Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

Halloween alkalmából ma a Nagyterem teljesen más arcát mutatja, mint eddig, hogy megfeleljen a bál témájának: A pokol tornáca. A falakat és az iskola címerét ábrázoló zászlókat vörös lángnyelvek nyaldossák. A belőlük felszálló sötét füst komoran, nehézkesen bodorodik felfelé, ahol szinte teljesen eltakarja a mennyezetet. Fényt egyedül a tűz áraszt magából, így a terem egyes sarkaiban félhomály uralkodik. Az árnyékokat messzire nyújtja, táncoltatja a lángok fénye, kísérteties alakokat vetítve a kormos padlóra.

//Linkesített képek!//


Természetesen ez csak díszlet, a füst nem fulladoztat, a lángok nem égetnek, és nem is terjednek tovább, csupán hangulatfokozóként teszik a dolgukat. Éppen úgy, ahogy a falakon lógó démonmaszkok is, amelyek néha hangosan, gerincborzongató gonoszan felnevetnek. A falak mellett csontvázszobrok sorakoznak, akárha a pokolba száműzött emberek lennének. Az élőkre ügyet sem vetve csak egymással foglalkoznak, járják újra meg újra rémületes haláltangójukat.


A tanári asztal helyén egy kisebb színpad található, amelyen az este fellépő együttes, és néhány tűztáncos szórakoztatja a "közönséget". Utóbbiak néha lemennek a táncoló diákok közé is, és a vállalkozó kedvűeknek szívesen mutatnak néhány elemi mágia nélkül is kivitelezhető trükköt.
Természetesen a harapnivalók sem hiányozhatnak, és a csábító csokoládénál, a krémes édességeknél mi sátánibbat találhattak volna a lángoló asztalokra?


Az itallapon csupa démoni nevű lötty szerepel, melyek kinézetüket tekintve sem túl bizalomgerjesztőek. Némelyik lángol, míg más kísértetiesen füstölög és a legtöbb kifejezetten károsnak tűnik. De nem kell megijedni, mindezek ellenére pár pohárnyi Kísértéstől, Égő szenvedélytől, Megbánástól, Bűntudattól vagy éppen Gyilkos mámortól nem lehet a pokolra kerülni... Elméletileg.


Ha esetleg társ nélkül érkeznél vagy az este folyamán elveszítenéd táncpartneredet, néhány lángoló csontvázfickó, esetleg nő biztosan szívesen felkér egy-egy démontangóra. De belépned csak akkor szabad, ha ruhád, kinézeted illik a helyhez és kellően pokoli.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=542228#post542228][b]Ethan R. Saint-Venant - 2015.11.12. 03:18[/b][/url]

Pedig Rémi biztosan szintén itt van valahol a teremben, a fiú említette, hogy jönni szeretne, így Ethan maga is számít rá, hogy a fiatalabb testvér felbukkan majd valamikor az este folyamán. Egyelőre viszont úgy tűnik, még nem került sor erre. Csak reménykedni tud, hogy ezúttal nem a réten ücsörög egy eridonos társaságában, akit aztán leüthet, és vérző fejjel átvonszolhat a kastélyon. Igaz, nem is érintené annyira rosszul, mint aznap este – akkor túlságosan jó kedve volt, túlságosan kielégült volt ahhoz, hogy a klubhelyiségben rá váró látvány ne egy valódi érzelmi hullámvasút legyen számára.
Visszanyeli azt a hozzáfűzést, hogy Eszternek valószínűleg azért Magyarország egy kényelmes megoldás volt a távolságok szempontjából, de egyrészt valahogy mégis, ő szintén itt van, másrészt a távolságoknak a varázslók számára pont vajmi kevés jelentősége van.
- Aztán majd Iannel is dicsekedhetnek majd, amikor betrükközi magát szintén egy válogatottba.
Lehet mondani, hogy elfogult, valószínűleg részben tényleg az. Ám azt sem felejti el, hogy Ian sokak szerint nagyon tehetséges játékos, s ezek szerint nem csak az ő, némileg beszűkült szemszögén keresztül látszik érdemesnek a fiú egy jobb csapatra később, az iskolai bajnokságokon túl. Az olyasfajta perfekcionista és választott szakmájuk felé őrülten elszánt emberek, mint a Lloyd fiú, képesek átgázolni a nehézségeken. Meg mondjuk, nem árt hozzá egy ezen a téren érdekelt szülő sem.
Valószínűleg könnyedén gördülne is tovább a beszélgetés a kviddicsről más irányba is, ám a csevejt egy kisebb intermezzo szakítja félbe, méghozzá Ethan számára meglepő módon Eliza. Nocsak, nem is tudta – honnan tudta volna? Elvégre nem beszéltek annyit, hogy ki tudott volna művelődni a lány érdeklődési köreiből. Azt leszámítva, hogy a szeszes italt megfelelő fájdalomcsillapítónak tartja. Pillantásával követi a lány mozdulatait, semmi gyanakvás nincs benne, csak bizonyos fokú érdeklődés a jelen szituáció iránt, ám ha ez nem lenne elég, miután megkapja az autogrammot, Ethan is kiérdemel tőle egy ajándékot. Természetesen nem a véletlenszerű megbotlás, hanem inkább annak hozománya. Összevillan a tekintete Iannel, látja benne, hogy a fiúnak feltűnt a dolog, de úgy még harsányabb és látványosabb lenne, ha most csak „ezvan” módon megrántaná a vállát, így ezt a gesztust most elhagyja. A szalvéta akkurátusan összehajtva pihen ujjai között, miközben azon töpreng, hogy megnézze-e most vagy sem. Ezen az átkozott jelmezen nincs zseb, így aligha süllyeszthetné el abban.
Diszkréten fordítja néhány másodpercre a tekintetét a föld felé, feszes, rövid, apró mozdulatokkal hajtva ki a kezében tartott papírt. Elsőre nem könnyű kiolvasni, mert hiába írták szépen, a szemceruza anyaga igen morzsalékos, nem arra találták ki, hogy egy hasonlóan durva és írásra alkalmatlan papírra (mint a szalvéta) írjanak vele. Az üzenet mindenesetre egyértelmű. Szusszan egyet és szája sarkába egy parányi mosolykezdemény lopózik, hogy aztán gyorsan le is törölje onnan. Felnéz, Eliza alakját keresi abban az irányban, amerre a lány elindult. Nem valószínű, hogy ebben a tömegben ebből a távolságból meg fogja találni, ezért nem is próbálkozik olyan hihetetlenül, s valóban, az embertömeg első sikertelen végigpásztázása után visszahajtja a szalvétát, végül az egyik közeli, asztalokhoz kikészített kisebb kukába dobja.
- Szóval… hol tartottunk?
Ian és Eszter helyett viszont a prefektustársa, Martin válaszol a pódiumról, amikor is kihirdeti a rémkirályt és rémkirálynőt. A lány nyertes még hagyján, nem ismeri. Viszont a másik név...
- Komolyan?
Kétkedőn szökik mindkét szemöldöke a homloka közepére - nem a győzelmet sajnálja a Mihaeltől, hanem
de nagyon is a győzelmet sajnálja Mihaeltől. Egyébként is kiállhatatlanul figyeleméhes, erre az iskolatársai még adják is alá a lovat! A mosolya most inkább diplomatikus, mint teljesen őszinte, ahogy lassan és lélektelenül tapsol udvariasságból pontosan kettőt.
- Úgy látszik, az iskolai bezártság miatt frusztrált fiatal lányok szavazatai a féleszűeket is piedesztálra emelhetik.
Közli bizalmasan közelebb hajolva a hozzá alig egy-két lépésnyire álló Eszternek és Iannek, halk hangon. Nem suttog - az jobban megerőlteti a hangszálakat -, csupán lejjebb veszi a hangerőt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=542243#post542243][b]Vérmes Sebhelyes - 2015.11.12. 08:42[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=542399#post542399][b]A Matt-rac szelleme - 2015.11.12. 16:35[/b][/url]

No, ki az a már-már természetellenesen kócos gyerek, aki még halott létére is képes kis híján megfulladni. Hát persze, Matt Philips most is megállás nélkül azon tanakodik, hogy nyírhatná ki magát. A kis szuicid emos. Habár mi tagadás, remek halloween-dekoráció lenne a kis testéből, ám hála istennek (fail, tekintve, hol is vagyunk...) volt valaki, akinek sikerült megfékeznie véletlenszerű öngyilkossági kísérletemet egy két erős hátba vágással. Egy kicsit le is tolt érte, hogy megpróbáltam véletlenül megölni magam, de azért bevallom egész jól esett, hogy érdeklődik az egészségügyi állapotom iránt, nem csak kényszerből tart velem és igazából az se érdekelné, ha kis zöld űrbéli emberkék rabolnának el. Jó, mondjuk már az elején tisztázta az ellenkezőjét, de no, akkor is. Ezek után meg kívánta kóstolni a gyilkos löttyöt. Én tétova nélkül odaadtam neki. Az se nagyon érdekelt volna, ha egy csillagot kér, kis hercehurcával ugyan, de neki elintéztem volna...mit beszélek már megint? Igaz, valódi érzéseim iránta már elkezdtek körvonalazódni bennem, de nem is igazán tudom, hogy miért, nem mertem bevallani magamnak. Talán féltem a kudarctól. Az elutasítástól. Hogy ugyan az történik majd, mint legutóbb és a végén megint csak én maradok és a ketté tört szívem. De eljutottam odáig, hogy nem érdekel. Vállalom a kockázatot. Szeretem és hogyha ne add isten, mégis átejt, legalább a saját fejemhez vághatom, hogy "én megmondtam!". Eközben Fanni elém tárt két instrukciót, miszerint vagy itt maradunk és táncolunk, vagy elmegyünk akárhová, mondjuk az erkélyre...az erkély...mint az első halloweenemen. Ekkor átvillant az agyamon egy gondolat. Ahelyett, hogy szerencsétlenül próbálom lepelzni, amit iránta érzek, az erkélyen túleshetnék a vallomáson, így már nem lenne titok.
- Hmm...menjünk az erkélyre, amúgy is kezd kijönni a tömegiszonyom. Csak olyan profi sminkes vagyok, hogy nem látszik. -kacsintottam játékosan. Várj, te idióta! Csak így vakon a világnak, mindenféle tervezés nélkül? Hiába, nem is én lennék. De most már nem volt visszaút. A kimondott szavaknak súlya van.

Folytatás az erkélyen...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=543314#post543314][b]Benedict Ian Lloyd - 2015.11.14. 22:07[/b][/url]

Diszkréten a termet fürkészi, míg túl nem lépnek ezen a kis közjátékon; Eszter megjegyzésére csak udvariasan vigyorog egyet, hogy kimutassa egyetértését, bár részéről tényleg mindegy, miféle borzalmas emberek járnak ide, akik esetleg nem tisztelik teljes mértékben az etikettet - mindez egyébként a Roxfortban se annyira jellegzetes, mint a franciáknál, neki is össze kellett szednie magát az első alkalmak során, mikor beszökött hozzájuk. Persze az csak dicséret, hogy Eszter mindebből nem vett észre semmit.
A kviddicsre mégse térnek ezután vissza, mert az egyik DÖK-s diák magához veszi a szót és ráadásul olyan hírekkel szolgál, ami már őket se hagyja hidegen; Mihael Rémkirály lett. Míg Ethan arca egy pillanatra elkomorul és bemutatja a látszólag semleges, valójában világ legundorodóbb tapsát, addig Ian olyan látványosan nevet fel meglepetésében, hogy a körülöttük állók mind rájuk néznek. Egy nagy korty után gyorsan lerakja a poharát, hogy teljesen átadhassa magát az eseménynek.
- Nem! - Kiáltja nagy tapsolás közepette, mintha el se akarná hinni, hogy ilyen jó viccben is része lehet ma este. Érdekesek a bagolyköves diákok, mind a tetszésük kinyilvánításában, mind az ízlésükben.
Közben már Mihael tekintetét keresi a tömegben - hogy ez könnyebben menjen, még fütyülni is elkezd, olyan gúnyos vigyorba meredt arccal, ami igazán vérlázító.
- Gratulálunk! Lépjen elő a király! Mihael, sose voltál még ilyen csinos! - Láthatóan nem lehet egy ehhez hasonló eseményt kommentár nélkül hagyni - ráadásul, ha eddig nem is vette észre, Ian most biztos beköszön a fiúnál.
- Mamlasz. - Teszi hozzá már kicsit halkabban a többieknek, különösképpen Ethan-re vigyorogva, mintha csak ezt mondaná: Te elhiszed? Milyen idióta szavazás, nehogy egy kicsit is komolyan vedd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=544776#post544776][b]Mesélő - 2015.11.18. 18:30[/b][/url]

Ian, Eszter, Eliza... és persze Ethan

Ma is itt van. Nem kérte fel senki, nincs párja, és ha el is hívta volna valaki, akkor is nemet mondott volna. Mert ő egyetlen egy férfival akart volna ide jönni, ő pedig már mást hívott el. Szomorú, mélységesen szomorú, mégis be kell érnie most ezzel. Egyedül jött el, elűzte a démonokat, nincs szüksége ilyesmire.
Féltékenyen vezette végig tekintetét a szőke lányon, Eszteren. Utána fog kérdezősködni, ki az. Miért legyeskedik folyton Ethan körül. Az ő, személyre szabott Ethan-e körül! És ahogy ez eszébe jut, vágyakozón sóhajt egyet, tekintetét a rellonos fiúra, vágyainak megtestesülésére ereszti és csak ácsingózik. Azt szeretné, ha az övé lenne, ha csak őt tüntetné ki a figyelmével.
De ez igen nehezen fog megvalósulni, csontvázas szobrok mögött bujkálva és távolról figyelve őt, epekedve utána. A pulykaméreg, a keserű féltékenység elönti, hogy együtt látja a két rellonost, de meglepetten konstatálja, hogy valaki belép még a színre. Ian felbukkanására nem számított - pontosabban arra nem, hogy ilyen örömöt vált majd ki Ethanből. Máris imádja a férfit, hogy élete szerelmét ilyen jó kedvre tudja deríteni a puszta jelenlétével... és már el is kalandozik, Ethan vigyorát figyelve, ábrándosat sóhajt, összekapja magát. Az egyik béna elsős éppen beszélgetni próbálna vele, ő pedig egy fintorral és egy legyintéssel elintézi, neki fontosabb dolga van.
Aztán megjelenik a színen Ő. Eliza. A becstelen némber, akinek az ajkai érintették Ethanét. Azok az ajkak az övéi. Csupán Ethan nem tud még erről, de majd egyszer belátja. Már érik is benne a tettvágy, hogy odamenjen és Elizát a hajánál fogva ráncigálja el a színről. Hiszen ezt tenné legszívesebben, ó igen, de még mennyire. _Soha_többé_ nem kerülhet Ethan közelébe. Ahogyan Eszter sem. Az egyetlen, akinek közel szabad, sőt, kell kerülnie hozzá, az ő maga.
Az elhatározás, a láng csak úgy tombol benne, mint a legvadabb vihar. Végül pedig úgy dönt, búvóhelyet váltva egy másik szögből fogja csodálni jövőbeli kedvesét, egészen addig, amíg el nem hagyja a nagytermet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=544890#post544890][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2015.11.18. 21:54[/b][/url]

Elnézve a díszes társaságot, sokkal pozitívabb véleménnyel fog távozni innen az este végén, mint amilyet remélt. Úgy értem, általában véve az iskolai bagázsok nem túl izgalmasak azon embereknek, akik túlléptek már ezen a szinten. És ő túllépett. De! Mert mindig van „de”, itt is fontos aláhúzni, hogy nem felejtette el a suhanc tini éveit (épphogy kilépett belőlük, könyörgöm, nehéz lenne maga mögött hagynia az emlékeket), amikor jó volt vegyülni, alkalmanként megismételni pedig határozottan kellemes is lehet.
- Majd bemutatlak neki, de nem túl beszédes. Csak áll a sarokban, és porosodik. – Vigyorogva nyújtja Nina felé az italos poharat beszéd közben koccintásra, ő maga féloldalasan megáll az asztal mellett úgy, hogy az ajtónak háttal legyen. Egy röpke pillanatra csalódottan húzza el a száját, hiszen ebben semmi szesz sincs, de a flancolós agya végül csak megrántja a nem létező vállát- így is jó. Nem kell ide a finnyáskodás, kiskorúak is vannak az ünnepségen (haha).
- Ó, de, főleg, ha egy-két majom ingyen műsort is rendez. A perc, amikor másoktól várod a showt, és nem te magad rendezed… Nina, öregszünk. – Tényleg nincs affinitása jelenetet rendezni. Az évnyitó és évzáró más, az… az rendhagyó. De már azon sem vett részt idén, jobb dolga akadt. Hajh, tényleg fogynak a régi szép idők tradíciói. Éppen csak legurítja a kedves kis szörpöt, leteszi az asztalra az üres poharat, és David máris ott rondítja közöttük a levegőt. Nem számított rá, gondolta, megint azzal a pénzes szatyorral van elfoglalva, akit a múltkor emlegetett. Nahát, nem jött volna össze a numera? Lehet, hogy Davidnek teljesítménybeli gondjai akadtak. Nehogy elfelejtse kiröhögni teli torokból…
- Ugyan, te már túl vén vagy az ilyesmihez, haver. Egy rendes verekedést sem tudnánk lenyomni. Valld csak be, nem megy az ipar, kell a sétabot. – Joviálisan hátba veregeti párszor, hogy bemutassa a frenetikus együttérzését, mikor megpillantja a teremben nem is olyan távol tőlük a feltűnő ördögszereléses férfit: Ian. Arca azonnal egy reflexből jövő okádás vonásait veszi fel, hogy hűen tükrözze a feltételezett viszontlátásnak ajánlott örömöt. Nyilván az is lehet, hogy egy vadidegen tanulónak vágott kritikán aluli pofát, de ha ez Ian Lloyd, abszolúte megérdemelte. Bár egyáltalán nem biztos, hogy látta. És ezzel, hogy Ian belépett a látóterébe, automatikusan megpróbálja felkutatni tekintetével Ethan-t is; kényszeredett, fájdalmas nyögése jelzi, hogy megtalálta, méghozzá Eszter társaságában- a lány, aki Madagaszkáron volt szíves a gyomortartalmával megöntözni őt. Az a bizonyos hányós nap… Remek, összegyűlt az undorító mágusarisztokráció java. Ma sem fog vacsorázni, nehogy lehányja Roxy-t.
Apropó a felesége… A belépő Roxanne és a hozzábilincselt Becca látványára hangosan, prüszkölve enged ki egy-két röhögő hangot magából, de aztán gyorsan a szája elé kapja a kezét és csöppet sem próbálván titkolni a röhögését, csak a hangot tompítja innentől kezdve a tenyerével. Nyugodt szívvel vihog a neje kárára, ha már volt elég ereje a kedvesnek összeveszni vele. És különben is, még egyikük sem tette túl magát a közelmúltbeli sokkon. Lehet, hogy ez a feldolgozási folyamat egyik fázisa, az elmebeteg röhécselés és a fújtatás.
Zajlanak az események, hivatalos felszólalások hangoznak el, míg ők hárman elbeszélgetnek-röhécselnek, jól érzik magukat hosszú idő után. Viszont Nina hangulata egyre mélyebbre süllyed, David pedig mintha parazsat nyelt volna az arcvonásaiból ítélve. Taps, kéretlen hujjogás, gúnyos üdvrivalgás szakítja félbe a kibontakozó, fura életképüket. Minden eljut a fülébe. Lassan, komótosan fordul a „másik bagázs” felé, átnézve a többi tapsolón. Arcvonásai kisimulnak, miközben végigjáratja időző tekintetét előbb a hangos Ianen, majd Ethan-ön, végül Esztert is szemügyre veszi. A kivételes alkalmak egyike, hogy az undor nem ül ki az arcára, csak belsőjét mardossa szakadatlan erőkifejtéssel, de talán a tömeg, és az előbbi jókedvének köszönhető, hogy nagyon hamar el tudja nyomni a hányingerét. Nem éri meg. Évek óta megy ez a huzavona, és szinte mindig veszített. Egyszerűen nem éri meg. Ha a két oldalára néz, ahol az egyik helyet Nina, a másikat pedig David foglalja el, szinte érzi a fellélegzést végigterpeszkedni a mellkasában. Kivételesen nem egyedül néz szembe ezekkel a vérszívókkal. Egyáltalán nem érzi megalázónak bevallani, hogy nyomasztja Ethan és a hozzá hasonlók puszta jelenléte is, sőt, ha valamitől komolyan irtózik, az az ármánykodó aranyvérű arisztokraták undorító gyülekezete, annak ellenére, hogy ő is aranyvérű.
Tekintete ismét visszatér az unokaöccsére, átsiklik Ianre, végül pedig vissza a felkonferálást éppen bevégző Martinra. Fel kellene menjen, mi? Egyetlen porcikája sem kér ebből, egy pillanatra sem fontolja meg báli kötelezettségeit, vigye a gethes nyereményt, aki akarja. Egy fenét fog parádézni ezeknek, elég volt meghallania a közelében felcsapó élcet. Gyerekes. Dacos. E két tulajdonsággal rendelkező embereket képtelenség meggyőzni, hacsak nem önként hajlanak az egyezségre. Átveti karjait a démoniasodott Nina és David vállain, még utoljára Martinra néz, jól láthatóan megrántja a vállát, elhúzza a száját, aztán sarkon fordul és kifelé kezdi kormányozni magukat.
- Rendben srácok, ha már elcs***ték a bulinkat, máshol folytatjuk, és rendbe szedlek titeket. Na gyerünk…- Nyom egy-egy kéretlen csókot mindkét lókötő arcára a barátság jegyében, aztán, mint akik jól végezték dolgukat, elhagyják mindhárman a termet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=545262#post545262][b]Czettner R. Luca - 2015.11.19. 21:47[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=545366#post545366][b]Emma McNeilly - 2015.11.20. 00:41[/b][/url]

- Nem kétlem, de a Pokol tudod nem az én... műfajom annyira.
Pillanatokra azért elfogta a félelem és reszketés, mit is akar tőle a diák. A baj akkor kezdett igazán tudatosulni benne, mikor az első szavak elhagyták a fiú ajkait. Hát, ettől cseppet sem lett nyugodtabb, sőt. Kifejezetten idegesen hátrált volna ki, vagy hagyatkozott volna inkább az evésre. De láthatóan ez nem akarta eltántorítani újdonsült ismerősét. Nem valami határozott Emma, így kicsit mintha a semmibe hangzanának csak szavai. Bár a diákok többségét már ismeri, róla nem nagyon van fogalma ki lehet, de szegényre a frászt se akarja hozni a saját személyazonosságával még. De bénaságában ahelyett hogy ezzel kezdhetne valamit, a pult átrendezésében jeleskedik pár pohár felborításával.
- Tánc?
Nem sok ideje van reagálni, igazából a visszakérdéssel se ér sokat, hiszen már rá is tapad, mint annak idején a tánctanár a tartás megmutatása érdekében Emmára. Úgy megilletődik a vörös, hogy levegőt is elfelejt venni, nem még reagálni, vagy ellenkezni. egyre kényelmetlenebbül és hihetetlenül megsemmisítetten érzi magát. De nyelve egy nagyot hagyja magát sodródni az árral. Vagy inkább a ritmussal. a tánccal amúgy nincs baj, van ritmusérzéke, tud is, csak nehezen engedi el magát. Most feszült, de ezt feloldva a sokkos állapota, követi a partnerét végig, amíg az nem engedi őt lazábbra a parketten egy idő után. Kisebb szünet következik, úgy érzi eljött a szökés távozás ideje.
- Köszönöm a... táncokat, nagyon kis... interaktív ember vagy. De szerintem nem engem kerestél a tömegben...Remélem találkozunk még és az órámon is ilyen aktív leszel. Amúgy Emma McNeilly vagyok, LLG tanárnő.
Azzal zavart mosollyal elhátrál, majd mielőtt utána kaphatna a fiú, elveszik a tömegben, egészen a kijárat felé rohamozva. A cipőt nem erre találták ki, a személye nem volt titok, de ha egy diák ilyen könnyedén leáll bárkivel, az még egész "vicces", de őt mint tanárt nézve... mit gondolnak majd? Főleg a jelen helyzetében. Nem valahogy még mindig kínosan érezte magát és zavarban volt. De elég gyorsan eltűnt a teremből, hogy a folyosón megszabaduljon az álarctól és visszabattyogjon az irodájába.