Ashley

kényszerzubbony

Egyetlen porcikája sem kívánta ezt a mai estét. Nem csak azért, mert utált öltönybe bújni, hanem azért is, mert utálta az embereket. Nagyon kevesen érdemelték ki azt nála, hogy egyáltalán szóba álljon valakivel. Most mégis a tükör előtt állt, éppen a nyakkendőjét kötötte és húzta meg jó szorosan, ennyi büntetés igazán ráfér, amiért volt olyan ostoba, hogy beleegyezett ebbe. A gyógyszerei az ágyán szétszórva, a biztonság kedvéért már napok óta mindegyikből a megfelelő adagot veszi be és nem csak úgy találomra, így viszonylag rendben van a hangulata de a fintorán a gyógyszerek nem tudnak változtatni. Szerencse, hogy már túl van a teliholdon, így eggyel kevesebb ok arra, hogy türelmetlen és agresszív legyen. Néhány perccel korábban indul el, nem sieti el a dolgot, de ő akar előbb ott lenni. Ha Ashley bálozni akar, akkor bálozni fognak, bár ő maga koránt sem a tökéletes alany erre a feladatra. De ahogy elképzeli mennyit szenvedhetett a kislány a mai nap miatt, már mosoly kúszik az arcára. Ahogy a alagsori lépcső aljához ér, már megüti a fülét a zene, és a zsibongás zaja, a háta közepére se kívánta, mert felfokozott érzékeinket hála minden pillanatot keserves kínként fog megélni. Hát ki szereti azt, ha valaki hosszú órákon keresztül ordibál a fülébe? Bizonyára senki. A nagy önmarcangolás közepette el is felejtett fölnézni, ám amikor megteszi, egy pillanatra megtorpan. Mintha nem is Ash állna a rózsaszín habos-babos szerkóban, pedig bizonyára ő az, az illata összetéveszthetetlen. Mosolyt erőltet az arcára, megigazgatja magán az öltönyét és jöjjön aminek jönnie kell. Odasétál hozzá, megáll előtte, és levigyorog rá.
 - Még magassarkúban is alig érsz a mellkasomig.
Bizony, minden részletet megfigyelt, ez sem kerülhette el a tekintetét. Lassan elindul, körbesétálva alaposan megszemléli, majd megáll ismét előtte. Talán mondani kellene valamit és ki is mondja hamarosan, csak előbb megfontolja, hogy mennyire árt vagy épp használ a kis kijelentéssel.
 - Nagyon csinos vagy.
Őszintén beszél, hozzá jár a mosoly is, bármennyire nehezére is esik. A ricsajtól egyszerűen megőrül, összepréseli az ajkait, egy pillanatra lehunyja a szemét, mély levegőt vesz, majd a kezét a kislány felé nyújtja.
 - Mehetünk?
Legszívesebben már túl lenne rajta, minek kerülgesse a forró kását, ha egyszer be kell menni, teljesen mindegy, hogy előbb vagy utóbb, ugyan úgy fog fájni.

