Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

Fárasztó napon vagyok túl, de végre elérkezett a vacsora ideje. A kékek asztalának szélén foglalok helyet, mert középre nincs mindig bátorságom beülni. Az órákon való koncentrálás után jólesik teletömni magam mindenfélével. Ma rántott sajt és rizs a választottam, hozzá nemes egyszerűséggel egy pohár vízzel. Inkább hétvégén vagyok zabagép, hétköznap a túlélésre megyek, a tanulás miatti stresszt azért megérzi az emésztőrendszerem sajnos. Egyik kezemmel a villával lapátolom befelé a köretet, a másikkal pedig a fejemet támasztva könyökölök az asztalon. Nem vagyok valami beszédes kedvemben, úgyhogy jobban teszik a többiek, ha elkerülnek. Mondjuk a lányok általában elcsevegnek a barátnőikkel, a fiúk pedig tudják, hogy ilyenkor nem érdemes hozzám szólni. Több dolog is felzaklat mostanában, mert nem elég, hogy a családommal sincs minden rendben, a karácsonyi bál óta Karola viselkedésén is teljesen le vagyok döbbenve. Azon az estén konkrétan fogalmam sincs, hogy mi lett vele azután, hogy Márk társaságában látták őt utoljára. Mindenféle rossz eszembe jutott már, persze az is, hogy ezekről egészen egyszerűen nem mer nekem beszélni. Meg hát nem értem, miért csinálta azt, amit, fiatal még ahhoz, hogy ilyen vakmerő legyen. Lehet, hogy a karácsonyi szünet tett be a kapcsolatunknak, de szerintem kicsit az aznap este is közrejátszott abban, hogy azóta kevesebbet beszélünk, és mintha nem lenne elég időnk egymásra. Ezt azért sajnálom, mert már kezdtem magam beleélni abba, hogy végre lesznek barátaim itt a kastélyban, és most úgy tűnik, ez csak átmeneti állapot volt, és amint kialakulnak az első évfolyam klikkjei, én kívül rekedek. Ahogy eddig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=787689#post787689][b]Ivanich R. Benett - 2020.01.05. 01:21[/b][/url]

Fárasztó napon vagyok túl, de végre elérkezett a vacsora ideje. A kékek asztalának szélén foglalok helyet, mert középre nincs mindig bátorságom beülni. Az órákon való koncentrálás után jólesik teletömni magam mindenfélével. Ma rántott sajt és rizs a választottam, hozzá nemes egyszerűséggel egy pohár vízzel. Inkább hétvégén vagyok zabagép, hétköznap a túlélésre megyek, a tanulás miatti stresszt azért megérzi az emésztőrendszerem sajnos. Egyik kezemmel a villával lapátolom befelé a köretet, a másikkal pedig a fejemet támasztva könyökölök az asztalon. Nem vagyok valami beszédes kedvemben, úgyhogy jobban teszik a többiek, ha elkerülnek. Mondjuk a lányok általában elcsevegnek a barátnőikkel, a fiúk pedig tudják, hogy ilyenkor nem érdemes hozzám szólni. Több dolog is felzaklat mostanában, mert nem elég, hogy a családommal sincs minden rendben, a karácsonyi bál óta Karola viselkedésén is teljesen le vagyok döbbenve. Azon az estén konkrétan fogalmam sincs, hogy mi lett vele azután, hogy Márk társaságában látták őt utoljára. Mindenféle rossz eszembe jutott már, persze az is, hogy ezekről egészen egyszerűen nem mer nekem beszélni. Meg hát nem értem, miért csinálta azt, amit, fiatal még ahhoz, hogy ilyen vakmerő legyen. Lehet, hogy a karácsonyi szünet tett be a kapcsolatunknak, de szerintem kicsit az aznap este is közrejátszott abban, hogy azóta kevesebbet beszélünk, és mintha nem lenne elég időnk egymásra. Ezt azért sajnálom, mert már kezdtem magam beleélni abba, hogy végre lesznek barátaim itt a kastélyban, és most úgy tűnik, ez csak átmeneti állapot volt, és amint kialakulnak az első évfolyam klikkjei, én kívül rekedek. Ahogy eddig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=787767#post787767][b]Bossányi Karola - 2020.01.05. 11:36[/b][/url]

A karácsonyi szünet után elég nehezen sikerült visszarázódnom az iskolai életbe, nyúzottnak éreztem magam, s annyi minden terhelte le a gondolataimat, hogy a tanulásra csak nehezen tudtam koncentrálni. A tanárok persze nem foglalkoztak az ilyen egyéni problémákkal, nekik is meg volt a menetrendjük, amit követniük kellett, nekünk pedig fel kellett vennünk a ritmust, ha nem akartunk rossz jegyeket szerezni a szorgalmi időszak utolsó részében.
A délutánomat emiatt töltöttem a könyvtárban, ahol szorgosan jegyzeteltem ki az egyik órára anyagokat, hogy azzal is plusz pontokat szerezhessek, de néhány óra elteltével ebbe is beleuntam. Fáradt voltam, s egy kicsit kedvetlen, mert mióta visszajöttem a szünetről, Benettel sem beszéltem. Pedig mi annyira jóban voltunk még a szünet előtt, de aztán jött a bál...és ő még csak oda sem jött hozzám. Emiatt volt is bennem némi tüske, és rossz érzés, s nem is tudtam hová tenni ezt az egészet. Talán nem is voltam neki olyan fontos barát, lehet hogy lecserélt valaki másra.
Efféle dolgok kattogtak a fejemben, mikor épp nem Márkra gondoltam, s arra, hogy mi is történt a bál éjszakáján.
- Záróra - a könyvtáros hangját lehetett hallani, ezért is csuktam össze az előttem heverő könyveket, majd azokat visszatettem a megfelelő polcra, s a jegyzeteimmel a kezemben indultam meg egyenesen a nagyterem felé, hogy alvás előtt még vacsorázzak valamit, mert kissé megéheztem.
A levita asztalánál már elég sokan ücsörögtek, de nem volt nehéz kiszúrnom Benit, aki az asztal legtávolabbi pontján foglalt helyet, s úgy tűnt, hogy unottan eszeget.
Nem volt kérdés, hogy odamenjek hozzá, attól függetlenül sem, hogy még mindig nehezteltem rá, amiért az elmúlt időszakban még csak nem is keresett.
Mellé érve nem kérdeztem, hogy szabad-e a hely, egyszerűen csak letelepedtem a mellette lévő üres helyre, majd felé fordítottam a fejem.
- Szia Benett, mi az, nem jó a kaja? - érdeklődtem, hogy mégis valahogy megszólítsam, mert láttam rajta, hogy nagyon unottan forgatja azt az ételt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=787798#post787798][b]Ivanich R. Benett - 2020.01.05. 15:12[/b][/url]

Egy idő után azt veszem észre, hogy már csak turkálok az ételben, annyira elment kedvem mindentől a nap végére. Lehet, hogy jobban járok, ha megpróbálok ma korán lefeküdni, mert ez a hajnalig tartó olvasás hosszú távon árt a növésben lévő szervezetemnek. Megtörölgetem az evéstől maszatos számat egy szalvétában, majd a poharamért nyúlok, hogy leöblítsem a falatokat, amikor a szemem sarkából beúszik egy alak, megzavarva a békés vacsorát. Ráadásul pont az a személy, akivel nagyon rosszkor jön ki, hogy összefutok.
- Szia! Miért? - kérdezek vissza halkan, magam elé bámulva. Nem merek ránézni, mert tudom, hogy amilyen kedves szokott lenni, hosszú távon úgyse haragudnék rá. Most mégis fáj, hogy napok óta nem keresett. A  Nagyterem nem az a hely, ahol szívesen kiönteném neki a lelkem, mondjuk most nincsenek sokan a közelemben, és nem hiszem hogy érdekelné a többieket a magánéletem. Abban bízom, hogy ha közömbös vagyok, egy idő után le tudom őt koptatni, mert ugyan örülnék, ha valaki meghallgatna, mégsem áll szándékomban az otthoniakkal traktálni őt. Lehet, hogy nála békésen teltek az ünnepek, illetlenség elrontanom a kedvét azzal, hogy önző módon a saját szerencsétlenségemről kezdek neki panaszkodni. Így hát megigazítom kusza hajtincseimet, és inkább törni kezdem a fejem valami kifogáson, hogy minél előbb távozni tudjak.
- Későre jár, lassan fürdenem kéne... - jelentem ki sajnálkozóan, ahogy kinyújtóztatom az üléstől elgémberedett végtagjaimat, és még ásítok is egyet teátrálisan. - Neked majd jó étvágyat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=787836#post787836][b]Bossányi Karola - 2020.01.05. 18:01[/b][/url]

Igazság szerint nem is nekem kellett volna Benit megszólítanom, hisz ő volt az, aki mostanában elkerült engem. Emlékszem, a bálon láttam őt, legalábbis erről mintha lett volna halovány emlékem, ráadásul mivel ő is DÖK-ös, pontosan tudta azt, hogy aznap ott fogok tevékenykedni. Mégis, még csak egy másodperc erejéig sem lépett oda hozzám, arról már nem is beszélve, hogy akár el is hívhatott volna. Kicsit rosszul is esett az, hogy az évfolyamomról, meg úgy általánosságban a lányoknak akadtak kísérőik, akikkel táncolhattak, s valamiért egy ideig még reménykedtem abban, hogy majd Benett elhív, hisz nagyon jó barátság alakult ki kettőnk közt. Erre egyetlen mukkot sem nyögött ki a bálról, amikor felemlegettem neki, hogy lesz.
Azóta meg nem is találkoztunk, akkor sem köszönt be hozzám, amikor visszatért a szünetről, így joggal alakult ki bennem némi tüske, s harag vele szemben. Most pedig, bármennyire is nehezemre esett, mégis csak úgy voltam vele, hogy mivel ő már az ebédlőben tartózkodott, nekem kell odalépnem, s legalább szóba elegyednem.
Megtettem ezt a lépést, mert a sérelmeim ellenére nagyon is kedveltem azt a lüke fejét, de voltak is bennem kétségek, hogy ő esetleg már másként vélekedik rólam.
- Csak mert látom, hogy nagyon tologatod a tányérodban..- Benett még ekkor sem pillantott fel rám, amitől már azért kezdtem egyre feszültebb lenni, éreztem is, hogy ha nem történik valami hamarosan, akkor robbannok. A fiú pedig tökéletesen tudott időzíteni, mert ahelyett, hogy mondjuk megkérdezte volna, hogy vagyok, vagy rám nézett volna, és bármit megkérdez tőlem, egyszerűen csak le akart rázni.
- Benett, a csudába is, mi a fene ütött beléd? - nem tudtam tovább magamban tartani az indulataimat, el is kaptam kezemmel a karját, s tekintetemmel az övéit kerestem, hogy haragos pillantásokat küldjek felé.
- Szünet óta kerülsz engem, egyszer sem küldtél baglyot, és a bálon még csak oda sem jöttél hozzám Benett! Most pedig úgy csinálsz, mintha valami idegen lennék, és itt akarsz hagyni. Miért csinálod ezt velem? - nagyon rosszul esett a fiú viselkedése, a szemeim is bepárásodtak, de még tartottam magam, s nem akartam a többiek előtt sírni. Persze, a hangomra lehet hogy felkapták a fejüket, mert nem tudtam olyan higgadtan viselkedni, ahogyan a fiú, akinek a barátságára nagy szükségem lett volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=787838#post787838][b]Ivanich R. Benett - 2020.01.05. 18:29[/b][/url]

Kijelentésére csak megvonom a vállam. Nem tudom, mit kéne mondanom neki, mert nyilván beszélgetni szeretne, csak először semleges témát választott. Én nem érzem magam késznek arra, hogy beszéljek neki, túl sok minden gyűlt össze körülöttem túl rövid idő alatt. Még én se látom át, hogy mi folyik a fejemben, majd ha kicsit leülepszik bennem, talán megnyílok. Addig is jobb, ha elvonulok a többiektől, mert egyre nő bennem a feszültség, amit nem akarok a barátaimon levezetni. Az olyanok, mint Karola múltkori viselkedése pedig csak tetézik ezt a rossz hangulatomat, pedig nekem is ugyanúgy szükségem volna a társaságára, mint korábban, hogy ki tudjon rántani ebből a hullámvölgyből.
Kedves próbálok lenni vele, elkerülni a konfliktust, ő azonban megragadja a karomat, még mielőtt távozni tudnék. Halkan felsóhajtok a kérdésére, szemeim pedig lesütöm a földre. Szégyellem magam, amiért így viselkedek, de úgy érzem sajnos, hogy most ez a legjobb megoldás. Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy megfogalmazzam az érzéseimet.
Gombóc van a torkomban. Hangjával úgy érzem, mintha mindenki figyelmét felhívta volna a teremben, és most az összes szempár ránk szegeződne. Nyugodtan hívhatjuk kifakadásnak a szavait. Kiegyenesedem, aztán visszaülök a padra úgy, hogy vele szembe forduljak. Rákvörös fejjel, közel hozzá, mert nem akarom, hogy hallgatózzanak a többiek, lassan és szomorúan kezdek bele a válaszomba.
- Ne haragudj... velem... velem nincs minden rendben. Attól még, hogy a barátom vagy, nem akarlak terhelni az életemmel - fonom össze a karjaimat magam előtt. - Akartam levelet küldeni, de mondtam már, hogy félek a szüleidtől. Ha meglátják, hogy nem egy varázslófaluból írok, szerintem megsejtik, hogy nem vagyok aranyvérű. Akkor aztán magyarázkodhatsz. A bált pedig ne is emlegessük! Szerinted miért nem mentem oda? Gondolkozz... Később kiderült, hogy igazam lett, ahogy hallom. A DÖK előtt nincs titok - szúrom oda, mert ahogy elkezdek beszélni, kicsit felbátorodom, és az indulataim vezérelnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=787841#post787841][b]Bossányi Karola - 2020.01.05. 18:54[/b][/url]

Annyira rosszul esett Benett távolságtartása, hogy már majdnem elsírtam magam, ami elég ciki lett volna ott mindenki előtt a nagyteremben. De túl feszült voltam ahhoz, hogy tovább őrizgessem magamban a kérdéseimet, s nem kerülgethettük tovább egymást a fiúval. Meg kellett tudnom, hogy miért nem keresi már a társaságomat.
- Hogy hogy nincs minden rendben? - némi értetlenséggel ráncoltam össze a homlokomat, miközben elengedtem a karját, s már nem úgy szorongattam, mint aki nem hagyja elmenni. Remélhetőleg most már nem is akart távozni. Mégis, nagyon szomorúnak tűnt, s bevallom, hogy egy kicsit meg is rémisztett azzal, amikor azt mondta, hogy nincsen vele minden rendben.
- De nem terhelsz, hisz barátok vagyok. Mi történt, meséld el - aggodalmasan pillantottam a fiúra, de amint tudtomra adta, hogy miért is nem küldött nekem baglyot, eléggé meglepődtem.
- Mert mit hallottál a DÖK-től? - nagyot nyeltem, mert Beni úgy nézett rám, mint aki pontosan tudná, hogyan viselkedtem azon az éjszakán. Rettentően szégyelltem magam a történtek miatt, ráadásul már az is zavart, hogy a DÖK ezek szerint pletykált rólam, ki tudja hogy mit. Így utólag már rájöttem arra, hogy miért súgtak össze páran a folyosón, mikor elhaladtam mellettük.
- Te...te most elítélsz engem mindenféle pletykák miatt, igaz? Pedig..pedig ha odajöttél volna, lehet hogy semmi nem történik! - vágtam rögtön vissza, s érezhette a hangomból, hogy mennyire rosszul esett az, hogy még csak felém sem nézett. A körülöttünk lévők közben egyre jobban füleltek, így hiába beszéltünk halkan, nem volt könnyű megosztani a legbelsőbb gondolatainkat.
- Gyere - azzal újra karon ragadtam, s ha engedte, egy kicsit húztam magammal, majd elengedtem, ha követett, s elsétáltam a nagyterem végébe, ott álltam meg az egyik sarokban, hogy tovább beszélhessek vele.
- Mond el, hogy mit hallottál rólam - komolyan pillantottam a szemeibe, s ha valóban a barátom volt, akkor elárulta nekem azt, hogy mit is pletykálnak rólam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=787970#post787970][b]Ivanich R. Benett - 2020.01.06. 03:05[/b][/url]

Teljesen jogosan kér számon a viselkedésemért. Ezt az egészet borzasztóan elszúrtam, és úgy érzem menthetetlenül. Eddig valahányszor furcsán viselkedtem, Karola mindig megbocsátott, most azonban kételkedni kezdek abban, hogy a szünet előtti régi viszony kettőnk között visszaállítható lenne. Ez a rohadt bál mindent a feje tetejére állított. Az idei talán a legrosszabb karácsonyom, ha az otthoniakat is hozzáveszem. De persze valahol az egyik legjobb is. Szuper rendezvény volt, és az előtte hónapokban sem unatkoztam, annyi új kaland ért, mint még soha korábban.
Tudtam, hogy most ez a rész jön. Magyarázkodhatok. Csak azt nem tudom, hogy honnan kellene nekikezdenem. Hosszú történet, és hát ahogy eddig, úgy most se tudok ellenállni a kéréseinek. Könnybe lábad a szemem, ahogy erősködik, hogy barátok vagyunk, és nyugodtan elmondhatom neki. Hülye voltam, látom már.
- Karola... - sóhajtok fel, ahogy a szemébe nézek, de többet nem bírok mondani, mert attól félek, hogy a zaklatottságom miatt én is elsírnám magam. Nagyon rám tud ragadni a hozzám közel állók lelkiállapota, ha vitára kerül a sor. Látom, hogy megviselte az elmúlt időszak, a bűntudat pedig dolgozik bennem. A kérdéseire néma csend a válasz, miközben erőt gyűjtök és átgondolom, hogy mit lenne jó mondani, emellett a többiek figyelme is zavar, nekik pedig nem akarok Edictumba illő anyagot szolgáltatni, ezért csak akkor szólalok meg végre, amikor elrángat a sarokba. Egyik kezemmel nekitámaszkodom a falnak, úgy húzódom hozzá közel, hogy halkan tudjuk folytatni a beszélgetést.
- Majdnem odamentem hozzád, csak túl nagy volt a sor. Ki gondolta volna, hogy fél órával később már Márkkal fogsz iszogatni! Mert amikor visszavittem az üveget, te nem voltál ott, és nem a körletben kötöttél ki végül...  Szóval ki vele, mi volt ez az egész? Tudom, hogy többet ittál a kelleténél - döntöm oldalra a fejem, bízva a meggyőzőképességemben. Olyan pontosan senki se figyelt Karolára, de inni ivott, hogy mennyit az más kérdés. Márk és ő pedig szerintem tuti csináltak valamit, ha leléptek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=788088#post788088][b]Bossányi Karola - 2020.01.06. 19:16[/b][/url]

Nagyon megviselt, hogy az elmúlt időszakban Benett hanyagolt, s nem kereste a társaságom. Nem osztotta meg velem a problémáit, ami most utólag kiderült, s ez is nagyon rosszul esett. A legjobb barátomnak tartottam, meghallgattam volna, ő azonban nem bízott meg bennem, s még a bálra sem hívott meg. Ha elmondja , hogy ennek mi az oka, talán megértettem volna, ő azonban hozzám vágta Márkot, amitől persze ideges lettem. Fogalmam sem volt arról, hogy a fiú mit tud, vagy miket hallhatott, de annak örültem volna a leginkább, ha semmit, mert rettentően szégyelltem azt az éjszakát. Ő azonban azt mondta, hogy pletykáltak rólunk, ami csak még inkább szította bennem a feszültséget. S bár még nem tudtuk megbeszélni, hogy ő miért fordult el tőlem, muszáj voltam egy félreeső sarokba húzni magammal, hogy megtudjam, mégis mi az, amit tud.
- De hát odajöhettél volna...- kezdtem bele, a fiú azonban úgy reagált, mintha féltékeny lenne. Értetlenül ráncoltam a homlokom, s nem is tudtam mire vélni az indulatos kijelentését.
- Benett! Miért beszélsz velem így? Én nem csináltam semmit...én...neked el kellett volna hívnod engem, mint barátodat! De nem tetted meg! És láttalak, és rosszul esett, hogy láttam, hogy ott vagy, de még csak felém sem bagóztál-nagyot sóhajtottam, miközben egyik kezemmel próbáltam eltörölni a könnyeket a szemem sarkából. Nem szokásom veszekedni, soha nem voltam még ennyire magam alatt, mint akkor, de ez történt, ha olyas valaki bántott meg, aki közel állt hozzám.
- Igen, többet ittam, de nem direkt! Én csak...kíváncsi voltam, hogy mit szolgálok fel másoknak. Te nem lettél volna az? - dobtam vissza a kérdést, de aztán folytattam. - Jöttek azok a rellonos fiúk, és whiskeyt kértek. De én még soha nem kóstoltam, fura volt a szaga, hát belekortyoltam - azt nem meséltem el, hogy a kóstolás helyett egy ujjnyit kapásból felhajtottam, mert akkor megbélyegzett volna azzal, hogy túl mohó vagyok.
- Aztán...nem tudom, Márk szerint sokat ittam, de nem tudom, hogy miért és azt sem, hogyan jutottam hozzá. Kész zűrzavar volt az egész. Elmesélte, hogy rosszul lettem, ő pedig csak segített. Tudod? Nem akarta, hogy mindenki rajtam röhögjön, ezért vitt el magukhoz, és náluk aludtam. De semmi nem történt - állítottam, mert a többi dolog már számomra volt kellemetlen, s azokról nem szívesen beszéltem senkinek sem. Ahogy Benire pillantottam, védekezően vontam össze testem előtt a karjaimat.
- Azt hittem, hogy barátok vagyunk Beni. És ha láttad, hogy nem voltam jól..te is odajöhettél volna hozzám - szúrtam oda kicsit, mert rosszul esett, ami történt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=788155#post788155][b]Ivanich R. Benett - 2020.01.07. 02:24[/b][/url]

Felér egy kínzással, amit most át kell éljek, és az a legrosszabb, hogy pont a legjobb barátomat látom szenvedni. Miattam. Próbálom menteni a menthetőt, ahogy kifújom a levegőt és nagy nehezen elkezdem neki megmagyarázni az igazságot, de mintha nem sokra mennék vele. Valószínűleg ő teljesen másképpen élte meg azt az estét, így nem érem el a kívánt hatást a beszédemmel. Az is elképzelhető, hogy csak rontok vele a helyzetemen. De mit tegyek, hogy ne veszítsem el őt, és újra bízni tudjon bennem? Hogy minden olyan legyen, mint régen volt? Mindketten nehéz időszakunkat éljük, úgy gondolom, hogy részben Márk hatása miatt viselkedik velem így. Feltűnt a semmiből, körülbelül mikor beléptünk a DÖK-be, és már el is marja mellőlem Karolát.
- Hogyan beszélek?! - vágok közbe hirtelen a kérdésemmel, mert fogalmam sincs, miről zagyvál itt össze, de megijeszt az indulatosságával. Összezavarodva hallgatom végig az érvelését, hogy szerinte mit és hol rontottam el, de nyilván nem tudok igazat adni neki annál a résznél, amikor a kígyózó sorokban elvárta volna, hogy odamenjek zavarni. Se beszélgetni nem tudtam volna vele, se semmi. Nem volt kedvem az emberekhez, hát miért nem tudja megérteni? Jól tudja rólam, hogy nem maradok sokáig tömegben, pláne nem egyedül. A bál további része másképp alakult, nem várhatja el tőlem, hogy máskor hagyjam ott a beszélgetőtársamat és induljak a keresésének, ha amúgy is megvan a táncpartnere.
- De hát miért nem mondtad, hogy hívjalak el?! Tudod, hogy alapból féltem a báltól, meg hogy nekem ez az egész rohadtul nem megy! Ha nem állsz be a pultba, megkerestelek volna, csak egy kis időre lett volna még szükségem... Sajnálom, hogy ilyen vagyok, de igen, ez a legjobb barátod, egy gyáva és szánalmas alak, miért nem veszed már észre? - zihálok az idegességtől, ahogy egymás után darálom el neki a szavakat. Itt már egyikünk se bírja tovább, lassan nálam is eltörik a mécses, de nem érdekel, hogy ki hallja, ezeket nem tudom magamban tartani. Ilyen az, ha felhúznak... Két ujjammal összeszorítom az orrnyergemet, mintha azzal meg tudnám valamennyire állítani a sírást, de egy-két könnycsepp még így is kiszalad. Nem valami fiús viselkedés ez.
- Mit tudom én, hogy mit csináltam volna a helyedben. De ne haragudj már rám! - tiltakozom és kérlelem egyúttal, előbb duzzogva rántva meg a vállam, majd szipogva párat. - Nincs egy zsepid véletlenül? - kérdezem mellékesen.
Nem érzem jogosnak, hogy ennyire engem tesz felelőssé a történtekért. A fejemben úgy kapcsolom össze, hogy ha elhívom, nem lesz rosszul és nincs semmi baj. Már azt is el tudom képzelni, hogy bánatában itta le magát, de egyszerűen bele se gondoltam, hogy neki ez ilyen sokat jelent. Úgy tűnik, sosem fogom megérteni a lányokat.
- Csak a DÖK tud róla, és azon belül se mindenki. De nem hiszem, hogy pletykálni fognak rólad... Mindegy, Karola, én elszúrtam, és most nagyon mérges vagyok, de fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Tudod jól, hogy a barátod vagyok, de volt egy szar szentestém a családommal, napokig hallgattam otthon, hogy én tehetek mindenről, nem volt kedvem szomorúan mutatkozni veled, hogy még a te kedvedet is elvegyem... De ha ennyire megsértettelek, akkor utálj nyugodtan! - sóhajtok fel, ahogy a falnak dőlök és az elvarázsolt mennyezetre nézek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=788377#post788377][b]Bossányi Karola - 2020.01.09. 20:41[/b][/url]

- Ez most komoly Benett? - kifakadt belőlem a kérdés, mert egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek, hogy képes volt ilyet kérdezni. - Miért kellett volna mondanom, hogy meghívj? A fiúknak illik meghívni a lányokat, és egyébként meg...barátok vagyunk, akkor ebben mi nem megy? - értetlenül tártam szét előtte a kezeimet, nagyon felmérgesített a különféle indokaival, amiket nem tartottam megfelelőeknek. Már év eleje óta együtt tanultunk, együtt főztük a bájitalokat, cserélgettük a könyveinket és tényleg nagyon jó barátok lettünk. Akkor mégis miért lett volna olyan nehéz megkérdeznie, hogy nem-e megyünk el közösen a bálra? Cikinek tartotta volna? Vagy attól félt, hogy mit gondolnának mások?
Tengernyi kérdés árasztotta el az elmémet, miközben a mellkasom elnehezedett a szomorúságtól, amit Beni miatt éreztem. Annyira rosszul estek a szavai, hogy el is sírtam magam előtte.
- Észrevettem, tényleg egy gyáva alak vagy Benett! - tört ki belőlem sírás közben a szó, amivel talán sikerült is megbántanom őt. Pedig nem akartam, soha nem bántottam volna, még sem tudtam parancsolni magamnak, s ami a szívemen, az a számon, így nem tudtam megfékezni a nyelvemet.
Sírtam én, aztán már sírt ő is, legalábbis néhány könnycsepp az ő arcán is végig futott, ami persze újra felzaklatott, mert bármennyire is haragudtam rá, azért nem akartam azt, hogy sírjon.
- Te meg ne sírj már...most én akarok sírni - szipogtam, miközben kézfejemmel továbbra is törölgettem a szemeimet. Ha valaki távolról figyelt minket, valószínűleg azt gondolhatta, hogy ezeknek vagy elmentek otthonról, vagy épp átbeszélték azt, hogyan süllyedt el Jack Dawson a fagyos tengerben.
- Nem tudom - szívtam meg az orromat, miközben turkálni kezdtem a zsebemben, ott azonban csak egy szál zsebkendőt találtam.
- Jó...felezzük el - motyogtam, s ketté téptem a zsepit, majd az egyik felét odaadtam a fiúnak.
- De ez nem jelenti azt, hogy már nem haragszok, azért mert adtam a zsepimből...attól még rosszul esik, hogy nem kerestél - vallottam be őszintén, s szipogva kezdtem megtörölgetni az orromat.
Ezután azért jól esett, hogy Beni elismerte, hogy talán nem viselkedett a legmegfelelőbben.
- De..én nem utállak! Csak...olyan hülye vagy! - csúszott ki belőlem, s nem tudtam megállni, hogy ne öleljem magamhoz a lüke fejét. Képtelen voltam rá hosszútávon haragudni, s bár még voltak bennem sebek, azért megölelgettem őt.
- Én sem akartam, hogy azt érezd, nem foglalkozom veled. És ami a bál estéjén történt, annak köze sincs ehhez, attól mi még barátok vagyunk. - mondtam őszintén, s komolyan is gondoltam. Bár, ezzel mégis csak elárultam, hogy valami mégis csak történt, amit nem meséltem el neki.  
- Elmeséled most már, hogy mi történt veled és a családoddal? - pislogtam rá, még mindig könnyes szemekkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=788642#post788642][b]Ivanich R. Benett - 2020.01.11. 20:58[/b][/url]

- Tudom, én csak... - de nem jön ki több a számon, túlságosan erőlködök azon, hogy ne kezdjek el sírni, épp elég kínos az a pár könnycsepp, ami idő közben kicsordul a szemem sarkából. Gyorsan le is törlöm, ahogy Karola teszi, nem célom jelenetet rendezni a kastély egyik legforgalmasabb pontján. Dühös vagyok rá, amiért pont itt kell megaláznia. Igazán várhatott volna még vele, de mintha direkt ki akarta volna provokálni a veszekedést, pláne így nap végére, amikor különben is nagyon fáradtnak érzem magam a sok tanulástól. Semmihez nincs kedvem az elmúlt időszakban, pláne nem ahhoz, hogy még a legjobb barátommal is tovább mélyítsem az ellentéteket. Nagyon könnyen felhúzható vagyok, tele kiadatlan érzelmekkel, feszültségekkel, amik az ünnepek alatt gyűltek fel bennem. Otthon nem sírhattam, mert nem voltam egyedül a hálószobában, a bátyám pedig kicikizett volna. A suliban ugyanez a helyzet, ott még többen vannak, és ha nem is állnak le csúfolódni, a figyelmet túlságosan rám irányítja még a jóindulatú kérdésekkel is.
Én nem vagyok olyan határozott és vonzó külsejű, mint a többi fiú, akik el merik hívni a lányokat. Karola is jobbat érdemel nálam. Tudtam, hogy a szépsége miatt biztosan felkérik majd mások, a legjobb barát és a menő arc közötti kellemetlen választási kényszernek pedig nem szerettem volna kitenni őt, magamat pedig a csalódástól féltettem, hogy majd nemet fog mondani. Így nyitva hagytam a kérdést, és megőriztem az önbizalmam. Mostanáig.
- Ne mondj ilyet! - na jó, ezt az ő szájából szörnyű visszahallanom. Vagy akkor nem értem, eddig miért nem volt neki nyilvánvaló, hiszen olyanért kér számon, ami nem vallott volna rám. Ismer engem, közel állunk egymáshoz, és most elvárta volna, hogy másképp viselkedjek a szokásosnál. Eltörik a mécses, a szemeimet elkezdem törölgetni, hogy minél gyorsabban eltüntessem a könnyeimet, majd a tenyerembe temetem az arcom, úgy sírdogálok egy kicsit elfordulva, amíg Karola szavai nem ráznak fel kissé ebből az állapotból.
- Hagyj már! Kész... elérted, hogy most mindenki rajtunk röhögjön. Megaláztál mindenki előtt, pedig tudtad, hogy ettől rettegek szeptember óta. És pont te... - sziszegem a méregtől elvörösödve, mivel nem tudom mire vélni a kéréseit. Túllépett egy határon, innentől kezdve nehéz visszatáncolnia magát.
- Sajnálom, tényleg. Nem akartam, hogy rossz legyen neked, én csak nem hittem el, hogy te majd velem fogsz elmenni a bálba és nem mással - fújom ki az orrom abban a fél zsepiben, ami nem túl sok sajnos. Az arcomat a karjaimmal törölgetem meg, a takonytól ugyanis pikkpakk átázik a vékony papír, eltüntető bűbáj pedig nem jut eszembe.
- Tényleg? Azt hittem elveszítelek - szipogok meglepetten a szorításában, ahogy megkönnyebbülve én is átölelem az ezidáig mellettem lógó karjaimmal. - Majd jóvá fogom tenni valahogy, ígérem! - fogalmam sincs, hogyan, de muszáj megpróbálnom. Karola túl értékes nekem ahhoz, hogy ilyenek miatt elveszítsem. És mivel a vallomásom érdekli, őszinte leszek vele.
- Válás lesz otthon. Miattam. Elvileg... Mármint van, aki ezt mondja, van aki mást. Tudod, hogy apa titkolta a varázsvilágot, de amióta kiderült rólam, teljesen lecsúszott és külön költözött. Csinálja a botrányokat, de azt nem gondoltam volna, hogy mások is a szememhez vágják, hogy ez az én hibám lenne. És nem tudom, hogy most kivel mi lesz - magyarázom neki elkeseredve, de már legalább nem sírok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=788758#post788758][b]Bossányi Karola - 2020.01.12. 18:06[/b][/url]

Ahogy kitörtek belőlem az indulatos szavak, úgy utólag arra is rádöbbentem, hogy ezt talán még sem kellett volna mondanom, s valószínűleg megbánthattam vele Benettet. Ez be is bizonyosodott, láttam rajta, hogy rosszul érték a szavaim, ráadásul már ő is sírt, s nekem esett azzal, hogy direkt akartam őt megalázni mások előtt. Erre azért nem számítottam tőle, a vitánk kezdett elmérgesedni, de hirtelen azt sem tudtam, hogy mit is mondhatnék. A csalódottságtól elakadtak a szavaim, nagyon megbántva éreztem magam, s azzal sem tudtam foglalkozni, hogy ki figyel bennünket.
Könnyek áztatták az arcomat, de velem párhuzamosan már Beni se tudta, hogy takarhatná el arcáról a kínt, így elég ostobán festhettünk azoknak, akik épp minket bámultak.
- Nem érdekel, hogy ki min röhög, tőlem fejre is állhatnak, az sem érdekel...- vágtam rá a fiú szavaira, s a fél zsebkendődarabbal próbáltam felitatni a könnyeimet. Soha nem gondoltam azt, hogy egy napon majd pont Beni fog ennyire megbántani, akit olyannyira nagyon megkedveltem. Ő lett a legjobb barátom, s talán éppen ezért fájt annyira az, hogy az utóbbi időben elhanyagolt.
A bocsánatkérése aztán meglepett, mert a történtek után nem számítottam arra, hogy fontos lehetek neki, de annyira őszintének tűnt, hogy már nem bírtam tovább ezt a feszültséget, ami köztünk húzódott.
- Nem tudsz ilyen könnyen te...- szipogva súgtam vissza neki, s tovább szorongattam magamhoz, nem törődve azzal, hogy erről majd ki mit fog pletykálni. Valószínűleg már így is rossz hírem lehetett, már igazán nem érdekelt, hogy ezután mi lesz a téma.
Csak néhány perccel később engedtem ki karjaim közül, miután egy kicsit sikerült megnyugodnom, s próbáltam rámosolyogni a könny-fátyolos szemeim mögül. Azt viszont nem tudtam elfeledni, hogy otthoni problémákat emlegetett, s mivel továbbra is a barátom volt, úgy éreztem, hogy tudnom kell a gondjairól, hátha tudok neki segíteni. Meg akartam érteni egy kicsit Benit, hogy miért hanyagolt el, meg akartam tudni, hogy milyen problémák terhelték őt, így inkább kérdeztem, majd csöndben, némi döbbenettel hallgattam végig a szavait.
- Ez..nagyon sajnálom Beni, miért nem szóltál? Ajh - szegény fiút nagyon megsajnáltam, s ugyan nem tudhattam, hogy ez milyen fájdalommal jár, próbáltam átérezni a helyzetét. Ismét magamhoz öleltem, hogy így is jelezzem felé baráti támogatásomat, majd a karjába karoltam.
- Ez nem lehet a te hibád Beni, tudod ha egy pár már nem szereti egymást, az soha nem a gyerek hibája. Erről te tényleg nem tehetsz Beni, ne vedd ezt a terhet így a nyakadba, jó? - tekintetébe fúrtam a pillantásom, s meg akartam győzni arról, hogy ez nem az ő felelőssége. Ekkor azonban két alak lépte át a nagyterem ajtaját, s egyikük meg is szólított.  
- Mizu cicca? - ahogy észrevettem a rellonos mestertanoncot, még a hideg is végig futott a hátamon. A szavaiban mintha megült volna némi gúny, s szája szegletében is ott játszott egy gonoszkás vigyor. Kínos volt, mert úgy nagyjából tudtam, hogy ki lehet, de ez az egész kellemetlenül érintett, így inkább nem is reagáltam.
- Gyere Beni, menjünk a KH-ba, beszélni akarok veled. - tovább karoltam a fiút, s ha benne volt, akkor oldalán megindultam a házunk felé, miközben még hátra pillantottam, s nyugtáztam, hogy a tanonc nem követ bennünket.
- Szóval Beni, te tényleg nem lehetsz felelős apád tetteiért. Neki kellett volna őszintének lennie az anyukáddal már az elején. Arról meg nem tehetsz, hogy van benned egy plusz, ami bennük nincs. Mármint...érted, hogy mire gondolok - sietve kijavítottam magam, hogy nehogy úgy érezze, olyan aranyvérű vagyok, aki lenézné a családját, mert erről szó sem volt. Egyszerűen csak nagyon sajnáltam Benit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=789384#post789384][b]Ivanich R. Benett - 2020.01.16. 02:13[/b][/url]

Túlment azon a határon, hogy csak úgy elengedjem a fülem mellett a kijelentéseit. Igenis vérig sértett a számonkérésével! A stílussal van a legnagyobb bajom, na meg az időzítéssel, de úgy látszik nem akarja megérteni az én oldalamat. Pedig ha beleképzelné magát a helyzetembe, és tudná, hogy az otthoni karácsonyom hogyan zajlott, vagy beszélhetnék neki azokról a gondolatokról, amik mostanában nyomasztanak engem, máris másképp festene, hogy a Beni miért olyan rosszkedvű és zárkózott manapság. Rögtön nem az lenne a legnagyobb baj, hogy ki kivel táncikált, vagy itta le magát unalomból. Ha valakinek, akkor nekem kellett volna seggrészegen a tisztás szélén okádnom a hóba, de valamiért mindig a jó fiút játszom, erre még egyedül lenni se hagynak. Szóval gyáva alaknak tart a legjobb barátom. Hát, mindig is tudtam, hogy ő is ugyanazt gondolja rólam, mint a többiek, csak jól titkolja. Fontos volt neki a barátságom? Csak tudnám, hogy miért. Talán a könyveim kellettek neki, vagy csak egyedül érezte magát, de az is megfordult már a fejemben korábban, hogy jól jöttem neki ahhoz, hogy beavassam őt a varázstalanok világába, hiszen ő úgyis a tökéletes aranyvérű család tökéletes és csinos lánygyermeke.
Zihálva veszem a levegőt, ahogy a bosszús gondolataim végtelen láncolatot alkotva peregnek végig bennem. Ilyenkor nem tudom leállítani magam, annyira elkap a hangulat, eléggé elfogult is vagyok. Vörös a fejem, de a szemeim is azok lettek a sírástól és erőlködéstől. Kénytelen vagyok a számon át lélegezni, annyira bedugul az orrom, a váladékot pedig sűrű szipogással tartom benn, mert az a kevéske zsepi nem volt elegendő arra, hogy még ki is fújjam. Jó, hogy a könnycseppeket le tudtam vele törölni, máris átázott a vékony papír.
- Persze, hogy téged nem érdekel, de itt most rólam van szó - dünnyögöm orrhangon, miközben megforgatom a szemeim. Már megint magából indul ki, és csakis azt nézi, ami neki épp jó lett volna. A mesebeli karácsonyi bál. Hogy épp nincs kedvem ehhez, vagy félek a tömegtől, az még a barátaimat sem érdekli. - Azért örülök, hogy megnyugodtál - halványan elmosolyodom az ölelésében, amikor egy fokkal már jobb a helyzet. Valószínűleg a határozottsága és a felemelt hangja ijesztett meg, attól sírhattam el magam. De úgy tűnik, hogy a sírás jó hatással van mindkettőnkre, hiszen a feszültség kicsit mintha csökkenne bennünk, így már egy fokkal kulturáltabban folytathatjuk a párbeszédet. Ahogy elhatározom, hogy megnyílok előtte, az ölelése segít abban, hogy visszatérjen az önbizalmam. Ismét esélyt látok rá, hogy a mondandómmal majd átérzi a helyzetem, és a végére elnézőbb lesz velem szemben, a hibáim ellenére. Elhiszem, hogy kíváncsivá tettem szegényt, mert az utóbbi hetekben a szokásoshoz képest másképpen viselkedtem sajnos vele is.
Mielőtt bármit reagálhatnék a tanácsára, megjelenik két rellonos, akik elég furcsán szóltak Karolához. Kinyílik a bicska a zsebemben, de persze ott is marad, hiszen meg se merek ilyenkor nyikkanni, nehogy kapjak egyet. Ezek felsőévesek, értik a dolgukat. Már attól félek, hogy idejönnek, végül engem figyelmen kívül hagynak, de láthatóan megrémítik a lányt a jelenlétükkel. Nem csoda, hogy karon ragad és a klubhelyiségünk felé invitál. Nos, a kaját legalább megettem, majd a manók elrámolnak utánam.
- Mióta szálltak rád? - súgom oda diszkréten, miközben elhagyjuk a Nagytermet, de a körlet helyett inkább megtorpanok és átveszem az irányítást, félrehúzva őt az ajtóhoz közel eső sarokba. - Nem vagyok benne biztos, hogy a szüleim már nem szeretik egymást - vallom be neki félénken. Ragaszkodtak egymáshoz, de egyikük sem romantikus alkat, talán a lakás mérete miatt hidegültek el egymás mellett, vagy ilyen a természetük, de igazán sosem értettem, miért házasodtak össze. - Tudom, ne nekem mondd... A bátyám talált meg otthon, mert ő engem okol. Mindenki előtt beszólogatott, napokig szekált. De ha nem születek varázslónak, akkor sosem derül ki apa titka, és nem lett volna semmilyen veszekedés. Akkor mégiscsak én tehetek az egész különköltözésről, nem? - kérdezem bizonytalanul, ahogy fejtegetni kezdem az okokat. Nem értem félre ezúttal, hogy mit és hogyan értett, látom rajta, hogy segíteni akar.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=789878#post789878][b]Bossányi Karola - 2020.01.19. 12:29[/b][/url]

Jól esett magamhoz ölelni a fiút, mert tényleg ő volt a legjobb barátom, amióta csak beléptem Bagolykőre, s szörnyű volt belegondolni abba akár csak néhány pillanat erejéig is, hogy elveszíthetem. Talán emiatt tört el mindkettőnknél a mécses, mindkettőnkben voltak félelmek, s mindketten titkoltunk valamit a másik elől. Az, hogy egy kicsit az elmúlt időszakban eltávolodtunk egymástól, mindkettőnk hibája is volt, így viszont, hogy kiadtuk magunkból a feszültséget, mindketten megnyugodtunk egy kicsit. Ráébredtem arra, hogy én sem foglalkoztam eleget Benivel, s hogy talán emiatt nem akart mesélni nekem az otthoni gondjairól.
Az ölelést, s megnyugvást követően végig hallgattam őt, s teljesen ledöbbentett az, hogy odahaza hogyan viselkedik vele a családja. Rettentően megsajnáltam szegény fiút, szívem szerint jól leszidtam volna a szüleit, ha erre lett volna lehetőségem. Tényleg rossz volt látni Benit, hogy ennyire szenved a családi körülményei miatt, s már csak ezért is próbáltam megnyugtatni őt, és lelket önteni belé. Pechemre azonban megjelent az a két rellonos, akikre a legkevésbé sem számítottam, főleg az egyikükre, aki olyan mélyen nézett a szemeimbe, hogy még ezzel is zavart. Ideges is lettem miatta, hisz halovány foszlányokban azért emlékeztem a bálra, s pontosan tudtam azt, hogy ő volt az, aki olyan nagy szeretettel megmutatta volna nekem a könyveit.
Nem akartam vele foglalkozni, ehelyett sietve karoltam Benibe, hogy minél előbb magunk mögött hagyjuk a nagytermet. Az idegesség azonban az arcomra is kiült, s hiába próbáltam visszaterelni a témát Beni szüleire, azért a fiú csak észrevette, hogy ez a két rellonos így rám szállt, s odakint félre is húzott az egyik sarokba.
- Ajh - sóhajtottam, miközben védekezően fűztem össze testem előtt a karjaimat. Beni kíváncsi pillantását sem tudtam elkerülni, s bár cikinek tartottam a történteket, nem akartam tovább titkolózni a fiú előtt, hogy később még emiatt is haragudjon rám.
- Ez nekem nagyon kellemetlen - kezdtem bele a mondandómba nagy nehezen, aztán folytattam.
- Azt ugye tudod, hogy a bálon egy kicsit többet ittam a kelleténél. Én is csak Márk elbeszéléséből tudom a többit, meg néhány emlékfoszlányból, de az történt, hogy valahogy kikeveredtem a tánctérre, és ez a srác...szóval ez a srác kiszúrt magának, gondolom látta, hogy nem vagyok már józan, és rám szállt. Azt hiszem nagyon kedves volt egyébként, de túlságosan is...közel került hozzám, és el akart vinni a szobájába, hogy megmutassa nekem a könyvgyűjteményét. Márk ekkor lépett közbe, nem hagyta, hogy magával vigyen, és szerinte ez a srác...hát érted...olyasmit akart - mindezt már lehajtott fejjel böktem ki Beninek, mert rettentően szégyelltem azt, hogy naiv voltam, s azt gondoltam, hogy tényleg csak könyveket akar mutatni nekem az a srác.
- És azóta akármikor összefutok velük, ez a rellonos mindig beszólogat nekem- mondtam sóhajtva. - Márk tényleg megvédett aznap este azt hiszem - mintha védeni akartam volna Beni előtt a levitást, úgy ejtettem el előtte ezt a mondatot, s közben újra belepillantottam Benett szemeibe.
- De hagyjuk is, ha nem foglalkozunk velük, majd abba hagyják. Ott tartottunk, hogy a családodról volt szó - a témát sietve tereltem vissza a fiú dolgaira, mert tényleg nagyon érdekelt az, hogy mi viselte meg őt ennyire az ünnepek alatt. Amiket mesélt, azok nagyon szomorúan hatottak rám, s úgy éreztem, mintha csak engem bántottak volna, nagyon megsajnáltam a fiút.
- Jaj dehogy is te tehetsz róla. A bátyád egy bunkó! - ugyan nem ismertem a srácot, de az elmondottak alapján így tudtam bekategorizálni őt.
- Beni hidd el, hogy erről nem te tehetsz. Az apád egy felnőtt ember, és neki kellett volna vállalnia a saját dolgait akkor, amikor megnősült. Arról nem te tehetsz, hogy ő ezt az egészet elsunnyogta az anyukád előtt. Arról meg pláne nem, hogy te varázslónak születtél. Erre legyél büszke, és próbáld meg kizárni azokat a rossz dolgokat, amiket a bátyád hozzád vág. Kell egy kis idő majd, míg lenyugszanak nálatok odahaza a kedélyek, ez egész biztos, de kérlek ne okold magad, jó? - ha engedte, újra magamhoz öleltem őt, hogy ezzel is lelket öntsek belé.
- Ami meg a bátyádat illeti, ha még egyszer szekálni mer téged, én odamegyek hozzátok és...és...jól leátkozom a fejét a helyéről! - haloványan elmosolyodtam, azt akartam, hogy Benett érezze, hogy támogatom őt, s nincsen egyedül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=790469#post790469][b]Ivanich R. Benett - 2020.01.25. 03:44[/b][/url]

Gyanakvóan ráncolom össze a szemöldökömet, ahogy vállammal a hideg falnak dőlve hallgatni kezdem a magyarázkodását. Nagyon sajnálnám, ha neki is meggyűlne a baja a zöldekkel, úgy látszik számos diák mindennapjait megkeseríti az az átkozott ház, és hiába távolodtunk el egy kicsit egymástól Karolával, nekem ugyanolyan fontos maradt a biztonsága, függetlenül a viselkedésétől. Ha megvédeni nem is tudom, vigasztalni még jó vagyok szerintem. Látom rajta, hogy megérintette a helyzetem, végtelennek tűnő hetek után végre élvezem a figyelmét, na meg hogy fontos vagyok neki. Az aggodalma most nagyon jólesik, mert egy kicsit kevésbé érzem magam egyedül a problémáimmal. Főleg amiért egy hozzám közel állóval is megoszthatom, akinek nagyon kíváncsi vagyok a meglátásaira. Helyén van az esze, csakúgy mint a szíve. Ezt annak ellenére is így gondoltam, hogy kicsit felkaptam miatta a vizet. Már-már vallatónak hathat azonban, ahogy az ő testbeszédét felvéve én is összefonom magam előtt a karjaimat. A sóhajtásával azonban csak jobban felcsigáz, nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly lenne a helyzet.
- Csak nyugodtan. Tudod, hogy köztünk marad - mosolyodom el bátorítólag, ahogy legyintek egyet a kézfejemmel, még mielőtt bármi érdemlegeset mondana. Maximálisan a diszkréciómat élvezi, nyugodtan megnyílhat előttem, ahogy én is teszem. Azt hiszem jobb lesz csiszolnunk a kommunikációnkon a jövőben. Korábban igaz, hogy sokat beszéltünk már magunkról, illetve a családi helyzetünkről, de úgy látszik naprakészebbnek kell tartanunk a híreket, ha nem akarunk konfliktust egymással. Mert talán az volt a gond legutóbb, hogy sokáig inkább magamban őrlődtem, egyre inkább elzárkózva előle. Attól tartottam, hogy őt ez nem fogja érdekelni, és inkább megtartottam az érzéseimet, viszont így csak még nagyobb kárt okoztam később. Lehet, hogy megéri mindent elmondani neki, ha amúgy is majdhogynem napi szinten találkozunk, akkor is ha szerintem felesleges és unalmas információról van szó.
Észreveheti rajtam, ahogy a története alatt többször is elkerekedik a szemem. Nagyokat pislogok, olykor hátrahőkölök, máskor zavartan sütöm le a szemeimet a padlóra. Az idegességtől ökölbe szorulnak a kezeim, ahogy magamat kezdem el hibáztatni mindenért. Még nem kérdeztem meg tőle, hogy mégis miért csinálta ezt. Valószínűleg azért, mert ezidáig nem voltam felkészülve az esetleges válaszára. Na jó, most sem vagyok teljesen, de a kíváncsiság úrrá lesz rajtam. Szóval lehetséges, hogy miattam itta le magát? Nem tudnám magamnak megbocsátani, ha a gyávaságom miatt baja esne. Belegondolok, hogy mennyivel nagyobb biztonságban lett volna velem. Talán nem került volna sor sem a lerészegedésére, sem a fiú zaklatására. Nagyon megérint a történet, a csattanóig pedig feszülten figyelek, hiszen lélekben már a legrosszabbra számítok. De aztán szerencsére megtudom, hogy Márk valóban nagyon jó fej volt. Kicsit sajnálom, hogy az elején túlreagáltam a megalakulásukat. Ha ő nincs, akkor el se merem képzelni, hogy hogyan végződhetett volna az az este. Őszintén sajnálom Karolát, nagyon rossz nézni, ahogy mintha szégyellné magát. Elhiszem, hogy nehéz erről beszélnie, és hogy mások ezért kinevetnék, naiv kislánynak tartanák. De azt hiszem hasonlóan tapasztalatlan lennék ezekben az ő helyében, egyáltalán nem hibáztatom. Nagyon csinos lánynak gondolom, sajnos érthető, hogy ilyen-olyan módon megtalálják.
- Te jó ég! Ez nagyon durván is végződhetett volna... Jelentened kellene valakinek - javaslom indulatosan. - Nem te tehetsz róla, hogy megtalált, sajnos ilyenek ezek a rendezvények, aztán majd elfelejtik. Márk viszont tényleg rendes volt. De mondd csak - lépek egy kicsit közelebb hozzá, és az eddigieknél is halkabban folytatom. - Miért kezdtél el iszogatni? Ugye nem rám haragudtál meg?
Félve, már-már remegő hangon teszem fel neki a kérdést, még az ajkaimat is elharapom az aggodalomtól. Karola okos lány, tudja a határait. Belőle nem nézném ki, hogy ilyen felelőtlenségre vetemedjen, kellett legyen valamilyen kiváltó oka a cselekedetének.
- Az! - vigyorodom el elégedetten, amikor lebunkózza a bátyámat. Ha hallaná, most biztos nagyon bosszantaná ez a kijelentés, legfeljebb jót csuklik otthon, hogy emlegetjük. Tudom, hogy ő a hunyó ebben, de amikor napokig bánt vele, akkor nehéz tartanom magam. Ha pedig beárulom, gyáva leszek. Ördögi kör ez. - Jó, megpróbálom. Csak annyira fáj a reakciójuk... Tudod eddig én voltam otthon a jó fiú, és most úgy érzem, mintha valami baj lenne velem, és szégyellnének. Olyat is mondtak már, hogy bárcsak normális maradtam volna, mert akkor nem forgatom fel a mindennapjaikat. Nehéz, hogy velük nem oszthatom meg úgy a varázsvilágban történteket. Viszont én is abban bízom, hogy idővel valahogy elfogadják, talán még apa is szembenéz a tényekkel - sóhajtok fel, majd elnevetem magam Karola fenyegetésén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=791331#post791331][b]Bossányi Karola - 2020.02.02. 12:58[/b][/url]

Mivel Beni nagyon fontos személy volt számomra a kastélyban, akinek sokat adtam a véleményére, így ő volt az egyik olyan ember is, akinek a megrovásától tartottam a leginkább. Féltem attól, hogy a történtek miatt elítél, vagy azt követően majd máshogyan néz rám, éppen ezért volt nekem olyan nehéz a bálról mesélni neki. Már az italozást is rettentően szégyelltem előtte, de arról fogalmam sem volt, hogy mit szól majd, ha megtudja, más dolgok is történtek még. Nem akartam, hogy rosszat feltételezzen rólam, így egy kicsit dilemmáztam is, mielőtt belekezdtem, azután pedig folyamatosan figyeltem a srác reakcióját. Nehéz volt úgy mesélnem, hogy közben láttam a reakcióit, így a végén zavartan fogtam meg a fejemet, miközben Beni tekintetébe fúrtam a pillantásomat.
- De ne gondolj rólam rosszat kérlek, mert nem én akartam ezt, ez csak így...alakult - sóhajtottam, a fiún azonban a döbbenet mellett látszott némi aggodalom is, s talán volt benne egy kis felháborodás is a rellonost érintően.
- Igen, én is azt hiszem és így utólag már nagyon szégyellem azt, hogy ennyire kis hülye ostoba voltam. Tudod, te is mindig jössz az új könyvekkel, és még egyszer sem akartál...érted, semmi rosszat. Szóval még csak feltételezni sem mertem volna, hogy az a srác egész mást szeretne. - ezzel nagyjából azt is bevallottam Benett előtt, hogy valóban nagyon tapasztalatlan vagyok, naiv és ostoba, akit akár könnyedén vezethetett volna az orránál fogva az a fiú.
- De jelenteni nem merem - erre azonnal megráztam a fejemet. - Ha jelenteném, azzal bajba sodornám magamat is, mert akkor kiderülne az, hogy alkoholos italt fogyasztottam, bajba sodornám vele Márkot is, aki a pultban mellém volt beosztva, de még a DÖK elnök is veszélybe kerülne, aki ezért az egész partiért felelősséget vállalt. Így nem tehetem - még a fejemet is megráztam, hogy ezzel is azt sulykoljam Benibe, hogy felejtse is el ennek a lehetőségét.  
- Igen, ő egész rendes srác.. - nem folytattam tovább, csak lehajtottam a fejemet, mert vele kapcsolatban még mindig ezernyi gondolat kavargott bennem. Csak akkor emeltem fel újra a fejemet, amikor Benett közelebb lépett hozzám. A kérdése nagyon váratlanul ért, s azt hiszem, hogy hirtelen azt sem tudtam, mit is válaszolhatnék.
- Én nem...nem tudom Beni. Az elején én tényleg csak kíváncsiságból kóstoltam meg azt az italt, de aztán visszatért Márk a pultba, és eléggé úgy tűnt, hogy nem is akar velem beszélni. És akkor még te sem jöttél oda hozzám, ami miatt nagyon szomorú voltam. Szóval talán részben ez is benne volt, rossz kedvem volt nagyon - vallottam be a fiúnak, s ahogy magam is elgondolkodtam, rájöttem, hogy bizony sok minden közrejátszott, így nem csak egy ember volt az oka annak, hogy pocsékul éreztem magam.
- De akkor nem tudtam ezeket a dolgokat, amiket ma meséltél el, szóval felejtsük el, tényleg - sietve tettem hozzá, hogy Beninek véletlenül se legyen bűntudata. Már szinte bántam is, hogy úgy letámadtam őt, a családja miatt pedig szörnyen sajnáltam a srácot.
El sem akartam hinni, hogyan lehet neki ennyire bunkó testvére, ezen ki is akadtam, s azonnal hangot is adtam a véleményemnek. Annak az idősebb Ivanichnak tényleg az volt a nagy szerencséje, hogy jó távol ücsörgött Bagolykőtől, mert egész biztos, hogy velem gyűlne meg a baja, ha Benit bántaná.
- De nincs veled semmi baj Beni, és te így vagy normális és kerek egész - miközben beszéltem hozzá, tenyereimmel megfogtam a karjait, hogy ezzel is jelezzem felé a mondandóm lényegét.
- Gyere már ide te, én így szeretlek, ahogy vagy! - nevetve öleltem magamhoz a srácot, s ha nem bánta, egy kicsit még összeborzoltam a haját is.
- Egyébként...mikor mész majd haza? Szívesen elkísérnélek, ha kell, az egész családoddal elbeszélgetek, hogy végre észhez térjenek - a segítségemet mindenképp fel akartam ajánlani Benettnek, mert úgy éreztem, hogy valakinek észhez kell térítenie azt a famíliát, bennem meg meg volt a tettvágy, s nem féltem volna kioktatni őket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=792290#post792290][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.07. 14:37[/b][/url]

Megszánom őt, amilyen ártatlanul próbálja magát kimagyarázni előttem. Finoman megvonom a vállamat, majd arcomra halvány mosoly kúszik. Nem gondoltam volna, hogy ekkora kalamajkába keveredik, hiszen egy felelősségteljes, érett lánynak ismertem meg. Lehet, hogy a családja miatt egyszerűen túl nagy a nyomás rajta. Mindenki másképp éli meg, ha valami nincs rendben otthon. A bál jó alkalom volt mindenki számára, hogy egy kicsit kieressze a gőzt. Mégis, úgy tűnik csak én vagyok olyan nyomi, hogy megtartóztassam magam. A többiek úgy vannak vele, hogy fiatalok, ki akarják használni ezt az időszakot, és tudnak lazítani. Én meg úgy érzem magam, mintha folyamatosan be lennék feszülve valami miatt. Most olyan, mintha ebben teljesen egyedül hagyott volna. Viszont nem hagyhatom, hogy máskor felügyelet nélkül maradjon, mert ezek szerint be tud sokallni, vagy mi a szösz. Szörnyű, hogy egy iskolai buliban sem tudhatja magát biztonságban. Ez nem egy belvárosi diszkó, ahol ez a fajta nyomulás előfordulhatna. Mi lesz a következő, taperolni is fogják?
- Jó, nyugi - intek neki csendesen, hogy felhagyhat a mentegetőzéssel. Nincs értelme. Ha valaki miatt bizalmatlan vagyok, az Márk személye, de vele is sikerült eloszlatni a kételyeim zömét. Késő már ujjal mutogatni ebben bárkire is, ami történt, megtörtént. Muszáj, hogy továbblépjünk, és legszívesebben valamennyien elfelejtenénk a kínos pillanatokat. Nekem például a bál lezárása sikerült botrányosan felkavaróra. Mit meg nem adnék, hogy ne emlékezzek arra a húsz percre, kezdve a nyilvános megaláztatásomtól, amit a balul sikerült táncmozdulatom indított el.
- Hát ja, van itt pár seggfej - forgatom meg a szemeimet rosszallóan, a fejemet csóválva, majd biztos ami biztos, azért körülnézek magunk mögött, nehogy valaki meghallja és magára vegye. Itt a falnak is füle van. Félek, hogy a varázslóújság sem kímél meg a hírnévtől. - Hm, mondasz valamit. De muszáj lépned, ha nem állnak le vele... Én csak jót akarok - tárom szét a karjaimat előtte aggódóan. Értem az álláspontját, de nem nyugtat meg teljesen. Bármikor rászállhatnak, ahogy az iménti beszólogatás is mutatja. Nem tudom őt megvédeni, így más megoldáson kell törnöm a fejem.
Kissé előre nyújtom a nyakam, mikor Márk kerül szóba, mintha még mondani akarna valamit vele kapcsolatban. Kérdően nézek rá, de aztán betudom a szégyenérzetének, hogy csendben marad. Biztosan csak felidézi magában a jelenetet, gondolom nem valami büszke az állapotára, ahogy szegény srácnak látnia kellett őt.
- Ó, basszus... annyira sajnálom. Már azt hittem, hogy a te családoddal is van valami gáz. Légyszi ne az alkoholba menekülj, ha baj van - mosolyodom el kedvesen, kezemet a vállára helyezve. Nagyon bűntudatom van, hogy én is tehetek erről az egészről, ezt láthatja is rajtam. Szomorúan bólogatok a javaslatára, a felejtés most a helyes döntés. Lesütött szemekkel hallgatom, amit bátorítólag próbál mondani, még a kezeit is megszorítom. Nem érdekel, hogy ki mit gondol erről, jólesik a támogatása. Előtte már merek valamennyire őszinte lenni anélkül, hogy szégyellném az érzéseimet. Egyre több embertől hallom, hogy nincs velem baj, ellentétben a családommal. Már csak őket kellene meggyőzni valahogy. Karola véleménye nyilván sokat számít, hiszen ő a legjobb barátom.
Halkan felnevetek az ölelésére, majd behúzom a nyakam, amikor összeborzolja a hajamat. Úgy tűnik, ez nem csak az ő kedvenc elfoglaltsága, valahogy mindenki megtalálja magának a tincseket. Igazán érik már a fodrász. Eligazgatom a szálakat, ahogy eredetileg is álltak, aztán folytatom.
- Nem tudom, gondolom tavasszal. De jobb lenne, ha nem jönnél, azzal csak felkavarnád a kedélyeket. Azért kedves tőled - jegyzem meg illedelmesen, majd intek a fejemmel, hogy induljunk meg a körletünk irányába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=792573#post792573][b]Bossányi Karola - 2020.02.09. 19:08[/b][/url]

- Tudom, és köszi, hogy így aggódsz értem, de nem lesz semmi baj - miközben beszéltem hozzá, megérintettem a karját is, hogy ezzel is jelezzem felé, mennyire hálás vagyok, amiért így támogat engem.
- Oda fogok figyelni, és ha nem állnak le, akkor tenni fogok valamit. De szerintem ez csak néhány napig tart majd, míg nem találnak maguknak más szórakozást - fűztem még hozzá, s bár nem tudtam a fiúk fejével gondolkodni, úgy véltem, hogy az a rellonos majd talál magának egy másik csajt, akinél próbálkozhat. S ami azt illeti, nem is akartam foglalkozni ezzel az üggyel, mert csak fölöslegesen idegesítettem volna magamat. Márk miatt inkább aggódtam, de annyira zavaros volt minden, hogy erről hirtelen nem tudtam volna Beninek mit mondani. Ő persze újabb kérdéseket tett fel, s sikerült belenyúlnia egy kényelmetlen témába, egész pontosan az ivásba. Láttam arcán az aggodalmas vonásokat, s azt is, hogy sajnálta a történteket.
- Jó, igazad van, és nem fogok többé, megígérem - cserkészbecsszó módszerrel mutató és középső ujjamat kereszteztem, miközben ígéretet tettem a srácnak, jól esett hogy most ennyire figyelmes volt velem.
Az azért még mindig nem kerülte el a figyelmemet, hogy ő sem volt toppon, így ki is faggattam őt, s amint elmesélte, hogy mi történt vele karácsonykor, nagyon megsajnáltam. Elég ostoba családtagjai voltak az elmondottak alapján, s dühös is lettem, legfőképp a bátyjára, bár szívem szerint az apukájával is elbeszélgettem volna. Nem volt szép, hogy hirtelen a családi káoszért Benit tették felelőssé.
Hogy megnyugtassam, a szavaim végén hosszan öleltem magamhoz, még a haját is összeborzoltam, ő persze azonnal kiigazgatta a szálakat, amin csak mosolyogtam.
- Jól van, de tudd, hogy bármikor számíthatsz rám. Ha kell, letépem a blúzom és előhúzom Supergirlt - tettem hozzá gyorsan, még mielőtt másra gondolt volna, aztán elnevettem magam, s a szám elé kaptam a kezem.
- Bocsi, kölcsön kaptam múltkor egy képregényt, és amióta ilyeneket olvasok, kicsit meglódult a fantáziám - tettem hozzá nevetve, majd biccentettem Beni felé.
- Okés, egyébként le kéne vágni a hajadat, borzasztóan megnőtt. Ha gondolod, majd szívesen levágom - ajánlottam fel séta közben, majd lassan mindkettőnk sziluettje eltűnt a folyosó végén.