogy minden oké lesz, és senki nem fog hasra esni az első résznél.
- Köszönöm - mondta, mikor észbe kapott. Míg a színes ruhák a táncparketten össze-vissza forogtak, Annie kezdte kellemetlenül érezni magát. Megköszörülte a torkát, pillantása pedig a partnerére vándorolt, akivel éppenséggel sikerült összenéznie. Figyelte őt, és észre sem vette. Kíváncsian vonta fel a szemöldökét, ajka pedig mosolyra húzódott. Választ várt egy nem feltett kérdésre, méghozzá arra, hogy miért nézi annyira.

Az a bizonyos ruha

Belegondolt, hogy egyszer majd ő is fog ott táncolni, ahol a mostani végzősök. Biztos, hogy itt fogja elvégezni a tanulmányait, de az még messze van, és még nem is akar azzal foglalkozni, mit hoz a jövő. Jelenleg élvezi, hogy fontos tag az iskolában, és jók a visszajelzések, aztán majdcsak belelendül a tanulásba is, amivel most aztán jól vissza van maradva.
Nézelődött, Liamet is nézte, tekintetük pedig találkozott. Vigyorgott egyet a válaszon, majd megvonta a vállát, és bólintott mellé.
- Persze, de nem fogsz semmi erőset találni - jegyezte meg miközben lassú léptekkel elslisszolt az asztalok felé. A kezébe vett egy poharat, amiben vérvörös lé volt. Bizalomgerjesztő... Az orrához emelte, és egy pillanatra a szemét is becsukta.
- Eperlé. Friss eperből - pillantott Liamre, majd felé tartotta a poharat. Ha akarta, elvette, ha nem, nem. Annie belekóstolt a sajátjába. Egész hűvös volt, jól felfrissítette még az agyát is, ami a sok szervezéstől, és az egész napos behatásoktól kissé el volt homályosodva.
- Elviszel táncolni, vagy dísznek hoztál magaddal? - vigyorgott rá kissé pimaszul. Kiitta pohara tartalmát, majd visszatette az asztalra. Amíg a választ megkapta, a ruháján igazított egyet, de mindvégig figyelte a partnerét.
- Soha nem voltam még ilyen bálon.

Roxfortosok fogadása

Már várta ezt a napot. Igaz, eléggé fáradt volt az utóbbi napokban, de nem bánta, mert mindennek megvolt az eredménye. Ezen a napon végezte Ágostonnal és Wickler igazgató bácsival az utolsó simításokat a cserediákok fogadására. Muszáj volt szervezkedni, és olyan programokat kitalálni, amik akkor jó, ha a három vendég is részt vesz. Az izgalom biztosan a részükről is nagy, emlékszik még Annie arra, amikor az elmenetelt rendezték le. A lányok tőlük is izgatottan várták a nagy napot, amikor egy másik ország, más szokásokkal teli iskolájába léphetnek be, ami ráadásul nagy múltú, és nagy hírű egyaránt. Hát ez a Bagolykővel nincs pont így, de az utóbbi években egyre inkább feljebb emelkednek, és már a legtöbb helyen ismerik az iskola nevét, és annak különlegességeit.
Estefelé jócskán maradt ideje arra, hogy egy vadászatot is lerendezzen az erdőben. Muszáj gyakorolnia az íjászkodást, mert az iskolában nincs rá lehetősége. Eléggé el is ment az idő vele, így a cserediákok fogadása előtt fél órával ért haza, a Naphegyi házba. Azt se tudta, hirtelen minek áljon neki, tehát a gyors zuhany-gyors készülődés még gyorsabb változatát kellett produkálnia. Mekkora égés lett volna, ha elkésik DÖK elnökként, és a fogadóbizottság tagjaként.
Nos, nem így lett, éppenséggel elsőként érkezett frissen vasalt egyenruhájába bújva a vasúthoz. Utána megérkezett az igazgató, és Ágoston is. Kissé kínos csend állt be hármuk közt míg a vonatra vártak, amelyen a vendégek utaztak. Két lány, egy fiú, és egy tanár.
A bemutatkozás igazából zökkenőmentesen ment, és hamar fel is jutottak a kastélyba. Már sötétedett, és az iskola apraja nagyja a Nagyteremben gyülekezett. Mindenki izgatottan várta az érkezőket, ki ezért, ki azért.
- Persze Igazgató úr, mondja csak el a köszöntőt, Ágoston majd elviszi a fiút a helyére, én meg a lányokat - mosolyogva, illedelmesen rendezte le a dolgokat. A férfi be is ment a terembe, ahol Annie látta, hogy jó páran már kidugták a fejüket kíváncsiságból.
A diákok csak akkor látták meg a három érkezőt, amikor az Igazgató beszédének ahhoz a részéhez ért, hogy elmondja a nevüket, és hogy ki melyik házban tölti az idejét. Emily és Allison mindketten az Eridonban, Thomas pedig a Navinében. Nem kellett többet várniuk a roxfortosoknak egy percnél, és kétfelé lettek kísérve. Annie a lányokat irányította a piros prefikhez, míg Ágoston a srácot az egyik navis fiúprefihez.

Dísztalár alatt

Éppen, hogy beért. Mármint az iskolába. Otthon volt, a Mirákulum vezetője szólt is az igazgatóságnak, hogy Máté, Harold és Annelie lehet, hogy késni fognak. Persze Anne igyekezett, nem akart később odaérni, mint mindenki más, ráadásul ugye mentorvezetőként az ő feladata, hogy az újakat valamelyest összeszedje. Annyira volt ideje, hogy amikor felrohant a Rellonba átöltözni, a klubhelyiségben összegyűlt elsősöket üdvözölje, és leküldje őket pár nagyobbal a Nagyterembe, hogy ne tévedjenek el, így nyert magának negyed órát, ami alatt kevéske varázslat segítségével sikerült összevakarnia magát.
Új volt még neki, hogy a vörös haja helyett szőke tincseket fogott össze konttyá, és ebbe tette bele a szépen csillogó hajtűt. Éppen megfelelő mennyiségű smink volt az arcán, és ahogy prefektusokhoz nem illik, felvette a kis fekete ruháját, meg egy fekete cipőt, és dísztalárjával a kezében szaladt le a többi diákhoz.
Időben odaért, még éppen ajtózárás előtt, és lihegve bár, de helyet foglalt a gólyák közelében, majd magára kanyarította a talárt, és mélyeket lélegezve nézett körbe. Intett a bátyjának és Máténak, ezzel konstatálta, hogy ők is időben megérkeztek az ünnepségre.
Figyelme eztán a tanári asztalok felé irányult, és várta a történéseket.

- még bőven a tömeg elején
Jelmez, ruha a szőrme alatt

Elég régóta készült a DÖK a Halloweenre, szerettek volna idén olyat csinálni, ami még nem volt, és meglepetésszerű. A nagy készülődésben majdnem elfelejtette, hogy jelmezt is kellene választania, így az az utolsó két napra maradt. Nem volt igazán kétségbeesve, és Máté segítségét kérte. Nem szeretett volna sablonos jelmezbe bújni, kutya, vagy méhecske szerkóban bulizni, úgyhogy a választása végül a barátjával együtt a Marilyn Monroe-t idéző szerelésre esett.
Korán kezdték a készülődést, sőt, a díszítést már előző éjszaka, az órái egy részét ki is hagyta, hogy tudjon pihenni. Nagyon lusta volt, nehezen kelt fel, de már sürgette az idő, menni kellett vacsorázni a többiekkel. Éhes is volt, úgyhogy evett, ivott, de korábban lelépett, mint a diákok többi része, hogy időben elkezdhessen készülődni, és időben vissza is érjen, még mielőtt elkezdenek beszivárogni az emberek.
Fürdőszobai munkálatai során felkerült arcára a szép smink, haja rövid, és hullámos lett, és persze belebújt abba a szűk fekete ruhába, amit választottak. Ilyenkor jó, ha az ember már megtanult magassarkúban járni, nem okozott gondot a lánynak az, hogy magassarkúban aggassa magára az ékszereket, majd abban tipegjen le a Nagyterembe. Egy gyönyörű, valódi szőrme stóla védte vállait a hidegtől, ajkai vörösen fénylettek, így nem csoda, hogy páran jól meg is nézték maguknak.
Amikor odaért, belecsaptak a készülődésbe, ő mint az elnök, rendezgette a dolgokat, igazgatta a berendezéseket, és izgult, hogy minden jó lesz-e.
Az idő szépen elszaladt, és eljött a nyolc óra, amikor a zene halkan felcsendült, az ajtó pedig nyílott, és bevánszorgott az első jelmezes csapat a fekete-fehér kis világba. Anne a pódium mellett állt, néha a füzetét olvasta, néha az utolsó instrukciókat adta ki, néha pedig felpillantott.

- köszöntőbeszéd, majd Domi
Jelmez, ruha a szőrme alatt

Jókedvűen cseverészett a DÖK elnöke a közelebbi ismerőseivel, miközben gyakran pillantgatott a bejárat felé. Részben várta a partnerét, részben pedig tanulmányozta, mennyien özönlenek be a Nagyterembe a lehető legfurcsább jelmezekben.
Többek között kiszúrta pár volt mentoráltját, Dió öltözetén meg sem lepődött, csak vigyorgott egy sort, Laviának és Catnek pedig intett. Ők az új szobatársai, és egészen jól ki is jön velük.
Az idő úgy fél kilenc felé járt már, mikor Annelie odaszólt a zenekarnak, hogy menne elmondani a köszöntőjét. Stóláját megigazgatva fellépdelt az emelvényre, és megállt középen.
- Szép estét! Örömmel tölt el bennünket, hogy ennyien részt vesztek, illetve vesznek a Halloween bulin. Ahogy látom, jó kis jelmezeket találtatok. Ha már jelmezek, szeretném megragadni az alkalmat hogy kihirdessem, a buli alatt folyik a jelmezverseny, voksaitokat a bejáratnál kihelyezett doboznál tudjátok leadni. Körülbelül másfél óra múlva lezárul a szavazás, és kihirdetem Halloween legrémisztőbb királyát és királynőjét - mosolyogva nézett szét a tömegen, innen fentről több ismerős arcot is kiszúrt.
- Egyes asztaloknál, mint ahogy azt már észrevehettétek, lehetőségetek nyílik különböző feladatokban részt venni. Egy tábla hirdeti, hogy a réten thesztrálsimogatás zajlik, ehhez jelentkezzetek nálam, illetve Ágostonnál, és intézkedünk. Ó, sokan kérdeztétek, mik vannak a svédasztalon. Megnyugodhat mindenki, az összes étel és ital emberi fogyasztásra tökéletesen alkalmas, és egyébként finomak is. Szóval jó szórakozást kívánok mindenkinek! - ezzel pedig lezárta köszöntőbeszédét, és hagyta, hogy a zenekar újra belecsapjon a buli közepébe, ő maga pedig lassan lesétált az egyik közeli asztalhoz.
Igazából már teljesen elvetette azt, hogy az estét Domival tölti, próbálta a lehető legkedvesebb arckifejezést magára erőltetni, és nézegetett körbe. Már nem volt különösebben semmi dolga, fogalma sem volt róla, mit fog kezdeni egyedül.
Már vagy egy negyed órája csak az arra tévedőkkel folytatott párperces csevejt, amikor valami hozzáért a kezéhez. Automatikusan nézett oda, de nem azt várta, hogy egy állat üljön a lábánál.
- Komolyan, Domi? Ez lesz a jelmezed? - fejét csóválta és nevetett, majd kissé lehajolt hozzá, és megölelte a tigris formában érkezett fiút.

- Domi
Jelmez, ruha a szőrme alatt

Öröm, és egy kissé izgatott pillangók a gyomorban érzés futott át végig a lányon, amikor megpillantotta a mellette ülő tigrist, és ahogy egyébként soha nem csinálná, megölelte. Ezután hagyta, hogy Domi a saját bőrébe bújjon, az eredményt pedig az követte, hogy belülről ráharapott ajkára. Nem elég, hogy régen találkoztak, így még nem is látta. Elegáns, és jól nézett ki abban az öltönyben.
Az ölelést viszonozta, a pusziba pedig talán még bele is pirult. Szerencse, hogy utóbbi nem látszott a fekete-fehér teremben. Nem szívesen vallotta volna be még saját magának sem, hogy van egy fiú, aki képes egy puszival zavarba hozni.
- Na persze - vigyorodott el. Valahogy már a gondolata is rossz volt annak, hogy csak szőrös hatalmas macskaként lehetne vele egész este.
- Áh, értem - udvariasan elmosolyodott, mintha nem is zavarta volna, hogy jócskán a beszéde után futott csak be. Persze a régi ismerősök fontosak, és a kicsi...tudja Anne jól, hogy Domi a kicsi Domi keresztapja, de arra soha nem kérdezett rá, miért.
Természetesen egy szó nélkül elfogadta az asztalhoz hívást, és egy halk köszönömmel foglalt helyet a széken. Lábait keresztbe téve helyezkedett el, és volt háztársára nézett, szintén mosolyogva. Azt hitte, hogy nem lesz ilyen kellemetlen a csend kettejük között ha bekövetkezik, de mégis.
- Köszi. Kis újítás, a színek mindenhol ott vannak, ez meg olyan...Halloweenes - vonta meg a vállát. Nagyon tetszett neki is, amit a Nagyteremmel műveltek, teljes mértékig elégedett volt. - Minden rendben, nem sok minden változott mióta elmentél. Csak jobban vigyázok az erdőben - tekintete utolsó szavainál a szemben ülő nyakára siklott, ahol ott lógott a nyaklánc, amit tőle kapott, bár csak a láncot látta, de felismerte, mivel az imént nyakörvként is viselte.
- Milyen neked Bagolykő nélkül? - nézett ismét vissza szemeibe.

- Domi
Jelmez, ruha a szőrme alatt

- Szerintem semmi eget rengető nem történt - kissé megvonta a vállát, mivel nem gondolja, hogy történt bármi olyasmi, ami sokat számítana. Legalábbis mostanság nem volt ideje megdöbbenni semmin, ami a ház körül, illetve az iskolában történt.
- Jól megy a kviddics? Egyszer elvihetnél, megnéznélek - mosolygott, és tényleg így gondolta. Nincs odáig a kviddicsért, de van amikor még azt is elnézi, ha van ki miatt. Mint például Máté is. Már előre retteg, mi lesz a következő balesete. A legutóbbinál is napokig volt vele a gyengélkedőn, és utána is ápolgatnia kellett otthon is, meg segíteni neki. Valószínűleg ezt senki másért nem tenné meg, csak érte, meg a rendes testvéreiért.
- Zója nagyon aranyos nő, a srácról meg semmit nem tudok, igazából nem is érdekel. De képzeld, visszajött az unokanővérem, itt tanult egy ideig, most meg gyakorlótanár, és van köztük valami Markovitscsal - ha már a HV-nél tartottak, úgy gondolta, hogy ez jó kis infó, ha már Domit annyira érdeklik a mostani dolgok. Egy kis pletyka, egy kis vigyor, és nem igazán tudja elkapni a tekintetét a szemben ülőről.
- Ó, tudtad, hogy Amira tanít nonverbálisan varázsolni? - felvonta a szemöldökét, bár gondolta, hogy a válasz nem lesz. Honnan is kéne tudnia?

- Domi
Jelmez, ruha a szőrme alatt

Rosszallóan csóválta meg a fejét mikor Domi közölte vele, hogy majdnem balesete volt a meccsen. Pontosan ezért nem szereti a kviddics. Durva sport, és ha rosszra fordulnak a dolgok, akár meg is halhat benne bárki. Na nem mintha neki nem lett volna még kisebb balesete egy-egy próbán, de ő legalább biztosítva van a magasban.
- Nagyon jó - mosolyogva bólogatott végül. Még egyébként nem látta a fiút játszani, úgyhogy ez elég jó alkalom rá, meg jó indok ara, hogy újra találkozzanak.
Zójás kérdésre bólintott, aztán elújságolta, hogy itt van az unokanővére. Jó régen találkozott már Barbival, korábban is évente talán kétszer esett meg, hogy családi összejövetelt tartottak. Pedig jóban vannak, és biztos, hogy most kihasználja majd az alkalmat, hogy itt tartózkodik, és bepótolják azt a sok időt.
- Nem tudom, mi volt Markovits életében eddig, de Barbi gyerekkora óta szerelmes belé - megvonta a vállát, majd hangsúlyozva a "szerelmes belé" részt megforgatta a szemeit. Ő még sose volt az, nem is tervezett ilyet, így érthető ez a reakció.
- Alig várom, hogy megszülessen Anna. Jaj, ugye tudtad, hogy kislány lesz a babájuk? - szemei kissé elkerekedtek, ujjait vörös ajkaihoz emelte. Csak remélte, hogy nem szólta el magát, mert Miráék nem verték nagy dobra a pocaklakó nemét és nevét.
Egy kis idő után a srác felhozta, hogy menjenek ki egy kicsit, amibe Annelie lelkesen belement. Tényleg nem ártott volna valami szellőztető bűbáj, már jócskán ott tartott, hogy leveszi a stólát, de végül magán hagyta, és hagyta, hogy kivezessék  teremből.

- egyedül visszatérve, EREDMÉNYHIRDETÉS
Jelmez, ruha a szőrme alatt

Nem éppen így tervezte az estéjét. Kedve jó volt, nagyon is, pedig ez nem túl gyakori, erre a végén már alig várta, hogy vége legyen az egésznek, és a másnap levő születésnapját kipihentem eltöltse az erdő mélyén.
Nem elég, hogy Domi késett, még le is lépett amikor kimentek a tisztásra. Nem tudta a lány, hogy miért, negyed óránál többet nem is voltak kint. Fázott, és szívesen ment volna vissza, de nem egyedül, ahogy aztán kellett neki.
Feldúltságából próbálta a legkevesebbet mutatni a nagyterembe visszaérve, ott pedig félrevonult a leghátsó asztalhoz, és onnan figyelte azokat, akik jókedvűen táncoltak és beszélgettek. Karba tett kezekkel konstatálta, hogy jobb ha pár nélkül megy a továbbiakban minden eseményre, akkor nem éri csalódás.
Az idő csigalassúsággal ment el, de végre elérkezett az a pillanat, amikor volt mit csinálnia. A szavazatokat összesítette, aztán a győzteseknek járó koronával felsétált a pódiumra átvenni a zenekar helyét pár percre.
- Remélem mindenki jól szórakozik, most viszont kérnék egy kis figyelmet. Egészen idáig szavazhattatok azokra, akik szerintetek legjobban megérdemlik a Halloween rémkirálya és királynője címet jelmezeik alapján. Tehát... A rémkirályunk nem más, mint Jeges Kventin Dioméd - mosollyal és kis fejcsóválással kereste meg a tömegben "fiát", és intett neki, hogy menjen ki mellé. Két puszi kíséretében a fejére rakta a koronáját, aztán visszalépett a mikrofonhoz. - A rémkirálynő pedig Mészáros Gréta tanárnő, jöjjön ide kérem - a tanerőnek kézfogással helyezte a fejére a koronát, és már csak egy pár mondat volt hátra, miután elhalt a taps. - Gratulálok! A koronán kívül a király és királynő egy közös romantikus vacsorát kap jutalmul a Pillangó-varázs Étterem felajánlásával. Hát...hajrá Dió - arcán tükröződött az, hogy nem igazán tudja elképzelni, hogy Gréta elmenjen a sráccal vacsorázni. - További jó szórakozást!
Anne a hirdetés után visszaült a helyére, és az este további részében a csodára várva nézelődött, mivel elnökként nem léphet csak úgy le egy rendezvényről.

Rémkirálynő
Rémkirály

Karácsonyi, végzős bál - Máté
Viselet

Mint egy hógolyó. Olyan vagyok, mint egy csillogó hógolyó. Nem, menj egyedül Máté, én ebben... He?!
- Noak! Nem, fujj, rossz sárkány! Menj a helyedre - morrant rá a kis éjfúriára Annie, amikor az megpróbálta szétcincálni gazdája ruhájának alját. Nagy zöld szemeit lesütve szaladt el a kandalló felé, Hestia pedig utána, hogy elterüljön a szőnyegen a kanapé előtt.
A lány nagyon nehezen barátkozott meg azzal, hogy ilyen ruhát kell viselnie, holott az ő keze is benne volt a dologban. Egyrészt a szervezési részében, hogy kötelező fehér legyen, másrészt ennek a kiválasztásában, mert olyan királynőset akart. A végeredmény viszont...egy kisminkelt, feltűzött hajú hógolyó lett, legalábbis szerinte. Egyébként csinos volt, a bálhoz pont passzolóan, remélhetőleg Máténk is tetszően.
Vállrándítással igazgatta meg a haját, aztán a cipőjét, és elindult a Nagyterembe, mert drága tesója a faluból ment fel estére. Meg persze korán volt még, negyed órával előbb indult, hogy ránézzen a szervezésre.
Ezen az estén Ágoston vette át a beszédet, mert Máté végzős, és Annie táncol vele a gyertyafényes keringőben.
A terembe érve először körbenézett, aztán köszönt a már ott levő DÖK tagoknak. Minden szépen készen volt, várta, hogy lassan elkezdjenek beszállingózni a szebbnél szebb ruhát öltő diákok és tanárok.

A ruha és a haj

Hulla fáradtan léptek le a Bagolykőben tanuló Mirákulum tagok néhány órával korábban a próbáról. Egész napra szóló igazolást kaptak, mivel most nagyon rá kell gyúrniuk a turnéra és napi rendszerességgel kell edzeniük. Anne átadta a végzős bál utolsó simításainak elintézését Ágostonnak és mikor visszaértek, már semmi kedve nem volt az egészhez, legszívesebben lefeküdt volna az ágyába és a következő esti próbáig aludt volna. Ehelyett először is benézett a nagyterembe, ahol már minden készen volt az alig másfél óra múlva kezdődő bálra, aztán felment a rellonbeli szobájába készülődni.
Ruháját édesanyja varratta neki a cirkusz szabójával és amikor felpróbálta...hát elfeledkezett róla, hogy nem szólt Annának a tetoválásáról ami a jobb felkarjára került Madagaszkáron. Volt is belőle nagy vita, nem csoda, hogy mikor az ágyához ért, dühösen csapta le rá a szépen bezsákolt horgolt csipkés ruhát. Fáradt, nyűgös és mérges is volt, amit Hestia csak tetézett vele, hogy körbejárt régen látott gazdája lábainál és ettől a gazdi majdnem nekiesett fejjel a ládája sarkának. Éppen nem volt rajta semmi harci sérülés, nem kellett volna még gyorsban egyet szerezni.
A forró zuhany és hajmosás nagyjából lenyugtatta, de megivott egy hűtött gyógyteát sminkelés előtt, biztos ami biztos. Nem vitte túlzásba, nem bohócnak készült, a haját is mindössze öt perc alatt fonta be és akasztotta bele a régi fejdíszt. Sóhajtva, selyemköntösében baktatott a fürdőből a szobájába, ahol egyből eldőlt az ágyon. A három állatkája egyből megrohamoztak, a két szőrös meg az egy pikkelyes ágyként használta arra a negyedórára, amit ott töltött semmit sem csinálva. Vészesen közeledett az idő amire Noelt berendelte, tehát lesöpörte magáról az állatokat, felvette a fehér ruháját és miközben a sarut is magára erőltette, végignézett magán a tükörben. Elhúzta a száját. Szép. Szépnek találta magát, pedig mostanság éppen az ellenkezőjét tudta csak kiváltani magából. Hogy áll a hajad? Miért karikás a szemed? Húzd ki magad!
Noel érkezése tette némileg helyre. Mikor elhívta a bálba, a reakciója visszafojtott sikoltás volt és heves szívdobogás. Egy pillanatig sem gondolkozott rajta, hogy nemet mondjon, vagy ne akarjon vele találkozni. Azok után amiken a szigeten átmentek, a barátságuk még mindig kitartott és túljutottak a nem.beszélünk.mert.csak stádiumon is. Norina az egyetlen akinek kerek perec megmondta, hogy szerelmes a fiúba, de hogy erről Őt is tájékoztassa...nem. Arra nem érezte késznek sem magát, sem a kapcsolatukat, mert egy barátságot tönkretenni túlzás egy szóval.
Mosolyogva üdvözölte, lassan megfordult előtte, hogy megmutassa magát, aztán Noak, Hestia és Tristan fejét megsimogatta és elindultak a nagyterembe. Előttük sokan vidáman, egymásba karolva szaladtak, ők viszont csak lassan mentek egymás mellett. Karjuk néha összeért, amibe a lány beleborzongott és ilyenkor félre kellett néznie, nehogy Noel meglássa az arca halvány elszíneződését.

A ruha és a haj

Elmesélte neki, hogy főszerepet kapott az új műsorban és emiatt rengeteget kell hazajárnia, nagyjából mindennap, de azt már nem, hogy a fáradtság miatt nem nagyon volt kedve ehhez az egészhez. Meg hát amúgy is, abban a pillanatban ahogy kitárult az ajtó és meglátták egymást, megjött a kedve. Nem ahhoz, hogy táncoljon és jópofizzon, hanem Noelhez.
Nem feltűnően, de máshogy vette a levegőt amikor megálltak a bejáratnál és Noel ránézett, hogy karoljon belé. Elmosolyodott és örömmel fogadta el, közelebb lépve hozzá fonta át a karját sajátjával. Saját érzései elnyomták azt, ami Noelből áradt, így csak annyit vett észre partneré részéről, hogy nem a szokásos laza, kicsit feszültebb. Megesik.
Bólintott néhányat a srác dicséretére. Neki is tetszett a végeredmény, sokkal jobban, mint az előző havas dolog. Ahogy körbenézett leginkább a hibákat kereste, szokás szerint azt, min kellene gyorsan javítania. Nagy szerencse, hogy nem talált semmi ilyet és így tudott figyelni arra, hogy figyelj.
Önkéntelenül is elmosolyodott a mellette elhaladó nevetgélő páron. Szorították egymás kezét és úgy néztek egymásra, ahogy ő még senkire.
- Tessék? - emelte fel a fejét és kíváncsian kémlelte mentorpárja arcát, tekintetét keresve. Szíve alapból is hol gyorsabban, hol kimaradozva kalapált, hát még most. Egy kicsit meg is ijedt. Elképzelése nem volt róla, miért kell figyelnie és Noel miért olyan furcsa.
Megremegett a keze ahogy bőrük összeért, ujjai esetlenül kulcsolódtak a fiú kezére. Pislogás nélkül figyelte az ő szívének szerelmét, szerelmének lélektükreit. Elakadt a lélegzete amint az ismert, de mégis idegen és ismeretlen érzés kerítette hatalmába a fiú közeledésével. A vihar estjén voltak ilyen közel egymáshoz, ez volt az, amivel minden megváltozott kettejük között. A barátság átalakult, legalábbis Annelie részéről, és ő ezt úgy gondolta, hogy csak egyoldalú dolog, érzései viszonzatlanok, de legalább barátságuk megmaradt.
A másodpercek hosszú perceknek tűntek és a körülöttük levő világ megszűnt létezni. Csak Noel volt és az arca, ami övéhez ért, kezeik, aminél nem tudta eldönteni, hogy csak az övé remeg úgy, mint a nyárfalevél, vagy esetleg a másiké is és persze az ajka, ami szívdobogtató érzést váltott ki a lányból ahogy súrolta az ő puha, frissen, vékonyan ajakbalzsamozott száját.
Kimondta. Annelie ebben a pillanatban nyitotta ki lehunyt szemeit, látnia is kellett, tudni akarta, hogy ez a valóság. Tarkója tompán sajogni kezdett azzal együtt, hogy pulzusszáma hirtelen nagyjából kétszeresére növekedett. Halk nyögésféle hagyta el száját. Kihúzta kezét a srác tenyerének fogáságból, a következő pillanatban pedig szorosan ölelte át annak nyakát, ajkaik között a távolság teljesen eltűnt. A második csókot már tudatosan akarta és ebben a pillanatban bármit megtett volna érte, hogy meg is kapja. Szavak helyett ezzel a csókkal fejezte ki saját érzéseit. Szeretlek.

A ruha és a haj
ÉS A VÉGZŐS KERINGŐ

Sosem volt jó abban, hogy érzéseit szavakba öntse és ezzel adja tudtára az embereknek mindazt, ami kavarog a gondolataiban, a lelkében. Ösztönösen, mégis akarattal cselekedett és valahogy úgy gondolta, Noel ebből a második csókjukból jobban fogja érteni azt, hogy én is szeretlek.
Lassan elengedte a fiú nyakát, szemeiben az a boldogság csillogott, ami a szája szegletébe mosolyt varázsolt. Össze-vissza kalimpált a szíve mellkasában, főleg mikor ujjaik egymásba kulcsolódtak. Egész úton kerülték a testi érintkezést, most meg...hallotta, hogy valaki elment mögötte és a nevén szólítva köszönt rá, de figyelemre sem méltatta. Csak a kezét kezében, tekintetét tekintetében tartó fiúra figyelt és a szavakra, amelyeket neki címzett. Olyan ismeretlen volt számára ez az egész, olyan idegen és rémisztő de egyben jó is. Tartozni valakihez akivel nem köt össze vér és család. Érezte, hogy arcába szökött a vér ahogyan az Noel közelében elég sűrűn az utóbbi időben. Nem próbálta leplezni, de egy pillanat erejéig lesütötte a szemét majd amikor újra felnézett rá, bólogatott párat. Most mit is kéne mondani? Terelni kell, vagy...vagy mi?
- Csak veled - ismételte saját véleményként az Ő utolsó szavait. Hüvelykujját végighúzta a másik bőrén, majd sóhajtott egyet. Csak úgy finoman, megkönnyebbülősen. Továbbra is fogta kezét, de tekintetét el kellett kapnia róla. Várta a kötelesség és az egyre gyűlő diáksereg, akik már kész voltak a végzősök nyitótáncára, ami viszont az ő felkonferálása után jön csak.
- Kísérj oda a pódiumhoz, aztán...veled akarok lenni - kijelentése ugyanolyan határozott volt, mint első léptei az emelvény felé. Fejében már rég a beszédnek kellett volna lennie, ehelyett csak az visszhangzott benne, hogy szeretlek. Rá kellett jönnie, hogy korábban még nem sétált Noellel kézen fogva, még az álmaiban sem így élt a kapcsolatuk. Élvezte. Nagyon is élvezte, hogy a bálra együtt érkeztek és most már néhányanak fel is tűnt, hogy a páros a korábbiaktól eltérő módon sétáltk beljebb.
Átvágtak a tömegen és mielőtt felment volna a zenekarhoz, szembefordult a fiúval. Mosolygott rá és lábujjhegyre emelkedve puszit nyomott az arcára. Nehezen, de az elhúzódás közepette kezét is kihúzta ujjai fogásából és még egy utolsó mondatra visszafordult hozzá mielőtt felsétált volna a jegyzeteiért.
- Ne szökj meg.

MINDENKI FIGYELMÉBE: VÉGZŐS KERINGŐ (20:00)
Jegyzeteit gyorsan átfutva fordult a bejárat felé, ahol intett a DÖK tagjainak, jelezve, hogy ő kész van és már nyolc óra van. Megkapta a jelzést, miszerint minden végzős felkészülve várja a táncot, tehát kezdődhet a buli.
- Sok szeretettel köszöntök mindenkit az idei végzős bálunkon! Nagyon reméljük, hogy sikerült jó légkört teremteni elsősorban a ötödikes diákjainknak és velük együtt mindenki jól fogja érezni magát ma este. Nem is szaporítanám a szót, hisz az az igazgató úr dolga lesz, köszöntsük inkább a végzős tanoncokat akik eltáncolják az est első táncát, a keringőt - a továbbiakhoz kezébe kellett vennie jegyzeteit, nem tudja fejből a neveket. - Az Eridon házból Álmosvölgyi Kilián, Cindy Merryweather, Fülöp Félix, Kovács Kata Flóra, Köves S. Kerubina, Leavey Héloise Lindsey, Sarah L. Jackson, Szepesi Krisztián és Tormay Lénárd. A Levita házból Adelaide I. Pote, Katniss Flechter, Rui Mendes Dias, Széthi Titanilla Flóra, Tolland Clotan és Viktor Eliasson. A Navine házból Bentley L. Collins, Catherine Shayleen Black, Csornay Vince Levente, Czettner R. Luca, Fandler Ágoston, Fülöp Farkas, Mary Glotter, Romhányi Gideon Iván Ezra és Szakács Ágota-Beáta. És a Rellon házból Állia Szipenni, Axel Sjölander-Wayne, Cheyenne Sierra Skylie, Ivy A. Ives, Katherine Danielle Averay, Kávássy A. Henrietta, Keith Young, Lévay Hanna, Maximilian Loveguard, Nagy Bátor Đominic, Péterfy Dorina, Samantha H. McSouthernwood, Szelniczky Mínea, Ted Chamberlain és Tiffany Elswood - a nevek elhangzásával minden diák a választott párjával felsorakozott a táncparketten és a hangos taps után felcsendült a zene.

Anne ezután egyből visszament Noelhez, hogy kifújja a tüdejéből az összes levegőt - már amit lehet -.

Végzős bál
A ruha és a haj

Bálkirály és bálkirálynő hirdetés

Egyik pillanatban még az emelvényen állt és elindította a végzős keringőt, a következőben pedig már Noellel lassúzott az ötödikesek után. Nem a táncparkett közepén, hanem valahol a szélén, ahol még hallották is egymás szavait. Na nem mintha sokat beszélgettek volna. A közelségükkel és az egy-egy elejtett, szerelmes csókkal fejezték ki inkább a gondolataikat.
Oldalt nagy felirat hirdette, hogy menjenek és szavazzanak a bálkirály és bálkirálynő jelöltekre, melynek az eredménye szintén arra várt, hogy Annelie az egy-két óra elteltével kihirdesse. Két kedves DÖK tagja vállalta magára a feladatot, hogy levezetik a szavazás részét, aztán átadták a két borítékot a lánynak aki ezekkel együtt ment fel az emelvényre. A zene elhalkult és ezzel sokan már tudták, hogy valami készül.
- Megvannak az eredmények, fiúk, lányok - szólította meg a közönséget, majd kivárt néhány másodpercet. - A végzős bál idei bálkirálya és bálkirálynője itt van valahol a teremben. Az elmúlt három órában szavazhattatok a diákönkormányzatos lányoknál fiúkra és lányokra egyaránt, én pedig már mondom is... A bálkirály nem más, mint - a kék borítékot felnyitotta, melyben a papíron jól olvasható volt a fiú neve - Wolgast Bellafonte a Levitából - a felhangzó taps alatt a fiú kiérkezett Annelie mellé, ahol ő két puszival gratulált, a lányok pedig a fejére tették a koronát és egy szalagot keresztbe a vállára.
- A bálkirálynő pedig - a második boríték felnyitásakor még nem tűnt fel neki, hogy a saját neve áll ott - Annelie Freya Merkovszky a Rellonból... Mi? Mármint, hogy én? Ez biztos? - oldalra pillantott, mire heves bólogatást kapott és a nagy meglepettségében és zavarában értetlenül pislogott mosolygás helyett. Megigazította fején a koronát, majd felvigyorgott Wolgastra.
- A bál királya és királynője - mutatott végig a fiatal "páron" a jobb kézként használt leányzó, aki ezzel átvette a konferálást is. - Ne felejtsétek, egy óra múlva kimegyünk a rétre, hogy felengedjük a hagyomány szerinti kívánságlámpásainkat. Idén mindenki a saját háza színében kap egyet, a bejáratnál a kezetekbe lesz nyomva. További kellemes estét!

Kinézet

Ma sincs szabadnapja, csak éppen annyi amennyiben az apjával lehet és gyakorolhatja az elemi mágiát, meg amiben felszalad a kastélyba egy órácskára. Szó szerint futott a Rellonba, ahonnan elvitt két tankönyvet, hisz nemsokára vizsgák, ő pedig nem akar évet ismételni. Egyébként is magántanulószerű lesz a következő tanévtől a turné miatt.
Ahelyett, hogy sietett volna haza, még beugrott a nagyterembe. Két napja alig evett egy-egy gyümölcsnél többet, muszáj volt ott leülnie és választani valami ebédnek valót. A szokásos jól megterített asztalról annyi féle illat szállt felé, hogy megéhezett. Egy keveset szedett magának a csirkéből és a krumpliból, apróra darabolva kezdte fogyasztani. Soha nem volt az a kapkodósan evő, de benne volt a sietség és a drukk, hogy minél előbb lenyomja a torkán. Arra nem figyelt, kik voltak körülötte, csak előre nézett, a tányérjára és a kezére ami a tányér mellett pihent. Lába az asztal alatt ütemesen rázkódott. Ez van vele amióta kiderült, hogy Alíz lesz és mindennap próbára kell járnia.

Három falat. Már a negyede eltűnt annak amit kiszedett. Jó lesz az, csak így tovább. Szemezett a csirkemell darabkával, szerette volna ha nem kell rágnia, csak egy pillantással kitölti a gyomrát az étel. Laktató bájitalon kezdett gondolkodni amikor magába küzdötte a negyedik falatot.
Egy pillanatra meglepődött mikor valaki leült mellé és orrhangon ráköszönt. Oldalra fordította a fejét, járó lába megállt egy pillanatra.
- Heló kuzin - biccentett Ricsi felé. Összevonta szemöldökét egy pillanatra, finoman arrébb is csusszant, valahogy nem szerette volna elkapni azt amitől háztársa csúnyán megfázott.
Torkát megköszörülve fordult vissza tányérjához. Komótosan bökte fel villájára a zöldséget, amit sokatmondó arckifejezéssel rágott meg. Menni akart már, otthon akart lenni, próbálni akart. Nem...inkább aludni. Sokat pihenni Noakhoz és Noelhez bújva.

A férjem
A pokol úrnője

Sietős léptekkel haladt a nagyterembe. Kihagyta a nagy közös vacsorát, ami megelőzte a terem díszítését, így jutott rá ideje, hogy felöltse magára a jelmezét, a sminket, majd Noakra ráküzdjön pár láncfélét. A sárkány hirtelen méretnövekedése alapból is frászt hozott az emberekre, hát még úgy, ha zörögnek a láncok rajta, mintha most lógott volna meg a vérebek közül. Aztán, hogy miért tartott hosszabb ideig ez a próbálkozás...mert az éjfúria többet játszott a lánccal, mint kellett volna.
Végül buksisimivel, Anne kezében az elnöki naplójával indultak fel, de sietve, mert a dolog az dolog. Kihaltnak tűnt a kastély, nagy valószínűséggel mindenki eltűnt felkészülni, sminkelni, csak a DÖK tagjai sürögtek-forogtak bent.
Utolsó alakítások, aztán nyugodtan helyezkedett el a székén, onnan figyelve, hogy sárkánya miképp játszik a látszatlángokkal. Ekkor még hagyta, hogy néha-néha eleresszen pár plazmagömböt, de Noak is jól tudta, hogy amikor megérkeznek a diákok, neki csak akkor szabad, ha ott van mellette a gazdi.
Apjával váltott pár szót, szépen kikerülve a múltkori bejárati csarnokos incidenst, és az órára nézett.
Hét óra után öt perccel a termet elárasztották a jelmezesek, ki ilyen, ki olyan kreálmányban. A jelenleg szőkét nem érdekelte különösebben sem ez a része, sem a többi, a hócipője tele volt már a szervezéssel, mindig volt valami galiba. Ennek ellenére a díszlet tökéletes lett, és láthatóan a démonkák is akcióba lendültek. Apropó démonkák...az volt az első, hogy ő megitta a löttyöt ellenük, és okkal sétált ki a terem elé. Míg Tobit várta, bepillantott sokszor, főként Noak miatt. Gyere és idd meg azt a bájitalt.

A férjem
A pokol úrnője

Nem sok ideig ácsorgott kint a terem előtt a lány. Igazából nem is bánta, hogy nem kell odabent lennie, semmi kedve nem volt most bámulni a vidámabbnál vidámabb jelmezeseket. Nem is tetetett vigyort, csak kifejezéstelen arccal nézelődött. Attól még, mert a kedve nem igazolta, büszke volt a csapatára amiért ilyen jó bulit alkottak. Sokat is dolgoztak érte, az igaz.
- Hm? - pillantott oldalra Tobi érkezésekor. A vérben tocsogó fiú hirtelen azért meglepte, kikerekedett szemekkel nézett végig rajta, majd elvigyorodott a bókra. A szőke haja a cirkusz miatt maradt meg, a ruha pedig...hát jól érezte benne magát. - Azért nem mondanám, hogy te béna jelmezt választottál - húzta féloldalas mosolyra a száját. Ezután elvett egy kis poharat a démonűzők közül, és a furcsa színekben pompázó italt a partnere kezébe nyomta.
- Idd meg, ha nem akarsz démonok által vezérelt lenni - ő, mint elnök már az elején tudta, hogy részéről ez kizárt, nem vágyik az irányításra, de bulis lesz nézni a többieket így.
A terembe idő közben egyre csak gyűltek az emberek, néhány ismerős odaintett, de a lányt jobban érdekelte az, hogy néhány elsős plüssnek nézte odabent Noakot.
- Menjünk be, ott melegebb van - amennyiben Tobi engedte, Anne belé karolt. Különösebben az sem zavarta, ha ezáltal ő is összevéreződik.

Ruhácska

Végzős keringő

Párja oldalán ment a bálba, persze korábban, mint ahogy a többiek előtt kinyitották volna a kaput. Teljes puccban volt, báli ruha, magassarkú, hozzá a loknikban hagyott, kissé hátracsatolt haja. A sminket szokás szerint nem vitte túlzásba, meg hát ideje sem volt rá Adrian mellett...
Még pár dolgot a helyére kellett rakni, majd elégedetten mosolyodott el mikor a világítást lecserélték a csillagokra. Ujjait összefűzte a fiúéval és kissé nekidőlt.
Pontban fél nyolckor kinyitották a nagyterem ajtaját, hogy az érkezők beáramolhassanak rajta. Egy jó fél órát szólt a zene halkan, akik akartak, táncolhattak, majd Bálint felkonferálta a színjátszósokat, akik külön erre az alkalomra készült előadásaikat mutatták be az összegyűlt közönségnek. Aztán az utolsó előadás után a zenekar még játszott egy-két dalt míg Annelie felsétált a pódiumra, hogy végre kezdetét vegye az igazi bál.
- Sziasztok! Annelie vagyok, a DÖK elnöke. Azért szakítom meg a szórakozásotokat, hogy elmondjak pár információt míg a végzőseink felkészülnek a keringőjükre - ezzel a bejárt irányába pillantott, ahol összenézett aktuális végzős-felelősével, aki bólintott, hogy kész vannak. - Mint minden évben, most is lesz bálkirály és bálkirálynő szavazás, voksaitokat a bejárat mellett elhelyezett asztalnál tehetitek le. Az idei év különleges. Gondolom észrevettétek már, hogy régi slágerek szólnak, kicsit a kilencvenes évekbe kalauzoltunk el benneteket. Ennek oka, hogy iskolánk immár a huszadék tanévet kezdte idén. Remélem jól fogjátok magatokat érezni és ugyanúgy fog tetszeni a következő néhány fellépés, mint ahogy a színjátszókörösök előadása. Érdemelnek is egy nagy tapsot az előadásokért - mosolyogva pillantott feléjük, majd megvárta, hogy elhaljon a taps. - Most pedig...érkeznek a végzőseink! Az Eridon házból Álmosvölgyi Asztrid Szira, Álmosvölgyi Kilián, Cindy Merryweather, Fülöp Félix, Gwen L. Blake, Köves S. Kerubina, Leavey Héloise Lindsey, Sarah L. Jackson, Schlett E. Lilla, Seth Gareth Selwyn, Szombat Anna és partnereik. A Levita házból Hollósi M. Karolina, Hűvösvölgyi Napsugár, Katniss Flechter, Lyra Aurora Black, Nemes L. Izabella, Rui Mendes Dias, Szentesy E. Izabella, Széthi Titanilla Flóra, Tolland Clotan és partnereik. A Navine házból Bentley L. Collins, Cornelia R. Knight, Fülöp Farkas, Lasch Ervin Balázs, Mary Glotter, Szakács Ágota-Beáta, Várkonyi Fruzsina Kiara és partnereik. Végül pedig a Rellon házból Eris L. Awer-Kowai, Farkas Zétény, Harold Love Blomqvist, Keith Young, Lévay Hanna, Maximilian Loveguard, Ombozi Noel, Péterfy Dorina, Samantha H. McSouthernwood, Zephyrine Sabra Iweala és partnereik!
Mikor mindenki a helyére állt, felcsendült a zene, vele együtt pedig a már jól betanult tánc elkezdődött.

Ruhácska

Kifejezéstelen arccal pillantott a táncparkettre ahol felálltak a keringősök. Nagyon sok páros sorakozott fel, hogy a jól betanult mozdulatokkal hivatalosan is elkezdjék a bált. Jövő ilyenkor már ő is keringőzni fog, több mint valószínű, hogy bátyjával, mivel Harold már kijelentette ezt a tényt.
Mielőtt levonult, még végignézett az arcokon, az ismerősök kicsit furcsa érzéssel töltötték el. Nem időzött tovább, megindult lefelé, ahol párja már várta. Automatikusan kezébe csúsztatta sajátját. Tökéletesen simult bele, mint amikor a kirakós darabjai találják meg egymást.
- Egy ideig. De neked lesz más partnered is... - jegyezte meg úgy mellékesen. Kicsit sem féltékeny rá, hogy a nagy táncban valaki más fog táncolni vele, mert bízik benne. És amúgy is ott lesz ő is, szemmel fogja tartani.
- Megint éhes vagy? - képtelen felfogni, hogy a férfiak miért csak a hasukra tudnak gondolni. A családjában minden pasi imád enni, de mivel ő annyira nem, nem érti meg ezt az egész zabamániát. - Gondolom megtömöd a hasad sütivel, iszunk egy puncsot és én visszamegyek felkonferálni az első produkciót - vonta meg a vállát mikor leparkoltak az asztaloknál. Kezében egy pohár ital kötött ki és a táncparkett felé fordult, látni akarta a táncot.

Az első produkció, Seth és Sára

A keringőbe becsatlakoztak már többen is, és végül mindenki aki táncolni akart, szabad utat kapott. Annelie nem figyelte az időt, csak azt vette észre, hogy intenek neki, kezdődik az első előadás.
Adriantől lopott egy csókot mielőtt felment volna a pódiumra, ahol a jegyzeteibe pillantva megvárta, hogy a zene elhalkuljon.
- Mint tudjátok, erre a bálra a színjátszó mellett más, saját produkciók is készültek. Nagy örömömre szolgál tehát bemutatni nektek az első előadást, melyet Seth Gareth Selwyn és Ombozi Sára hoztak el nekünk - ezzel pedig átadta a terepet a fiataloknak és visszasietett Nózihoz.

All I want for Christmas, Mikuláslány

A második felkonferálást már átadta Martinnak, ugyanis a több diák között ő maga is táncra adta a fejét. Hogy miért, az jó kérdés, és hogy hogy sikerült ráadni azt a zavarba ejtően rövid ruhát, az egy még jobb kérdés.
Tehát a piros mini télapóruhában, pomponnal a kezében ácsorgott, Adriannel együtt mentek átöltözni, tehát nem volt kit hátrahagynia ami miatt sietnie kellett volna. Ahogy a cirkuszban, úgy itt is volt benne egy kis izgalom, mert az minden fellépés előtt kell az emberbe, hogy jól sikerüljön az előadás.
A zenére a háttérben mozgott már, ahogy a legtöbben körülötte és figyelte a páros fellépők táncát, meg az apróbb bakikat, ami a közönségnek talán nem is tűnt fel.
A lányok táncára a másik öt pirosba öltözöttel szaladt be középre, és ahogy azt minden próbán, most is könnyedén, mosollyal az arcán csinálta. Pedig annyira nem erőssége a tánc, de ez a fél perc amiben dobálniuk kellett ide-oda azt a pompont, nem volt nagy ördöngösség.
Még nevetett is ahogy hátrafutottak és a többi párral együtt a közös vegyesbe kezdtek a dal végéig. Jól érezte végül is magát, szóval nem bánta meg, hogy beszállt.
Persze az sem utolsó szempont, hogy látta, ahogy ezzel sok más diákot is megmozgattak és nem csak ők, de még jó páran beszálltak melléjük a táncba.

Egyedül...aki csatlakozik, szóljon már róla

Az utóbbi két napot az apjával töltötte, nála aludt. Sikerült megenyhülnie, és kezdi elfogadni, hogy a családjuk bővül és nem elég, hogy a konyhában bármikor összefuthat a többi potyalakóval, majd kelhet kölyökbőgésre, és nem mondhatja azt, hogy köszi, de nem kérek a keresztszülőségből - hiszen rendes nővér lesz, nem csak a kezébe nyomják Laurát meg a fiúkat, hogy na akkor két órára vigyázz rájuk.
Ádámtól megtudott néhány apró információt arról, mi várja az évnyitón. Az, hogy a Rellon nyert, szinte teljesen semmis amellett, ami okozta azt a hangulatot, mely belengte az utolsó napon a házat. Hiába faggatta, pontosan mi lesz, hogy lesz, csak annyit tudott meg, hogy komolyabb ellenőrzésekre számíthatnak. Ő egyből tudta, hogy számára ebből nem sok jó sülhet ki, ezért vagy nagyon meghúzza magát és példamutató diákönkormányzat elnökként viselkedik, vagy amíg szigorítják a világukat, felhagy kétes szokásaival.
Az évnyitón házához, és magához hűen, csinosan jelent meg, talárja alatt zöld ruhát viselt. Szokásos helyére ült le, de előtte még el kellett onnan zavarnia egy gólyát, aki azt hitte, kényelmesen ellehet ott a vacsora végéig. Persze.
Egyenes háttal, lábait az asztal alatt keresztbe téve várta, hogy valami történjen. Tekintetével apját kereste, majd felmérte az ismeretlen arcokat. Nem kellett sok ahhoz, hogy rájöjjön, milyen módon vezetik be a szigorításokat. Gyomra kissé összeszorult, ahogy szemei is résnyire szűkültek.
- Húznátok vissza oda ahonnan jöttetek - mormolta az orra alatt svédül, épp olyan hangerővel, hogy azt ne hallja meg senki, akinek nem kéne.

évet nyitunk

Apját figyelte már egy rövid ideje mikor Noel megjelent mellette. Haragos pillantással nézett rá amiért ilyen szavakkal zavarta meg a koncentrációban. Ádám beszéde jobban érdekelte, egészen addig, amíg végig nem mérte úgy igazán a tegnapelőtti vacsorapartnerét.
- Felügyelők - adta meg a választ és egy kicsit közelebb csúszott hozzá. Felé eső mancsát a méregdrágának tűnő nadrágra, jobban mondva a combjára rakta. Olyan átlagos kapcsolatteremtési módszer volt ez nála, és valahogy nyugtatta is a tudat, hogy vele van.
- Ellenőrizni fognak, szigorítják a szabályokat, meg az elemhasználatot... - halk szavainak kimondása közepette megremegett a hangja. Nem is gondolt még bele, milyen lesz ez így.
Nem mondta ki, de érezte, hogy baj lesz. Túl sok szabályba és törvénybe ütközőt csinált már, és ha tényleg olyanok lesznek a szigorítások, mint ahogy azt elképzelte... Az apja valószínűleg okkal volt feszült. Mindenki érezte a hangján, nem csak ő, hogy most tényleg gáz van.
- De legalább megnyertük a pontversenyt - mosolyt erőltetett arcára, miközben a tagadhatatlanul is tökéletes kinézettel rendelkező exéről elemelte a tekintetét és végignézett a sárkánnyal díszített termen.

meg a Zsóka
évet nyitunk

Nem mondhatni, hogy megnyugodott Noel közelségétől, de kevésbé forrt a dühtől így, hogy kapaszkodhatott belé és arca az arcához ért. Valamiért elhitte neki, hogy majd megoldják. Persze elsőre mindig a legrosszabb jut az ember eszébe...végül is, embert még csak majdnem ölt, azok pedig hallgatnak, mint a sír.
- Tartsd a szavad - halvány félmosolyra húzódott szája, és áldotta a hosszú ujjú talárt amiért eltakarja libabőrösödését, melyet Noel érintése okozott.
A kislány hangjára ő előbb felnézett, szemöldöke felszaladt és mintha sárvérűre nézne egy tiszta vért követelő, olyan pillantást mért a kicsire. Ugyanezzel a nézéssel pillantott vissza a partnerére, és megfogta a karját, hogy jelezze, jelenetet nem kellene rendezni. Szavainak súlya volt, egy Ombozi - legalábbis ez az Ombozi - aztán nem tartozik senkinek, ezt Anne tudja. Úgy látszik, a kékben pompázó kislány nincs tisztában vele, ahogy valószínáleg kilétével sem.
- Addig sétálj vissza a házad asztalához, míg nem lesz a bőröd színe is kékbe hajazó - súgta oda neki a szokásos rideg, fegyelmező hangnemében. Nem ugrott, még csak nem is fenyegette meg, inkább tanácsot adott.
- Szia - jobbjával lágy hessegető mozdulatot tett meg Zsóka felé, és fintorogva nézte.