Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=26997#post26997][b]Aileen Aurora - 2012.12.15. 21:12[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=28208#post28208][b]Aileen Aurora - 2012.12.19. 20:18[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=28526#post28526][b]Aileen Aurora - 2012.12.20. 21:51[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=30965#post30965][b]Aileen Aurora - 2012.12.25. 09:51[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=128706#post128706][b]Aileen Aurora - 2013.06.03. 15:37[/b][/url]

Sokáig készülődtem a bál előtt, talán egy kicsit túl sokáig is. Nem mintha érdekelt volna, hogyan nézek ki vagy mit fognak gondolni rólam, de, ha már egyszer én is a házamat képviselem talán illik kinézni valahogy. Az egész cécó, meg az ünnepség nem vonz, még mindig kicsit magam alatt vagyok, de kötelező megjelenni, és amúgy is csak ott fogom megtudni, hogy ténylegesen bejutottam-e.
Nem sietek el semmit, hiszen úgyis egyedül megyek. Bár, ha megkértem volna valakit… Nem! Minek? Hogy szánalomból kísérgessen egész este? Na, ennyire azért nem vagyok magam alatt. Sóhajtozva öltözködöm és nincs kedvem semmihez, bár egy pillanatra azért felderülök, mikor megpillantom magam a tükörben. A nagymamám által küldött ruha tényleg gyönyörű, nem hiába a varrás az első számú hobbija. Viszont a hajam színe nem igazán passzol a ruhához, így bekenem egy kis színezővel, amit még valamelyik nyáron vettem Pesten egy varázsboltban. A szer hatására szőkésbarna sörényem vöröses csillogásúvá válik, így a kék ruha még jobban érvényesül. Remélem, hogy azért ez az erőteljes kontrasztos hatás nem fog elnyomni engem, a viselőjét. A hajammal nem vacakolok tovább, egyszerűen megrázom és szabadon hagyom. Ha éppen nem rajzolok, vagy más olyan tevékenységet végzek, amiben zavarna, ha a szemem elé lóg, akkor szeretem az arcom mellett rugózó, örvénylő tincseket.
Mire elkészülök már üres a klubhelyiség, de amúgy is erre számítottam. Nem akarok senkivel összefutni, főleg vele nem. A lehető leglassabban sétálok a nagyterem felé, egyre odázva azt a pillanatot, amikor majd ki kell állnom mindenki elé, már, ha egyáltalán ki kell. Vajon mi lesz a vesztesekkel? Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy én inkább mégsem akarok bekerülni. Egyedül akarok lenni, ugyanakkor mégis hiányoznak a barátaim. Azt hiszem, most igazán magányosnak érzem magam vagy inkább idiótának. Esetleg mindkettőnek.
Végül mégiscsak odaérek a terem elé és még a nap sem kezd felkelni, szóval viszonylag időben vagyok. Mikor átlépem a küszöböt, egy kis időre elkábít a ragyogás és a hangzavar. Úgy tűnik, mindenki jól mulat. Viszont egyre többen kezdenek felém fordulni, ezért az asztalunk felé veszem az irányt, mielőtt elpirulnék a bámulástól. Amint észreveszem Runát megkönnyebbülök és sietve leülök mellé. Közben a többieknek is köszönök és megeresztek egy vérszegény mosolyt az egybegyűltek felé. Alex aggódó tekintete elgondolkodtat, majd felkapom a fejem: Hol van Yar? Mivel sehol nem látom, összeszorul a szívem, de főleg attól, hogy milyen ostoba vagyok. Hogy eltereljem a figyelmem, inkább Ruu felé fordulok és megdicsérem a ruháját, ami tényleg nagyon jól áll neki.

A beszédek után végre azt is megtudjuk, hogy kik kerültek be: egy pillanatra megáll a szívem, mikor kiderül, hogy én is. Kiszédelgek a jelvényért és közben megpróbálok mosolyogni és úgy tenni, mint aki nagyon magabiztos. Mire visszakerülök a helyemre, már komolyan fontolgatom a visszalépést, hiszen én erre teljesen alkalmatlan vagyok. Azonban a többiekre nézve ezt azonnal kiverem a fejemből. Mindenki a legjobbat akarja adni és nyerni akar. Egyáltalán nem lenne fair tőlem, ha ezeket az érzéseket semmibe venném és anélkül, hogy energiát fektetnék a dologba, csak úgy feladnám. Egyszerűen nem tehetem meg.
Látom a többieket mosolyogni, táncolni, mulatni és az izgalmuk, boldogságuk ragadósnak bizonyul.
Eléggé meglepődök magamon, mikor hangosan felnevetek, ez talán épp annak a keserű zokogásnak az ellentéte, amit múltkor Alex kénytelen volt végighallgatni. Most kicsit jobban szégyellem magam miatta, mint akkor, mert körülnézve, az asztal mellett csak barátokat látok. Nem igaz az, hogy egyedül lennék. Hiszen Alex még aggódott is értem.
- Ruu, leszel a mentorom? – mosolygok a lányra és hirtelen megjött jókedvemnek köszönhetően valószínűleg meg is fogom ölelni, ha igent mond.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=257753#post257753][b]Aileen Aurora - 2014.03.23. 20:09[/b][/url]

Idén elég magabiztosan szerepeltem a vizsgákon, bár kevesebbet készültem rájuk, mint tavaly. Ennek ellenére mind kiválóra sikerült, ráadásul a jóslástan gyakorlati után Tender prof is megkeresett egy egészen különleges ajánlattal. Bár még most sem vagyok benne biztos, hogy nekem bármi közöm van a próféciákhoz, de eléggé felcsigázta az érdeklődésemet ahhoz, hogy igent mondjak neki, ezért ettől az évtől a tanonca leszek.
Emiatt és a gyakori ispotálylátogatások miatt, egyáltalán nem mondhatnám, hogy unatkoztam a szünetben, de mégis sikerült összehoznom egy olyan napot, ami messze felülmúlja bármelyik másikat izgalom szempontjából. Egyik nap ügyesen eltévedtem Pesten, és sikerült egy olyan környékre tévednem, ami nemhogy ismerősnek nem tűnt, de erősen veszélyes is volt. Természetesen nem a hely hibája, hogy olyan alakok járnak oda amilyenek, de nem hiszem, hogy egyhamar visszavágynék oda.
Szerencsémre, legalábbis én akkor úgy gondoltam, összefutottam - teljesen szó szerint - kedvenc rellonosommal. Éppen jó kedvében lehetett, mert kimentett onnan, és cserébe csak annyit akart, hogy jöjjek el vele az évnyitóra, meg utána majd valamerre. Nem hiszem, hogy ez túl nagy ár lett volna, tekintve a körülményeket, úgyhogy egyáltalán nem bántam meg, hogy igent mondtam neki.
Most épp őt keresem, egy cseppet sem izgulva azon, hogyan nézek ki. Kb. egy órával ezelőtt aggódtam halálra magam, hogy mit vegyek fel, és, hogy van-e egyáltalán nem rózsaszín göncöm, elvégre nem akarom, hogy egész este Barbienak hívjon, bár van egy olyan érzésem, hogy ezt sehogy sem fogom megúszni. Végül egy viszonylag rövid sötétkék, már-már fekete ruha mellett döntöttem, aminek összehúzott derékrészét két ezüst csat, és három fekete tüllvirág díszítette. Hajamat még tegnap befontam, ma pedig kiengedtem, így most lágy hullámokban omlik a hátamra. Elég sokat nőtt a szünetben, de azért a derekamat még nem éri el.
Éppen harmadik körömet teszem meg a levita asztalától a rellon asztaláig, amikor megpillantom a srácot egy kicsit odébb a fal mellett. Nem kicsit hökkenek meg a kinézetén, mert azt hiszem ennyire, hát öhm... összeszedettnek még nem láttam őt. Az elegáns szó talán kicsit túlzás lenne rá, de hát én sem nagyestélyiben jöttem.
- Szia, csak nem vársz valakit? - szólítom meg, nem túl fantáziadúsan, de jelenleg ennyi telik tőlem. Remélem, hogy neki van ötlete, mit is csináljuk az úgynevezett randink során, mert, ha rajtam múlik, akkor csendes esténk lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=258179#post258179][b]Aileen Aurora - 2014.03.24. 12:29[/b][/url]

Mikor odalépek hozzá, épp beszél egy sráccal, aki kicsit sem tűnik ismerősnek, bár az elkapott szavaikból arra jutok, hogy talán nem is olyan nagy baj. Bőven elég, hogy egy ilyen fickót ismerek, akivel ráadásul ma az egész estémet fogom tölteni. vagy legalábbis a nagy részét.
Furcsa beismerni, de hiába tiltakozom ellene, és veszekszem magammal miatta, a szünet hosszú töprengéssel és álmodozással eltelt napjai után, el kell ismernem, hogy tetszik nekem Mihael. Hogy Yar után miért pont ő lett az, akinek sikerült elérnie, hogy potenciális párt lássak benne, nem tudom, talán azért, mert nem igazán hasonlít az említett kékre, aki ráadásul már nincs is a suliban. Egy kicsit szomorú gondolat, de vigasztal, hogy ő éppen egy nagyon fényes jövő felé tart, ezt még úgy is látom, hogy eddig még nem voltam hivatalos különórán Tender professzornál.
Mihael arckifejezését látva gratulálhatok magamnak a ruhaválasztásért, bár talán viccesebb lett volna, ha mégiscsak rózsaszínt viselek ma. Persze nem tettem, nem akartam rögtön támadható felületet biztosítani neki, na, meg bármennyire is nehéz beismerni, imponálni is akartam neki, ami úgy látszik, sikerült. Szavai egyébként nem ezt támasztják alá, de hangsúlyai, tekintete és vigyora engem igazol.
- Te sem hasonlítasz arra, akit én keresek, de ha már így alakult, azt hiszem, mind a ketten jobban járunk, ha nem várunk tovább eredeti partnereinkre - próbálom felvenni humorának fonalát, miközben elégedetten veszem tudomásul, hogy nőiesnek tart. Ezt, azt hiszem, ritka bókjai közé fogom eltárolni. Mosolyától zöld szemei is vidámabbnak, ragyogóbbnak hatnak, nekem pedig mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy ne vesszek el bennük. Azt hiszem, már először is a szemei fogtak meg, na persze csak az egyedi stílusa után.
Mihael a karját nyújtja, én pedig szó nélkül élek a lehetőséggel, hogy közelebb kerülhessek hozzá. Szeretek a közelében lenni, de ez lenne az egyik utolsó dolog, amit valaha a tudomására hoznék. Közben észlelem, hogy a közelebbi asztaloktól néhányan felénk fordulnak, de nem igazán érdekel mások véleménye. Alex és Runa reakcióira viszont nagyon kíváncsi lennék, őket azonban nem látom. Talán jobb is egyelőre.
- Várjuk meg, míg az igazgató úr befejezi a beszédét, és szerintem utána mehetünk. Valahogy nincs kedvem tovább itt maradni. - Még nem vagyok antiszociális, de egyre kevésbé tűröm meg magam mellett az embereket, főleg az idegeneket, és főleg akkor, ha sokan vannak. Ez a tömeg nem tesz jót a lelkiállapotomnak.
- Viszont azt megnézném, ahogy a hátadon cipelsz ki - nevetek fel, majd jobban is belegondolok. - Nem, inkább mégse vagyok rá kíváncsi.
A programtervét nem fejti ki, én meg egyelőre nem firtatom, bár nagyon is érdekel, hogy mit agyalt ki, de mivel megdicséri az öltözetem, ezért úgy gondolom, nem lehet nagyon veszélyes a dolog. Egy ilyen ruha csinos, meg minden, de sok dolgot nem lehet benne csinálni.
Mihael hirtelen kiszabadítja a karját fogásomból, majd kezét a kezembe csúsztatja. Kérdőn nézek rá, mert nem értem, hogy ez miért lenne jobb pozíció, mint az előbbi, de végül ráhagyom, és inkább rákulcsomolom az ujjaimat is a kezére. Ha már van rá lehetőségem, ki fogom használni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=262782#post262782][b]Aileen Aurora - 2014.03.30. 21:08[/b][/url]

Mihael nemcsak, hogy jóképűbbnek tűnik, mint egyébként, de társaságnak is sokkal kellemesebb, mint korábban bármikor. Bár most is kötekedik, de nem sértően, nem érzem benne a bántó szándékot, de sajnos úgy tűnik, hogy a barbiezásról nem most fog leszokni.
- Nem tudom, hogy kiről beszélsz, de, ha nem jött el, akkor bizonyára nem igazán érdekli, hogy kivel mit csinálsz. - Ez eléggé durván hangzott, de hát már nem szívhatom vissza. Sajnos mostanában már nem érzem természetesnek a kedvességet, és gyakran túllövök a célon. Azért megpróbálom kijavítani a hibámat. - Úgy látszik, hogy mára be kell érned velem. - Szavaimat egy mosollyal toldom meg, és egy enyhén kihívó nézéssel, majd belekarolok, ha már egyszer felajánlotta.
