36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet
Nagyterem - Várffy-Zoller Róbert hozzászólásai (16 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1990
Írta: 2013. március 22. 14:01 | Link

Évnyitó / Évzáró

Az ételek-italok miatt gondoltam megéri részt venni az iskolai ünnepségen, ha másért nem is. Tanulmányi téren várhatóan a Levita fog tarolni, de valójában ez nem nagy szám, ők csak hozták a papírformát. Biztos menni fog a tömjénezés, de megpróbálok majd nem odafigyelni. Kviddicsben bezzeg nem ilyen nagymenők, egyetlen egy hajtójuk sem szerepelt a bajnokságban. Tipikus nyuszi viselkedés, ha valamiben nem ők a legjobbak, akkor már meg se próbálják. A kviddicsben tehát nem, de a párbajszakkör keretében azért adódott idén lehetőségem megmérkőzni egy levitással. Persze elcsalták ezt is, a körülrajongott iskolaelső nem kaphatott ki egy új arctól. SVK-val amúgy se volt idén szerencsém, az értékelésnél még jóindulattal is csak halvány nyomát lehetett felfedezni a tárgyilagosságnak. Tipikusan egy szívató vizsga volt, ahol a tanár kénye-kedve szerint dönthet.
Kiöltöztem a miheztartás végett, de legszívesebben lezseren lett volna kedvem megjelenni. A nagyterembe fokozatosan tódult be a tömeg, a díszítés sejtetni engedte, hogy ma minden a Levitáról fog szólni. Enyhe undor fogott el.
A rellonos asztalnál lassan gyűltek a diákok, legelőször Yar világító szőke feje tűnt fel. Elhaladtam mögötte, és amikor éppen az italába kortyolt, rácsaptam hátára, majd igyekezem elvegyülni a még javában izgő-mozgó diákseregben, hátha nem vett észre. Ha meg észrevett, hadd örüljön a fejének, hogy rájött, ki a tettes. Ha egy jó kis heccre adódott alkalom, nem számított, hogy háztársamról van szó, válogatás nélkül megszívattam bárkit. Egy Yartól távoli székre ültem le, bár ismertem annyira, hogy tudjam, nagyon is érti ő a tréfát, és esze ágába se lenne nagy ügyet keríteni ebből a semmiségből.  

Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1990
Írta: 2013. március 25. 11:38 | Link

Évnyitó / Évzáró

Miután leültem, csak akkor tűnt fel, hogy közben már meg is történt a revánskísérlet, Yar vaktában ellőtt el egy átkot. Szerintem meg se nézte, hogy kit céloz, pusztán így akarta levezetni a feszkót. Egyáltalán szabad így az ünnepségen átkozódni? Mondjuk Yarista Palarnnak biztosan, hallottam a tavalyi seprűs magánszámáról is. Annál nagyobb volt a felhördülés, amikor az átok a reptan tanárt találta el. Nem bírtam ki nevetés nélkül, hiába szenvedett szerencsétlen. Markovits tanár úr viszont nem rendezett jelentet, miután segítettek rajta. Nagy kár, még szívesen élveztem volna tovább a műsort. Bár belegondoltam, hogy a házunkra se vet valami jó fényt, hogy egy közülünk tanárokat átkoz. Örülhetünk neki, hogy megúsztuk a számonkérést, mert tuti, hogy Yar nem vitte volna el egyedül a balhét.  
A pontverseny eredményhirdetése teljesen hidegen hagyott, bár mi is kaptunk vigaszdíjként egy csomagocskát, amit azonban én unottan félretoltam magam elől. Nem kértem az alamizsnából, de azért a Rellont megtapsoltam. Az egyéni kviddicses elismerésemnek természetesen nagyon örültem, de a bajnoki cím közömbösen érintett, annyira irritáló volt, hogy egy lúzer csapattal kell osztoznunk. Még az ezüst is szebben csillogott volna, mert az legalább csak a miénk lenne.
Következett az évfolyamelsők kihirdetése. Hangoztattam lépten-nyomon, hogy jó lenne megcsípnem az évfolyamelsőséget, ha az iskolaelsőséget nem is, mert akkor legalább visszavághatnék Nikinek a párbajszakkörös komikumért. Szokatlan idegesség is fogott el, amikor a harmadik évfolyamhoz ért a diri. Az én nevemet mondták. Há! Diadalittasan vonultam ki, közben pedig lepacsiztam a rellonosokkal.
- Köszönöm igazgató úr! - fogtam kezet az öreggel, majd kiválasztottam a számomra szimpatikus ajándékot. Nagyon illusztris társaságba kerültem, Alex mellé állítottak be. Most, hogy Niki elszállt, egyedül őt tartottam ellenfelemnek az iskolaelsőségért folyó harcban. Előszeretettel hangoztatta, hogy ő nem tanul semmit, meg őt magát is meglepik az eredményei. Tipikus álszerény viselkedés, a múltkori edictumos szövegétől is a hányinger kerülgetett.
Láss csodát, én lettem az iskolaelső is. Féltem, hogy csak szájhős lesz belőlem, mert annyira nem volt komoly az elhatározásom, mint amennyire így utólag be lehet állítani. Röhej, hogy az igazgató is ezzel példálózott, igen jól jöttem ki most ebből.
- Igggen! - emeltem fel ujjongva kezem a magasba, hatalmas gát szakadt át bennem.  Legalább ezt a nagyon fontos címet elhalásztuk az okostojások elől. Még az arcképem is kikerült a szfinx fölé, amit úgy fogtam fel, hogy egymagam lenyomtam az egész Levitát.
Felvehettem volna az Alex stílust, ha azt mondom, hogy érezze az egész Rellon magának ezt a címet, de tudtam, hogy őket ez úgysem hatná, így hát fel se szólaltam. Csak próbáltam a lehető legjobban kiélvezni a pillanatot, hogy mindenki engem ünnepelt, ki őszintén, ki kevésbé őszintén.
Az asztalmohoz kerülővel mentem vissza, végigvonultam a levitások között, egy amolyan „Na, ki a király?” üzenetet sugallva a testbeszédemmel. Várffy-Zoller Róbert, iskolaelső. Ezt még nekem is emésztenem kellett, de azt hiszem, nem lesz nehéz megszoknom.
Utoljára módosította:Várffy-Zoller Róbert, 2013. március 26. 15:14 Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1990
Írta: 2013. június 2. 01:18 | Link

Mágustusa - köszöntőest

- Brigitte Bonneville

A jelentkezési lapom beadása után már tűkön ültem, hogy végre megtudhassam, bekerültem-e a résztvevők közé. Persze ezt is addig húzták, amíg lehetett, egy nagyszabású köszöntőest során szándékoztak kihirdetni a sikeresen kvalifikálókat. Külön erre az alkalomra új, méregdrága dísztalárt varrattam magamnak, fodrászhoz is elmentem, a megjelenésemnek kifogástalannak kellett lennie. Nem tudtam, hogy a kihirdetést mikorra tervezik az este folyamán, de mivel biztos voltam benne, hogy bekerülök a versenyzők közé, eldöntöttem, hogy már a kezdetektől törekedni fogok rá, hogy minél több információt begyűjthessek a versenyről. Partnert nem is hívtam magammal, csak hátráltató tényező lett volna a terveimben. Az alapos felkészülést mindenesetre fontosnak tartottam, ennek jegyében a köszöntőest folyamán a külföldi iskolák bajnokait kívántam megkörnyékezni, legalább az egyiküket. Biztos voltam benne, hogy tőlük még én is tanulhatok, mert a tapasztalatot nem helyettesítheti semmi, márpedig ebből én hiányt szenvedtem, első mágustusámra készültem.
A Nagyterembe a szokásos magabiztos stílusomba léptem be, elegáns megjelenésem egyszerűen kiemelt a szürke tömegből. Helyet foglaltam a Rellon asztalánál és higgadtan vártam a fejleményeket. Fürkésztem az arcokat, általános izgatottság uralkodott mindenkin. Itt se rendeztek még ilyen nagy, nemzetközi eseményt, talán ezután már nekem se kell szégyenkeznem, hogy egy isten háta mögötti porfészekben tanulok.
Az igazgató beszédjében köszöntötte a külföldi iskolák delegációit, kiváltképp a bajnokokat. A Beauxbatons szőkeségét szúrtam ki magamnak, ő lesz az én emberem. A résztvevők bejelentésénél eszembe se jutott, hogy nem kerülhetek be, izgulás helyett azzal foglaltam le magam, hogy igyekeztem megfigyelni a szólítottak gesztusait. Amikor sorra kerültem, szolid kézfeltartással ünnepeltettem egy kicsit magam a kivonulásnál, de nem vittem túlzásba. A DÖK elnökétől megkaptam a kiválasztottaknak dukáló jelvényt, Amirának egy puszit is adtam, így tartottam illendőnek.  
Immáron ismertté vált a versenyzők névsora, senki se képviselt komolynak ígérkező konkurenciát a szememben, úgy véltem, kizárólag rajtam múlik minden, a képességeim végső győzelemre predesztinálnak. A vacsora közben azon tűnődtem, hogy vajon kit választhatnék mentornak, mert bizony erről még fogalmam se volt. Tulajdonképpen mindegy is, reméltem, hogy valakit össze tudok itt a bálon szedni az adminisztráció végett, nekem tökéletesen megfelelt volna az is, ha csak papíron van mentorom. Sokkal inkább foglalkoztatott a Beauxbatons bajnoka, így amikor kezdetét vette a tánc, rögtön megkerestem, hogy felkérjem.
- Várffy-Zoller Róbert. - mutatkoztam be meghajolva.
- Felkérhetem egy táncra kisasszony? - tettem fel a kérdést. Nem szoktam meg az elutasítást, pláne ilyenkor, ha elővettem a nyájas énemet.  
    
Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1990
Írta: 2013. június 2. 23:06 | Link

Mágustusa - köszöntőest

- Brigitte Bonneville

Kiszemelt táncpartnerem felkérésekor megszokásból magyarul szólaltam meg, pedig akár francia tudásomat is megcsillogtathattam volna. De ami késik, nem múlik! Szüleim révén a magyar és a német egyaránt anyanyelvemnek tekinthető, angolul és franciául pedig megtanultam, hála az otthoni neveltetésnek.
- Köszönöm. - biccentettem a dicsérő szóra, kedves gesztus volt a lány részéről.
Brigittet felvezettem a táncparkettre, finoman átöleltem a derekát. Anyám mániájának köszönhető, hogy táncórákat is kénytelen voltam venni, így jó táncosnak számítottam, még egy kifinomult francia hölgynek se lehetett panasza rám. Persze a partnertől is sok minden függ, nekünk azonban sikerült pillanatok alatt megtalálnunk az összhangot, könnyedén mozogtunk.    
- A győzelem érdekében ki kell zárnom az izgalmat. - immáron franciául beszéltem, feltételeztem, hogy így könnyebben meg tudjuk érteni egymást, no meg egy kicsit szerettem volna lenyűgözni is a szőkeséget.
- Nem semmi, hogy magyarul is meg tudsz szólalni, rettentő nehéz nyelvnek tartják. - a hízelgés eszközéhez nyúltam, bár egyre inkább kezdett elegem lenni ebből a túlzottan udvariaskodó szerepből.
- Anyukámat is Brigittenek hívják. - ejtettem el egy személyes megjegyzést, hátha sikerül oldanom egy kicsit a hangulatot, bár visszájára is elsülhetett a dolog, lehet, hogy a lánynak tökéletesen megfelelt a hűvös, távolságtartó csevegés. A szemkontaktust is nehezemre esett fenntartanom beszéd közben, Brigitte dekoltázsa le-lehúzta a tekintetemet. Már vártam, hogy kifejezi ezért nemtetszését, és faképnél hagy, szigorú erkölcsű lánynak tűnt. Bár ez esetben talán visszafogottabb ruhát választott volna.
Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1990
Írta: 2013. június 5. 21:08 | Link

Mágustusa - köszöntőest

- Brigitte Bonneville

Éreztem, hogy elértem a kívánt hatást azzal, hogy franciául szólaltam meg, máris közvetlenebbé vált a hangnem.
- A többiek kiiktatása? Mit értesz ez alatt? - igyekeztem megragadni a lehetőséget, hogy esetleg kaphassak néhány tippet a versenyhez.
A lánynak nem jött be a behízelgő stílus, tudtomra is adta, nem kertelt. Tetszett ez a határozottság, nekem is könnyebbséget jelentett, ha nem kell erőltetett módon, folyamatosan jeleznem az iránta tanúsított tiszteletet.
- Anyukám német, de a divatvilágban dolgozik, így megkerülhetetlen számára Párizs és a francia nyelv ismerete. Elvárta tőlem is, hogy megtanuljam. - adok magyarázatot francia nyelvtudásomra.
A szemtelenségemet meglepően könnyedén kezelte, finoman figyelmeztetett. Szimpatikus volt ez az elnéző bánásmód, nem verte ki rögtön a hisztit.
- Bocsánat. - mosolyodtam el csalfán, most már tudtam, hogy a lány nem vette nagyon zokon, hogy megbámultam. A csodás idomai előbb még csak a tekintetemet vonzották, de most már a kezem is megindult volna lefelé a derekáról, azonban a manőver véget ért, mielőtt melegebbre fordult volna a helyzet, mert csúnyán meglöktek. Az elkövető ugyan próbált bocsánatot kérni, de ezt annyira félénk módon tette, hogy normális esetben felháborodtam volna. Ki se állhattam, ha valaki nem merte vállalni tetteiért a következményeket, de most úgy döntöttem, türtőztetem magam. Legyintettem egy sóhaj kíséretében, hogy tűnjön már el, mielőtt meggondolnám magam.
- Hol tartottunk? - átkaroltam újra Brigittet, hogy tovább táncolhassunk. Sokáig már nem szándékoztam a társaságommal terhelni, csak nem szerettem volna, hogy egy ilyen kellemetlen incidenssel váljunk el.
- Tulajdonképpen neked mi lesz a szereped a verseny során? - érdeklődtem, persze nem minden hátsó szándék nélkül, kíváncsi voltam rá, mennyit profitálhatok abból, ha sikerül összebarátkoznom a lánnyal. Szerettem volna megtapasztalni a közelségét, ezért ha engedte, közelebb húztam magamhoz, annyira, hogy egymás fülébe suttogva is folytathattuk volna.
Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1990
Írta: 2013. június 13. 15:27 | Link

Mágustusa - köszöntőest

- Kiva Faraday

Kellemesen elbeszélgettem Brigitte-tel, reméltem sikerült szimpátiát ébresztenem benne, még kapóra jöhet később a segítsége. A tánc végén elbúcsúztunk, meghajoltam, még egy puszit is kaptam tőle. Mi ez, ha nem jó jel?
Az üdítők felé vettem az irányt, közben szétnéztem a teremben. Az egyetlen nagyobb csoportosulás a levitásoké volt, ezen már meg sem lepődtem. Szinte tapintani lehetett a teremben az egymás iránti túláradó szeretetüket. Nyilvánvaló, hogy a csodálatos és összetartó közösségük minden kívülállóból irigységet váltott ki, de persze ezt senki sem vallotta be. Néhány szerencsés kieszközölhette a házváltást, de a többségnek csalódottságában más nem maradt, mint szekálódással élni a kékek felé, megpróbálván feledni a fájó igazságot, miszerint a Levita maga a földi paradicsom. Óh, ti szegény kékek! A puszta gondolattól is majdnem elsírtam magam, hogy milyen szenvedéseket élhetnek át a folyamatosan őket érő atrocitások tömkelegében.
Az italos pultnál nem válogattam, az első kezembe kerülő nedűből töltöttem. Hm, áfonyalé. Egész finom. Lassan ideje volt annak is, hogy mentort keressek magamnak. Amira szavai szerint a lelki támasz végett lesz szükségünk rájuk. És mi van, ha a lelki dolgaimat egyedül szoktam lerendezni?
Szerencsére megláttam Kivát, aki éppen egymagában üldögélt. Ő lesz a tökéletes mentor. A kviddics, a közös élmények összehoztak minket már annyira, hogy megbízzak benne. Töltöttem egy italt neki is, majd odamentem hozzá.
- Szia! Hát te? Csak így egyedül? Egy italt? - szólítottam meg, majd lehuppantam mellé, és már nyújtottam is a poharat. Aki ismert az már ennyiből is tudhatta, hogy akarok valamit. Szokatlan volt Kivát ilyen ruhában látni, de persze ez cseppet sem volt ellenemre, sőt.
- Dögös vagy ebben a ruhában, nem gondoltam volna, hogy a kék jól áll neked. - nem féltem kinyilvánítani a véleményemet, megszokhatta tőlem a lány, hogy megmondom, amit gondolok.
- Rád gondoltam, hogy lehetnél mentorom a tusán. Vállalod? - rá is tértem a lényegre, felesleges lett volna tovább húznom a dolgot. Fel se készültem arra, hogy nemet mond, ellenállhatatlan ajánlatnak tartottam, hogy valaki a mentorom lehessen.  
Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1990
Írta: 2013. július 3. 23:42 | Link

I. forduló

Rossz irányba fordultam, éreztem, hogy találat érte a lábamat, testem alsó része megdermedt. Sóbálvány átokkal volt dolgom, mely szerencsémre félresikerült, talán pont azért, mert Yar nonverbális varázslásból még nem volt annyira májer, mint hitte magáról. Így hát a kezeim szabadon maradtak, és mivel a Relaxo bevált, lehetőségem nyílt egy Finite Incantatem-mel újra teljes értékűen mozgásképessé válnom. A hátráltató átkaim közül az első kettő befuccsolt, a harmadik azonban már csodaszépen telibe kapta a szőkét. A Dormiendana ezek után már gyerekjáték volt.
- Ennyit rólad selyemfiú! - diadalittas kacajjal küldtem álomba, ám a totális megsemmisítésre már nem volt lehetőségem, ugyanis Kati hangját hallottam, így jobbnak láttam továbbállni. Tudtam, hogy országos puszipajtások Yarral, biztos nem hagyná annyiban, hogy ilyen csúnyán elintéztem a kis kedvencét. A lánnyal viszont egyelőre nem szerettem volna megküzdeni, hiszen a kviddicspályán egy csapatban játszottunk, az ottani egység érdekében a tusán csak a legvégső esetben kívántam konfrontálódni vele, ha személye veszélyeztetné a győzelmemet. Kati egy gyenge kísérlettel még megkísérelt egy gáncsoló átokkal eltalálni, de addigra biztonságos távolságba jutottam. Nem értettem, hogy mit van úgy oda ezért a ficsúrért, pláne azok után, hogy a gyakorláson milyen gátlástalanul viselkedett vele. Különben is, ez egy egyéni verseny, itt mindnyájan ellenfelek vagyunk, a versenyzőtársak közti szoros kapcsolat csak hátráltató tényező. Kati is rájöhetne erre, ha tényleg komolyan gondolta a tusát.
Fújtam egyet, majd óvatosan továbbindultam. A doxyknál már csak veszélyesebb jöhet. Egyszer csak a semmiből apró fehér köd, majd fény jelent meg az orrom előtt, olyan váratlanul, hogy azt se volt időm eldönteni féljek-e vagy ne. Nem kellett, ráleltem a hőn áhított kulcsra.
- Tájolj! - a pálcám hegye kijelölte az északi irányt, az égtájak alapján be tudtam lőni, hogy merre induljak. Több se kellett, uzsgyi nekiindultam, minél előbb ki szerettem volna jutni. Rövidesen elértem a tisztást, innentől kényelmesebb tempóra váltottam, megigazítottam egy kicsit a ruhámat, rendbe tettem magam, mégse olyan ziláltan lépjek a közönség elé.
Büszkén léptem be a nagyterem ajtaján, nagyon úgy tűnt, hogy én tértem vissza elsőként. Szólnom se kellett, csak széttártam karjaimat, és minden szerénységet nélkülözve néztem végig az egybegyűlteken. Nem ok nélkül ünnepeltettem magam, alaposan rászolgáltam, igyekeztem is kiélvezni minden pillanatát.
    
Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1990
Írta: 2013. szeptember 25. 18:10 | Link

Évnyitó

A vizsgaidőszakban sikeresen elértem, hogy negyedik évfolyamos maradhassak. Írtam hat kiváló vizsgát, többet nem voltam hajlandó. Hét sikeres vizsga esetén készülhetnék az ötödikre, ami meg is lett volna, ha egyesek tartanák a szavukat. Határozottan emlékeztem rá, hogy a tusán való részvételért minden versenyzőnek be lett ígérve egy kiváló minősítés tetszőlegesen választott tantárgyból. Aztán persze később már visszakoztak, csak a győzteseket részesítették ebben a kiváltságban. Apropó győztesek. Szánalmas, hogy nem hoztak döntést, és két bajnokot is avattak. Számomra a mágustusa tradícióinak semmibe vételét jelentette ez, hiszen alapvető kikötés, rengetegszer hangoztatott szólam, hogy a végén csak egy maradhat. Még szerencse, hogy nem én lettem az egyik bajnok, ki nem bírtam volna, ha osztozkodnom kell, inkább önként lemondtam volna a címről.
A nagyterembe lépve, a díszítést meglátva ért a felismerés, hogy a sárgák nyerték meg házkupát. Ki nem néztem volna belőlük, összességében bárgyúnak és ostobának tartottam őket. Még jó, hogy a Rellon nagy ívben tett az egészre, mert a navinésektől kikapni hatalmas égés a többieknek, akik komolyan álltak hozzá. Jó okom volt rá, hogy teljesen közömbösen viseltettem idén a pontverseny iránt, mindent a tusának rendeltem alá, mindhiába. Az iskolaelsőség megvédése egy kis vigaszt jelenthetett volna, de amikor közölték, hogy nem jár a beígért vizsgakedvezmény, hagytam a búsba. Remélem magukba szállnak egy kicsit, az iskolára sem vet jó fényt, hogy egy iskolaelső a következő évben bukott diákká válik.
Igazából nem is volt sok értelme eljönnöm az ünnepélyre, csak a kviddicsben bízhattam, hogy jut nekem is valami dicsőségmorzsa. Unott arccal foglaltam helyet az asztalunknál, karba font kézzel szemléltem az összegyűlteket.
Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1990
Írta: 2013. október 5. 18:47 | Link

Annabell

Az ünnepség folyt a maga monoton medrében, de egyszer csak szúrást éreztem az oldalamban. Odakaptam, egy pillanatra a szemem is becsuktam. Mikor kinyitottam, különös érzés kerített hatalmába. Az Eridon asztalánál összenéztem egy lánnyal, és minden vágyam az lett, hogy ölelhessem, csókolhassam.
~ Mi van veled ember? Ez egy bányarém, akire normális esetben rá se néznél! ~ szólalt meg egy belső hang valahonnan nagyon mélyről, de képtelen voltam elkergetni a szerelmes gondolatokat, ráadásul a lány rövidesen oda is jött hozzám.
~ Légy erős! Ellen kell állnod! ~ belül hatalmas csatát vívtam, de kívülről ebből legfeljebb annyi látszódhatott, hogy néha ökölbe rándult a kezem, vagy behunytam a szemem. Sajnos a mágia hatása fokozatosan felülkerekedett a valós énemen.
- Naná, hogy hiányoztál, édes. - te jó ég, miket hordtam össze, valójában fogalmam se volt, hogy honnét szalasztották ez a csajt, még a nevét se tudtam. Az ellenállásomból annyira futotta, hogy nem kezdeményeztem, viszont a lány kénye-kedve szerint kiélhette magát rajtam. Hagytam, hogy megcsókoljon, hagytam, hogy magához húzzon. A rövid szünetet kihasználva fejemet a vállába fúrtam. Legszívesebben örök életemre így maradtam volna, mintha ebben a pozícióban találtam volna meg életem értelmét.
Cselekednem kellett. A ruhát finoman letoltam a lány bal válláról, és csókokkal halmoztam el e számomra kiváltképp vonzó testrészét. Lábaim és kezeim néha-néha azonban idegesen megremegtek, ez jelezhette, hogy valami nagyon nem volt rendben.
Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Mardekár Malazár
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1990
Írta: 2015. október 26. 11:40 | Link

Halloween - egyedül

A tavalyi halloween gyengén sikerült, reméltem, hogy idén többet kihoznak magukból a szervezők. Azonban nagyot kellett csalódnom már rögtön az esemény meghirdetésekor: idén nem szerveztek párbajozást. Remek, az egyetlen élvezhető programit sikerült eltörölniük. Elhatároztam, hogy csak azért is el fogok lőni pár átkot, úgyis mindig találni az ilyen alkalmakon néhány balekot, akik szinte magukat kínálják fel, hogy áldozatok lehessenek. A jelmezemen nem kellett sokáig gondolkodnom, Mardekár Malazár bőrébe bújtam. Rendkívül élethűre sikerült az álcám, biztos voltam benne, hogy nehezen fognak rám ismerni. A jó öreg Malazárnak meglehetősen kétes megítélése volt manapság, de az érdemeit elvitatók rendszerint megfeledkeztek egy fontos körülményről: elképzeléseit, cselekedeteit az ezer évvel ezelőtti viszonyok között kellene értelmezni, nem pedig a jelenbe vetítve. Ezt figyelembe véve pedig semmivel se volt gonoszabb vagy elvetemültebb, mint bárki más, korának legnagyobb varázslói közé tartozott. Biztos voltam benne, hogy arra tökéletes lesz Mardekár Malazár szerepe, hogy a sárvérűekre a frászt hozhassam.
A nagyterem bejárata előtt megpróbáltak a kezembe nyomni valami löttyöt, mondván, hogy ez megvéd a démonoktól. Nemes egyszerűséggel a földre borítottam a fiola tartalmát, nekem ugyan nem volt szükségem semmilyen bájitalra egy olyan helyen, ahol egy Felagund taníthatta a bájitaltant. Több károm lenne belőle, mint hasznom, ha meginnám. Leszámolok önerőből is bármilyen démonnal, csak jöjjenek nyugodtan.
A terembe lépve elsőként az italos pult keltette fel a figyelmemet. Odamentem hát, és le is húztam egyet a Gyilkos Mámor nevű itókából. Mámoros íze volt, szó mi szó. Elkezdtem nézelődni, kerestem a leendő áldozataimat.
Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Mardekár Malazár
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1990
Írta: 2015. október 30. 12:28 | Link

Luca - Gréta - Zoli

Nem sok embert  tudtam felismerni, rendesen elmaszkírozták magukat. Lucát viszont kiszúrtam, és még azt is jól halottam, hogy a szoknyájának hosszára megjegyzést tettek. Bizonyára az egyik nővére gondolta úgy, hogy feltétlenül közölnie kell ezt. A közelükbe keveredtem, de ügyelve arra, hogy ne legyen feltűnő, hogy készülök valamire.
- Reducio! - mormoltam el feltűnésmentesen a kisebbítő bűbájt, egyenesen Luca szoknyájára célozva. Ugyanis én úgy gondoltam, hogy rövidnek ugyan a rövid, de még mindig nem elég rövid az a bizonyos ruhadarab. Nem valószínű, hogy kiszúrtak a tömegben, ezért feltűnésmentesen odébbálltam.
Ekkor azonban meglepetés ért, egy kis démon szólított meg, mondván, hogy ő a lelkiismeretem. Mióta van nekem olyanom? Mindenesetre arra sarkalt, hogy kérjem fel táncolni Boglár Grétát. Persze, majd pont egy nyamvadt kis sárvérűvel fogok táncolni, még mit nem. Ráadásul közben félénknek és csendesnek kezdtem érezni magam. Az ellenállásra esélyem se volt, kiutat talán az jelenthetett, ha megpróbáltam ellentmondást felfedezni a démon utasításaiban. Ezt volt az utolsó tiszta gondolatom, egyelőre elvesztettem magam felett az irányítást, és Gréta előtt találtam magam.
- Szia.. szóval... hát... izé.. arra gondoltam, hogy táncolhatnánk. - nyökögtem ki félszegen, és közben a cipőm orrát bámultam. Hánynom kellett magamtól, de tehetetlen voltam. Ekkor azonban szembenéztem a levitás Kilt Zolival. Levitás.. volt egy tiszta pillanatom, no meg a démon is azt mondta, hogy a párja úgysem bánná, ha felkérem Grétát táncolni.
- Te meg kopj le! - szóltam, a mesterségesen keltett félénkségemnél e pillanatban erősebbnek bizonyult a levitások iránt érzett szeretetem. Gréta esetében a sárvérűségére kell koncentrálnom, és akkor talán sikerülhet legyőznöm a démont.
Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1990
Írta: 2019. szeptember 30. 21:51 | Link

Lena Felagund

Rosszkedvűnek éreztem magamat. Nade mi az, ami mindig felvidít? Megszívatni egy diákot. Lehetőleg egy levitást. Benyitottam a Nagyterembe, megfagyott a levegő, mindenki bekussolt. Csak egy valaki csámcsogását hallottam messziről, a tanári asztaltól. Intettem, mire az alapzaj visszatért, megnyugodtak, hogy nem őket választottam célpontnak.
- Áh, Felagund professzor! Látom jó étvágya van. - leültem mellé, persze a hangsúlyomból lehetett érezni, hogy ironizálok. Pontosan tudtam, hogy az öreg unokája volt az a merész, aki ideült a tanári asztalhoz. Lena Felagund. Azt mondták sokra hivatott, érdemes lesz rá odafigyelni. Szegénykém a Levitába került, de a helyzete így sem volt reménytelen. Az ambíciói feltétlenül megvoltak ahhoz, hogy kiemelkedjen az egyszerű stréberek szürke tömegéből, különben nem jelentkezett volna tanársegédemnek. Annyit mindenesetre elért, hogy higgyjek a csiripelő madárkáknak, és tényleg odafigyeljek rá. Például most egy büntetéssel.
- A nagyapád megengedte, hogy a helyén étkezz? - tettem fel a kérdést. Még ha meg is engedte, a házirendet nem sértheti meg senki. Vannak szabályok, be kell tartatni őket.
Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1990
Írta: 2019. október 1. 21:38 | Link

Lena Felagund

Tudtam a szomorú körülményekről, de hiába próbáltam volna meg együttérzést tanúsítani Felagund professzor felé, egyszerűen nem ment. Mindig eszembe jutottak a modernnek semmiképpen sem nevezhető módszerei, amelyekkel annyi nehéz percet okozott minden diáknak. Nagy tudású volt, és évtizedekkel (századokkal?) ezelőtt biztosan kiváló tanár is, de eljárt felette az idő. Már akkor is szenilis volt, amikor én jártam hozzá órákra, és azóta csak rosszabbodott a helyzet. Épphogy csak azt nem mondtam ki, hogy már úgysem húzza sokáig az a vén f*sz, de volt bennem annyi önkontroll, hogy az unokája előtt nem tettem ilyen megbocsáthatatlan kijelentést. Itt helyben összetörtem volna a lelki világát, azt hiszem.
- Hm, le se tagadhatod, hogy levitás vagy. - válaszoltam a hosszú monológjára, amelyben amellett érvelt, hogy családtagként helye van a tanári asztalnál. Bár aki így képes lökni a sódert, simán lehetne eridonos is.
- De azt meg tudod-e nekem mondani, hogy az igazgató fia az említett esetek idején a tanoda diákja is volt-e egyben? - tettem fel egy keresztkérdést, ugyanis ezt a fontos információt valamiért elhallgatta.
A teát örömmel elfogadtam, és bólintással jeleztem, hogy a tortából is kérek. Szimpatikus volt a lány talpraesettsége, és az igyekezete, hogy kivágja magát a felelősségre vonás alól. Nyilvánvalóan ezért is próbált meg lekenyerezni. És ez akár még célravezető is lehetett, de az okoskodást ki nem állhattam.
- Milyen mostanság a Levitában? Házvezető-helyettes voltam ott egy darabig. De gondolom már ezt is kívülről fújod. - vetettem fel egy korty tea után. Persze nem felejtettem el, hogy büntetést kell adnom, de szerettem akkor lecsapni, amikor már nem számítottak rá.
Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1990
Írta: 2019. október 3. 18:23 | Link

Lena Felagund

Ha valaki, akkor én pontosan tudtam, hogy melyek azok a dolgok, amelyek elviselhetetlenül zavarni tudtak egy levitást. Kínok kínját élték át például, ha meghagytam őket a tudatlanságban, és rájuk hagytam, hogy önálló kutatómunkával keressék meg a választ. Persze ehhez a megoldáshoz csak olyankor szoktam folyamodni, amikor már elvesznek a részletekben, és egy amúgy teljesen lényegtelen dologról érdeklődnek.
- Abban a bizonyos vaskos kötetben erre is megtalálod a választ, ha bizonytalan vagy. - jegyeztem meg, hadd furdalja csak a kíváncsiság. Lena ezután már lépne is le, de nem engedhettem el ilyen könnyen.
- Egyél-igyál tovább csak nyugodtan, semmi feltűnés, de közben figyelj arra, amit mondok. - szóltam, hogy az asztalnál tartsam.  
- Örültem, hogy jelentkeztél tanársegédnek, még ha nem is téged választottalak. - váltottam bizalmasabb hangnemre.
- Van benned tehetség, és nem akarom, hogy elpazarold. - közben én is úgy tettem, mintha ennék, a kívülállók nem igazán észlelhettek, hogy társalgunk.
- Én tudok segíteni abban, hogy kihozd magadból a maximumot. - tettem hozzá. Akárki azért nem kapna ilyen ajánlatot tőlem, de a végső szó a lányé volt, eldönthette, hogy él-e a lehetőséggel.
- Te pedig segíthetsz abban, hogy az egész iskolának megmutassuk a helyes utat. Terelgesd és segítsd a társaidat, hogy a mágusvilág megbecsült tagjaivá válhassanak. - szükségem volt bizalmi emberekre, főleg a Levitában. Lena pedig volt annyira eszes, hogy rájöjjön magától, mit jelentett ez a feladat. Az iskola érdekében diszkréten jelentenie kellett volna nekem minden rendellenességet, ami tudomására jutott.
- Számíthatok rád? - kérdeztem rá.
Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1990
Írta: 2019. október 4. 17:23 | Link

Lena Felagund

Éreztem a lányon a bizonytalanságot. Pedig semmi oka nem volt a félelemre. Sőt, nagyon is megtisztelő feladatot kínáltam fel neki.
- Ne gondolj semmi bonyolultra. Ha a faluban laksz, az sem kizáró ok. De te mégis többet mozogsz a diákok között, és olyanról is tudomást szerezhetsz, amiről én nem. - a jó érdekében volt szükségem információkra, nem azért, hogy megkeserítsem bárki életét is.
- Mit gondolnak a tantárgyamról, készülnek-e rendesen, kinek van szüksége korrepetálásra, ilyesmikről szeretnék elsősorban tudni. Nem kérdezhetem meg ezeket mindenkitől, és még ha meg is kérdezném, előttem nem mindenki nyílik meg olyan könnyen. Segíteni viszont mindenkinek szeretnék. - úgy gondoltam, hogy ezzel az érveléssel biztosan meggyőzőm Lenát. Aztán, hogy ténylegesen hogyan alakulna a feladatköre, majd kialakul a jövőben. A teát közben elfogadtam, nagyot kortyoltam belőle.
- Te lennél a titkos jobb kezem. A tanársegédemről mindenki tudja, hogy nekem dolgozik, éppen ezért óvatosabbak vele is. - a titkosság tényleg csak azért kellett, hogy őszintébbek legyenek a diákok.
- Nos, így már világos, hogy mit szeretnék? - kérdeztem rá. Ennél részletesebb magyarázatot szerintem szükségtelen volt adnom. Ha vállalja a feladatot, akkor ezután már fogja vállalni, ha meg nem vállalja, akkor hiába szövegelek többet, nem fog változni az elhatározása úgysem.
Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1990
Írta: 2019. október 4. 21:19 | Link

Lena Felagund

Kellemes csalódást okozott, hogy Lena még azt is bevállalta, nem költözik a faluba. Ezt a fajta elhivatottságot kerestem! Újabb megerősítést kaptam, hogy a szimatom nem csalt, tehetséges diákról volt szó, akit érdemes támogatnom.    
- Remek. - nagy jelentet nem rendeztem, miután igent mondott a feladatra, a szavam is elég volt arra, hogy megpecsételjük az egyezséget.
- Hatott. De nem azért, mert megittam. Maga a ravaszság imponált, hogy ilyen trükkös megoldáshoz folyamodtál. - szívesen kacsintottam volna egyet, de kerültem a feltűnést.
- A vörös poszátavirág-szirom jellegzetes színe egyből elárulta, hogy mit küldtél. Elővigyázatosságból amúgy is be szoktam vetni a Scarpin-féle elemzőbűbájt minden ismeretlen eredetű folyadékon. - nem most jöttem le a falvédőről, de szerintem Lena sem gondolta, hogy meg fogom inni a bájitalt.
- Máris mehetsz, de előbb még megmondom, mi a büntetésed. - most jött a feketeleves, de nem tehettem mást, hiszen egyből gyanússá vált volna, ha büntetés nélkül elengedem.  
- Egy héten keresztül itt kell enned a tanári asztalnál az én helyemen. Én a rellonosok asztalánál fogok addig ülni, és te fogod nekem felszolgálni az ételt-italt. Egész ügyes vagy ebben, ahogyan most tapasztaltam. - nagyon ment neki a kínálgatás, úgyhogy gyerekjáték lesz neki ez a büntetőfeladat. A többiek ebből azt fogják látni, hogy rendesen megleckéztettem. Hadd gondolják csak, hogy kipécéztem magamnak Lenát, és ő a legújabb "kedvenc" levitásom, akit kedvemre szívathatok.
- Ja, és öt pontot is levonok, biztos, ami biztos alapon. - tettem még hozzá, aztán útjára engedtem. Megleszünk mi ketten, jó előérzeteim voltak a jövőt illetően.
Szál megtekintése

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Nagyterem - Várffy-Zoller Róbert hozzászólásai (16 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet