Mikulásnapi kívánságdoboz

Talán mondtam már, hogy kíváncsi típus vagyok és mindig megtudom végül, amit nagyon tudni vágyom. Azonban most, élvezem a csendes magányt, mindenfajta kíváncsiság nélkül, amikor beszélgetés, izgatott sugdolózás és nevetgélés üti meg a fülemet. Nem bírok tovább tovább megülni a fenekemen, mindenáron meg kell néznem, hogy mi történik. A hangok a Klubhelyiség felől érkeznek, el is indulok abba az irányba. Az ajtórésen bekukucskálok, hogy a bent lévők ne vegyenek észre és fülelek, ahogy csak tudok. Alex és Ágo nevetgélnek és egy-egy elkapott szó foszlányból összerakom, hogy a Mikulásról folyik a csevej. Igen, én is hallottam, ahogy a Kishölgy kihirdette, miszerint a Nagyteremben készül a meglepetés. Mindenki beledobhatja egy dobozba a kívánságát, hogy az öreg majd teljesíthesse. Ebből mi lesz?! Ágo és Alex valószínűleg a vágyaikat írják össze, hogy mit kérjenek a fehér szakállú apótól. Nekem is lenne egy. Csak egyetlen egy. Az elhatározás meg is születik bennem, én is írni fogok a Miki bá'-nak. Visszalopózok a hálókörletembe, a szobámba. Az Alkot-Lak rózsaszínben pompázik és virágillat terjeng, meg valami szerelmes dal szól a falakból, de most nem érdekel a szoba produkciója, cselekedni jöttem ide. Előveszem a papírt és a tollat és sebesen írni kezdem a levelet. " Kedves Mikulás! Szeretném, ha újra szeretne, akit ugyanúgy szeretek, azóta is! Köszönöm!" Ennyi a levél. Az öreg, ennyiből is megérti, hogy mi a szitu. Dobogó szívvel szaporázom a lépteimet a Nagyterem felé, de mikor meglátom a két levitást kijönni, elbújok egy páncél mögé. Nem akarom, hogy meglássanak! Aztán, mikor tiszta a levegő, én is belépek a terembe és a szépen feldíszített piros dobozba dobom a levelet, gyorsan és diszkréten, aztán, mint, aki ott sem volt, eltűnök. Visszaosonok a szobámba. A cipőimet nem kell kitennem az ablakba, ha azt kapom, amit szeretnék, azt a Télapó, nem a cipőmbe fogja rakni. Húzódik mosolyra a szám.

Lagger

Kipirosodott arccal, lihegve érkeztem meg a szobámba, megmarkoltam a seprűmet, és már fordultam is volna ki az ajtón, amikor megpihent a szemem egy pillanatra, régen nem használt kviddicsmezemen, és a baj nem jár egyedül, még hirtelen ötletem is támadt. Magamban kacarásztam egy sort, miközben gyorsan, illetve a lehető leggyorsabban, magamra kapkodtam a sportöltözetet, majd lélekszakadva rohantam végig a folyosókon, de a Nagyteremnél nem álltam meg. Futottam tovább, seprűvel a kezemben, a talárom csapkodta a combomat a menetszélben, miközben kiviharzottam a nagykapun, az aréna felé véve az irányt. Lihegve lefékeztem a  szertár ajtaja előtt, és egy labdatároló ládát magamhoz véve, szuszogva húzkodtam végig a pálya füvén, egy csíkban felásva és gyökestól kiforgatva a füvet. Aztán észbe kaptam, meg a pálcámat a kezembe, és lebegtetni kezdtem magam előtt, a fickándozó csomagot. Nagy nehezen érkeztem meg a megbeszélt randira, ráadásul, mivel elég sok dolgom akadt, míg elértem idáig, alaposan el is késtem. Lagger, mint ahogy megtudtam a lány nevét, már javában repkedett, szaltózva a levegőben.  Mikor egyenesbe került, felintegettem neki.
- Helló! Megjöttem! Bocsi a késésért, de azt hiszem értékelni fogod- mutattam a már földet ért dobozra.
- Hoztam magunknak egy kis szórakozni valót is. Unalmas csak úgy, szárazon repkedni. - Ezekkel a szavakkal kipattintottam a tároló zárját, kinyitottam, és szabadon engedtem a két gurkót. Azok azon nyomban el is indultak célpontot keresni maguknak. Seprűre pattantam, hónom alatt két ütővel, amit szintén a szertárból menekítettem meg, és felrepültem Lagger közelébe, aztán az egyik terelőütőt átdobtam neki.
- Kezdődhet a móka, Tiéd az elsőbbség - ajánlottam fel a kezdő ütést.

Lagger

Meg voltam elégedve magammal, mint általában, remek ötletnek bizonyult a gurkóval való tenisz, ám Lagger arcán tükröződött némi aggodalom, de a móka hevében ez el is sikkadt. Első ütése kicsit szerencsétlen lett, féltettem is, hogy baja esett.
- Jól vagy? - kiáltottam feléje, miközben menekülésre fogtam a dolgot, mert a hülye bagoly rám ragasztotta a másik gurkót. Laggeré pedig, ahogy láttam, pont egy szobor feje felé tartott, ami, ha nem hajol félre, akkor csatlakozhat a fejetlenek csapatához. Végig siklottam az egyik hosszú asztal fölött, aztán tettem egy nagy kört, és fordultam volna vissza, remélve, hogy leráztam a vaslasztit, de az nem tágított. Ott volt az ütő a hónom alatt, de nem akartam bántani, helyette élveztem a fogócskát. Felemelkedtem jó magasra, szinte függőlegesre véve az irányt, olyan magasra szálltam, hogy már kezdtem félni, de ez a félsz, meg az adrenalin hiányzott az életemből. Mióta kiszálltam a kviddicsből, nincs annyi lehetőségem az izgalmak átélésére, így ez a kis veszély, most kifejezetten doppingolt. Amikor már túl magasan voltam ahhoz, hogy élvezzem, és az ijedtség nagyobb volt az élmény okozta élvezetnél, akkor hirtelen zuhanó repülésbe kezdtem. Estem, mint egy darab kő, és elég rendesen begyorsultam, a föld is rohamosan közeledett. Talán el is vesztettem a rémülettől az eszméletemet egy kis időre, mert már csak azt láttam, hogy nem zuhanok, de a falnak fogok csapódni, ha nem teszek valamit sürgősen. Félkómásan biztosan felrántottam a seprűm nyelét, ezért nem zuhantam még le, de nem emlékeztem semmire. Sebesen közeledett a fal, és csak annyira telt, hogy megpróbáltam az ajtó felé irányítani magam, szerencsére nyitva volt, úgyhogy voltak esélyeim a túlélésre. Alig bírtam tartani magam, a lábaim remegtek, aztán egyszer csak valahogy azt vettem észre, hogy nincs alattam a repülő alkalmatosság, és én a földön heverek. Sajgott minden porcikám, néhány pillanatig mozdulni sem tudtam, csak feküdtem a padlón. Aztán óvatosan megmozgattam a végtagjaimat, a fájdalom nem fokozódott, ezért tudtam, hogy nem tört el semmim, csak elég rendesen megütöttem magam. Zúzódások, és horzsolások borítottak, de nagyobb bajom nem esett.  Laggert és a gurkót kerestem a tekintetemmel.

Lagger (Bocsi, hogy csak most)

"A landolás lehetett volna tökéletesebb is," hallottam a fülemben Markovits tanár úr "méltató" szavait. - Igen, tanár úr! Kicsit elszúrtam valamit. Talán túl magasra sikerült szállnom, vagy nagyon gyors voltam? - intéztem hozzá a kérdést. Még a földön feküdtem elterülve, felettem a kék ég, alattam a pálya füve. ~ Azt hiszem, most megbuktam.~ Ilyen még úgysem volt, most legalább ezt is megtapasztaltam, fájdalmas. Kívül is, meg ott bent is.
- Kedves Nikoletta, csak szimplán ügyetlen volt. Erre a repülésre kap egy Trollt. - hangzott a tanerő válasza. Látaom fölém tornyosuló alakját, és valamiféle kárörvendést is a szemében, de lehet, csak a fájdalom tette. Aztán lassan átalakult az arca. Eltűnt róla az előbb említett kifejezés, és aggodalommá alakult. Kisvártatva, már nem is ő állt ott, hanem Lagger guggolt mellettem. Az eddigi tompa moraj helyett, kiélesedett a zsivaj, a köd is eloszlott a szemeim elől. Sehol a füves pálya, sehol Markovits tanár úr, ezek szerint a vizsgát is csak képzeltem.
- De jó, hogy itt vagy! - mondtam a lánynak. - Most meg kell keresnem a seprűmet, vissza kell ülnöm azonnal. Csak elsős koromban estem le egyszer, meg a lóval is van ilyesmi, hogy vissza kell ülni. - hadartam kicsit zagyvalékosan, de elindultam megkeresni a járművemet. Nem kell sokat kutatni utána, megvan az. Fel is pattantam rá, aztán intettem Laggernek is, hogy jöjjön velem.
- Gyere, nem árt egy kis óvatosság. Megtesszük az óvintézkedéseket. - Szememmel vizslatva a gurkót, észre is vettem, ahogy épp egy eridonos feneke felé tartott. Ráirányítottam a pálcámat a fém golyóra és ...
- Reducio! - kiáltottam. Sajnos nem a gurkó ment össze, ahogy szándékoztam, hanem a pad, amire le akart ülni a fónixlány. Szépen seggre is csücsült, a vasgolyó meg elhúzott felette. Másodszor is próbálkoztam, akkor már sikerült olyan méretűre kicsinyíteni, hogy bennünk ne okozzon kárt.
- A másik a tiéd!- biztattam bűntársamat, de előbb a labdacsot kéne megtalálni.

Mágustusa, Bál Vani, Dalmi, Alex, Eric

Nem is értem, hogy mit keresek én egy bálon?! Utálom a protokoll dolgokat, elég sok ilyen van a mugliknál is. Apám aztán meg ebben a világban él még most is, és mi is sokszor mentünk vele, persze a bálokra nem mehettünk be vele, de azért kukucskáltunk mindig, és azzal ütöttük el az időt, hogy kitaláljuk, mivel bosszantsuk a nagyérdemű vendégsereget. Egyszer fagyi lövedékekkel bombáztuk, biztos fedezékből a nyanyákat. Persze most már nem csinálok ilyet, finomodtak a módszereim. Felvettem a dísztaláromat, mégis csak ez illik az alkalomhoz, és a talár alá is a legünnepibb ruhámat öltöttem magamra, így lépek a Nagyterembe. Végigfuttatom a tekintetem a bent ülőkön, Vaníliát, Dalmit, Alexet és a többieket keresem. Vani megkért, hogy legyek a mentora, és ezért is vagyok most itt, különben nem jöttem volna. Lehetőségem lett volna a faluban lovagolni egyet, amit már régen szerettem volna, mert otthon azt is sokat műveltem, és imádom a lovakat most is. Vettem egy mély levegőt, aztán természetesen igent mondtam, és most itt vagyok a fényesen kivilágított, és feldíszített teremben. Elindulok arra, ahol az imént felfedeztem Vaniékat. Kicsit szorít ez a cipó, de sebaj, csak üljek le, majd az asztal alatt kibújok belőle.
Elérem végre az ígéret földjét, azé az ígéretét, hogy megválhatok a cipőmtől.
- Sziasztok! - Mosolyom elsősorban Vaníliának szól, de a többieket sem hanyagolom el. Mindenkinek nagy pillanat ez, hiszen nem mindennap van ilyen nagyszabású esemény.
- Leülhetek valahová? - kérdezem, bár alig Eric után érkeztem valamivel, és még ő sem rendezkedett be magának az asztalnál, de nekem sietős volt, a cipő miatt. Gyorsan leülök a legközelebbi helyre, ahol takarásban van a lábam is, és biztosan egy elégedett mosoly terül szét az arcomon, mikor végre leveszem a cipőmet.
- Ah! Milyen szép itt minden. Ti is nagyon szépek vagytok. Jobban izgulok, mint ti. - Töltök egy teát magamnak, közben elégedetten bólintok, és egy széles vigyorral nyugtázom, hogy Vani is teázik. Helyes. Csak ne essen túlzásokba! Felelősséggel tartozom most már érte.

Mágustusa, Bál Vani, Dalmi, Eric, Keiko, Runa

A levitások asztalánál fokozódik a hangulat, az izgalom nem különben, lezuttyanok Vani mellé, ezúttal a kezemben hozva már a cipőmet.
- Ne haragudj, de biztosan összeszáradt vagy megnőtt a lábam, ki tudja, mert piszkosul szorít, úgyhogy, ha táncolok is, biztosan mezítláb teszem, elég hosszú a ruhám, nem fog alatta látszani. - súgom a fülébe, aztán nézem, ahogy rám pillantva, csak salátát szed magának. Fogom a villát, és egy nagyobb szelet natúr husit kiszúrva, meg leszúrva, a tányérjára teszem.
- Egyél fehérjét is, jót tesz az agysejteknek, és arra most szükség van! - kacsintok rá, aztán magamnak is salit szedek, meg egy kevés husit. Szolidarítok vele ebben is. Egyre sokasodik, nem csak a Levita nép, hanem más házak diákjai is feltűnnek. vannak köztük kedvelt, és kevésbé kedvelt fazonok is, mint Robika. Nem érdekel különösebben, de a pálcám megremeg a zsebemben. Nyugalomra intem magam, nem vagyok elvégre párbajhoz öltözve. Majd eljön m9ndennek az ideje. Az igazgató bejelenti a nyerteseket, akik bejutottak a Tusa versenyzői közé. Mindenki itt van már majdnem közöttünk, csak Yar hiányzik. Odafordulok Keiko-hoz
- Mit tudsz Yarról? Aggódom egy kicsit. - Összeszorul a gyomrom a gondolatra, hogy hol lehet. Nagyon feszült volt mostanában, nem is csodálom, a Tusa izgalmai mindenkire hatással vannak, kire így, kire úgy, de most már örülnie kéne, mert baromi ügyes. Csak itt lenne már! Igyekszem palástolni az idegességemet, és mosolyogva gratulálok a nyerteseknek. Majd előhúzok egy csinos csomagot.
- Vanília! Ez a Tiéd, e nemes alkalomra. Forgasd haszonnal! Az egyik egy "Bűbájok és átkok, különleges esetekre, különleges varázslóknak" című könyv, egy kiváló nagymestertől, a másik pedig szintén egy könyv: "Elmetréning" . Ebben nagyon ravasz fejtörőket találsz. Itt hátul benne van a megoldás is. Szükség lesz az eszedre, ezért kapod, na meg, mert győzni fogsz, tudom. - Átadom a könyveket, aztán újra lesem az ajtót, mert Zsolti is ígérte, hogy jön, de helyette Runa jelenik meg, halványan mosolyogva lehet, mindjárt sírva is fakad, amilyen könnyen megy ez nála.
- Szia Ru! nagyon csini a ruhád! Gyere ülj ide!-  

Mágustusa, Bál Vani, Alex, Zsolti, Emma

Vanit egyelőre jobban izgatja a tánc lehetősége Eric-kel, mondjuk bizonyos körülmények között engem is jobban izgatna, két uncsi könyvnél, és mondjuk nem konkrétan Eric... Elhessegetem a zavaró gondolatokat, és a táncolók közé perdülő lánynak még utána szólok.
- Persze, majd mindent szépen megbeszélünk, csak táncikálj, érezd jól magad,  most még lehet! - Ezt az utolsó félmondatot, már csak nagyon halkan, magam elé mormolva ejtem ki. Kezdeti lelkesedésem az egész tusa miatt, leapadóban van, és egyre inkább az ijedtség veszi át az irányítást. Belelapozok a könyvbe, mintha most látnám először, bár alaposan átnéztem, mielőtt megvásároltam, de már nem vagyok annyira biztos benne, hogy volt értelme. Gondolataim sötét árkából Alex kérdése robbant ki. Tényleg Palarn! Hol lehet? Legszívesebben elrohannék, ha tudnám, hogy hol van, remélem, hogy nem Leennel. Mi ez az érzés bennem, és Alexben? Neki is elsötétül a tekintete. Értetlenül nézek rá.
- Honnan tudjam? Nem a párom. Lehet, hogy Amandával tölti az idejét, a lányok lassan készülődnek, és ahogy nézem, még ő sincs itt, vagy csak nem tűnt fel eddig a jelenléte. - Azonban, ahogy körbenézek, meglátom a lányt, ettől persze még feszültebb leszek. Akkor hol van Yar? Nem vagyok nyugodt és ez látszik is rajtam, Keiko is hiába nyugtatott meg az imént, nem segít. Fédra tanárnőt is látom közeledni, aztán eltűnni, bár mintha egy pillantást kaptunk volna, de amúgy kerüli a díszes társaságot. Felőlem jól is teszi. Dalmival szemezgetnek, mi van itt készülőben? Aztán végre, valahára befut Zsolti is, és már lelkesen köszönteném, amikor csak dúlva-fúlva leül és gyilkos pillantásokat lövell mindenki felé. Nem is akarom zargatni, ám mikor Emma jön az asztalunkhoz, hogy vigasztalgassa, felébred bennem a magántulajdon védelmének ösztöne.
- Köszi Emma, majd megoldjuk mi ezt házon belül. De kösz, hogy jöttél, és milyen kár, hogy úgy sietsz. - Ezzel felnyalábolom Zsoltit, ha hagyja, és egy csendes sarokban leguggolok mellé, amennyire ez a szűk ruha engedi.
- Mi a baj kispajtás? Mindjárt szemmel verésért elvisz a mágus rendőség. Mesélsz? -

  Mágustusa, Bál Zsolti


Nézem a csendben szenvedő Zsoltit, és a föléje hajoló Emmát, aki kérdésekkel bombázza. Nem gondolom, hogy ez ilyenkor a legjobb módszer. valaki szemére hányni, hogy mit csinál rosszul, csak még jobban beletiporja az önsajnálatba, mert rájön a szerencsétlen, hogy tényleg az. Nincs menekvés. Az sem jó taktika, ha elkenjük a dolgokat, de a nyers valóságot az orra alá dörgölni felér egy szemtelenséggel. Nem tudom még pillanatnyilag, hogy milyen vigasztalót mondhatnék neki, de sokáig nem állhattam ott szótlanul. Emmát mindenesetre finoman távozásra kértem, vagy nem is olyan finoman, hogy megteszi-e az egy más kérdés, viszont én el akarok távozni Zsolttal, ám ő lefogja a kezemet, és maga mellé húz a padra. Felőlem itt is maradhatunk, ha ez jobb neki, csak én mégis abból indultam ki, hogy jobb lenne a meghitt kettes, de hátha nem, akkor nem. Kérdő tekintettel nézek rá, és várom a magyarázatot, erre a sok könnyre, ami patakként zúdul a szeméből. Az okát sejtem, de hátha mégis más van a háttérben. Lehet, Emma rátapintott a lényegre, de én nem merek konkrétan rákérdezni még. Remélem nem az a baj, mert arra nincs gyógymód. Csak az idő segíthet, vagy egy másik lány, aki újra elcsavarja Zsoltika fejét, ám tovább fog tartani a kapcsolat, és komolyabb, főleg pedig viszonzott lesz. És ekkor a kérdésemre furcsa választ ad.
- Szerinted honnan? Hát onnan, hogy sírsz. Senki nem sír ok nélkül. Belement a szemedbe valami? Néhány könnycsepp, és most ki akar jönni? Igaz? Ne etess! Úgy bömbölsz, mint egy oroszlán. - Ha azt gondolja, hogy megvezethet ezzel a nincs semmi bajom mesével, akkor téved. Én nem most jöttem le a falvédőről. Most már tuti, hogy Emma beletrafált a problémába.
- Nagyon fáj? - Úgy teszek, mintha elhinném a meséjét, és közelebb hajolok a lábához.
- Lehúzom a cipődet. Gyere! Meg kell nézni, nincs-e eltörve, ha kisebb a gond, talán én is segíthetek, ha nagyobb, akkor elbicegünk a Gyengélkedőre.- mondom ellentmondást nem tűrő hangon, és lehajolok, hogy lehúzzam a cipőjét. Vajon mit lép erre. ~ Játszani akarsz? Hát játsszunk! ~

Mágustusa, Bál  Runa, Yarista, Katniss, Adria

Lassan-lassan befutnak a többiek, akiket eddig kénytelenek voltunk nélkülözni, kevés kivétellel, és itt Alex és Yar viszonyára utalok. Nem éppen azért kereste Alex a szőkét, mintha hiányzott volna neki, Leen, annál inkább, de most már végre lenyugszanak a kedélyek, mindenki jelen van, aki számít. Miután az exrellonos rutinszerűen körbeudvarolta a lányokat, ahogy jött, úgy el is tűnt, hűlt helye sem maradt, meg aztán az asztalnál sem fért volna már el. Vanília Erikkel táncol, jól elvannak. Kell neki a szórakozás, hiszen innentől csak kemény munka vár rá, és a tusa résztvevőire. Remélem ő fogja elnyerni a Máguskupát, vagy mit.
- Tényleg, mi is a főnyeremény? - kérdezem szinte magamtól, úgy sem nagyon figyel senki, mert közben megérkezik Katniss, hófehér ruhában, még az én szám is tátva marad a látványtól.
- Katniss! Ha Kelan így látna! Már vinne is az oltár elé. - mondom, és ebben semmi túlzást nem érzek. Valóban gyönyörű a lány így. Az utolsó mohikánok közt fut be Zsolt, és miközben Runa mellém huppan, én már vigasztalom is srácot a magam módján, de valami furcsa történik az asztal alatt, ami kicsit jobban megzavar, mint Emma jóságos szamaritánus szolgálata. Benézek a terítő alá és azt látom, Hogy Runa is ledobja a cipellőjét, példámon felbuzdulva. Lehet, hogy közben picit meg is rúgott, de legalább megnyugtat a tudat, hogy nem vagyok egyedül, mint a Levitában általában soha.
Kellemetlen, hogy Zsolti a nagy vigalom közepette, ilyen búskomor, sőt patakokban hullik a könnye, ám még erre rátesz egy lapáttal Adria közeledése, akin már látszik, hogy nem jó szándékkal jön. Be is igazolódik a balsejtelmem. A cipő hiánya keltette fel a figyelmét. Gyorsan cselekszem, megkeresem a lábammal az asztal alatt Runa topánkáját, és felveszem.
- Ja, erre gondolsz? - mutatok a mellettem heverő tűsarkúra.
- Csak váltócipőnek hoztam. Itt van a másik rajtam. - Ezzel kinyújtom az asztal alól a tappancsaimat, amin ott virít Runa elegáns, ezüst strasszos szandálja, még a szoknyát is feljebb húzom kicsit, hogy jól lássa a lány.  Mily szerencse, hogy a ruhánk hasonló színű, nem üt el nagyon a cipő, az öltözékemtől, még a lábunk is azonos méretű. Nem állok meg azonban félúton, egy fricskával még megtoldom a lebőgését, persze csak óvatosan, ahogy szoktam.
- Megértem, hogy figyelned kell a rendbontókra, és nagyon megterhelő lehet ez még egy ilyen fiatal szervezetnek, mint a Tiéd. Nincs semmi baj, én nem zavargok hidd el, de az előbb láttam azt a fotós csajt, ahogy lökdöste Robikát. Úgy hallottam elég agresszív az a lány, még lehet ebből gond sőt, az is kérdés, hogy van-e igazgatói engedélye, hogy fotózzon a bálon, lekapva a külhoni delegációt. Csodálnám, ha nem tennének panaszt rá. Csak a jó szándék vezérel, de én a helyedben az ő körmére néznék inkább, az enyém helyett. - lódítok egy jókorát a hatás fokozása kedvéért, valamint felkészülök minden eshetőségre. Ha a lány tovább vizsgálja a lábbeli kérdést, és esetleg eszébe jutna Runa lábait is szemrevételezni, akkor visszacsempészném a cipellőket, hogy szobatársnőm is pompázhasson benne. Lehet egyforma cipőnk, miért ne lehetne?!