Ahogy közelebb kerülök hozzá, megérzem az illatát is, amely nem hivalkodóan, de körüllengi a testét. Kellemesnek találom, ezért lassabban és mélyebben veszek levegőt, hogy tovább érezhessem, átjárja a tüdőmet. Amikor megfogja a kezemet és én rákulcsolom ujjaimat, kezdek biztos lenni benne, hogy jó estém lesz.
Közelsége kezd elbódítani, de ez nem zavar, sőt hetek óta a legjobb pillanataim egyike. Nem aggódom semmi miatt, hiszen Mihael itt van mellettem. Egy halk hang még valahol az agyam egy hátsó zugában óvatosságra int, sőt, mintha olyasmit fecsegne, hogy nem szabadna jobban belezúgnom a srácba, mert nem lesz jó vége, de képzeletben lecsapom azt a suttogó alakot. Nem szabad? Kit érdekel? Veszélyes? Annál jobb. Legalább ez a napom nem fullad olyan unalomba, mint az egész szünetem. Szinte semmit nem csinálhattam az állapotom miatt. Komolyan, mintha terhes lennék. Meg fogok halni, épp ezért kell kiélveznem ezt a maradék pár évet. Ezt döntöttem el a nyáron, és ehhez fogom tartani magam ebben az új évben.
Mihaelnek sikerül megnevettetnie, bár jobban belegondolva annak eshetőségébe, hogy a vállán cipel ki, nem lenne mulatságos. Ezt éppen meg is jegyzem neki, amikor ő úgy dönt, hogy ez cseppet sem érdekli.
Kisebb sikkantással veszem tudomásul, hogy világom teljes mértékben felfordult, és amúgy sem nagyon látok mást a srác hátán kívül.
- Nem az a fontos, hogy most milyen, hanem, hogy milyen lesz, ha egyszer leraksz - fenyegetem meg burkoltan, de eléggé ingerülten. Az még hagyján, hogy cikis a helyzet, nem igazán izgat mások véleménye, de ilyen rövid szoknyában ez a mutatvány több lesz, mint kínos. - Fojtogatni?! - röhögök fel. - Minek nézel, kígyónak? - Ebben a testhelyzetben örülök, ha nem esek le, ráadásul biztos vagyok benne, hogy a nyakát nem érem el. Lehet, hogy megfojtom majd a fickót, de majd csak akkor állok neki próbálkozni, ha szilárd talaj lesz a lábam alatt. Mivel nem látok esélyt a szabadulásra, beletörődöm, hogy muszáj lesz kibírnom, később majd megtorlom valamivel.
- Legalább arra figyelhetnél, hogy minimálisra szorítsd azoknak az embereknek a számát, akik később elmondhatják, hogy milyen színű alsónemű volt rajtam az évnyitón - sziszegem oda neki, tervem szerint úgy, hogy a srácon kívül más ne, de ő biztosan meghallja. Persze aztán rájövök, hogy talán mégsem volt olyan jó ötlet ezt mondani neki, mert ez már majdnem felhívás tapizásra, de végül csak sóhajtok egyet, miközben Mihael a vállán velem elhagyja a termet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=333084#post333084][b]Aileen Aurora - 2014.07.08. 22:00[/b][/url]

Ma délután lényegesen többet álltam a tükör előtt, mint szoktam. Általában egyáltalán nem vagyok kíváncsi rá, mennyit sápadt a bőröm a legutóbbi tükröződő felülettel való találkozás óta, vagy, hogy éppen mennyire tűnök nyúzottnak. Ismerőseim állítják, hogy a szemem alatti táskák fele akkorák sem, mint amilyennek én látom őket, de szerintem ez csak egy kegyes hazugság.
Annak, hogy ebben az esetben mégis szokatlanul hosszan bámultatom magam a tükörrel, több oka is van. Az első és legfontosabb a végzős bál, ahol Mihael lesz a kísérőm, aki remélhetőleg tud táncolni, mert eléggé furcsán nézne ki, ha megpróbálnám vezetni őt. Valószínűleg nem is sikerülne, pláne, hogy azért az én tánctudásomon tényleg lenne mit csiszolni. Na, de nem számít, ebben a kérdésben teljesen a fiúra fogok hagyatkozni, ha más nem, legalább jól fogok szórakozni. Ha a közelében lehetek, nekem mindenhogy jó.
A második, nem kevésbé lényeges oka tükörrel való szemezésemnek, az, hogy a szemem láthatóan megszűnt barna lenni. Egy ideje már észrevettem, hogy a színe elkezdett halványulni, de úgy gondoltam, hogy bizonyára bebeszélem magamnak, és nincs semmi gond. Hát nem lett igazam. Ezt tökéletesen alátámasztja a tény, hogy húszévnyi barnaság után a szivárványhártyám teljesen elkékült. Úgy is mondhatnám, hogy a színanyag eltűnt belőle, és csak reménykedhetek benne, hogy megállapodik ennél a színnél, és nem fog még tovább fakulni. Ez már így is elég ijesztő.
Az egész estét azonban nem tölthetem a fürdőszobában, muszáj készülődnöm a bálra, jobb híján ilyen szemekkel. Szerencsére a kék-szőke sem rossz párosítás, és még kék ruha is akad a szekrényemben, amiért, mint mindig, a nagymamámat kell áldanom, aki tiltakozásom ellenére, mindig bepakolja az összes ilyen ruhámat a táskámba. Választásom végül egy sötétkék, mell alatt egy széles pánttal összehúzott, elől térdig felvágott ruhára esik. Bár azt el nem tudom képzelni, mi fogja fenntartani rajtam, praktikusnak találom abból a szempontból, hogy elől, a lábaim előtt nincs anyag, vagyis kevesebb az esély arra, hogy rálépve hirtelen érjek földet, és ezzel nyilvánosan lejárassam és kiröhögtessem magam. Bár bízom Mihael reflexeiben, jobb az ilyesmit kiküszöbölni, amennyire csak lehet.
A királykék ruhához ezüstszínű kiegészítőket öltök, és a legmagasabb sarkú, pántos, szintén ezüst, cipőmet keresem elő, hiszen partneremnek alapból alig érek a mellkasáig. Még így is viccesnek érzem a táncot, hogy tudom, a lábbelim majdnem tíz centit magasít rajtam.
A hajam kontyba fogom a tarkómon, majd kék és lila szárnyú pillangós hajtűkkel díszítem, amik néha élethűen mozognak is. Sminkem egyszerű, nem hivalkodó, éppen csak annyi, amennyi ahhoz kell, hogy ne tűnjön annyira sápadtnak a bőröm.
Még utoljára ellenőrzöm öltözékemet a tükörben, majd elindulok a nagyterem felé. Az ajtó előtt már állnak néhányan, odaköszönök nekik, de tekintetemmel már Mihaelt keresem, akit nem is nehéz észrevenni. Mellé lépek, megfogom a kezét, de próbálok nem nézni a szemébe, hogy minél később tűnjön fel neki a színváltásom. Ha elég ügyes vagyok, sikerül addig kerülni a tekintetét, míg végül már be kell mennünk a terembe, ahol eltáncolhatjuk a végzősök keringőjét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=439988#post439988][b]Aileen Aurora - 2014.12.22. 15:29[/b][/url]

Eredetileg nem terveztem, hogy részt veszek a karácsonyi bálon, már csak azért sem, mert otthon fontosabb terveim voltak, de végül mégis úgy alakult, hogy maradtam még a kastélyban az utolsó napra. Terveim meghiúsítója az egyik mestertanonc srác, aki úgy döntött, alszik az órámon. Mondjuk, ez tőle nem volt éppen meglepő, és alapesetben az ilyesmi nem is érdekel túlzottan, elvégre nem lettem szigorú tanár, és nem is az én érdekem, hogy az órán figyeljenek a diákok. Szóval hagytam volna büntetés nélkül az egészet, erre ő viccesen elhívott a bálba. Hogy bosszantsam, igent mondtam. Azt hittem, hogy csak poénkodik, és vissza fogja szívni, elvégre az ilyen szőke herceges srácok akárkit elvihetnének a bálba, úgy gondoltam, már van párja az eseményre. Tévedtem. Tony vagy komolyan gondolta vagy nem mert visszakozni, mert azt hitte, hogy én komolyan gondolom.
A lényeg, hogy nekiállhattam fehér ruhát keresni a szekrényemben. Amit persze nem találtam, hiszen a ruhatáram kimerül lila, rózsaszín és fekete darabokban. Még szerencsém, hogy a színházban, ahol dolgozom már vannak barátaim, így nem volt nehéz kölcsön kérni egy jelmezt. Állítólag egy éve ebben játszotta valaki a Hókirálynőt. Nekem mindegy volt, a lényeg, hogy fehér.
Ma este pedig felölthetem végre a ruhát, hajamat kibontva hagyom, nem akarok vele túl sokat babrálni, majd elindulok a nagyterem felé. Kísérőm már az ajtó mellett áll, láthatóan nem észrevéve engem. Lassan odasétálok - bár ebben a cipőben csak tipegni lehet - hozzá, és megszólítom:
- Úgy látom, te mindig, mindenhol képes vagy elaludni.
Mosolyogva felnézek rá, várom, hogy karját nyújtsa és elindulhassunk befelé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=440061#post440061][b]Aileen Aurora - 2014.12.22. 18:36[/b][/url]

- Azért szerintem másban is tehetséges vagy - utalok arra, hogy bár imád aludni az óráimon, attól még jó festőnek tartom, akiben látni a lehetőséget. - De azért tény, hogy ezt többet gyakorlod - nevetek fel, majd rögtön utána el is pirulok a bóktól. Felnőttesebbnek érzem magam, mint tavaly ilyenkor és magabiztosabb is vagyok, de úgy látszik, még mindig nagyon könnyen vörösödök el. Ráadásul nagyon furcsa, hogy tanárnőnek szólít, még akkor is, ha tényleg az vagyok.
A tegezés viszont egyáltalán nem zavar, sőt el is várom, hogy a diákok tegezzenek, elvégre alig fél éve még én is ide jártam. Azt sem hiszem, hogy a tanárok a kollégájuknak tekintenek. Bár többen is vannak, akik korban nem állnak olyan messze tőlem.
- Köszönöm a kedvességed és a virágot is. A szavakkal pedig nincs gond. Szólásszabadság van, vagy nem? Bár sokan elfeledkeznek arról, hogy mindenről mindenkinek lehet véleménye, de a véleménynyilvánítás csak addig szabad, amíg azzal valakit meg nem bántunk. De bocs, igyekszem kevésbé kiábrándítóan viselkedni az este további részében. Ez pedig gyönyörű - emelem fel a kezem, hogy rátehesse a virágot a csuklómra, majd villantok a fiúra egy hálás mosolyt.
- Persze, indulhatunk - karolok bele, majd lépek be Tony mellett a terembe, ahol minden fehér, minden vakító, minden ünnepi. Tetszenek a díszek, a hóesés, a DÖK-ösök idén is kitettek magukért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=554003#post554003][b]Aileen Aurora - 2015.12.18. 11:53[/b][/url]

Amíg felkonferáltak minket, elbújtam hátul a díszlet mögött. Testre simuló fekete ruhám csuklyája alá tömködtem be szőke tincseimet, nehogy lebuktassanak. Bár Alízzal fel szerettünk volna lépni a karácsonyi bálon a többi színjátszóssal, látszani nem akartunk feltétlenül. Nem sok színészi tehetség szorult belém, ezért rávettem a lányt, hogy adjunk elő valamit megbűvölt díszletekkel. Szerencsére Alíz nem ellenkezett, én pedig tudtam, hogy kifejezetten ügyes a hátterek, díszletek és jelmezek kiötlésében és az ötletek megvalósításában, ezért egy pillanatig sem aggódtam amiatt, hogy úgy sikerül-e a kis műsorrészünk, ahogy terveztük.
Egy pillanatra még láttam megvillanni valahol velem szemben a vörös tincseket, aztán a teremre ereszkedő csend, és a teljes sötétség jelezte, hogy ideje elkezdenünk az előadást. Egy karácsonyi történetet választottunk, elvégre mégiscsak az illett a bálhoz és az időponthoz.
Nyeltem egy hatalmasat, aztán pálcámat felfelé irányítva, halkan suttogva fénygömböt bűvöltem a színpad fölé. A hűvös fény jelképezte tavaszi nap megvilágította a fenyőerdőt, amit néhány valódi és pár kellékfenyővel, valamint az aprólékosan megfestett mozgó háttérrel tettünk valóságosnak tűnővé. Pálcámmal irányítottam a fényt, miközben tudtam, hogy Alíz valahol tőlem nem messze a hangokat idézi elő. A fénygömb méretét, színét és helyzetét váltogatva el tudtuk játszani egy év eltelését. Amíg tavasz volt csiripelő madarak hangja szállt a teremben, amikor nyár lett nevető gyerekek és vízloccsanás zajai utaltak arra, hogy nem messze fiatalok fürödnek talán egy tóban vagy folyóban. Esténként tücsökciripelést sodort a szél még a nagyon hátul ülő emberekhez is. Ősszel színesebb lett minden, kivéve a fenyőket. Mozgó hátterünk változott, narancsos vörös dombok váltották fel a korábbi zöld fű színét. És alig néhány perc alatt el is érkezett a tél.
Hóesést bűvöltem a fák fölé, amelyből az első pár sorban is kaptak a nézők. Nem teljesen direkt, de, ha már így sikerült, nem tartottam feltétlenül hibának. Úgy gondoltam, így talán jobban be is vonódnak az előadásba.
Hamarosan vastag hótakaró fedte el színpadunk műfüvét. Amíg ez megtörtént, leóvakodtam az egyik oldalsó lépcsőn, felkaptam a kellő bábut, aztán Mobiliarbusszal beirányítottam a színpadra. A másik oldalon Alíz hasonlóan cselekedett, így aztán favágóink nagyjából egyszerre érkeztek meg a középen álló fenyőhöz. A mágikus gramofon lejátszotta a talpuk alatt recsegő hó hangját, aztán ahogy elkezdték kivágni a kis fenyőt, megszólalt a fejszék éles koppanása és mellé a recsegő fa hangja. Néhány megriasztott madár elrepült a festett háttéren, én pedig jobb kezemmel a megbűvölt színpad egyik kapcsolója felé nyúltam. Mivel először nem értem el, jobban nyújtózkodtam, ennek köszönhetően egy pillanatra nem figyeltem a favágómra, aki így lendületesen lefejelte a fát. Egy "Hoppá" suttogással megragadtam a kapcsolóként funkcionáló kart, de csak akkor húztam meg, amikor Alízzal rávettük fából készült bábjainkat, hogy az időközben kidőlt fát felemeljék.
A kapcsoló fordítani kezdte a színpadot, így az erdő lassan eltűnt szem elől, és feltűnt egy barátságos nappali képe. Bábuink végig egy helyben jártak, csak a díszlet fordult el alattuk. A kellékekkel felállíttattuk a fát, majd lesétáltattuk favágóinkat a színről.
Amíg mi felrohantunk a színpad felső, rejtett részébe egy hátsó lépcsőn, a diákok megtekinthették a kandallót a benne égő tűzzel, a felette lógó családi képet. A zöld kárpittal fedett kanapét, a vastag szőnyeget, és az ablakot, amin kitekintve hóesést észlelhettek. Mindezt nagyon sok időnkbe és energiánkba telt megépíteni és megfesteni, ezért nem is zavart, hogy egy kicsit tovább tartott feljutni a tervezettnél. Legalább jól megnézhettek mindent az állólámpától a díszpárnákig.
A kanapé mögé azonban nem láthattak be. Ott feküdt négy kis baba, vékony, majdnem láthatatlan zsinórjaik pedig akkor már a kezeinkben voltak. Egy hatalmas sóhajjal kiléptettem a bútor mögül saját kis bábjaimat, hogy Alízéival együtt körbeállhassák a fát. A gramofonból felhangzott egy karácsonyi dal gyermekek előadásában. Ezt valójában az előkészítőben vettük fel még korábban, ahol igazán készségesek voltak a tanárok és a kisdiákok is. A sok gyakorlásnak hála a nézők számára úgy tűnhetett, mintha a négy ünneplőbe öltöztetett gyermekbáb énekelné és táncolná körül a kis fenyőt.
És ekkor jött az igazi varázslat: kellékfenyőnkön egymás után jelentek meg a kis díszek, a gömbök, a fények, a cukrok és minden, ami egy fenyőt karácsonyfává tesz. Ezt mi ketten nem tudtuk volna megvalósítani - pláne úgy nem, hogy közben a bábokkal kellett foglalkoznunk -, de az időzítő bűbájjal felszerelt kellékfenyő, amit a színjátszó költségvetéséből szereztünk be, nem csak szép látványt nyújtott, de helyettünk is "dolgozott". Egyik kezembe vettem mindkét bábom zsinórjait, hogy a szabad ujjaimmal zsebemből előbányászva pálcámat a karácsonyfa és a tűz fényén kívül minden más fényforrást "kikapcsoljak".