30. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. április 13. 22:33 | Link

Keith

Egyszer volt, hol nem volt, a vöröskét átemelték a nagyterem küszöbén. In medias res. Előtte persze végig mókázták az utat, ahogy azt illik két eridonos jellemnek. Leonie-t sem zavarja túlzottan, hogy valami példaszerűséget kéne mutatnia, és nem az éjszaka közepén visongatnia a folyosókon. Hölgyünk talán túlzottan gyorsan belelkesedik, és most is így esett ez, rendkívül felspannolta a találkozás Szőke Herceggel. Nyilván ez csak amolyan törpés rajongás, alszik egyet, és holnap már más miatt fog ugyanígy bepörögni. Vagy nem.
Mázli, hogy egyébként is irtóra bolond, úgyhogy jelenlegi állapota aligha különböztethető meg a többi naptól. Azt az apróságot is sikerül hamar leküzdenie, hogy ne essen zavarba, mikor olyan közel kerül az úriemberhez. Hiszen ő szokott belemászni mások aurájába, akkor meg mi a hét törpe történik éppen?
Úgy egyébként pedig lelkesen fecseg, be nem állna a szája egy percig sem. Annyi energiával, amennyi benne van, a muglik elláthatnák a fél országot… De így csak Keith van folyamatos sokknak alávetve, mint valami kivégzésen. Végül is, ha azt vesszük, Leonie láthatóan azon van, hogy mihamarabb kinyírja az urat, de az hősiesen túltette magát rajta, annyira, hogy egészen a terem közepéig meri cipelni.
-Úúú, ezentúl mindig vinned kell majd! – Imádja, ha emelgetik. Kár, hogy nem óvodás, mert akkor jóval könnyebb helyzetben volnának. Mármint szó szerint véve könnyebb.
-Csinálhatnánk egy olyat, mint a babáknak, és felkötözhetnél a hátadra, mit szólsz? – Ugrándozik össze-vissza, mire figyelme végre kicsit a terem felé terelődik. Elámul a roppant gyönyörű égbolton, meg a kellemes hangulaton, amit a helyiségbe varázsol a halovány fény. Lelke egyből megtelik mesebéli romantikával, amit még az is tetőz, hogy maga a fehér ló nélküli (senki sem lehet tökéletes, ezen patások tartása pedig roppant macerás és drága is, ráadásul senki nem díjazná, ha reggelihez menet lócitromba lépne) Szőke Herceg felé nyújtja a kezét egy táncra. Eltátja a száját, és magában ujjongva próbál felpattanni az asztalra, kisebbfajta nyálcsíkot hagyva maga után. Egy hivatásos, állandó lakcímmel rendelkező csiga sem végezhetett volna alaposabb munkát, meg kell hagyni.
-Jövök már, jövök – Nyögi, de azért még botladozik egy sort, mire feljut Keith mellé, és megfogja kezeit. Úúúú, ez annyira olyan, mintha a legszebb álma válna éppen valóra! Nem is igazán tud megszólalni, helyette inkább mindkét kezét megfogja az úrnak, közelebb lép hozzá, csillogó szemekkel feltekint rá, még megvillant egy szégyenlős mosolyt, mielőtt…
-Tappancs vagyok ééén, ki az erdő szélén él a barátaival, és senkitől se fééél! Mindenki egyért, egy mindenkiéért, a barátságunk mindennel felééér… - Kezd bele a hangos éneklésbe, miközben kezeit felemeli a szőkéjével együtt, és elkezd körbe ugrándozni, magával húzva az urat is. Ennyit a nagy romantikáról. Már csak egyetlen bökkenő van. Egy rossz mozdulat, és olyat zuhannak, hogy öröm lesz nézni. De még olvasni!
-Rajta! Bumbumbumbu-bumbububumbumm... Kezdhetjük! - Vált hirtelen nótát, miközben tovább ugrándozik körbe-körbe, még mindig Keith kezeit szorongatva - Óiéé, hejj hó! Óióó, hajj hó! Száll a gép, és zeng a dal, ez a mese bomba jó! - Nagyon úgy néz ki, hogy a maradék esze is elment, de sebaj.
Hozzászólásai ebben a témában

Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 14. 01:17 | Link

Leonie
A beköltözés, 4. felvonás, március 30. éjfél körül

Leonie némi nehézség árán, de sikeresen felmászik Keith mellé, ahol egy hosszú, romantikus pillanat után olyan intenzitással kezdik a földbe tiporni a konvencionális folytatást, mintha bizony az életüket tették volna fel e nemes cél érdekében. Leonie lármás éneklésére Keith gyorsan reagál, a legkevésbé se adja jelét, hogy bánná ezt a verziót, s mivel a szöveget nem tudja, jobb híján csak a táncban veszi részt, vadul ugrálva és pörgetve a lányt, élénken figyelve, hogy le ne essenek; nem valószínű, hogy Sebesült túlélne ma még egy csapást.
Aztán a második dalhoz érve felharsan a mélyebb tenor is, Keith pedig őszintén meglepődik ezen; nem is tudta, hogy emlékszik még a félvér barátja kedvenc meséjének a főcímdalára, pedig hajdan ők is nagyokat énekeltek...úgy 7 évesen.
- Oié állj fel, Oió szállj fel!  Énekelj egy indulót, ha a csapat útra kell, énekelj! - Kiáltozza és táncolja vidáman, a parancsszót egyenesen Leonie szemébe nézve, akivel aztán pontos duettben adják elő a következő visszhangos részt. Persze nem fogják végig egymás kezét, Keith például akkor is elengedi a lányt, mikor egy teljesen magánjellegű produkcióként végigszambázza a dal azon részét, amikor eredetileg a hangszeres rész következne. A megfelelő csípőriszálás nagy koncentrációt igényel, úgyhogy még a szemét is behunyja és ráharap az ajkára; innen rikkantja aztán az új dalt, hátulról felkapva és gyorsan megpörgetve a vöröskét.
- Itt az élet hurrikán, Mert ez Hápburg... - Ugyanolyan könnyen adja át magát a gyermeki tombolás örömeinek, mint amilyen könnyen a festőművészeti előadásokat tartotta a folyosón. Abszolút nem hozza zavarba, ha nem tud egy-egy szót, ami azért bőven előfordul, ilyenkor ugrik egy lépést, vagy felujjong.
- Míg őserdőn, tűzön-vízen átérsz, Ve-ve-veszélyben bajban vészben, Félned nem kell, ezt tartsd észben! - Énekli őszinte, mély meggyőződéssel, megpróbálkozva egy régebbi, rockabillys táncstílussal, hátha Leonie ismeri a lépéseket. Ehhez kapcsolódva jut eszébe néhány ugrálós Chuck Berry szám dalszövege, mint például a Johnny B. Good, megfelelő léggitárral és a hagyományos tánccal párosítva vagy a Let it rock kellemesen összekutyulva a Beatles- Roll over Beethoven számával, de talán még Tom Jones She's a lady-re is van energiájuk. Őszintén csodálatra méltó, hogy heves mozdulatai egyike se fajult el addig, hogy leessen és Leonie-t is lerántsa az asztalról, ahogy egyre jobban belejön az ugrálásba, annál kevésbé figyel a saját tesi épségére. A fejében szól a kíséret, a tüdejéből tőr elő a dalszöveg, a testével pedig igyekszik levezetni mindazt az energiát, ami mindezek által és Leonie (ügyködése) miatt megszületik benne.
 Aztán, hogy meddig tart az éneklés? Az attól függ, hogy meddig bírják szusszal; az biztos, hogy Keith a végén kitörő nevetéssel jól megölelgeti a lányt, aztán elégedetten elfáradva hajol meg előtte, mintha valami keringőt adtak volna elő, a következőkben pedig egy munkásember kecsességével dobja le magát az asztalra, hogy lihegve hátradőlhessen és megbámulja az eget. Ebben a pillanatban szentül hiszi, hogy jó ideig nem bír majd felkelni, de a kastélyra gondolva sehogy se tud nyugton maradni; izzadt hajjal, gyűrött ruhában és eszeveszettül kalapáló szívvel pattan fel ismét, majd vigyorogva, kissé kipirult arccal Leonie vállára helyezi a kezét, és nagy komolyan a szemébe néz.    
- Könnyű szárnyakon száll
 El se mondható érzés
Átcikázni nevetve
fénylő sötét égen át!
- A nagy hévvel énekelt dalrészlet végére már végigcsúsztatta kezét a lány karján, majd ismét felharsan hangos nevetése, és hátat fordítva a vörösnek egy könnyed ugrással a földön terem, hogy lendületes lépteivel, néhány tánclépést közbeékelve lassan elinduljon a kijárat felé.
- Mesés, mesés mesés!
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 14. 04:19
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet