Rezignáltan eszi, ami a legközelebb volt hozzá. Rezignáltan, élettelenül, szivacsaggyal, túl fáradtan minden érzelemhez. Kanál a levesbe, be a szájba, szótlanul passzolja a sót meg a borsot, ha kérik, tekintete valahol a vele szemben ülő poharán nyugszik, szóval ez vagy a zen, vagy a zombivá válás első foka. Vizsgaidőszak van, és akkor ez mindent megmagyaráz.

És akkor lecsöppen egy kanál leves az ölébe. Nem forró, de cserébe paradicsomleves; pedig ha húsleves lenne, lesöpörné a tésztát, és végülis csak egy vizes folt maradna a ruháján, ami fura mód velőscsontok képét idézne fel a mellette elhaladókban. Ez viszont paradicsomleves, amit nem lehet elmismásolni. Betűtésztás piros folt marad utána.

Tárgyilagosan szemlélve ez nem tragédia, valljuk be. Folyamatos tanulással töltött napok után viszont kiváló ürügy, hogy kiboruljon. Miután gyanúsan hosszan meredt az elkószált paradicsomlevesre az ölében, lecsapja a kanalat, és vesz egy mély lélegzetet...

...és akkor valaki balszélen is leehette magát, mert elszakadt a cérna ott is. Normális körülmények között minimum megijedne, majd magában méltányolná a káromkodás káromkodások nélküli igen kreatív megoldást, de ezek a hetek messze esnek a normális világtól. A díszes kiabálás csak biztatást ad neki, hogy hajrá, most te jössz. Egy pillanatra megképzik előtte egy amerikai filmbe illő jelenet, ahol mindenki sorra kiordítja magát a nagyteremben, majd angyali, jóllakott napközis mosollyal szépen visszaül enni, de már felállt, és már mondja is, hogy

 - Most kinek jut eszébe paradicsomlevest főzni, most komolyan? Halványkék ez az átokverte ingem itt, a manók tuti tudták, hogy jövök enni, és akkor mondták, hogy te, tudod mit? Tegyünk oda annak a navinés kiscsajnak, csináljunk neki paradicsomlevest! Eleve, ez a lány itt - mutat a vele szemben ülőre - cukorral eszi, ez kész katasztrófa, ki eszik paradicsomlevest cukorral? És még csak normális betűtészta sincs hozzá, esküszöm, hogy nincsenek benne számok, hát normálisak vagytok?
 

 - Nincsenek benne számok! Mer az oké, hogy addig rakosgatom, amíg kijön belőle a nevem, de ha nincsenek benne számok, akkor hogyan találom ki, hány százalékot kapok a következő vizsgámon? Meg speciális karakterek, mi az, hogy nincsenek benne ékezetes karakterek? Ugye, milyen? Mi vagyok én, annamaria?

Kiált vissza a balszélen kiabálónak, teljesen hétköznapi modorban, mintha nem is a nagyteremben ordibálnának, miközben az iskola nagyobb százaléka mondjuk ebédelne. Paradicsomlevest. Is.

Nem mondja, mintha látna mozgolódást a szeme sarkából, és egészen biztos, hogy a körülötte ülők kényelmetlenül mocorognak, de jelen pillanatban ez nagyon nem tudja érdekeln. Háttérzaj, fehér zaj egy ilyen érdekes beszélgetés mellett.

 - Így van, teljesen egyetértek! - bólogat bőszen a másik felvetésére, de mint minden kiborulófélben levő ember, a legkevésbé sem figyel arra, amit a másik mond. Ilyen pillanatokban az ember magával van elfoglalva. Bár időnként él a gyanúperrel, hogy minden más pillanatban is.

 - Meg amikor olyat kérdeznek, amit tuti, hogy soha nem is említettek, nem hogy leadtak volna, és akkor vigyorognak vizsga közben, mert látják, hogy nem tudod! - tesz rá még egy lapáttal egy személyes élményt, ugyanis a múlt csütörtöki vizsgája nem sikerült a legfényesebben, valljuk be, és a hibát emberi szokás szerint másokban kell keresni.

 - Hát ez az, hát mugli vagyok én? - visszhangozza nagy beleéléssel ő is, pedig ő azért annak tartja magát, egy deficites muglinak, akit idedobtak ebbe a szürreális és nagyon hosszú színdarabba. De a másik olyan beleéléssel kiabálja, hogy minek nézik, muglinak, hogy nem lehet nem csatlakozni hozzá.

 - Meg az, hogy nincs mindennap mindenféle édesség. Múltkor is, akartam enni egy kis csokitortát, de mondták, hogy az aznap nincs. - kezd kifogyni a szuflából, az ötletekből meg pláne, ha már így színezve adja elő az élményeit. Mert csokitorta, na, az tényleg nem volt, de felajánlottak a végtelen türelmű manók a kényes kislánynak tízfajta másik tortát. Aki nagy boldogan, akkurátusan végigkóstolta mindet. Teljesen elégedett ő itt mindennel, félre ne értsük - csak ez a vizsgaidőszak ne lenne.

 - Szóval így van, és most megyek, és kimosom az ingemet. - tájékoztatja kiabálva a másikat, és ezzel egyidőben a Nagyterem nagyobb részét, ugyanis kiadta a mérgét, és látja, hogy egyes prefektusok mintha kelnének fel a székükből. Így is, úgy is kap valamit a jelenetért, de hát legalább ne a paradicsomlevese mellett kapja. Szegény levesnek ma nem volt jó napja.