https://www.youtube.com/watch?v=OnzzvoEWlzg&list=PLkQ6Nko8CMESmjkNKamb-Hr-NcwXcAHEb

Vannak azok az emberek, akiket üldözz a kaland, a móka, és a mindig színes világ. Nara is ilyen. Meg sem lep, hogy majdnem töklevesben úszkál a pergamenje, vagy hogy nem tud megszólalni a reggeli adagjától, és csak vigyorog, mint a tejbetök. Vehemensen habzsolja az életet, a húgom is valamilyen szinten ilyen, közben pedig mégis totálisan az ellentéte. Larát, avagy Laurát, megint másképpen a húgomat, rettentő módon érdekli mások véleménye, és mégis mindig úgy adódik mindenhol, hogy olybá' tűnik, a többi ember függ tőle. Tizenhárom éves, és már most meglepően jól, ösztönből jövően manipulálja a világot.
- Tudod, ne agyalj, csak dönts. Őrületben élnél inkább, vagy betegen? - én felteszem a spontán kérdéseim, ő pedig megpróbálja kimérten, kicentizve, mindent megvitatva megválaszolni. Pedig ilyenkor nem szabad gondolkodni. Apámtól tanultam, hogy néha felettébb szabadabb érzés csakúgy lenni a világban, csakúgy hallgatni az első megérzésre, az első gondolatra, az első látásra. Ami először, belülről jövően jut eszedbe valami, vagy valaki által, az még túl tiszta ahhoz, hogy hazugsággal legyen körbevéve.
- Szerintem a tanár úr mindent szeret, ha csinos, fiatal lányoktól kapja - vigyorgom el magam, a fene gondolja komolyan, de mint tudjuk, minden viccnek a háromnegyede igaz sőt, minden poén kiindulópontja az igazság. Közben lassan iszom a kávém is, mindjárt el is fogy, reggeli minek, örökké csak a kávé élteti az embert. Engem legalábbis. Az anyám az, aki kávén és salátán él, kivétel, amikor nagy társaság veszi körbe. Mert akkor terülj-terülj asztalkám van, csigával, rákkal, polippal, kagylóval és minden egyébbel, mintha azt üzenné, hogy ő úgy eszik, mint a király, mégis tudja tartani a divattal a versenyt. Felszínes liba.
- Mi is a feladat? - kinyitom a már előttem lévő füzetet a feladatnál. Három kérdés. Felolvasom az elsőt, és felröhögök rögvest utána. - "Mit gondolsz, hogyan lehetne megalkotni a Bölcsek Kövét?" Vörösgránitból. És jó nagy adag szarkazmussal.

https://www.youtube.com/watch?v=OnzzvoEWlzg&list=PLkQ6Nko8CMESmjkNKamb-Hr-NcwXcAHEb

Vannak azok az emberek, akiket üldözz a kaland, a móka, és a mindig színes világ. Nara is ilyen. Meg sem lep, hogy majdnem töklevesben úszkál a pergamenje, vagy hogy nem tud megszólalni a reggeli adagjától, és csak vigyorog, mint a tejbetök. Vehemensen habzsolja az életet, a húgom is valamilyen szinten ilyen, közben pedig mégis totálisan az ellentéte. Larát, avagy Laurát, megint másképpen a húgomat, rettentő módon érdekli mások véleménye, és mégis mindig úgy adódik mindenhol, hogy olybá' tűnik, a többi ember függ tőle. Tizenhárom éves, és már most meglepően jól, ösztönből jövően manipulálja a világot.
- Tudod, ne agyalj, csak dönts. Őrületben élnél inkább, vagy betegen? - én felteszem a spontán kérdéseim, ő pedig megpróbálja kimérten, kicentizve, mindent megvitatva megválaszolni. Pedig ilyenkor nem szabad gondolkodni. Apámtól tanultam, hogy néha felettébb szabadabb érzés csakúgy lenni a világban, csakúgy hallgatni az első megérzésre, az első gondolatra, az első látásra. Ami először, belülről jövően jut eszedbe valami, vagy valaki által, az még túl tiszta ahhoz, hogy hazugsággal legyen körbevéve.
- Szerintem a tanár úr mindent szeret, ha csinos, fiatal lányoktól kapja - vigyorgom el magam, a fene gondolja komolyan, de mint tudjuk, minden viccnek a háromnegyede igaz sőt, minden poén kiindulópontja az igazság. Közben lassan iszom a kávém is, mindjárt el is fogy, reggeli minek, örökké csak a kávé élteti az embert. Engem legalábbis. Az anyám az, aki kávén és salátán él, kivétel, amikor nagy társaság veszi körbe. Mert akkor terülj-terülj asztalkám van, csigával, rákkal, polippal, kagylóval és minden egyébbel, mintha azt üzenné, hogy ő úgy eszik, mint a király, mégis tudja tartani a divattal a versenyt. Felszínes liba.
- Mi is a feladat? - kinyitom a már előttem lévő füzetet a feladatnál. Három kérdés. Felolvasom az elsőt, és felröhögök rögvest utána. - "Mit gondolsz, hogyan lehetne megalkotni a Bölcsek Kövét?" Vörösgránitból. És jó nagy adag szarkazmussal.

Zalán


Nara az a fajta személyiség, akinek mindig be volt sózva a feneke. Mindig tettre kész, sosem félt megtenni a kellő lépéseket a cél érdekében. Ezáltal nem is teketóriázott sokat a dolgokon, most mégis olyan jól esett volna elmélkednie.
- Jól van, rendben!- adta meg magát a lány miközben az előtte heverő ételhalomra meredt. Újra kezeibe vette a kést és a villát.
- Azt hiszem,... hogy...beteg...lennék?- a mondat végén Zalánra tévedt tekintete és már a mosolyán is látszott, hogy kissé összezavarodott. Hiszen most mondta ki, hogy önként vállal valamilyen nyavalyát, ami lelkileg nagyon megérintette a lányt. De úgy volt vele, inkább a teste vesződjön a kórsággal és az elméje legyen ép és tiszta. Meg akarta őrizni vidám természetét, gondolkodását és örök mosolyát, optimizmusát.
- Te az őrületet választanád, igaz?- kérdezte, majd egy adag szalonnát tekert a villájára és gyorsan el is tüntette.
Felnevetett és bólogatott Zalán célzására a tanár- diák kapcsolatok terén. Nara sem értette, hogy a lányok miért kergülnek meg egy bizonyos életkor után az idősebb pasikért? Jó, jó sármosak, ezt mindenki tudta, a férfiaknak nagyon is jól állt az öregedés. De akkor is ennyire vonzó lesz, ha mégis a feleségét választja a kiscsaj helyett? Egy érett, keresőképes nő mindig nagyobb védelmet tudott adni nekik. Vagy, ha mégis a tini a befutó, akkor sem makulátlan ebben az esetben az együtt megöregedés gondolata.
Nara már egy ideje figyelte Zalánt azzal az egy bögre kávéval. Várta, hátha valami emberibbet is magához vesz a srác, de amint tudatosult benne, hogy ilyen önmagától nem fog megtörténni, a fiú felé tolta a tányérját és a maradék pirítósokra mutatott.
- Az összeset összeszedtem a környékről, ezért nem láthatod- mosolygott, miközben evésre buzdította Zalánt.
A feladat hallatán közelebb csúszott a padon Zalánhoz és beleleselkedett a füzetébe.
- Az öniróniát se felejtsd ki a sorból- emlékeztette Nara Zalánt egy olyan világra, ahol mindenki tudott saját magán röhögni.
- Létezik-e a halhatatlanság? Mi a hatékony varázslás titka?- olvasta tovább a kérdéseket. - Átokszórást mindekinek!- nevetett a lány.
- No jól van, komolyabbra fordítva a szót, amint ettél, elkezdhetjük?

https://www.youtube.com/watch?v=jZFf5Wd5Rew

Az őrület egy kicsit olyan, mint az újrakezdés. Megszűnik a valóság, elkezdesz felépíteni újra egy alapot, és közben megjelenik a remény, hogy most minden jól fog sikerülni, és téged még egyszer nem győzhet le senki. Se szerelemmel, se családi kapcsolattal, se barátailag, se sehogy. Az őrülethez hit szükséges, a hit pedig olyan dolog, amivel eléggé hadilábon állok. Mármint azzal a fajtával, ami a templomhoz, a papokhoz, és amblokk az egyházhoz köthető. Nem hiszek bennük; szerintem a papok állandóan azt mondják csak, amit a körülöttük lévő személyek, avagy a gyülekezet hallani akar. Gépek gyülekezete.
- Az őrületbe még nem halt bele senki - jegyzem meg, és a pirítós-tál műveletére, hogy elém tolja, csak grimaszolok egyet. - Hozok magamnak inkább még egy kávét. Te kérsz? Kérsz, hát.

Az a jó a kora reggeli nagyteremben, hogy alig vannak, sőt, ketten-hárman lézengenek. Az itteni diáksereg olyan, mint egy budapesti egyetemi élet: későn kelnek, későn fekszenek, az órákra hébe-hóba bejárnak, a vizsgát meg túlizgulják. Mármint a vizsgás részt az eddigi órák tapasztalataiból gondolom, hiszen még előttem van az első vizsgaidőszak... Eddig nem tudnám azt állítani, hogy jobban megismertem az anyámat azóta, hogy itt vagyok. Azt se tudom, hogy melyik házban volt, de mivel egy érzéketlen, felszínes liba, akinek mindene a hatalomról szól, tuti, hogy a rellont képviselte. Mókás, a húgom szerint én jobban hasonlítok rá, én meg olykor fel tudnám gyújtani.

- Tessék, itt is vannak a kávék, fel se locsoltam velük a padlót, szóval ennek örömére igen is főnökasszony, kezdhetjük! - az öniróniás reagálásra felröhögök. - Kinek van manapság önirónája, kérlek? Maximum macskanáthája.

Hallhatatlanság. Ó. Meglepően agyafúrt kérdések ezek, ja nem. - Hallhatatlanság szerintem létezik. Hogy miért gondolom ezt? Túlságosan sok az élőhalott zombi az utcákon, hogy ne létezne. - majd kacsintva hozzáteszem - Én mindig komoly vagyok, baby. Főleg, ha a második kávém is leér a gyomromba.

Zalán


- Hmm.. nem tudom, de nekem ez sántít. Ha őrült vagy, hogyan tudsz tisztán gondolkodni, ezáltal felelősen cselekedni? Nem lesz az ember ön és közveszélyes?- kérdezte miközben lassan, de biztosan eltűnt minden résztvevő a tányérjáról, ha már Zalán nem kért belőlük. A kést és a villát vízszintesen, a tányér bal oldalára helyezte, jelezve hogy igencsak finomak voltak a reggeli fogások.
- Az mondjuk tény, hogy súlyosan beteg ember, előbb fog meghalni, mint az elmezavaros- a szalvétával megtörölte a száját, a töklé áztatta kezeit és az asztalon maradt foltokat is felitatta. Éppen nagyban pakolt, amikor a fiú először kérdezte, majd kijelentette, hogy Narának is biztosan jól esne egy kávé. A lány csak somolygott lehajtott fejjel, amint arrébb tette a tányért, a szalvétát és a tökleves poharát. Nem tudott nem arra gondolni, hogy Zalán ellen sosem nyerhetett vitát, úgyis mindig úgy alakult, ahogy a fiúnak tetszett. Talán ezért érdekelte annyira Narát is, kihívást jelentett a meggyőzése.
Visszatette kezei ügyébe a tintásüveget, a pennát és éppen a táskájában kutatott új pergamen után, amikor Zalán visszatért immáron a kávéjukkal.
- Köszi a kávét, de figyelmeztetlek, tudod, hogy nekem nem kihívás bármit is kiönteni, szóval még ne kiabáld el- nevetett Nara  majd a táskáját az asztalra tette és a kihalászott pergamennel és a könyvvel együtt visszaült Zalán mellé.
- Huh, én még egy kicsit várok ezzel a kávéval, mert töklevet ittam előtte... Nehogy baj legyen.
- Neked biztosan van!- szegezte neki a lány.- Én is tudom, miben vagyok jó és miben nem. Ezeket tudom pozitívan kezelni és szeretek magamon nevetni. Szóval a mi önironiánkat beletehetjük.
- Nagyon laza vagy baby!- szórakozott és viszonozta az előbbi kacsintást Zalánnak.
- Persze, létezik halhatatlanság, csak egy kicsit tekintsünk el a zombiktól. A Bölcsek kövéből kinyerhető az életelixír vagy széthasítgathatod a lelkedet és horcruxba zárhatod- közelebb húzta a könyvet, hogy Zalán is jobban láthassa a Nara által kiemelt részeket.
- Ritka rossz embernek kell ahhoz lenned, hogy horcruxot csinálj.

https://www.youtube.com/watch?v=w8zoC9OUnOU

- Valójában simán. Az őrült nem lesz közveszélyes, legalábbis az, aki tényleg őrült és nem csak megjátssza magát, mint néhány ember az életszeretetet. - aki sokat olvass, képes lesz okoskodni - Mivel a legtöbb igazi őrült ártalmatlan, és miért? Mert elveszíti a kapcsolatát a valósággal. A gonosz emberek ritkán őrülnek meg. - legyintek egyet, hogy a gonoszság az külön lapra tartozik, majd folytatom a monológom - Az őrült menekül a közösségtől, fél, hogy az odatartozás ára az, hogy elfelejtse önmagát, szűnjön meg, ne zavarjon senkit a valódi egyéniségével. Egy igazi őrült, ha szeretettel van körülvéve, visszatér, felébred, élvezi a közösséget, ha nem kell érte keresztre feszítenie önmagát. Blabla. Tehát nem, az igazi őrült nem ön-, és közveszélyes, csupán elmenekül a való életből, de ki mondja meg, hogy mi igazából a valóság? Hogy valójában ki az őrült, és a épelméjű? Az őrült őszinte. - fejezem be a kis beszédem, majd rögvest kortyolok is a kávémból.
- Ha kávét kiöntesz, meghalsz - közlöm halálmegvető komolysággal Narával azt a bizonyos tényt, amit minden kávés tud, csak kevesen mondják ki. Van, hogy egy nézés többet elárul egy tettnél. - Ki kérem magamnak, nekem nincs öniróniám, se semmiféle önizés-spirituális balf*szság, és ezt ajánlom mindenkinek. LEGYETEK SZABADOK - az utolsó kifejezést nagy harciasan, felpattanva a székről, beleüvöltöm kacagva a nagyterem levegőjébe. Kezdek ráébredni, hogy egy-két nézéstől eltekintve, ez itt teljesen megszokottnak számít. Mint egy szanatóriumban élők, olyanok vagyunk itt mindannyian. A hirtelen és spontán tettektől az ember őszinte lesz, mert nem ér rá azzal törődni, hogy mit is kéne tennie és hogyan, hanem csak megcsinálja és kész. Ez az élet lényege. Az anyám is ilyen lehetett itt? Visszaülök a helyemre, a kávé kicsit majdnem kilöttyent, de helyette iszom belőle még egyet, miközben jön Nara meg a könyv meg a feladat és már az életelixírtől legszívesebben ásítanék, de csak szívesen, amúgy nem tudok most.
- Tehát, ha rossz embernek kell lenned, hogy horcruxot csinálj, az azt jelenti, hogy nem vagy őrült. Avagy a fekete mágia résztvevői nem őrültek, csak elkezdtek mindent és mindenkit általánosítani, hogy a végére minden arc, ami szembejön velük, egy paca legyen, akit ellenségnek lehet címkézni. - tovább olvasom bólogatva - Hm, milyen lehet az a személy, aki képes arra, hogy elrejtse a lelkét, vagy annak egy részét? Szomorú, idegen, üres, a saját hatalmában élő. A bölcsek kövének a hozzávalói, ezeknek az ellentéteiből kéne állnia. Ami az életben tart, nem pedig lehoz. Szerinted mi az élet legfontosabb alapanyaga? Ami nélkül az emberi lélek meghalna?

Zalán


Őszintén szólva Nara már nem nagyon tudta követni Zalán gondolatmenetét. Amint teljes egészében felfoghatott volna egy mondatot, rögtön követte egy másik, így főként foszlányok maradtak meg a fejében. Remélte, hogy nem az agyi kapacitásával adódott probléma, hanem szimplán már túltárgyalták az őrült-beteg kérdést. Lehet, így a végére már a lány is az őrületet választotta volna. Nem is hangzott annyira vészesnek a fiú előadásában, így mondhatnák azt is, hogy meggyőzte.
Az őrült őszinte. Ez nagyon megragadt az emlékezetében és nagy nehezen elfojtotta el a kikívánkozó nevetést, amikor eszébe jutott, hogy ezek alapján Zalán is őrültnek számíthatott.
-Igen? Nem tudom eldönteni, hogy te fogsz-e hamarabb megölni azért, mert kiöntöm vagy a kávé?- nevetett Nara. Nem igazán szokta hangoztatni, hogy a szívritmusa egy kissé szertelen. Tapasztalatai szerint, ha az ember lányáról kiderült, hogy szívritmus zavaros mindenki elkezdte sajnálni és megpróbálták a gondját viselni. Elfelejtették, hogy Narát sosem kellet félteni, ezt az örök mosoly, pattogós csajszit. Ideérkeztével a javasasszony is megvizsgálta és a gyógyszeres kezelésekről- amit a lány az iskola előtti években kapott,- átálltak a gyógyfőzetekre.
Kávét csak nagyon ritkán ivott és akkor is nagyon lassan. Nem kapna akkor sem szívrohamot, ha gyakrabban inna vagy gyorsabban, de nem zörög a haraszt, ha nem fújják ugyebár...
- Jól van, itt mindenki szabad, ülj csak vissza- nevetett Nara a fiú hirtelen kinyilatkozásán és megfogta egyik karját, hogy visszahúzza az asztalhoz. Nem igazán rökönyödött meg rajta, néha legszívesebben ő is ezt tette volna. Sokszor és sokban hasonlítottak egymásra, akárcsak a testvérek.
- Kétségbeesett, hiú, becsvágyó?-találgatott tovább a lány. - Meg kellett ölnie valakit ahhoz, hogy szétszakítsa a lelkét. Nagy áldozat a "csonkításhoz".
- Szerintem a popcorn, mégpedig a sajtos. Igen, ez az, ami nélkül a lelkem meghalna- viccelődött a lány.
- Szerinted? Te milyen tárgyba rejtenéd a lelked egy darabját?  

https://www.youtube.com/watch?v=W1nUzYbBLt0&list=RDFfzKegY71Y0&index=2

Csettintek az ujjaimmal, amikor megkapom a halál vs kávé kijelentésemre a választ. Ez egy nagyon jó téma a házi dolgozathoz is, vagy házi feladat, a lényeg, hogy egy előadásra készítendő cucc, ami eléggé tetszik a maga filozofált stílusában.
- Maradjunk ennél a pontnál egy kicsit. Azt mondod, hogy vagy én, vagy a kávé öl meg. Na de, nem gondoltál még bele abba, hogy egyik sem? Sőt, valójában semmi sem tud megölni, mert az ember halálának beállta után, a lélek felszáll a testből, hogy új testet keressen? Tehát ebből kiindulva, és visszatérve a feladat egyik kérdéséhez, - rá is bökök az ujjammal a füzetben felírt kérdésre, miszerint létezik-e halhatatlanság - igen is, létezik halhatatlanság.

Tisztában vagyok vele, hogy úgy hangozhatnak ezek a szavak a számból, mintha egy félrement buddhista szerzetes, de legalábbis a követője lennék. Pedig nem vagyok az sőt, az őszintét megvallva, nem is nagyon vagyok tisztában a Buddhizmus meg hasonló vallások lényegével. Külön életet élnek, ahogyan én is. Az anyai nagyapám kőkeményen ortodox zsidó. Az anyám a zsidó vallásban, hagyományaikban és Tel Avivban nevelkedett. Mindkét szülőm ekte izraelita, csak az apám családja szabadelvűbb, nem kötik fel magukat, ha a vallás szabályai ellen vétkeznek, vagy egy ünnep nem úgy sikerül, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Az anyám részéről ódákat lehetne írni erről, hogy egy-egy Hanukkah hogyan lett egy háborús övezet gyerekkoromban, mert ne adj Jahve, nem úgy készült el például az édes levivá, ahogy annak készülnie kellett volna, vagy nem volt elég bor, esetleg oh mon dieu, nem együtt ment a család aznap a zsinagógába. Jó természetesen, ezek csak apró problémák, a házasságok meg párkapcsolat választás tekintetében vannak súlyosabbak, például az anyám családja egy perc alatt ki tud bárkit tagadni, ha az adott illető nem úgy viselkedik, vagy él, ahogy az elvárható. Lelkiismeret-furdalást sem éreznek, főleg a nagyapám. Szóval, tősgyökeres aranyvérű, és izraelita vagyok, aki már Budapesten született, és aki talán ezért értékeli jobban, ha őrült lehet, és nem normális. És valójában az az élet értelme, hogy magunknak feleljünk csak meg, s akkor érdekes módon, mindenkinek elegek leszünk.

Na de, a második kávé is kilőve, nem is baj az.- Gyilkosnak kell válnod ahhoz, hogy a lelket megcsonkítsd. Igen ám, de miféle gyilkosság? Gyilkosságnak számít az, ha önpusztító életet folytatsz, és abba hall bele a lelked? Vagy ha egy hatalmasat csalódsz valakiben, és üressé válsz? Szerintem, ha önmagadat gyilkolod meg, az a lélekpusztítóbb, és nehezebben kaparhatod össze magad utána, hiszen minden, ami te voltál, elpusztult. És senki másra nem foghatod, csak is saját magadra.
- A gyilkos nem kétségbeesett. Szerinted mikor lehet igaz az a jelző egy gyilkosnál, hogy kétségbeesett? Vagy amblokk, mit jelent az a kifejezés, hogy kétségbeesettnek lenni? - kíváncsian meresztem a szemeimet Narára, ez a téma érdekes. Túlontúl érdekes ahhoz, hogy semmivé váljon. A popcornos reflektálására felröhögök; még hogy nem őrült, mi? Aztán megint komollyá változom. - Milyen tárgyba rejteném a lelkem egy darabját? Hm. Talán egy soha ki nem fogyó tollba, amit mindig magamnál hordanék. - emlékszem, olyan két-három éves lehettem, amikor az anyai nagyszüleim egy plüss macit adtak nekem. A nagyapám azt mondta, hogy ez egy örök darab, megjárt sokféle háborút és szörnyűségeket, és hogy ebbe az egyetlen egy maciba a mi családunk összes személyiségének a lelke benne van. S mától az én feladatom, hogy őrizzem, hogy majd egyszer továbbadjam. Amikor megszületett a húgom, majd kétéves lett, azonnal átpasszoltam neki ezekkel a szavakkal karöltve. Már kétévesen úgy kezeltek minket, mintha kész, tudatos, teljes önképpel rendelkező egyedek lennénk, pedig csak hamu voltunk a hamutálban. Ahogyan kicsit még most is. Amíg nálam volt az a maci, megfogadtam, hogy én mindent megteszek annak érdekében, hogy a saját lelkem ne kerüljön bele ebbe a plüssbe. Inkább maga leszek az ördög.
- Hiszel Istenben? - kérdezem meg hirtelen, valahogy olyan természetesnek tűnik e kérdés ezeknél a témáknál, amikről éppen beszélünk.

Zalán


Sercegett a penna hegye a pergamenen, ahogy Nara felírta nevét, házát és évfolyamát a jobb felső sarokba. Kezdte azt érezni, hogy Zalán csak viccelődött vele, nem gondolta ám komolyan, amiket mondott. Már egészen ki is kerekedett a szeme, mire a fiú halhatatlanságról szóló gondolatmenete a végéhez ért. Zavarodottságában egy pacát ejtett a papíron az évfolyam után. Na az kizárt, hogy egy újabbat bányásszak elő....
Némi fejtörés után szárnyakat és csíkokat rajzolt a paca köré, amiből pár perc múlva egy mosolygó pillangó bontakozott ki, aki - a szövegbuborék szerint,- épp a halhatatlanságról elmélkedett. Így jó lesz!
Nara a fiúra emelte a tekintetét, egyenesen a szemeibe nézett még akkor is, amikor törzsből először felé fordult, majd előredőlt, közeledett hozzá. Homloka már majdnem súrolta a vállát, amikor egy hirtelen mozdulattal a fiú kávéja fölé görnyedt és megszagolta, amikor még volt benne némi folyadék.
- Mit tettek a manók a mai kávéba?- kérdezte nevetve a lány miközben szép lassan visszaegyenesedett. Még mindig egy kicsit hatással voltak rá Zalán szavai, de valahogy egyiket sem tudta teljes egészében felfogni.
A kávéját nem akarta tőle elvenni, mert egészen biztos volt abban, hogyha egy picit is elmozdítja, nem a kávé fogja előbb megölni Narát, hanem a mellette ülő srác.
- Most mondhatod, hogy unalmas vagyok, de szerintem még mindig a Bölcsek kövéről és a horcruxok-ról van szó halhatatlanság alatt- mosolyogva csóválta a fejét, majd lejegyezte ezt a két dolgot a pergamenjére.
- Mi a könnyebb? Mást megölni, vagy magadat?- a kérdésre kérdéssel felelt. Valahogy megpróbálta Zalán gondolatát visszaterelni az eredeti témához, miszerint hogy valaki horcruxot tudjon készíteni, meg kellett ölnie valakit.
- Szerintem igen is létezik kétségbeesett gyilkos- makacsolta meg magát a lány. - Biztos, nem a legprofibb gyilkos, talán még sosem csinálta ezelőtt. Lehet a családja miatt teszi és tudja, ha törik, ha szakad meg kell lennie. Ölhet azért, hogy megvédje magát vagy másokat, akik fontosak nekik.-
Talán így még aranyosabb volt a lány. Kezdődő felindultsága apró pírt varázsolt az arcára.
- Nem, nem mondanám, hogy hiszek Istenben. Nem vagyok vallásos. Valahogy úgy érzem, hogy nekünk nincs szükségünk rá. Varázslók és boszorkányok vagyunk. Megkönnyíti mindennapjainkat a mágia. Miért kellene nekünk?