36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Antonie Holden
INAKTÍV


Átváltoztatástan&Asztrológia
offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 157
Írta: 2013. március 29. 18:29 | Link

Évnyitó / évzáró - Yarista

Szörnyen restelli, hogy elkésett, de hát kicsit elszámította magát. Ahogy az ajtóban állva végigtekint a diákokon és tanárokon, úgy tűnik számára, hogy az igazgató már elmondta a beszédét, mivel a hangulat elég oldott. Ugyan tavaly év közben érkezett vissza az iskolába, ahol előtte már tanított egy évet, nem sokan látták azóta. Ő sem ismeri meg a régi tanítványait mind, kivéve persze egyet, akinek az elmúlt tanévben Animágiát tanított. Barátságosan int a kollégának, viszont az ellenkező irányba indul el, hogy váltson pár szót Yaristával. Komótosan lépdel, és közben azon gondolkodik, hogy minden utasítást leírt-e a házvezető nőjének, akit felvett, mivel amikor a tanév végén hazautazott a lakás egy merő kosz volt. Mikor a fiú mögé ér, barátságosan a fiú vállára helyezi a kezét.
- Hogy van mindig? Jól telt a szünet?- kérdi mosolyogva a professzor és közben azon gondolkodik, nem furcsa-e a többi diáknak, hogy ilyen közvetlenül beszél Yaristával.      
Hozzászólásai ebben a témában
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. március 29. 19:33 | Link

Tanévzáró/tanévnyitó – Holden professzor

Úgy tűnik, hogy az incidens tisztázása tényleg későbbre lesz téve, ezért felenged, mint egy csomóját eresztett lufi. Megkönnyebbült, megint éhes lett, habár az étvágya nem veszett el közben sem. Békésen üldögél Lyráéknál, és kiválogat magának az ételből a neki tetszőeket: sülteket, némi üdítőt, és rizst köretnek, Már csak meg kell várni a bemutatásokat és a beszéd végét, na meg a házbeosztásokat és lehet is enni. Kissé furcsállja, hogy már az asztalon az étel, de elég sok mindent történt az iskolában, gondolja. Egyszer csak egy kéz nehezedik a vállára, már fordulna, hogy kedves szavakkal illesse a bátort, aki támfalnak használja, de az ismerős hang mosolyra vonja az ajkai ívét.
- Szép napot önnek is professzor! Köszönöm, kipihentem magam, a vizsgák pedig természetesen jók lettek. – mondja kedvesebben, mint azt egyébként szokta. Nos, igen, kevés tanárral ilyen közvetlen és kedves, talán még a szomszédjai is furcsállhatják ezt a hangnemet.
- Mondanám, hogy foglaljon helyet közöttünk, de gondolom, ezt nem teheti meg, ráadásul Flaviu professzornő felnégyelne engem. – folytatja a beszélgetést, majd ha már ide érkezett hozzá a professzor, gyorsan megkérdi.
- Nemsokára folytatjuk az órákat, igaz? Elég sokat gyakoroltam, az eddigi anyag már nagyon jól megy. De majd felméri a professzor úr úgyis. – fejezi be, nem szeretné sokáig feltartani az ÁVT és animágia tanerőt.

Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Antonie Holden
INAKTÍV


Átváltoztatástan&Asztrológia
offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 157
Írta: 2013. március 29. 21:04 | Link

Yarista Palarn - Évnyitó / záró

- Háááááát... akár le is ülhetnék. - morfondírozik félhangosan a professzor, de aztán arra a következtetésre jut, hogy még be kell mutatkozni az újaknak, és még ennie is kéne valamit.
- Le is ülhetnék, de nem teszem. De köszönöm az invitálást.- mosolyog a professzor. Pár pillanatra megakad a tekintete a csokoládétortán.
- Igen, igen, úgy terveztem, a tanév első napját meghagyom még Önnek szabadon, de aztán kezdődhet a munka. Mit szólna akkor 2.-án a délután négy órához? A helyszín természetesen a szokásos. Ohhhhh! Akartam is mondani, majd kijönnek valamikor az év közepe táján a minisztériumból megfigyelni egy foglalkozást. Smokey amúgy nagyon jól van. Ezt a nevet adtam a kis huncutnak. Kikelt a szünetben, így kialakíttattam a szobám sarkában egy kis hmmm.. "játszósarkot" neki.-hagyja szóhoz jutni a fiút is.
Még mielőtt a fiú belekezdene a válaszába, gyorsan feltesz még egy kérdést.
- Mellesleg van valami terve idén az ÁVT-nal? Vagy az Asztrológiával, ha már itt tarunk, ugyanis, ahogyan a tavalyi évben említettem, megpályáztam és el is nyertem.- mondja büszke, de egyben gyerekes mosollyal a professzor.  
Hozzászólásai ebben a témában
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. március 30. 15:36 | Link

Tanévzáró/tanévnyitó – Holden professzor

Ahogy várta, a professzor nem akar rossz pontot szerezni az igazgatóságnál, így inkább nem ül be közéjük. Nagyon jó kedvében van  a prof, az is igaz, hogy ritkán látta rosszkedvűnek, vagy előtte nem mutatta magát annak, végül is egyre megy. Biztos benne, hogy eléggé munkamániás, és szereti is csinálni, tehát az évnyitó neki valami örömforrás lehet, egy új kezdete. Megbeszélik a nép között, hogy mikor kezdődnek az órái, és lesz majd valami felügyelő is. Kicsit megráncolja a homlokát a rellonos, de ehhez nem fűz megjegyzést, biztos előírás.
- Rendben, már nagyon várom. Akkor másodika, délután négy, jegyeztem. - mosolyog, aztán még szélesebben, amikor rájön, hogy kiről beszél a professzor valójában.
- Ó, nagyon örülök, hogy kikelt végül is. Majd megvizsgálom magamnak, érdekel, hogy miféle. - kacsint a tanerőre, holott ezt nem nagyon szokták a diákok megengedni maguknak. Igazából Yar sem, de Holdennel elég jóban van ahhoz, hogy kérdés nélkül megengedje magának. Majd esetleg kap érte később valamit, ha tévedett volna.
- Először is gratulálok, hogy mindkettő az öné! Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fogja ezeket tanítani. Az ÁVT-t biztosan felveszem majd, hiszen, ha már animágiát tanulok, szinte kötelességemnek érzem. Egyébként is érdekel, sajnálom, hogy két évig nem volt... Az asztrológia viszont annyira nem érdekel, szóval vélhetőleg azt nem fogom felvenni, aztán lehet, hogy mégis. - mondja nagy vidáman, mert tudja, hogy Holden prof. eléggé szereti az őszinteséget, még akkor is, ha mondjuk az neki nincs annyira ínyére. Ha nincs más, valószínűleg a professzor elmegy a többi tanár mellé, akik már gyülekeznek a pódiumon, kicsit megkésve, főleg az újak. Nem mintha érdekelné, hogy kik azok, majd megismeri őket az órákon.
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet