37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. július 13. 22:57 | Link

Szerelmem >:-)
Dalmim

Holnap lesz a nagy nap: Dalmi a második próbán. Semmit sem tudunk róla, csak hogy sárkányok lesznek. Nem fogják hagyni, hogy a versenyzők megsérüljenek, de azért én nagyon aggódom. Simán történhetnek emberi mulasztások, mi lesz, ha valaki elszúr valamit? Nem mutathatom ki Dalminak, hogy nem szeretném elengedni erre a versenyre. Fasírt lenne, amiért nem hiszek őbenne és abban, hogy meg tudja csinálni ezt a feladatot. Pedig nem erről van szó, tudom, hogy ő egy kis zseni, viszont amellett olyan törékeny, és szerintem senki sem lehet biztos, hogy kiállhat egy sárkány ellen, és sértetlenül megússza. Vannak, akikért nem akkora kár, de Dalmiért igenis. Most, hogy tudom, mi lesz a második próbán, örülök, hogy már az elsőben kiestem, és hogy Aileen is elesett a folytatástól. Mármint persze, nem örülök, hogy beteg, de talán mégis jobb így, mintha bent maradt volna. Vagyis...na, jobb, hogy ezt nem neki adom elő, mert mindenhogy bénán jönnék ki belőle.
Mire leérek a Nagyterembe, már látom Dalmit, ahogy ott ül, nekem háttal a Levita asztalánál. Előbb akartam érkezni, de talán még így is jó lesz. Odakerekezek hozzá, és elfoglalván a helyemet egy puszit nyomok az arcára. Amíg felém fordul, van időm még üres tányérjára tenni a sütit, amit a faluból szereztem be neki. Egy kör alakú rózsaszín minyon az színes cukrokkal a tetején. Igazából nem a holnapi próba miatt hoztam neki, valami egész más miatt.
- Szia - köszönök neki először is. - Hogy érzed magad?
Hát gondolom, pocsékul. Átfogom a vállát biztatásul, hiába ettől nem lehetek ott vele a megmérettetésen.
- Ügyes leszel - mosolygok rá, pedig valójában csak szimplán féltem. Nem hiszem el, hogy a bajnokoknak nincs halálfélelmük ettől.
- Figyu - vetem fel aztán, amit igazából szerettem volna. Eddig nem akartam előhozakodni vele, mert először nem volt biztos a dolog, aztán meg nem volt idő, hiszen Dalmi készült a tusára, én bepótoltam a tusa miatti lemaradásom a tananyaggal, és a negyedikesektől szedtem össze Dalmi anyagait is, hogy fel tudjon készülni a holt időkben a vizsgáira. Legalább ennyit meg tudok tenni, hogy lefaragjak az időből, amit a magolásra kell töltenie, így sincs szinte semmi időnk együtt lenni, alig találkozunk.
- Jól elszúrtuk, mi? Nem gondolkodtunk azon, hogy ha csak egyikünk esik ki, nem járhat be a másikhoz, mert annak már más lesz a mentora - jelentem ki csüggedten, pedig nem is ezt akartam, csak hirtelen elfogott a kétely, mit fog szólni a felvetésemre.
- Az van, hogy Tolland most egy hónapra elment külföldre... - csapok azért bele. - Szóval mivel Domi még a tusán van - és remélem, hogy nem is fog kiesni -, enyém az egész Azeroth. Nem akarsz elkéredzkedni éjszakára Maurice-tól?
Az asztallapot birizgálom az ujjammal. Nahát, ezt a D betűt éppen én véstem ide bele. Egy kicsit azért felnézek rá, már szinte várom a visszautasítást és a leszúrást, de közben azért remélem, hogy a cuki Dalmi ül most mellettem mégis. Olyan ökör vagyok, tuti a legrosszabb pillanatot választottam előhozakodni ezzel.
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 14. 18:54 | Link

Alex

Holnap nagy nap lesz, így ma elég korán be akarom fejezni a vacsit, ami jelenleg egyenlő a nagy nullával, mert nem szedek magamnak kaját. Inkább elcsevegem az itteni időt, egyedül, a többiekkel, így a sikítófrász kerülget, mikor valaki a magánszférámba jön. De csak addig ám, amíg meg nem látom, hogy ki az. Kicsit fellélegzem, és visszatér a művi mosoly is, ami inkább csak udvarias, és megkönnyebbült. Előbb én is adok egy hatalmas, aztán több hatalmas puszit, meg egy naagy ölelést, aztán még mielőtt teljesen elereszteném Alex hátát, belekezdek.
- Megijesztettél. De örülök, hogy látlak. Mi újság? Hiányzol ám a lakrészből.
Én is engedem köszönni Őt, és végre meg is teszi, és még utánam is érdeklődik, meg tanácsot, és biztatást is kapok. Tök édi...
- Kedves vagy. Köszönöm, megvagyok, bár az, hogy hogy érzem magam, az egy kicsit más dolog. Őszintén megmondom, hogy félek tőle, mert hát azért mégiscsak tüskés nagy gyíkok lesznek, és én a hüllőket alapból nem komálom.
Borzongok meg a gondolattól is, és egy kicsit el is szontyolodok. Csak ülök a helyemen, és figyelek, mert valamit szeretne mondani, viszont egyelőre még nem tudom mit. A sütit a tányéromon felveszem, egy köszönöm után beleharapok, bár inkább csak gépies a cselekedetem, sem mint azért, mert éhes vagyok, mert nem, inkább olyan apró a gyomrom, mint egy dió, de hát ez most természetes. Nem is szólok közbe, inkább csak egy olyanfajta "a lényeget mondd, ne habozz" tekintetet küldök felé, és nem térek el a témától, bár beszélgetnék szívesen arról, hogy mi is van a tusásokkal most, és tényleg nem jó ez most így, hogy jó darabig nincs szünet, csak a kaja, amikor találkozunk.
Aztán végre nagy nehezen kiböki, bár látom rajta, hogy tartózkodik tőle egy kicsit. Aztán, miután befejezte, csak odahajolok a füléhez, suttogva válaszolok, és aztán egy puszit is kap, még pluszban, mert most pusziéhes vagyok én is, meg valószínűleg ő is.
- Mindjárt elkéretőzöm, rendben?
Azzal felugrok a helyemről, elmegyek a nagy asztalhoz, és Maurice bácsihoz intézem az elkéretőző beszédemet, és reménykedem a legjobbakban. Kis idő múlva visszatérek az asztalhoz, olyan semmilyen kifejezéssel.
- Hát megkérdeztem, és van egy jó, és egyben rossz hírem is. Kimehetek, szóval feljövök én is egy picit a toronyba.
Ami viszont a rossz dolog, az még hátra van, és jobb előbb beadagolni, mint később, így egy apró szünet után hadarva fejezem be a mondatot, úgy, hogy a ruhám szélét gyűrögetem.
- De csak este tízig van kimenőm.
Hajtom le a fejem, és inkább nem nézek sehova sem, csak a ruhámmal törődök, mert hirtelen túl egyenesnek tűnik az egész, kell bele néhány hajtás, gyűrődés...
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. július 18. 00:24 | Link

Dalmi

Én már annak is lelkes kiskutyaként örülök, ha mosolyog, amikor meglát. A nyakába fúrva az orrom kiszimatolok egy adagnyit a Dalmiillatból, és próbálok megértő lenni, hogy ilyen furán viselkedik. Meg van az oka rá: holnap olyan félelmetes élményben lesz része, amibe egy diákot sem kéne belelökni szerintem.
- Csak gyere vissza épségben - mondom neki, és ezt még valószínűleg többször el fogom ismételni a próbáig. Elvileg az első felvonást látni lehetett valami kivetítőszerűségen itt a nagyteremben, remélem a mostanin is ez lesz, és legalább innen láthatom, hogy biztonságban van-e.
Ő ugyan nemigen eszik, én azért jó szokásomhoz híven készítek egy mindentbele szendvicset így estére. Pár harapással eltüntetem a felét, de amikor végre elérkezettnek látom kibökni a tervem, azért félreteszem. Néha a lány meglepetésszerűen nem úgy reagál, ahogy azt az ember hinné az addigi tapasztalatok alapján. Az ilyeneken aggódom: amikor rosszat mondok de úgy, hogy fel sem tűnik. A veszély azonban elhárul, Dalmi egy tünemény. Ahogy a fülembe suttog, megborzongok, és csak bámulok utána, ahogy a tusavezetőhöz siet. A szendvicsem maradéka eltűnik, mire visszaér. Barátnőm arca nem árul el semmit, úgyhogy felteszem, nem jött be az elkéretőzés. Pedig úgy volt, hogy szabad eljönni, és Dalmi tényleg nem sokat van távol. Mások néha egész éjjelre kimaradnak!
Morcos gondolataimnak gyorsan véget vet a hírrel: végül is eljöhet, aminek örülök, még ha csak tízig is. Talán odafent arra is rábeszélhetem, hogy lógjon egy kicsit, holnap reggelig. Az még csak nem jár kicsapással a versenyből... Bár úgy legalább megúszná a holnapi sárkányos mizériát. Senki sem tagadhatja, hogy jobb velem lenni, mint harmadfokú égési sérüléseket szerezni! Még ha a poénjaim néha kicsit fárasztóak is.
Lehetek őszinte? Ilyenkor azért mindig nagyobbat dobban a szívem, ha látom, hogy szomorú, amiért nem tölthetünk együtt több időt. De májhízlalás ide vagy oda, egy görény lennék, ha hagynám sokáig búslakodni.
- Akkor gyere! - mondom neki az orrommal simítva az arcán, újabb puszival fejezve be a mozdulatot. Elhessegetem a gondolatot, hogy a körülöttünk ülők valószínűleg nem kíváncsiak az enyelgésünkre, bár mi még visszafogottak is vagyunk. Ugyan még belém férne egy szendó, ellököm magam az asztaltól. Nyújtom felé a kezem, és le is lépünk a vacsorázók közül, fel egyenesen a Levita toronyba.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet