36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Bianca Charlotte Shanes
INAKTÍV


(:
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 796
Írta: 2013. január 16. 22:48 | Link

Katniss

Vééééggrrreeeee!!!! Eljött az ebédidő. Már majdnem kilyukadt a gyomra, annyira éhes volt, de a manók nem voltak kedvesek, nem adtak neki enni, csak odamorogták neki, hogy mindjárt ebéd van, ne különcködjön. Ma amúgy sincs jó idő, és úgy tűnik, ez kihat a manókra is. Ezt eddig nem tudta, de nem árt elraktározni, ha majd egyszer épp a manókról kell házi dolgozatot írnia. Mindenesetre végre itt van, szóval szabályosan berobban a nagyterembe egy csapat alsóbb évessel, akik szétválva helyet foglaltak a saját asztaluknál. Neki nincs olyan, azt se tudja, hogy hova üljön.
- Minek öltöztem ma?
Lepillant magára, fekete nadrágban, hosszú, kék, pillangós tunikában és fekete csizmában van. A hajpántja és karkötői szintén kékek. Úgy tűnik ez eldöntetett, a Levita asztala felé veszi az iránt, hogy dúdolva helyet keressen és talál is, valahol középtájon egy lány mellett, aki mellé kérdés nélkül lehuppan. Lehet meg kellett volna kérdeznie, de nem volt benne ennyi. Hihetetlenül éhes volt. A húslevesből vett egy nagy adagot. Szereti, olyan jó hosszú tészta van benne. Mondjuk, itt szétszedik, az anyukája nem szokta, persze miatta, szereti a hosszú tésztát, amit olyan sokáig lehet felszívni. A leves, amihez villa kell. Egyszerűen imádja.
A leves után azonnal hozzákezd a másodikhoz is, méghozzá brassóit eszik, mert az a második kedvence. Gondolatban már tudja, hogy a desszert valami epres lesz. Hihetetlen, de ebbe a gyerekbe rengeteg étel fér. Néha többet eszik, mint a bátyja, aki éppen most van abban a korszakban, hogy mindig tudna enni valamit.
- Bocsi… ide tudnád adni nekem az áfonyalevet?
Most már illendő volna megszólítani a lányt. Tuti, hogy látta már valahol. Tekintete a tanári asztalra téved, majd vissza a lányra és jön az isteni szikra. Minden világossá válik és már abban is biztos, hogy a lány neve K-val kezdődik…vagy J-vel vagy L-lel. A három közül valamelyikkel tuti.
- Láttalak már, önismereten. Te rajzoltad azt a csodaszép mandalát ugye?
Érdeklődik cseverésző hangon. Persze a lány nem nagyon láthatta, ő egészen hátul ült, mert éppen a sok szülője egyike felügyelte. Komolyan, mintha bűnöző lenne, pedig még nincs sok a rovásán, csak néhány zár feltörése, zsarolás, összeesküvés-elmélet. Nem olyan nagy ügy a dolog.
- Charlotte vagyok. Nagyon örvendek.
Utoljára módosította:Bianca Charlotte Shanes, 2013. január 16. 22:48
Hozzászólásai ebben a témában

Katniss Flechter
INAKTÍV


KitKat
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 1229
Írta: 2013. január 17. 11:43 | Link

Charlotte

Jó kedvűen sétáltam be a Nagyterembe. Egyenesen a Levitások asztala felé vettem az irányt. Elvégre Levitás vagyok! Nagyon örülök, hogy oda kerültem. Jó a társaság, rengeteg játék, barátok, saját szoba a legjobb barátnőmmel. Ráadásul a pontversenyben is jól állunk, bár nem szeretném elkiabálni. Nem azért jöttem le, mert éhes vagyok, csak egy kis társaságra vágyom. Rosy nem ér rá, mert tanulnia kell. Én már kész vagyok vele, szóval addig sétálok egyet, hátha megismerkedem valakivel. Végül is még mindig nem ismerek sok embert, bár annyian járnak ide, hogy lehet, hogy egész itt tartózkodásom alatt nem leszek képes megismerni ennyi embert. Aztán, valahogy ide keveredtem. Mielőtt belépnék lenézek a ruhámra. Egy kék hosszú ujjú pulcsi, amiben narancssárga vonalak szaladnak keresztbe kasul vagy éppen körbe. Alatta egy kényelmes farmer van. A nyakamban pedig, Rosyval kötött barátságunk záloga, a lófejes nyakláncom kék színben pulzál. Ahogy, belépek a terembe nagy nyüzsgés fogad. Még színben is jól öltöztem, bár nem ezért öltöztem kékbe. Az asztalnál lehuppanok az egyik szabad helyre. Csöndben hallgatom, ahogy mások cseverésznek. Az alapzaj nem hangos, inkább kellemes. Egyszer csak valaki leült mellém és elkezdd enni. Szegény, biztos nagyon éhes lehet.
-Jó étvágyat.-Mondom bátortalanul. Nagyon szimpatikus lány. Olyan ismerős, de nem emlékszem honnan. Lehet az egyik óráról, vagy a folyosóról. Ki tudja?
-Persze. Tessék.-Mosolygok rá kedvesen.
-Akkor onnan voltál nekem annyira ismerős. Igen, én is voltam, bár szerintem a mandalámat összekeverhetted valaki máséval. Az én rajztehetségem egyenlő a nullával.-Csapok a homlokomra. Tényleg, a hátsó sorban ült. Egyszer-kétszer amikor hátra pillantottam. Bár az nem igaz, hogy csodaszép lett volna a mandalám. Borzalmasan rajzolok és akkor még finoman fogalmaztam.
-Katniss Flechternek hívnak. De, hívj csak Katnissnek. Én is nagyon örülök. Hányadikos vagy és milyen órákat vettél fel?-Csevegek kedélyesen. De jó, most már őt is ismerni fogom. Ráadásul, tényleg nagyon szimpatikus.
-Jársz valamilyen szakköre? Szeretsz olvasni?-Csak óvatosan a kérdés áradattal, vigyázz, ne legyél nagyon tolakodó Katniss, figyelmeztetem magamat. Egyelőre nem kérdezek többet, hagyom hadd válaszoljon és hadd egyen, ugyanis beszéd közben nem nagyon lehet enni....
Utoljára módosította:Bánfai Odett Zoé, 2013. január 20. 19:33
Hozzászólásai ebben a témában

Bianca Charlotte Shanes
INAKTÍV


(:
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 796
Írta: 2013. január 21. 01:03 | Link

Katniss

- Neked is. Nagyon jól néz ki minden.
Igen, valóban nagyon éhes és ez kivált belőle némi illetlenséget is. Pedig alapjába véve egy kedves teremtés, aki ismeri azt, hogy mi illendő, elvégre megtanították neki a szülei, sőt tanítják most is. Kedvence a zárd össze a szád és egyél kijelentés. Ilyenkor mindig vághat csodálkozó és egyben megütköző fejet, hiszen a kettőt nem lehet egyben értelmezni.
- Köszönöm, kedves vagy.
A másikra csak megrázza egy kicsit a fejét. Emlékszik arra a mandalára, amit a rajztehetségről mond azt pedig szépen enyhe túlzásnak fogja fel vagy szerénységnek. Nem ismeri annyira a Levitásokat, de szeretne rajta változtatni persze. Jó is, hogy ma hozzájuk öltözött, így ide ült és pont egy olyan ember mellé, aki megfelelő alanynak tűnik a feladatra. Ez így eddig igen jól hangzik.
- Hát akkor a nulla rajztehetségeddel lettél igazán tehetséges, szerintem nagyon király lett. Meg is kértem any…Alexát, hogy csináljon belőle nekem egy másolatot.
Egy pillanatra meg is lepődik, hogy majdnem más szót mondott. Nem szokása, mert nem őt tartja annak és most mégis. Sokáig azonban nem köti le a dolog, majd ha később még eszébe jut a dolog, akkor elgondolkozik rajta. Jelenleg az ebéd sokkal jobban leköti.
- Még csak az óralátogatás van engedélyezve. Hamarosan ide fogok járni, de egyelőre még fiatal vagyok hozzá.
Olyan kedves ez a lány, hogy nem fog hazudni neki. Pedig ez volt a célja. Arra gondolt, hogy szépen előadja majd, hogy ő elsős Levitás és mekkora királyság a suli, de rá kellett jönnie, hogy fogalma sincs milyenek a Levitások, így nem menne a dolog, szóval inkább őszinte lesz vele, úgy biztos jobban jár.
- De elmesélhetnéd, hogy neked milyen óráid vannak, nem tudom, hogy miket érdemes felvenni és csak a Bájitaltant ismerem, mert az apukám tanítja, és az Önismeretet, mert Alexa a keresztanyám. Ezen kívül még az átváltoztatástant, mert azt az anyukám tanította itt régebben, de ennyi. Ez pedig nem elég és nem szeretnék mellélőni. Az elején könnyebb tárgyakkal kezdenék, majd fokozatosan nehezebbekkel. Persze, csak ha nem zavarlak ezzel. Húúú, és a szakkörökről is. Ott ismerem az Edictumos írásos dolgot, de a többit nem, pedig szeretnék szakköröket is.

Hozzászólásai ebben a témában

Katniss Flechter
INAKTÍV


KitKat
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 1229
Írta: 2013. január 21. 20:01 | Link

Charlotte

-Tényleg? Hát, nagyon köszönöm.-Mondom megilletődve. Ilyet még senki nem mondott nekem. Nagyon jól esik. Mosoly suhan át az arcomon.  
-Tetszeni fog neked itt, biztos vagyok benne.-Hiszen nekem is nagyon tetszik itt, teszem hozzá gondolatban.
-Csomó új barátot szerezhetsz és rengeteg új emberrel ismerkedhetsz meg.-Én itt találtam meg az egyik legjobb barátnőmet, de egy csomó másik emberrel is jóban vagyok.
-Mindenképp vedd fel a Mugliismeretet, mert az nagyon élvezetes tantárgy. Az SVK is jó. Meg a Jóslástan is.  Az Önismeretet és a Bájitaltant akkor ismered.  Én még csak elsős vagyok, szóval Átváltozástant még nem vehetek fel. Majd, Vámpírológiát szeretnék felvenni. Szakkörökből pedig, a színészetre járok, és nagyon szeretem. Kicsi korom óta szeretem a színészetet, szóval örülök, hogy itt is van erre lehetőségem.–Számomra a színészet és a musicalek az örök szerelem. Nincs is annál jobb a világon. A légkör, az energia és a zene. Színház varázsereje, mikor magával ragad és az egész közönség együtt lélegez, vagy épp visszafolytja azt, mikor egy-egy izgalmas vagy torokszorító rész jön. Ezt azonban csak az értheti, aki már ezt az élményt átélte. Na de most térjünk vissza a jelenbe.
-Remélem, hogy a Levitába fogsz kerülni. Jó lenne ott is találkozni.–
Nagyon jó lenne. Bár, nem ismerem annyira, hogy tudjam a jellemét. Lehet, hogy a jelleme alapján nem Levitás lesz, hanem más. Ki tudja? Majd kiderül. De, itt lesz és ez a lényeg. Órán és a folyosókon is simán összefuthatunk bármikor…
Hozzászólásai ebben a témában

Bianca Charlotte Shanes
INAKTÍV


(:
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 796
Írta: 2013. január 26. 04:28 | Link

Katniss

- Már nagyon várom.
A mosolya még szélesebb, még őszintébb. Nagyon várja, ez igaz, nagyon szeretne már itt lenni és tanulni, megismerni mindent, ami ismeretlen még. Az első két évet simán kihagyhatná, legalábbis már tart ott, persze erről mélyen hallgat mindenki a családjában, amúgy se szeretnék, ha feltűnő jelenség lenne. Különösen a keresztanyja nem. Régen látta már annyira megfeszülni a nő egész testét, mint amikor bejelentette, hogy ő ismert, híres és feltűnő jelenség akar lenni, amint tud. Akkor azért kicsit visszavett az arcából és inkább új cél után nézett.
- Barátok. Ez jól hangzik. Nincs sok barátom, a faluba mindenki vagy sokkal idősebb, vagy sokkal fiatalabb, mint én.
Van három barátja persze, vagy inkább kettő. Gergőt nem tudja barátként kezelni, mert ő valami több, de persze mellette még barát is, de ez mégsem ugyanaz. Mindenesetre szeretne sok embert megismerni és sok emberrel összebarátkozni, és szívesen kezdené a sort Katnissal.
- Mugliismeret? Király, nagyon kíváncsi vagyok a muglikra. Nem jártam még a falun és a sulin kívül, illetve csak néhányszor voltam még Lengyelországba is, de oda hopp porral mentem, szóval az ilyen kütyüket, mint a metró nem is tudom használni, csak beszélgetésben hallottam róluk. SVK?
A rövidítésekkel még nincs tisztába, ezért kell némi segítség, hogy jobban tudjon tájékozódni. Szeretne ebbe is belejönni. Közben elfelejtett enni, így gyorsan bekap egy krumplit és egy húst, még mielőtt eltűnne előle a kaja. Eddig várta, hogy ehessen, akkor már szeretne jól is lakni, mert ma sokáig lesz itt és a manókhoz nem szeretne bemenni kaját kunyizni.
-Vámpirológia. Ez tetszik. Mindenképpen felveszem én is.
A színészet még jobb an felvillanyozza és szinte hatalmas szemekkel fordul a lány felé, ami úgy csillog, mintha ékkövek lennének a szeme helyett. Mindig is imádta a színészetet, mindig is szerette volna kipróbálni magát is benne.
- Annyira szeretnék már most idejárni, bárcsak feljárhatnék már most a színészszakkörbe, akkor nem unatkoznék, amikor apának órája van. Ez nagyon zsír lenne.
Annyira nagyon, hogy már most eldöntötte, ebéd után megy könyörögni, hogy az apukája kérdezze meg, nem lehetséges-e, hogy vendégszerepel vagy csak kicsit, hogy színészkedjen, amíg mindenki más el van foglalva.
- Tetszetek, mármint ti, Levitások. De remélem akkor is találkozhatunk, ha máshova kerülök.

Hozzászólásai ebben a témában

Katniss Flechter
INAKTÍV


KitKat
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 1229
Írta: 2013. január 26. 13:17 | Link

Charlotte

-Megtudlak érteni. De, itt most már nem lesz ezzel gondod.- Biztatom. Nekem nem csak a kor különbségek voltak a bajom a barátkozás terén. Nekem a furcsaságaim is közre játszottak. De, ez a problémám most már megoldódott.
-Tudok róluk mesélni, ha akarod. hiszen, én mugli tánciskolába is jártam, mielőtt megkaptam a levelet, hogy ide jöhetek. Az SVK az sötét varázslatok kivédése órát takarja. Ne aggódj, ha ide jársz, akkor egy idő után természetesen fogod ezeket a rövidítéseket használni.-Nyugtatom meg. Eszembe jut, hogy az elején mennyire furcsa volt itt minden. Aztán szépen lassan mindenbe bele jöttem. Bár, még a mai napig vannak kérdéseim, de már sokkal jobb a helyzet, mint amikor ide jöttem.
-Gyere csak! Nagyon jó. Tetszeni fog. Meg akkor egy szakköre járnánk.-Kacsintok a lányra. Ha, legalább fele annyira szereti a színészetet mint én, akkor imádni fogja. Inedrának is jó lesz, hiszen toborzok egy új tagot a csapatba. Hurrá!
-Még szép. Ha, nem is leszel Levitás, bár én remélem, hogy az leszel, akkor is összefuthatunk bárhol. Órákon, órák után, vagy akár valamelyik szakkörön is.-Tök jó lenne.
-Gondolom, ha a színészetet szereted, akkor a zene is közel áll hozzád.Milyen jellegű zenéket szoktál hallgatni?-A musicaleken kívül számomra a pop a minden. A rockot se vetem meg, de a pop mindent felül múl.
-Vannak kedvenc előadóid?-Mosolyogva gondolok az én kedvenceimre. Például MWS-re. A világ legjobb énekese. Nagyon sok száma van. Én pedig mindet imádom. De, a magyar előadókat is nagyon szeretem. Szerintem, ha nem lenne zene a világon, nagyon sok ember meghalna. Köztük én is...
Utoljára módosította:Katniss Flechter, 2013. január 28. 10:21
Hozzászólásai ebben a témában

Bianca Charlotte Shanes
INAKTÍV


(:
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 796
Írta: 2013. január 28. 06:40 | Link

Katniss

- Ez jól hangzik, most már még jobban várom, hogy ide járhassak.
Örül neki, hogy a lány mesél, így aztán – bármennyire is illetlen – felkönyököl és a fejét megtámasztva, érdeklődve figyeli, szinte már issza a szavait.
- Milyen egy mugli iskola? Szerettem volna kipróbálni, de a szüleim nem engedték, inkább otthon tanítanak, ők és a keresztszüleim, de valahogy nem az igazi, nem érzem úgy, hogy bűbájok és bájitalok ismerete elég ahhoz, hogy mindent megismerjek a világról.
Ezek talán erősek egy tizenkét éves gyerek szájából, de ő mindig is ilyen volt. A koravénsége néha komoly problémát okoz, ezt már Zsófi is többször megmondta neki, Milanról nem is beszélve. Kicsit még gyereknek kéne lennie, de a titkok, melyeket fel akar kutatni, túl felnőttesek ahhoz, hogy gyerekként viselkedjen. Ez pedig együtt jár a lebukás veszélyével is, amit egyelőre szeretne elkerülni, hiszen akkor biztos, hogy a felnőttek minden apró nyomot felégetnek, amin elindulhat.
- SVK. Király. Ismerem a tanárt, szegről-végről a rokonom. Igen, a szakkör is nagyon jó lenne, talán el tudom intézni, hogy oda már most eljárhassak, hogy egy kicsit hozzászokjak az itteni élethez, könnyebb lenne, ismerném a rövidítéseket, meg az embereket is, és akkor már magabiztosabban jönnék ide.
Ezt még ma mindenképpen meg kell kérdeznie. Örülne neki, ha igent mondanának, ha el lehetne intézni, hogy legalább erre feljárjon. Akkor találkozhatna Gergővel is, mondjuk, amikor vége van az óráinak és neki még nem kezdődött el a szakköre. Örülne neki, mert még csak most ismerte meg és máris el kell majd válniuk az iskola miatt. Ez nagyon nem ér és jelenleg nagyon bosszankodik is miatta.
- Szeretem a musicaleket, az indiai zenét, azokat, amelyeknek nagyon jó a ritmusa, lehet rá táncolni, az se baj, ha nincs szövegük és a komoly zenét se vetem meg. Az egyik nagy kedvencem Vivaldi. Tudom, ez egy kicsit furcsán hangzik. Szeretem a mugli zenéket, amelyeket könnyen lehet énekelni, előadókat nem tudok mondani, azokat a számokat szeretem, amelyek könnyen megmaradnak az emberben és a következőnél már én is együtt tudom énekelni velük.  Te kiket szeretsz?
Hozzászólásai ebben a témában

Katniss Flechter
INAKTÍV


KitKat
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 1229
Írta: 2013. január 29. 13:39 | Link

Charlotte

Nagyon jó érzés, ha figyelnek rád. De, ahogy Charlotte szinte issza minden szavam, ez valami felemelő dolog. Ilyen ritkán történik az ember lányával, hogy valaki ekkora nagy figyelemmel kíséri a szavait.
-Igazából, ezt ne úgy képzeld el, mint egy rendes iskolát. Ez délutánonként működik. De, hidd el nem veszítettél sokat, hogy nem tartózkodsz mugli környezetben. Nagyon nagy önuralomra van szükség, hogy ne vegyék észre, hogy más vagy. Elég egy rossz mozdulat, egy hirtelen érzelem és már is kész a baj. Aztán pedig sokáig fognak miatta gúnyolni. Hidd el, nekünk varázslóknak itt a helyünk.-Lehet, hogy ez most keményen hangzott, de a tapasztalataim ezt diktálják. Igaz, hogy nem vagyok rosszban a muglikkal és eligazódom köztük, ha kell, de a mugli gyerekek tényleg nagyon borzalmasak tudnak lenni. Minden hibádat egyből kiszúrják és szóvá teszik. De, erre nem is akarok gondolni.
-Tényleg? Én is. Anyukám révén ismerkedtem meg a musicalekkel és az óta is imádom. Neked melyik a kedvenced? Én mindegyiket szeretem. Kedvenc előadóim? Lássuk csak. Például MWS. De, a Magyar és külföldi előadókat egyaránt szeretem. Műfajokat tekintve, meg a pop a kedvencem, de szívesen hallgatok dzsesszt meg klasszikust is. Sőt, ha olyan hangulatban vagyok még operetteket is. Elég széles a zenei spalettám.-Mosolyodom el. Ugyanis az nem kifejezés, hogy széles. Olyan kifejezés nincs, amivel az én zenei ízlésemet be lehetne határolni. Bármikor bármilyen fajtát. Talán egyedül, a kemény rockot nem szeretem. De, ha muszáj, meghallgatom, bár nem szívesen.  
-Mennyit kell még várnod, hogy járhass ide?-Kérdezem meg. Szegény, biztos már vágja a centit. Amikor kicsi voltam és nagyon vártam valami nagy eseményt, anyukám mindig csinált papírból egy hosszú szalagot. Minden nap levágtam belőle egy centit és mire elfogyott a szalag, addigra megkezdődött a szünet. Most is kaptam egyet, mert nagyon féltem, hogy honvágyam lesz. De végül nem is vágom egyáltalán, hiszen nem várom a szünetet, mert annyira jól érzem magam itt. Ráadásul, a lovagláson kívül, amit nagyon sajnálok, az összes hobbimat űzhetem itt is. Bár, az állataim hiányoznak. A kutyáim és a macskáim, a lovam Ezüst Hold nyerítése, amikor meglát, és amikor lágyan belefúj a kezembe. Amikor a puha orrát a tenyeremhez dörgöli. Ezek a pillanatok, hiányoznak.
-Van otthon állatod?-Bár, lehet, hogy itt nem a kutya vagy a macska számít háziállatnak, hanem valami egészen más. De, nagyon feltűnő lenne otthon, egy mitikus lény szóval meg kellett elégednünk, a muglik által elfogadott háziállatokkal. Hozzáteszem, én ezt egyáltalán nem bánom. Nekem ezek az állatok is tökéletesen megfelelnek. A legjobb az állatokban az, hogy értékelnek téged és hálásak neked. Egy életen át szeretni fognak téged. Bezzeg az emberek, ha megunják, fogják őket, és mintha csak egyszerű kellékek lennének, nem pedig érző lények, kidobják őket. Sokan, arról sem győződnek meg, hogy hova kerül az állatkájuk. Az ilyen emberekkel ugyanezt kéne megcsinálni. Huh, de most ideje megnyugodnom, mert most nincs kedvem rossz dolgokkal foglalkozni. Most csak élvezni szeretném a beszélgetést…
Hozzászólásai ebben a témában

Bianca Charlotte Shanes
INAKTÍV


(:
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 796
Írta: 2013. január 29. 22:55 | Link

Katniss

- Mint amikor véletlenül átváltoztattam Milan haját fehérre! Az volt az egyik legelső varázslat megnyilvánulásom. Neked mi volt az első?
Ezek mindig olyan érdekesek szoktak lenni. Az első varázslásakor ő személy szerint nagyon meglepődött, akkor is, ha tudta, hogy ez valamikor bekövetkezik. Azonban fogalma sincs milyen az, amikor egy mugli származású gyereknél jelentkeznek először a varázslási képességek.
- Főleg a Rudolfot, Mozartot szeretem, de szívesen megnézek mindent. A legszebb számok a Valahol Európában című darabban vannak, onnan a kedvencem a Zene az kell. Annyira szép. Előadók tekintetében nagyon szeretem Sia-t, szerintem csodálatos a hangja. Viszont neked tényleg nagyon széles. Mutathatnál majd néhányat, van lent a faluban egy zenelejátszó. A keresztapámtól kaptam, aki felrúnázta nekem.
Nagyon örült, amikor megkapta, mert így bármikor hallgathat zenét. Az egyik kedvenc elfoglaltsága, és a világ legjobb karácsonyi ajándéka volt. A mai napig senki sem tudta überelni ezt a remek kis ajándékot.
- Egy tanév múlva, de az is lehet, hogy már most jöhetek a következőben, attól függ, mikor kapom meg a levelemet, de remélem, nem kell még vagy másfél évet várnom, mert már nagyon szeretnék ide tartozni. Még szobám is lenne. Milan mindig hazajár, meg a lenti ismerőseim is.
A következő kérdés meglepi, de csak annyira, hogy egy pillanatig el kell gondolkoznia, hogy van-e otthon háziállata, pedig erre a kérdésre gondolkodás nélkül tudná a választ, így bólint egy nagyot.
- Van egy Crup kölyköm, néhány hónapos még csak és mellette egy tricolor macskám, ami csupa folt és nagyon elkényelmesedett. Neked vannak otthon vagy itt állataid? Én nagyon szeretnék egy baglyot még, de nem tudom, hogy melyik fajtája lenne a legjobb.


Hozzászólásai ebben a témában

Katniss Flechter
INAKTÍV


KitKat
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 1229
Írta: 2013. január 30. 14:43 | Link

Charlotte

-A szüleim és a tanítom, kezdettől fogva készültek rá, hogy el fog következni a perc. Mert aranyvérű a családom, de a mugli környezetet nem mindig tudjuk kiküszöbölni és nagyon féltettek, hogy pont a muglik közt lesz az első varázslatom. Szerencsére, az első varázslatom otthon volt. Méghozzá az, hogy a falnak vágtam a könyvet. Annyira mérges voltam akkor valamiért már nem is tudom miért, hogy az indulat varázslatba ment át. Meg is ijedtem. De, aztán a mesterem megnyugtatott, hogy nincs semmi baj.-Mulatságos így visszagondolni rá, de akkor nem volt az. A harag, aztán félelem érzésétől elég sokkos állapotba kerültem.  
-Én is nagyon szeretem azokat a musicaleket, amiket mondtál. Majd, szívesen megnézném, azt a magnót. Biztos szuper lehet.-Sose fogom megunni, hogy itt minden tele van meglepetéssel és varázslattal. A szobák, a sütik, még a legapróbb tárgyakban is van valami, amitől ámulok és bámulok. Az élet itt egy nagy ajándék nekem, amelyet nem tudok eléggé megköszönni a sorsnak, amely úgy döntött, hogy ide hív.
-Remélem, hogy minél hamarabb!-Kacsintok Charlottera.
-Az tök jó. Én is szeretnék egy baglyot. Egy szép fehéret. Lenne kedved velem egyszer elmenni a kisállat kereskedésbe, hogy vegyünk egyet magunknak?-Kérdezem fellelkesülve. Egy saját bagoly, milyen király lenne. Bár előtte mindenképp meg kellene beszélnem Rosyval, hiszen nemcsak enyém a szoba. De, szerintem meg fogja engedni. Ha nem, akkor meg addig rágom a fülét, amíg igent nem mondd rá. Kicsit gonosz módszer.
-Ne haragudj, de éhes lettem mindjárt visszajövök, csak hozok magamnak valami harapni valót.-Kérek elnézést tőle és pár perc múlva egy jól megrakott tálcával térek vissza. Ahogy, belekóstolok az ételbe, az ízeket szabadjára engedem a nyelvemen és elönt a jó érzés. Nagyon finom. Itt, mindenhol jókat lehet enni. Bár, egy kicsit hiányzik a pizza meg a Mc Donalds, de ezek az ételek mérföldekkel jobbak, mint amilyent a mugliknál lehet kapni. Varázslatos…
Utoljára módosította:Katniss Flechter, 2013. február 3. 08:55
Hozzászólásai ebben a témában

Bianca Charlotte Shanes
INAKTÍV


(:
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 796
Írta: 2013. február 3. 00:49 | Link

Katniss

- Könyvet vágtál a falhoz és mégis Levitás lettél? Ez nagyon jópofa, tetszik az, ahogy kezdődött a kapcsolatod a saját mágiáddal, olyan igazán érdekesre sikerült.
Örül, hogy talál valakit, akinek hasonló az érdeklődése, legalább egy ember biztosan lesz, akivel tud majd beszélgetni ilyesmiről. Mondjuk, ez a színjátszás nagyon tetszik neki és az biztos, hogy amint alkalma lesz, mindenkitől megkérdezi, hogy idő előtt ugyan, de járhat-e színjátszásra. Az biztos, hogy nagyon élvezné, és nagyon odatenné magát, hogy mindenki elégedett legyen vele.
- Okés, várlak bármikor, mármint előtte jobb, ha megbeszéljük, de elég csak egy baglyot dobnod, és lezsírozom a dolgot otthon.
Bárkit hazavihet, csak az anyukája szereti tudni, hogy mikor ki fordul meg náluk. Kivételt képez talán ez alól Zsófi, aki gyakorlatilag már családtagnak számít, így akkor jön, amikor csak szeretne. Viszont örülnek neki, hogy barátkozik, talán ezért is hozzák fel olyan sokszor a kastélyba. Ezen mondjuk még nem gondolkozott.
- Szívesen elmegyek veled, megvehetnénk őket egyszerre, és akkor legalább biztos, hogy a legszuperebb baglyokat vesszük meg. Ez nagyon tetszik.
Erről is kell majd szólnia, főleg azért, hogy pénzügyi támogatásban részesítse az anyukája. Tetszik neki, hogy a lány fehéret szeretne. Ő is gondolkodott benne, meg abba is, hogy fekete baglyot vesz. Egyszer látott egy fekete baglyot, és nagyon megtetszett neki. Persze ez majd akkor fog kiderülni, ha ott lesznek végre. Már nagyon várja a közös kiruccanást, amit megfejelhetnek, mondjuk egy sütivel, fagyival vagy forró csokival.
- Okés.
Amíg a lány távol van, addig ő is eszik néhány falatot, majd a brassóit sütire cseréli, ha már itt van, akkor minden fogásból a legszimpatikusabbat szeretné megkóstolni és most ez a málnás szelet, amiben rengeteg hab és gyümölcs. Tesz rá egy kis csokiszószt is, ami nem igazán illik hozzá, de így sokkal jobban szereti.
- Nagyon várom már ezeket a programokat, nagyon jók lesznek. Remélem megengedik a színjátszót, nagyon felcsigáztál.
Hozzászólásai ebben a témában

Katniss Flechter
INAKTÍV


KitKat
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 1229
Írta: 2013. február 3. 15:06 | Link

Charlotte

-Persze, majd még úgy is beszélünk, hogy megbeszéljük az időpontot, hogy mindkettőnknek jó legyen. Meg a szobatársammal is meg kéne beszélnem, hogy ő mit szól hozzá. Mert, azért még is a szobatársam, így neki is van bele szólása, ráadásul a legjobb barátnőm, szóval amúgy is megbeszélnénk.-Rosyval, mindent megbeszélünk. Nagyon titkosnak kell lennie ahhoz, hogy ne mondjuk el a másiknak. Rosyra gondolva egyből felizzik a nyakamban a barátságunkat jelképező ékszer. Emlékszem, amikor megvettük, más dolgok társaságában. Rosy sárkánya és jeges medvéje és az én lovammal együtt. Ha, jól emlékszem, akkor még vettem hozzá egy teleszkópot meg egy-két fülbevallót is. Amíg élek nem felejtem el ezt a történetet. Charlotte lelkesedését látva nagyon örülök, mert én is hasonlóan érzek. Alig várom már, hogy legyen egy vakítóan fehér baglyom. Hedvignek hívnák, mint a Harry Potter baglyát, mert annyira szomorú voltam, mikor meghalt, hogy így szeretnék emléket állítani neki. A vásárlás után, meg csinálhatnánk pár dolgot, hogy megünnepeljük az újdonsült kedvenceinket. Hallgathatnánk zenét, elmehetnénk a térre, vagy beülhetnénk valahova. Nem számítok azért, akkora nagy evőnek, de szeretek jókat enni. De, csak akkor, ha éhes vagyok. A túltelítettség érzését utálom. Kevés dolgot tudok mondani, ami rosszabb lehet annál. Bár, ha megerőltetném magam, akkor tudnék, de most nincs kedvem hozzá. Korgó gyomrom emlékeztet, hogy most viszont éhes vagyok, így belapátolok pár kanállal a fogásból, majd szép lassan, minden falatot jól megrágva lenyelem. Csöndben maradok addig, hiszen teliszájal nem illik beszélgetni és ráadásul még nem is szép látvány.
-Örülök, hogy felcsigáztalak. Tök jó lenne, ha együtt járnánk szakköre. Bár, most még csak a próbák folynak, de remélem tetszeni fog majd a nagyérdeműnek.-Izgatottan várom már. Tök jó lesz. Már nagyon hiányzik a színpad. Nem is igazán a játék, hanem a hangulat, amely mindig magával ragad olyankor. A fények, a füst, a zene és a tánc. A varázslat, ami olyankor mindenkit körbe vesz. A nézőt és a szereplőt egyaránt. Az is hiányzik, hogy megnézzek egy darabot.
-Van, valahol színház a faluban?-Kérdezem meg Charlottot egy hirtelen ötlettől vezérelve. Ahol színház van, ott darab is van és attól még, hogy eddig nem láttam akár lehet is, de nem élem bele magamat, mert ez csak feltételezés. Különben is, majd szünetben elmegyek pár előadásra, anyu biztosan szerez nekem pár jegyet. Miközben beszéltem megszomjaztam, így a poharamért nyúlok és teletöltöm friss vízzel, majd egy húzásra kiiszom a poharam teljes tartalmát. Ez jól esett. Megtörlöm, a számat szalvétával, majd tovább diskurálok.
-Szoktál olvasni?-Kérdezem, mert a musicalek mellett a könyveket is szeretem. Vajon ő is szereti? Azt tudom, hogy a muglik nem kultiválják, de a muglik kevés része szeret egyáltalán bármit, ami a kultúrával kapcsolatos. Sajnos, pedig mennyi mindenről maradnak le vele…
Utoljára módosította:Katniss Flechter, 2013. február 9. 17:21
Hozzászólásai ebben a témában

Bianca Charlotte Shanes
INAKTÍV


(:
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 796
Írta: 2013. február 7. 10:09 | Link

Katniss

- Igazad van, neki is van beleszólása.
Neki nem valószínű, hogy lesz szobatársa, hiszen Milan is minden nap hazajár, így valószínűleg neki is haza kell majd járnia, amit egy kicsit bán is, meg nem is. Majd, amikor benne lesz a helyzetben, amikor már ténylegesen ide fog járni, akkor elválik, hogy mi lesz. Szerinte lehet beszélni a szüleivel, de ebbe a részbe még bele se gondolt.
- Milyen érzés szobatársakkal lakni?
Lehet buta kérdés, de neki sosem volt senki, akivel hosszabb távon együtt aludt volna, néha ugyan Zsófi náluk aludt, vagy ő Zsófiéknál, de az is maximum egy hét volt, semmi több. Érdekes lehet, amikor figyelemmel kell lenned két-három másik emberre, mert nekik is ugyanaz a tér a sajátjuk, mint ami neked és annyira mások is lehettek, mint a fekete meg a fehér. Mindenképpen szeretné kipróbálni, mondjuk nem biztos, hogy az első évben, de mindenképpen meg akarja ismerni ezt az életvitelt.
- Mindenképpen szólj és megnézem, hogy mit adtok elő, már ha nem járhatok majd én is oda, nagyon kíváncsi vagyok rá.
A kérdésre, hogy van-e színház a faluban megrázza a fejét, mert éppen tele van a szája és nem lenne tanácsos illetlenül viselkednie, mivel magán érzi az apja tekintetét. Ezek szerint kiszúrta, hogy most éppen merre ül. Jó időbe telt neki, mire eljutott idáig, biztos a Rellonosok között kereste. Ezen a gondolaton halványan elmosolyodik és
- A minisztériumok össze vannak kötve, így van lehetőség gyorsabban közlekedni. Pestre szoktunk általában színházba járni, de már voltam Angliában is. Ale…Flaviu tanárnő anyukájának színházában. Egyik este én is fent lehettem a színpadon.
Nem volt semmi szövege, se tette, épp csak annyi, hogy a gyerekekkel együtt átsétáljon a színpadon, illetve, amikor mesét hallgattak a jelenetben, akkor ő is hallgatta velük, egy elnyűtt macit ölelve.
- Persze, nagyon szeretek. Meséket, verseket főleg, de a tankönyveket is, amik otthon vannak. Illetve vannak gyerekregények is, amik tetszenek. Te milyen típusú könyveket szeretsz?
Érdeklődik, mivel, ha a lány kérdezett, akkor nyilván ő is csinálja és éppen arra  kíváncsi, hogy a dolog viszonzást kap-e.

Hozzászólásai ebben a témában

Katniss Flechter
INAKTÍV


KitKat
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 1229
Írta: 2013. február 9. 17:35 | Link

Charlotte

-Milyen érzés, hát nagyon jó. Bár, ezt nem lehet ilyen egyszerűen megfogalmazni. A szobatársad, olyan, mint a legjobb barátod. Ő az, aki mindent tud rólad. Mikor van annyira jó kedved, hogy madarat lehetne fogatni veled és mikor vagy annyira magad alatt, hogy legszívesebben a falnak rohannál annyira szomorúnak és magányosnak érzed magad. Bármikor számíthatsz rá és mindig veled lesz. A szobatársad a legtökéletesebb barátoddá és egyben családtagoddá is válik.-Úgy érzem, hogy erről a témáról órákig tudnék beszélgetni. De, inkább megkímélem Charlottot a több órányi monológomtól. Szerencsés vagyok, mert ráadásul Rosy a legjobb szobatárs, akit csak kívánni lehet. Türelmes, kedves és élettel teli.  Miközbe ezt a témát boncolgatom gondolatban, a számhoz veszem az ételt és egy nagy harapással eltüntetem. Olyan, mintha soha nem is létezett volna. Erről eszembe jut, hogy majd mindenképp szeretnék én is lerakni valamit arra a bizonyos asztalra, hogy amikor lejár itt az időm és a halál szelíd csókkal kiszakít ebből a testből, akkor ne csak úgy múljak el, mint a szél sodorta por, hanem tényleg az emberek azt mondhassák rólam, hogy ő valóban egy jó ember volt, aki aztán példaképévé válhat másoknak. Tudom, hogy magasra tettem lécet, de az embernek mernie kell nagyokat álmodni, mert csak így érheti el, azt a végeredményt, amit az egyén szeretne. De, ez most nem az elmélkedés helye, azt majd este a szobám csendjében, a teljes sötétségben is megtehetem, miközben hallgatom Rosy egyenletes szuszogását.
-Ez csak természetes, mindenképp szólni fogok.-Biztosítom róla, de a következő kérdésemre kapott választól egy kicsit csalódott leszek, bár emlékeztetem magam, hogy erre már akkor felkészültem, mikor feltettem a kérdést.
-Szuperül hangzik. Biztos nagyon élvezhetted.-Elképzelem a jelenetet, ahogy Charlotte ül és a kezében egy macit szorongat. Nagyon aranyos lehetett, ehhez kétség sem fér. De, amit utána hallok, attól legszívesebben föl pattannék a helyemről és legszívesebben ugrálnék.
-A regényeket és a meséket szeretem nagyon. –Lehet megtörtént, de akár természetfeletti is. El kell azért ismernem, hogy az olyan regényeket, amelyek a valóságtól elrugaszkodottabbak, de, hát ízlések és pofonok, és ahogy az apukám szokta mondani: Gusztusokról nem vitatkozunk.
-Milyen témájúakat? Úgy értem, hogy olyat, amiben van varázslat, vagy inkább olyat, ami bármelyikünkkel megtörténhet, feltéve, ha muglik volnánk.-Most jövök rá, hogy igazából a muglik számára mi is egyenlők vagyunk azokkal a dolgokkal, amik elvileg nem léteznek a valóságban. Mégis itt vagyunk, élünk és virulunk. A gondolat, hogy én is egy természetfeletti, különleges jelenség vagyok, jó érzéssel töltött el.  Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal emeltem a számhoz a poharat, majd hagytam, hogy a hűs víz lecsorduljon a torkomon...
Hozzászólásai ebben a témában

Bianca Charlotte Shanes
INAKTÍV


(:
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 796
Írta: 2013. február 15. 04:26 | Link

Katniss

- Ez nagyon jól hangzik, nem tudom ki a szobatársad, de már most szimpatikus. Nagyon tündéri lány vagy lányok lehetnek. Nagyon jól hangzik.
A szeme előtt máris megjelent egy lány, akivel az éjszaka közepén beszélgetnek, majd reggel futkosnak, mert elaludtak, hiszen már a nap is elkezdett feljönni, amikor belealudtak a beszélgetésbe. Muszáj lesz rávennie a szüleit, hogy engedjék fel, neki beszélgetőtárs, barátnő, szobatárs kell. Aki határozottan lány és határozottan nyíltabb, mint például a testvére, aki szobalakó és morcos.
- Igen, remek volt, hú, nincs kedved eljönni velem? Mivel van ismeretségem, szinte bármire tudok jegyet szerezni. Vannak otthon műsorfüzeteim, nézhetünk szimpatikus darabokat. Azt is simán el tudom intézni, hogy az igazgató bácsi elengedjen. Na, mit szólsz?
Most egy kicsit olyan, mint egy mini maffiózó, akinek minden és mindenki a kezében van. Egy lelkes, mini maffiózó, hiszen a gondolattól, hogy esetleg együtt mennek el, majdnem kiugrik a bőréből.
- Mindent szeretek, lehet varázslatos, muglis, minden, amit el lehet képzelni. Mesés és valós, nagyon sok minden meg tud fogni, elég egy jó történet.
Persze nem mindegy, hogy milyen a színészi játék, de általában nem szokott csalódni a megnézett darabokban. Csacsogna is tovább, ha valaki nem simogatná meg a hátát. Felpillantva elmosolyodik a nő láttán, nem hitte volna, hogy az anyukája erre jár ma.
- Szia, ő az új barátnőm Katniss, Katniss, ő az anyukám, Elisabeth.
A fekete hajú nő mosolyogva nyújt kezet a lánynak, és mutatkozik be, majd jelzi, hogy elvinné magával, csak még vált néhány szót az apjával. A lány bólint egyet, majd visszafordulva gyorsan iszik egy kortyot még.
- Úgy tűnik mennem kell, de baglyot tudunk küldeni egymásnak a kisállat kereskedés meg a színház miatt. Örülök, hogy találkoztunk.
Hirtelen ötlettől vezérelve megöleli a lányt és nyom egy puszit az arcára, majd integetve elsiet az anyukája után.


Anyuka

Köszönöm szépen a játékot! <3
Utoljára módosította:Bianca Charlotte Shanes, 2013. február 15. 04:32
Hozzászólásai ebben a témában

Katniss Flechter
INAKTÍV


KitKat
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 1229
Írta: 2013. február 15. 16:28 | Link

Charlotte

Charlotte válaszára csak bólintok egyet. Hogyan is lehetne szavakkal kifejezni ezeket az érzéseket? Annyiszor próbáltam már és minden egyes ilyen vállalkozásom kudarcba fulladt, mert mindig találtam valamit, amit egyszerűen nem tudtam körülírni. Ezekre mondják, hogy az ember egyszerűen csak érzi és kész, mert csak.  A javaslatra felcsillant a szemem.
-De, nagyon is van kedvem! Szívesen megnéznék bármilyen musicalt.-Olyan izgalomba jövök hirtelen. Olyan rég voltam már színházban. Hiányzik már az a közeg, az a varázs és bámulat, amelyet csak a színház tud adni. Erre nem képes senki és semmi más. Elképzeltem, ahogy mi fekszünk egy szőnyegen és a színház kínálatát nézegetjük, ahogy nevetgélünk és megbeszéljük az élményeinket vagy éppen kíváncsian találgatjuk, milyen lehet az a darab. Aztán elmegyünk, és egymás mellett ülünk a puha bársonyüléseken és mind a ketten tátott szájjal bámuljuk a színészeket és magával ragad minket a látvány.  Hirtelen eszembe jut anyukám, akinek ez a munkája és amilyen én is szeretnék lenni, ha nagy leszek. Színpadokon állva elkápráztatni a közönséget. Mennyire csodás érzés lehet! Hiányzik a családom. Anyu, apu és az állataim, de nem érdemes szomorkodni. Itt vannak a barátaim és csomó pompás dolgot csinálhatok itt és ők büszkék rám, mert itt egy csomó új és hasznos dolgot tanulok. Erre kell koncentrálnom, mikor érzem, hogy a honvágy borús fellegei el akarnának engem repíteni egy olyan helyre, ami nagyon rossz lenne számomra. Merengésemből léptek zaja ver föl. Egy gyönyörű fekete hajú nő jelenik meg újdonsült barátnőm mellett.
-Jó napot kívánok! Katniss Flechternek hívnak.-Köszönök a hölgynek, akiről később kiderül, hogy Charlotte anyukája.
-Szia és semmiképpen se felejts el írni!-Búcsúzom el a lánytól. Majd amikor átölel, én is szorosan magamhoz ölelem. Jól esik, hogy egy újabb barátnőt találtam. Biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó találkozásunk, gondolom miközben az éppen távozó Charlottenak integetek. Hiszen még majd valamikor a baglyokat is meg kell ám venni, ezek a gondolatok örömmel töltenek el. De, ideje mennem Rosy már biztosan visszaért a szobába és tűkön ül, hogy hova a csudába tűnhettem el. Így hát bekapom az utolsó falatokat megiszom a vizet és visszaviszem az üres tálcát a helyére, majd sprintbe vágva magamat, szaladok vissza a szobámba...


Én is nagyon szépen köszönöm <3

Utoljára módosította:Bánfai Odett Zoé, 2013. február 17. 21:58
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet