Bálnyitó

Hát eljött ez a nap is. Kezdődik a verseny, ami végülis jó, mert nagyon vártam már, de közben meg nem annyira, mert el leszünk szigetelve. Vagyis nem is annyira, de akkor is furcsa lesz távol lenni a kh-tól, meg a többiektől.
Ennek ellenére izgatottan álltam neki készülni a bálra, ami nyitás és búcsúzás is egyben, méghozzá a kedvenc ruhámban. Egy gyönyörű kék hosszú darabban jelenek meg, hozzá illő cipellővel, és karkötővel, a hajam meg úgy néz ki, mintha most léptem volna ki a híres emberek öltözőjéből.
Enyhén hullámos, de kontyba kötve, így éppen eléggé tart, hogy majd tudjak enni, de ahhoz meg elég laza, hogy ne érezzem, ahogy húzza a fejbőröm.
Elkészülve a klubhelyiségben várom meg Alexet, hogy együtt tudjunk lemenni a megnyitóra, ahogy megbeszéltük már korábban, egészen pontosan három órával korábban, amikor én elvonultam készülni, mint minden rendes, jóravaló leány.
Az aljába leérve nem is kell sokat várnom, így egy rövid üdvözlés után lesétálunk a nagyterembe, ahol még nincsenek túl sokan, és leülünk a még szokásos helyünkre. Ezután kisebb csevej közben várom izgatottan a megnyitót, és nem kis csevej közben fordulok sokszor oda Alex-hez is, akivel jelenleg beszélgetni tudok.
- Már alig várom, de közben félek. Leszel velem?
Na jó, ez hülye kérdés volt, úgy kérdeztem, mint annak idején az oviban, vagyis a félében, de jelenleg ez tűnt a legértelmesebb mondatnak tőlem. De mire észbe kapok, már késő, így csak vörösen lehajtom a fejem, és várom a hülyeségemre kapott ítéletet.

Alex, picit Fédra néni, meg vissza

Csak ülök egy helyben, elmélázva az előbbi kérdésemen, de egy kis idő múlva magamhoz térek, és megpróbálok kissé a csapatra összepontosítani. Már nincsenek itt sokan, mindenki elment táncolni, csak nagyon páran maradtunk ott, a helyünkön. Alex is beszél hozzám, bár csak egyetlen dolgot ragadok ki belőle.
- Fédra néni.
Ez, mint végszó, hat a következő cselekedetemre is, mert rögtön a tanári asztal felé pillantok, ahol a biztatás első jelei már megjelennek. Én is egy széles, viszonylag hosszú mosollyal válaszolok a néninek, bár ebben inkább tükröződik a köszönöm, és a hála, hogy segít majd nekem, amennyit lehet. Legalábbis én reménykedem benne. De megbeszélni lesz még lehetőségünk a bál után is, így ma ez csak az önfeledt szórakozás estéje. De ez mekkora cukorszirupus izé már? Hülyeség lenne ezt állítani, főleg mert nem teljesen ez a lényege a ma estének. Viszont, ha már itt vagyunk, ki kell használni azt, hogy ezt a látszatot kelthessük, szóval figyelmem megint Alex felé vándorol.
- És neked ki segít?
Reménykedek benne, hogy az én nevem fog elhangzani, nem tudom, miért, de tényleg így vagyok most ezzel. Persze, legbelül tudom, hogy ez nem lehetséges, meg hogy alapból tudunk majd konzultálni ezekről, de hát na. Mégiscsak egymás ellen leszünk, ő meg hát, vagyis én meg nem akarok ám nagyon. Főleg, hogyha majd olyan feladatunk is lesz, amikor egymást kell khm. eltenni az útból. Én azt nem akarom...
Rázom meg a fejem is, bár ebből egy kukkot sem érthet, de talán most nem is baj. Viszont én nem maradnék ezeknél, a még nem aktuális, nem időszerű, és kellemetlen problémáknál.
- Nem jössz oda Fédra nénihez, ahogy nézem kicsit le van sújtva.
Kérdem meg végül tőle, aztán a többi már rajta múlik, hogy megyünk-e, vagy nem, így csak türelmesen várok.

Bál
Bocsi a késői zárásért

Szóval Alex, meg Fédra néni cseppet, meg a többiektől könnyes búcsú...

Nem is tudom, mit mondhatnék, vagy mit nem, de azt már tudom, hogy mit szeretnék kérdezni a nénitől, így Alex beleegyezésével indulunk meg a nagy tanári asztal felé, de úgy, mintha én szellem lennék. Közben pedig az izgalom is egyre fokozódik, mert nem is tudom, hogy mit is akarok. Vagyis tudom, de hát na. Most nézzétek el nekem.
Szóval már a néninél, Fédra néninél vagyunk, és máris kicsúszik a számon, az asztal szélébe kapaszkodva.
- A bál után feltetszik jönni hozzánk? Most valahogy nem is tudom, olyan izé.
Na hát már, biztos tudja, hogy arra gondolok, hogy most ciki lenne kiakadni, de az indokot is biztos tudja. Minden esetre most szépen én elslisszolok, Alex-szel az oldalamon, hogy aztán visszaülve a helyünkre meghallgassuk Amira beszédét, és figyelmeztetését. Odamegyünk Maurice bácsihoz, és még mielőtt a zsupszkulcs elvinne minket, még felteszem azt a kérdést Alexnek, vagyis inkább mondatot, amit ott nem mertem, és ami tulajdonképpen az indok is.
- Most kezdek parázni és félni. Én lehet, hogy nem akarom ezt.
Aztán ott, a nagyteremben már semmit nem hallunk egymástól, mert repülünk is újdonsült háló- és lakrészünk felé.

Alex

Holnap nagy nap lesz, így ma elég korán be akarom fejezni a vacsit, ami jelenleg egyenlő a nagy nullával, mert nem szedek magamnak kaját. Inkább elcsevegem az itteni időt, egyedül, a többiekkel, így a sikítófrász kerülget, mikor valaki a magánszférámba jön. De csak addig ám, amíg meg nem látom, hogy ki az. Kicsit fellélegzem, és visszatér a művi mosoly is, ami inkább csak udvarias, és megkönnyebbült. Előbb én is adok egy hatalmas, aztán több hatalmas puszit, meg egy naagy ölelést, aztán még mielőtt teljesen elereszteném Alex hátát, belekezdek.
- Megijesztettél. De örülök, hogy látlak. Mi újság? Hiányzol ám a lakrészből.
Én is engedem köszönni Őt, és végre meg is teszi, és még utánam is érdeklődik, meg tanácsot, és biztatást is kapok. Tök édi...
- Kedves vagy. Köszönöm, megvagyok, bár az, hogy hogy érzem magam, az egy kicsit más dolog. Őszintén megmondom, hogy félek tőle, mert hát azért mégiscsak tüskés nagy gyíkok lesznek, és én a hüllőket alapból nem komálom.
Borzongok meg a gondolattól is, és egy kicsit el is szontyolodok. Csak ülök a helyemen, és figyelek, mert valamit szeretne mondani, viszont egyelőre még nem tudom mit. A sütit a tányéromon felveszem, egy köszönöm után beleharapok, bár inkább csak gépies a cselekedetem, sem mint azért, mert éhes vagyok, mert nem, inkább olyan apró a gyomrom, mint egy dió, de hát ez most természetes. Nem is szólok közbe, inkább csak egy olyanfajta "a lényeget mondd, ne habozz" tekintetet küldök felé, és nem térek el a témától, bár beszélgetnék szívesen arról, hogy mi is van a tusásokkal most, és tényleg nem jó ez most így, hogy jó darabig nincs szünet, csak a kaja, amikor találkozunk.
Aztán végre nagy nehezen kiböki, bár látom rajta, hogy tartózkodik tőle egy kicsit. Aztán, miután befejezte, csak odahajolok a füléhez, suttogva válaszolok, és aztán egy puszit is kap, még pluszban, mert most pusziéhes vagyok én is, meg valószínűleg ő is.
- Mindjárt elkéretőzöm, rendben?
Azzal felugrok a helyemről, elmegyek a nagy asztalhoz, és Maurice bácsihoz intézem az elkéretőző beszédemet, és reménykedem a legjobbakban. Kis idő múlva visszatérek az asztalhoz, olyan semmilyen kifejezéssel.
- Hát megkérdeztem, és van egy jó, és egyben rossz hírem is. Kimehetek, szóval feljövök én is egy picit a toronyba.
Ami viszont a rossz dolog, az még hátra van, és jobb előbb beadagolni, mint később, így egy apró szünet után hadarva fejezem be a mondatot, úgy, hogy a ruhám szélét gyűrögetem.
- De csak este tízig van kimenőm.
Hajtom le a fejem, és inkább nem nézek sehova sem, csak a ruhámmal törődök, mert hirtelen túl egyenesnek tűnik az egész, kell bele néhány hajtás, gyűrődés...