Susani Moon
     //reggel, 10:22//

Fáradtan ébredtem. Alig bírtam kikászálódni a piha-puha ágyikómból. De sajnos muszáj volt. Benny már alig bírt nyugton maradni, legalább várhatott volna, amíg felöltözöm. Gyorsan magamra kaptam valamit és rendbe szedtem a fejem, aztán kezdődhetett a kiképzőtábor. Jól kifárasztott, de hát a szépségért meg kell szenvedni. Visszatérve a szobámba a hasam jelentette, hogy még semmit nem kapott ma. Mivel a lányok már eltűntek, ezért enyém volt a fürdő, így nyugodtan lezuhanyoztam, felvettem a taláromat és lesiettem reggelizni.
Ilyenkor általában szokott még lenni valami kevés maradék, ám amikor beléptem a terembe az asztalok roskadoztak a sok ételtől. Összefutott a nyál a számban és a levita egyik asztalához lépdeltem.
Leültem egy helyre és bőségesen szedtem a földi jóból. Nagyon meg voltam elégedve az iskolával, már nagyon megszerettem. A nagyterem közben folyamatosan kiürült, én pedig az órámra pillantottam. Két óra múlva órám lesz! De addig még van kettő teljes szabad órácskám. Nos, mivel töltsem? Fogalmam sem volt, így úgy döntöttem, hogy tanulok az egyik vizsgámra. Fogtam egy tányért, pakoltam rá még egy kis elemózsiát, aztán felálltam. Hiszen nekünk van konyhánk! – jutott eszembe, szóval gyorsan befaltam a maradékot és indulni készültem. Felpattantam és hátranéztem, ahol az üres tányérom állt. Ekkor nekiütköztem valaminek. Vagyis valakinek.

ÉVNYITÓ - ÉVZÁRÓ

Hamarosan este hét óra, a folyosók tömve, egymást lökdöső diákokkal, akik mások között átnyomakodva igyekeznek megkeresni a barátokat, hogy elmeséljék a szünidei élményeket egymásnak. Vannak itt megszeppent elsősök, akik épp csak túlestek a beosztáson, még keresik a helyüket, és próbálnak nem elesni az új talárjukban. Vannak itt szellemek, akik mindenféle tekintet nélkül suhannak át embereken, akiket kiráz a jeges érzés a találkozás miatt. És vannak tanárok, dolgozók, akik igyekeznek a rendet fenntartani a bejárati csarnokba, noha ez szinte lehetetlen, hiszen egy szünidei románc, egy izgalmas utazás ilyenkor sokkal fontosabb, mint az, hogy ne tapossunk rá néhány lábra.
Odabenn a díszek kékben és bronzban tündökölnek, a gyertyák is kékek, bronz díszítéssel. A tanár asztalt a Levita ház színeivel terítették meg, mögöttük pedig büszkén tekinget a falat betöltő szfinx. Lassan a tanárok is megérkeznek az asztalhoz, melynek közepén már ott ül az igazgató, jobbján ülő kollégájával mély értekezést folytatva. Amint elüti az óra a hetet - alig van addig tizenöt perc - megkezdődik az új tanév, és lezárjuk a régit.

//Játékidő: 2014. március 17 - április 06. //

//A hozzászólásokat egy szálba, az előző hozzászólóra (nem a játékpartneredre) szálazzátok!//

Walker.


* Ebédszünet van a kastélyban, a legtöbb diák pedig csacsogva vonul be a megterített asztalokhoz, az aktuális órák eseményeit kitárgyalva. Kowai Ombozit lehagyva, bűbájtanról szabadulva szedi lépteit a nagyterem felé, semmi kedve most a szöszi utáni nyávogását hallgatni. A hatalmas helyiségben szétszóródik a nebulósereg a négy asztal között, Eris is gyorsan kitúr egy elsőst a helyéről a Rellonosok részénél, majd nyomatékosítva szándékát még rá is vicsorog a lányra, annak eszébe ne jusson szólni egy prefektusnak erről a momentumról. Visszapillant a roskadásig telerakott finomságokra, azon nyomban összefut a nyál a szájában, korán volt ma az a reggeli, és ma ráadásul edzésük lesz, aztán pont úgy van órája, hogy a vacsorát ki kell hagynia miatta. Mondjuk annyira nem baj, fogónak rakták be, annak amúgy sem árt, ha könnyű. Eme gondolat közben inkább visszateszi a zaftos csirkecombot oda, ahonnan elvette, és valami energiaszegényebb dolog után nézelődik. A gyomra korog, ő meg éhes, erre itt még neki kell fogyóznia, hogy gyorsabb lehessen a levegőben. Szégyen. A belső viaskodása az arcára is kiül: mogorva szemei néhol kétségbeesett árnyalatot felvéve pattognak a csirkecomb és egy tál zöldségsaláta között, majd inkább kutat a CSK után a nagy tömegben. Úgy néz ki, Bennett most máshol étkezik, ám Ombozit megtalálta, a szöszi mellett ül és neki dumál, s amikor tétován elkapja Eris pillantását, a lány öklendezést szimulálva tér vissza étekbéli problémáihoz. Ezzel a jelenettel megvolt a fogyókúrához szükséges zabavisszafogó erő, de azt még mindig nem sikerült kifundálnia, hogy mit eszik. Villáját előkapva lecsap a combok melletti utolsó csirkemellre, majd végigsandít a mellette ülőkön, hogy ki van ezzel a döntésével kapcsolatban más véleményen, mert abba nyomban beleállítja a hússal megtűzött evőeszközét. *

Emandorie ^^)

Hát ez a nap is elérkezett, pedig nem is mertem hinni. Az első elutasítás után természetesen nem adtam fel, ugyan már, kérem szépen, minek néz maga engem? Hogy majd én a légiónál pont megfutamodok egy ilyen kis semmiségtől, hogy nyelvtudás? És tessék, a mai nap mégis megérkeztem a katonai felszerelésben, zöldes terepruhában, bakancsban, puttonynak álcázott hátizsákkal, aminek a tartalma akár fél évig is elég lenne a zsugorító bűbájnak hála. Nos, eleinte a falakon lévő feliratok kínaiul hatottak, de lassan belelendültem és a saját házamat is megtaláltam. Ott már volt kellő segítség a szobámba találni, levágni a cumót és bedőlni..beájulni az ágyba - ez a rész mondjuk már ment magamtól is. A vacsora idő után jócskán tértem magamhoz és amolyan megszokott módon egy fehér trikóban, a hosszú nadrágban meg az acélbetétesben nekiindultam keresni valmai helyet, ahol magamba tömhetek egy.. teszem azt, egy antilopot. A nyakamban lévő behívókártyám még mindig ott lifegett a nevemmel meg az egyéb ehhez szükséges adatokkal és eleinte olyan simán kértem útbaigazítást spanyolul, hogy azt öröm lehetett nézni. Páran megpróbálták elmakogni, hogy merre találok valami ehető dolgot aztán végül - ki hitte volna - egy portré adta meg a pontos leírást franciául. A velem szembejövő diákság nagy része gülü szemekkel pislogott rám, amit eleinte csak a katonai cuccnak tudtam be, később lassan realizáltam azonban, hogy se talár, se kitűző, se semmi, ami bárkinek is a tudtára adná, hogy nem tanárként rovom a folyosókat öles léptekkel. Vállam megvonva tettem magamsról az emberkékre és háromszoros eltévedést követően megleltem a nagytermet (el sem hiszem!). Wow! Tudtam én, hogy minden ilyenféle terem egyforma, de az esti .. naplementés égboltozat egészen ledöbbentett. Olyan varázslatosan szép a pillanat, amikor a távoli horizonton a vöröslő Nap alábukik és halvány rózsaszín vagy égő vörös árnyalattal színezve a felhőket végül teljesen nyugovóra tér a számunkra, csakhogy máshol folytathassa a munkáját. Hát elámulva léptem beljebb és körbepillantva pár hasonló kései denevért észrevéve végül bal lábbal beléptem az egyik pad mögé, letettem a hátsóm és magam elé vettem egy tál valami zselét. Ezer éve nem ettem..

Abigél

Igazából fogalma sincs, mi is ütött belé, amikor meglátta az Eridonban lógó plakátot és annak elolvasása után csak úgy, gondolkodás nélkül belenyúlt a feladatokat tartalmazó tálba, hogy kihalásszon magának egyet. Időnként az agya kikapcsolt, vagy legalábbis olyan rövidzárlatot produkált, hogy hiába sikoltozott neki esze józanabbik fele a varázsvilág ezernyi ajas kis trükkjéről, na meg az Eridonos elmék pihentségéről. Miután szétsodorta a pergamencsíkot és végigfutotta a sorokat, meglegyintette a pánik enyhe szele, ami csak erősödött, ahogy felpillatva azt látta, a hirdetőtábla egy másik papírja máris gondosan feljegyezte a nevét és a feladat számát, aztán valahol ott tetőzött, amikor Keith megállt mögötte, válla fölött átlesve elolvasta a megadást és derűs -valamint cseppet sem együttérző- röhögéssel hátbaveregette.
Úgyhogy most ott állt a nagyterem ajtaja előtt, talpig estélyi pompában (úgy ítélte, a dísztalár annyira nem illene a helyzethez) és -szégyen, nem szégyen- fohászkodik, hogy lehetőleg a következő szembejövő ellenkező nemű ne tanárnő legyen. Amennyire meg tudta állapítani, ő még viszonylag jól járt, megússza egy nyilvános megbámulással és egy négyszemközti önégetéssel, mert legalább táncolni tud - a "projekt" eszmei szülőatyját ismerve, lehetne sokkal, de sokkal nagyobb bajban is. Még egyszer átfutotta gondolatban a tennivalók listáját, majd mély levegőt vett és lassan kifújta, lecsillapítva magát, majd egyenes és magabiztos tartást öltött, pár gyakorlott mozdulattal orvosolva öltözékének tökéletlenségeit. Az utóbbi időben nagyon, nagyon sokat harcolt a félelmeivel, amik mellett ez a mostani szimpla lámpalázzá törpült, így viszont még arra is látott esélyt, hogy jó partnerrel élvezze az egészetk, bár kétség kívül mindenképp hülyét fog magából csinálni. De ha már lúd, legyen kövér, szokták mondani, így ha már idióta, akkor legalább stílusos!*
- Elnézést, hercegnőm, megtisztelne egy tánccal némi minőségi popzenére?-*Lép az éppen felbukkanó áldozatához, aki -lássatok csodát- ugyanaz a leányzó, aki annakidején majdnem elgázolta a lila biciklijével.

Dominic, Évi, Rellon asztalnál

Rosszul sült el az Évivel vívott párbajom a tisztáson, lefülelt minket egy prefi. A feladatot, bevallom kicsit furának találtam, de hát a büntetés, az büntetés, nem lehet válogatni, azt kell megcsinálni, ami a szigorúan vett feladat. Dominic és én közöttem több országnyi távolság és különbség feszül, hiszen a neve alapján ő magyar, míg én angol vagyok, bár tökéletesen értem az itteni nyelvet, legalábbis azt hiszem. Néha elő szokott fordulni, hogy valamit rosszul értelmezek, ezért nagyon gondosan elolvastam a baglyot, amiben értesített arról, miként kell bűnhődnöm a rendbontás miatt. Ültem pár órán keresztül a feladat fölött, és le is írtam a gondolataimat, nehogy hibát vétsek a Nagyteremben. Amikor úgy éreztem, hogy kész, felvettem az ünnepi mosolyom, szépen felöltöztem, majd dobogó szívvel indultam el büntetésem helyszínére.
Izzadt a tenyerem, a torkomban gombócot éreztem, hiszen ez volt az első büntetésem, nem akartam, hogy bármi gikszer beüssön. Ezek után jól fogok viselkedni, mert kész tortúra ez az egész, a hátam közepére nem kívánom megint, nem én. Amint beértem a terembe, éppen ebédidőben egyébként, körülnéztem. Még kevesen lézengtek, úgy látszik korán érkeztem, de még mindig jobb, mintha késtem volna. Leültem a levita asztalához és türelmetlenül vártam, mikor jön el az én időm, amikor végre letudhatom a büntit. Lassan gyülekeztek a diákok, de azért nemsokára megtelt a helyiség étkező diákokkal. Gondoltam, várok még egy kicsit, én is utálom, ha evés közben zavarnak, meg éhesen mindenki morcosabb, ezért a desszertre akartam időzíteni a fellépésemet. A percek lassan teltek, de mindennek eljön az ideje, így vettem egy mély levegőt, és levitás társaim tekintetét keresve, bátorságot merítettem. Kaptam pár biztató pillantást, hiszen mindenki tudta, mire készülök. Nekem egy falat sem ment le a torkomon, nem mintha nem lettem volna éhes, de túlságosan izgultam. Mikor elég bátorságot begyűjtöttem, remegő lábakkal és gyomorral indultam el a rellonosok asztala felé. Megálltam egy olyan helyen, ahonnan jól láthattak és hallathattak, aztán a drukktól magas hangon beszélni kezdtem.
- A büntető feladatot jöttem teljesíteni, amit a Piknikező tisztáson való párbajozásért kaptam Dominictól. Azt kell elmondanom nektek, hogy felnézek rátok és tisztellek titeket.
E szavak után elővettem a jegyzeteimet és olvasni kezdtem a szöveget.
- Tanultam növénytanon, hogy a fény elsődleges a normális növekedéshez, meg a víz és a tápanyagok, különben elpusztulhatnak. Felnézek a rellonosokra, mert mindegyikük magasabb nálam. Nem csak azért,mert én még csak másodikos vagyok, hanem mert ők, eleve magasak. Növénytani tanulmányaimból kiindulva azt gondolom, hogy ott lent a pincében, nem éri őket túl sok fény, és ezért nyúltak meg, mint a zöldségek, napsütés nélkül, úgy, mint a krumpli csíra a pincében. Láttam olyat, amikor a nagymamám leküldött pár darabért a pincébe. Gondolom, ezért kell felnézni a rellonosokra. Tisztelet is illeti őket azért, hogy kibírják ott lent, meg hogy bevállalták azt, hogy ott éljenek azon a dohos helyen, és például mi levitások élvezhetjük a napfényt a levita toronyban. Ha viszont ebből a szempontból nézem a dolgokat, akkor mi vagyunk magasabban, de ennek csak az az oka, hogy a pince alul van. Ha teszem azt felül lenne a pince, akkor a levita valahol alatta helyezkedne el. Ilyen értelemben is felnézhetnénk rájuk, de nem az a feladat, hogy egyéb lehetőségeket boncolgassak, így maradok a valóság talaján. Akkor is felnézhetünk egy rellonosra, ha ő épp áll, mert mondjuk rendetlenkedett az órán és a tanár felállította. Mi ülünk, tehát alacsonyabban vagyunk, ezért fel kell néznünk rá!
Azért is lehet tisztelni őket, mert vállalják, hogy ők rosszak, és mi lehetünk jók, ezért nagyon hálásnak kell lennünk nekik! Meg azért is, mert így magukra vonják a tanár figyelmét és haragját. Ez nagyon rendes tőlük, mert a fegyelmezésükkel telik az óra. Csak dolgozatnál nem annyira jó, de az nincs mindennap.
Csak azt tudom még elmondani, hogy én miért tisztelem őket. Például azért, mert nehéz a dolguk azzal a jellemmel, amit megadott nekik a balsors. Nem tudnak rendesen tanulni, mert ez nem lenne jellemző rájuk és nem hazudtolhatják meg magukat. Mégis teszik a dolgukat, annak ellenére is, hogy majd esetleg nehezebben boldogulnak majd az életben. Nem adatik meg nekik olyan karrier lehetőség, mint például egy levitásnak, mégis vállalják. Csodálatra méltók, valamint igazi túlélők, mert ilyen sanyarú körülmények között is élnek és virulnak. Sajnos olyan nagyon nem ismerek egyetlen rellonost sem, hogy hirtelen mást tudjak még felsorolni, de remélem, bepótolhatom ezen hiányosságomat.
A feladatot teljesítettem, összehajtogatva a zsebembe süllyesztettem a papírt, majd visszatértem az asztalunkhoz, hogy végre magamhoz vegyek pár finom falatot. Nagy megkönnyebbülés szabadult fel bennem. Vége, ezt is megcsináltam, nem is volt olyan borzalmas. Meg voltam elégedve magammal, és afelől sem volt kétségem, hogy a feladatot precízen, betű szerint teljesítettem.. Ezután Évi jött. Mielőtt megszólalhatott volna megböktem a vállát:
- Sok sikert!
Az asztal felé fordultam, néhányan nevettek, néhányan elismerően bólogattak, mások nem szóltak semmit. Sejtettem, hogy mit gondolhatnak, valószínűleg azt, hogy ez nem tetszett a rellonnak. De, én tényleg csak viccnek szántam az egészet. Vettem egy rántott húst, meg egy fasírozottat, hozzá rizst. Reménykedtem, hogy a lánynak is jól fog sikerülni, különben pontokat vonhatnak le a háztól, és annak senki sem örülne.

Végzős bál



A Nagyterem a mostani végzősök kedve szerint virágokkal lett díszítve, a fehér, és világos pasztellszínek uralkodnak mindenhol. Még mindig süt a Nap, de azért már égnek a teremben a gyertyák. Néha csak úgy a semmiből virágszirmok hullanak, nem sok, de éppen elég ahhoz, hogy felfigyeljünk rá. A falakon a pasztell díszítések mellől kirí a három ház hatalmas, faliszőnyegként használatos címere. Ez adja a jelentését annak, amiről ez a bál szól; a végzős diákokról.
Kerek asztalok sorakoznak egy nagyobb teret kihagyva, itt ugyanis az est folyamán a végzősök eltáncolják a keringőt választott partnerükkel.
A terem két oldalán egy-egy hosszú asztal sorakozik. A szokásos esti vacsora helyett ma svédasztal várja a diákokat. Van itt minden, ahogy mindig szokott. A salátáktól kezdve a sült csirkén át egészen a gyümölcstortáig minden megtalálható, és persze az öblítéshez is van jó pár kancsó kirakva, amik mindig tele várják a szomjas diákokat, tanárokat.

Ha unod már a csinosságot, és inkább lazítanál, és csobbannál, a Vízesésnél még mindig vár a hajnalig tartó fürdőzős buli.
De éjfélkor legyetek figyelmesek, az égen világítani fognak a visszaszámlálás másodpercei, míg éjfélt üt az óra. Készüljetek erre a pillanatra a kívánságlámpásaitokkal, hogy szokásunkhoz híven 00:00-nál együtt engedhessük útjukra őket. (A lámpásokat idén a vízesésnél, és a DÖK bázisnál osztjuk!)

//A bál időpontjai:
szerepjátékosan július 5., este 7 óra
álmodóilag július 5-26.
Megjelenés az alkalomhoz illő ruhában!
Szálazásra figyeljetek, egybe szálazunk.//

Roxfortosok fogadása

Már várta ezt a napot. Igaz, eléggé fáradt volt az utóbbi napokban, de nem bánta, mert mindennek megvolt az eredménye. Ezen a napon végezte Ágostonnal és Wickler igazgató bácsival az utolsó simításokat a cserediákok fogadására. Muszáj volt szervezkedni, és olyan programokat kitalálni, amik akkor jó, ha a három vendég is részt vesz. Az izgalom biztosan a részükről is nagy, emlékszik még Annie arra, amikor az elmenetelt rendezték le. A lányok tőlük is izgatottan várták a nagy napot, amikor egy másik ország, más szokásokkal teli iskolájába léphetnek be, ami ráadásul nagy múltú, és nagy hírű egyaránt. Hát ez a Bagolykővel nincs pont így, de az utóbbi években egyre inkább feljebb emelkednek, és már a legtöbb helyen ismerik az iskola nevét, és annak különlegességeit.
Estefelé jócskán maradt ideje arra, hogy egy vadászatot is lerendezzen az erdőben. Muszáj gyakorolnia az íjászkodást, mert az iskolában nincs rá lehetősége. Eléggé el is ment az idő vele, így a cserediákok fogadása előtt fél órával ért haza, a Naphegyi házba. Azt se tudta, hirtelen minek áljon neki, tehát a gyors zuhany-gyors készülődés még gyorsabb változatát kellett produkálnia. Mekkora égés lett volna, ha elkésik DÖK elnökként, és a fogadóbizottság tagjaként.
Nos, nem így lett, éppenséggel elsőként érkezett frissen vasalt egyenruhájába bújva a vasúthoz. Utána megérkezett az igazgató, és Ágoston is. Kissé kínos csend állt be hármuk közt míg a vonatra vártak, amelyen a vendégek utaztak. Két lány, egy fiú, és egy tanár.
A bemutatkozás igazából zökkenőmentesen ment, és hamar fel is jutottak a kastélyba. Már sötétedett, és az iskola apraja nagyja a Nagyteremben gyülekezett. Mindenki izgatottan várta az érkezőket, ki ezért, ki azért.
- Persze Igazgató úr, mondja csak el a köszöntőt, Ágoston majd elviszi a fiút a helyére, én meg a lányokat - mosolyogva, illedelmesen rendezte le a dolgokat. A férfi be is ment a terembe, ahol Annie látta, hogy jó páran már kidugták a fejüket kíváncsiságból.
A diákok csak akkor látták meg a három érkezőt, amikor az Igazgató beszédének ahhoz a részéhez ért, hogy elmondja a nevüket, és hogy ki melyik házban tölti az idejét. Emily és Allison mindketten az Eridonban, Thomas pedig a Navinében. Nem kellett többet várniuk a roxfortosoknak egy percnél, és kétfelé lettek kísérve. Annie a lányokat irányította a piros prefikhez, míg Ágoston a srácot az egyik navis fiúprefihez.

Michelle

//Karakteridő: Október 1. 18:00 – 21:00, Szerepjátékosan: Szeptember 19 – Október 5. éjfél
Szálazás: Az évnyitó/záró esemény egy szálba kerüljön, azaz mindig az utolsó hozzászóláshoz szálazzatok. Köszönöm!//

Tiffany Elswood

Mivel elvesztette a bátyjával kötött fogadást, úgy döntött, hogy talán az lesz a legjobb megoldás, hogy szóba elegyedjen másokkal, hogy valami olyan helyre megy, ahol vannak is emberek. Alapvetően szívesen elkerülte az ilyeneket, és inkább az Eridon kis konyháját használta, ha megéhezett, de ez most becsületbeli ügy volt, úgyhogy összeszedte magát és lebattyogott a hosszú lépcsősoron, és mivel vacsoratájt járt éppen az idő, leült a Nagyteremben a háza asztalához. Egyelőre a legvégére, mert úgy vélte, jobb lesz először felmérni a terepet és az embereket, és legjobb lenne, ha kiszúrna magának egy szimpatikus egyedet, mielőtt bárki hozzászól.
Persze nem arról volt szó, hogy félt volna, nem, az távol állt tőle, egyszerűen csak nem szerette az embereket, és nem akart szóba elegyedni velük. Ez, amíg otthon voltak, nem volt nehéz, mert egy maroknyi családtagon és szolgálón kívül csak összejövetelek alkalmával kellett jópofiznia, most viszont nonstop betolakodott valaki a személyes terébe, ne adj Isten, még a holmijához is hozzányúltak. Nem, ez csak Gareth-nek volt szabad, senki másnak.
Na de vissza a nézelődéshez. Akárhogy is bámulta a szállingózó embereket, egyszerűen nem talált magának olyat köztük, akit szívesen megszólított volna. Itt egy vörös hajú röhhencs, amott egy feketébe burkolózott gyászhuszár... Milyen jó is lenne, ha a fejükbe láthatna! Akkor tudná, milyenek a gondolataik, kit rejt a külső álca. Mert ez mind csak álca, ebben biztos volt, hiszen ő maga is álarcot hord. Csöndes, nyugodt külső mögé rejti vizsgálódását, és a tényt, hogy az emberek leginkább tudományos szempontból érdeklik.
Fintorgott egyet, mert rájött, hogy ez így nem fog menni, viszont ha már úgyis lejött, akkor legalább egy tányér forró levest maga elé vett, hogy ne legyen felesleges íz út.

Eris

 Hihetetlen volt a minap az a pasas az utcán, miközben árultam a festményeket. Döbbenetes jelenség volt és amikor hozzám beszélt, egészen kivert a hideg. Arról nem is beszélve, amit mondott.. Mihelyst távozott, azon nyomban összerámoltam mindenemet és komótosan visszaballagtam az iskola területére, fel a csigalépcsőn a szobámba, amit lassan barlangként is nevezhetnék. Sőt, akár meg is vehetném, mert valahogy erősen kétlem, hogy volt ebben az iskolában akár csak egyetlen olyan mestertanonc, aki 5-6 évet húzott volna le ugyanabban a szobában, mint én. No persze, ameddig Ninánál laktam, addig kiszellőztették a Rellonos esszencia illatot, kidobálták a dugi cigarettáimat, a festményeimet kiszórták - vagy Eris eltulajdonította őket esetleg? Igencsak meg kéne látogatnom a műhelyét, egyre jobban fúrja az oldalamat a kíváncsiság. És mit ad Isten? Ebéd felé menet pont az imént említett leányzóba botlok. Eddig jóformán egyetlen alkalommal sem mértem végig őt úgy rendesen, ahogy fénykoromban tettem, most azonban akarva-akaratlanul a szemeitől a furcsa tetoválásán át a cipője színéig megvizslattam.. És az a póló mintha ismerős lenne rajta.. Nem volt nekem is valamikor hasonló vágású és mintázatú felsőm?.. Nem sokat rágódtam ezen a kérdésen, elnézést kértem egy kaján vigyorral társítva és udvariasan megkértem, hogy vacsorázzon velem ma a nagyteremben. Rutinosan az órámra pillantottam a bal csuklómon miközben beszéltem, ám az időt nem olvastam le róla, holott nyilván ezért néztem rá. Újra rávetettem egy trehány pillantást és közöltem Eris drágával, hogy este fél 7 körül itt fogom várni a portré előtt. Ezek után rákacsintottam, majd sarkon fordultam és lezúztam enni - magamba tömve vagy egy egész csirkét. Visszafelé menet már csak úgy közlekedtem, mint valami állat, belerúgtam egy szekrénybe a folyosón, kis híján leestem a lépcsőn, rosszul mondtam a jelszót, sőt, a saját taláromba is sikerült megbotlanom. És még adjak hálát az égnek, amiért a fekete zongora nem hullott egyenesen az ölembe! Az ágyamig meg se álltam és bár még jó egy órán át a fickón pörgött az agyam, azért sikerült úgy elaludnom, hogy 6 óra magasságában nyitottam ki a szemem - és ráadásul a párnámat is telenyálaztam. Mintha kissé ellustultam volna Ninánál.. Tényleg, vajon ő most hogy van?
 Na, akkor aztán egyszerre vetettem be magam a zuhanyzóba és kentem fogkrémet a fogkefémre. Sikeresen leforráztam a vállamat a vízzel majd egy amolyan istenes, nyomdapapírt nem tűrő káromkodást követően korrigáltam a hideg-meleg vizes bajt. Közben a fogkefémet elejtettem, majdnem rá is tapostam.. 10 perccel később sikerült kimásznom a fürdőből, a tükör pedig tiszta pára volt. Pazar. Letörölgettem, majd felkentem a borotvahabot az arcomra, közben megkerestem a dezodoromat (ami egyébként Old Spice olyasmi felirattal, hogy  Foxcets) - és használtam is -, majd borotvapenge amiről elég keserű emlékek jutnak eszembe, és végezetül megborotválkozva, frissen és fiatalosan bámultam magamra a tükörben. Döbbenetes, a borosta éveket öregít az ember kinézetén! Szörnyű. Tehát kilépve a mosdóhelységből vadásztam magamnak egy tiszta alsógatyát, egy kevésbé ázott kutya szagú farmert (elvégre csak másfél hete volt utoljára kimosva elvileg..), egy sárga pólót valami idióta mintával és egy szürke kapucnis kardigánt. A hajam félig vizesen meredezett össze vissza, a tükör előtt még beletúrtam kétszer (így csak még rosszabb lett) majd az övemet is bekötve elindultam egy laza 5 perces késéssel. Eris már ott várt rám elvileg, de ha mégse, akkor a portré előtt megvártam Őnagyságát, odanyújtottam neki a karomat és elindultunk a nagyterembe. Farkas éhes voltam, most egy egész antilop is lement volna a torkomon. A nyugati szárny első emeletére érve már jó párat kordult a gyomrom, majd elegáns mozdulattal belöktem az ajtót, mire az beengedett minket. Az emberek java már megette az adagját, de azért hébe-hóba még voltak magányos lelkek. A Rellon asztal távolabbi részébe mentünk, oda, ahol általában a felsőbb évesek szokták elfogyasztani a kajájukat - no igen, meg is látszik, mert szép kis mocskot szoktak maguk után hagyni, azonban ezeket mostanra már eltakarították a.. varázslatok és a manók. Erist beengedtem a padhoz, én meg halálos nyugodtsággal másztam át az asztal kellős közepén, hogy vele szembe foglaljak helyet, ezt követően magam elé húztam egy nagyobb tányér (talán) spenótot valamint vadásztam magamnak egy kanalat is.
- No és aztán meséljél csak, hogy tetszik a kviddics? És jut eszembe, remélem nem vagy ételallergiás vagy valami..
 Megeresztettem egy mosolyt felé és reméltem, hogy nem gerjed be a kérdés hallatán. És lassan talán meg is kéne köszönnöm, hogy eljött velem..

valami ilyesmibe..: D

HALLOWEEN BULI
október 31.


Eljött a rettegés éjszakája, a kastélyt sűrű köd övezi, az égen a Hold teljes. Egész nap borús volt odakint az ég, a kedvet is csak a kastély berendezése, díszítése dobta fel. Ugyanis a diákok arra ébredtek, hogy az egész kastély kicsit kísértetkastély jelleget vett fel. Nincs is annál jobb ébresztő, mint mikor a falból hirtelen előugrik egy levágott babafej, sikoltva, rémisztően.
Az órák normál idő szerint meg lettek tartva, a Halloween ünneplése csak este kezdődött. Ha már az egész kastély tele van rakva töklámpásokkal, pókhálókkal, és mindenféle díszítéssel, a helyszín, a Nagyterem se maradhat ki. Már a vacsora alatt is átfutott mindenkin az a bizonyos borsódzás, amit az élethű csontvázak, mennyezetről lelógó akasztott bábuk, és a többi érdekesség okozott.
Hát még ezután...
A közös vacsora után egy óra van hátra a buli kezdetéig. Pontban 8 órakor tárul fel először a Nagyterem bejárata, melyet egész este két udvarias csontváz nyit és zár a be-, és kilépőknek. Ekkora alakul ki egészében a díszítés, ami egy sötétebb, kísértetiesebb csarnokot idéz.
Amint átléped a Nagyterem ajtaját varázslatos látvány tárul a szemed elé. A terem ünnepi díszt öltött, hogy méltó legyen Halloween szelleméhez.
A színek eltűntek, mintha egy varázslat szippantotta volna ki, minden fekete-fehér, titeket is beleértve.  A mennyezet a megszokott látványt nyújtja, vagyis csak majdnem, mivel a gyertyák egy-egy töklámpásban kaptak helyet ezúttal.
Hosszú asztalaink eltűntek, sok kisebb, négy-öt, illetve két személyes asztal vette át a helyüket. Egy hosszú asztal húzódik a terem bal oldalánál, ez tele van italokkal, ételekkel, hátha a vacsora nem volt elég. A rengetegféle édesség és sós rágcsa között vannak olyanok is, mint a szemgolyó cukorka, mely ha kibontod, forogni fog még a szádban is, gazdáját keresve, és akár a szemedbe is ugorhat, ha nem fogod rendesen. Aztán van agysüti, fülsüti, és persze cseppet sem ihatónak kinéző, de annál finomabb, palackba zárt italok. Legyetek felkészülve, ugyanis bármelyik pillanatban előbukkanhat az ételek közül valamelyik szellemünk, esetleg életre kelt gumicukorkukacok.
Persze ha már buli, az teljes. Van egy nagy táncparkett is, a tanári emelvényen felszerelkezve szolgáltatja a buli jó zenéjét egy nem túl híres, csokornyakkendős csontvázakból álló zenekar.

Persze erre a bulira a belépés csak jelmezben lehetséges, az est folyamán pedig jelmezversenyre kerül sor, melyhez a bejárat mellett elhelyezett dobozra lesz szükségetek, ide dobhatjátok be a jelöltek nevét.

A teremben lehetőségetek lesz többfajta tevékenységben is részt venni, ilyen a tökfaragás, kvízkitöltés, rémbedobás, almahalászat, kint a réten pedig thesztrálsimogatásra mehettek.

Jó szórakozást kíván a DÖK minden tagja!

Álmodói időpont: okt. 29-től nov. 19-ig.

//Álmodói információk: Aki részt vesz a bulin, vagy a játékban, szeretnénk, ha ez idő alatt avatarnak is fekete-fehéret választana. Ez lehet a saját alanyodról bármilyen, illetve jelmezes is.
Szavazni az Álmodói részleg >> Szavazások témában tudtok majd, a jelmezversenyen mindenki részt vesz, aki a hozzászólása elejébe berakja a jelmezét.
A Halloween másik része, a rémtörténetes ezzel egy időben, egy estén zajlik, aki nem a Nagyteremben tartózkodik, bármikor belecsöppenhet a meséjébe (akik jelentkeztek).
További információért keressétek a Szervezői Mesélőt!

Kérünk benneteket, mivel ez egy esemény, mindig az utolsó eseményhez érkezett hozzászóláshoz szálazzatok!//

Még nem volt alkalmam feltölteni a hűtőmet is, és különben is, nem árt megnézni, hogy milyen is a ház felhozatala. Erre pedig a legjobb lehetőségnek most a reggeli kínálkozott. Bár a nagyterem zsúfoltságig megtelt falai és az ételek illatainak keveredése cseppet sem volt számomra vonzó. Kis fintorral az arcomon léptem át a küszöböt. Egy gyerek majdnem éppen nekem jött. Valami kis pöttöm elsős lehetett. De szerencsére pont el tudott manőverezni mellettem. Szerencséje. Különben a belépőm az lett volna, hogy ordítok egy elsőssel. Nem túl szerencsés.
A sorok között elindulom. A rellon asztalát egyből kiszúrom. Szemeim gyorsan cikáznak végig az asztal körül ülőkön. Vannak köztük olyanok, akiket elevenen képes lennék felfalni. Nem is értem, hogyan kerülhetett egy dicső házba egy ilyen diák. De az ilyeneket úgyis kiszelektálja a társaság. Már csak az a kérdés, hogy melyik az a társaság ebben a házban, ahová mindenképpen érdemes csatlakozni, ha jó pozícióban akarok lenni.
Feljegyzés a fejemben lévő noteszba, hogy a hatalmi berendezkedésnek még utána kell járnom mindenképpen. Fontos, hogy az iskolai elitbe tartozzak. Ha pedig nincs ilyen, akkor sürgősen ki kell alakítani azt. Egy iskola sem az igazi, ha nem rendelkezik egy belső hierarchiával. Pláne egy bentlakásos iskola esetében.
A tekintetem persze a Rellonról azért tovább téved a többi házra is, hogy láthassam, mi az iskolai felhozatal úgy összességében. Azt a megállapítást kell tennem, hogy elég változatos. Vannak itt szépfiúk, meg csini, cuki csajok, és elég magukba fordul egyének is. Na meg sok-sok fura arc, akiknek a társaságát önvédelem miatt jobb kerülni. Ki tudja, milyen borult elmével rendelkezik egy-kettő.
A nagy kiértékelésem közepette jut el a szemem egy valamennyire ismerős archoz. Elsőre meg sem ismerem, de aztán kifut a vér az arcomból, amikor rájövök, hogy ő bizony a drága fekete bárány öcsém, aki éppen farkasszemet néz velem. Szúrós pillantást vetek rá, hogy érezze a felé irányuló "szeretetemet", majd egy gyere ide! parancsot formálok felé ajkaimmal. Magyarázatot várok tőle. Most rögtön!

Öltözet

Karácsonyi és végzős bál
December 21. este
szünet előtti utolsó este







    







//Kérdéseitekkel forduljatok a Szervezői Mesélőhöz!
Álmodói időpont: dec. 16-tól jan. 6-ig.
A végzősök bármely évfolyamból választhatnak partnert a tánchoz.
Kérünk benneteket, mivel ez egy esemény, mindig az utolsó eseményre érkezett hozzászóláshoz szálazzatok!!//

Catherine Alexis Rawen

Jared fáradtan ballagott a Nagyterem felé, miközben igyekezet senkinek sem nekimenni. Nem volt könnyű dolga, szinte folyamatosan tanult és gyakorolt, mert a legilimencia azét nem volt olyan nagyon egyszerű tananyag, így hát a figyelme így estefelé már igencsak lankadt. Nem bánta volna, ha fent tud étkezni az Eridonban, de olyan tömeg volt a kis konyhájukban, hogy jobbnak látta elindulni lefelé, mert az egyik lány éppen akkor kezdte ecsetelni, hogy hogyan kell tortát sütni, mikor ő belépett. Na az kéne még, hogy befogják kuktának.
Mostanában egyébként már teljesen úgy érezte, hogy lassan olimpiai aranyat nyerne lépcsőzésből. Nem értette, hogy hogyan nem lehetett több dolgot egy szintre építeni ebben a kastélyban, mert így gyakorlatilag egész álló nap csak fel-le mászkált az órák helyszínei között. Már-már irigyelni kezdte a rellonosokat, akiknek ezek után már csak lefele kellett menni, hogy nyugovóra térhessenek, nem úgy mint neki, akinek még egy újabb torony megmászása volt este a feladata. Ha tudta volna, hogy mi az a tornaóra, akkor biztos gondolt volna rá, hogy nem csoda, hogy a tantárgyaik között nincs, felesleges is lenne.
Lezuttyant az egyik, bejárathoz igen közel eső székre, és felmérte a terepet. Volt itt minden finomság, na meg rengeteg ember, de szerencséje volt, mert az asztalnak azon a végén, ahol ő foglalt helyet, nem sokat tartózkodtak. Végül a krumplipüréért nyúlt és egy szelet rántott húsért, mert ezt az ételt itt tartózkodása alatt már sikerült nagyon megszeretnie, és nekilátott a falatozásnak. Közben persze arra is gondolt, hogy Sherlock mit fog vacsorázni, úgyhogy egy hússzelet szalvétába került és némi varázs után, hogy ne tocsogjon majd a zsebe a zsírtól, a nadrágjába. A macska biztosan örülni fog a finom falatoknak, elvégre valószínűleg azt se tudja, hogy mi az az egér.

Dwayne és a tömött tanári asztal

Mint akit kizártak a mennyekből. Itt ül a sok mindenféle jóság között, baloldalt prósza, jobboldalt csokitorta, minden, amit szeret, és nem eheti meg őket. Nem ehet semmit.

Nem mintha diétázna, ő nem az a fizikailag önsanyargató típus, még hogy a legjobb dolgokat megvonni magunktól, az kéne még csak. Szimplán fáj a foga. Időnként lüktet is, időnként nem, de permanensen képtelen rágni. Immáron második napja, és kezd nem örülni a helyzetnek. Egyrészt éhes, másrészt fáj, harmadrészt meg mindenki most állt neki majszolni valamit és a manók a kedvenceit főzik.

Szóval a fogfájás nem tesz jót a léleknek. Mogorva lett, egy pillantással el tud küldeni minden - főleg épen vacsorázó - személyt a búbánatos jó messzire. Itt ül a nyamvadt teájával, gubbaszt, mint madár a fán, nem veszi rá a lélek, hogy a javasasszonyhoz menjen, és nagyon, de nagyon nincs jó kedvében.

Lincsike <3
Még az első nap | Ruha

- Itt vagyok, itt vagyok, itt vagyok! - örömködik a szőke lány. A napokban rengeteg levelet kapott az édesanyjától, hogy nem-e akar várni még egy évet, vagy nem menne inkább haza. De mindegyikre az volt a válasza, hogy nem. Már itt van, régóta ezt várta, nem fog meghátrálni. De legalább az apja támogatja. Szerinte jót tesz a lánynak a változás és nem kell az egész életét Debrecenen töltenie. A szülők elváltak, így nem értette a két gyerek, hogy az apjuknak, hogy sikerült meggyőzni a nőt. Kata a makacsságát az édesanyjától örökölte, így nem volt könnyű a "küzdelem". Anna szerint még a szőkének otthon kellett volna maradni, legalább agy évet, míg a lánya azzal érvelt, hogy kevés a barátja és könnyebben menne neki a tanulás másokkal. Az apai segítség. valamint a tanulás végül győzött és eljöhetett. Persze meg kellett ígérnie, hogy jó jegyeket szerez és a vizsgái is jók lesznek, szóval V-nél rosszabbat nem szerez. De ezt nem lesz nehéz teljesíteni, a sok tanulás mellett.
Most először ebédel ennyi emberrel együtt, és a kaják is fenségesnek tűnnek. Otthon nem volt ennyiféle étel, így a szöszke most tátott szájjal figyeli az asztalt. Gyorsan becsukja a száját, mert rájött, hogy elég hülyén nézhet ki, mikor meglátja az egyik régi barátnőjét. Hátulról odasettenkedik a másik mögé, és egy hangost köszön neki.
- Ahoj Lincsike - kiáltja a másik fülébe. Ha a prefektusnak nem szakadt be a dobhárstája, akkor folytathatják a beszélgetést. Ha mégis... az nem lenne jó - Házak szerint kell ülni, vagy leülhetek melléd?
Még nem ismeri a szokásokat, ami azzal egyenlő, hogy sokat fog kérdezni. Alapból is kíváncsi lány, de most még több minden érdekli.

//Szerepjátékosan: Április 1.
Álmodóilag: Március 23. – Április 17.
Szálazás: Az évnyitó/záró esemény egy szálba kerüljön, azaz mindig az utolsó hozzászóláshoz szálazzatok. Köszönöm!//

Farkas Kamilla

 VÉGRE. Nem mintha nem élveztem volna Madagaszkárt, vagy ilyesmi, sőt. Imádok utazni, pláne messzire. VISZONT. Itt hagytam a pálcám. Igazából pár napig fel sem tűnt, már-már havonta töröm el a pálcáimat, aztán lusta vagyok lemenni a faluba újért. A mostani nem igazán passzol hozzám, de meg is tudom érteni. Talán már nem maradt egy pálca sem, ami elfogadna engem teljesen.
 Amint megérkeztünk, felsprinteltem a szobámba, még mielőtt Rui körberöhöghetett volna, felkaptam a pálcám, és kerestem egy sarkot, ahol összerogyhatok és liheghetek. Messze van a hálótermem és sok a lépcső, na. Még Wolgast Bellafonte is elfáradhat egyszer-kétszer.
 Kifújtam magam, kerestem egy mosdót, ahol megmostam az arcom. Egy nagyon picit lebarnultam, de nem annyira, mint mások. Nem vagyok barnulós, inkább leégős, éppen ezért kerültem a napot. Ettől függetlenül a vállaim most is szinte perzselnek, és az arcom is megpirult. Szerencsére nem hámlik, annyira azért vigyáztam magamra. A hajam picit szőkébb lett, ami az eddigi nagyonszőkeségből tejfölszőkeséget produkált. Lassan beletúrtam, élveztem ahogy a selymes hajszálak végigsuhannak az ujjaim között. Talán kicsit túlzottan szeretem a hajamat, de szerintem megérthető: ritka az ilyen vékony, erős, selymes és világostejfölszőke haj. Ha annyi galleonom lenne, ahányszor valaki bele akart túrni, már rég kihullott volna  a hajam a zsíros ujjacskáktól. Na meg gazdag lennék mint az atom. Nyithatnék saját bankot. Hé, árulnom kéne a hajbatúrást egy mosdó mellett, kötelező kézmosás után!
 Már kezdtem magamban megtervezni a biznisz menetét, amikor megkordult a pocakom. Most van ebédidő! Magasságos egek, el ne lopkodják előlem a répatortát! A szobámig tartó sprinthez hasonló iramban céloztam meg a nagytermet, ahol már evett a sok kis éhes diák. Az éhség kissé összezavart és nem az embereket néztem, ahogy hol vannak a levitások, hanem az ételeket, hogy hol van legközelebb édesség. A kékek tőlem akár kiabálhattak és integethettek volna, akkor sem mentem volna feléjük, ugyanis kiszúrtam egy csodálatos répatortát, egy olyat, amire már hónapok óta vágytam. Gyors menetben odairamodtam, majd helyet kértem. Igazából egy fél fenéknyi hely eleve is volt már, oda pedig az engedély megérkezte előtt be is zsúfoltam magam és vettem egy szeletet a süteményből.

Végzős bál - bohém elegancia

Egyszer mindennek vége van. Sajnos a szabadidő sem örök, így elérkezett az idő, amikor el kellett köszönnünk hőn szeretett nyaralóhelyünktől; Madagaszkártól. Emiatt azonban nem kell búsulni, inkább idézzük fel az ott eltöltött szép - vagy lehet, hogy kevésbé szép - pillanatokat egy búcsúbulival összekötött végzős bál keretében, amelyet az iskola Diákönkormányzata szervezett nekünk.
Ha épségben hazaértünk, vegyük fel a legszebb ruháinkat és irány a buli. A Nagyterembe vezető folyosót színes, lebegő mécsesek sorfala díszíti, így lehetetlenség eltéveszteni az utat. Amint a terem küszöbén megállunk, láthatjuk, hogy egy bohém, ám elegáns partiba csöppentünk, a teremben nem a szokásos házak szerinti asztalsorok vannak elhelyezve, hanem több hat-hét személyes kerekasztal amiket színes, mintás párnákkal kerítettek körbe, hogy legyen hol megpihennünk a tánc után. Az asztalok telis-tele vannak még üres tányérokkal, viszont ez sem marad így sokáig. Rengeteg itthoni és Madagaszkári ínyencség vár minket a buli folyamán. Aki a megbűvölt mennyezetre pillant, láthatja, hogy már ott is éjjel van, viszont a Hold és a körülötte lévő sok apró csillag megvilágítják a termet, így ez is fokozza az est hangulatát.



Szokásos helyén, a tanári asztalok és a zenekar emelvénye előtt van az üresen hagyott táncparkett, ahol az első tánc természetesen a végzősöké. Már ti is alig várjátok a végzős keringőt, igaz?

//Álmodói időpont: július 18-augusztus 1.
Szerepjátékos időpont: július 22. este 8 óra
A játék egy szálba menjen, tehát az eseményre utoljára érkezett poszthoz szálazzatok!//

Kinézet

Ma sincs szabadnapja, csak éppen annyi amennyiben az apjával lehet és gyakorolhatja az elemi mágiát, meg amiben felszalad a kastélyba egy órácskára. Szó szerint futott a Rellonba, ahonnan elvitt két tankönyvet, hisz nemsokára vizsgák, ő pedig nem akar évet ismételni. Egyébként is magántanulószerű lesz a következő tanévtől a turné miatt.
Ahelyett, hogy sietett volna haza, még beugrott a nagyterembe. Két napja alig evett egy-egy gyümölcsnél többet, muszáj volt ott leülnie és választani valami ebédnek valót. A szokásos jól megterített asztalról annyi féle illat szállt felé, hogy megéhezett. Egy keveset szedett magának a csirkéből és a krumpliból, apróra darabolva kezdte fogyasztani. Soha nem volt az a kapkodósan evő, de benne volt a sietség és a drukk, hogy minél előbb lenyomja a torkán. Arra nem figyelt, kik voltak körülötte, csak előre nézett, a tányérjára és a kezére ami a tányér mellett pihent. Lába az asztal alatt ütemesen rázkódott. Ez van vele amióta kiderült, hogy Alíz lesz és mindennap próbára kell járnia.

Shayleen

Brandon
Döntőmeccs előtt pár nappal
este, fél tíz körül

Vér Lanetta
Ruha

Pezsdítsük fel az állóvizet!
A vizsgaidőszak a magolásról és a könyvek fölötti görnyedésről, ami iszonyat unalmas. Szerencsére mindig vannak olyan emberek akik felrázzák a hétköznapokat.
Seprűvel a kezemben mosolyogva lépek ki a Rellon klubterméből.
Nemrég találkoztam egy Eridonos elsőssel, akivel remek ötletünk támad arra, hogy egy kis színt vigyünk ebbe a szürke napba.
Elérem az étkező ajtaját, de nem megyek. A falnak dőlök és laza mosollyal az arcomon várok. Nemsokára Lanettának is meg kell jönni a labdákkal, és akkor kezdődhet a játék.
Meglepő módon örülök, hogy ilyen hülyeséget fogok csinálni egy elsőssel. Talán a stressz miatt van...
A gondolataimból egy lökés zökkent ki, bosszúsan nézek az előttem elmenő srácra, de nem hívom fel magamra a figyelmet egyenlőre.