36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2017. augusztus 30. 20:08 | Link


Este tíz elmúlt, és halandó ember számára nyilván megmagyarázhatatlan, hogy Milán miért pont ilyenkor és miért pont itt írja a háziját. Egészen könnyedén megtanulta kiszűrni a zavaró hangokat, gondolatai egyértelműek és tiszták a tananyaggal és a feladatokkal kapcsolatban, így az a pár ember, aki ezen a kései órán még a Nagyteremben tartózkodik, igazán nem tényező számára. Egészen gyorsan és könnyedén halad a feladatokkal, addig, míg ez a kellemes állapot fel nem borul egy bizonyos valakinek köszönhetően, akit a szomszédos asztalnál pillant meg egy bögre kakaó és egy könyv társaságában. Zavarodottan pillant fel az Eridonos irányába, aki abban a pillanatban éppen nem néz rá. Lehet, hogy nem is vette észre. Majdnem egy hete nem látta, az utolsó elválásuk pedig meglehetősen viharosra sikeredett.
Sokat gondolt Andrisra. Ez tőle kifejezetten idegen szokás, ugyanis ő nem szokott sokat gondolni szinte senkire. Nórira, talán. Esetleg a szüleire. Itt nagyjából vége is a listának azon személyekről, akiknek legalább naponta egyszer szentel egy-egy gondolatot. Hiszen tudja mindenki, milyen... Mindig kattog valamin az agya, és sosem a körülötte levőkön. Ő az, aki csak néz rád, de tudod, hogy igazából nem rád gondol már jó pár perce.
És akkor itt van ez a valaki, akin mégis egész héten kattogtak a fogaskerekek. Nem csak a fiún töprengett sokat, hanem a töprengés miértjén is, így hamar megnyugtatta magát az egyértelművel – olyan drasztikus titkot tudott meg róla, hogy kész csoda lenne, ha nem jutna eszébe. Ugye az lenne?
Hozzászólásai ebben a témában

Andrássy Tamás Milán
INAKTÍV


mutyulii
offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 134
Írta: 2017. augusztus 30. 20:10 | Link


Jól esik a meleg kakaó, még akkor is, ha nyár van. Fáradt vagyok egy kicsit - de már sokkal jobb, mint mondjuk egy hete, amikor még el akartam ájulni. A szemeim járnak a sorokon, a barátaim elköszönnek tőlem, egyikük játékosan meglöki a vállam, én pedig erősen koncentrálok, hogy ne essek ki a padból, elveszítve az egyensúlyom. Intek nekik.
Aztán egyedül maradok, és a könyvembe temetkezek. Próbálok. Még előtte körbefuttatom a pillantásom a nagytermen.
És meglátom Milánt. Pár pillanatig csak nézem, aztán le is sütöm a szemem. Az egész telihold alatt ő járt a fejemben tiszta óráimban és perceimben. Emiatt nekiütköztem egy fának fejjel, és most nagy púp feszül a kobakom hátulján. Azt hinné az ember, hogy aranyos látvány lehet egy ügyetlen vérfarkas. Nos, nem annyira. A vérfarkas sehogy sem aranyos látvány.
Próbáltam nem üvölteni, hogy Milán ne hallhassa, de nem sikerült. Azóta is bűntudatom van.
Ismét felpillantok, aztán gyorsan visszakapom a tekintetem a könyv lapjaira. Nem keresett. Biztos megijedt tőlem, és az igazság az, hogy nem hibáztatnám. Sóhajtok. Aztán iszok a bögrémből. Aztán nagy nehezen visszanézek a könyvre. Már azt sem tudom, mit olvasok tulajdonképpen.
Hozzászólásai ebben a témában


Nem Tomi. Nem Milán. Nem Tamás. Nem András.
Andris.

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2017. augusztus 30. 20:12 | Link


Lassan követi végig tekintetével Andris barátainak távozását, közben pedig meglepve állapítja meg, hogy tulajdonképpen észre sem vette őket, ameddig fel nem álltak az asztal mellől.
Az igazság az, hogy nincs kedve odamenni Andrishoz. Illetve ez így pontatlan. Igenis kedve van tisztázni a helyzetet és kedve van megkérdezni hogy érzi magát, ahogy azt is szívesen megtudná, milyen együtt élnie ezzel az egésszel... De tudja, hogy ez csak a fejében zajlana le ennyire egyszerűen. A valóságban kínálkozó végkimenetelek lehetőségei csak úgy sikítják a fejében, hogy hiba odamennie. Kínos és képmutató beszélgetés, ettől fél a legjobban. A Milán- és Andris-féléknek az őszinteség ilyen helyzetekben nem megy könnyen.
Tekintetét visszaerőlteti a házi feladatra, reménykedve abban, hogy a korábban olyan remekül szuperáló figyelmét hamar visszanyeri, de nem megy. A tekintetét tudja irányítani és viszonylag sokáig nem néz fel Andrisra, a gondolatait azonban nem sikerül. Harmadszorra olvassa ugyanazt a kérdést, de nem jut el az agyáig. Végül megadja magát és felnéz az Eridonosra, aki mintha hasonló gondokkal küzdene. Ebben ugyan nem biztos, de most is éppen őt nézi pár pillanatig, és mintha ő sem lapozott volna semmit az elmúlt pár percben.
Andris szemei leginkább világfájdalmat tükröznek, a Levitás pedig nem érti. Mi a baj? Nem tette elég egyértelművé, hogy megőrzi a titkát? Hiszen egészen eddig úgy tett, mintha mit sem tudna róla. Akkor meg Andris mitől fél? Ő is tudhatja, ahogyan a kastélyban mindenki, hogy még ha el is akarná pletykálni, akkor sem lenne kinek.
Szinte fizikai fájdalmat okoz a bosszúság, amit Andris savanyú arcát látva érez, kicsit talán egy pillanatra dühös is, de ez el is illan, ahogy jött. Nem, ő nem szokta elveszíteni a fejét, és most sem fogja. Sóhajt egy nagyot, majd lemondóan becsapja a füzetét és az asztalon hagyja, miközben a mellette fekvő pulóverét felnyalábolja és elindul az Eridon asztala felé. Ez így nem mehet. Valamit muszáj csinálnia. Ha már nem tudja megcsinálni a BIT háziját valaki miatt, ott komoly gondok vannak.
Hozzászólásai ebben a témában

Andrássy Tamás Milán
INAKTÍV


mutyulii
offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 134
Írta: 2017. augusztus 30. 20:13 | Link


Összeakad a tekintetünk, úgyhogy lenézek a könyvemre. Annyira kínos ez. Nem szeretek kellemetlenséget okozni az embereknek, nem szeretek direkt feltűnő lenni a furcsaságaimmal, és most mégis mindkettőt megtettem - beletemetkezem inkább a zeneelméletbe, jobban mondva abba a pár sorba, amit újra és újra el kell olvasnom. Valahogy nem megy.
Amikor legközelebb fellesek, már csak annyit látok, hogy Milán feláll a helyéről - épp elkapnám a tekintetem, amikor azt látom, hogy füzetét ott hagyva idejön, az Eridon asztalához. Nyelek egyet, és lapozok. Aztán, amikor rájövök, hogy nem fogom tudni így, hol tartottam, visszalapozok.
Félek tőle, hogy mit fog mondani, sosem lehet tudni, hogy erre mit mondanak az emberek. Otthon sem azt mondták rá, amire számítottam, az iskolaigazgató sem azt mondta, a vadőr sem, senki sem.
Aztán felnézek, mikor látom, hogy ideért. Visszafogok egy ijedt sóhajt.
- Szia. - Nyögöm ki halkan, mintha csak kést szegeztek volna a torkomhoz, nagyjából olyan hangszínnel. De hát - ijesztő, nagyon ijesztő ez az egész. És valamiért nagyon fájdalmas is, csak tudnám, miért.
Utoljára módosította:Andrássy Tamás Milán, 2017. augusztus 30. 20:13
Hozzászólásai ebben a témában


Nem Tomi. Nem Milán. Nem Tamás. Nem András.
Andris.

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2017. augusztus 30. 20:15 | Link


Ez a gondja az érzelmekkel, tökéletesen példázza a mostani helyzet. Nagy elánnal felpattant, de sokkal tovább nem is terjed a tudománya. Azt hitte, majd magától tudni fogja, mit kellene mondania az Eridonosnak, de nem tudja, így aztán ő sem jut el sokkal tovább a beszélgetésben az ijedt Andrisnál.
- Szia - mondja rekedt hangon, ami kicsit úgy cseng, mintha már napok óta nem használta volna. Enyhén megköszörüli a torkát, hátha azzal időt nyerhet.
Remek, te címeres ökör, sokáig jutottál. Eddig még egy hároméves is fent tud tartani egy beszélgetést.
Gyorsan, de nem elég gyorsan realizálja, hogy az önmarcangolás nem igazán fogja tovább vinni a társalgást. Egy egyszerű és sebes mozdulattal leül Andrissal szemben, közben pedig belebújik a fekete cipzáras pulóverbe, majd lekönyököl az asztalra, világító kék szemeit pedig a fiúra szegezi.
- Mi a baj? - Kerek perec, durr bele. Nem jutott eszébe jobb kérdés az őszinte kérdésnél. Végül azonban, hogy még érthetőbb legyen, mire céloz, röviden hozzáteszi:
- Nem fogom elmondani senkinek, nem kell így nézned rám. - Most pedig várja a megkönnyebbülést Andris részéről, mert szinte biztos benne, hogy ez okozta a problémáját. Ó Milán, ha tudnál bármit is az emberekről...
Hozzászólásai ebben a témában

Andrássy Tamás Milán
INAKTÍV


mutyulii
offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 134
Írta: 2017. augusztus 30. 20:16 | Link


Köszön nekem, aztán csak álldogál ott egy hosszú, végtelennek tűnő pillanatig, én meg nézek fel rá, nagyra nyílt szemekkel, és várom, hogy mi legyen. Nem hittem volna, hogy ide fog jönni hozzám. Azt hittem, túlságosan is megijesztette az, amit hallott. Talán most is csak azért van itt, hogy… ki tudja? Hogy megmondja hogy ne menjek a közelébe véletlenül se és üljek el mellőle gyógynövénytanon?
És aztán le is ül, és rám néz azokkal a hatalmas, világoskék szemeivel, és kérdez.
Csak akkor veszem észre, hogy egy kicsit eltátottam a szám (vagyis elnyíltak az ajkaim, azért nem bámultam tátott szájjal), amikor zavartan becsukom, és gyorsan nyelek is egyet, miközben enyhén kipirosodik az arcom. Ajjajjajaj.
Hogy nem mondja el senkinek. Nos. Tényleg. Azt is megtehetné. Erre eddig nem is nagyon gondoltam, úgy értem, az utóbbi fél percen kívül. De akkor nem fogja, ez jó, nagyon jó.
Már nagy levegőt veszek hozzá, hogy megszólaljak, és már ki is nyitom a szám, aztán…
- Öööööööööööhmm… - mondom, és rájövök, hogy még mindig látszik az arcomon a házam színe. A szemei meg, amikbe még mindig nézek (mert annyira világosak, hogy nem tudok nagyon másfelé nézni), pont az ellenkezői az arcom színének, egészen pontosan. - Öööhhmm… - Ööööhm. Ennyi van a fejemben is. - Őőő… - Á, nem megy.
Zavartan megrázom a fejem, és lesütöm a szemem. Á, nagyon kínos. Valamiért lámpalázam van. De ötletem sincs. A színpadon se volt még soha, vagyis csak ritkán, és nem teljesen így. A hasam sosem állt görcsben, csak féltem egy kicsit. De most görcsben áll a hasam is.
Hozzászólásai ebben a témában


Nem Tomi. Nem Milán. Nem Tamás. Nem András.
Andris.

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2017. augusztus 30. 20:18 | Link


Azt hitte, szinte hallani fogja az Andris lelkéről legördülő köveket, de semmi ehhez még csak hasonló sem történik. Sőt, tulajdonképpen semmi nem is történik, Andris mintha megkukult volna. Zavartan pillog rá egy párat, nem érti mi lehet a baj, miért nem tud az Eridonos megmukkanni. Végül aztán rájön, megérkezik a felismerés.
Bármennyire is halkan beszélnek, tény ami tény, nincsenek egyedül. Ez pedig Andris legnagyobb titka. Nem meglepő, hogy nem találja a megfelelő szavakat a válaszhoz, nyilván nem akar itt nyíltan társalogni erről a kérdésről. Hogy is lehetett olyan buta, hogy ezt itt szegezze neki?
- Bocsi, gondolhattam volna, hogy ezt nem itt kellene megbeszélnünk - mondja, miközben enyhén ráncolja a szemöldökét.
- Gyere, beszéljünk máshol, jó? - Feláll az asztal mellől és várakozó tekintetét Andrisra szegezi, akinek most már csak annyi lesz a dolga, hogy kövesse. Már ha szeretné.
Hozzászólásai ebben a témában

Andrássy Tamás Milán
INAKTÍV


mutyulii
offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 134
Írta: 2017. augusztus 30. 20:19 | Link


- folytatása itt -

Nem tudok megszólalni, és ami azt illeti, ez még nagyobb zavarral tölt el, mint maga a tény, amitől nem tudok beszélni - bár tulajdonképpen nem is tudom, mi ez a tény, és pont ez az, ami miatt zavarodottá válok, szóval értitek. Merthogy azok a hatalmas kék szemek, amik most rám szegeződnek, talán azok az okai - és nem teljesen értem, hogy miért is az okai, mert hát a szemek azok szemek, látni lehet velük, nekem is van kettő, és használom is őket, ugyanúgy, ahogy Milán is használja, és néz velük, engem. Szóval ebben nincs is tulajdonképpen semmi különös, már a szemek tényében, azonban mégis ezek kényszerítenek hallgatásra, és ez egy nagyon összezavaró dolog.
De ő megszólal, én pedig először meglepődök, értetlenül pillogok, aztán, amikor feláll az asztaltól, leesik a tantusz, és rögtön megkönnyebbülök. Hát persze! Ő most azt hiszi, hogy zavarban vagyok a sok embertől körülöttünk, mert nem tudja, hogy milyenek a szemei. Illetve tudja, milyenek, gondolom, hogy kékek, meg hogy lát velük, de nem erre értettem, hanem arra, hogy milyenek. Nagyon kékek, ami azt illeti.
Bólintok, és felállok az asztaltól, követem, ahová visz, miközben azon gondolkozom - tulajdonképpen miért is nehéz megszólalnom így, hogy rám néz.
Egy kis séta után jön el a felismerés - bizony, ezek a szemek áthatóak, mármint a lényeg az, hogy olyan, mintha átlátna rajtam. Biztos ez lehet az oka. Bólintok is egyet, csak úgy, magamnak, hogy tudomásul vettem a zavartságom okát.
- Hova megyünk? - kérdem halkan, csak mert éppen nem néz rám, és így azért könnyebb is beszélni.
Utoljára módosította:Andrássy Tamás Milán, 2017. augusztus 30. 20:25
Hozzászólásai ebben a témában


Nem Tomi. Nem Milán. Nem Tamás. Nem András.
Andris.


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet