36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: « 1 [2] 3 » Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Lasch Ervin Balázs
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 427
Írta: 2014. december 25. 13:57 | Link



„Legyen szíves, nyisson a környezetére.”
Ez a mondat visszhangzik a fejemben már azóta, amióta elhangzott. Nyitok én, nem az, csak nem sok kedvem van hozzá. A héten a tanárok úgy viselkedtek velem, mint valami vásári látványossággal, mutogattak a diákoknak, kérdezgettek. Volt, akinek az is leesett, ki az apám. Az apám, akivel történetesen nem futottam még össze. Mondjuk, azért mert az egyik óráját elaludtam, ami a héten volt, a másikat meg inkább a nagyteremben töltöttem, hosszasan ebédelve. Fejlődő szervezetem van, így mind a kettőre nagy szükségem van. Különben se fogom én megkeresni, amikor kerestem, csak rosszul jártam, hát most keressen ő, ha akar tőlem valamit.
A lényeg viszont, hogy valamikor a hét utolsó napjának utolsó óráján megkaptam, hogy nem vagyok elég befogadó a változásra és az újdonságokra, ezért, kvázi köteleztek, hogy jöjjek el, és öltözzek fehérbe. Hihetetlen, hogy mit ki nem találtak. Hála Merlinnek, én még messze vagyok attól, hogy keringőzzek az iskola előtt, de nem árt felkészülni rá, hogy ez fog következni akkor, amikor oda kerülök. Még jó, hogy tudok táncolni.
- Hé.
Épp fordulnék ártatlanul az ajtó irányába, amikor az univerzum belém lök egy lányt, akit csak elkapni tudok, mielőtt a földön végezzük mind a ketten. Úgy tűnik nem akarja a világ, hogy még elmenjek innen. Mondjuk nem is olyan nagy baj, azt hiszem, tényleg kicsit magányos vagyok, hiszen már az is jóleső melegséggel töltött el, hogy a lány kapaszkodónak használt. Barátokat kell szereznem, mert különben tényleg antiszoc kastélylakóvá válok. Az egyik kezem a lány alkarján nyugszik, míg másikkal a hátát fogom, amíg biztos nem vagyok benne, hogy meg tud állni a cipőin. Elengedve őt a nadrágzsebembe dugom a kezeimet és eleresztek egy félmosolyt. Ennyi, ez már nálam a szimpátia jele. Igen, mosolygok.
- Miért nem maradtál meg a kisebb talpú cipőnél? Ebbe táncolni se fogsz tudni, ha mondjuk valaki felkér. Ezek ilyen katicataposók.
Tudom, minden lépésünkkel sok-sok csöppnyi kis valamit kinyírunk, de azért, aki katicát öl, azt nem tudom hova tenni, hiszen a katica nem más, mint egy aranyos kis lény. Ez a cipő meg nem aranyos, tehát egyértelműen katicagyilkoló eszköz.
- Igen, én vagyok a heti látványosság minden órán.
Szuper, ezek szerint volt értelme annak, hogy körbemutogattak az embereknek. Viszont a lányka évfolyamtárs, talán nem fogok ezentúl unatkozni meg furán nézni néha, ha mondjuk mellette kapok helyet. Igazán szép és jó lenne a dolog.
- Tanja, tetszik a neved. Lehet, hogy nem csak az órán, de futólag a Navine klubhelyiségben is találkoztunk?
Vagy esetleg van egy ikertestvére, aki a sárga ház tagja és vele futottam össze, amikor elnyúltam egy ott álló lány mellett, remélve, hogy van még kakaós szaloncukor a tálban.  

Utoljára módosította:Lasch Ervin Balázs, 2014. december 25. 14:16
Hozzászólásai ebben a témában

Csornay Vince Levente
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 1041
Írta: 2014. december 25. 17:31 | Link

Lucának

[fehér borzalom]

A eljövendő boldogsága, az önbecsülése és az este további kimenetele mind azon a néhány mondaton múlt, amit az imént elmakogott a lánynak. Izgult még mindig, hiszen Lucáról volt szó, csak a legjobbat akarta neki, mert azt érdemelte. Szegény annyi pofont kapott már mástól, hogy ha akarta volna sem tudta volna bántani, annyira sajnálta. Úgy érezte, hogy mindezek után boldoggá kell tennie őt, Vince tényleg csak ezt akarta. S bár a legtöbb emberben, úgy mint benne is, megvan az önzőség, de most, talán életében először helyzete más boldogságát a sajátja elé. Furcsa érzés volt, de nem volt rossz, koránt sem, főleg, amikor rápillantott a lányra. Úgy érezte, hogyha most a lány vissza is táncol és összetöri a szívét, akkor is megérte. Mi ez, ha nem szerelem?
- Luca, a csillagokat még mindig nem foghatjuk meg...
Igen, gratulálok, kiragadtad belőle a lényeget, ügyes vagy. Ha most valaki nézné őket, biztosan megtapsolná Vincét és rátűznék a "rakás szerencsétlenség" táblát, hiszen a lány épp most vallja meg neki az érzéseit, ahogyan ő tette az imént, de Vince csak annyit tud mondani, hogy a csillagok még mindig túl távolaikat. Bravó. Ettől függetlenül azonban nem engedi el a kezét, egyre szélesedő vigyorral hallgatja a törpét, hiszen tetszik neki amit hall. Úgy érzi, hogy a saját érzéseit hallja vissza, csak épp sokkal szebb hangon.
- Szuper.
Nyögi ki végül, egy hatalmas megkönnyebbült sóhaj után. Elég ciki lett volna, ha a dolog nem így sül el, ő maga bízott benne, hogy az eredmény majd pozitív lesz, mert nem készített B tervet, maximum, egy "csak vicceltem"re futottam volna tőle, mielőtt világgá szalad. Közelebb húzza magához Lucát, így, hogy már a keze a derekán van és ad egy puszit a homlokára, miközben vigyorog mint a vadalma. Fogalma sincs róla, hogy így most mi változott, mert ő nem érez semmit, csak azt, hogy mennyi boldog, majd kicsattan. Legszívesebben mindenkinek elmondaná a teremben, egyesével, de helyette csak hátranyúl a csokigolyóért és odatartja Luca szája elé.
- Most már megeheted. Végeztem.
Mennyivel könnyebb lett hirtelen! Nem gondolta volna, hogy ilyen nehéz súlyt cipelt, csak most érzi, hogy végre levehette.
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2014. december 25. 19:17 | Link

Vince;;
[ruha | cipő | haj]


- Igen, vannak akadályok persze. Messze van, nagy, sugárzik, nem tapizzuk. Én is tudom, de...
...Valamiben hinni akart, ami legalább nem törhet soha össze, mert legalább a remény élhet, nem? Meg amúgy is, nagyon benne van a csillogó meg a csillagos dolgok imádatában, még akkor is, ha az esze neki is tiltakozik sok megmozdulásánál, többször bizonyította magának, hogy a lehetetlen nem létezik, még akkor is, ha ez elég meredek lenne. Ő szeret ilyen kis álmokból építkezni, meg tenni is értük persze. De nagyon nem akart ő ilyen felé elmenni, el is vigyorodik, hogy a leglényegibb eleme előbukkant a beszélgetésüknek, illetve attól is megdobban a szívecskéje, hogy pontosan tudta Vince mire gondolt azzal, amit elmondott. Ettől függetlenül félt kicsit előre is, hiszen nem akart senkire bajt hozni, de eddigi tapasztalatai és élete pofonjai nem éppen azt mutatták, hogy aki a közelébe került, az megúszta volna csak úgy.
Szinte belebújik Vince ölelésébe, mikor közelebb húzza magához őt, a kapott puszitól pedig csak a vigyora növekedik meg arcán. Szereti ezt, szüksége van erre, kicsit rá is van függve. Őt a szavak kevésbé tudják meggyőzni semmint inkább a tettek, mert ő maga is ilyen. Sokat beszél, de leginkább cselekvő. Aztán a felé tartott csokigolyóba harap, majd át is veszi azt, és illedelmesen meg se szólal még fogyasztja, nem illik ugyebár, csak azután, hogy lenyelte a falatot, miközben meg puszit lehelt Vince arcára, aztán ahogy húzódott arrébb, egy villám csókot a fiú szájára nagy boldogan. Közben még megkereste az eridonos kezét is és összefűzte ujjaikat.
- ...és most már nem baj, ha mindig fogom a kezed meg megölellek?
Persze, eddig is megfogták egymásét, meg bátortalanul ugyan, de csak letámadta Luca a fiút a szeretetrohamával, de most... teljesen más a felállás. Biztosan sokkal felszabadultabb a dolog, meg nincs félelem, hiszen ez természetes a pároknál, nem? Van egy kicsi izgalom még benne, hiszen sosem volt barátja úgy igazán. Mit is kéne csinálni ezen kívül...?
- Táncolunk?
Csillogó szemekkel nézett rá, olyan kis kérlelően volt aranyos, teljesen ignorálva a tényt, hogy egyébként nem tud valami fényesen, tuti béna lesz meg minden, de ez egy bál, meg Vince biztos jó benne, és úgy is lassú számok mennek, baj nem lehet, ugye?
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Csornay Vince Levente
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 1041
Írta: 2014. december 25. 20:04 | Link

Lucának

[fehér borzalom]

- Szerintem ma semmi sem lehetetlen.
Ejt el egy apró megjegyzést, mert hogy ő annyira lelkes, hogy már a karácsonyi ajándékkal is elkészült, amihez ennek is elég sok köze van. Alig várta, hogy átadja, mert tudta, hogy Luca mennyire örülni fog neki, de még nem tehette, még legalább négy nap volt karácsonyig. Bár nem tudta, hogy a lány marad-e a kastélyban, vagy a családjával tölti majd az ünnepeket, ő haza fog menni, de csak két napra, annyi pont elég a családi ünnepségből. Nem mintha amúgy nem szeretné a családját, csak ilyenkor mindenki sok egy picit. Vigyorogva figyeli a lányt, akinek a kezét továbbra is csak annyira hajlandó elengedni, hogy tudjon enni. Ahogy végignézett a tömegen, egész máshogy látta a helyzetet, hirtelen nem érdekelte semmi, tudta, hogy itt jelenleg most ő a legboldogabb, senki nem érezhet ennél többet itt, mint ő. Már nem zavarta a zsúfolt díszítés, nem zavarta az sem, hogy mindenki fehér. Nem érdekelte. De egyúttal el is bambult, annyira, hogy észre sem vette, hogy Luca mit csinál, csak miután már megkapta a röpke csókot, még csak ideje sem volt viszonozni. Aprót rázott a fején és lenézett a kezeikre, majd vissza a lányra.
- Eddig is akkor fogtad meg a kezem és öleltél meg, amikor akartál. De értem mire gondolsz. Persze, azt csinálsz amit akarsz.
Tényleg bármit megengedett volna neki, nem igazán érdekelte. Ezalatt az idő alatt elég jól megismerte a lányt, tudta milyen, tudta mi az szégyell, mivel viaskodik, és, hogy úgy általában kivel van dolga. És egyik sem zavarta igazán, nem most fogja elkezdeni.
- Áhh...muszáj?
Ez az, amit nagyon kiakart kerülni. Utált táncolni, valószínű azért, mert nem is tudott, de akkor is. A táncolók sokaságára nézett, majd vissza Lucára, és hátrabillentette a fejét. Itt az élő példa, nem tud neki nemet mondani.
- Nem bánom, menjünk.
Erősen fogja a lány karját, hogy el ne kavarodjon a tömegben, miközben húzta befelé, majd kiválasztva egy szimpatikus helyet megállt és Lucát a derekánál fogva magához húzva ringatózni kezdett a zenére.

Hozzászólásai ebben a témában
Jeges Kventin Dioméd
INAKTÍV


Apuka
offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 1599
Írta: 2014. december 25. 20:54 | Link

Cath
nekem való

Ennek az időszaknak csak azt a részét vártam, hogy végre hazautazzunk Karinával, és újra láthassam a családot, meg a barátokat. Tetszetős Magyarország, a csajok főleg, de még a legjobb barát sem pótolja a több hónap alatt felgyülemlő hiányt, ami kialakult bennem. Valószínű, hogy napokig fogunk bulizni egyhuzamban, mert most ünnepeltem a születésnapomat, a héten pedig megejtjük az esküvőt, amire nagyjából az egész világ meg van hívva.
Hatalmasat sóhajtottam a tükröm előtt állva. A nyakkendőkötéshez kellett volna segítő, de nagy nehezen megoldottam, és talpig fehérben álltam saját magammal szemezve. Homlokomat ráncoltam, nehezen állapítottam meg magamról, hogy mi bajom, de aztán rájöttem. Nagyon vártam a pillanatot, amikor nagyjából negyed óra múlva megpillantom első számú barátnőmet a Nagyteremnél, de egy láthatatlan szál valahogy húzott vissza, állandóan Karynt láttatta velem a tudatalattim. Betudtam az izgalomnak az egészet, és mielőtt lementem volna, megnéztem, hogy van. Nem akart bálozni, neki még nagyobb trauma az, hogy hozzám kell jönnie nagyjából négy nap múlva, mint nekem.
Zsebre dugott kézzel sétáltam el a helyszínig, nem sietve. Ott jól látható helyen megálltam - nem mintha amúgy nem venne észre nagyjából mindenki - és kedvtelenül nézelődtem, vártam.
Amikor megpillantottam a partneremet, azt hiszem minden gondom elszállt, elmosolyodtam, és várakozva néztem Cath-et. Amikor odaért hozzám, a kezénél fogva húztam magamhoz, hogy beszívjam illatát, és rövid üdvözlőcsókot adjak.
- Gyönyörű vagy - mit érdekelt engem, hogy mennyit vártam rá, mikor ilyen gyönyörűségként állt meg előttem. - Komolyan - tette hozzá nagyon bólogatva, majd átkaroltam a derekát, és a hajába puszilva megindultam vele a terembe, hogy ne kint ácsorogjunk.
- Hogy érzed magad?
Hozzászólásai ebben a témában
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 25. 22:12 | Link

Karácsonyi, Végzős bál - Jeges Kventin Dioméd
HajViselet

Az egész készülődés úgy tűnt megérte, mikor megláttam Diót. Olyan volt, mint egy herceg, ahogy ott állt és várt rám. Igyekeztem nem ujjongani, nem a nyakába vetni magam és a legkevésbé sem az idegeire menni. Mesélte, hogy ezután hazamegy és összeházasodik Karinával, aminek örültem egy kicsit, mert reméltem boldogok lesznek és ez azért szerintem nagyon romantikus dolog volt, de azért az öröm mögött a bánat is jelen volt, hiszen szerettem Diomédet a magam módján. Hiszen ő az első szerelemem... Odaérve hozzá még mielőtt újra volt az ellenemre, mert örültem neki, pláne a csóknak. Ennek a fiúnak mindig sikerült elkápráztatnia, vagy éppen elcsavarnia a fejemet, újra és újra. Azért abban biztos voltam, hogy ez a képessége nem csak nálam működött, így nem kellett aggódnom amiatt, hogy csak én vagyok ilyen könnyedén elhódítható típus. Mondjuk Dióméd az első fiú, akibe beleszerettem és ez azért nagy szó volt, akárhogy is nézzük. A dicséret, hogy gyönyörű vagyok egy enyhe pírt csalt az arcomra, főleg mikor hozzátette, hogy komolyan, mivel miatta csinosítottam ki magam ennyire. Ha mondjuk valaki mással jövök, akkor biztosan nem szenvedek ennyit azzal, hogy minden abszolút szuperül álljon rajtam és még az is lehet, hogy az első ruhát se küldöm haza, esetleg lehet el se jöttem volna, mivel ez az egész bál egy kicsit romantikusabban hangzik, mint a Halloween-i volt. Azonban az is egy remek szórakozás volt, mert a végén ugyan nem néztük meg Mattel a thesziket, sem a dementorokat, de azért jól mulattunk.
- Köszönöm! Mármint a bókot. - mondtam az arcát nézve, az alsó ajkam beharapva. Akárhogy is, ez a srác megdobogtatta a szívemet, ám tudtam, hogy sohasem lehet igazán az enyém... Ezzel most nem szabad törődnöm! Az mentett meg a fejrázogatástól, hogy átkarolta a derekamat és ezzel kiűzte a fejemből az efféle gondolataimat egy kis időre.
- Te is szuperül nézel ki, habár mikor nem? - kérdeztem egy mosoly kíséretében és besétáltam vele. A kérdése azonban meglepett, mert hirtelen jött és nem is igazán tudtam, hogy hogyan is érzem magam úgy igazából. Elgondolkozva pillantottam körbe, hogy úgy tűnjön, mintha a díszítést nézném, pedig valójában ezen törtem a buksim.  
- Remekül, mármint... megvagyok. - mondtam összegezve az érzéseimet, habár elég zavarosak voltak. Nem tudtam eldönteni például, hogy örüljek, vagy szomorú legyek, mert Dió hazamegy a szünetre én viszont itt leszek, mivel elterveztem, hogy nem megyek haza, mert nem akartam ide-oda utazgatni. - És te? Izgulsz? - kérdeztem és megpróbáltam kiölni a hangomból azt a kis szomorúságot, ami ezzel kapcsolatban lappangott bennem. Na persze, nem sok sikerrel... sajnos az érzelemmentesség nem az én műfajom. - Mármint, gondolom biztosan izgulsz az esküvő miatt, meg minden. – legyintettem és elnéztem tőle, hogy összeszedjem magam. Viszonylag hamar sikerült, így egy mosollyal pillantottam vissza rá. -Kérsz forrócsokit? Esetleg teát? Én személy szerint valami teára vágyom, de érdekel te mit kérsz. - elég gyenge próbálkozás volt, de legalább tereltem a témát.
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2014. december 25. 23:39 | Link

Vince;;
[ruha | cipő | haj]


Valami oknál fogva élvezte ezeket a hirtelen cselekedeteket és azt, hogy mennyire elvarázsolta sokszor az eridonost vele. Nem igazán tudja, hogy azt bírta benne, amilyen volt a helyzet, vagy azt, hogy ennyire hatással van a másikra az, amiket tesz. Utóbbi kifejezetten jól esett neki, úgy érezte hogy értékelve van mindaz, amit ad és amivel megpróbálja megmutatni, mi is zajlik benne. Ivott még egyet, közbe persze figyelve minden szavára Vincének, aztán csak bólogatott kicsit, még kitalálta maguknak fejben a táncot. Első gondolatra még tényleg jól hangzott, aztán kimondva már felmerült benne is, hogy nem biztos ez annyira.
- Háát...
Tud akaratos lenni, mintha ezt a pályán már érezte volna magán, ám most cseppet sem így állt a dolog. Nyilván nem adta fel a dolgot, természetesen, hiszen hitt benne, inkább csak várakozóan pislogott. Biztos nem sietett volna el, sőt mérges se lett volna, ha azt mondja neki Vince, inkább üljenek le, de azért reménykedett, hogy nem így lesz. Belegondolva elég komoly dolog kell, hogy bárki iránt is negatív érzeteket tápláljon, akár csak hirtelen felindulásból is, pillanatnyilag viszont egészen rendben volt. Hosszú idő óta először volt teljesen tisztában a saját érzéseinek alakulásában, ráadásul még az irányítás is ment. Aztán végül bele is ment. Nagy boldogság költözött a pofijára, még egy kis ujjongás is elhagyta a száját, de azzal volt már elfoglalva, hogy kövesse Őt a táncolók közé. Ahogy szemben állt vele kicsit zavarba jött, viszont hamar összeszedte magát. Karjait bizonytalanul emelte fel, hogy Vince tarkójánál összekulcsolja őket, közben pedig aprókat lépegetett a ritmusra. Ahogy közel húzódott és a szoknyája közéjük szorult, valahogy cseppet sem érdekelte, hogy meggyűrődhet, vagy hasonló, csak élvezte ezt a táncikálást.
- Köszönöm. Most olyan jó minden. Olyan boldog.
Csillogó szemek, hálás tekintettel párosítva, boldog mosoly. A fiú válla alá valamivel lehajtotta a fejét, úgy figyelte körülöttük a tömeget, akiket az utóbbi percekben mintha észre sem vett volna. Aztán egy mély levegőt követően felfelé pislogott az arcot fürkészve, majd lehunyta a szemeit és csak ringatózott az aktuális zenére.
- Itt leszel karácsonykor?
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. december 26. 00:02 | Link

Zehyrine

Kinézet

Zephyrine beismerte amit kellet, de Jeremy nem akarta tovább húzni a dolgot, nagyot bólintott, majd tekintete továbbhaladt a fergetegen. Ez már a második ilyen alkalom, amit a kastélyban tölt. Az előző nem volt ínyére. Egy törpeakrobatával kellett táncolnia öt percig. Mármint... "Táncolni" . Nem igazán akart bármit is csinálni ott, sőt, a hangulatának köszönhetően egy csámpáló elsőst is fellökött. Szerencsére senki nem látta meg, így prefektusi hírnevén sem esett csorba.
 Tudta, itt muszáj lesz átesni a kellemetlen szokásokon, mint a végzősök keringője, meg úgy alapból a tánc. De Sabra mellett? Áh, nem lesz olyan nehéz. Mikor a lány is a körülöttük lévő sürgés-forgást nézte, ő lopva újra és újra végignézett a lányon." Erre szokták mondani, hogy legelteti rajta a szemét? " Erre a gondolatra kissé kizökkent, majd a bejárat felé fordult, és kimért lépésekkel bevezette a belekarolt Zephyrinet.
Nem tetszett neki a hó. Olyan művolt úgy, hogy egyedül a kinézetében egezett vele, semmi más nem emlékeztette őt a hóra miatta.
- Nem sokat meséltem róla, valóban. - megvakarta gyorsan tarkóját, majd Sabra szemébe nézett. - Tudod, ez elég bonyolult sztori...
Kis szünetet tartott, oldalra nézett, mintha valami hihetetlenül fontosat figyelne a padlón. Majd megemberelte magát, és azt mondta, ha valakinek el kéne mesélnie az egészet, akkor az valószínűleg Zephyrine lenne, így hát nagy levegőt vett, és belekezdett.
- Szóval a helyzet az, hogy mi csak féltestvérek vagyunk. Így én egy boldog teljes családban nőttem fel, míg ő az apjával élt. Ami annyira nem lehetett jó. Aztán itt találkozott egy Olivér nevű sráccal, és mire ideértem, hogy bekopogjak az ajtaján, már egy babával fogadott. Ami valljuk be, egy kissé meglepő. - gyorsan megforgatta a szemét, majd kiegészítette mondandóját. - Jó, mondja az, aki megjelenik a háznál, hogy Szia, én vagyok a féltestvéred. Már eltelt pár hónap, de még mindig nem olyan igazi a kapcsolatunk testvérként, talán sosem lesz olyan. De elkísért egy kviddicsmeccsre, meg segített vásárolni, szóval jó úton haladunk.
Ahogy elhagyták a szavak az ajkait, összeszorította száját, majd homlokráncolva, elkapta fejét. Nem igazán volt beszédes fajta, most viszont alaposan folyt belőle a szó.
- Bocsánat. - kissé elszégyellte magát a túlzott bókokért, amik neki nem is igazán tűntek fel, csak úgy jöttek.
Csodálkozva fordult a terem végébe.
- Nem is vettem észre. Amúgy az forrócsokiszökőkút. Emlékszem, Annelie épp az egyik DÖKössel beszélte meg, hogy miként oldják meg a bögrék mennyiségét. Ő is prefektus, így néha hallani ezt-azt a készülődő eseményekről. Vagy arra a másikra gondoltál? - mutatott az asztalon álló jóval kisebb szerkezetre.
Hozzászólásai ebben a témában

Csornay Vince Levente
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 1041
Írta: 2014. december 26. 13:53 | Link

Lucának

[fehér borzalom]

Ez a tánc dolog mindig olyan kellemetlenül érintette. Bot lábú volt, ráadásul a bátyja is sokat piszkálta emiatt, ami csak még rátett egy lapáttal arra, hogy kényelmetlenül érzi magát a táncparketten. Pedig most még semmit nem csinált, csak lépegetnek jobbra-balra. Ez azért nem nagy ördöngösség, sőt egy pár perc után belejön annyira, hogy finoman eltolja magától a lányt, lassan megforgassa és visszahúzza. Nem akar nagyon kapdosni, nehogy baleset legyen a vége, csak szép óvatosan, kimérten, de azért kellemesen.
- Háát...
Válaszolja ő is, de nem erőlteti, látja, hogy Luca valamin gondolkodik, így csak összefonja a karjait a lány dereka mögött és vált a zene ritmusára, kicsivel gyorsabb lesz az ütem, nem túlzottan, még nekik éppen megfelel. Ha valamilyen csoda folytán itt beindulna a buli, ő lenne az első aki lelépne, és húzná magával a lányt is, akit biztos, hogy eltaposnának. De amíg a zene kellemes, andalító, tőle aztán szédeleghetnek a tánctéren is. Ő valahogy, valamiért nem érzi át igazán ezt a dolgot, de örül, hogy közel lehet a törpéhez és, hogy boldognak látja. Ha ezt jelenti a tánc, ám legyen. Szakértője soha nem lesz a dolognak.
- Örülök, hogy így gondolod. Jó végre mosolyogni látni.
Bólogat a mondandója közben, mert tényleg így gondolja. Luca végre boldog és majd kiugrik a szíve a gondolattól, hogy ez mind miatta van. Élének él még benne a kép, amikor Luca nemhogy nevetni, mosolyogni is képtelen volt. Már ott eldöntötte, hogy ő soha nem fogja bántani, képtelen lenne ezt még egyszer végignézni. De ez már remélhetőleg a múlté.
- Huszonnégy, huszonöt otthon kell lennem, de utána jövök vissza. De mit szólnál ha a Szilveszterkor elmennénk Budapestre? Van a nagynénémnek egy lakása, ami tök üresen áll, még nem döntöttük el, hogy mit csinálunk vele.
A nagynéni öregek otthonában van, ugyanis szegény nem épp beszámítható, de ez a történet szempontjából már lényegtelen. Kíváncsian várta, hogy mi lesz a válasz, nem akarta erőltetni, nem tudta még, hogy Lucának milyen tervei vannak az Újévre, úgyhogy ez csak egy lehetőség.
  
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2014. december 26. 16:22 | Link

Vince;;
[ruha | cipő | haj]


Mert olyan jó ez az egész...
Jelenleg nem érdekelte senki és semmi más, mint ők itt ketten, ez így is volt rendjén. Élt a pillanatnak és csak hagyta, hogy peregjen az idő a feje felett. Nem tartott különösebben soha a tömegtől, navinéshez képest bőven jól szocializálódott, sok emberre találkozott már és nem riadt vissza tömegbe menni jobb napjaiban. Ez az elmúlt időszakra viszont nem volt igaz, teljesen elkerült minden plusz, új vagy felesleges kontaktust, tényleg csak a legszűkebb körben mocorgott, ott se túl nagy életkedvvel, ebből adódna, hogy most is feszenghetne, mégis csak önmaga, végre. Mosolyog, ölelget, fecseg, kérlel és elvarázsol, úgy egyben és lucásan. Nem megy semmi egyről a kettőre, de ők már sokat számolgattak együtt...
- Így érzem, nem csak gondolom, és ez hiányzott...
Javítja ki, vagy helyesbít, ahogy tetszik igazából most is mosolyog, mert nem bír magával, még nincs azon az ugrálunk és pattogunk mindenen tapsikolva szinten, de előbb-utóbb elérkeznek ide is, mondjuk ettől tart is kicsit a Törpe. Tudja magáról mennyire sok tud olykor lenni, meg lelőhetetlen, néha kicsit idegesítő... Hajh, nem egyszerű mégsem annyira, mint hitte magáról. Legalábbis viselkedésben biztosan nem. Így inkább békésen lépked, fordul, éppen ahogy jön a lépés, miközben a karácsonyról érdeklődik.
- Én azt hiszem maradok. Szilveszter? Ühüm.
Ejha, ez mind? Persze, kicsit meglepte a dolog, de olyan örömtelien, szóval tetszik neki a dolog, de pillanatok alatt kúszott a gondolataiba az a kis cseverészésük Zoéval az utazgatásairól. Persze ez közel sem azzal egyenlő, nem fenyegeti ugyan az, ebben nagyon bízik és hisz is benne. El akar menni, csak éppen a válaszolása ilyen bugyuta. Plusz megígérte, hogy többet nagyon a falun kívül se lép a tudtuk nélkül, erről is biztos szólni fog valamelyik tesónak, mert mért ne tenné? Bár nem Benjivel fogja kezdeni.
- Szívesen megyek, biztos jó lesz.
Ahogy kimondja éppen vége is van a számnak, kezeit szép lassan lefelé húzza Vince nyakából, kicsit ágaskodva pedig ad neki egy csókot, aminek elvigyorogja a végét. Milyen kis szétszórt valaki... Körbenézett, de valahogy érezte, hogy ez mára bőven elég szociális közeg volt, mindkettejüknek, így megfogta Vince kezét, aztán ránézett, majd a kijárat felé és vissza.
- Menjünk.
Nem mintha eddig tapasztalt volna bármire ellenkezést, de most elég biztos volt a dologban, hogy valahol máshol, csendesebb helyen sokkal jobb lesz, szóval még időben, a hátuk mögött hallható gyorsult ritmusú számok megjelenése előtt kitopognak innen. Luca egy percre sem ereszti el az eridonost, a lábain biztosan áll, de ahogy a számára félóriásokat kerülgeti, nem valami szívderítő, de aztán ott a terem bejárata és kint is vannak, szerencsére épségben.
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Romhányi Gideon Iván Ezra
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 26. 21:14 | Link

Heni




Mivel nem tudok még valami sokat a lányról, első lépésben megpróbálom minél jobban kiismerni. Ezáltal el fogom tudni érni azt, hogy megismerjem őt, anélkül, hogy ő bármi érdemlegeset megtudhatna rólam. Miért is kellene neki bármit is tudnia? Elégedjen meg a nevemmel. Ha valaki sokat tud, azzal csak a baj van. Főleg az én esetemben. Iván személye csak kitaláció, így minden hozzá köthető történet is az. A sok kitalációnak és hazugságnak pedig sosincs jó vége, mint tudjuk. Ezért vagyok olyan szűkszavú.
Egyszer az egyik lány azt mondta, hogy ez a szűkszavúság egy vonzó tulajdonságom. Én persze felhúzott szemöldökkel néztem rá. A lányok megértése mindig is nehéz feladat volt... De persze én szeretem a nehéz feladatokat, a kihívásokat. Ezen a téren kicsit inkább Eridonos, semmint Navinés jellem vagyok. De nem egy jellemből adódik az, hogy ki milyen is igazán.

 - Remek! Akkor indulhat a nagy végzős bál. - Valahol ezen mondatom közepén sikerül átlépnünk a küszöböt. Egy hófehér birodalomba csöppentünk. Minden rikítóan fehér, már-már zavaró a szemnek ez a sok fehér. Egy picit összehúzom a szemeimet.
 - Ez aztán fehér lett. - Jegyzem meg félhangosan, leginkább magamnak, de neveletlennek se akarok tűnni, aki az orra alatt dörmög, mint egy házsártos vénember, vagy éppen egy futóbolond.
Heni ötletére ezt követően bólintok egyet és lépteinket az asztalok felé kormányozom.

 - Mesélj magadról! A továbbiakra már vannak elképzeléseid? Hol fogsz továbbtanulni? - A jövő kérdése persze már agyonrágott csont, de jobb ötletem nincs. Társalgában nem vagyok túl kreatív. Inkább jó hallgatóság vagyok és nem jó beszélgetőpartner, akinek mindig van újabb és újabb témaötlete. Szóval elég unalmas velem.
Hozzászólásai ebben a témában
Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 26. 23:47 | Link


Amikor egyes anyagok találkoznak,
olyan láncreakcióba lépnek,
amit nem lehet visszafordítani.
Átjárja őket a vonzalom.
Ilyen lehet a szerelem? Ez a kezdete?



- Azt hiszem, hogy képes leszek elviselni.
Válaszoltam neki, de nem néztem felé, csupán elmosolyodtam és a szemem sarkából néztem rá. Ritka számba ment, amikor a hétköznapi dolgok felkeltették az érdeklődésemet így hát ha ez megtörtént, akkor jobb volt, ha a delikvens rögtön belekezdett a mesélésbe, mielőtt az egész szikra hirtelen kialudt volna. Ezúttal azonban nem untam meg a várakozást, nem csak azért, mert Jeremy azonnal belekezdett, hanem mert érdekelt az élete. Furcsa mi? Nekem az volt. Figyelmesen hallgattam, igyekeztem elraktározni minden kis információt, bár amit mondott az meglepett, nem erre számítottam. Elgondolkodva szorítottam össze az ajkaimat, rövid ideig miután befejezte nem is reagáltam, mert nem tudtam, hogy mit is mondhatnék neki.
- Ne is számíts arra, hogy majd minden villámcsapásszerűen rendbe jön. Hiszed eddig nem is tudtatok egymásról.
Csak elképzelni tudom, milyen lehetett, amikor Jeremy csak úgy beállított ide, anélkül, hogy előtte bármiféle életjelet adott volna magáról. Szegény lánynak esélye sem lett volna elküldeni, felkészülni meg aztán pláne nem volt lehetősége. Egy dolog viszont annál inkább szöget üt a fejembe, mint a váratlan találkozás. Ezek szerint Jeremy együtt él egy babával. A gondolat abban a pillanatban megmelengeti a szívemet, bár fogalmam sincs, hogy vajon ő hogy áll hozzá a gyerekekhez. Az biztos, hogy én szeretem őket, bár soha nem voltam fél óránál tovább egy közelében sem, de azalatt az idő alatt nagyon aranyosak voltak, kifejezetten bájosak. Habár láttam már csúnya gyereket is, de akkor is. Az ő unokaöccse
- Szóval, akkor szereted a gyerekeket?
Muszáj volt megkérdeznem, mert nagyon-nagyon kíváncsi voltam. Rögtön elfogott a késztetés, hogy meghívassam magamat hozzájuk, de nem akartam faragatlan lenni, így hát hallgattam és továbbra is kapaszkodtam belé.
- Felejtsd el, táncoljunk.
Nevetek rá, majd lehajolva felemelem a ruhám uszályát és szembefordulva vele a kezénél fogva behúzom a tömegbe, egy olyan helyre, ahol nem taposhatnak rá, majd belekarolva a nyakába összefűzöm az ujjaimat a tarkóján és hagyom, hogy vezessen.
Hozzászólásai ebben a témában
Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV


Loise
offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
Írta: 2014. december 27. 18:13 | Link

~ Karácsonyi Bál ~
(Bárki felkérheti, csatlakozhat hozzá, mert sajna nem találtam senkit aki eljönne vele...)

*Egész éjszaka forgolódtam. Iszonyatosan nyugtalan vagyok, ilyenkor aludni sem tudok. Hajnali 4-kor még megnéztem az órámat az éjjeli szekrényemen, aztán amikor felébredtem már délután 2 óra volt!*
- Basszus!*Azonnal kipattantam az ágyamból és neki álltam a szokásos napi készülődésnek. Fésülködés, mosakodás, átöltözés meg ami még szükséges ahhoz, hogy emberi külsővel rendelkezzem.*
~El fogok késni!~ Folyamatosan ez járt a fejemben, bár valljuk be egyáltalán nem voltam késésben, csak hát annyi mindent kell még tennem a bál előtt. Tökéletesen akarok kinézni a nagy visszatérésem alkalmából. Sajnos jó pár hónap kimaradt a suliból családi okok miatt és bár szünet lesz én akkor is visszautaztam, hiszen a bált nem hagynám ki, ha már minden rendben van otthon. Szóval nekiálltam a lázas készülődésnek. Lementem a faluba fodrászhoz, körmöshöz, sminkeshez, ebédelni, majd visszatértem a kastélyba, hogy magamra ölthessem azt a ruhát, amit egy fárasztó nap végén sikerült beszereznem. Idén kötelező a fehér... én persze most is ki akarok lógni a sorból, úgyhogy olyan meseszép estélyit választottam amiben kék is van. Magamra öltöm tehát a ruhakölteményt, felhúzom a cipőmet, belepillantok a tükörbe és már indulok is. Idén sajnos senki nem hívott el, úgyhogy egyedül kell lemennem. Persze ez annak is betudható, hogy az utóbbi másfél évben nem voltam itt.
- Hűű*Belépve a Nagyterembe engem is elragad a hely, ami idén is meseszép. Már csak ezért is érdemes volt eljönnöm. Kipécézek  magamnak egy asztalt, ahol forró csokoládé gőzölög. Odasétálok, lenyúlok magamnak egy bögrével, majd az egyik oszlopnak támaszkodva, az édes nedűt szürcsölgetve vezetem tekintetem végig a csodás környezeten és a szebbnél-szebben felöltözött hölgyeken és urakon, hátha megpillantok valakit akihez csatlakozni tudnék.

Ünnepi öltözet
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2014. december 28. 19:12
Hozzászólásai ebben a témában
Keresztessy Léda
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 247
Írta: 2014. december 27. 20:31 | Link

Annabell.

öltözet (az fehér).




- Akkor vágjunk bele! - még utoljára végignézett tükörbeli önmagán. A ruha tökéletes volt, nem csoda, hisz Keresztessy nagyival közösen választották - az öreg hölgynek pedig van ízlése! Így is minden apró részletet ellenőrzött, mintha csak az esküvőjére készülne. Ezt a gondolatot pedig jól megmosolyogta. Meg kellett állapítania, így a tükör előtt, hogy ez a fajta mosolygás jól állt neki. Ám ami igazán tetszett a vele szemben álló lányban, a szemei voltak. Nem volt bennük félelem, sem elveszettség... talán egy pici aggodalom, inkább izgalom, hogy minden jól végződjön.
- Menni fog... - biztatta magát. A nagyi is megmondta! Bizony. Léda nem biztos, hogy itt állt volna most, a bálra készülődve, ha előtte nem lett volna az a kínos, majd meglepett, végül megkönnyebbült beszélgetése kedvenc nagymamájával. Persze, Bálint is hozzátett az önbizalmához a maga módján. Ha a világ ellene is fordul majd, akkor is tudta, hogy három emberre biztosan számíthat. A harmadikban inkább csak erősen reménykedett.
Már a folyosó kövein visszhangzottak a fehér cipellők sarkai, Léda fejében pedig Annabell néhány nappal ezelőtti szavai. Még mindig fájt, akármennyiszer felidézte magában, mit vágott a fejéhez az eridonos. Persze, a szőkeség provokálta ki azt a veszekedést. Vagyis, vagyis nem. Az Edictum hibája volt!
Mégis itt volt az ideje feladnia a büszkeségét, a félelmeit... mégsem engedhette, hogy Bell egy Erikkel menjen a bálba. Igaz, fogalma sem volt, ki az az Erik... de a fiút már így ismeretlenül is utálta. Nagyon. Úgyhogy már felkészült arra, hogy a mai estén egy fiúval fog párbajozni, verekedni, ha Ann mégis őt hozta el. Benne volt a pakliban.
Léda írta a levelet, amiben bocsánatot kért, és megígérte a lánynak, hogy ő megy el a bálba vele, csak ne hívjon el mást. Nem tudta felmérni Léda, ez alkalommal mennyire dühítette fel a másikat, így megvolt a lehetősége annak is, hogy Annabell bosszút áll, és faképnél hagyja.
És mégis, a rellonosban akkora elszántság volt, mint még soha. Hajtotta az adrenalin, vagy bármi is volt az, ami az ereiben mérhetetlen sebességgel pumpálta a vért a szíve felé.
A terembe érkezve azonban megtorpant. Nem kellett volna váratlanul érnie őt a sokaság, ami bent fogadta. Kicsit pánikba esett.
Áh, kellene valami szíverősítő.
Ekkor kúszott be a látóterébe egy laposüveg. A pánikroham elmúlt, Léda megrökönyödve pillantott fel az üveghez tartozó srácra. Ez most komoly? Ennyire az arcára volt írva? Talán látásból ismerte az illetőt, idősebb volt nála. Azonban jobbnak látta nem elfogadni az italt, kezével óvatosan eltolta magától a flaskát, jelzésképp. Amint elfordította a fejét a srácról - mert nem akart az arcába nevetni - megpillantotta Annabellt. Milyen szép volt abban a ruhában! Teljesen más.
Ebben a pillanatban az előbbi srác majdnem hasra esett, Léda pedig Bellre pillantva elnevette magát. (így: katt)
Ahogy az eridonoshoz sétált, úgy érezte mindenki őt nézi. Pedig, fogadjunk, a kutya sem törődött velük. Megállt a lány előtt mosolyogva, vett egy nagy levegőt. Ugyanis most jött el az ideje, hogy kiderüljön, mennyire haragszik rá Ann, és, hogy van-e a közelben egy Erik nevezetű srác.
- Szép vagy. Nagyon. - jegyezte meg hamar, hátha ezzel megenyhítette a lányt. Nem tűnt bosszúsnak egyébként, de ahogy a mondás is tartja: Reméld a legjobbat, készülj a legrosszabbra.
Utoljára módosította:Keresztessy Léda, 2014. december 27. 20:31
Hozzászólásai ebben a témában

Jeremy Claythorn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. december 27. 22:42 | Link

Zehyrine

Kinézet

- Mintha őt hallanám, amikor beenged először a házba. - viccelődve fogatta a szemeit, majd a lányra mosolygott. - Neked van valami öcsi, húgi, nővér, bátyus? A szüleid együtt élnek? Az enyémek igen, ami érdekes, hogy még Lexine előtt is, sőt a bátyám még az egész előtt született egy évvel. Ő még a Roxfortban van egy kis ideig, nemsokára végez.
Nem igazán értette, miért is mondta el mindezt a lánynak. Igazán vakmerő akcióba vágott hősünk, ami  azon bukott, hogy Zephyrine elmegy-e a házukhoz a bál után. Igen komoly, és lehetelten dolog volt ez, ezért mindent be kellett vetni.
- Amúgy nagyon... Érdekes velük lakni. Lexinek van egy bizonyos.... személyisége, amit az ember vagy imád, vagy az idegeire megy. Nekem az első van hála az égnek. Olivér meg olyan... Hagyjuk is. Négy hónapja lakok ott, de kétszer, ha beszéltünk. Nem nagyon izgatja a plusz egy lakó dolog. - gyorsan körbenézett a tömeg felett, hogy valahol talán meglátja, de nem.
Viszont valaki mást talált.
Egyből elvigyorodott, amikor szeme megakadt Vincén, a "geek" eridonoson. Ami mégjobban meglepte, az Luca volt. Tudta, hogy valami dögös navist hívott el, de hogy Lucát.... Nos, örült nekik.
- Figyelj, egy kicsit később be szeretnélek mutatni valakiknek, nem bánod? - nézett Sabrára, majd válaszolt a babás kérdésre. Büszke arckifejezéssel mesélt A kis bajnokról. - Noelt? A legmenőbb baba akivel valaha találkoztam. Nem igazán szeretem őket, de ő olyan aranyos... Bár néha este sírdogál, néha én kelek fel hamarabb, mint a szülei, és akkor... de mindegy is.
Zephyrine megfogta a kezét. Kellemes bizsergés futott végig a testén, de nem volt idő, már szedte is hosszú lábait a táncparkett felé. Zeph ujjait a tarkóján pihentette, így elég közel voltak egymáshoz. Lassan lenézett, hogy megtalálja Sabra csokoládébarna szemeit, majd félig suttogva megkérdezte.
- Figyelj, ha van kedved, megnézheted valamikor Noelt. - nem hitte, hogy nővére, vagy annak párja,(vagy akármije) vasvillával kergetnék ki a lányt.
Zeph felnézett rá, és elállt a lélegzete. Így közelről.... Szóval.... Ő nem talált rá szavakat. mozgása lelassult, csak bámult a lányra, majd.
Nos, szerintem mind tudjuk mi történt.
Utoljára módosította:Jeremy Claythorn, 2014. december 27. 22:58
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 28. 02:18 | Link


Amikor egyes anyagok találkoznak,
olyan láncreakcióba lépnek,
amit nem lehet visszafordítani.
Átjárja őket a vonzalom.
Ilyen lehet a szerelem? Ez a kezdete?



- A nőknek általában egy rúgóra jár az agyuk.
Végül is mi mást tanácsolhatnék? Ez egy nagyon nehéz helyzet, még így is, hogy nem hallottam részletesen az egy történetet. Fogalmam sincs, hogyan reagálnék ha kiderülne, hogy van egy eltitkolt testvérem, akiről egészen eddig nem is tudtam. Nyilván ez mondjuk ebben az életben lehetetlen, a szüleimnek nem volt korábbi kapcsolata, csak ők vannak egymásnak. De mi van ha Jeremy is ezt hitte? Azt hiszem jobb lesz, ha karácsonykor rákérdezek anyunál, nem gyanakvás, csak jobb félni, mint megijedni és ha van ilyesmiről szó, akkor felkészülök rá.
- Azért rendes tőlük, hogy befogadtak. Végződhetett volna úgy is, hogy nem hisz neked és az orrodra csapja az ajtót. Akkor mit csináltál volna?
Erősen él benne a gyanú, hogy a srác nem adta volna fel könnyen. Lehet, hogy az első kudarc megrengette volna, de feltalálta volna magát. Végtére is, már a kastélyban is van hol aludnia, ide kezdett el járni. Lelki szemem előtt megjelent a kép, ahogy Jeremy minden nap lemegy a faluba, hogy megpróbálja meggyőzni a nővérét arról, hogy ők tényleg testvérek és, hogy ő milyen jó gyerek.
- Bemutatni? De mégis kinek?
Ijedtség suhant át az arcomon, miközben a fiú válla fölött gyorsan pászátnzi kezdtem a termet, nem tudtam, hogy mit is keresek pontosan de azt hiszem valami árulkodó jel után kutathattam. Nem voltam ijedős lány, bárkivel szemben megálltam, csak az ő szájából sokkal félelmetesebben hangzott, mintha más mondta volna, komolyabb volt.
- Fel szoktál kelni a babához?
Egy pillanatra elérzékenyülnek a vonásaim. Hát melyik lány ne lágyulna el egy ilyen megjegyzéstől. Egy srác, akinek a kezébe alapjáraton egy kiskutyát sem tudtam volna elképzelni, felkel az éjszaka közepén egy síró gyerekhez. Hát ha mással nem is, ezzel végleg levett a lábamról. Bár egy részem tudta, hogy leginkább csak azért kel fel, mert nem tud aludni az ordítástól, de igyekeztem ezt a gondolatot elhessegetni.
- Komolyan? Szerinted a nővéred meg a barátja nem bánná?
Teljesen belelkesültem a gondolatra, bár sejtettem, hogy valami hátsó szándék húzódik a meghívás mögött, de mégsem gondoltam rá negatívan. Vigyorogva csóváltam a fejemet, aztán elkapott a tekintete. Máshogy nézett, ezúttal nem bámult, óvatosan elmosolyodtam, majd kicsit hátrébb dőltem a karjában és hagytam, hogy megcsókoljon. Miért ne tettem volna? Semmi kivetnivalót nem találtam benne. Egy pillanatra elhallhatott a zene, a zsivaj és mindez csak akkor tért vissza, amikor az egész véget ért és ismét kinyitottam a szememet.
- Hát ezt meg miért kaptam?
Kérdeztem mosolyogva, miközben szórakozottan az ajkamba haraptam.
Hozzászólásai ebben a témában
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. december 28. 03:02 | Link

Zehyrine

Kinézet

Nevetni nem nevetett, csak épp szusszantott egyet. Az biztos, hogy egy rugóra jár az agyuk. A Roxfortban így elég könnyű volt hódítani. Persze csak ha nem előzte meg a mardekáros hírneve. Ha gyanútlan volt a hölgyemény, akkor adta a ma született bárányt, de utána nem volt mit tenni. A gondolatmenet végére már azt sem értette, ezek az emlékek miért törtek fel ilyen hirtelen? Biztos nem vágyott vissza, mert.... mert itt már jobb, és ez biztos.
Sokszor elgondolkozott esténként ezen a kérdésen Jeremy, mi lett volna, ha Lexine nem engedi be. Ha Olivér nemet mond, vagy ilyesmi.
- Na látod, azt én sem tudom. Pislogtam volna kettőt, beköltöztem volna a kastélyba, és próbáltam volna meggyőzni Lexinet arról, hogy testvérek vagyunk, és ez jó dolog, minden adandó alkalommal. De szerencsére minden jól ment, és most ott lakok. Meglepően otthonos a vendégszobájuk, azt hiszem, hívhatom már a saját szobámnak.
Sabra megriadt a bemutatás hallatán, és el is kezdte keresni az illetőket. kicsit nyugtató szántékkal, kellemesebb hangnemben szólt hozzá.
- Ne aggódj, bízhatsz bennem, nem barátkozok olyanokkal, akik... nos tudod, szerencsétlenek. A lánnyal szerintem jól ki fogsz jönni. - mosolygott rá barátságosan, majd közelebb húzódott Zephez.
Mikor Sabra rákérdezett, a babás dologra, nem tudta palástolni a zavarát. De nem is akarta. Szabad kezével beletúrt a hajába, majd kínosan felnevetett.
- Ami azt illeti, igen. A múltkor Lexine még rajta is kapott, hogy én csitítgatom. Azóta ha elhallgat, már tudják, intézve van az ügy. Nagyon a szívemhez nőtt...Szerintem nem zavarná őket, az éjjeli ébredésekért cserébe ez jár nekem. Meg Lexi legalább látná, hogy van magánéletem, és nem egész nap otthon lógok. Az első hetekben csak tanulni vártam emberek közé, mert elég volt annyi is bőven a magyar nyelvből. - és ekkor nem létezett más, csak Sabra és ő. Pár másodpercre elfelejtett gondolkozni, azt sem tudta mit kéne tennie, majd mint egy isteni szikra, elcsattant az első csók.
Igen, pont olyan jó volt, mint ahogy képzelte. Vagy még jobb is.
- Kíváncsi voltam... - ennyit tudott kipréselni, még mindig a lány hatása alatt volt.
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 28. 12:54 | Link


Amikor egyes anyagok találkoznak,
olyan láncreakcióba lépnek,
amit nem lehet visszafordítani.
Átjárja őket a vonzalom.
Ilyen lehet a szerelem? Ez a kezdete?



- Talán sejtette, hogy igazat mondasz. Lehet, hogy jók a megérzései. Bár kétlem, hogy könnyen elfogadta volna a tényt.
Elképzelni sem tudom, hogy milyen csonka családba felnőni. Azt meg főleg nem, hogy milyen anya az olyan, amelyik lemond a saját gyermekéről és a sorsára hagyja. Ha jól sejtettem, valami ilyesmi történhetett, hiszen Jeremy a szüleivel nőtt fel, Lexine viszont csak édesapjával, amiből az következik, hogy az édesanyja nem vett részt az életében. Hát, érdekes. Ezek után én biztos nem lennék kíváncsi senkire és semmire, ami onnan jön. A büszkeségem nem engedné. Szerencsére Jeremy testvére nem volt ennyire elutasító, de hát, ezt jelleme válogatja.
- Lánnyal? Mit akarsz ezzel mondani?
Tényleg a féltékenység hangja lett volna? Kezdek összezavarodni. Ha a nővérének szeretne bemutatni, akkor miért nem így mondja? Az egész annyira titokzatos és ez zavar. Nem szeretem a titkokat, ideges leszek tőlük, mert nem hagy nyugodni a gondolat, hogy valami vár rám, ami homályba burkolózik. Egy pillanatra az égnek emelem a tekintetemet, majd félreteszem ezt a dolgot, próbálok nem foglalkozni vele. Helyette egy sokkal kedvesebb témára reagálok. Még mindig nehéz elképzelni az egészet, de valahogy mégsem áll távol annyira Jeremytől, tetszik ez a kettősség, ez teszi érdekessé.
- Szívesen megyek, bár nem értek a gyerekekhez. Eddig valahogy jól állt nekik a távolság. Meg amúgy sem találkoztam még sok babával, mármint, a közvetlen környezetünkben nem volt senkinek.
Végtére is, nem lehet olyan nehéz ugye? Igaz, hogy sír és nyáladzik és szívesen pakolja ki az ebédjét a pólódra, de nem lehet akkora nagy szám, az ember előbb vagy utóbb beletanul, főleg egy nő.
- Szóval kíváncsi mi?
Nevetve csóválom a fejemet, amolyan "ez olyan tipikus" arccal. Egy ideig még táncolunk, majd Jeremy felajánlja, hogy ideje lesz lelépni, mert az esténknek még koránt sincs vége, úgyhogy elhagyjuk a Nagytermet.
Hozzászólásai ebben a témában
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
..party rock is in a house tonight..
Írta: 2014. december 28. 16:51
| Link


öltözet

Futólag pillant az órára, nem azért, mintha sokallná a perceket, hanem inkább úgy, mint aki az adott szituációhoz illő dolgot kívánna csinálni. A nagy izgalomban elfelejtette a pontos időpontot a találkához, és ez bosszantja, hiszen nem akarja, hogy a lány azt gondolja, hogy jól átverte és felültette. Inkább elszakítja tekintetét az óráról, szusszanva, és a tömegre pillanat. A szeme már jojózik, annyiféle csillám, strasszkő, vagy épp színes apróság kerül eléje. Megrázza a fejét, és inkább a saját cipője orrát vizsgálja, nem-e lett poros, nem-e léptek rá a nagy sietségben. Inkább, mint a sok pici gyöngy csillanását figyelni, míg szemei kiesnek. A lányoknak ez az aranyünnep, tudja, mennyire szeretnek szép ruhába bújni, frizurát alkotni, abba is szép csatokat, meg bigyókat tűzdelni, és akkor még ott a smink is, amit ő nem ért, de ha nekik ez jó, akkor legyen. Bár, vannak olyanok, akik rettentően túlzásba esnek ezzel, vagy épp mással, neki pedig vissza kell fognia magát, hogy ne kacagja arcon szerencsétlent. Nagyon nehéz.
Mikor felpillant, zsebre tett kezekkel, ismét kutatást indít partnere keresésére. Most azonban nem jojózik a szeme, hiszen hamar kiszúrja őt, szerencse ilyenkor, ha az ember fia kicsit magasabb, és átlát a lányhadsereg feje fölött. Elnézéseket mormolva vág át a tömegen, azokon, akik épp előtte közlekednek, és határozott léptekkel igyekszik felé. Sikeresen a közelébe ér, és még el sem tapossák útközben, fel sem döntik, ahogy az ajtó, és a lány közelébe ér. Arcára az eddigi ábrázat helyett egy mosolyt húz, és beáll elé, jelezve, hogy megérkezett, és még ő is felöltözött a bálra. Nem ezt várta tőle a nép, mi?
- Sziaa. Wáó.. – pillant végig immáron közelről a ruhán, a lányon, persze, nem olyan tapló módon, hanem csak úgy, ahogyan megszemlélni kell azt. – Csinos, nagyon. A ruha is, te is. – bókol, mert azt illik, és mert tényleg szép, bár neki bonyolult, de nem neki kell hordania, szerencsére. Elég furán festene, ha neki kellene ebben a ruhában bevonulnia. Az biztos, hogy maradandó élmény lenne.
- Nos, indulhatunk, mylady? – nyújtja felé végül a kezét, hogy ha készen áll, akkor ne csak az ajtóban maradva ácsorogjanak.
Hozzászólásai ebben a témában


aeromágus tanonc • Family:3ASK.FM
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2014. december 28. 17:41 | Link

Loise




Természetesen a karácsonyi bált én sem hagyom ki, hiszen biztosan nagyon gyönyörű lesz, és jó móka is egyben. A bátyám azt mondta, hogy minden évben csodálatos az ünnepség, és most, hogy a Végzősök bálja is ehhez az eseményhez kapcsolódik, csak még inkább jobb és élvezetesebb lesz az egész. A kikötésre, miszerint fehérben kell megjelenni természetesen figyeltem, és egy egyszerű, de csinos és elegáns miniruhát vettem magamnak. Egyszerűen, és nem túl kirívóan feszül a testemre az enyhén csipkés anyag, melyet a derekamnál egy fekete, vékony övvel fogtam össze. A lábamat szabadon hagyja, ami lehet, hogy nem illik egy ilyen komoly bálhoz, de hát hozzám sem. Így hát nem teketóriáztam sokat azon, hogy vajon illik-e ez a ruha a bálhoz, avagy sem. Nekem tetszik és ez a lényeg. Lábaimat csinos ezüstösen csillogó szandálba bújtattam és habár tegnap még kicsit instabil volt a járásom, mára már eléggé kitapostam és megszoktam a szép cipőket. Hosszú, barna hajamat egyszerűen begöndörítettem, és kiengedve hagytam, így a loknik lágyan hullanak le meztelen vállamra. Ajkamra enyhe, rózsaszínes szájfényt kentem és a szememet is csak visszafogottan sminkeltem ki. Nem vagyok oda a nagyon enyhe sminkekért, inkább a lágy, elegánsabb festést kedvelem.
A Nagyterembe lépve izgatottság lesz úrrá rajtam, és mint egy kislány pillantok fel a plafonra, ahonnan lassan szállingózik a hó. Nem figyelve a körülöttem lévőkre játékosan kapok el egy pelyhet és figyelem hogyan olvad aprócska vízcseppé a tenyeremben. Halkan kuncogok, és csak ezután veszem észre, hogy bizony útban vagyok, így lassan félreállok és elszakítom a tekintetem a plafonról.
Végigpillantok a bálozók között ismerős arcok után kutatva. Találok is néhány évfolyamtársam, és háztársat, akiknek mosolyogva intek oda és jegyzem meg magamban, hogy ilyenkor mindenki olyan gyönyörű. Az egyik oszlopnál azonban kiszúrok egy még gyönyörűbb szőkeséget és szinte villámcsapásként tudatosul bennem ki az: Loise. Néhány másodpercek gondolkozom csak, majd lelkesen, kicsit szégyenlős mosollyal indulok meg a lány felé, aki egykedvűen és magányosan iszogatja a forró csokiját. Bátortalanul közelítem meg, majd megállok előtte és csodálkozva mosolyodom el, áhítattal az arcomon.
- Annyira gyönyörű vagy ebben a ruhában! - a szemem hatalmasra nyílik és szégyenlős mosoly kúszik az arcomra, majd lesütöm a szememet.
- Szia, Isabella vagyok. Isabella Woodrow - mutatkozom be a cipőmnek, majd miután a teljes nevemet elárulom, lassan felpillantok a pilláim alól a lánykára, hogy vajon leesett-e neki, hogy ki vagyok.
Hozzászólásai ebben a témában

Woodrow Hugi
Fahéj
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 28. 18:47 | Link

Iván
Ruha, Cipellő

Szeretek ismerkedni és barátkozni, talán ez vezényelt akkor is, amikor belementem, hogy Ivánnal menjek a végzős bálra. Mert ez az ünnepség fontos esemény számomra, elvégre is egy életben mindenki csak egyszer ötödikes és táncolhat ünnepeltként. Kedvesnek tűnt, bár valamit éreztem rajta, valami furcsát, némi visszahúzódást. Gondoltam ez csak az első félórában lesz látható rajta, aztán feloldódik és kiteljesedik majd.
Belekaroltam felém nyújtott karjába és együtt bementünk a nagyterembe. Mindkettőnknek káprázhatott a szemünk a fehérségtől, nekem tetszett a díszlet, igaz nem szerénykedtek a fehérrel, de Iván hangjából nem teljesen érződött a lelkesedés. Egy szerény kis mosollyal folytattam lépteimet, amíg fel nem merült az ötlet, hogy leüljünk az asztalokhoz. Ruhám alsó részét ismét felemelem, hogy lépni tudjak, majd óvatosan, ruhámra vigyázva átlendítettem egyik lábamat az asztal előtti padon, majd mikor már stabilan álltam rajta, a másikat is. Talán ez volt az egyik pillanat a kettő közül, amikor láthatóvá vált a magassarkúm is, a következő nagy valószínűséggel felálláskor és a padból való kimászáskor lesz. Leülök a sütikkel szemben és féloldalasan Iván felé fordulok, aki a jövőmről kérdez.
- Magizoológus szeretnék lenni. Az a tervem, ha minden jól megy és sikerülnek a vizsgáim, hogy itt maradok mestertanoncnak. – Meséltem egy kicsit magamról, majd szokásosan visszakérdeztem. – És neked vannak elképzeléseid? – Elhatároztam, hogy nem hagyom, hogy kibújjon a válaszadás alól, ha ezt a kérdésemet elintézi röviden és gyorsan, akkor kérdezek majd mást.
Bizonyára csak a cukorbetegek és a nagyon elképesztő emberek tudtak volna ellenállni az asztalon viruló finomságoknak. Elvettem egy csokis sütit és eszegetni kezdtem. Reménykedtem, hogy nem valami iszonyat lesz, de kinézete sem arra utalt és amint kiderült, fölösleges volt aggódnom, nagyon finomat választottam.
Hozzászólásai ebben a témában

Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV


Loise
offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
Írta: 2014. december 28. 19:12 | Link

~ Isabella ~


*Minden olyan meseszép... fantasztikus a díszítés, a zene elandalít és az a sok csillogó szempár, káprázatos ruha, mosolygós arc újra boldogsággal tölt el. Mindig is jól éreztem itt magam, de sohasem gondoltam volna, hogy ilyen egyedül is boldog leszek, ahogyan azt sem, hogy ennyi ember között magányos.*
~Imádok itt lenni!~*Sajnos ki kellett hagynom egy kis időt a suliból és bármilyen hihetetlen is baromira hiányzott. Anya nagyon beteg volt és én nem szerettem volna magára hagyni. Szerencsére már minden rendben otthon és most itt is. Bár egyelőre nincs senki, akivel megoszthatnám a gondolataim, az érzéseim, az álmaim vagy akár csak néhány percet a napjaimból. A barátaim nagy része már végzett, vagy egyszerűen csak hazamentek szünetre, de persze olyan is akad, aki itt van a bálba, csak éppen partnerrel. Mosolygok... de mégis bánt, hogy senkim sincs. Majd lesznek új barátok, lesznek új dolgok. Remélem.*
~Segíts.~*Felpillantok az "égre". A hópelyhek tánca ismét mosolyt csal az arcomra. Imádom a telet, a havat, az ünnepeket és azt a varázslatot ami mindezt körülöleli. Igen, ez az igazi varázslat.*
- Öhm... köszönöm*Gondolatmenetemből egy picurka lány ébreszt, aki megdicséri a ruhámat. Hirtelen nem is nagyon tudok mit mondani, a köszönöm is csak úgy jön rutinból. Ismerős... de egyelőre még nem tudom hova tenni. Látom, hogy zavarba van. Végre kimondja a nevét és az én arcomra olyan széles mosoly kerül, mintha csak a bátyjával találkoznék.
- Bella*Mondom ki a nevét csillogó szemekkel, most olyan lehetek kívülről nézve, mint egy ötéves kislány aki az elveszettnek hitt játékát kapja vissza. Leteszem a kezemből a csészét.*
- Loise, bár gondolom ezt kitaláltad*Jegyzem meg egy kuncogás kíséretében, majd megölelem a lányt, persze csak ha hagyja.*
- Úgy örülök Neked!*Ti örültetek már így egy ismeretlen ismerősnek? Mert én még nem az tuti.*
- Nagyon csinos vagy! Nem is tudtam, hogy idejársz! Hogy érzed magad itt?*Szélesen mosolyogva és még mindig tágra nyílt szemekkel pislogok a kis hölgyeményre. Sokat hallottam róla régebben, fényképet is mutatott Caius valamikor, de annak már 2-3 éve... azóta nem is találkoztam vele, csak egy-két levelet váltottunk, aztán már azt sem. Nekem még mindig hiányzik, csak sajnos ezt személyesen sose volt alkalmam elmondani neki.*

Ünnepi öltözet
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2014. december 28. 19:13
Hozzászólásai ebben a témában
Isabella Diana Woodrow
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 39
Összes hsz: 198
Írta: 2014. december 28. 19:47 | Link

Loise


A karácsonyi bál tényleg olyan gyönyörű, ahogy a bátyám elmesélte és bizony így utólag tényleg nagy kár lett volna, hogyha kihagyom. Kedvelem az ilyen bálakat és a bulikat, habár kicsit zárkózott személynek tartom magam. Meg azt hiszem mások is, de mióta az iskolába járok ez jócskán megváltozott. Sokkal nyitottabb lettem az embereket felé, de azt hiszem, hogy ezen nincs mit csodálkozni: egy iskolában, főleg egy ilyen hatalmas iskolában muszáj, hogyha nem akarsz egyedül maradni. Tavaly még itt volt nekem a bátyám, de ő végzett Mestertanoncként és most valahol Angliában röpköd, egy másodosztálybeli csapatban terelőként. Élvezi és örülök neki, hogy megtalálta azt, amire vágyott, mégis hiányzik nekem és ezért kicsit szomorúnak és magányosnak érzem magam. De szerencsére a háztársaimmal igen jól kijövök és a klubhelyiségben is mindig sikerül valami kellemes társaságot találnom magamnak, úgyhogy nem aggódom. Csak egy picit.
A bálra igencsak lelkesen készültem, vettem egy csinos mini koktélruhát, természetesen fehér színben hiszen ez előírás volt. No meg a kisestélyi is, de nagyon remélem, hogy nem fognak kidobni ezzel a mini ruhával. Néhány apró kiegészítő is még elegánsabbá teszi a megjelenésemet, úgyhogy remélem nem lógok ki nagyon a sorból. Persze rengeteg lányon nagy báli ruha van és egy pillanatra elgondolkozom azon, hogy lehet, hogy nekem is ilyen habos-babos ruhát kellett volna választanom, de végül egy hang a szívemben meggyőz róla, hogy az nem én lennék. Ez a koktélruha tökéletesen illik hozzám és a személyiségemhez, és egy nagy báli ruhában vélhetőleg nem érezném jól magam.
Miután kigyönyörködtem magam a díszítésben és a hópelyhek varázsában, végigfuttatom a szememet a vendégseregen. Számos ismerőst pillantok meg, akiknek mosolyogva integetek, vagy köszönök és elégedetten konstatálom, hogy azért vannak egy páran ahhoz képest, hogy most kezdtem a második évemet itt a Bagolykőben. Tekintetem egy gyönyörű fehér-világoskék ruhán akad meg és egy Szöszin, akit ismerem. Ismerek? Hát, ez így elég nagy ferdítés, de valahogy úgy... Loise-on.
Kissé feszélyezve érzem magam, de azért határozottan indulok meg a lány felé, hogy előtte néhány lépéssel megroggyanjanak a lábaim és kicsit elbizonytalanodjak. Végül mégiscsak odalépek hozzá és közlöm vele, hogy mennyire gyönyörű ebben a ruhában. Tényleg sikerült eltalálnia a ruhát, nagyon tetszik! Enyhe féltékenységet érzek, de amilyen hamar jön az érzés, olyan hamar el is múlik. A lány reflexszerűen köszöni meg a bókot, amin kicsit kuncogok. Valószínű a mai este folyamán már nagyon sokan mondták ezt neki (és bizonyára még fogják is), és már a nyelvén van az egyszerű, reflexszerű "Köszönöm." Hogy ne nézzen totálisan idiótának, bemutatkozom, és hogy kicsit nagyobb legyen a meglepetés, a vezetéknevemet is hozzátoldom a keresztnevemhez, hogy biztos legyen benne, ki is vagyok. Látom a csillogást és a felismert a szemében, amire az én mosolyosom is szélesebb lesz. A szeretett becenevemen köszönt, majd hirtelen meg is ölel. Nem igazán tudom ezt a mozdulatot hova tenni és mivel én vélhetőleg nem vagyok annyira nyitott, mint Loise, kicsit feszélyez is a mozdulat, de azért lágyan a felkarjára teszem a kezemet és végigsimítok rajta. Zavarban érzem magam, miután elenged, de a szégyenlős mosoly még mindig ott van az arcomon.
- Igen - válaszolok a nevemre, és a fülem mögé tűrök egy kósza tincset zavarom jeléül.
- Ne haragudj, hogy csak így Rád törtem, de megláttalak és egyből felismertelek - nézek a lányra mosolyogva és kicsit oldalra billentem a fejemet.
- Tényleg nagyon szép ez a ruha - simítok végig a lány szoknyáján. A lány persze bemutatkozik, amire csak titokzatosan mosolyogva biccentek.
- Köszönöm... Bár elnézve a legtöbb lányt kicsit alulöltözöttnek érzem magam - nevetem el magam és látszik, hogy tényleg kicsit zavarban vagyok a miniruhám miatt. De hát most már nem fogom átöltözni, vagy ilyesmi, úgyhogy ez van.
- Tavaly kezdtem a sulit, most vagyok másodéves. Varázslatos ez a hely, épp annyira, ahogy Caius beharangozta - csillan meg a szemem, és nevetem el magam megint.
- Azt is mondta, hogy ne hagyjam ki a karácsonyi bált, mert eszméletlen élmény, és hát... Tényleg az, igaza volt - mondom lelkesen és körbenézek, ismét a pelyheket csodálva. Miközben a bátyámról beszélek, Loise észreveheti, hogy ugyan az a szeretetteljes csillogás jelenik meg a szememben, mint ami Caiusnak szokott, hogyha a családjáról beszél. Látszik, hogy én is mennyire szeretem őket.
- Nem akarok ám zavarni, ne haragudj - sütöm le a szememet és körbenézek, Loise partnerét keresve.
Hozzászólásai ebben a témában

Woodrow Hugi
Fahéj
Anthony E. Blake
INAKTÍV


† Tony †
offline
RPG hsz: 67
Összes hsz: 439
Írta: 2014. december 29. 18:23 | Link

Aileen Aurora
A karácsonyi bálon.

A megjegyzése, hogy azért másban is tehetséges vagyok egy szórakozott mosolyt csalt az arcomra, mivel egy tény az, hogy gyakran alszom az órákon, de a másik az, hogy ennek ellenére ha éppen kedvem van tényleg szoktam festeni, ha a kedvem is megengedi ezt a luxust.
- Most festek otthon egy festményt, emlékezetből. - jegyeztem meg rápillantva, hogy de, igenis gyakorlok, csak nem gyakran teszem és nem verem nagydobra a dolgot. - De azért majd ráhajtok, megígérem, mert tudom hogy ez neked fontos és szereted a művészetet. - mondtam abszolút őszintén, majd a ruháján tekintek végig és megjegyzem, hogy nemsemmi, ráadásul még az a pír az arcán, képtelen voltam megállni, hogy ne vigyorogjak rá. Érdeklődve hallgatom a hosszú monológot és bólintok egy aprót, hogy tudassam vele, egyetértek még ha csak részben is.
- Ugyan! – legyintettem egyszerűen. - Egy ilyen szép hölgynek jár a virág. - mondom és elgondolkozom egy pillanatra keresve a megfelelő szót, mivel ha angolul kezdek el magyarázni, az eléggé érdekesen jönne ki. - Szólásszabadság van ez tényleg igaz, de azért mindent nem mondhatunk ki. Biztos vagyok benne, hogy minden szónak súlya van, hiszen ha nem lenne, akkor teljes káosz törne ki. Mondjuk vegyük figyelembe azt, hogy mi sem mondjuk el a varázstalanoknak azt, hogy mi magunk képesek vagyunk varázsolni, szóval azért valamennyi korlátozás van. Ami pedig a kiábrándulást illeti...  - néztem az ajtó felé. - Biztos vagyok benne, hogy ez csak kitaláció. Az, hogy okos dolgokat mondasz nekem az nem számít kiábrándítónak még ha lehet, hogy elfog térni pár dologban a véleményünk, akkor sem. Én tisztelem az okos nőket. - nevettem fel, mert ez így eléggé furán hangzott, még tőlem is. Miután a virágot a csuklójára tettem és minden rendben volt, akkor végül rákérdeztem arra, hogy bemegyünk-e a bálra és ő igennel válaszolt, majd belém is karolt.  Belépve elsőre zavaró volt az nagy fehérség ami fogadott. Kellett pár másodperc míg megszoktam a környezetemet és felmérjem. Nem volt rossz, egészen jól megoldották a díszítést és a többit.
- Ügyesek ezek a Dökösök. Mindig kitalálnak valami érdekeset a számunkra. - jegyeztem meg, majd beljebb vezettem. A sok fehér még zavart egy kicsit, de nem volt vészes. Érdeklődve pillantottam a tanárnőre, hogy mit is szeretne csinálni, mivel ő a hölgy, az ő szava diktál, legalábbis nálam.
- Mihez lenne kedved? - kérdeztem meg tőle és vártam, hogy mit válaszol rá, ám közben felpillantottam a hóesésre. Azért örültem neki, hogy nem a fejemen landol, mert annak most nem örültem volna.
Hozzászólásai ebben a témában

Grace gardedámja / Gaby írórabszolgája!/ Kérdezz! / Paloma
Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2014. december 30. 23:48 | Link

Kiranella Amorden

A bálban

Amint belépek a terembe, fehér talárban, ledöbbenek. Túl nagy a tömeg és engem ez nyomaszt. Megint előjön rajtam a szorongás, a nehéz légzés. Mégis csak hiba volt elhívni egy ismeretlen Rellonost. De ha most megfutamodok, meg fog haragudni. Nem jó ez, sehogy sem. Saját csapdámba estem. Körbenézek a termen, gondolataim alig hallom a hangos zsivajtól. Nem látom partnerem, így kicsit nyugodtabban engedek a tüneteknek, kezdenek láthatóvá válni. Remegek, zihálok, izzadok. Remek, most még szédülök is. Áhhh én idióta, minek kértem fel azt a lányt? Maradtam volna csendben és inkább beszélgettem volna vele. Nincs kedvem az egészhez.
Ahogy fordulnék sarkon, nekem jön egy diák. Ez hiányzott. Még valamit mormol az orra alatt. Elegem van. Nem maradok itt.
Kiviharzok a terem elé, mélyeket lélegezni és megnyugodni. Nem jobb, így arcom az ablakhoz érintem. Hűt és segít. Szuper, ezzel elvagyok. Ekkor picit kinyitom az szemem és megpillantom a lányt.

-Szia! Milyen jól áll a ruha! Bocsi, csak elfelejtettem mondani, hogy tömegiszonyom van. Sajnálom! Megértem ha mérges vagy és haragszol.

Az utolsó mondatnál lógatom az orrom, nem vagyok társasági személy. Gyűlölöm a tömeget. Sírhatnékom van. Elment a kedvem az egésztől. Bár ne tettem volna meg.
Hozzászólásai ebben a témában

"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz
Jake Sandder
INAKTÍV


Blöff | Bátty | Álom xD
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 166
Írta: 2014. december 31. 00:54 | Link

Lavia

Öltözet


A lány elfogadja a felé nyújtott kezet, így szép lassan minden félelme kezd eltünedezni. A dicséretre is olyan választ kap, amilyet a legtöbb lány szokott adni egy ilyen esetben, így mosolyogva néz a szaloncukros hasonlat után a kissé zavart lányra.
- Akkor én is köszönöm!
Kacsint egyet válaszképpen majd élvezi, ahogy a fényár és a hópelyhek beborítják őket a teremben. Talán a legjobb szó a varázslatos az ilyen fantasztikus látványhoz illően. Tekintetét körbejáratja a többi ittlévő diákon, majd az asztalokon.
- Tudod, nem tudom elképzelni ugyanezt rózsaszínben.
Fordul a lány felé.
- De ha mégis megtörténne… na jó, nem akarom elképzelni.
Produkál egy mosolygós grimaszt, ahogy felelevenedik előtte a rózsaszín lányok halmaza. Brr… nem tagadás, van akinek jól áll, de legtöbbször még azoknak sem, bármennyire is ragaszkodnak az elképzeléseikhez. Ahogy a mellette lépkedő Lavia-ra pillant, még is meg van róla győződve, hogy ő nem ilyen. Ez azért derűvel tölti el.
- Nem, egyáltalán nem.
Néz a lányra bíztatóan, hogy tényleg ne érezze e miatt kényelmetlenül magát.
- Egyébként pedig, van amire érdemes várni.
Bókol illendően, hiszen a bál a lányok napja, akármennyire is szeretik tagadni. Innentől már gördülékenyen folynak a szavak. Kezdetnek ugyan el kell indulni a ’hogy vagy?’ és barátai környezetéből, de ahogy múlik az idő és a csoki szökőkút varázsa is bűvöli az érzékszerveket, úgy lesz egyre hangulatosabb és édesebb a bál is. Még a tánc sem csorbít rajta. Nem sűrűn fordul meg a parketten, de a miatt nyugodt lehet mindig is, hogy ő tud táncolni. Még ha nem is veri nagy dobara.
Hozzászólásai ebben a témában

Kiranella Amorden
INAKTÍV


Belle au bois dormant
offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 99
Írta: 2014. december 31. 18:15 | Link

Kilt Zoltán

kinézet

Vidáman szaladok fel a lépcsőn, majd csillogó fehér öltözékemben szinte szaladok a bál felé. Magamban már lejátszottam milyen szép is lesz, ahogyan a sok csillogó és fehér ruha a bálban forog és nagyon vágyom már rá, hogy én is ott táncoljak közöttük. Lehet találkozom majd a barátaimmal is, bár nem kérdeztem meg őket eljönnek, vagy sem. Sokat bajlódtam az előkészületekkel. Végre sikerült a hajamat nem kis munka után úgy megigazítani, hogy minden tincs a helyére kerüljön. Nagyon nagy szerencsém volt, hogy az utolsó pillanatban, találkoztam Zolival. Harmadéves és nagyon kedvesnek tűnt, elhívott a bálba és miért is ne örülhetnék ennek? Kimondottan jó kedvem van, ahogyan sietek a teremhez és kellemes egészséges izgatottságot érzek. Valószínűleg Zoli ott vár már, amilyen udvariasan kért meg, hogy kísérjem el biztosan ő ért oda előbb. Nem akartam megváratni, de tényleg sok bajom volt mire minden tincsem a helyére került. Meg is látom hamarosan az, ablaknál áll, de valahogy… mintha… rosszul lenne szegény. Kicsit megtorpanok, de aztán odasietek hozzá. Meghallgatom, hogy mi is a probléma és nagyot nézek. Tömeg iszonya van és ennek ellenére elhívott? Ez igazán bátor tőle. Biztosan látta milyen lelkesen készültem és ezért hívott el, ez azért aranyos tőle.
-Szia! Te is jól nézel ki, jól áll a fehér. Különben dehogy haragszom! Igaz nem mondtad, de attól még nem haragszom. Tudod az egyik nagynéném is rosszul lesz a tömegben, pedig, ha belegondolsz, akkor abban lehet a leginkább eltűnni a szemek elől.
Kicsit toporgok tanácstalanul és a terem felé nézek, ahol már nagyon úgy tűnik javában áll a bál. Kicsit közelebb lépek a fiúhoz, hogy ne hallja csak ő.
-Kedves vagy, hogy annak ellenére elhívtál, hogy tömeg iszonyod van.
Mosolygok egyet, mert ezt én figyelmesnek értékelem és nem zavar, hogy más mit gondol. Már a számon van, hogy akkor hagyjuk az egészet, de eszembe jut Fleur nénikém aki szintén nem szereti a tömeget és mindig azt mondja a metrónál, ha arra visz az utunk és tolongani kell, hogy "Csak gyorsan gyerünk, ha nem figyelek oda semmi bajom!". Kicsit még közelebb lépek új ismerősömhöz és a vállára teszem a kezemet jelezve, hogy együtt érzek, mert láthatóan nagyon lógatja az orrát.
-Semmi baj. Szóval tudod Fleur nénikém sem bírja a tömeget, de van egy jó ellenszere. Gyerünk gyorsan be és ne figyelj a tömegre csak mondjuk rám, rendben? Mehet?
Megfogom a kezét mosolyogva és húzom is magam után, ha jön akkor biztosan hamar bekerülünk az ajtón közben folyamatosan kutat a szemem ismerős arcok után és meg is látom Kámea barátnőmet egy fiúval, de tekintettel rá és Zolira most nem üdvözlöm hangosan inkább csak mosolygok egyet felé, ha észreveszi akkor, majd intek neki. Ha Zoli idáig velem jött akkor húzom magammal tovább és a forgatagban keresek egy nyugodtabb sarkot, ahol megállhatunk és lehetőleg úgy állok, hogy én nézzek a tömeg felé ő meg csak engem lásson és a dekorációt mögöttem.
-Na ugye, nem is volt olyan vészes. Jobban érzed magad?  
Mosolygok rá megint bátorítás képen és nagyon remélem, hogy most már valamivel jobban van.
Utoljára módosította:Kiranella Amorden, 2015. január 5. 22:43
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2014. december 31. 19:59 | Link

Végzős bál - Léda
Ruha

Sokat vártam ettől az esettől. Tudom, hogy ha nem jönne el, mérhetetlenül dühös lennék, és megtapasztalná az én hisztimet. Az igazit, amitől még Tilda is meg szokott ijedni. Nem mintha olyan sokszor akadtam volna már túlságosan ki, de Léda most biztos felhúzna, ha nem jönne el mégsem. Tehát sokat vártam, de nagyon tartottam is ettől a naptól. Mégis megígértem magamnak, hogyha eljön, akkor kedves leszek. Annak ellenére, hogy a legutóbbi kis beszélgetésünkkor majdnem felpofoztam, bíztam benne, hogy eljön. Egyszer csak megjelent. Gyönyörű volt, letaglózóan szép. Amúgy is szép, de ma igazán kitett magáért, és rám mosolygott. Igaz idegesen, de én is az vagyok. Oké, most aztán mindenki megtudja, aki itt van, mondjuk én sem így akartam bevezetni ezt az egészet a köztudatba, de már nem akarom visszacsinálni. végzősek vagyunk, vizsgáink lesznek, utánunk a vízözön.
- Te szebb vagy - nézek a szemébe, de gombóc tolul a torkomba. Épp most kapna el a félelem, milyen égő már! Látom, ahogy kémlel valaki után, talán meghívta volna más is? Nem csodálkoztam volna, a legjobb csaj a suliban. Csak álltunk egymás előtt, mint két szerencsétlen, aztán megfogtam a kezét, és közelebb léptem hozzá.
- Hiányoztál te ütődött – vigyorogtam most már teljes szívemből, és átkaroltam őt szorosan, és magamhoz szorítottam. Ezt vehetjük a bocsánatának elfogadásának, felnéztem rá, majd egy gyors csókot nyomtam az édes ajkaira. Aztán megráztam egy kicsit magam, és belékaroltam. Határozottan húzni kezdtem a parkett felé, hiszen lassan elindult a végzős bál, és a táncot hagyományosan mi kezdtük.
- Na, most mutasd meg, mit tudsz – mosolyogtam rá kedvesen, és nagyon jól éreztem magam hirtelen. Minden kétség elmúlt, reménykedtem benne, hogy nem csak egy estéig tart majd. Léda most már nem visszakozhatott és mindenki láthatta, hogy együtt vagyunk. Szerintem ezzel nem lesz problémánk többet. Nem is volt olyan rossz ötlet elhívni őt ide!
Hozzászólásai ebben a témában

Jeges Kventin Dioméd
INAKTÍV


Apuka
offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 1599
Írta: 2015. január 1. 15:07 | Link

Cath
nekem való

Mikor a barátnőmet megláttam, elszálltak az aggályaim. Csak őt láttam, még a fehér ruhában is csak őt, és nem a jövőmet láttam. Jó érzés volt átölelni, és bevezetni a terembe, csak az volt rossz, mikor felhozta a kényes témát. Elhúztam a számat, kissé bűnbánó arccal pillantottam le rá, majd körbenéztem, hogy addig se kelljen válaszolnom.
- Inkább félek. Nem akarok gyűrűt, sem felhajtást... - vállaimat felhúztam, mintha ezzel védekezhetnék bármi ellen is.
Szerencse, hogy elterelte a témát. A forrócsokinál felhúztam a szemöldököm amolyan "komolyan?" arckifejezéssel és nagyokat pislogtam.
- Ha olyat akarsz belém önteni, meghalok mielőtt a vesztembe rohannék - mondtam teljes komolysággal.
Idő közben eloldalaztunk az asztalokhoz. Én ital helyett pár sütivel szórakoztattam el magam, meg egy pohár vízzel, amit szépen lehűtöttem amíg a kezemben tartottam.
Tetszett a díszítés, meg a hóesés, végre teljesen otthonosan éreztem magam.
Az idő telt, Cattel nagyon jól éreztem magam, amikor pedig a végzős bál kezdődött, odavezettem a tömegbe, és hátulról öleltem át. Jó volt így nézni a táncolókat, aztán mikor többen lettek, megfogtam a kezét, és szó nélkül vezettem be a többiek közé.
- Ez elég...romantikus - mondtam vigyorogva, mondjuk inkább a nyálas jelzőt használtam volna. - Örülök, hogy velem jöttél. Mással nem lennék szívesen itt.
Hozzászólásai ebben a témában
Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2015. január 1. 23:50 | Link

Kiranella Amorden

Megérkezik a partnerem, gyönyörűbb mint a társalgóban volt. Ettől kicsit jobban érzem magam. Nem haragszik, amiért ez az állapotom van. Kedves próbál lenni, azzal, hogy a tömeg elől így lehet eltűnni. Nos igen, ahogy Holmes mondja: "A túlzott feltűnés, eltűnés" Hát lehet benne valami.

- Örülök, hogy nem haragszol. Megnyugtatsz ezzel!

Megtudom, hogy a rokonságában is van ilyen személy, majd haditervvel áll elő. Milyen figyelmes.

- Sajnálom a nénikéd! Rendben, mehet.

erősen koncentrálva indulok meg vele a bálba. Húz, ami nem baj, ilyenkor pont jól jön, mert én tuti megállnék a tömeg közepén. Egyszer csak megtorpanok és vele szemben helyezkedek el, ő a tömeget látja.

- Valamelyest jobb, tudod a fülem ettől még hall.

nevetem el magam, majd mély levegőt véve megfordulok, hogy végigmérhessek a tömegen. Ha jól látom pár Levitás társam is itt van, de a nagy tömeg mozgása miatt nem látom.

- Nos akkor mi lesz? Táncolunk? Hisz ez a bál lényege.

Mosolygok, közben magamban igyekszem lenyugodni és a tömegiszonyt leküzdeni. Kívülről nem is látszik, mekkora csata zajlik bennem, hogy itt maradjak és ne okozzak egy kedves lánynak egy rossz báli élményt.
Hozzászólásai ebben a témában

"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz

Oldalak: « 1 [2] 3 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet