Tiffany Elswood

Mivel elvesztette a bátyjával kötött fogadást, úgy döntött, hogy talán az lesz a legjobb megoldás, hogy szóba elegyedjen másokkal, hogy valami olyan helyre megy, ahol vannak is emberek. Alapvetően szívesen elkerülte az ilyeneket, és inkább az Eridon kis konyháját használta, ha megéhezett, de ez most becsületbeli ügy volt, úgyhogy összeszedte magát és lebattyogott a hosszú lépcsősoron, és mivel vacsoratájt járt éppen az idő, leült a Nagyteremben a háza asztalához. Egyelőre a legvégére, mert úgy vélte, jobb lesz először felmérni a terepet és az embereket, és legjobb lenne, ha kiszúrna magának egy szimpatikus egyedet, mielőtt bárki hozzászól.
Persze nem arról volt szó, hogy félt volna, nem, az távol állt tőle, egyszerűen csak nem szerette az embereket, és nem akart szóba elegyedni velük. Ez, amíg otthon voltak, nem volt nehéz, mert egy maroknyi családtagon és szolgálón kívül csak összejövetelek alkalmával kellett jópofiznia, most viszont nonstop betolakodott valaki a személyes terébe, ne adj Isten, még a holmijához is hozzányúltak. Nem, ez csak Gareth-nek volt szabad, senki másnak.
Na de vissza a nézelődéshez. Akárhogy is bámulta a szállingózó embereket, egyszerűen nem talált magának olyat köztük, akit szívesen megszólított volna. Itt egy vörös hajú röhhencs, amott egy feketébe burkolózott gyászhuszár... Milyen jó is lenne, ha a fejükbe láthatna! Akkor tudná, milyenek a gondolataik, kit rejt a külső álca. Mert ez mind csak álca, ebben biztos volt, hiszen ő maga is álarcot hord. Csöndes, nyugodt külső mögé rejti vizsgálódását, és a tényt, hogy az emberek leginkább tudományos szempontból érdeklik.
Fintorgott egyet, mert rájött, hogy ez így nem fog menni, viszont ha már úgyis lejött, akkor legalább egy tányér forró levest maga elé vett, hogy ne legyen felesleges íz út.

Tiffany Elswood

Mivel elvesztette a bátyjával kötött fogadást, úgy döntött, hogy talán az lesz a legjobb megoldás, hogy szóba elegyedjen másokkal, hogy valami olyan helyre megy, ahol vannak is emberek. Alapvetően szívesen elkerülte az ilyeneket, és inkább az Eridon kis konyháját használta, ha megéhezett, de ez most becsületbeli ügy volt, úgyhogy összeszedte magát és lebattyogott a hosszú lépcsősoron, és mivel vacsoratájt járt éppen az idő, leült a Nagyteremben a háza asztalához. Egyelőre a legvégére, mert úgy vélte, jobb lesz először felmérni a terepet és az embereket, és legjobb lenne, ha kiszúrna magának egy szimpatikus egyedet, mielőtt bárki hozzászól.
Persze nem arról volt szó, hogy félt volna, nem, az távol állt tőle, egyszerűen csak nem szerette az embereket, és nem akart szóba elegyedni velük. Ez, amíg otthon voltak, nem volt nehéz, mert egy maroknyi családtagon és szolgálón kívül csak összejövetelek alkalmával kellett jópofiznia, most viszont nonstop betolakodott valaki a személyes terébe, ne adj Isten, még a holmijához is hozzányúltak. Nem, ez csak Gareth-nek volt szabad, senki másnak.
Na de vissza a nézelődéshez. Akárhogy is bámulta a szállingózó embereket, egyszerűen nem talált magának olyat köztük, akit szívesen megszólított volna. Itt egy vörös hajú röhhencs, amott egy feketébe burkolózott gyászhuszár... Milyen jó is lenne, ha a fejükbe láthatna! Akkor tudná, milyenek a gondolataik, kit rejt a külső álca. Mert ez mind csak álca, ebben biztos volt, hiszen ő maga is álarcot hord. Csöndes, nyugodt külső mögé rejti vizsgálódását, és a tényt, hogy az emberek leginkább tudományos szempontból érdeklik.
Fintorgott egyet, mert rájött, hogy ez így nem fog menni, viszont ha már úgyis lejött, akkor legalább egy tányér forró levest maga elé vett, hogy ne legyen felesleges íz út.

Jared Nightingale

 A szünidőnek lassan vége, a nyár már végleg elmúlt, s egyre több diák bukkan fel a kastély falai között. Még pár nap, s kezdődik is a kviddics idény - amit bár Tiffany nagyon várt, úgy döntött, az első meccsen inkább a lelátóról figyeli a játékot, és nem a levegőből. Van még elég ideje repkedni az ütővel a kezébe, és szívesen megnézné, mit tudnak az új tagok, mivel, ha jól hallotta, lett belőlük pár. Amúgy is, az első meccs a levita ellen játszódik, a csapatnak pedig nem voltak túl kellemes emlékei a legutóbbi, kék házzal vívott mérkőzésről. Kapott is fejmosást otthon, hogy ezt meg hogy képzelte, ha már kviddicsezik, csinálja jól, ha meg nem megy, hagyja ott, pedig igazán voltak olyan meccsek is, amelyeket tiszteletreméltó pontszámmal nyertek. Na nem mintha ezek számítottak volna az apjának.
 Nem ügyködött túl sokat a mai napon, írt pár levelet a rokonságnak, hogy minden rendben, s elkészítette a listákat a színjátszókörhöz, mivel nem rég ért véget a meghallgatás. Csodálkozott is, mikor lepillantott az órára, s észrevette, hogy már vacsoraidő van. Kissé összeszedte magát, felkapott egy cipőt, majd becsapva maga után szobája ajtaját meg is indult a nagyterem felé. Kissé sokan tolongtak fel a lépcsőkön, így, miután sikeresen letarolt pár kisebb diákot, hosszú léptekkel közelítette meg az asztalokat. Megálva az ajtóban szokásához híven felmérte a már ülő diákokat, főleg azon morfondírozva, hogy hová dobja le magát. Korábbi éveiben szívesen ült más házak asztalaihoz, hogy aztán nem túl szép és bíztató történetekkel tömje az ijedt elsősök fejét, akiknek, a vöröskének hála, még jobban elpárolgott az a csöpp önbizalmuk is, mellyel az iskolába érkeztek. Egész jó hobbi.
 

Tiffany Elswood

A leves egész jó volt. Igaz, hiányzott neki néha a megszokott koszt, de azért ezekkel az ételekkel is egész jól ki lehetett jönni, főleg mert nemzetközi konyhát vezettek a manók. Tulajdonképpen, ha akarta volna, akkor követhette volna a régi étrendet, de abban mi lett volna az érdekes? Jared végső soron nyitott volt az új dolgokra, amennyiben azokkal nem kellett szóba állni, vagy csak valamilyen állathangon válaszoltak. Tényleg, Sherlocknak is kellene vinni fel valamit, ha már így eszébe jutottak az állatok. Neki is állt, hogy valami jó falatot keressen a macskának, aki meglepő ütemben növekedett, így aztán nem is volt már annyira furcsa, hogy a fiú egy csirkecombot csomagolt be egy kölyök számára.
Lerakta a tányérja mellé a kis csomagot, hogy majd ott ne feledje, aztán folytatta az evést maga is újabb kört téve a pillantásával a fogások között. Már egyáltalán nem érdekelte a külvilág és hogy ki közeledhet felé esetleg, egyszerűen csak elsiklott az ilyen apróságok felett, mert kíváncsisággal töltötte el a rakott csirkemell, amihez hasonlót még sohasem látott. Szedett is magának jócskán, nem csak azért, mert jól nézett ki az étel, hanem azért is mert ő meg növésben volt, és kellett az energia.
Evés közben aztán újra fel-fel pillantott, de még mindig nem látott közel s távol egyetlen érdekes egyedet sem, úgyhogy magában már el is döntötte, hogy majd ha visszamegy a toronyba, akkor átbeszéli a bátyjával ezt a fogadást, mert ha egyszerűen teljesíthetetlen a feladat, akkor nem ér az egész ugyebár. - Igaz, annyira nem is törte magát, hogy megcsinálja, de ezt már nem kívánta hozzátenni, még akkor sem, ha egyébként ez volt az igazság.