Valentin-nap - Lédus

Egész kellemes itt az asztal végében ücsörögni, ide kevésbé jutnak el a rózsaszín fellegek, amiken a párok járnak. Néha, mintha elsuhanna előttem valami, de sosem tudom megállapítani, hogy mi is lehet az. Végül is mindig arra jutok, hogy valószínűleg csak Cupido repked jobbra-balra. Biztos vadászik a kis drága, bár úgy nézem, hogy a szinglik kevesebben vannak, mint azok, akik valakinek éppen a kezét szorongatják. Remélem hogy én nem vagyok annyira szimpatikus neki, főleg hogy olyan émelygő fejjel tudok körbe tekinteni, mint mikor tényleg rosszul vagyok. Próbálok úrrá lenni magamon és nem látványosan szenvedni.
Nézd már, csatt egy pofon. Szegény srác, majdnem kiugrott a nyaka a helyéről, a csaj olyan erősen sózott neki oda. Feltehetően szegény ember máshova kukkantott, mint az megengedett lett volna neki, szóval azért megértem a reakciót, na dehogy ekkora taslát megérdemelt volna szegény fiú... Azt azért nem gondoltam volna. De hát az élet nem igazságos, most mindenesetre a lány után szalad, bár lehet hogy ebből még átkozás lesz a mai napon...
Közben én sem maradok társ nélkül, egy hölgyemény le is huppan mellém a bajsza alatt morogva. Oldalra kukucskálok, a jobb szemöldökömet felhúzom és kérdően pillantok rá. De kis dulifuli itt valaki.
- Igen, szia neked is. - látom rajta, hogy kicsit zavarba jött, nem igazán számíthatott arra, hogy társaságba kerül. Pedig az előbb még a terem közepén ácsingózott szegénykém egyedül, mintha keresett is volna valakit.
- Ahogy látom te se igazán szívleled ezt az egész hercehurcát.
Átvetem a lábamat a padon és most már teljes testtel a lány felé fordulok. Mondjuk ez szoknyában nem annyira díjazandó ötlet, szóval mégis csak visszateszem az asztal felőli oldalra és úgy nézek tovább a mellettem ülőre, reakcióra várva.

Valentin-nap - Lédus

Egész kellemes itt az asztal végében ücsörögni, ide kevésbé jutnak el a rózsaszín fellegek, amiken a párok járnak. Néha, mintha elsuhanna előttem valami, de sosem tudom megállapítani, hogy mi is lehet az. Végül is mindig arra jutok, hogy valószínűleg csak Cupido repked jobbra-balra. Biztos vadászik a kis drága, bár úgy nézem, hogy a szinglik kevesebben vannak, mint azok, akik valakinek éppen a kezét szorongatják. Remélem hogy én nem vagyok annyira szimpatikus neki, főleg hogy olyan émelygő fejjel tudok körbe tekinteni, mint mikor tényleg rosszul vagyok. Próbálok úrrá lenni magamon és nem látványosan szenvedni.
Nézd már, csatt egy pofon. Szegény srác, majdnem kiugrott a nyaka a helyéről, a csaj olyan erősen sózott neki oda. Feltehetően szegény ember máshova kukkantott, mint az megengedett lett volna neki, szóval azért megértem a reakciót, na dehogy ekkora taslát megérdemelt volna szegény fiú... Azt azért nem gondoltam volna. De hát az élet nem igazságos, most mindenesetre a lány után szalad, bár lehet hogy ebből még átkozás lesz a mai napon...
Közben én sem maradok társ nélkül, egy hölgyemény le is huppan mellém a bajsza alatt morogva. Oldalra kukucskálok, a jobb szemöldökömet felhúzom és kérdően pillantok rá. De kis dulifuli itt valaki.
- Igen, szia neked is. - látom rajta, hogy kicsit zavarba jött, nem igazán számíthatott arra, hogy társaságba kerül. Pedig az előbb még a terem közepén ácsingózott szegénykém egyedül, mintha keresett is volna valakit.
- Ahogy látom te se igazán szívleled ezt az egész hercehurcát.
Átvetem a lábamat a padon és most már teljes testtel a lány felé fordulok. Mondjuk ez szoknyában nem annyira díjazandó ötlet, szóval mégis csak visszateszem az asztal felőli oldalra és úgy nézek tovább a mellettem ülőre, reakcióra várva.

Valentin-nap; Kiva


Kihúztam magam, miközben igyekeztem megtisztítani az ujjaimat a sütemény krémjétől. Egy gyors mozdulattal a szoknyámat is megigazítottam. Csak, hogy minden kifogástalan legyen. Próbáltam leplezni a zavarom, és közben azon gondolkodtam, mégis hogy nem vettem észre, hogy már ülnek az asztalnál? Akkor biztosan nem ide huppantam volna le. Kissé feszengtem is emiatt a helyzet miatt.
Nos, végülis én akartam magamnak társaságot, nemde? Bár nem pont ilyenre gondoltam, de legalább most lenne alkalmam beszélgetni, barátkozni... na jó, ennyire ne menjünk messzire. Beszélgetni. És közben nem képzelek bele semmi többet. Akkor nem csalódhatok. Egyszerű asztaltársi csevej. Ennyi. Aztán ki-ki megy a saját dolgára, én pedig ismét elkönyvelhetek egy sikertelen kapcsolatteremtést. Túl negatív vagyok, ebből elég.
- Nagyon nem. - Válaszoltam félmosollyal a lánynak, s ezt a válaszadást használtam ki arra, hogy végigmérjem, mégis kivel van dolgom. Ismerős volt, ennyi, semmi többet nem tudtam róla. Se a nevét, se azt, melyik ház tagja lehet. Igazából a teremben lévők nagy részével így voltam. Nem tudtam volna nevükön nevezni őket, és gondolom, ők is így voltak velem.
Tekintetem időközben a tömegre vándorolt. A Valentin-napi szavazás nyerteseit hirdették ki. Erre csak grimaszoltam egyet, és tüntetőleg nem tapsoltam a nyerteseknek. Igen, eléggé irigy voltam. Legszívesebben magamat láttam volna a nyereményért lépkedők helyén.
- Nem értem, minek ez a felhajtás és nyáladzás. - Jó, tudom, ha az este másképp zajlana, biztos nem ezen a véleményen lennék, hanem én is beállnék a mosolygó, nyáladzó, táncoló diákok közé. Mivel azonban nem volt kivel táncolnom, hisz egyetlen hímnemű sem pillantott felém, a parkettre gyülekező párokat is szidni kezdtem magamban.
Aztán jött a nagy felismerés.
- Igazából, azt sem tudom, én mit keresek itt. - Sóhajtottam, és ismét a lányra pillantottam. Hirtelen úgy éreztem, kell valami, ami ellensúlyozza ezt a sok panaszkodást.
- És te hol hagytad a párod? - Fogadjunk, hogy csak italért ment. S amint visszatér, én odébb is állhatok, gondolom.