37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: « 1 2 [3] 4 » Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Kalászi Attila
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 23. 20:44 | Link

Karácsonyi Bál Keiko, Lyra

Határozottan jót tett a lelkivilágomnak, hogy a hvh-nk felkért táncolni, még ha én kértem is erre, azért helyrerakott, így felvidulva megyek vissza a lányokhoz, talán ezért nem veszem észre, hogy Dóri csúnyán megütötte magát. Felfokozott eufóriámban rögtön táncba ráncigálom a lányokat, őt is hívom, de érthető módom ő maradt. Ly és Keiko követnek a tömegben, a lelkesedés azonban vegyes. Lyránál nincs gond, de Keikoval más a helyzet. Mondta, hogy nem valami jó táncos, de azt gondoltam ehhez nem kell különösebb balerinai véna, de tévedtem. Az első lépések még csak-csak mennek a kis tündérnek, de aztán feladja, és a csillogó szemekben nem az örömöt, hanem a könnyeket látom. Egyből elmúlik belőlem a lelkesedés, ahogy nézem a próbálkozásait, amik nem is olyan katasztrofálisak, mint azt ő gondolja. Megmutatom még egyszer, hátha csak nem tudta rendesen megfigyelni a tömegben, meg a zajban.
- Nincs semmi gond. Figyelj Angyalka! Egyszer elől lépsz keresztbe, aztán hátul, de ha nem sikerül, azzal sincs semmi baj, csak az a lényeg, hogy mozogj bárhogy, ahogy jólesik. A többi nem érdekes. - Segítséget kérve nézek Lyrára, hátha ő okosabb a vigasztalásban, de Keiko már feladta. A táncolók között szlalomozva, kifelé rohan.
- Bocsáss meg, kérlek! - fordulok Lyrához. - Utána kell mennem. - Nem tudnám megmagyarázni az okát, hogy miért, de furcsa hiányérzet fogott el arra a tudatra, hogy elmegy. Mindig is kedveltem őt, de csak ekkor jöttem rá, hogy talán több is ez, mint szimpátia. Lélekszakadva futok utána, mert igen csak fürge az apró lányka. Mégis sikerül megfognom a karját, és hátulról átöleltem.
- Várj meg Kismadaram! Nem akarlak kalickába zárni, de szeretném, ha ... - súgom a fülébe. Nem tudom, hogy mi van velem, a külvilág megszűnik, már csak az ő szapora lélegzetét hallom. Tényleg olyan, mint egy ijedt kismadár. Magam felé fordítom, és mélyen a szemébe nézek.
- Ne fuss előlem! - Átkarolom a derekát, erősen tartom a karjaimban. Ó, azok az édes, huncut szemek, az a pici szájacska. Az illata megőrjít. Felnézek a fejem fölé és mit látok? Pont egy csokor fagyöngy alatt állunk. Ennél több biztatásra nincs is szükségem, közel hajolok az arcához, ujjammal letörlöm a könnycsepp gyöngyöket, majd a szájához hajolok és egy gyengéd, de határozott csókot adok rá. Ha nem tol el, ez a csók hosszasan eltart, felfedezve azt az édes gyönyört, amit csak az ő csókja adhat.
Hozzászólásai ebben a témában
Asher Noah Wayde
INAKTÍV


Félvámpír
offline
RPG hsz: 143
Összes hsz: 1022
Írta: 2013. december 23. 21:37 | Link

Czettner kisasszony
zene


- Csak nem a barátodat keresed? - kérdezi szemöldökét gúnyosan felvonva, egy félvigyorral az arcán. A hangsúly a "barát" szón meglehetősen lenéző, és érezhetően benne van az él. A múltkori meggyőződése mit sem gyengült, az, hogy jelenleg is vele van itt a prefektus, nem pedig azzal a férfivel, aki mellett a helye lenne, csak erősíti... És ezt Zoénak is tudnia kell valamilyen szinten. Tisztában kellett lennie vele a pillanatban, hogy megegyeztek benne, hogy együtt fognak ellátogatni a karácsonyi bálba, mégis beleegyezett, sőt, tőle származott az ötlet. Nem értette a szándékait, de nem adta meg neki az örömöt, hogy ezt ki is mutassa.
A táncolók tömegében befelé haladva igyekszik kizárni az idegen gondolatokat, és csak Zoé érintésére koncentrálni. Sokkal egyszerűbb egy-egy kézzel fogható dologban megkapaszkodni a jelenben és nem elsodródni más elmék tengerébe, erre rájött a képességgel eltöltött évei alatt. És Zoé most éppen eléggé kézzelfogható, elvégre vele van itt, nem mással, és nem igazán ellenkezik, amikor nem törődve a megannyi emberrel, akikkel talán nem ártana váltaniuk néhány szót, a táncparkett felé húzza. Tánc közben legalább könnyedén el tudja kerülni az ostoba emberi kérdéseket, és a bájcsevejt, amely egész életében irritálta. Így sokkal egyszerűbb az egész, és egyszerre éppen elég gondolatot tudhatnak a magukénak hozzá, hogy ne kelljen a szükségesnél több időt az agyoncicomázott teremben tölteniük. Minél előbb látja őket elegendő ember - és a megfelelő emberek -, annál hamarabb hagyhatják itt az egészet. Számára jelenleg ez a legfontosabb szempont, valamint, hogy addig is kellemesen töltse el az idejét.
Egy elégedett mosollyal húzza magához közel Zoét immáron az emberek gyűrűjében, pillantását belefúrva az övébe. A kérdésre felnevet, nem, tényleg nem lehet meglepő számára a tánctudása. Olyan korból jött, amikor még minden gyereknek megtanították, hogyan is kell táncolni, hiszen a bálok akkor legalább hetente-kéthetente kerültek megrendezésre. Elvárás volt, a régmúlt szabályaiból egy olyan, amelyből mára már mi sem maradt.
- Mégis hogy nézek? - Egy sötét, sokat sejtető mosollyal fonja fel a szemöldökét, mint aki nagyon is tisztában van vele, miről beszél a másik, csupán az ő szájából is szeretné hallani. Így is van.
Hozzászólásai ebben a témában

:* - z.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 23. 22:27 | Link

Mr. Wayde


- Tudod, hogy igen.
Megrázom a fejemet, inkább nem is foglalkozom vele. Nem szeretném elrontani azt a picike hangulatomat a dologhoz azzal, hogy felesleges felhozom a témát. Kaptam már Ashertől épp elég gúnyos és önelégült pillantást ahhoz, hogy nem forszírozzam a témát. Ha megakar valamit tudni, majd kiolvassa a gondolataim közül, de nem fogok neki örömet szerezni azzal, hogy hangosan ki is mondom őket. Pedig szívesen tenném meg, mert valahol azért mégiscsak bánt. De amikor közel húz magához, egy pillanat alatt feledteti velem. Ugyanakkor nekem nem volt elég az egyszerű mozdulat, nem akartam ránézni, nem bírtam elviselni a pillantását. Hiába beszél hozzám, hiába kérdez, hiába akar a szemembe nézni. Szándékosan nem húzódom el, nem akarom, hogy lássa az arcomat, sokkal rosszabb lenne. Jobb ez így, közelebb érzem magamhoz és nem kell ránéznem csak nyertem vele, mert a pillantásom sokszor elárul. Nem kell odafigyelnem a lépteimre, tökéletes irányítás alatt vagyok, de emiatt a gondolataim szabadon szárnyalnak és nem feltétlenül a jó irányba.
  - Meg sem lepődöm.
Elképzelem őt, néhány évtizeddel korábban, biztosan taposták érte egymást a csajok, most mégis velem van, egy másik évtizedben, na ezt kapjátok ki. Elégedetten elvigyorodom, talán még halkan fel is nevetek a gondolatra, egy pillanatra megállok és reflexszerűen húzódom el, hogy a szemeibe nézhessek. Felvonom az egyik szemöldökömet, de ezúttal nem hagyom annyiban a válaszadás lehetőségét, pedig tudom, hogy ő is tudja.
  - Úgy nézel rám, mint aki fel akar falni, zavarba hoz.
Égnek emelt tekintettel csóválom a fejemet, majd lassan, óvatosan visszahúzódom hozzá. A szemébe kellett mondanom, legalább most először, ha már karácsony van,  elégtételt kap karácsonyra a nyakkendője mellé, ez igazán több, mint amire vágyott.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. december 23. 22:27
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 23. 22:30 | Link

Bál - Ly, majd csak a drágám

Előre tudtam, hogy ez a buta táncolósdi rossz ötlet lesz. Mégis maradtam, mert nem akartam őket megbántani, hogy elmegyek, faképnél hagyom őket. De most már bánom, hogy nem tettem. Ez az egész olyan ciki számomra, hogy az csak na. Miért vagyok ilyen béna, és szerencsétlen? Ez is komolyan csak velem történhet meg. Nekem ez nem megy, bármennyire is szeretném, de nem megy. Próbálkozhatnék én bármeddig, csak még jobban leégetném magam, így nem is folytatom tovább, leállok, és könnyektől csillogó szemekkel mégiscsak faképnél hagyom őket. Gyorsan haladok egyenesen a kijárat felé, mert én így már nem akarok itt lenni, vissza szeretnék menni a szobámba. De két erős kar megállít, és én nem tudok szabadulni. Vagy talán nem is akarok, ki tudja? Kezeim a körém fonódó karokra teszem, és csak meredek magam elé, még akkor is, mikor meghallom a fiú szavait. Szívem gyakorlatilag a torkomban ver, szinte ki akar ugrani, fülemen érzem Atti lehelletét, amitől csak még jobban eláll a lélegzetem, levegőért kapkodom. Nem tudom, hogy mi történik velem, csak azt tudom, hogy most valami más, de jó értelemben más. Aztán maga felé fordít, és én a szemébe nézek, azokba a kék szemekbe, és most valahogy nem tudom levenni róla a szemem. Valami furcsa érzés kerít a hatalmába, de nem tudom megmondani, hogy mi lehet az, ilyet még nem éreztem.
Követem szeme vonalát, hogy vajon mit láthatott meg, s csak ekkor veszem észre, hogy a fejünk felett lebeg egy fagyöngycsokor, és nagyon jól tudom, hogy ilyenkor mi szokott lenni. Persze ez nálunk, Japánban nem szokás, de elég amerikai filmet láttam ahhoz, hogy tudjam mi fog következni. Szememet mélyen az övéibe fúrom, amik egyre közelednek az ajkaival együtt, míg végül meg nem csókol. És én nem húzódom el. Ebben a pillanatban a külvilág teljesen megszűnik létezni, csak ő van számomra, senki, és semmi más. Karjaimat a nyaka köré fonom, mert ha nem tenném, talán a lábam nem bírná el saját súlyom, és itt menten csuklanék össze. Nem akarom, hogy végetérjen ez a pillanat, de semmi nem tarthat örökké, így szép lassan ajkaink is elválnak egymástól, és én csak nézek Atti szemeibe, de semmit nem tudok mondani. Végül már nem bírom tovább, arcom a fiú mellkasába temetem, s szorosan összekulcsolom körülötte a karom, azonban  még mindig nem tudok egy szót sem szólni, de talán nem is kell.
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Asher Noah Wayde
INAKTÍV


Félvámpír
offline
RPG hsz: 143
Összes hsz: 1022
Írta: 2013. december 23. 22:49 | Link

Czettner kisasszony


- Nem szép dolog mást keresni, mikor már van partnered... Főleg, hogy ilyen csodálatos ember, akarom mondani vámpír - rázza a fejét helytelenítően. Egyrészt udvariatlanság, másrészt pedig teljes mértékben felesleges, hiszen vele van itt Zoé, nem pedig az állítólagos barátjával. Ha ő itt akarna lenni, akkor most az ő kezében lenne a lányé, és vele haladna végig a tömegen. A navinés így is, úgy is megkapná a pillantásokat, hiszen mindkét esetben tanár a párja, ha csak erre az estére is. Távol tartja magát a gondolataitól, legalább ma este szeretné valamilyen mértékben tiszteletben tartani őket, főleg ezzel a kényes témával kapcsolatban, amellyel már megvolt az aktuális összetűzésük. Az átlagos gúnyolódásnál nem indult az egész semmi többnek, mégis odáig jutottak, hogy Zoé napokig nem volt hajlandó egy átlagos diáknál többet beszélni vele. Persze, akkor a téma nem csak ezt a témát ölelte körül...
- Van még, ami meglep velem kapcsolatban? - vonja fel kérdőn a szemöldökét, és meg sem fordul a fejében, hogy esetlen távolabb engedje magától. Szorosan tartja, és vezeti a zene ritmusára az átlagosnál átlagosabb diákpárok között. Tanárok közül nem sokat lát, feltételezi, hogy aki csak tehette kihagyta ezt az egész felfordulást. Mennyire igazuk volt! Ha nem lenne házvezetőhelyettes, rajta sem követelhette volna Wickler, hogy itt legyen, és tegye úgy, mint aki élvezi az egészet. Holott egy része nagyon is élvezte, főként a testének nyomódó test érzését.
Ahogy a pillantásuk találkozik, és megkapja a választ is a kérdésére, homlokát ráncolva gondolkozik el rajta, úgy téve, mint aki semmit sem vett észre az egészből soha. Körbenéz a termen, de egy pillanatra sem áll meg, majd mikor pillantása visszatér Zoééhoz, ismételten ugyanúgy néz rá, mint az előbb. Finoman húzza ismét közelebb magához, ajka súrolja a fülét, miközben szinte suttogva, mégis jól hallhatóan válaszol.
- Mert talán fel is akarlak falni. Minden értelemben. - Kiélvezi a pillanatot, csak utána húzódik el kissé, hogy megint a szemébe nézhessen, és láthassa a reakcióját. - És szeretlek zavarba hozni - teszi még hozzá egy vigyorral.
Hozzászólásai ebben a témában

:* - z.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 23. 23:06 | Link

Mr. Wayde


- Csodálatos igaz? Persze, csak akadnak vele problémák, de semmi olyasmi, amivel ne tudnék megbirkózni, ettől függetlenül azért még szétnézhetek.
Tényleg rosszul esik, de nem hozom szóba, mert érzem, hogy ez mennyire feldühíti és ettől csak még inkább megijedek. Nem értem, mit van annyira oda ettől az egésztől, vagyis, valahol sejtem, de nem akarom tudomásul venni. Inkább hagyom, hogy tovább vezessen és kiürítem a gondolataimat arra az esetre ha véletlenül belehallgatna. Képes egy mondattal bűntudatot ébreszteni benne úgy, hogy a tulajdon gondolataimat szégyellem, ez nem túl szép.
  - Sokszor meglepsz, akár elhiszed akár nem.
Könnyedén megvonom a vállamat de éppen csak annyira, hogy érezze. A beszélgetünk keltette hatás nem ül ki az arcomra, azt nem engedem. Remélni tudom csak, hogy ezt rajtunk kívül senki más nem hallja. Így hát az arcom közömbös marad továbbra is, felesleges lenne kimutatni mi játszódik le bennem, mert tudom, hogy ő érzi. Talán képzelődök vagy tényleg erősebb lett a szorítása? Még a lélegzetemet is visszafojtom, amikor a fülemhez hajol, néhány másodpercig még lépni is elfelejtek, majd mikor tudatosul bennem mit mondott, elhúzódom, hogy a szemébe nézhessek. A szemöldököm a magasba emelkedik, az ajkamon fura mosoly játszik.
  - Szóval potenciális vacsorajelölt lettem, ismét. Szerintem megtanítottak arra, hogy nem szabad ilyen mondani egy hölgynek, kissé túl vulgáris.
A mosolyom kiszélesedik, de rájövök, hogy ez semmi olyasmi, amivel ne tudnék megbirkózni. Elegem volt abból, hogy bántottuk egymást, ott szúrtunk a másikba, ahol csak lehetett. Ennyi elvesztegetett idő után igazán megérdemlünk egy ilyen estét.
  - Szóval szeretsz....zavarba hozni? Örülök, hogy örömet szerezhetek...
Szándákosan hagytam lógni a levegőben a szavakat. Tudja, hogy mit jelentenek, ennyi idő után bizonyára van tapasztalata abban, hogy olvasson a sorok között. A vállán lévő kezem lecsúszik a mellkasára, végigsimítok a nyakkendőjén és felvigyorgok rá.
  - Remek választás volt részemről, nagyon jól áll.
Hát kell ennél több?
Hozzászólásai ebben a témában
Asher Noah Wayde
INAKTÍV


Félvámpír
offline
RPG hsz: 143
Összes hsz: 1022
Írta: 2013. december 23. 23:21 | Link

Czettner kisasszony


- Problémák? Nem tudom, hogy miről beszélsz - tetteti a hülyét, holott mindketten pontosan tisztában vannak vele, hogy miről is van szó. A múltkori könyvtári incidenst is lehet egy kisebb-nagyobb "problémának" nevezni, főként a következményeit tekintve. Akkor átléptek egy határt mindketten, valamint az sem segített, hogy Zoéra hirtelen rájött az öngyilkos hajlam, ő pedig közel sem volt olyan hangulatban, hogy ezt bármilyen mértékben is tolerálni tudja. Rápillantva látja az arcán az apró hangulatváltozást, így inkább hanyagolja ezt a témát, és a táncra koncentrál, amit igazság szerint mindenféle gondolkodás nélkül is végig tudna csinálni, annyira belenevelték sok-sok évvel ezelőtt.
- Például? - szemöldökét felvonva, kérdőn néz rá. Zoé sokszor olyan mértékben ki tudja találni a gondolatait, hogy el kell rajta gondolkoznia, ki kettőjük közül a gondolatolvasó, és amikor szóba kerül egy-egy képessége, vagy a múltjának egy kétes darabkája, olyan természetességgel fogadja el, mintha semmi különös nem lenne benne. Ezt mindig is csodálta, és még jobban idegesítette, mert nem tudta megérteni, hogy miért. Azon a bizonyos éjszakán is miután rájött, hogy miről van szó, készséggel áldozta fel magát, és - bár akkor nem volt szükséghelyzet - a könyvtárban is megtette ugyanezt. Nem értette, és ez jobban irritálta, minthogy beismerje a lány előtt.
- Jelenleg a kifejezésnek nem erre az értelmére gondoltam. - Persze, nem volt elhanyagolható, hogy amikor a közelében tartózkodik, mindig a potenciális vacsorajelöltek listájának elején van, de ezen az estén nem így gondolt rá. A hölgyek és a vulgárisság pedig teljesen hidegen hagyja, tud ő úriember lenni, hogyha éppen megkívánja a helyzet, mint például ezen az estén is a nagyközönség előtt. Persze, minden teljesen más, hogyha biztos benne, hogy senki más nem hallja a beszélgetésüket. Márpedig mindenki hallótávolságon kívül esett tőlük, főként, hogy alig hallhatóan beszéltek.
- Oh, te is tudod, hogy nem ezzel szerzed a legnagyobb örömet. - Szemtelenül vigyorog le rá, a szavai mögött mélyebb tartalom rejlik, és szinte már várja, hogy mikor pirul bele ebbe a beszélgetésbe Zoé. Persze, a szurkálódás már a mindennapjaikhoz tartozott, de az egész "kapcsolatukban" volt valami sokkal élvezetesebb. És mindketten jól tudták, hogy mi.
- Úgy gondolod? Fogadjunk, hogy tudok olyan helyzetet, amikor még sokkal jobban áll. - Visszahúzza magához, szorosabban, mint előtte, hogy minden apró rezdülését érezze, természetesen a szívdobogását is, ami azért egy nőben nélkülözhetetlen.
Hozzászólásai ebben a témában

:* - z.
Amanda Meggie Philips
INAKTÍV


Pillangó ~ || Királylány ~
offline
RPG hsz: 232
Összes hsz: 7402
Írta: 2013. december 23. 23:38 | Link

Adri; Gregci
-Kinézet-

Karácsony, bál, végzős keringő, szünet, rohanás, ruhák… Ugyan, kit áltatunk? Manda egyikkel se foglalkozott igazán, csak szétszórtan, ködös tekintettel, bárgyún mosolyogva, nagyokat pislogva terült el a szobája közepén lévő szőnyegen. Még úgy is csak kora délután van, idő, mint a tenger, ráadásul, ahogy Adrit elnézte mikor betrappolt a házba még lesz egy kisebb harcuk ma, de ehhez nem sok ereje van most még. Lehunyta a szemét, maga elé képzelte a sok botladozó, béna gólyát tánc közben, amitől akaratlanul is röhögőgörcs közeli állapotba került. A képbe szép lassan pillangók kúsztak, amik színesebbnél színesebb szárnyaikkal támadtak az emberekre, azon kívül, hogy megmosolyogtatja őt, kezeivel értük is próbál nyúlni. Vélhetően elég abszurd látvány bárkinek, aki így benyit, de szerencsére magában van. El is száll a képzeletével egy kis időre…
Idő van, miután összeszedte magát, megmosakodott a szekrényéből kihalmolt ruhakupacot nézegeti. Nem tudja melyik legyen, egyik túl bálos, másik túl hivatalos, a harmadikból mindene kint lenne szinte, aminek ő nem örülne, még akkor sem, ha más esetleg igen, egy-két fintor után néz ki a nyitott ajtón, mert semmi mocorgást nem hall, ami gyanús számára. Adrinak már rég készülődnie kellene. El is indul a lányhoz, majd két koppintás után az ajtón be is nyit. Látja, hogy valami könyv felett gubbaszt az ágyon, körbenéz, de sehol semmi jele annak, hogy jönni akarna.
- Ugye ezt nem gondoltad komolyan?
Kicsit erélyesebben sétál oda, előbb megkéri, de ha nem megy ésszel, fog erővel, hogy fáradjon át hozzá, keres neki valami ruhát. Nem egy nagy divatguru, de azért akad nála pár csinos darab, amit ő úgy sem venne fel, a lányon meg tuti jól mutatna. Akad is két-három esélyes, végül egy lilát erőltet rá, kiegészítőstül, cipőstül, mindenestül. Fintorok, küzdelmek, morgás, szitkozódás… de megérte! Adri foggal-körömmel küzdött, de végül nem nyerhetett. Még durcásan, karba font kézzel várt és nyögdöste, hogy ő úgy sem megy így ki, addig Manda is megtalálta a ruháját. Egy elegáns darabot választott, nem túl nagy ruhát, de pont megfelelő lesz a keringőhöz is. Nincs oda a nagy és hercegnős ruhákért annyira, hogy erőltesse. Ami a bált illeti, két dolog az, ami miatt várja is, az egyik, mert Linával együtt szeretik azért az ilyet, így ő sem hagyná ki, a másik a partnere, Gregor. Úgy érzi, hogy jó kis estének néznek elé. Nagyon kedves próbált lenni, hiszen még a faluba is lejött volna, de megbeszélték, hogyha minden áron ezt szeretné, a bejárati csarnoktól kísérheti, ott fognak találkozni. Ahonnan eddig nincs is késésben, de a navinést elnézve, nem biztos benne, hogy ez így is marad. Kész vannak lassan, hajjal, ruhával, idegállapottal… Inkább tartanának kutyát. Na, nem mintha nem bírná a lakótársát, de nem egyszerű eset. Most van egy olyan érzése, hogy lefelé menet még a lépcsőkorláton kívül, a falról is le kéne vakarnia, amihez ilyen cipőben semmi kedve. Szerencsére az annyira nem apró, de még egész tűrhető noszogatás segít és el is tudnak indulni. Adriba karolva vonulnak a bejárati csarnokig, ahol Greggel találkoznak. Ott üdvözli őt kedvesen, bájosan, két puszival… valószínűleg a kellemes és pihentető délutánjának utóhatása ez. Majd a fiúba karolva, a volt csapattársát is rávéve a nagyterembe lépésre vonulnak be a bálra még időben, a keringő kezdete előtt. Mély levegő vétele után, mivel mára elvégezte a harci feladatot, az unikornislányt elhozta, bár a szemét rajta tartja, nem szökhet meg, teljes figyelmét csinos szépfiú háztársának szentelve húzza közelebb magához, miközben még mindig belé karolva megálltak a tömegtől kicsit távolabb. Percek kérdése, hoyg kezdődjön, szeret és tud is táncolni, ettől félni nem fog, az este azonban bármit hozhat még. Körbepillantva a termen, a dekorációt csak átfutotta, de az embereket jobban megnézte, kíváncsi is volt kicsit, ki, kivel és hogy-hogy eljött? Látott meglepetéseket, de egyelőre volt jobb elfoglaltsága is ennél Gregor személyében.
- Iszunk valamit előtte, kedves?
Utoljára módosította:Amanda Meggie Philips, 2013. december 23. 23:58
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 23. 23:53 | Link

Mr. Wayde


  - Felejtsd el.
Fáradtan felsóhajtok. Bármennyire is szeretné, ebbe a vitába én biztos nem fogok részt venni, legalábbis most biztosan nem. Van épp elég bajom e nélkül is, nem szeretném ha az este hátralévő részében arról vitatkoznánk, hogy kinek van több negatív tulajdonsága. Előkerülne a kotnyelesség, a gőg és társai, ehhez pedig most nincs hangulatom. Azért viszont hálás vagyok neki, hogy megpróbál kirángatni a pillanatnyi a kedvtelenségből, nem is akárhogy.
  - Például a csöndes törődés, az meglepett. És az is, hogyha tudat alatt is, de megpróbálod kompenzálni azt, hogy aki fontos nekem arra se vette a fáradtságot, hogy elhívjon a bálba azzal, hogy nyíltan flörtölsz velem.
Tényleg igazat mondtam, láthatta a tekintetemből is. Gyakran meglepett, hogyha fáztam nála és megemlítettem, másnap előkerült egy pokróc, ami a könyvespolc előtt árválkodó fotelre volt terítve, amiben ülni szoktam. Tudtam, hogyha szóvá tenném neki letagadná pont ezért nem is tettem. Apró dolgok voltak, ettől még kegyetlen volt, veszélyes és vérszomjas, de valahol mégiscsak ember sőt mi több, férfi. Persze mindig emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy ő egy másik kor szülötte, nyilván erre van tanítva.
  - Hát persze, hogy nem Mr. Wayde, inkább azzal, hogy kiválogatom magának a könyveit és kikészítem a javítandó dolgozatokat.
Határozottan kezdtünk elmenni a barátság mellet s bár ez meglepő módon igazán imponált, azért mégiscsak zavarba hozott de biztos vagyok benne, hogy ez volt a célja. A következő megjegyzésre amit a fülembe kapok, félrenyelek. Köhécselni kezdek és pislogok, mint egy nyúl a kígyó szorításában.
  - Nem hiszem, hogy ezt a vámpírológia tanárommal szeretném megvitatni.
Megint szorosabb, megint közelebb. Kénytelen vagyok átkarolni a vállát, mert kettőnk közé nemhogy a kezem, de még a kisujjam se férne be. Ha zavarba akart hozni, akkor nagyon jól csinálta.
  - Jól sejtem, hogy csapdában vagyok?
Ideje lesz belenyugodnom, nem tudom miért, de még mindig megvagyok rémülve egy kicsit, hiába vagyunk megannyi ember társaságában senki még csak ránk sem hederít.


Hozzászólásai ebben a témában
Asher Noah Wayde
INAKTÍV


Félvámpír
offline
RPG hsz: 143
Összes hsz: 1022
Írta: 2013. december 24. 00:08 | Link

Czettner kisasszony


Elégedetten bólint a válaszra, egyébként sem akarta továbbfirtatni a témát, elég volt belőle erre az estére. Amúgy is úgy néz ki, hogy egyikük sincs éppen abban a kimondottan bálozós hangulatban, nem kell még jobban rontaniuk a túlélési esélyeiket az este végéig. Szíve szerint már most hátat fordítana az egész felfordulásnak, és van egy olyan sejtése, hogy Zoé sem bánná, ha magával vinné innen, mondjuk az alagsorban. Nem mintha lenne beleszólása, ha egyszer el akarná innen vinni, de legalább látszólag legyen meg a választási lehetősége. Az sosem árthat.
- Én mindig nyíltan flörtölök veled. - Tény, hogy most valamilyen részben felelősnek érzi magát amiatt, hogy Zoé éppen vele tölti itt az idejét, nem pedig a barátjával. Ha ő nem foglalná le annyira, bizonyára több idejük lenne egymásra, és azzal jöhetne ide, akivel eredetileg is szeretett volna. Bár nem teszi szóvá, de látta rajta, hogy vágyott rá, hogy a barátja tiszteletét tegye ezen a bálon, talán magának sem vallotta be, mennyire. Ő is csupán a felé ordító gondolatfoszlányokból rakta össze a képet. Hiába Zoé volt az, aki elrángatta őt ide, kicsit sem boldogította a tény, hogy a lánynak legalább egy része nem vele szeretne most itt lenni. Nem akart ismét belemerülni abba a beszélgetésbe, inkább arra koncentrált, hogy mindennek ellenére igenis ő állt most vele szemben.
- Hm, nem talált. Azok csupán a tanársegédi feladataid... - Ő pedig nem azt akarta dicsérni, mennyire lelkiismeretesen végezte Zoé a munkáját, még, ha így is volt. Több volt közöttük, mint átlagos tanár-diák viszony, és nem tudta volna megmondani, hogy ez éppen jót tesz bármelyiküknek is, vagy nem. A következő válaszra hirtelen elhúzódik tőle, hogy ismét a szemébe tudjon nézni.
- Szóval tényleg ennyi vagyok? A vámpírológia tanárod? - Hangja kemény, szemöldökét felvonja, arca már-már egy hitetlenkedő grimaszba torzul. A reakciója meglepően heves, és bár igyekszik megmaradni a merev nyugalomban, amit Zoé közelében legtöbbször magára ölt, a megnevezés kissé kicsapja a biztosítékot nála.
- Nagyon is jól sejted. - Lassan, megfontoltan válaszol, pillantását mélyen a lányéba fúrva, miközben szemei előtt képek peregnek le... Bár Zoé nem tud olvasni a gondolataiban, majdnem teljesen biztos benne, hogy nagyon is tudja, mi jár a fejében.
Hozzászólásai ebben a témában

:* - z.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 24. 00:57 | Link

Mr. Wayde


  - Tudom és ezzel a tolakodó, mégis titokzatos stílussal egészen zavarba tudsz hozni.
Fogalmam sincs, miért vallom be neki. Talán azért, mert látom, hogy elkomorul. Ezek szerint mégsem sikerült egészen visszafogni a gondolataimat, pedig annyira próbálkoztam. Megadóan felsóhajtok, de úgy döntök nem szólok semmit, nem kezdek magyarázkodni mert azzal csak feldühíteném, annak pedig borzalmas következményei lennének. Inkább türelmesen várok, amíg lerendezi a csatát a gondolataimmal és a benne lévő démonokkal és visszatér hozzám. Van időm, bár kezdem azt érezni, hogy a bál lassan számunkra véget ér.
  - Arra gondolsz, hogy visszajöttem hozzád? Hogy itt vagyok, ahelyett, hogy máshol lennék? Hogy a napom nagy részét nálad töltöm? Hogy ha kell éjszakába nyúlóan próbállak lebeszélni arról, hogy megvacsorázz valakit? Tudom miről beszélsz, de kimondva ezek sokkal borzalmasabban hangzanak, mint a szemedben.
Épp csak kiszűröm a fogaim között a megjegyzést. Nem akartam, inkább sértegetett volna. Ezzel lényegében elárulta mennyit is jelentek neki és arra vett rá, hogy beismerjem magamnak azt, hogy nekem is sokat jelent ő. Micsoda álszent, mocskos trükk. Tényleg csapdában vagyok, a szó minden értelmében.
  - Hivatalosan? Igen. A többi nem tartozik senkire.
Felvonom a szemöldökömet. Hiába a zene és a suttogás, a falnak is füle van, azt ebben a kastélyban megtanultam. Nincs szükség arra, hogy az emberek felesleges kezdjenek pletykálni, olyan dolgokról amit valósnak vélnek csupán egy félreértett megjegyzés miatt. Nem szeretném ha a szájukra vennének, akár tetszik a kijelentés Ashernek, akár nem.
  - Szóval, ha mondjuk elkezdek szaladni, akkor sincs semmi esélyem?
Elviccelem, pedig a kérdés halálosan komoly. Eljátszom a gondolattal, hogy kitépem magamat a kezei közül és elkezdek rohanni az ajtó felé, de utolérne, olyan gyorsan, mint a pillanat és még csak észre sem venné senki. Rápillantok, elmosolyodom és a kezeimmel eltakarom a szemét.
  - Nem akarom látni. A legjobb lesz, ha a bál ezen a ponton számunkra véget ér. Túl sok a szemtanú.
Tudom hová fajulna a dolog, ha hagynám és nem akarom, kizárt dolog, túl sok a kíváncsi szempár. Ezen a ponton nem tudok többet tenni, mint megvárom, amíg elenged és csak remélni tudom, hogy a saját lábaimon hagyhatom el a báltermet.

Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. december 24. 00:57
Hozzászólásai ebben a témában
Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2013. december 24. 01:20 | Link

Ashley

 - Bizonyítsd be, hogy béna vagy és akkor elhiszem.
Nem tűr ellentmondást, a kezénél fogva már húzza is befelé a tömegbe. Ennyit minimum megérdemel a kislány azért, mert szenvedett az ajándékával és a kinézetével is. Kornél pedig egyikre sem méltó. Tudja, hogy soha nem tudná megadni Ashleynek azt, amire érdemesnek tartja. Hosszú, boldog és biztonságos élet, leginkább ez az, amit kíván neki. Átfogja a derekát és bár maga sem egy tánckirály, azért próbálkozik, már amennyire tőle telik. Nem foglalkozik semmivel és senkivel, igyekszik, hogy legalább ez az este legyen a helyzethez mérten tökéletes. Mert ugyebár ki akarna egy vérfarkassal bálozni? Na ugye, hogy senki. Sőt, ha lehetséges, akkor még rá is kontráz, amolyan egyszer élünk alapon. A derekánál fogva megemeli Ashleyt és a lábait az ő lábaira rakva, úgy, hogy a cipője sarkai lehetőleg ne fúródjanak a lábujjába. Ha ez így történik, akkor nincs mitől tartani a lány súlyát szinte sem sem érzi.
 - Így már senki nem vádolhat azzal, hogy borzalmasan táncolsz és mivel a cipőket senki sem nézi, nem fog feltűnni. De azért igyekezz ne lila foltot taposni a lábamba.
Rákacsint, majd óvatosan körbepillant. Tényleg nem tűnik fel semmi, hiszen amúgy is egyszerre mozognának, ha Ash nem állna a lábán. A kislány lábai kényelmesen elférnek az övén, hiszen legalább kétszer akkora lábmérettel rendelkezik, mint ami Ashnek van. Amikor pedig a kislány közelebb hajol hozzá, önkéntelenül húzódik el, nem szokta meg a dolgot, hiszen az ominózus erdőbéli eset óta nem voltak ennyire közel egymáshoz és fogalma sincs, hogy Ashley hogyan fog reagálni, végtére is ő egy szörnyeget, még akkor is ha most emberi ruhát öltött.
 - Mégis mit köszönsz?
Vigyorog és most az egyszer még hagyja is. Nem tolja el, nem köszörüli meg a torkát, ennyi izgalmat igazán megérdemelhet a pöttöm. Óvatosan lépked a zene ritmusára, mert bár erősen tartja a kislányt, balesetek mindig előfordulnak.
 - Semmi szükség a hálálkodásra, inkább én köszönöm.
Soha nem fogja tudni ezeket a dolgokat viszonozni, maximum megpróbál törleszteni, mint ahogy most is, de még messze jár attól, hogy egálban legyenek.
Hozzászólásai ebben a témában

Újvári Adria
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 5025
Írta: 2013. december 24. 06:26 | Link

Manda, Gregor, Tilda, (Ágoston)



* A karácsonyi bál pontosan egy olyan dolog, ami egyáltalán nem mozgatja meg a szőkéséget. Tömeg. Nyáladzás. Ranom fagyöngyök. Brrrrrrrrrr. Pontpontpontocska.
 Eleve utálja a bálokat, mert olyankor ki kell csípnie magát, ráadásul ott kell jó pofiznia azzal a sok emberrel. A tömegben. Ahol látják. Neki a karácsony arról szól, hogy a családjával együtt, meghitten elköltenek egy finom vacsorát, amit az anyukája meg a nagymamája főz közösen, ők agyon dicsérik, majd ajándékokat adnak egymásnak, végül pedig mindenki elmegy aludni. Nyilván illik itt is csinosan megjelenni, de nem olyan alapfeltétel, mint ezek a díszes hacukagyűjtemények. Pont ezért békésen olvasgatott a Mandáék lakásában lévő nyugodt kis hálószobájában – ide szokott elvonulni, hogy ha kis nyugalomra vágyik a körletükben lévő nyüzsgés miatt. Éppen az Orwell regény egyik legizgalmasabb részénél járt, amikor Amanda lelkesen beállított a szobájába, hogy menjenek együtt a bálba. Egy fintorral és egy legyintéssel elintézte, remélve, hogy a zöld lány ennyitől feladja. Azt hitte, hogy számításai sikerrel járnak, mivel egy jó darabig nem is látta viszont barátnőjét, ám ahogy végzett a fürdéssel és egy kicsit rendbe szedte magát, Mandarin a szőkét szerette volna kezelésbe venni. Még a könyvét is megkaparintotta, hogy elrugdalja készülni. Adri először csak finoman próbálkozott ellenállni, majd erélyesebben lépett fel barátnőjével szemben, viszont sehogy sem tudta meggyőzni arról, hogy neki most itt, a körletben, a cukrászdában, a házvezetőnél fenyítésen, Chaskenél woodozni van dolga, kényszernek vetették alá kérem szépen. Amikor már éppen kezdett belemenni a dologba, Manda kitalálta, hogy az egyik ruháját vegye fel. Kétségtelenül nem áll rosszul a szőkén, de sosem venne fel magától ilyen típusú öltözetet, főleg olyan cipőt nem, amiben egyet lép és kettőt esik. Mindig is utálta a magas sarkú topánokat, nem érti, hogy Amandában egyáltalán hogyan merülhetett fel, hogy ebben hajlandó, vagy akár csak képes elmenni… nos, az ajtónál messzebbre. Az rendben van, hogy meg kell tanulnia ebben járnia egy igazi nőnek, de ő megvan ebben hamiskás valójában. Ha rajta múlott volna, egészen biztosan valami _zárt_ ruhában és balerinacipőben menne, már ha menne ugye, mert, hogy esze ágában sem volt a majmokkal parádézni. Még egy adag hiszti, cicafájt és instant járáslecke után képesek elindulni az iskolához, ami nem igazán megy zökkenőmentesen, tekintve, hogy az iskola a hegyekben van, sőőőt egy ajtónál több a távolság a lányok háza és a mágusképző nagyterme között.
Szóval megérkeztek a nagyterembe, amit igazán kicsíptek, azonban ez is édeskevés volt ahhoz, hogy Adriát jobb kedvre derítsék. Nem érti, hogy a lányoknak miért kell mindig erőltetniük ezt az egész bálozós témát, sosem érezte még igazán jól magát egyik ilyen iskolai rendezvényen sem. A legutóbbin is jöttek a házvezetők és jól elkapták őket, amiért szétkapták a klubhelyiséget, pedig még csak nem is ő kezdte az egész balhét. Felesleges próbálkozás, sosem fogja szeretni.
Amandának persze volt partnere, az egyik rellonos fiú, akit csak látásból ismer. Finoman biccentve köszön a srácnak, majd hagyja őket, hadd turbékoljanak. Szúrós pillantással méri fel a terepet, a levitások parádéznak, Zoé az egyik tanárral beszélget, Leonie fiúnak öltözött, szóval semmi extra, a szokásos események zajlanak. Egy magányosan árválkodó, ismerős arcra lesz figyelmes az asztaloknál. Tilda, a másodunokatestvére legalább  jó partner lesz este, ő egészen biztosan nem fogja felkérni táncolni, tehát úgy határoz, hogy odabotladozik hozzá. El sem tudja képzelni, hogy Amanda hogyan tud járni ezekben a zöld szörnyetegekben.  Félszeg mosolyt ereszt meg Tilda felé, majd zavartan pislogva áll meg előtte a ruhája felsőjét húzogatva.* - Szia. Szép a ruhád. *Köszönti csendesen a könyvtárost, majd nekiáll az asztalt méregetni. Most jön rá, hogy ő egész délután nem evett semmit.* - Manda ezeket aggatta rám. Öhm… * Csak kiegészítők tetszenek neki az egész szerelésben, esetleg a ruha színe. Lehet, hogy ez kifejezetten nőcis, de Manda helyében nem aludna el egyhamar, amikor Adri is a lakásban tartózkodik.* - Mi újság? Annabell?*Próbálja elterelni a témát a kínos öltözékéről. A fiatalabbik másodunokatestvére nem biztos, hogy az évnyitós események után szívesen mutatkozik még egy iskolai ünnepélyen, ezt persze tökéletesen megérti.*
Hozzászólásai ebben a témában
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. december 24. 14:59 | Link

, Adri
Ruhaköltemény


Habár a program szerint a bált a végzősök tánca nyitja, ez semmiben sem gátolja meg a fiatalabb diákokat vagy épp a tanárok egyikét-másikát abban, hogy párjába kapaszkodva egymásba feledkezzenek. Mosolyogva látom, hogy az est első csókja is elcsattan. Minden bizonnyal nem az utolsó.. már csak ezért is igyekszem nagyon elkerülni az ünnepi díszeket. Ennyi fagyöngy alatt nem is lenne meglepő, ha lassan senki sem jutna szóhoz. Legalább akkor végre felszólalhatna az igazgató úr is.
Kissé béna érkezésem, és többeket majdhogynem fellökésem után egyik sütit a másik után ragadva fogok hozzá a kínálat minőségellenőrzéséhez. A manók kitettek magukért, ahogy azt megszokhattuk, így csakhamar rá kell jöjjek két dologra is: nem bírok már többet magamba nyomni, és eldönteni se tudom, melyik volt jobb. Patthelyzet, úgyhogy szünetelek egyet, visszafordítom tekintetem a táncoló párokra, és figyelem őket, illetve azokat, akik hozzám hasonlóan vagy egyedül érkeztek, vagy eleve lovat kéne eléjük fogatni, hogy a táncparkettre rángassák őket. Van, aki szégyenlős, van aki nem tud táncolni, és vagyok én, aki mindkettőt elmondhatja magáról. Szóval a biztonság kedvéért a kezembe ragadok egy süteményt, hogy látszódjék, nem szabad a kezem a táncra. Ekkor slisszol mellém egy szőkeség, én pedig megfeledkezve róla, hogy épp az imént vettem a kezembe egy csokis sütit, a nyakába ugrok és lelkesen összemaszatolom kicsit.
- Sziaajjajj, bocsi! - gyorsan megpróbálom a morzsákat eltüntetni róla és ruhájáról. - A tiéd is!
Ez mondjuk tekintve, hogy épp összekentem, nem a legjobb, amit épp mondhatok, de már mindegy is. Régen láttam már Annabell korabeli unokatestvérem, és most ennek örülvén lehetetlen leradírozni arcomról a mosolyt.
- Húha, akkor nem is a tiéd? - kérdezem elképedve, a megmaradt csokis morzsák lekapkodását folytatva. - Szerintem tényleg szépek, nem is gondoltam volna, hogy így is foglak látni valaha.
Akárcsak Annabell, Adri sem volt túlzottan oda a lányos dolgokért. Nem mintha én egy Barbie lettem volna, nem is nagyon szoktam nézni, hogy mit is veszek épp magamra, de undort nemigazán váltott ki belőlem ruhanemű.
- Nem sok minden, gondoltam megnézem, hogy fest ma a nagyterem - nézek ismét körbe megcsodálni a díszítést. - És hallgatom a zenét, tömöm magamba az édességet.. szóval csak a szokásos. Na és veled? Ki vett rá, hogy felbukkanj ma este?
Valahogy az arcára volt írva, hogy szívesebben társalogna valahol máshol. Annabellt is szóba hozza, én pedig valamiért reflexből körbenézek. Mintha bármi esély volna rá, hogy eljön. Persze karácsonyi csoda még történhet, Adri is itt van, miért is ne dönthetne a bál mellett Annabell is?
- Nem tudom. Te biztos gyakrabban látod nálam, hiszen egy évfolyamon vagytok.
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2013. december 24. 16:42 | Link

Karácsonyi bál,
Kowai kisasszony oldalán.
aláfestőzene, csak úgy.


Érzékeny pont vagy sem, most nem azért vannak itt, hogy a levitás szőkéről beszélgessenek, avagy bámulják a bál minden második percében. Kowait feltűnően érdekli háztársa szerelmi élete, azon belül is leginkább gyönyörű kedvese, akit nem fél folyamatosan szemmel tartani. Le sem veszi róla sötét tekintetét, mire Noel halványan elmosolyodik. Büszke barátnője porcelánszépségére, és nem titkolja, hogy kifejezetten a szép lányokat szereti, azokat akik vigyáznak az alakjukra, szép ruhákba bújnak, és odafigyelnek frizurájukra. Úgy tartja, hogy minél inkább nő egy nő, annál inkább tud mellette férfi lenni a férfi. Finoman tartja a bársonyujjakat, miközben irányítja a lassú táncot, és mikor elkapja Kowai matt tükreit, csak akkor szólal meg.
- Most miatta vagy miattam vagy itt, he? - teszi fel hetykén kérdését, hiszen már-már zavarba ejtő Kowai viselkedése, ahogyan táncuk minden mozdulata alatt a levita ház egybegyűlt diákjai között figyeli a kék ruhát öltött Lyrát. - Ne bámuld már, nem szereti ha így nézik.
Egy újabb felhívás, egy újabb figyelmeztetés, hogy viselkedjen úri hölgy módjára, legalább egy kis ideig, csak amíg itt vannak a bálban, emberek között, a színpadon, a terem közepén.
- Engem figyelj - mondja halkan, de határozottan és kérdőn felvonja fél szemöldökét. Legalább a látszatát adják meg annak, hogy együtt vannak itt, saját magukért, nem tesznek semmi kellemetlent, és ugyanolyan tiszta állampolgárok, mint a teremben bárki más.
A fiatal nő, aki nekimegy a fiúnak úgy tűnik nemcsak egyetlen pillanatra vonja el figyelmét, legalábbis zöld vérű partnernője sértődött hangja, és hideg ujjainak érintése arcán erre utalnak. Visszapillant a lányra, és elégedett vigyorra húzza ajkait.
- Nem kell féltékenynek lenned - suttogja, s talán célba sem ér a halk hang. - Veled vagyok itt, de mint látod, vannak, akik már a csárdából érkeznek ide, és már most, kora este nem képesek koordinálni mozgásukat. Visszafordítja arcát az eltűnt piros ruha irányába, de ahelyett kék kisestélyis barátnőjét találja meg zöldjeivel. Nem tudja, hogy milyen érzés lehet ez szőkéjének, látni őt egy másik lánnyal, akivel parkettet lassú tánccal járják be, de az biztos, hogy most neki itt kell lennie, Kowai oldalán. Enélkül minden borulhat. Nyel egyet, majd elszakítja tekintetét a kék ruhától, a szőke fürtöktől, hogy fekete loknis partnernőjére terelje figyelmét. Az bosszúsnak látszik, de a fiatal rellonos már nem képes követni. Három lánytestvér után sem érti a nőket, és most csak nevetni kezd. Kowai nem leszbikus, ebben biztos, és ha akarná, bizonyítani is tudná, de ehhez sem a hely, sem az időzítés nem alkalmas.
- Amilyen képtelenségeket tudsz mondani, néha nem értem miért tartalak olyan eszesnek - mondja kacéran, kissé megrázva fejét. Okos lány Kowai, sőt, de van, hogy mellényúl. Kérdésével pedig sajnos se nem hozta zavarba a fiút, se nem talált be nála.
- Egyébként nem hiszem, hogy az esete vagy... - kezd bele mondandójába, majd amikor arca Kowaiéhoz a legközelebb van, akkor egészíti ki gondolatait. -... de egy hármasban benne volnék.
Rákacsint a fekete lányra, és rögtön megpörgeti, hogy szava se legyen. A táncról úgy tartják felszabadítja az érzelmeket, és megkönnyítik az ember életét, bármily nehéz is legyen az. Nos, Noel élete tehermentesnek mondható, hiszen nincs gondja megélhetésre, nincs gondja nőkre, és italra. Tökéletes, amit csak azzal lehet tetézni, hogy egy-egy stílusos tánc alatt megbeszéljék következő durrantásuk részleteit. Izgalmas, amire minden nap szüksége van. Izgalom-, adrenalin-, és élvezetfüggő, amit folyton ki kell elégítenie.
- Van egy fontos ember a környezetünkben - mondja lassan, vontatottan, minél inkább fokozni akarja Kowai kíváncsiságát, ami ahogy kimondta a lopás szócskát, azonnal megvillant szemeiben, egy pillanatra fényt adva nekik. - Neki pedig van valamije, ami sokkal izgalmasabb lenne, ha a magunkénak tudhatnánk.
Szavaival valószínűleg teljesen felkelti a lány érdeklődését, és nem kevésbé indul be ő maga is a balhé fantáziaízére. Csodás. Az élet legszebb, legkellemesebb érzése, amikor rosszat teszel, büntetsz, és elveszel a lebukás veszélye nélkül. Természetesen ott van az esély, hogy egyszer elkapnak, hogy egyszer téged büntetnek meg, hogy egyszer nincs tovább, de ezek az eshetőségek még csak álmaiban sem kísértik a rellonos elsőévest. Kowai félreérthető megszólalására ismét a magasba szöknek szemöldökei, csakúgy, mint szája széle is. Amikor elhangzik a test szó, és a hozzámondott szavak, Noel kénytelen-kelletlen is végignéz a zöld ruhán, és az abba csomagolt hófehér testen. A rövidke szoknyarész alól a combok is kilátszanak, s egyéb területek is, amikre csak egyszer pillant, majd azon nyomban felemeli fejét, és talán vörösség fut át arcán, amiért hol elszégyelli magát, hol pedig nagyon élvezi helyzetét. Nehéz a férfisors, túlságosan nehéz.
- Abban biztos vagyok...
Igyekszik nem nézni se balra, se jobbra, de még a loknikkal szegélyezett arcra sem, egyelőre vissza kell térnie fejben a lopásra, a bűnözésre. Na nem a nőkkel szeretné kísérteni önmagát, sokkal inkább a faluban rejlő kincsre gondol, ezzel is hűtve vérét. Ez az este túl sok. A zöld ruhás lány arca pedig közeledik, egyre csak jön, hogy végül felvigye az utolsó kenetet.
- És mégis milyen árra célzol? - kíváncsian figyeli a távolodó arcot, amelyen nem titkol gúnyos vigyor jelenik meg. Noel szíve hevesen dobog, amire talán a zene, talán a hangulat, talán a rellonos perszóna intenzív jelenléte ad magyarázatot, de az biztos, hogy ez az egész csupán játék. Erős, veszélyes játszma, amelybe belekezdeni is vétek.

Hozzászólásai ebben a témában

Ashley Valerie Stanwood
INAKTÍV


Nagykislány
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 1736
Írta: 2013. december 24. 19:50 | Link

[Szív Király]

"-Tudsz játszani?
-Tudok.
-És szeretsz is?
-És szeretlek is."


ígéret



A táncparkettre sétálnak, amitől már előre mindenféle problémája van, hiszen ő, meg a tánc ebben a cipőben... még másikban sem egy életbiztosítás. Nem járt sokáig táncolni, mert béna volt, és utálta, hogy jobbak nála a többiek.
Kornél felemeli, amitől meglepődik, és nem érti, mi történik, de mosolyog nagyon, pláne, amikor a fiú a saját lábait az övéi alá csúsztatja. Furcsa pillantást vet rá, de mindent megért, amint mozogni kezdenek.
-És ha most még inkább megvádolnak ezzel?-
Kérdezi incselkedve ismét, ami először eszébe jut, elvégre lehet, hogy a Szív Király nem is táncol olyan jól... de természetesen ez egy hamvában holt feltételezés, nem is gondolta ő komolyan, hogy így lenne, viszont piszkálni kicsit ezzel az... vicces.
Ez az este számára majdhogynem tökéletes, jól érzi magát, jó a fiúval táncolni, ilyen közel hozzá, ezért ad is neki egy puszit, ahogyan megköszöni, hogy elhozta. Kornél visszakérdez, és már válaszolna rá, amikor a fiú azt mondja, inkább ő köszöni. És, hogy nincs szükség köszönetre. Összeráncolja a homlokát, ahogy rá pillant, majd megrázza kicsit a fejét, miközben elneveti magát halványan, kicsit talán keserűen is.
-Te tényleg nem érted, ugye?-
Kérdezi meg, és maga sem tudja, vár-e erre választ, vagy sem. Nagyot sóhajt, ha már belekezdett, akkor nem áll meg. Pironkodva pillant el a fiú arcáról.
-Igazából én sem... csak érzem és elfogadom.-
Magyarázza, és félve néz fel a szempillái alól Kornélra, mert ez egy nagyon kétélű fegyver, akár nagyon rosszul is elsülhet, de... nem tudja elképzelni, hogy ettől változna valami benne. Azt sem tudja, a fiú érti-e, mire gondol, csak sejti, hogy tudhat valamit, de szinte egészen biztos benne, hogy nem értheti pontosan, hiszen még ő maga sem érti pontosan.
-Én...-
Kezd bele nagy lendülettel, majd egy sóhajjal befejezi, mert nem tudja, pontosan milyen szavakat kéne használnia, a szabály pedig nála, hogy vagy pontosan fogalmazzon, vagy sehogy. Talán egyszerűbb lesz máshogy megközelítenie, úgyhogy megsimítja a vállát, ahogy halkan elsuttogja a szavakat, nehogy más meghallja, talán a fiú sem fogja, azt hiszi.
-Sosem foglak bántani.-
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2013. december 25. 17:22 | Link

Karácsonyi bál -Zsombubi *--*;;


Kicsit bálos, kicsit Lucás...
Nem volt biztos benne, miközben készülődött, hogy neki be fognak jönni ezek a bálos dolgok, abban sem, hogy ez, de bízott benne, hogy jó társaságban minden egyszerűbb. Legalábbis némileg. Ami a kedvét illette, az megvolt hozzá, kíváncsi is volt, hogy itt ezek hogyan zajlanak, kik jönnek el, hogy öltöznek, mit csinálnak, szóval mindenre. Azzal tisztában volt, hogy az estét majd a végzősök nyitják, itt kicsit csalódott sóhajt engedett meg magának, de ez egyáltalán nem irigységből, vagy ellenérzésből. szimplán azért, mert tudja, hogy mennyire messze még, mire ő is ilyen nagy lesz már. Sokkal jobban szeretné, ha az idő néha gyorsabban telne, de sajnos ebbe nincs beleszólása. Vagyis, a jó dolgokkal gyorsabban elszáll, ezért is él a mának, de ez egy másik sztori lenne. Ma bál van. Ideje színre lépnie végre, Zsombiban biztos, hogy már ott lesz, és neki nem kell rá várnia, nem mintha késne, egy percet sem, csak tudja, hogy mennyire ügyel ezekre a dolgokra, szóval tudja, hogy már toporog a bejáratnál vélhetően. Mikor a rohanás után megpillantja, nyugtázva magában vált magabiztosabb üzemmódba, bár némi zavarodottság azért ül rajta, még sosem volt partnere se bálra, se máshová, eddig sosem hívták sehová… Izgatottság lett úrrá rajta elég korán. De ebből is a legjobbakat akarja kihozni, így próbál átlendülni minden megmozdulással. A keze megfogásával, a beszéddel, a fiú felé irányuló kedves, ártatlan és bájos mosolyocskával. Nem elbűvölő akar lenni, inkább biztosíték, hogy itt van, miatta jött és hozzá, szóval mehet a menet. Bár első látásra a cipője nem bizalomgerjesztő, szerencsére a gyakorlás, meg, mert bízik magában, nem jelent gondot, nem akarja elkiabálni, de reménykedésnél azért erősebbek az érzései a dolog felé.
- Köszönöm.
Amikor megdicsérik, kicsit felkacag, majd megköszöni illedelmesen. Felteszi az előrelendítő kérdést,  amire a biccentés és a visszakérdés érkezésével meg is indul befelé. Szép, sőt gyönyörű, minden, vagy ilyesmi. Nem nagyon szokott helyeket ilyesmi jelzőkkel illetni, most mégis megteszi. Az asztaluk felé igyekszik, ahol rengeteg finomság tűnik fel neki, de most amilyen gombócban van a gyomra, -na de mitől?- úgy sem tudna enni, szóval inkább csak a párocskákat nézi, meg az érkezőket és a lassan kezdődő keringőt. Az asztalhoz fordul, ahová leülnek nyilván még ennek és az igazgatói beszédnek vége, majd Zsombira néz.
- Nem vagy éhes, vagy szomjas?
Kérdezi kedvesen, közben már nyúl is pohárért, ha kér Zsombi is, akkor kettőért, hogy inni töltsön. Igazából a hangulatos dallamokra mozdulnak a lábacskái, de azután Gyuri bácsi beszéde nem túl felvillanyozó számára, arra pedig, amit valami szavazásokról beszél már nem is igazán tud figyelni. Körbenézve ismerős arcokat szúr ki, első körben barátnőjét Ashleyt azzal a nagyfiúval…hmm. El is mosolyodik, miközben eszébe jut  a múltkori találkozásuk és beszélgetésük. Örül neki, hogy boldog a főnixlányka, jó ezt látni. Kis keresgélést is megejt tesó fronton, természetesen azért, mert nem tud megülni a fenekén két percre, amúgy sem, most meg pláne, de sajnos elsőre nem lát meg senkit. Utána is csak Zoét, aki társaságán eléggé meglepődik, főleg mert nem sok ismerete van a kilétéről az illetőnek, ami fúrja is az oldalát. Fél szemét azért biztos rájuk szegezi majd, de most Zsombira igyekszik koncentrálni maga mellett.
- Annyira örülök, hogy együtt jöttünk… mármint, hogy elhívtál. Voltál már korábban is bálba vagy bálokon?
Kezd bele a szokásos energiaáradattal, kezd feloldódni talán, de ki tudja, lehet, csak az teszi, hogy megint a fiúnak mondhatja, valamiért kihozza belőle még inkább ezt a töltetet. Nem is érti sokszor magát.
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 25. 18:34 | Link

Megjöttem *-* Kicsit Vanda meg Zalán bá'
ruha

Sokkal jobban élvezném az egészet, ha közben nem egy kalitkában lennék. Vanda miatt teljesen képtelen vagyok elhagyni a kastélyt, ezért iszonyatosan dühös vagyok rá. Tudja nagyon jól, hogy nem bírok sokáig itt lenni, mégis arra kényszerít.
De most mégis próbálom elfelejteni az egészet, elvégre bál van... és még egyedül se megyek. Igen, néha még mindig hihetetlen, hogy együtt vagyunk Blaisel, az meg még inkább, hogy képes elnézni a dolgaim. Persze mióta összevesztünk, jó kislány vagyok. Mindig szólok neki, ha arról van szó, ellépek, amire ugye most nincs szükség, mivel a kastély rabja vagyok, hála drága unokanővéremnek.
És az első bálom, mármint itt a suliba. Az eddigiekre nem voltam hajlandó elmenni, elvégre nem egyen vettem részt, a szekrényem egy eldugott részében ott is a bizonyíték. Még jó hogy megtartottam a ruháim, most nagyon megütném a bokám. Amit díjazok a volt nevelőapámban, az az ízlése a ruhák terén, mert tényleg volt neki, nem is rossz.
Nem sietem el a dolgot, előbb bemegyek unokanővérem szobájába, hogy megkérdezzem, megyünk- e együtt, mégis csak karácsony van, plusz Blaise azt mondta, majd beesik, de Vanda hűlt helyét találom, így más választás híján, egyedül szelem az utat a nagyterem felé.
Talán kicsit giccses a díszítés, de efelett szemet hunyok, mivel azzal vagyok elfoglalva, hogy felkaparjam az állam a padlóról.
Nem lennék jó unokahúg, ha nem tenném tiszteletem a társaságban, na meg némileg törleszthetek ezzel a szőkeségnek, így miután felfogom az elém táruló látványt, oda is megyek Vandáékhoz.
- Nocsak... valaki megtalálta az elveszett szép érzékét? Iszonyat csinos vagy- azzal adok is puszit az unokanővérem arcára, majd mosolyogva a férfi felé fordulok.
- Ha jól emlékszem, mi még nem találkoztunk. Üdv, Ophelia vagyok... az unokahúga- azzal nyújtom is a kezem, és próbálok nem ünnepélyes hangot megütni... de.. Te Jó ÉG.. Vanda egy pasival van, aki él... lélegzik, és nincs a fürdőjébe ragasztva. Történelmi pillanat hölgyeim és uraim.
Hozzászólásai ebben a témában
Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2013. december 25. 21:19 | Link

Ashley

 - Ennyire borzalmasan táncolnék?
Bár az előélete nem bővelkedik túl sok tapasztalatban és kifejezetten táncoslábúnak sem lehet mondani, de azért csak Rellonos jellemmel van megáldva, meg sem fordul a fejében, hogy ne csinálna jól valamit, az pedig igencsak sért az önérzetét, hogy a kislány megkérdőjelezi a dolgot. Össze is vonja a szemöldökét és jó ideig hallgat, hiába beszél neki Ashley. A tekintete a távolba réved, olyan, mintha nem is figyelme, pedig hall mindent és ha eljön az idő reagálni is fog rájuk, csak épp most egy kicsit elállt a szava. Nem gondolta volna, hogy Ashley nyíltan rákérdez. Mert tudja ő pontosan, hogy miről van szó, mire megy ki a játék csak eddig sokkal kényelmesebb volt figyelmen kívül hagyni. Szeretett volna vele lenni és a barátja lenni de nem egészen úgy, ahogy a kislány akarta. Sok minden volt, ami miatt távol kellett tartani magát tőle és ezek a dolgok nem múlnak el csak úgy egyik napról a másikra. A kislány fejében persze ezek a dolgok egészen másként mutatkoznak meg. De hisz még csak gyerek és Kornél remélte, hogy nem lesz bátorság előhozakodni ezzel. Nem akarja megbántani, így megválogatja a szavait, pedig szíve szerint most rögtön sarkon fordulna és itt hagyná, az lenne a legegyszerűbb bár nem épp a legkíméletesebb.
 - De, pontosan tudom.
Nem néz rá, a tekintetéből csak úgy sugárzik a düh. Haragszik magára, haragszik Ashre is, mert így érez és mert szóba hozza, ezzel pedig arra kényszeríti Kornélt, hogy visszakozzon és elutasítsa, pedig nem akarja ezt.
 - Nagyon rosszul tennéd, ha nem bántanál ha egyszer arra kerülne sor. Nem vagyok én olyan szuper és remek mint amilyennek te gondolsz. Csak a társaságodban moderálom magamat. Tudod, hogy mekkora erőfeszítést jelent ez? Persze...el sem tudod képzelni, mert még fele annyit sem tapasztaltál meg, mint amennyire szükséged lenni. Nem vagyok jó neked, bármennyire is szeretnék az lenni, nem tudok. Hidd el, egyszer majd megfogod érteni, ha most üres fecsegésnek is tűnik is.
Hihetetlen, fújtat egyet mérgében, miközben az égnek emeli a tekintetét, borzalmas. Olyan szép este volt, miért kell felhúznia magát? Még mindig tartja a kislányt, de lépkedésre már nem pazarolta a figyelmét.
Hozzászólásai ebben a témában

Ashley Valerie Stanwood
INAKTÍV


Nagykislány
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 1736
Írta: 2013. december 25. 21:56 | Link

[Szív Király, és egy kis mutogatás erejéig Lucus]

Kornélra néz megrökönyödve, majd megrázza a fejét... nem is érti ezt a kérdését, de látja, hogy nem sült el jól az iménti kijelentése.
-Csak vicceltem.-
Mondja, majd inkább másról kezd beszélni, egyrészt, hogy ezen a kis feszültségen tovalendüljenek, másrészt, mert más kerül szóba. Egészen pontosan fogalmazva mást hoz szóba. Várja a fiú válaszát, vagy reakcióját, ahogy lépked, amikor Kornél lépked, gépiesen, de közben csak az idegesség nő benne egyre inkább. Oldalra néz, és pont sikerül Lucát megpillantania, s ha a lány is észreveszi netalán, akkor rámosolyog, elveszi a kezét Kornél válláról, és rámutat úgy, hogy a fiú lehetőleg ne vegye észre, azt tátogva, hogy "Ő az".
Nagyon jó figyelemelterelés lenne ez a maga számára, ha nem lenne ilyen közel Kornélhoz, így azonban csak átárad rá a türelmetlenség és idegesség, amitől kicsit kezd kétségbe is esni. Tényleg megsértődött a fiú, vagy... most miért haragszik? Kornél mindig haragszik, amikor érzelmekről van szó. Mindig haragszik, amikor Ashley beszél is arról, még ha csak nyomokban is, hogy mit érez iránta. Talán másokkal is ilyen? Elvégre nem szereti, ha az emberek a közvetlen közelébe mennek, és ez biztos, hogy nem csak rá vonatkozik.
Megtorpan, és kicsit hátrahajolva néz fel a fiúra, és hallgatja végig a monológját. A szavak szinte égetik az arcát, a mellkasát, majd megrázza a fejét, és lelép a fiú lábáról, elveszi a kezét a válláról, de a másik kezét továbbra is fogja, ahogy, ha hagyja, elindul vele.
-Gyere!-
Kéri, nem utasítja, a szemei árulkodnak erről, és a hanghordozása is. Van egy ötlete, amitől talán mindketten kicsit nyugodtabbak lesznek, elvégre egyikük sem szereti ezt a fajta rivaldafényt, és Kornélnak, mint az már az este eleje óta nyilvánvaló, más problémái is vannak. Az egyik asztal mellett elsétálva felkap egy tálat tele mindenféle finomsággal, husikkal, köretekkel, és egy kézzel fogva, félig magának döntve, hogy könnyebb legyen tartani, sétál tovább vele, ki egészen a Nagyteremből, fel a másodikra, a Társalgóba. Nem akarja elengedni a fiú kezét még, így megvárja, hogy ő nyissa ki az ajtót, aztán besétál szépen, és leteszi a tálat az asztalra.

//Folytatás a Társalgóban//
Utoljára módosította:Ashley Valerie Stanwood, 2013. december 25. 22:04
Hozzászólásai ebben a témában

Podmaniczky Andine
INAKTÍV


Daloló fecske
offline
RPG hsz: 37
Összes hsz: 194
Írta: 2013. december 25. 22:46 | Link

Milan, majd reményeim szerint Olivér

A mai napom, határozottan zűrös volt, rengeteg mindent el kellett intéznem, ráadásul a ruhám egy kis része elszakadt, így délután még varrnom is kellett. Ehhez hozzá tartozik annyi magyarázat, hogy a nagy készülődésben annyira elkevertem a pálcámat, hogy nem találtam, így aztán az idő múlása miatt cérnát és tűt ragadtam. Nem akartam felkeresni valakit vele, hogy segítsen, mert azt akartam, hogy senki se lássa. Bálba megyek, és olyan emberrel, akiről beszélhetnek, mert tökéletes, és ha egyszer visszanézem majd a képeket, ha majd egyszer a jövendőbeli gyerekeimnek kell mesélnem erről az alkalomról, büszkén mutogathassam, hogy bizony, anyu a legjobbat kapta.
Mire mindennel elkészültem, már szinte indulhattam is, nem akartam sem a kísérőmet, sem a rám az ágyamon ülő embert megvárakoztatni. Mert, hogy az ágyamon is ül egy kedves illető, igaz ő nem azért, hogy elkísérjen, csak, hogy a bálig se legyek egyedül, illetve délután elintéztem neki valamit, és azt szeretné megkapni, de egyelőre még nem jöttem ki a fürdőszobából. Merlinre, mintha igazi randira készülnék!
- Mindjárt!
Ígérem meg már ötödször a kint várakozónak, aki remélem nem menekült még el, és nem is aludt el a nagy várakozásban. Még egyszer végignézek magamon, majd erőt veszek, és a hajam utolsó igazítása után, kilépek a szobába. A ruhámhoz illő, apró, csillogó köveket helyeztem el a hullámos, helyenként apró fonatokkal ellátott hajamba, mely így most a derekam közepéig ér.
- Na, emberi?
A kérdés után sóhajtok egyet, és a szekrényemhez lépve előveszem a kis dobozt, melybe a délután az utolsó javításokon átesett kis ékszer van. Hihetetlenül részletesre sikerült. Régebben hobbiként kezdtem el ékszereket készíteni, hogy minél egyedibb legyek, nem hittem volna, hogy egyszer igazi megrendelőm is lesz. A hozzávalókból ítélve Milan tényleg komolyan gondolja ezt a dolgot, hiszen ez a kis mütyür egy kisebb vagyont ér, többet, mint az összes kis kövecske, ami a hajamban csillog. Átadva neki a dobozt megszemléli, majd egész pozitív reakciója után elteszi. Szuper, minden megvan. A tényre, hogy kivel megyek, nem túl boldog, de hát ez van, én élvezem a helyzetet, és tudom, hogy pár óra múlva még jobban fogom érezni magam. A cipőmet felkapva, a fiúba karolva indulok el, hogy a kastélyt átszelve, megérkezzünk a nagyterembe.
- Váó mennyi ember. Nem is tudtam, hogy ide ennyien el fognak jönni.  
Jó kérdés, hogy így hogyan találom meg azt, aki elméletileg velem van, azt persze rögtön kiszúrom, akihez a mellettem álló tartozik. Milant megbökve mutatok a lány felé, aki egy másik párossal beszélget, majd rámosolyogva ellépek, jelezve, hogy menjen csak a dolgára. Remélem hamarosan az én problémám is megoldódik, és felbukkan Olivér.

Hozzászólásai ebben a témában

Milan Blaise Felagund
INAKTÍV


FelaFia
offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 265
Írta: 2013. december 25. 23:30 | Link

Dini, majd Vanda, Lasch tanár úr, Ophelia

Sosem volt még ilyen banzájon, és ha rajta múlt volna, akkor az első komolyan kiöltözése, az esküvője lett volna, szóval az elmúlt években nem kellett volna ilyen dísztalárokra költeni. Az előzőt már kinőtte, ezzel ma reggel szembesült, amikor a tükörben csuklója mellett a bokája is visszaköszönt. Jobb híján ebéd után felkereste a talárszabászatot, hogy nem számít az ár, neki ruha kell, majd írt egy gyors levelet Opheliának, hogy majd ott találkoznak. Azt mégsem mesélte el neki, hogy nincs ruhája, ezért nem lesz ott időben, elég felkészületlennek hatott volna.
Mikor végre elkészültek mindennel felrohant a kastélyba, és egyenesen Andinehoz sietett, akit majdnem kiugrasztott a fürdőkádból. Amíg a lány bent készült, addig ő átment a saját szobájába, gyorsan lezuhanyzott, felöltözött, és próbálta megnevelni a haját, hogy legalább ma álljon valahogy. Megborotválkozni már nem volt ideje, de nem is számított, így legalább férfiasabbnak tűnt. Mire visszatért a lány még sehol se volt, így aztán először engedelmesen leült az ágyára, majd a harmadik mindjárt után elfeküdt, és behunyta a szemét. Kár volt rohannia, hiszen tudhatta volna, hogy úgysem készül el időben.
- Ejha, nem semmi. Remélem az a ficsúr megérdemli ezt a nagy készülődést.
Nem tehet róla, hogy nem szimpatikus neki, még akkor sem, ha az korábban volt, mint, hogy Opheliával összejöttek volna. Akkor is, neki nem szabad kedvelnie, ez a lényeg. Majd idővel, ha jobban megismeri, azt viszont el kell ismernie, hogy a lány tényleg álomszép lett, már ha gondolhat ő ilyet, amellett, hogy a barátnője várja a bálban. Bár ironikus, a helyzet körülbelül ugyanaz, hiszen Ophelia és Olivér viszonya kínosan hasonló, mint az, ami közte és Andine között van, mégis, számára ez teljesen elfogadható, az viszont nem.
Végre aztán megkapja azt is, amiért jött, így nem kell ezen tovább agyalnia, és elégedett hümmögéssel állapítja meg, hogy jó munkát végzett a lány. Bár kicsit halványabb, jegesebb kékre gondolt, de ez is tökéletesen szép. Végigsimít a felszínén, majd felpillantva a cipőjét húzó lányra kacsint. Ez amolyan köszönöm, csak az ő nyelvén.
- Menjünk.
Örül, hogy végre felkelhet, nem örült volna neki, ha valaki rájuk nyit, mert gyorsabban szétterjedne a pletyka, mint hogy ő leér a bálba. A lány belé karol, ő pedig kihúzva magát vezeti el a nagyteremig. Szeretne találkozni Olivérrel, de Opheliát előbb kiszúrják a tömegben, így ad egy puszit Dini arcára, majd megindul a lány, és kis társasága felé.
- Jó estét! Vanda, tanár úr, Ophelia.
Mindhárom jelenlévő felé biccent egyet, majd az utolsó kezét megsimítva finoman belehelyez egy aprócska dobozt. Olyan, mint amit az eljegyzési gyűrűkhöz adnak, de ez egészen mást rejt most.
- Bocsánat a késésért, remélem nem várattalak meg.  


A "mütyür"
Hozzászólásai ebben a témában

Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. december 26. 18:15 | Link

most miről beszélsz?:D

Táncolós megjegyzésére szinte már majdnem elnevetem magam. Végre valaki, aki nem próbálja kínosan kerülgetni a témát. Nem gond, ha viccet csinálnak belőle - ha a megfelelő céllal teszik. A korábbi rendes - normális! - mosolya pedig nem kerülte el a figyelmem. Azt hiszem, tudom, mire megy ki a játék. Ha az óvatos és túl rendes levitásoknak nem megy a társasági élethez való visszaszoktatásom, a rellonosok alternatív megoldásai kellenek hozzá. Szóval próbálom nem fel venni a szenyó megjegyzéseket, a szándék a fontos. Asszem.
- Touché - a szavai megérnek egy ajak felfelé görbítést, és a grimaszára én is lebámulok az asztal alá.
- Minek jársz ekkora ketrecben? - kérdezem értetlenül. - Értem én, hogy magas vagy benne és jól néz ki a vádlid, de marha kényelmetlennek tűnik.
Most, hogy az asztaloknál vagyunk, és elém kerül ez a sok kaja, félreteszem az aggályokat azzal kapcsolatban, hogy egyedül faljak.
- Egyszer felpróbáltam egy magassarkút - mondom mosolyogva a göngyölt húsokkal teli tálcának, amiről épp lapátolok magamnak három-négy húscsomagot -, na nem volt ekkora.
- Majdnem kitörtem a bokám - a mosoly vigyorrá változik, ahogy visszaemlékszem a jelenetre, és Noémi élveteg fejére, hogy rá bírt venni a szoknyára és tűsarkúra. Régi történet.
- Miért nem eszel normálisan? - kérdezem, amikor a tányéromra már az arany és ropogós sült krumplik csobognak vízesésként, de a lány tényleg még egy szelet csirkemellet sem szedett magának. - Nem félsz, hogy megbetegedsz?
A lányt nézem, az ő várakozó pillantása eszméltet arra, hogy végre kezdjek is neki a nagy halomnak, amit kiszedtem. Szíves örömest!
Az első pár falat közben - egyrész tele a szám, másrészt épp nem jut eszembe semmi, miről beszélhetnénk - nem hangznak el szavak közöttünk. Ízlik? - kérdi.
- Mmmhhh - bólogatok nem kis adag sültkrumplit szúrva a villámra, és eltüntetve az arcomban.
- Szóval tudjuk, mi a program ma? - kérdem, hogy mégiscsak kérdezzek valamit. Mi lesz, ha nem tudunk miről beszélni? Utálom ezeket a helyzeteket. - Gondolom nem csak táncolni és enni lehet.
Látok az asztal végében fenyőfákat például, úgy sejtem, díszíteni kell, néhányan állnak is körülöttük. Ahogy hallottam, a halloweeni buli fergetegesebb volt párbajjal, szellemjátékokkal meg thesztrálokkal, úgyhogy biztosan karácsonyra is kitaláltak valami epic dolgot.
Hozzászólásai ebben a témában

Fülöp Félix
INAKTÍV


Testvérben az erő!
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 146
Írta: 2013. december 26. 19:48 | Link

Tesó

A széllelbélelt ikerpár most egyetlen nap alatt próbálta kiélni az összes elmulasztott pillanatot. Egyszerre beszéltek három különböző dologról, dobálták egymást papír cetlikkel vagy csokis sütivel, és készültek a hazautazáshoz. Magyarán, szinte minden a szokásos mederben zajlott.
Farkas le volt nyűgözve az ajándékától, Félix viszont úgy döntött, elteszi későbbre az övét. A januárban visszaérkező diákok még kevésbé lesznek képben azzal, hogy ki a prefi és ki nem - legalábbis így okoskodott. Mire befejezték a becsomagolást, szépen felöltöztek, jó késő lett. A két fiú igyekezett nagyon kitenni magáért: a fehér szegélyes, szürke öltöny mellé Félix fehér inget és  csokornyakkendőt kötött, Farkas viszont szürke ing, és egyszerű nyakkendő mellett tette le a voksát. A kivételesen diszkét eleganciát választó fiúk végre egyszer jól megkülönböztethetőek voltak!
A terembe lépve Farkas azonnal magáévá tett egy csirkecombot, és azzal hadonászott. Félix krumplisalátát választott: így ketten kitettek egy teljes fogást!
- Hókirálynő, természetesen - felelte, mintha csak arra adta volna meg a választ, hogy mennyi kettő meg kettő. - Leszel a Hókirályom, dicső lovag? Szép a ruhád, meg a hajad.
Miután pukedlizve felkérte testvérét, és sikerült elintézniük a jelölésüket is, tovább sétáltak. Farkast biztos megihlette a kovászos uborka, ugyanis teljesen tűzbe jött a díszítés lehetőségétől.
- Nagyon szeretnék egy csillámporból alkotott karácsonyfát. Azt meg tudod oldani? - faggatta az ikrét, miközben melléállva az asztalon lévő dolgokat vette szemügyre. Még mindig ott volt a salátás tányér a kezében, így egyelőre nem ült le, mert alkotni úgyse tudott volna.
Hozzászólásai ebben a témában
Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2013. december 26. 22:10 | Link

Andine

Éppen annyi kedvem volt a bálozósdihoz, mint arra előzetesen számítottam. Számtalanszor megfordult a fejemben, hogy egyszerűen csak nem megyek el, nem ismertem annyira a kislányt, hogy létszükségletűnek tűnjön az ígéretem betartása, ugyanakkor motivált az egyesség rá eső fele. És mindazért cserébe csak néhány órát kellett kibírnom, meg táncolnom vele egyet a nagyteremben néhány reflektorfényre vágyó diák előtt. Igazán nem tűnt nagy dolognak az egész, főként számba véve az én állapotomat, és, hogy miért is egyeztem bele az egészbe alapból.
Nem vittem túlzásba az egész felkészülést, vagy akár az öltözködést, de természetesen azért az illemhez tartottam magamat. Hiába gyűlöltem mindig is az alkalmi ruhákat, most kénytelen voltam fehér inget húzni fekete öltönnyel és egy szintén fekete csokornyakkendővel, és legnagyobb sajnálatomra még a dzsekimet is hanyagolnom kellett - bár az új közel sem nőtt annyira hozzám, mint amit az Opheliánál töltött este előtt hagytam el, azaz szakítottak le rólam. Az élmény még friss volt bennem, szinte éreztem a testemen lévő - már régen begyógyult - vágásokat. Akkor egy hajszálon múlt, hogy egyáltalán életben maradtam, és bár azóta igyekeztem óvatosabb lenni, alkalmanként a veszély még mindig megtalált, bár ezek a sebek nagy szerencsére nem látható helyen voltak. Nem hiányzott volna, hogy mindenki a sérüléseimen legeltesse a szemét, mialatt Andinével lefutjuk a tiszteletköröket, és letáncoljuk azt a csodálatos táncot. Abban márpedig biztos voltam, hogy nem kevés pillantást fogunk magunkra vonzani, na meg, hogy nem kevés pletykának a tárgyát fogjuk képezni a következő hetekben.
Nem sietek el semmit, jócskán a bál kezdete után lépek csak be a terembe, a rengeteg ember látványára ismét elgondolkodok rajta, hogy feltétlenül szükséges-e bemennem. Sajnálatos módon azonban, még mielőtt hátat fordíthatnék az egész felfordulásnak, megpillantom Andinét. Késő bánat. Furcsán rendezett hajamba csak megszokásból túrok bele, már most kezd túlzottan sok lenni a cicoma - és még éppen csak beléptem a terembe. A lány valószínűleg még nem látott meg engem, így észrevétlenül lépek a háta mögé, és szólalok meg, szinte a fülébe suttogva.
- Csak nem engem keresel?
Hozzászólásai ebben a témában
Gregor H. Polter
INAKTÍV


Moonlight Shadow
offline
RPG hsz: 56
Összes hsz: 1891
Írta: 2013. december 27. 15:56 | Link

Manduci

 Újra Karácsony van, újra karácsonyi bál. Idén mondjuk van egy leheletnyi különbség a tavalyihoz képest, lesz valami végzős keringő vagy mi a franc... Bezzeg nekünk nem csináltak ilyet, hah! Kissé gőgösen reagáltam erre a dologra, egészen addig, míg meg nem keresett valaki, hogy legyek a párja a táncban. Ez a valaki pedig történetesen Amanda Philips volt, a háztársam, egészen csinos kis darab, régóta meg akartam vele közelebbről is ismerkedni. Csak sokáig foglalt volt, barátos csajokra meg nem megyek már, nincs kedvem túl sokat harcolni egy-egy delikvensért, utána meg valahogy elült az érdeklődésem iránta. De mikor megkeresett ezzel a felkéréssel, sanda vigyorral mondtam neki igent és közöltem, hogy már alig várom a közös munkát. És így is volt. Egészen jól mentek a próbák, viszonylag hamar egymásra tudtunk hangolódni, Amanda jó partnernek bizonyult, hagyta magát vezetni, nem erőszakoskodott és egész készségesen tűrt mindent. Egy idő után elkezdtem ferde szemmel nézni a hölgyre, nem tudtam hova tenni a viselkedését magamban, nem ilyennek ismertem meg régen, kicsit sem hasonlított egy átlagos Rellonosra. Végső soron arra jutottam, hogy nem érdemes törődni ezzel, így egy vállrándítással elintéztem magamban a dolgot.
 Késő délután minden különösebb izgalom nélkül kezdek el készülődni erre az egész hercehurcára, őszintén szólva elhagytam a lelkesedésemet valahol a zuhanyzás és a borotválkozás között. Nagy sóhajjal veszem ki a kissé kopott öltönyömet a szekrényből és nagyjából ugyanekkora lelkesedéssel is kezdek neki az öltözködéshez. Nyakkendőt nem kötök, Amanda a lelkemre kötötte, hogy ne vigyek magammal, majd ő gondoskodik erről a tartozékról. Először kicsit furcsállottam ezt a dolgot, de végül is valami női hóbortnak tituláltam és nem is nagyon foglalkoztam vele tovább. Eddig nem vettem észre, hogy áll egy becsomagolt kis ajándék az ágyam mellett, csak most ötlött a szemembe. Érdeklődve fogom a kezembe a kis csomagot, gondolom, ez lehet Amanda meglepetése. Egyszerű, gyors mozdulattal lekapom a csomagolást a dobozról és érdeklődve emelem le a tetejét. Nyakkendő van benne, méghozzá rózsaszín. Kinyírom ezt a némbert, komolyan mondom. De egyelőre csak kissé fanyalogva kötöm fel a nyakamba az odavaló holmit. Csodás. Azt hiszem, beszélgetnem kellene egy kicsit Amandával a színválasztásáról...
 Szerencsére nem tart sok ideig, míg összeszedem magamat, így is fél órával hamarabb kész lettem, mint ahogy a találkozót megbeszéltük. Lassú, komótos léptekkel sétálok fel a bejárati csarnokba, ahova jön majd a kedves partnerem és türelmes várakozásra vagyok most ítélve legalább 20 percig. Sebaj, inkább én várjak rá, mint fordítva, ciki lenne eléggé. Egyébként nem értem, hogy miért ragaszkodott annyira ahhoz, hogy itt találkozzunk, a faluba lemenni se lett volna hű de milyen nagy fáradtság, meg aztán ott van a "keltsünk jó benyomást" dolog is. De ez megint csak valami női szeszély, amit soha nem fogok felfogni ép ésszel.
 Lassan elérkezik a megbeszélt időpont és Amanda is felbukkan a bejáratban, méghozzá másodmagával. Ismerem látásból a másik leányzót, valami kis unikornis és együtt laknak. Biccentek mindkettejüknek, aztán legnagyobb meglepetésemre báli partnerem feltornyosul hozzám és nyom két puszit az arcomra. Hú, ezt most nem igazán tudom mire vélni, csupa meglepetés a csaj. Természetesen viszonzom az üdvözlést, majd Amanda belém karolással jelzi, hogy indulhatunk. Viszonylag csendben baktatunk a nagyterem felé, már ami engem illet. Odaérve Amanda elköszön a szöszitől, mi pedig egy kicsit távolabb megállunk a tömegtől. Utálok bent állni aközött a rohadt sok ember között, rosszul vagyok tőle. Úgy tűnik, még mindig tartogat meglepetéseket a párom, mert eléggé tekintélyesen belecsimpaszkodik a karomba és közelebb húzódik. Kérdően felvonom a szemöldökömet, na, nem azért, mert nem tetszik, amit csinál, hanem mert tőle ez teljesen szokatlan magatartás. Ez a csaj tuti szed valamit. Mindegy, élvezzük ki a helyzetet, amíg lehet, nem biztos, hogy egész este ilyen marad.
- Dehogyisnem. Mit óhajtasz? - kérdezem tőle a tőlem telhető leglovagiasabb hangon és amint választ ad, el is sietek az említett italért. Magamnak egyelőre csak egy szíverősítő likőrt hozok, Amandának pedig azt, amit kért. Visszasietek hozzá, közben ügyelek, hogy lehetőleg ne borítsak nyakon senkit, bár most hogy így belegondolok, egészen mókás lenne valami puccosan kiöltözött némber nyakába beleborítani a cuccot. Ádáz mosoly fut végig ajkaimon, de gyorsan kiverem a fejemből a gondolatot, nem akarom leégetni Amandát. Inkább gyorsan visszaslisszolok hozzá, a kezébe adom az italát, koccintok vele és lehúzom a sajátomat. Kellemes melegség fut rajtam végig, kicsit megrázkódok bele, de gyorsan összeszedem magamat, mert mi következünk a tánccal. Némán rápillantok a partneremre, aki tudja, hogy mi következik most, így szótlanul bevonulunk a táncparkettre és eltáncoljuk a kötelezőt. Keringő után szépen levezetem Amandát a tánctérről a nagyterem egyik szélére és ott megállok vele.
- Nem vagy éhes? - kérdezem tőle kötelességtudóan. - Ha szeretnéd, leülhetünk - ajánlom fel neki a következő lehetőséget, remélem valamelyik verziót elfogadja majd.
Hozzászólásai ebben a témában

Podmaniczky Andine
INAKTÍV


Daloló fecske
offline
RPG hsz: 37
Összes hsz: 194
Írta: 2013. december 27. 20:25 | Link

Olivér

Miután elengedem Milant, kezdem egy kicsit kellemetlenül érezni magam. A legtöbben eleve a párjukkal érkeztek, talán biztosítékként, hogy tényleg eljön a másik. Hirtelen bevillan a lehetőség, hogy mi van, ha nem jön el? Oké, ott van hirtelen lehetőségnek Milan, de én ma este robbanni akarok, olyanná válni, akiről beszélnek. Nem akarok ismeretlenül kivonulni innen. El fog jönni, nyugtatom leginkább önmagam, hiszen fair alkut ajánlottam, amit ő érezhetően elfogadott, így itt lesz. Nincs okom idegességre.
Minél tovább nézem a díszítést, annál kevesebb kedvem van sokáig maradni, nem vagyok a bálok híve, akkor sem, ha meseszép a ruhám. Bírom az ilyen csinos, drága cuccokat, és remélem, hogy a leendő foglalkozásom indokolttá teszi majd, hogy sokszor húzzak fel ilyesmit. Nézem a boldog párokat, a tanárokat, akik igyekeznek észrevétlenül végignézni néhány alulöltözött lányon, akik még nálam is kiverik a biztosítékot, pedig ez nagy szó.
- A minibárt keresem, de te se vagy rossz megoldás.
Válaszolom bujkáló mosollyal a hangomban. Oké, most már teljesen megnyugodtam. Itt van, gyorsan táncolunk, és már itt se vagyunk. Jöhet a tényleges szórakozás. Néhányan már felénk pillantanak, miközben én elégedett mosollyal fordulok meg a fiú felé, hogy szemtelenül végigpillantsak rajta.
- Egész jól nézel ki, nem választottam olyan rosszul.
Állapítom meg elégedetten, majd a tömeg felé pillantok, aztán vissza a fiúra, aki előttem áll. Mindjárt kezdődik a tánc, és egyszerre vagyok ideges és mégis teljesen nyugodt. Nem akarok leégni, ennyi az egész.
- Körülbelül hány lány feni rám szerinted a körmét?
Abban az egyben tökéletesen biztos vagyok, hogy holnaptól gyűlölködő pillantások egész sora fog kísérni, és abban is biztos vagyok, hogy én ezt az egészet nagyon, de nagyon fogom élvezni. Tudom, elég fura dolgok tetszenek, de nem vagyok könnyű eset. A fiú vállára helyezve a kezem, fordulok szembe néhány lánnyal, akik összegyűlve néznek rám csúnyán. Kicsit örülök, hogy a tekintettel nem lehet gyilkolni, mert akkor előnyben lennének. A lényeg, hogy látványosan megsimogatom Olivér tarkóját, jelezve, hogy nem csak két mondatot váltani jött ide.
- Imádom az alsós lányokat. Aranyosak, amikor azt hiszik, ezzel elérnek bármit is. Iszunk valamit?

Hozzászólásai ebben a témában

Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
offline
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2013. december 27. 21:13 | Link

Leonie. Cheesy
Szerelés.

Nem meglepő módon az ég idén is tervezett nekünk karácsonyt, áldjuk is érte. Duh, egy francot. Nem szeretem nagyon a szeretet ünnepét, na nem maga miatt, hanem mert eszement hideg van meg hó meg trutyi és fúj. Én ezt még mindig nem tudtam megszokni, régen a karácsony egyet jelentett a napsütéssel és a meleggel. Nem pedig ezzel az izével. Mindegy, ezt kell - ha nem is éppen szeretni, de - megszokni, nincs túl ok választása az ember lányának, ha itt akar élni.
Apropó, ha már karácsony, legyenek sokkoló élmények is a dologban! Néhány hete derült ki, hogy van egy húgom. Aha, kb én is ilyen lemeredős hülye fejet vághattam, mikor jött a levél. Egy lendülettel kiesett a papír a kezemből, Manda úgy bökögetett meg, hogy térjek már magamhoz, nem értette, hogy mi bajom van. Nem mertem neki beadni a sztorit egyelőre, szóval elintéztem annyival, hogy nyitott szemmel alszok, gyorsan felkaptam a levelet és felviharzottam a szobámba. Két héttel később visszamentem Argentínába, hogy találkozzak vele és a nevelőszüleivel és egy kicsit beszélgessünk. Kisült, hogy Renée - vagyis a húgom - szeretne velem jönni ide, Magyarországra, mert vannak olyan dolgok, amikre nem talál választ és szerinte csak én tudok neki segíteni. Na, ezt se mertem még benyögni Adrinak és Mandának, lehet hülyét kapnának, ha a húgom beállítana hozzánk. Főleg, hogy egy mukkot sem beszél magyarul.
Ezeket a zavaró gondolatokat igyekeztem telesen kizárni az elmémből mára, nem akartam ezen görcsölni, elvégre ma este bálba megyek. Méghozzá nem is akárkivel! Leonie hozta a maga formáját és némi győzködés és faggatás után kisült, hogy idén nincs kedve partnert keresni magának és fiúnak fog öltözni a bálon. Először természetesen belevigyorogtam a képébe, hogy nem egészen komplett, de utolsó mozzanatként belementem, hogy én legyek a párja ma este. Mókás kis bálozásnak nézünk elébe.
Az öltözködéssel nem vacakoltam túl sokat, pontosan tudtam, hogy mit szeretnék felhúzni, az viszont már kicsit viccesebb volt, ahogy Manda rávette Adrit, hogy jöjjön ő is. Néha benéztem a résnyire nyitott ajtón, de nem akartam zavarni őket, olyan aranyosan megvoltak együtt. Helyette inkább gyors magamra vettem a ruhámat és a cipőmet és az erre az alkalomra vett karkötőmet és halkan, még a lányok előtt kiosontam a házból. Remélem bezárkóznak, nem akarok hazaérve mindent feldúlva találni.
A kastélyig letipegni nem egy nagy ördöngösség és szerencsére nem is túl sok idő, így egész gyorsan becsapódok a bejárati csarnokba, ahol kedves partnerem - hívjuk ma este csak Leonak - már tűkön ülve - állva - vár már rám. Odalibbenek hozzá egy kedves mosoly kíséretében. Látom rajta, hogy alig tudja magát türtőztetni, legszívesebben magát adná és a képembe mászna, de meglepő módon nem esik ki a lovag szerepéből, sőt, még egy szál íriszt is kézhez kapok.
- Köszönöm szépen, te sem panaszkodhatsz - mondom egy kacsintás kíséretében. Meg kell hagyni, alaposan kicsípte magát, ha nem lennének ennyire lányosak a vonásai, még el is hinném, hogy fiú. Viszont a köztünk lévő magasságkülönbségen egyszerűen nevetnem kell. Nagyjából másfél fejjel vagyok magasabb Leonál és ez egy kicsit komikussá teszi a helyzetet.
Hamar a nagyteremhez érünk, ahol már eléggé sok az ember, de még nem kezdődött el a java és a keringő sem ment még le. Hirtelen rántást érzek a kezemnél és azonnal tudom, - még mielőtt meghallanám a hangot - hogy Leo bizony kicsit elveszítette az irányítást önmaga felett. Ezen ismét csak jót derülök, azért még sincs teljesen meghúzatva.
- Elfogadom, köszönöm - mondom illedelmes, nagy mosollyal a fejemen. Mókás egy este lesz ez a mai. Az italos pulthoz sétálunk és épp egy kis puncsot öntenék magamnak, mikor valaki lekapja Leonie fejéről a kalapját és eliszkol vele. A vörös kis ördögnek sem kell több, elnézést kérve azonnal a támadója után szalad, aki a tömegben elveszik szem elől. Továbbra is kellemesen derülve a helyzeten nézek a csöpp lányka után, immáron egyedül, az asztalnak támaszkodva.
Utoljára módosította:Kiva Faraday, 2014. január 6. 15:25
Hozzászólásai ebben a témában


Argentin. Dimágus. exŐrző. Állatkerttulaj. Anyuka. Beütött a krach, kérdezz. Cheesy
Nem. Fúj. ©
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. december 28. 00:16 | Link

A bál

Mióta először táncoltunk, én titokban gyakoroltam, ezért most már sokkal magabiztosabban mozgok, főleg, ha keringőről van szó. Bár arra kért, hogy titkoljuk kapcsolatunkat, és én ezzel egyetértettem, most mégis nagyon nehéznek érzem ezt, mintha direkt a földhöz láncolnám magam, amikor tudom, hogy képes vagyok repülni.
Közelsége jólesően izgalmas, de ugyanakkor gyötrően fájó is, hiszen nem érinthetem úgy, ahogy szeretném, nem áraszthatom el szerelmes bókjaimmal, sőt még tekintetemet is próbálom visszafogni. Ugyanakkor érzem illatát, finom leheletét, azt, ahogy puha haja az államat cirógatja. Látom sűrű szempillákkal keretezett gyönyörű szemeit, és tudom, hogy, ha valaki figyel minket, egyértelműen látja rajtam, hogy teljesen elvesztem, ez a nő a végzetem.
Már éppen engedném el, mert nem bírom tovább, hogy ennyire közel van hozzám, és mégis annyira elérhetetlen, mikor hirtelen megcsókol. Valójában csupán finoman hozzáérinti ajkát az enyémhez, de én nem hagyom, hogy elhúzódjon, ha már úgyis kiderül, akkor egy igazi csók legyen az oka.
Nem tudom, hogy felfigyelt-e valaki ránk, de nem is érdekel. Az este további részében is csak őt látom, csak ő számít. Arty közben ügyel a levitásokra is, én pedig hol távolabbról, hol közelebbről figyelem őt. Többször is táncra kérem, hogy aztán elmerülhessek, elveszhessek szemeiben, láthassam szivárványhártyájának ragyogását, a tekintetben tükröződő karácsonyi fényeket.
Ekkor döntöm el végleg, hogy a gyűrűt, amit már megvettem, a szüleinél fogom átadni neki, persze csak a kérdésemre adott pozitív válasz esetén. Nem érdekelnek a pletykák, a firkászok és a rajongóim, én ezt a nőt el fogom venni feleségül, ha ő is úgy akarja.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Szabó-Kelemen Zsombor
INAKTÍV


bubi.
offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 1011
Írta: 2013. december 28. 09:43 | Link

lucicca. **.



Valamikor a bál előtt hihetetlen szükségét éreztem, hogy egy üzenetet elreptessek apának.  Ez azért érdekes, mert előtte mindig csak anyának írtam, ő volt az, aki mindenben segített, aki az utolsó kapcsolatom volt a kastély falain kívüli világgal, amit az itt töltött idővel egyenesen arányosan kezdtem egy furcsa, múltbeli dolognak tekinteni, de ez... ez lényegtelen is most, legyen ez egy másik történet, hogy miképpen felejtettem a 'mugli' lét aprócseprő érzéseit, hogy a helyüket átvegyék a varázslólét minden örömei. Ja, hogy megint erről beszélek? Bocs.
Szóval megragadtam a kedvenc pennámat -  amivel már hibátlanul és tintafolt mentesen tudok írni -, s megírtam az első levelemet a szülő ház irányába, amit nem az első hetemen kapott golyóstollal vetettem papírra, s ebben a levélben kikértem minden atyai tanácsát, ami belé szorult, s nem függ össze azzal, hogy mindig vegyek télen legalább két réteg felsőruhát, különben tüdőbajom lesz. De ez is egy más történet. Üröm az örömben, hogy a levélre választ anyámtól kaptam, hivatkozásképpen édesapám sűrű elfoglaltságaira, de így talán még jobban is sikerült. Ja, hogy mi volt a levélben? Egyszerű segítségkérés; hogyan kell bálba vinni egy lányt?
Amikor Luca elé álltam és megkérdeztem, még csak eszembe sem jutott, hogy soha nem voltam még bálban. Mármint voltam, s ott a sarokban ücsörögve vártam a végét; a csokornyakkendőm szorított, a lábam a székről sem ért még le. Nagy és okos e,berek ünneplése volt ez, nem olyan, ahova én megyek, ahol én ünneplek, ahol én is kiválaszthatom a partneremet, és hát... berezeltem, de anya sikeresen nyugtatott le; semmi baj nem történhet, ha kedvesen mosolygok, kihúzom a széket és hívom el táncolni a lányt. Na meg persze megdicsérem a ruháját minden olyan pillanatban, amikor épp nincsen más téma. Meg kedvesen azt is hozzá biggyesztette a végére, hogy ő is egy ilyen helyen ismerkedett meg apával, sajnálja, hogy itt csak varázslatosak vannak. Kibújt a szög a zsákból. A levél a zsebemben lapul, és ha eligazításra lenne szükségem, rögtön elő tudom kapni, ha Lucus esetleg elfordul, de... de amint felkacag a dicséretre, hirtelen azt érzem, hogy nem is volt erre szükség, azt érzem, hogy mindent rendesen uralni tudok, hogy semmi baj nem lehet, hiszen... hiszen jól érzi magát velem, és abban a pillanatban, hogy ezt gondolatban kimondom magamban, máris olyan butaságnak tűnik a szülők segítségét kérni egy bálról, hogy szinte el sem tudom mondani. Na jó, csúnya szavakkal körbe tudnám írni, de csúnya szavakat nem használok, mert feleslegesek.
- De, köszönöm, innék egy pohár vizet - felelem kérdésére mosolyogva, és bár fejemet lehajtva mérgelődöm egy picit magamban, hogy ezt a kérdést nem én tettem fel, a problémát nem ítélem meg életveszélyesnek, így amikor  a szomjoltó már a kezemben van, nem röstellem a hálálkodást. És ezen a ponton igyekszem nem arra gondolni, hogy a pohár koszos, hogy fertőzéseket kapok el tőle, hogy nem tudom, ki ivott előttem belőle; inkább csak az asztalra teszem le, nem emelem ajakimhoz. Meg hát... egy kicsit azért a megkönnyebbülés is benne van a szavaimban, hogy az igazgatói beszédet nem kell hallgatnom fél perccel sem tovább. Mindig utáltam az igazgatói beszédeket.
- Köszönöm - még bólogatok is hozzá, hogy nyomatékosítsam; igen, tényleg nagyon jól esik a gesztus, s bár fogalmam sincsen, miért akarok ennyire megfelelni a kisasszonynak, jó ez így, és bár feszélyezhetne a helyzet, nem teszi.
- Mással nem is jöttem volna - csúszik ki a számon kérdésére abszolút nem válaszként a mondatom, még a saját szemem is elkerekedik, hogy ilyen hirtelen kinyögtem egy ilyen volumenű dolgot. - Egyébként igen, voltam már, de azok a szüleim ilyen orvosi összejöveteli voltak, ahol a tánc és a pezsgő szürcsölése közben a rákgyógyításról cseréltek eszmét - teszem még hozzá, hogy a kérdésére tényleg valami választ is adjak, s miközben a pánik eluralkodik rajtam a zsebembe nyúlok, de amint ujjaim a papírt érintik, egy sokkal, sokkal jobb dolog jut eszembe.
- Ha van kedved, táncolhatunk. Bár nem tudok, de azt majd ne nézd, jó? És van egy játékom. Játszhatjuk tánc közben is, ha van kedved, de játszhatjuk máskor is - amilyen vehemenciával kezdtem bele, úgy leeresztettem a végére, soha nem vagyok biztos magamban annyira, hogy elhiggyem; tényleg van kedve velem valamit is csinálni, pedig már megannyi alkalommal bizonyította, hogy a kis energiacsomagját örömmel osztja meg velem, úgy is van elég nála a kettőnk számára is. Azt hiszem mindig csodálni fogom emiatt, de mielőtt a nagy csodálatba belefelejtkeznék, egy mosolyt küldök felé, majd utána elnézek a táncparkett irányába is. Éppen elegen vannak már rajta, hogy ne tűnjön fel a botladozásom, hogy ha a hirtelen jött ötletem elnyerné tetszését.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 [3] 4 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet