Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

Kornél

A házak asztalai előtt, éppen csak belépve a nagyterem ajtaján áll meg, és pillant el a navinések irányába. Tekintete végigsuhan néhány ismeretlen és mintha láttam volna már valahol arcon, majd egy különösen csinos pofi hívogatása ellenére a mellette csámcsogó, már jól ismert, torzonborz fejen állapodik meg. Szája derűs mosolyra húzódik, de mielőtt még elindulna Kornél felé, gyorsan leemeli orráról fekete, vastag keretes szemüvegét, a márkajelzéssel ellátott szárait összehajtja, és egy óvatos mozdulattal farmerkabátja belső zsebébe rejti. Noha már egy ideje kénytelen szemüveget hordani, erről ezidáig elfelejtett szólni az ötödéves srácnak. Már nem azért, mert azt gondolja, hogy cikizni fogja emiatt, csak... hát de, talán mégis.
Míg sietős léptekkel elindul, meglapogatja párszor kabátja mellkasrészét, megigazítja a farmeranyag alól kikandikáló inggallérját, végigsimít pulóvere hosszán, aztán világosodó tincsei közé túr, és ide-oda simogatva azokat próbál kikezdhetetlen összképet elérni.
- Csá - huppan le végül drága barátja mellé úgy, hogy teljes testével felé forduljon, és mindenféle kertelés meg felesleges cicomázás nélkül kezd bele az interjúztatásba. - Hallod, milyen érzés itt lenni, távol a mugli környezettől? Gatya, fain, vagy tudom is én... megrázó?
Őszinte érdeklődést erőltet zöldjeibe, amiket le sem vesz a másikról, még ajkait is összepréseli, nehogy ásítani kezdjen véletlen, vagy elröhögje magát, hiszen ez nagy jelentőséggel bíró dolog - még akkor is, ha a látszat nem ezt mutatja. Mondhatná, hogy sejti: nem, nem Kornél a legjobb alany erre a tesztre, de minek, úgyis mindenki tudja. Csakhogy nem ismer senki mást, aki olyan profi szinten lenne jártas a varázstalanok furcsaságaiban, meg egyébként is, elég ideje ismerik már egymást, megérett a kapcsolatuk némi komolyságra, érzelemre meg... efféle értelmetlen kérdésekre.
Előredőlve - Kornél aurájának határmezsgyéjét rég átlépve - mered a másik arcába, pislog néhányat, közben feltűnés nélkül előhúz a zsebéből egy gyűrött, dohos pergament meg tollat tintával. Aztán sunyiban lepillant rá, majd nagyra kerekített szemeit visszaemeli az alanyra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=665206#post665206][b]Ombozi Noel - 2017.03.07. 18:50[/b][/url]

Kornél

A házak asztalai előtt, éppen csak belépve a nagyterem ajtaján áll meg, és pillant el a navinések irányába. Tekintete végigsuhan néhány ismeretlen és mintha láttam volna már valahol arcon, majd egy különösen csinos pofi hívogatása ellenére a mellette csámcsogó, már jól ismert, torzonborz fejen állapodik meg. Szája derűs mosolyra húzódik, de mielőtt még elindulna Kornél felé, gyorsan leemeli orráról fekete, vastag keretes szemüvegét, a márkajelzéssel ellátott szárait összehajtja, és egy óvatos mozdulattal farmerkabátja belső zsebébe rejti. Noha már egy ideje kénytelen szemüveget hordani, erről ezidáig elfelejtett szólni az ötödéves srácnak. Már nem azért, mert azt gondolja, hogy cikizni fogja emiatt, csak... hát de, talán mégis.
Míg sietős léptekkel elindul, meglapogatja párszor kabátja mellkasrészét, megigazítja a farmeranyag alól kikandikáló inggallérját, végigsimít pulóvere hosszán, aztán világosodó tincsei közé túr, és ide-oda simogatva azokat próbál kikezdhetetlen összképet elérni.
- Csá - huppan le végül drága barátja mellé úgy, hogy teljes testével felé forduljon, és mindenféle kertelés meg felesleges cicomázás nélkül kezd bele az interjúztatásba. - Hallod, milyen érzés itt lenni, távol a mugli környezettől? Gatya, fain, vagy tudom is én... megrázó?
Őszinte érdeklődést erőltet zöldjeibe, amiket le sem vesz a másikról, még ajkait is összepréseli, nehogy ásítani kezdjen véletlen, vagy elröhögje magát, hiszen ez nagy jelentőséggel bíró dolog - még akkor is, ha a látszat nem ezt mutatja. Mondhatná, hogy sejti: nem, nem Kornél a legjobb alany erre a tesztre, de minek, úgyis mindenki tudja. Csakhogy nem ismer senki mást, aki olyan profi szinten lenne jártas a varázstalanok furcsaságaiban, meg egyébként is, elég ideje ismerik már egymást, megérett a kapcsolatuk némi komolyságra, érzelemre meg... efféle értelmetlen kérdésekre.
Előredőlve - Kornél aurájának határmezsgyéjét rég átlépve - mered a másik arcába, pislog néhányat, közben feltűnés nélkül előhúz a zsebéből egy gyűrött, dohos pergament meg tollat tintával. Aztán sunyiban lepillant rá, majd nagyra kerekített szemeit visszaemeli az alanyra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=667238#post667238][b]Révész Kornél - 2017.03.14. 15:53[/b][/url]

Étkezik. Táplálkozik. Burkol. Zabál. Tömi a búráját. Eszik. Ezek közül mindössze a konszolidáltabb jelzők azok, amelyek nem illenek rá, merthát, ha tanult is asztali etikettet, az legfeljebb az alsóközéposztályt megcélzó vendéglátóipari egységek pultjánál történt. Ne is mondjuk, hogy ez nem számít releváns képzettségnek. Épp ezért az elegáns szemezgetés helyett már a második tányér gulyáslevest lapátolja be magába, csak azért ennyire gyorsan, hogy minél előbb elérjen a következő fogásig: az aranygaluskáig. Ma ilyen magyaros napja volt a manóknak, úgy tűnik, nem mintha neki baja lenne bármivel, amit elé raknak, amíg az ehető. Épp egy falattal van teli a szája, amikor Noel ráköszön, úgy biccent felé a fejével.
- Shő. *ford.: Cső. Majdnem sikerül jól artikuláltan a visszaköszönés, mindössze az kellett volna a teljes sikerhez, hogy ne állja a hangok útját néhány répaszem, két kocka -mostmár pépesre rágott - hús, egy kocka krupmli és még ki tudja, mit kanalazott hozzá. Jól hallható, ahogy sikerül legyűrni a torkán az ételmennyiséget.
- Te nem késtél el ezzel a kérdéssel jópár évet? - vigyorodik el, miközben újabb kanállal lapátol be.
- Én elvagyok, de azért lehetne jobb is. - Sokkal jobb is. Eleinte elég kényelmetlen és kellemetlen volt az élet a költözés után, de előbb-utóbb megszokja az ember az áram és netnélküliséget. Mint a pottyantós budit.
- Mondd, hogy nem valami Edictum cikket írsz.