[Lucus]

Amikor Kornél visszakísérte a hálókörletébe, miután némileg megenyhült, berohant a szobájába, és ugrándozni, sikongatni kezdett örömében. Azért félig biztosan megnyerte a csatát, elvégre a fiú megcsókolta, és ezt már nem lehetett visszavonni. Azon gondolkozott, kihez szaladhatna elmesélni, és először persze anya jutott eszébe, de ő már nem volt a kastélyban olyan későn, aztán Luca, és már indult is volna, amikor rádöbbent, hogy bizony takarodó idő van. Telve a boldogsággal, de apró csüggedelemmel feküdt le az ágyába, miután megfürdött, de csak arra volt képes, hogy félóránként vigyorogva keljen, és abban is biztos volt, hogy alvás közben sem lehetett ezt letörölni az arcáról.
Így aztán nem is csoda, hogy korán kel fel. Felöltözik, és az elsők között lép a Nagyterembe reggelizni, de leginkább Lucát várja. Forgatja a tányérját, az ételeket pakolássza rajta jobbra-balra, meg a pálcájával lebegteti az üres helyeken a tányérokat, amikor végre megérkezik a lány.
Felpattan, odarohan hozzá, megragadja a karját, és nagy, csillogó szemekkel néz barátnőjére, a többiekre meg elnézést kérve, amiért ő bizony most kisajátítja magának, és elrángatja.
-Beszélnünk kell!-
Közli határozottan, köszönés helyett, és amikor eszébe jut, mennyire modortalan volt, akkor azért mégis csak kipótolja ezt az üdvözlést.
-Jó reggelt!-
Már fogja is a karját a lánynak, és rángatja a navinéseknél egy olyan asztalrészhez, ahol nem ülnek sokan, hogy azután levetődjenek a padra. Nem akarta a pirosakhoz rángatni, különben is, innen remek kilátás nyílik a rellonos asztalra, pontosabban arra a helyre, ahol Kornél ülni szokott - meg egyébként a nagy részére a zöldek helyének. Kicsit furán érzi magát, helyezkedik a padon, sosem ült még másik asztalnál, csak az eridonosnál.
Hatalmas széles vigyorral, csillogó szemekkel néz a lányra, és úgy érzi, ki tudna pattanni a bőréből a lelke, hogy körbeszáguldja a világot. Soha nem tapasztalta még ezt, de szeretné máskor is, nagyon!
-Megcsókolt!-
Hadarja halkan, némileg talán vinnyogó hangon, mert annyira izgatott, nem tudja magába fojtani. Jelentőségteljesen néz a lányra, bizony ám, ő már nagylány, megcsókolta egy nagyfiú! Alig várja Luca kérdéseit, hogy részletesen kibeszélhessék a történteket.

[Szív Király]



Nagy dolog van készülőben a nagykislány életében- állítja Anya, Faithi, és Mama a hétvégén a csajos délutánon. Ő ilyenen még sosem volt, mert soha nem hívták a lányok magukkal a "csodabogarat", és igazából nincs is neki sok lány barátja... persze fiú se. Szóval összességében sincs neki sok, de a lényeg, hogy most bizony összegyűlt a család nőtagjainak kupaktanácsa, hogy megvitassák ezt az új helyzetet, amikor is a nagykislány bálba készül egy nagyfiúval - tehát randizik.
Mama még nem tudott semmit Kornélról, így mindent el kellett neki mesélni - szerencsére ezt a szerepet Anya vállalta, és beszámolt zanzásítva, amiért a kicsi hálás volt, mert nem tud pirulás és szégyenlősködés nélkül, összefüggően, hosszan beszélni róla, pláne az érzelmi részéről, amiben, mint tudjuk, nem túl ügyes.
Először felpróbálta a ruhát, amit Anyával választottak, és nagy örömére mindenkinek nagyon tetszett, így megmutatták a ház egyéb részeibe szorult Apának és Papának is, meg a testvéreinek. Még a fiúk se tudtak rosszat mondani, szóval elkönyvelték ezt sikernek, ezután visszavonultak, és Faithi megtanította járni magassarkú cipőben nagy szerencsétlenkedés és nevetgélés közepette. Persze nem tudta maradéktalanul elsajátítani a dolgot, pláne, amikor ahhoz a részhez értek, hogy már nem csak járni, de forogni is, meg "riszálni" is kéne benne (amiről eddig úgy hitte, azt csak tánc közben szoktak, de kiderült, hogy nem ám... járás közben is a nagylányok).
Kitalálták, milyen legyen a haja, nagyon egyszerűre képzelték, csak egy kis színnel megbolondítva, amit könnyű volt elkészítenie - csak rágondolt. Ezután következhettek a mindenféle jó tanácsok a fiú elcsábítására, kezdve azzal, hogy Mama korában mire kellett vigyázni a fiúknál, és hogy a gyomrukon át vezet az út a szívükhöz egészen addig, hogy hogyan kell véletlenül a karjaiba esni. Tömérdek információ, amivel igyekezett lépést tartani, de bár adtak volna neki inkább egy könyvet, ami erről szól!
Felszerelkezve tehát a csábítás trükkjeivel, és felöltözve a szép ruhába-cipőbe, a haját elkészítve, az egészet a Kornéltól kapott nyaklánccal tökéletesítve (természetesen, eszébe sem jutott mást felvenni, és egyébként is tökéletes a szetthez) érkezik a Nagyterem elé. A szíve talán életében nem dobogott még ilyen hevesen, és amint körülnéz, eszébe jut, hogy már most megszegte az első szabályt: "Várakoztasd meg egy kicsit!" de mentségére szóljon, hogy elfelejtette (bár ez inkább tragédia, mint mentség) és hogy nagyon izgatott.
Az egyik lovagportré szólítja meg, megdicsérve a ruháját, és beszélgetésbe elegyedik vele, kicsit talán elkendőzve a tényt az elméjében, amiért itt van, de amikor megérzi az ismerős vonzást, és az irányába fordul, elakad a szava, ahogy meglátja Kornélt, aki több, mint helyes!
Szívdöglesztő - jut eszébe a szó, amit tanítottak neki, hogy használni szoktak, de természetesen soha nem fiúk, legfőképp a kifejezés alanya előtt nem! Visszafogott, kevésbé totálisan-oda-vagyok-érted mosolyát veszi elő -elvégre felfegyverezték rendesen, ki kell használni- ahogy elfordítja figyelmét teljesen a lovagtól, és tesz egy lépést a másik felé, aki közeledik.

[Szív Király]

Sűrűn pislogva szemléli a fiút, kizárva a külvilágot - noha utóbbi nem volt szándékos. Meglepődik, amikor Kornél ellép, nem érti a dolgot, de aztán persze rájön, hogy csak megkerüli, nem hagyja itt - bár ettől függetlenül még mindig nem egészen érti.
-Miért, meddig tart a te mellkasod?-
Kérdez vissza, és magát is meglepi, milyen könnyen jön ez az incselkedés. Csak kimondta, ami először az eszébe jutott, talán ezt kellene tennie ezek után is, bár... nem, mégsem. Kornél az este végére megőrülne tőle. Azért majd figyel, hátha sikerül még spontán ilyeneket mondania - de csak miután a fiú reakcióját is megkapta erre.
Képtelenség elrejtenie a sugárzó mosolyt. Ó, ha Kornél tudná, hogy mennyit, de mennyit tipródott mindezen! Nem akar rá szégyent hozni még azzal is, hogy nem megfelelően néz ki, épp elég, hogy kicsi, ráadásul olyan sok mindent nem ért a nagyok világából. De a fiú mégis beleegyezett ebbe, az ő kedvéért, így az a minimum, hogy kitesz magáért. A szűrőt pedig máris használnia kell, ami a gondolatok és a kimondott szavak között van, mert mint azt a szabályok meghatározzák, nem árulhatja el minden kétséget kizáróan, mennyire oda van érte, márpedig a "Te pedig tökéletes" pont az a válasz, amivel ezt tenné, így pár pillanatig kutat a fejében, majd inkább csak pukedlizik egyet köszönetként (és hálát ad az égnek, hogy talán kicsit esetlen, de nem esett el).
-Mehetünk.-
Mondja, ahogy nézi Kornél kezét, majd odanyújtja a sajátját, és csak amikor a bejárat felé fordulnak, akkor gondol bele igazán, hogy itt emberek lesznek! Olyanok, akiket ők ismernek! Be fog menni kézenfogva vele egy hatalmas terembe az iskolában, ahol mindenki ott van: az igazgató, a tanárok (Anya kivételével, mert ő már otthon van), az iskolatársai... mindenki. És a titka nem marad többé titok, Kornél már nem lesz az ő féltve őrzött szerelme, pedig ez a gondolat, ez az érzés eddig csak az övé volt. Még Luca sem tudja, ki a Szív Király, se Chari - csak Anya. Olivér pedig rájött a múltkor, amikor találkoztak, de ő nem mondta meg az igazat neki... hányingere támad ettől, elbizonytalanodik, és arra gondol, hogy ostobaság volt ezt kitalálnia. Kicsit erősebben fogja a fiú kezét, ahogy remegő lábakkal elindul, és mélyeket lélegzik, hogy megnyugodjon... ha őt nem is szeretik sokan, biztos nem fogják csúfolni Kornél jelenlétében. Tőle az ő korabeliek biztosan félnek, vagy legalábbis nem mernek nyíltan konfrontálódni vele. Na nem, mintha sok korabeli lenne, hiszen itt mindenki vagy minimum 14, vagy sokkal fiatalabb nála, és nem is iskolás.

[Szív(döglesztő) Király]


Elpirul egy kicsit, de megint megszületik a fejében a válasz Kornél reakciójára, és gyorsan úgy dönt, ki is mondhatja.
-Mert valakire rossz hatással vannak...-
Bizony ám, a fiú szokott így beszélni, neki meg papírja van róla, hogy az átlagnál gyorsabban és könnyebben tanul, így nem csoda, ha ragad rá. Persze nem gondolja komolyan, hogy tényleg rossz a hatás, sőt, maga a hatás lehetne tartósabb is, és intenzívebb, és...
De elindulnak befelé, ő pedig igen is hogy nagyon fél. Kár, hogy nem gondolkozott ennyire előre, sőt, nagyon nagy hiba, elvégre ő okos! Miért ennyire béna, ha Kornélról van szó, vagy a vele kapcsolatos... akármiről?! Idegesítő! Viszont a fiú a szavaira egy nagyon kedves mosolyt kap válaszul, miközben a fejében feljegyzi az újabb kifejezést, amit hallott tőle a mellé, ami a karácsonyi ajándékához volt írva. Hogy szereti...
Nagyon régóta várta már ezt az estét, minden cicoma és csillogás és nehézség ellenére is. Biztos benne, hogy ő a legszerencsésebb lány, és tulajdonképpen nem is érti, Kornél miért vele mutatkozik. Biztosan akadnak jelentkezők tucatjával... de nem akar erre gondolni, csak kiélvezni az első bált, de amint elindulnak, a sok embertől, a sok felkavaró gondolattól a gyomra is bukfencezik egyet, és nem a jó értelemben. Tekintetére kiül a pánik, próbál mély levegőket venni, amikor is meghallja ismét a szívét melengető mély hangot. Hálásan bólint, és jobban belekarol, hogy biztosabban tudjon járni, mert ez a cipő eleve életveszély némileg a számára, hát még a stressz.
Belépnek a terembe, de az első dolog, amit észrevesz nem az, amire számított. Nem a sok ember, a nyüzsgés, hanem a hatalmas fa a terem másik végében. Szemei elkerekednek, még a száját is eltátja egy pillanatra - minden évben így szokott rá reagálni, és mindig azt hiszi, a következőre már nem így fog.
-Nézd, milyen szép!-
Mondja lelkesen, majd észreveszi a hópelyheket is. Ezeket mindig megpróbálja elkapni, és mindig nagyon bosszús lesz, amiért nem sikerül neki, de most igazán nem kellene nekiállnia kapkodni utánuk, nem lenne az helyénvaló. Lefelé engedi a tekintetét, és megrohamozza a tömeg látványa, amitől megint csak rosszul kezdi érezni magát, de nem kezd újra pánikolni, inkább megmakacsolja magát, elvégre nem ezért jött ide... azért valami alkoholos dolog most biztos segítene, hiszen az köztudottan oldja a gátlásokat. Kár, hogy tilos innia.
Szerencsére még nem lát egyetlen ismerőst sem, így nem kell senkihez odamennie - nem is akar. Inkább visszafordítja a figyelmét Kornélra, amikor megüti egy nagyon szép zene a fülét, hegedű, ettől máris komfortosabban, lazábbnak érzi magát, a hegedű mindig megnyugtatja, nem hiába a kedvenc hangszere, és imád rajta játszani. Kíváncsian néz fel a szempillái alól a fiúra, úgy, ahogy tanították neki, de ez ösztönösen jön most (persze sokat segít, hogy begyakorolta, de nem kell rá magát emlékeztetnie, hogy csinálja) és elmosolyodik, de Kornél elég feszültnek tűnik.
-Nem szereted az ilyen dolgokat.-
Inkább kijelenti, mint kérdezi, de azért megerősítést vár, elvégre sokszor gondol valamit valakiről, amiről aztán kiderül, hogy nem is úgy van. Bárcsak inkább Anya képességét örökölte volna, azzal sokkal többre menne!

[Szív Király]

Nem tudja, hogy szokás viselkedni az ilyen bálokon, mármint oké, hogy magassarkúban kell járni, és szép ruhát felvenni, és szép hajat csinálni, meg mosolyogni, és beszélgetni másokkal, meg csábítani, mert ez egy randi, de... mi az, ami könnyű egy ilyen estében? Amitől jól szórakozhat, bár neki már az is az, hogy Kornéllal van, na de mit kellene tenni, hogy a fiú ne unatkozzon? Mert az előbbi felsorolás aggasztóan kimerítőnek tűnik, egy részét teljesítette, másokkal beszélgetni meg nem akar, a csábításban meg nem biztos még, ahhoz most nincs elég bátorsága, és... különben is, mi van, ha rosszul sül el?
Szerencsére rábízhatja magát a fiúra, aki egy asztalhoz vezeti, és le is ül a kihúzott székre, bár még nem fájnak a lábai, de azért máris imákat rebeg magában, mert ültében kisebb a valószínűsége, hogy elesik. Nagyon fura, zavart pillantással nézi, ahogy a fiú egy késsel kezd játszadozni, azután az arcára pillant, és megállapítja a nyilvánvalót. A sóhajból ítélve pedig nagyon is telibe találta - a sóhajokból már könnyebben olvas.
-Tudom, hogy nem velem van, már mondtad.-
Bólint, mert nála ez ilyen egyszerű. Kornél megmondta, és az úgy van. Nincs kérdés, meg feltételezgetés, hogy de mi van, ha mégis... bár vannak bizonyos dolgok, amiket Anyáék nagyon is megkérdőjeleztek, sőt, már ő maga is, a fiú viselkedése alapján, de inkább tartja magát az esetek többségében ahhoz, hogy amit mond, az úgy van, mert ez neki sokkal könnyebb így, ez egy biztosabb talaj.
-Rendben. De azért örülnék, ha te is jól éreznéd magad... hallgasd a hegedűt!-
Talán Kornél is képes rá, hogy csak egy-két hangra koncentráljon a sokból, neki van hozzá hallása, és tényleg gyönyörű a dallam, amit játszik valaki. Amilyen kis rajongólelkű, legszívesebben felpattanna, hogy megkérdezze, mi ez, de nem teszi, mert az nem illendő ilyen helyzetben. Inkább az asztalra néz, és a sütiket veszi szemügyre, amik mind nagyon jól néznek ki. Felemeli az egyiket az arca elé, és fölötte kukucskál a fiúra, hátha sikerül mosolyt csalnia az arcára.
-Kérsz egy kis endorfint? Attól biztos felfelé fog kerekedni a szád széle.-
Ezt a kifejezést neki szokták mondogatni bizonyos helyzetekben otthon, és nagyon szereti, bár nem sűrűn használja, viszont most pont illik a helyzethez, már úgyis nagyszájúnak lett titulálva. Igazából könnyebb már elengednie magát a fiúval, mert kezdi elhinni, hogy nem fog olyan rosszat csinálni egy-egy mozdulatával, cselekedetével, vagy mondatával, amitől elszaladna, hiszen már elég sok rosszat mondott, tett, és csinált, és mégis még mindig itt van - ráadásul a bálon!

[Szív Király]

Kornél furcsán viselkedik, úgy nézi a tömeget, mintha mindenkiben ellenséget látna. Ash vesz egy nagy levegőt, azon tanakodik, hogyan terelhetné el a figyelmét a fiúnak, de egyelőre nem jár túl sok sikerrel. Megvonja aprócska vállait, és ismét a szempillái alól les fel Kornélra, majd hátradobja a haját is. Óvatos kis próbálkozások a csábításra, de a szavai azok, amikkel talán többet elárul.
-Amikor kicsi voltam, nagyjából két éves koromig kötött le az esti mese. Azután közöltem apával, hogy ezek fantáziátlanok, én sokkal jobbakat ki tudok találni, ne olvasson többet. Így viszont nem volt mivel elaltasson, hát hegedült. Nagyon, nagyon szépen játszik rajta, és én is nagyon megszerettem a hangját, aztán el is kezdtem hegedülni, amint lehetett.-
Meséli a fiúnak, majd egy kicsivel közelebb hajol az asztal fölött, Kornél tekintetét fürkészve, mintha titkot osztana meg vele, és talán így is van.
-Nekem a hegedű a lehetőségekről szól... hogy bármit elérhetsz, amit csak akarsz.-
Vagy éppen akit. Hiszen a hegedűjáték annyira el tudja varázsolni az embereket, és ő abszolút nem csak a szomorú dallamokat szokta játszani, sőt!
Egy csupa-csoda édességet ragad meg az asztalon, az arca elé emeli, és így próbálja mosolygásra késztetni a fiút, a próbálkozását pedig siker koronázza, hasonlóan elragadó mosolyt tükröz az arca, mint a fiúé, csak az övében jóval több lehet a rajongás.
A válaszra összevonja a szemöldökét, természetesen Kornél még csak a gyanút se tudja elültetni a lány fejében ezzel, mert a nagykislánynak teljesen máson pörög az agya.
-Hogy lehet azt nem szeretni?!-
Csúszik ki a teljesen felesleges és értelmetlen kérdés a száján, de talán Kornél nem "csak úgy" nem szereti, hanem van valamilyen más magyarázata is. Addig is azon gondolkozik, hogy ő maga biztos, hogy nem keserű, inkább édes, ha jellemeznie kéne magát így, akkor ezt mindenképpen be kell látnia. És Kornél? Hozzá illik a keserű... így kicsit szégyenlősen süti le a szemeit, ártatlanul, nagyokat pillog Kornélra.
-Talán én is inkább a keserűt szeretem.-
Közli alsó ajkát beharapva, mert bizony ebből is kapott kiképzést, ez mennyire fontos. Ő arra gondol, hogy szívesebben kóstolná a fiúét, és ha ez visszafelé is igaz, akkor hátha nyert ügye van, és megkapja azt a csókot, amire az előző óta vágyik.
Az ajkai elé emeli az édességet, és beleharap a felszólításra, nagyon ízlik is neki, egy pillanatra lehunyja a szemét a csokicsodát ízlelve, majd ismét a fiúra emeli.
-Szóval akkor te inkább konyakozol?-
Ezt határozottan el tudja képzelni, és észre se vette, hogy a kislányos viselkedése most már tényleg átalakult egészen merésszé, és csábítóvá. Már csak az a kérdés, hogy a csábítás alanya hogy reagál minderre. Az ételre még biztos várniuk kell, de eszébe jut valami más.
-Nálad van a royal flush?-
Kérdezi kíváncsian, majd felpattan az asztaltól, és megemberelve magát, meg a tűsarkúakat igyekszik riszálva távozni a nagy karácsonyfa felé - legalábbis addig így, amíg Kornél látja. Tudta, hogy nem tudná miben elhozni az ajándékot, így miután Kornél megtalálta a kártyalapokat, odatette a másik dobozkát, hogy majd eljöjjön érte, és átadhassa, így egy kicsi, fekete dobozzal tér vissza, ami olyan színű szalaggal van átkötve, mint amilyen Kornél szeme színe.

[Szív Király]

Nézi a fiút, és ismét belé hasít az érzés, milyen jó itt lenni Kornéllal a karácsonyi bálon. Nem gondolta volna, hogy ez valaha megtörténik... a fiú a kést, ő a fiút nézi, folyton fel-felgyorsuló szívdobogással. Utána kell olvasnia, ennek milyen hosszan vagy röviden tartó káros hatása lehet... nem, mintha túl sokat tudna ellene tenni.
Kornél mosolyogva rá pillant, ő is mosolyog, hogy is ne tenné, és próbálkozik tovább, de nem tudja, hogy a fiú mit gondolhat, mert nem igazán reagál. Aztán zavartan megrázza a fejét, és határozottan ellent mond, mert mást gondol.
-Nem leszek keserű... talán meg tudom édesíteni.-
És a fiú talán ebből a mondatból jön rá, hogy nem egészen arról van már szó, amivel elkezdték a beszélgetést. Inkább megeszegeti a sütijét, azután meg felpattan, és elszalad az ajándékért. Közben persze megjegyzi, hogy Kornél kedvence a whisky. Van valami hasonló benne, meg Apában.
Leteszi a fiú elé a dobozt, de nem ül még le, hanem elragadtatva, és nagyon izgatottan nézi a fiút, hogy vajon mit fog szólni.
-Neked. Boldog Karácsonyt, nyisd ki gyorsan!-
A frázist csak úgy közli, mert őt annyira nem érdekli most, hogy ez tulajdonképpen karácsonyi ajándék, bármikor, bármiért odaadhatta volna. Várja, hogy a fiú kinyissa a dobozt, és amint megteszi, még több kártyalapot találhat - pontosabban egy francia kártyapaklit, amiből csak a royal flush hiányzik, amit Kornél kipakolt. Mielőtt a fiú mondhatna valamit, neki még küldetése van, úgyhogy komolyan néz Kornélra, de persze jókedvűen, bár azért tart tőle, hogy a fiúnak nem fog tetszeni.
-Fogd össze az összes lapot, kérlek, és tedd ide, közelebb hozzám.-
Mindeközben ő felfogja a ruha alját, mert a pálcája a combjára lett csatolva, és ha tudná, hogy Kornélt talán ez jobban érdekli, mint az összes mai próbálkozása együttvéve, akkor biztos jobban készült volna erre a szoknyafellibbentésre, mondjuk megkérdezte volna, milyen magasra húzza, hogy tartsa a lábát, hogy csatolja le a pálcát... így csak felhúzza egyik kezével úgy, hogy a combfix (igen, ilyeneket kell felvenni a nagylányoknak!) csipkéje épphogy látszik csak ki, majd lecsatolja a pálcát, és visszaengedi a ruhát.
-Ha intek, akkor mondj valamit.-
Néz a fiúra kedvesen, és ha nem tudna Kornél mit mondani, akkor vannak ötletei... szóval vár, majd elvigyorodik.
-Mondd, hogy Ashley a legszebb lány a világon!-
És ennél csak cifrábbak jutnak eszébe: Mondd, hogy szeretsz, hogy szeretnél megcsókolni, hogy legyek a barátnőd, hogy... de ezeket megtartja magának. Koncentrálva a lapokra néz, elvégzi a megfelelő pálcamozdulatot, majd int Kornélnak, hogy beszéljen, azután amikor megtörtént, rákoppint a lapokra elsuttogva a varázsigét, a lapok kicsit megremegnek, és sárgás-fehéres fénnyel átitatódnak, majd a varázslat elkészült.
-Na!-
Mondja, mint aki jól végezte dolgát, ismét felhúzza a ruha alját, és megpróbálja visszacsatolni a pálcát, de ezzel már korábban is megszenvedett. Közben magyaráz.
-Ez a pakli mostantól a tiéd. Hozzád tartozik, és ezt tudja - felismeri a hangodat. Taníthatsz neki trükköket, amit kulcsszavak kimondásával segít elvégezni, és tud is 111 trükköt, de ne aggódj, játszhatunk, én nem tudom őket, nem akartam megtudni, így Anyát megkértem, hogy segítsen, szóval van egy használati útmutató is a dobozban a trükkökkel meg a szavakkal, azt Anya írta, hogy ne lássam, én meg a varázsigékkel foglalkoztam.-
Magyarázza, miközben figyeli Kornél arcát, hogy tetszik-e neki, aztán felsóhajt, mert a pálcát csak nem sikerül visszacsatolni.
-Segítesz?-
Kérdezi ártatlanul, mint amilyen ártatlanul gondolja is ezt a gesztust, szimpla segítségnek, elvégre ilyen messzire a csábításban nem mentek, és háromfejű kutya legyen, ha magától gondolna arra, hogy ez túlmutat bizonyos dolgokon, hogy a barátok nem igazán szokták egymás combját taperolni harisnyában, még akkor se, ha pálcát kell odacsatolni - legalábbis a fiú-lány barátok.

[Szív Király]

Utasítja a fiút, mit csináljon, és döbbenten tapasztalja, hogy csinálja is, és hogy ez milyen fura érzés. Mondja, hogy mit mondjon, hogy a varázslatot elvégezhesse és a pakli igazán Kornélé legyen, majd amikor a fiú megismétli a szavait, akkor lefagy egy pillanatra. Nem tudja nyilván, hogy Kornél komolyan gondolja-e, biztosan nem, de akkor is: ezt hallani a szájából annyira megdobogtatja a szívét, hogy szinte szédülni kezd, már attól fél, hogy el is ájul, miközben pirulva vigyorog a fiúra, majd inkább koncentrál a feladatára, és ezzel össze tudja szedni magát szerencsésen. Azért a listája tovább bővül a szavakkal, amik elhagyták azokat a csodás ajkakat.
A pálcájával szenved, és segítséget kér. Kornél persze nem utasítja el, és amikor meglátja, ahogy a keze a lába felé nyúl, csak akkor gondol bele, hogy ez talán nem volt olyan jó ötlet, lehet, hogy ez nem illendő dolog.
-Köszönöm.-
Suttogja vörösen, majd behunyja szemeit, ahogy megkapja a homlokára a csókot. A bőre bizsereg, ahol a borosta hozzá ért, és megint érzi a szokásos szikrázást. A fiú felé nyújtja a kezét, ő pedig kissé gyanakodva néz rá miközben természetesen már oda is nyújtotta a sajátját, majd totálisan elsápad a következő szavakra. Persze, gondolhatott volna erre az eshetőségre is, hogy Kornél táncolni akar, de inkább azt hitte, nem fog, mert alig van egy-két dolog, amit a fiú szívesen csinál.
-Inkább ne.-
Mondja, de ahogy a fiú húzza magával, természetesen megy ő is. Közben azért még próbálja lebeszélni a dologról rettegve kicsit, ez az este kész életveszély, és ismét észreveszi, milyen sokan vannak, és azt is látja, hogy nagyon-nagyon sokan megnézik őket, még mutogatnak is rájuk! Már csak az hiányzik, hogy el is essen. Megáll vele szemben egy életem, egy halálom pillantással és egy nagy levegőt vesz.
-Kornél, én bénán táncolok.-
Figyelmezteti, ami talán inkább könyörgő, hogy hagyják ezt, ez túl sok rivaldafény neki. Azért persze engedelmesen nyújtja a kezét, helyezi a vállára a másikat, és lép közelebb. Minden lépést gyilkos mutatványként él meg az elején, de aztán érzi, hogy Kornél erősen tartja, érzi az illatát, és a fiú vezeti is, plusz elég magas, hogy totálisan birtokolja a figyelmét, nem lát mögötte másokat, körbe se néz inkább, csak elképzelni tudja, hogy figyelik őket.
-Oké, talán ez mégis jó ötlet volt.-
Suttogja, elvégre Kornél magától húzza magához, hozzá érhet, még nézheti is közelről, fogja a kezét... és táncol, nem is bénán, mert csak követnie kell! Az első bálján, Kornéllal táncol, ez több is, mint tökéletes.
-Köszönöm!-
Csak súgja ezt is, ahogy közelebb simul hozzá, és egy puszit ad a borostás arcra, majd, ha Kornél hagyja, akkor marad is így közelebb. Nem akar semmi rosszat (tényleg nem) csak ez olyan jó érzés, és különben is, ez csak egy tánc!

[Szív Király]




A táncparkettre sétálnak, amitől már előre mindenféle problémája van, hiszen ő, meg a tánc ebben a cipőben... még másikban sem egy életbiztosítás. Nem járt sokáig táncolni, mert béna volt, és utálta, hogy jobbak nála a többiek.
Kornél felemeli, amitől meglepődik, és nem érti, mi történik, de mosolyog nagyon, pláne, amikor a fiú a saját lábait az övéi alá csúsztatja. Furcsa pillantást vet rá, de mindent megért, amint mozogni kezdenek.
-És ha most még inkább megvádolnak ezzel?-
Kérdezi incselkedve ismét, ami először eszébe jut, elvégre lehet, hogy a Szív Király nem is táncol olyan jól... de természetesen ez egy hamvában holt feltételezés, nem is gondolta ő komolyan, hogy így lenne, viszont piszkálni kicsit ezzel az... vicces.
Ez az este számára majdhogynem tökéletes, jól érzi magát, jó a fiúval táncolni, ilyen közel hozzá, ezért ad is neki egy puszit, ahogyan megköszöni, hogy elhozta. Kornél visszakérdez, és már válaszolna rá, amikor a fiú azt mondja, inkább ő köszöni. És, hogy nincs szükség köszönetre. Összeráncolja a homlokát, ahogy rá pillant, majd megrázza kicsit a fejét, miközben elneveti magát halványan, kicsit talán keserűen is.
-Te tényleg nem érted, ugye?-
Kérdezi meg, és maga sem tudja, vár-e erre választ, vagy sem. Nagyot sóhajt, ha már belekezdett, akkor nem áll meg. Pironkodva pillant el a fiú arcáról.
-Igazából én sem... csak érzem és elfogadom.-
Magyarázza, és félve néz fel a szempillái alól Kornélra, mert ez egy nagyon kétélű fegyver, akár nagyon rosszul is elsülhet, de... nem tudja elképzelni, hogy ettől változna valami benne. Azt sem tudja, a fiú érti-e, mire gondol, csak sejti, hogy tudhat valamit, de szinte egészen biztos benne, hogy nem értheti pontosan, hiszen még ő maga sem érti pontosan.
-Én...-
Kezd bele nagy lendülettel, majd egy sóhajjal befejezi, mert nem tudja, pontosan milyen szavakat kéne használnia, a szabály pedig nála, hogy vagy pontosan fogalmazzon, vagy sehogy. Talán egyszerűbb lesz máshogy megközelítenie, úgyhogy megsimítja a vállát, ahogy halkan elsuttogja a szavakat, nehogy más meghallja, talán a fiú sem fogja, azt hiszi.
-Sosem foglak bántani.-

[Szív Király, és egy kis mutogatás erejéig Lucus]

Kornélra néz megrökönyödve, majd megrázza a fejét... nem is érti ezt a kérdését, de látja, hogy nem sült el jól az iménti kijelentése.
-Csak vicceltem.-
Mondja, majd inkább másról kezd beszélni, egyrészt, hogy ezen a kis feszültségen tovalendüljenek, másrészt, mert más kerül szóba. Egészen pontosan fogalmazva mást hoz szóba. Várja a fiú válaszát, vagy reakcióját, ahogy lépked, amikor Kornél lépked, gépiesen, de közben csak az idegesség nő benne egyre inkább. Oldalra néz, és pont sikerül Lucát megpillantania, s ha a lány is észreveszi netalán, akkor rámosolyog, elveszi a kezét Kornél válláról, és rámutat úgy, hogy a fiú lehetőleg ne vegye észre, azt tátogva, hogy "Ő az".
Nagyon jó figyelemelterelés lenne ez a maga számára, ha nem lenne ilyen közel Kornélhoz, így azonban csak átárad rá a türelmetlenség és idegesség, amitől kicsit kezd kétségbe is esni. Tényleg megsértődött a fiú, vagy... most miért haragszik? Kornél mindig haragszik, amikor érzelmekről van szó. Mindig haragszik, amikor Ashley beszél is arról, még ha csak nyomokban is, hogy mit érez iránta. Talán másokkal is ilyen? Elvégre nem szereti, ha az emberek a közvetlen közelébe mennek, és ez biztos, hogy nem csak rá vonatkozik.
Megtorpan, és kicsit hátrahajolva néz fel a fiúra, és hallgatja végig a monológját. A szavak szinte égetik az arcát, a mellkasát, majd megrázza a fejét, és lelép a fiú lábáról, elveszi a kezét a válláról, de a másik kezét továbbra is fogja, ahogy, ha hagyja, elindul vele.
-Gyere!-
Kéri, nem utasítja, a szemei árulkodnak erről, és a hanghordozása is. Van egy ötlete, amitől talán mindketten kicsit nyugodtabbak lesznek, elvégre egyikük sem szereti ezt a fajta rivaldafényt, és Kornélnak, mint az már az este eleje óta nyilvánvaló, más problémái is vannak. Az egyik asztal mellett elsétálva felkap egy tálat tele mindenféle finomsággal, husikkal, köretekkel, és egy kézzel fogva, félig magának döntve, hogy könnyebb legyen tartani, sétál tovább vele, ki egészen a Nagyteremből, fel a másodikra, a Társalgóba. Nem akarja elengedni a fiú kezét még, így megvárja, hogy ő nyissa ki az ajtót, aztán besétál szépen, és leteszi a tálat az asztalra.

//Folytatás a Társalgóban//

[Lucus]

Barátnője nem teketóriázik, máris megy vele, és ennek Ashley nagyon örül, mert ha még egy percig magában kell tartania ezt a hírt, biztos, hogy szétpukkan, mint egy lufi. Luca kijelentése kibillenti egy pillanatra a gondolatmenetéből, úgyhogy előbb arra válaszol.
-Kár, hogy nem lehet kipróbálni, szívesen megnézném a klubhelyiségeteket. És lehetnénk szobatársak!-
Lelkesedik, de aztán eszébe is jut rögtön, miért rángatta el a legjobb barátját a többiektől, és közli vele, hogy bizony, az ő nagyfiúja megcsókolta. Nem kell csalódnia barátnőjében, ami a reakciót illeti, csaknem olyan elragadtatott, mint a nagykislány, sőt, még át is öleli őt, amire őszintén, és megkönnyebbülten felkacag! Imádja ezt az egész érzést, de azért fura annyira örülni valaminek, hogy remeg belül a lelkünk, ettől függetlenül nem cserélné el semmiért. Elengedi Lucus, ő pedig felcsap mesélőnek, hogy megossza a részleteket.
-Tegnap este... oké, elmondom, de kapcsold ki a prefektusi éned, jó? Nem akartam rosszat! Ő rellonos... ezt már mondtam. Tegnap este belopóztam a Rellonba.-
Itt pedig megtorpan, mert ahogy folytatná, az az, hogy felöltötte Amanda alakját, nade akkor Luca vagy százfűlére gondolna, vagy arra, hogy ő metamorf, ezt pedig... nem kellene elárulnia. Nem akarja, hogy még egy ember megtudja, Kornél már így is rájött.
-Beszélgetni kezdtünk, mert meg akartam tudni, mit játszik a nagylányokkal, aztán hirtelen megcsókolt.-
Magyarázza, és azzal nyugtatja magát, hogy tulajdonképpen igazat mondott, csak egy lényeges információt kihagyott. Tehát nem hazudott Lucának, csak... nem mondott el mindent. Reméli, a lánynak nem lesz fura a történet, és nem kezdi tovább kérdezgetni, mert abban egészen biztos, hogy hazudni nem tudna neki.
-Megijedtem, és elrohantam, ő pedig utánam szaladt, és nagyon összevesztünk, mert nem szereti, ha utána mászkálok. Ilyet sosem csináltam... ezelőtt, és ez meg csókkal végződött, szóval nem tudom, hogy is gondolta ezt, hogy majd elrettentő példa lesz a számomra, amikor... megcsókolt!-
Szalad ki az egész monológ a száján, és csak kicsit hökken meg a saját őszinteségén, pontosabban, hogy ki merte mondani, nem ért egyet a fiú módszereivel, és tulajdonképpen Kornél egyáltalán nem arra motiválja, hogy ne császkáljon utána... persze ezt neki sosem mondaná meg, sőt, azt sem gondolta volna, hogy valaha kimondja hangosan, így némileg el is pirul a dologtól.
-Olyan volt... nem is tudom elmondani.-
Még jobban elpirul, ahogy a rellonosok asztalát fixírozva visszaemlékszik élete első csókjára, és keresi a megfelelő szót rá.
-Mint a záporeső egy tikkasztó nyári napon... pezsdítő és frissítő.-
Mondja végül, bár úgy érzi, ezek sem a megfelelő szavak, amivel jellemezhetné. A kezét a hasára teszi, ahogy megint Lucára néz.
-Azóta is remegek belül. Érzed?-
Megfogja a lány kezét, és a hasához húzza, bár nem tudja, érezhető-e ez kívülről. Aztán a lány következő kérdésére próbál válaszolni, csak nehezen tud rá, így ráncolja is a homlokát némileg.
-Nem, ő nem ennyire izgatott. Azt mondta, hogy neki ez nem olyan volt, mint nekem...-
Megvonja a vállacskáit, ahogy ezt elmondja, mert azon még nem gondolkozott, vajon mi lesz ezután. Ismét szélesen elvigyorodik, ahogy megint Lucára pillant.
-De a lényeg, hogy megcsókolt!-

[Lucus]

Persze számíthatott volna arra, hogy Lucus okos, és kérdezni fog arról, hogyan került ő a Rellonba, de mindent összevetve, ezek a kérdések egyszerűek, könnyű is rájuk válaszolnia, mégcsak nem is izgul annyira, mint egy vizsgán.
-Nem találkoztam prefikkel... senkivel sem, rajta kívül. Szerencsém volt, gondolom.-
Megvonja vállacskáit, és örül, hogy nem kellett újabb fél-igazságot mondania a lánynak.
Barátnőjét vizslatja, vajon mit fog mondani, és aztán szélesen elvigyorodik a hallott szavakon. Imádja Lucát, ő annyira hasonlóan gondolkodik, és megértő is! Izgatottan összeszorítja két ökölbe szorított kezét maga előtt, majd előre lendülve megöleli a lányt, ami nem szokása, mármint ölelgetni másokat, de most szükségét érezte, úgyhogy megszorongatja, mielőtt elengedné.
-Értem, igen, én is ezekre gondoltam!-
Ez olyan, mint egy csodálatos tündérmese a számára, és nagyon várja a folytatást, bár ha őszinte akar lenni, akkor bizony van némi balsejtelme, de ezeket elhessegeti, elvégre csókot kapott, finom édeset, a Szív Királytól!
A kérdésre, a teremben van-e, arra téved a pillantása, ahol Kornél ülni szokott, és megrázza a fejét. Ezután kitör belőle a nevetés a kérdés hallatán, mármint, nem Lucát akarja kinevetni, de ez a kérdés nagyon vicces!
-Nem, nem vagyok éhes!-
Elgondolkozik a lány szavain arról, hogy utána ment, és biztos fontos neki. Igen, ezt már mondta is a rellonos, hogy ő fontos neki, Anya is azt mondja, Luca is, akkor már háromszorosan is igaz, sőt, ő is így érzi, így már négyszeresen. Azonban a következő szavak összezavarják kicsit.
-Nem... nem hiszem. Ő nagy, én kicsi vagyok, nem hiszem, hogy szeretné, ha sokan látnának minket együtt, pláne úgy nem, hogy hozzá érek... nem szereti az ilyesmit.-
Ahogy ezt végigmondja, hirtelen megvilágosodik arról, mennyi mindent is tud már a fiúról, és ez jó érzéssel tölti el, olyan biztonságosnak tűnik.
Mint derült égből a villámcsapás, kap észbe, hogy a külvilág létezik, és az iskolában iskolai dolgok is történnek, nem csak rejtélyes Szív Királyok vannak és csókok csattannak, de órákat is tartanak, úgyhogy összerezzen, majd felpattan.
-Rohannom kell órára, de majd még találkozunk, és beszélgetünk!-
Hadarja, és már el is száguld a teremből.


//Köszi a játékot! <3//

[Bálint és a levitások, meg Ádi]

Nagyon várta már, hogy találkozhasson Bálinttal. Az egész szünetben az volt a legrosszabb, hogy nem láthatta, és a baglyok röpködése napi legalább háromszor nem adja vissza ugyanazt az érzést, mint amikor beszélhet vele.
A gyógyító szerint szépen gyógyul, aminek nagyon örül. Végre nem lesz mindentől, csak majdnem mindentől eltiltva... ebbe a kis szóba kapaszkodik. Igyekezett, nagyon koncentrált, hogy a szünetben eleget pihenjen, hogy ne legyen erre panasz. Mintapáciens volt - na de ez későn érett be és hamar el is múlt, ugyanis csak a szünetig tartott. Most már úgy érzi teljesen készen áll mindenféle új kihívásra, de azért aggódnak érte, hogy ez könnyen átcsaphat ismét a másik végletbe, szóval még nem nyilvánították gyógyultnak.
Gyorsan összekapja magát, nem cicomázza túl, szereti az egyenruháját, így egyszerűen azt veszi magára, és rá a dísztalárt, aztán már szalad is, szokásától eltérően most nem ér oda öt perccel hamarabb, csak négy perccel.
-Szia!- mosolyog kedvesen a fiúra, és kedve lenne azonnal meg is ölelni, de mivel Bálint nem igazán mutat eféle hajlamot, így inkább visszafogja magát, hogy aztán azonnal el is piruljon, amint meghallja a bókot, nem is válaszol rá csak lesüti a szemeit, azután meg a karját nézi, hogy vajon mit is akarhat vele. Azért pár másodperc alatt ráeszmél, és belekarol a fiúba. Úgy dönt, a levitások asztalához fog idén ülni, mert miért ne... habár ellenérzései vannak, olyan fura és nyomasztó a hasában, de nem igazán tudja megfogalmazni, mi az. Köszön a kékeknek, és integet az eridonos asztalnál ülő Ádámnak akikkel elég jó ismeretségbe keveredett az utóbbi időben, majd hallgatja Igibácsi szavait.
-Ti meg még ügyesebbek!- kiált fel a lány a tapsviharban, azután amikor már ez halkul, ő is halkabban csapja egyik tenyerét a másikhoz, végül abbahagyja, hogy hallja a továbbiakat is. Amikor pedig a bácsi Bálintot nevezi meg kétszer is, csak még jobban tapsol büszkén kihúzva magát. Igen, az ő barátja! Na persze nem úgy.