Ashley


 - Addig, hogy fel sem éred. Valakinek nagyon felvágták ma este a nyelvét.
Úgy tűnik a csinos ruhával és a gyilkos tűsarkúval együtt jött a bátorság és a nagy száj is. Nem bánta, egy csöppet sem, sőt, valahol még tetszett is neki, nem úgy, mint az este, amire ő egyáltalán nem volt kész. Most már mindegy volt. Innen nem futamodhatott meg, szóval jobb lesz ha szembenéz a démonaival és beleveti magát a bálozásba. Ha másért nem is, Ashley miatt megpróbál normálisan viselkedni és senkit nem vágni a falhoz, mert az egy kicsit kellemetlen lenne. Neki nem volt mitől félnie, hiszen alig ismert a kastélyban valakit, csak néhány ismerőse volt, de kételkedett benne, hogy itt akár eggyel is találkozni fog. Ellenben a lány, aki úgy fogta meg a kezét, mintha valami hatalmas dolog lenne készülőben. Amikor meg is szorította, nem bírta megállni, hogy ne vigyorodjon el, lenézett rá, majd a kezükre. Hogy lehet valami ennyire apró?
 - Csak nem félsz? Ne aggódj, biztonságban vagy.
A gonosz farkas majd megvéd. Persze ezt jobban látta nem hozzátenni, a mai este nem alkalmas arra, hogy megbeszéljék ki mit rejt a bőre alatt. Helyette inkább inkább táncolniuk kell, ami nem okozott neki különösebb dolgot, a beszélgetés a többi emberrel viszont annál inkább. Abban reménykedhetett, hogy Ashleyvel el tudnak úgy vegyülni, hogy a kislány egyik ismerőse sem látja meg őket, nem volt kedve kérdésekre válaszolni, ő inkább ma este csak amolyan kellék. Kellék ahhoz, hogy a kislánynak legyen egy tökéletes estéje, pontosan olyan, mint amilyenre álmaiban vágyott. Megvan hozzá a csodaszép ruha, a bál, még a hajszínén is változtatott, épp csak azt nem tudja, hogy Kornél nem a legmegfelelőbb herceg alapanyag.
 - Ne aggódj, nem fogsz elesni, majd tartalak.
Ezzel egyidejűleg tényleg egy kicsit lentebb is ereszti a kezét, hogy Ash biztonsággal támaszkodhasson rá, senkinek nem hiányzik egy pofára esés, pláne nem az első bálján, amikor azt tervezi, hogy minden tökéletes lesz. Mikor megtalálja a lánnyal az egyensúlyt és az összhangot, mély levegőt vesz és beleveti magát a tömegbe.

Ashley


Nincs mitől tartania, az egyetlen amire ügyel, hogy ne szakadjon be a dobhártyája. Levegőt is csak nagyon ritkán vesz, mert az illatár összezavarja az érzékeit és őt magát is, ami ellen elég nehezen tud tenni. Mindeközben nem ártana normálisan is viselkedni, ami igazán több annál, mint amire egy férfi egyszerre képes figyelni. Igaz, ő nem hétköznapi férfi, szóval illik neki egyszerre annyi dologra figyelni, amire fontosnak tart időt pazarolni. Amikor belépnem a terembe, gyorsan körbepillant, majd lenéz Ashleyre, aki tátott szájjal figyeli a jelenetet. Minden évben ugyan ilyen lehet, bár utoljára elsős korában volt a karácsonyi bálon, de akkor is ugyan ilyen volt, csak akkor nem volt ilyen társasága. Amikor Ash megszólal, elmosolyodik és még egy aprót bólint is.
 - Igen, tényleg gyönyörű.
Azt persze nem kell tudnia, hogy Kornél magasról tesz a csálé díszítésre, mert mire Ash felpillant rá, már ő is régen a karácsonyfa tetején terebélyesedő díszáradatot nézi, és őszinte részvétét fejezi ki a fa iránt, mert nem hogy halálra lett ítélve, hanem a halála után még meg is lett szégyenítve, kicsit olyan, mintha saját magát látná, de igyekszik nem foglalkozni a tulajdon gondolataival. Beljebb sétál Ashleyvel, tekintete folyton a tömegen jár, lassan lélegzik, igyekszik olyan keveset beszélni, amennyire csak tud, de úgy tűnik a problémát a társasága is hamar kiszúrja. Felsóhajt, az egyik üres asztalhoz vezeti, kihúzza neki a széket, megvárja amíg leül, majd ő maga is a lány felé fordít egy széket és levágódik rá. Szórakozottan az asztalon lévő kés után nyúl és az élét az ujjához nyomva, forgatni kezdi.
 - Szeretném ha tudnád hogy nem veled van baj. Túl nagy nekem a zaj...nem vagyok hozzászokva. De szeretném ha jól éreznéd magadat, megpróbálom én is moderálni magamat, már amennyire tudom.
Mennyivel könnyebb lenne, ha tudná az igazságot. Akkor talán nem kellene ennyi magyarázkodnia olyan dolgok miatt, amik magától értetődőek. Kiskutya - vagy inkább kis farkas - tekintetekkel nézi Ashley és reméli, hogy megtudja győzni az igazságról.

Ashley

Ismét végigjáratja a tekintetét a tömegen, mintha mindenhol ellenségeket keresne, úgy kémlel, akárcsak akkor, amikor neki kellett őrt ülnie és vigyázni a többiekre. Nem tehet róla, ez a természetével jár. Ráadásul kiszolgáltatva érzi magát, mert az érzékei tompulnak, hála a zenének és a tömegnek, ez nem ő pályája. Mindenesetre próbál csak Ashleyre figyelni, hátha ezáltal eltudja tompítani az összes többi felesleges ricsajt a fejében.
 - Miért pont a hegedűt?
A hegedű számára egy elég szomorú hangszer volt, ráadásul olyan hangszínt is képes volt elérni vele az aki játszott rajta, amitől az embernek ripityára törik az agya, mindenesetre ezt nem teszi szóvá, mivel látja a kislányon, hogy neki tetszik a hangszer, ráadásul őszintén szeretne segíteni neki. A legtöbb amit tehet, hogy úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, de ez nem olyan egyszerű, mint azt bárki gondolná. Kezdetnek talán annyi is elég, ha átadja magát a kislány mosolyának és mosollyal felel rá. Hát persze, mint minden gyerek, ő is szereti az édességet, de Ash ezzel is bakot lő, mert Kornél utálja az édeset, neki jelen pillanatban valami kiadósabbra fája a foga, de ezt inkább nem említi, viszont válasz nélkül sem hagyhatja a dolgot.
 - Tudod, én nem szeretem az édességeket, sem az édes ízt. Sokkal jobban szeretem a keserűt, de ha lehet, inkább húst eszem.
Felvonja a szemöldökét és Ashleyre sandít. Többször próbált már neki célozgatni, azokban a gyenge pillanataiban, amikor úgy látta, hogy sokkal jobb lenne, ha Ashley tudná az igazat, de mindig elbizonytalanodott a végére, úgy, ahogy most is.
 - De te egyél csak nyugodtan, legalább felpörögsz az édességtől, ennél is jobban.
Semmi más nem számít, csak az, hogy jó kedve legyen, az pedig, hogy Kornél a poklot szenvedi végig, most mellékes.

Ashley


Hallgatja a lányt, de a hegedű témára nem válaszol. A zene valahogy soha nem volt az ő világa, nem tudta elhelyezni az életében. Nem mintha nem szerette volna, néha hallgatott ő zenét, egyszerűen csak nem volt a mindennapjai része, talán azért, mert valahol bánta, hogy soha nem tanult meg hangszeren játszani, most pedig már úgy gondolja, hogy késő lenne tanulni, meg nem is lenne hozzá türelme. Kifogása van ezerszámra, de ha ideje van inkább verseket olvas, na az már inkább az ő világa. A zene hangos, és sokszor zavaró, fejfájás előidézője lehet, legalábbis neki. A kajás téma sokkal inkább az ő asztala, arra már tud reagálni anélkül, hogy belegázolna Ashley lelkivilágába.
 - Őszintén nem tudom. Kiskoromban sem voltam valami nagy édességevő, nekem valahogy túl kömények.
Továbbra is a késsel játszik, de nem hagyja ki a lehetőséges, hogy fölpillantson egy másodpercre a lányra és küldjön felé egy mosolyt. Amikor pedig meghallja a lány reakcióját először megáll az ujján a kés, azt megvonja a vállát végül egy fejrázás keretében felnevet, hihetetlen a csaj, ezt meg kell hagyni.
 - Nincs semmi baj azzal, ha szereted az édeset Ash, egy lányhoz illenek az ilyenek dolgok, a keserűtől keserű leszel...
Egy pillanatra felvonja a bal szemöldökét, a kés pedig újra pörögni kezd az ujján, muszáj valami pótcselekvést végeznie, hogy ne kelljen minden érzékével a kislányra koncentrálnia, ugyanis van egy olyan érzése, hogy a vele szemben ülő próbálkozik és bár roppantul imponál neki a dolog, egyelőre szeretné ezt inkább figyelmen kívül hagyni.
 - Nincs ellenemre a konyak, de a skót whisky a kedvencem, ha tudni szeretnéd.
Lerakja a kést, és a biztonság kedvéért még kicsit el is tolja, be az asztal felé, hogy már ne tudja ismét a kezei közé kaparintani, majd összevont szemöldökkel bólint, kiveszi a zsebéből a kártyákat és szétteríti az asztalon. Ez az, amit nagyon nem szeretett volna, mindig csak az ajándékok, nem érti, miért kap, hiszen nem érdemli meg! Egy ideig fintorogva figyeli, majd felsóhajtva kicsit közelebb húzza magához.
 - Ezt nekem?
Méregeti még egy darabig a csomagot, de nem kerülheti el a végzetét, hogy kinyissa, majd örülni kezdjen neki, így óvatosan, vigyázva a csomagolásra kibontja az ajándékot.

Ashley

Nem ért semmit, így aztán engedelmeskedik és csak hagyja, hogy az események magától pörögjenek, hiszen mit tehetne? Már régen elveszítette az irányítást, így a legjobb lesz ha inkább csak egyengeti a dolgok útját, ahhoz pedig elég annyi, hogy Ashleynek ne legyen semmi baja. Kétli, hogy bármi is történhetne egy bálon, de azért biztosra megy, felkészül minden eshetőségre, de ez a természetével jár, semmi extra.
 - Rendben van.
Egy gyors mozdulattal letépi az ajándékot a csomagot. Egy pakli kártya van benne, talán nem is olyan meglepő, mint amennyire ő meglepődik. Csinálja, amit Ash mond neki, gyors mozdulattal belekeveri az eddig zsebében lapuló kártyákat a pakliba, és lerakja. Fogalma sincs, hogy ebből mi fog kisülni, de most már határozottan kíváncsi.
 - Ashley a legszebb lány a világon.
Hagyja magát vezetni, mivel tényleg eléggé elveszettnek érzi magát, pláne akkor, amikor a kislány felhúzza a szoknyáját, na erre tényleg nem számított. Amint realizálja mozdulatot, gyorsan lekapja róla a tekintetét, hogy még csak véletlenül se láthasson semmit. Nem tartja illendőnek és nem fogja kihasználni a helyzetet, bármennyire is ezt akarja Ashley, hacsak titokban is. De azért figyelmesen hallgatja a paklihoz fűzött kommentárt és egyre jobban érdekli a dolog. Bár jobban szereti ha a közönséges pakliból ő csalhatja ki az egyszerű trükköket, nem teszi szóvá, mert nem akarja megbántani, főleg, hogy tudja, mennyit szenvedhettek vele otthon. Inkább mosolyogva bólint, majd közelebb húzódva a kislányhoz, szokásához híven nyom a homlokára egy apró csókot, és elrakja a kártyát a zsebébe. Legalább tudja, mit fog csinálni az álmatlan estéken.
 - Persze, segítek.
Elhúzza a száját, majd, ha kelletlenül is, de elveszi tőle a pálcát és visszarakja a combfixbe, ügyelve arra, hogy a bőre ne érjen a lányéhoz. Túlságosan átlátszó, annyira akarja, Kornél pedig nem akarja megbántani azzal, hogy kimutatja, ő mennyire érzi ennek az ellentettjét. Mikor végez, ismét felegyenesedik és felállva a kezet nyújt neki.
 - Gyere, táncoljunk.
Ha a lány beleegyezik, akkor a tánctérre vezeti, ott óvatosan közelebb húzza magához, a derekára helyezett kezével, és elkezd lépkedni a zene dallamára, követve a ritmust. Az ő ajándéka csak később fog jönni, legalább nem lövi le az este elején az összes poént.

Ashley

 - Bizonyítsd be, hogy béna vagy és akkor elhiszem.
Nem tűr ellentmondást, a kezénél fogva már húzza is befelé a tömegbe. Ennyit minimum megérdemel a kislány azért, mert szenvedett az ajándékával és a kinézetével is. Kornél pedig egyikre sem méltó. Tudja, hogy soha nem tudná megadni Ashleynek azt, amire érdemesnek tartja. Hosszú, boldog és biztonságos élet, leginkább ez az, amit kíván neki. Átfogja a derekát és bár maga sem egy tánckirály, azért próbálkozik, már amennyire tőle telik. Nem foglalkozik semmivel és senkivel, igyekszik, hogy legalább ez az este legyen a helyzethez mérten tökéletes. Mert ugyebár ki akarna egy vérfarkassal bálozni? Na ugye, hogy senki. Sőt, ha lehetséges, akkor még rá is kontráz, amolyan egyszer élünk alapon. A derekánál fogva megemeli Ashleyt és a lábait az ő lábaira rakva, úgy, hogy a cipője sarkai lehetőleg ne fúródjanak a lábujjába. Ha ez így történik, akkor nincs mitől tartani a lány súlyát szinte sem sem érzi.
 - Így már senki nem vádolhat azzal, hogy borzalmasan táncolsz és mivel a cipőket senki sem nézi, nem fog feltűnni. De azért igyekezz ne lila foltot taposni a lábamba.
Rákacsint, majd óvatosan körbepillant. Tényleg nem tűnik fel semmi, hiszen amúgy is egyszerre mozognának, ha Ash nem állna a lábán. A kislány lábai kényelmesen elférnek az övén, hiszen legalább kétszer akkora lábmérettel rendelkezik, mint ami Ashnek van. Amikor pedig a kislány közelebb hajol hozzá, önkéntelenül húzódik el, nem szokta meg a dolgot, hiszen az ominózus erdőbéli eset óta nem voltak ennyire közel egymáshoz és fogalma sincs, hogy Ashley hogyan fog reagálni, végtére is ő egy szörnyeget, még akkor is ha most emberi ruhát öltött.
 - Mégis mit köszönsz?
Vigyorog és most az egyszer még hagyja is. Nem tolja el, nem köszörüli meg a torkát, ennyi izgalmat igazán megérdemelhet a pöttöm. Óvatosan lépked a zene ritmusára, mert bár erősen tartja a kislányt, balesetek mindig előfordulnak.
 - Semmi szükség a hálálkodásra, inkább én köszönöm.
Soha nem fogja tudni ezeket a dolgokat viszonozni, maximum megpróbál törleszteni, mint ahogy most is, de még messze jár attól, hogy egálban legyenek.

Ashley

 - Ennyire borzalmasan táncolnék?
Bár az előélete nem bővelkedik túl sok tapasztalatban és kifejezetten táncoslábúnak sem lehet mondani, de azért csak Rellonos jellemmel van megáldva, meg sem fordul a fejében, hogy ne csinálna jól valamit, az pedig igencsak sért az önérzetét, hogy a kislány megkérdőjelezi a dolgot. Össze is vonja a szemöldökét és jó ideig hallgat, hiába beszél neki Ashley. A tekintete a távolba réved, olyan, mintha nem is figyelme, pedig hall mindent és ha eljön az idő reagálni is fog rájuk, csak épp most egy kicsit elállt a szava. Nem gondolta volna, hogy Ashley nyíltan rákérdez. Mert tudja ő pontosan, hogy miről van szó, mire megy ki a játék csak eddig sokkal kényelmesebb volt figyelmen kívül hagyni. Szeretett volna vele lenni és a barátja lenni de nem egészen úgy, ahogy a kislány akarta. Sok minden volt, ami miatt távol kellett tartani magát tőle és ezek a dolgok nem múlnak el csak úgy egyik napról a másikra. A kislány fejében persze ezek a dolgok egészen másként mutatkoznak meg. De hisz még csak gyerek és Kornél remélte, hogy nem lesz bátorság előhozakodni ezzel. Nem akarja megbántani, így megválogatja a szavait, pedig szíve szerint most rögtön sarkon fordulna és itt hagyná, az lenne a legegyszerűbb bár nem épp a legkíméletesebb.
 - De, pontosan tudom.
Nem néz rá, a tekintetéből csak úgy sugárzik a düh. Haragszik magára, haragszik Ashre is, mert így érez és mert szóba hozza, ezzel pedig arra kényszeríti Kornélt, hogy visszakozzon és elutasítsa, pedig nem akarja ezt.
 - Nagyon rosszul tennéd, ha nem bántanál ha egyszer arra kerülne sor. Nem vagyok én olyan szuper és remek mint amilyennek te gondolsz. Csak a társaságodban moderálom magamat. Tudod, hogy mekkora erőfeszítést jelent ez? Persze...el sem tudod képzelni, mert még fele annyit sem tapasztaltál meg, mint amennyire szükséged lenni. Nem vagyok jó neked, bármennyire is szeretnék az lenni, nem tudok. Hidd el, egyszer majd megfogod érteni, ha most üres fecsegésnek is tűnik is.
Hihetetlen, fújtat egyet mérgében, miközben az égnek emeli a tekintetét, borzalmas. Olyan szép este volt, miért kell felhúznia magát? Még mindig tartja a kislányt, de lépkedésre már nem pazarolta a figyelmét.

Zora
Jelmez

Zora
Jelmez

Zora
Jelmez

Zora
Jelmez

Zora
Jelmez