Nem vagyok komplett, őszintén nem vagyok komplett! Már hetek óta nem vonultam ki a szobámból, kivéve a tanórákra, de amint lehetséges volt vissza is másztam sötét és nyirkos rejtekembe. Őszintén szólva semmi, de semmi kedvem nem volt érintkezni a külvilággal, bár igazából nem történt semmi, ami visszatartott volna, azért mégis rosszul éreztem magam. Igazából nem történt, de valahogy kezdtem teljesen reménytelennek érezni egy bizonyos valakihez való közeledésemet, így inkább a könnyebb, önsanyargató utat választom ahelyett, hogy még jobban ráhajtsak. Emiatt nem is igazán értem, hogy mit keresek itt a nagyteremben, csúnya ruhákban, kócos hajjal és leszegett fejjel egy zsemlét majszolgatva. Szinte mindenki boldog körülöttem, az összes nyomi kis diák boldogan szaladgál ide-oda a fincsi kis vacsorájukkal, fájdalmasan szánalmas. Tolok egyet kezemmel a zsömlén, hogy beljebb menjen számba, elgondolkodom rajta, hogy a fejemet is megcsapkodjam-e, hogy rágásra késztessem azt, de inkább a nemleges válasz mellett döntök, hiszen valljuk be, egész hülyén mutatnék úgy, ehelyett magamtól kezdek el rágni. Amúgy nem igazán érdekel, hogy hova ültem le, felőlem akár a tanári asztal is lehetne, mondjuk akkor lehet, hogy már elküldtek volna... Kezdek olyan lenni mint Britney Spears, komolyan kezdek hasonlítani rá, kivéve azt, hogy az elhízás helyett én krónikusan lefogyok és nem vagyok annyira híres sem. Még.

Tomi igyekezett mindent bepakolni, mikor Bagolykőre készült; a kézfertőtlenítőjét, a mentolos kenőcsét, a gyógyszereket, amiket szedett és párat azok közül, amiket nem - hiszen soha nem lehet tudni. És persze nem maradtak otthon a szabályai sem, amik szerint az életét rendezte. Az első napokban néhány bepakolt holmiról kiderült, hogy jó eséllyel haszontalannak bizonyulnak majd Tomi számára a bagolykőn töltött évek alatt. Ilyen volt például a hetes szabály: örülj a kis dolgoknak. Úgy tűnt ugyanis, hogy ebben a kastélyban nincsenek kis dolgok.
Bármerre ment ugyanis Tomi, mindenhol nagy és tágas terek, grandiózus megvalósítás fogadta. Persze lehet, hogy épp emiatt nem vette észre a mindenhol megbújó apró részleteket, de ez valahogy lényegtelennek tűnt, ahogy első alkalommal ott állt a Nagyterem bejáratánál, és kis híján hanyatt lökte a látvány. Ahogy elindult befelé, kicsit védtelennek is érezte magát a tér ekkora kiterjedése mellett. Nem csoda hát, ha tekintete a megbűvölt égboltról inkább az asztalok felé terelődött.
Tisztában volt vele, hogy minden mozdulatáról süt, hogy most jár itt először. Gesztusaiból hiányzott az a rutin, amit az itt élők már bizonyára felszedtek, és ami miatt otthonosan érezték magukat itt. Tominak egyelőre minden új és szokatlan volt.
Első körben ez ellen úgy próbál tenni, hogy elhagyja az asztalok közt kialakított, a terem másik vége felé vezető folyosót, mivel úgy érzi, itt túlzottan magára vonja a figyelmet. Az asztalokat illetően nem vesz észre semmi különleges ismertetőjegyet, így a bal szélső felé veszi az irányt némi hezitálást követve. Ott helyet is foglal úgy, hogy háttal legyen a terem falának. Tízes szabály: védd a hátad! Nem mintha ez jelen esetben indokolt lenne, arról nem is beszélve, hogy a védelem legjobb esetben is csak illúzió ekkor terem esetében, de sosem lehet tudni.
Tomi újonnan elfoglalt pozícióját arra használja, hogy alaposabban szemügyre vegye a termet. Közben talárjának ujjával babrál.

Szendrei Véda

nov. 24. ebéd

A mai nap is, mint az összes többi, hamar elmenőben van, ha pedig úgy nézzük, hogy közben még tanítás is van, és még rohanás is, akkor pedig szinte csak repül. Egyszer csak volt nap, aztán a következő pillanatban meg nincs nap.
Oké, még nem tartunk a nap végénél, de az ebédidőnek is hamarosan vége van. Körülbelül egy fele jár az idő, mikor Julianna leballag a nagyterembe valamit harapni, hogy aztán mehessen vissza javítani, na meg felkészülni a délutánra, amikor még egy csoportja lesz, csak önszorgalomból. Hosszú, fárasztó napnak néz még elébe, és bár legszívesebben lefeküdne, a gyomra vészjóslóan korog, jelezve, hogy ideje lenne valami tápanyagot is bejuttatnia, hacsak nem szeretne a gyengélkedőn kikötni.
Arca is ezt sugározza, szeme körül a kialvatlanság fránya jelei, a lila, és zöld színek szivárványos kombója. A haja, és többi része ennek ellentéte, rendezettség, és tisztaság. A talárja reggel került elő, így az illata még eszméletlenül friss, és jól érezhető, a haja csattal a tarkójára rögzítve, szoros, de lazának kinéző kontyszerű valamibe.
Szinte leesik a székre, és nem sok választja el attól, hogy beleboruljon a leveses tányérjába, mikor leadja a "rendelést" egy erős feketére, vagy valami olyanra, ami hasonlóan hat majd rá. Amíg pedig vár, addig megpróbál valamit letuszkolni magába. És miért tuszkolni? Mert az álmosságtól, és fáradtságtól nagyjából a gyomra is így reagál, annak ellenére, hogy az éhségtől korog.

Mikunapi kívánságdoboz
Alex

Mivel elsős mivoltomban még voltak feltérképezetlen helyiségek a kastélyban, elhatároztam valamelyik nap, hogy szabadidőmben elhagyom a klubhelyiséget, és felfedezem a járatlan utakat. A biztonság kedvéért könyvemet is magammal vittem, hátha találok egy csendes zugot, ami alkalmas olvasásra. Sétám során felfedeztem a Nagyterem bejáratánál egy nagy, díszes, piros dobozkát, de akkor még nem tudtam mi az, viszont megörültem neki, mert hasonló színekben pompáztam aznap, értem ezalatt piros szoknyámat és fenyőfa-zöld kardigánomat, illetve az elengedhetetlen nyakláncot a nyakamban, amit édesapámtól kaptam. Hosszú, kissé hullámos hajam két copfba volt fonva, és végein egy-egy piros masni csücsült. Ennek a sétámnak az emléke sejlett fel bennem, mikor üldögéltem a klubhelyiségben, és a fülünkbe jutott, hogy annak a doboznak bizony az a funkciója, hogy belerakjuk kívánságainkat, hiszen jön a Télapó. Alex ült mellettem, aki a hír hallatára rögtön rám nézett, azt hiszem megfelelő alanyt látott bennem a közös kívánságíráshoz. Nem nagyon ismertem még a fiút, de úgy gondoltam, ez jó lehet ismerkedésünk kezdetének. Abból, hogy beizzította kerekeit és szobája felé száguldott, arra a következtetésre jutottam, hogy ugyanarra gondolt, amire én. Szélsebesen előhalásztam a szobámból a pennámat, és visszarohantam a kanapéra, hogy előhalásszam fejemből kívánságaimat. Sok cetli született a tökéletes és végleges előtt, voltak köztük egész mókásak, amiken összemosolyogtunk Alex-szel. Nagyon szimpatikus egyébként és láthatólag barátkozós típus, nekem pedig elkel az ilyen ember, hiszen még új vagyok itt. Tudtam róla, hogy eggyel felettem jár, előfordult már, hogy készségesen válaszolt kérdésemre, iskolai témában. Nagyjából egyszerre született meg a végleges kívánság, amit egyelőre nem árultunk el egymásnak, én talán babonából is, miszerint ha elmondom, nem teljesül. Elég, ha a Mikulás bácsi tudja. Nem volt más teendőnk, mint lemenni a hírhedt dobozhoz, és bedobni a papírkát. Éppen leértünk, mikor valaki szintén ezt a tevékenységet folytatta, úgy tűnik mindenki tartogat valamit a Mikulásnak. Beléptünk, és én megint elámultam a hatalmas termen, ami már gyönyörű díszekben pompázott, a mennyezetben pedig akár percekig is el tudtam mélyedni, ami mindig igazodott a kinti időjáráshoz. Alex kedvesen előretessékelt, hogy előbb dobjam be, aztán megtette ezt ő is. Hátat fordítottunk a doboznak, és kifelé indultunk.
- Te hiszel benne? Hogy valóra válik a kívánságod? - tettem fel még a kérdést, bár a válaszra nem is annyira figyeltem oda, inkább elmerültem saját gondolataiban, aztán sétáltam tovább, vissza a klubhelyiségbe a tolószékes fiú mellett*

Mikulásnak címezve



Napok óta nem mozdult már ki a szobájából, talán az ágyát is csak a legvégső, legszükségesebb percekben volt képes elhagyni. Sem kedve, sem energiája nem volt arra, hogy újabb és újabb termeket, folyósokat, vagy éppen Bogolyfalván rejtőző piszkos kocsmákat fedezzen fel. Az óramutató hol gyorsabban, hol lassabban ketyegett, de a navinés fiú figyelmét mindez teljesen elkerülte. Otthonról hozott, százszor kiolvasott könyvét bújta, ami mugli tudományokról szólt, méghozzá az űrhajózást állítva témájának középpontjába. Endre kifejezetten szerette a csillagászatot, az űrhajózást és a NASA-híreket, bár ahhoz kétség sem fér, ezt aranyvérű családja otthonában a legkevésbé sem hozta szóba, egyedül bátyjával beszélgettek néhanapján a kertben fetrengve a Holdralépésről, és a gravitáció megszűnésének lehetőségeiről. Valamiféle téli depresszió kerülgethette ezekben a napokban, ajkait egyetlen szó sem hagyta el, csak hümmögés és elégedett bólintások sora követte a rongyosra olvasott lapok sorait. Édesanyját is csapdába csalta olykor-olykor ez a fránya önmagábazuhanós, befelé koncentrálódós, orrlógatós időszak, de a család ezt mindig csöndesen elfogadta, több figyelmet fordítottak az asszony felé, majd pedig nyomtalanul eltűnt ez a kór, mind az arca, mind a hanglejtése felüdült.
Hány óra lehet? Hány nap telhetett el egyáltalán mióta itt gubbasztok? Araczki erőt vett magán, ledúrta a takarót felmelegedett testéről és hatalmasat sóhajtva kikelt. Kockás pizsamájából kibújva normális öltözék után nyúlt, és hamar átbújtatta fejét fekete v nyakú pólóján. Farmerének övét csatolta már, amikor elhagyta a hálókörletét, és éhesen korgó gyomrát megsimogatva indult el a nagyterem felé.
- Az anyját - nézett körbe, hiszen az egész kastély olyan másnak tűnt. Ünnepinek, díszesnek, hangulatosnak látszott, és Endrének észrevétlenül csúszott ajkaszéle mosolyra. - Jó újra az életben!
A nagyterem természetesen pompázatos volt, és egy újdonságot is megfigyelt a negyedéves. Egy kis dobozkát, amelyet biztosan a hírhedt, és nagyon kedves Mikulás bá' hagyta ott a jó és kevésbé jó ifjak kívánságaiknak. Endre gyorsan döntötte el, hogy ő is írni fog, de előbb eszik valami finomat, és közben kitalálja mi is lenne a legszebb ajándék számára ebben az évben. Leült hát egy közeli asztalhoz, és elgondolkodva nézelődött az ételek között.

Karácsonyi bál
a DÖK nevében

Eljött az a várva várt időszak, ami miatt már a legtöbben izgultak. Még a szünet előtt az iskolában megrendezték a karácsonyi bált, hogy akik hazautaznak, ne csak otthon ünnepeljenek a fa alatt, hanem itt is, a második -vagy már elsőnek számító- családjuk körében.
A díszek, és a hangulat tökéletessé lett varázsolva, és a DÖK tagjai is sokban hozzájárultak ahhoz, hogy az esemény olyan szívmelengető legyen, amilyennek lennie kell.
Amira már pár napja mosollyal az arcán ébredt, nagy volt nála a sürgés-forgás, de élvezte. Az utolsó pillanatban kapta meg a ruháját az otthoni baglyuk futárkodásában. Nem tudta pontosan, hogy milyen lesz, hiszen az anyukájára bízta a választást, de amikor kicsomagolta, teljesen megvolt elégedve vele. A hosszú ruha mellé előszedett a szekrényéből egy fekete kendőszerűt, selyemből. Ezt azért, hogy ne fázzon. A megnyitó előtt két órával kezdte megcsinálni a haját, ami szokásos fekete színben csillogott, és finom hullámokban omlott a vállára. A sminkje egyszerű, szépen ívelt tusvonalat húzott, a ruhájával megegyező színű, világos rózsaszín szemhéjpúdert kent még pluszban, majd szempilláit és ajkait is kifestette. Végül a ruhájába, és a cipőjébe bújt bele. A tükör előtt nézegette magát, és elégedetten mosolygott. Egy kicsi, tértágító bűbájjal ellátott táskát vett magához, amibe már korábban belehelyezte a számára fontos emberek ajándékait.
Mikor készen lett, elindult a Nagyterem felé, és még vidámabb lett, amikor az egyik folyosón lefordulva megpillantott egy kis szarvast.
Már kezdett gyűlni a diáksereg, Amira pedig próbált úgy átvágni az asztalok között, hogy senkinek se menjen neki, és minél gyorsabban elérjen a hatalmas karácsonyfához. Ott letette a táskáját, és a már rengeteg névre szóló ajándék mellé szépen sorban kipakolta a tőle származó ajándékokat.
A dolgai intézése közepette megérkeztek a nyüzsgő, izgatott diákok, egytől egyig mindenki, aki részt kívánt venni az estélyen. A rellonos lány végül odalépett a tanáriasztal elé, és megköszörülte a torkát.
-Egy kis figyelmet kérnék -szólalt meg kedves hangon, ami egyébként mostanság nem is volt olyan ritka tőle. -Első sorban szeretnék mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánni. A karácsonyi bál alatt sok váratlan dolog történhet, és szeretném felhívni rá a figyelmeteket, hogy érdemes megnéznetek közelebbről is a karácsonyfánkat, hiszen mindenkinek névre szóló ajándékok vannak elhelyezve alatta -a nagy fa felé mutatott, amely alá az előbb ő is lerakta az ajándékait.
A kezében mindvégig rejtőzött egy papír, amit most kihajtogatott, és szemével végigfutott rajta.
-És most pedig szeretnék gratulálni a karácsonyi kvízjátékunk résztvevőinek, és nyertesének, aki nem más, mint Aileen Aurora, nyolcvanhét ponttal. Gyere ide, kérlek -mosolyogva kereste tekintetével a levitás leányzót, akit még nem nagyon látott. Amint Aileen kiért, Mira átadta neki a dobozkát két puszi kíséretében, ami egy olyan hógömböt rejtett, amiben olyanná változik a "díszlet", amit a tulajdonosa elképzel.
-A lakoma után nem csak a hó fog esni, szóval vigyázzatok a fejetekre. Óvatosan tömjétek tele a hasatokat, mert utána jön a bál, és táncolunk ezerrel. Jó szórakozást mindenkinek -széles mosollyal az arcán pillantott a Mikulásjelmezbe öltözött igazgató úrra, jelezve, hogy ő ezzel lezárta a DÖK részt.
Pillanatok alatt a Rellon asztalához sétált, és helyet foglalt két barátja között.


Mira ruhája

Karácsonyi bál.
Szeréna báli ruhája (Katt!)

Már az egész nap sürgés-forgás volt az egész kastélyban. Elérkezett a karácsonyi bál ideje, ami – állítólag – minden évnek a fénypontja szokott lenni a Bagolykő Mágustanodában. Szeréna soha nem járt még bálon. Egyszer elment bátyjának a szalagavatójára, de ő nem maradhatott a bálra, elvégre akkor még nagyon csepp leányzó volt. De most nagynak érzi magát. Egy nagy, 15 éves lánynak, aki előtt végre kinyílik a világnak hatalmas kapuja, nem lesz többé fogoly, nem kell többé szökési tervének vázlatait bújnia, hanem… itt az idő. Petrovszki Szeréna végre a maga ura lehet. Úgy tűnhet, hogy eddig rossz sorsa volt, azonban ez közel sem igaz. Édesapja és édesanyja (amíg otthon volt velük) nagyon sokat foglalkozott a lánnyal, és mehetett is oda, ahová akar. Persze a korának megfelelő helyre, és a korának megfelelő időpontig. Azonban most nem a szülei tűzik ki, hogy meddig maradhat a bálban. Bizonyára addig mulat, ameddig csak akar. Igaz, hogy ez a alatt a pár hét alatt, amióta itt van, még nem tett szert barátokra, néhányaknak már köszön, de nagyon sok pótolni valója akad. Lassan itt vannak a vizsgák, és ő még semmit nem tud, hiszen nemrég érkezett. Bújta ő már ezeket a könyveket, tantárgyakat, és jó agya van, megmaradt néhány dolog, de… az a biztos, hogyha minden tárgyat az elejétől kezd tanulmányozni.
Á, a tanulást jobb most a hátunk mögött hagyni, hiszen elérkezett ez a nap. Szeréna hosszas készülődés után úgy dönt, hogy elindul a Nagyterem irányába. Igaz, hogy egyedül, barát/barátnő nélkül, de ma még ez sem érdekli. Új nap, újabb dollár. Új nap, újabb barátkozási lehetőség a tanodában. Nyílik szobájának ajtaja, majd sebes léptekkel kezdi meg közeledését az ünnepség helyszínének irányába. Szíve a torkában dobog, érzi, hogy hamarosan el fog ájulni, pedig eddig annyira jól viselte a dolgot. Gyermetegen kecses járása szerencsére nem hordja a magas sarkú cipők kopogását végig a folyosón, hiszen lapos kis cipellőt visel. Soha sem szerette a magasat. Egyszer azért, mert nagyon kopog, túl feltűnő. Szeréna nem túlzottan szeret a középpontban lenni, habár nem is bujkálás a fő szakterülete. Másodszor pedig, így is elég magas a leányzó. Mi a csudának legyen mindenkinél magasabb? Így is olyan, mint egy báli ruhába öltöztetett zsiráf.
- Hát, ezt nem hiszem el. – suttogja maga elé, majd megnyalja száját, megharapja, majd pukkanó hang szűrődik ki ajkai közül, miközben megigazgatja színtelen szájfényét.
Vesz egy mély levegőt, majd belépne, ám mintha valami számára ellentétes pólusú helyre lépett volna, ugrik hátra, majd odalép az egyik ablakhoz. Megnézi magát, mosoly egyet, küld tükörképének a csókot, majd egy újabb izgatott sóhaj, és máris a Nagyteremben van. Nem is volt olyan nehéz. Néhány szem rá szegeződik azok közül, akik már itt vannak, Szeréna kedvesen rájuk mosolyog, majd elindul a Levitások társaságának irányába. Érdekes, hogy még így sem ismer fel egyetlen ismerőst sem. Hátha megérkeznek majd azok is, és nem kell majd ennyire furcsa érzésekkel küzdenie.
- Szió! – köszön egy lánynak suttogva, amikor az asztalhoz ér, majd helyet foglal mellette, majd egy idősebb lány beszédbe kezd. Kiderül, hogy vannak ajándékok, amiket nem ártana megnézni, elvégre neki is szól egy vagy kettő közülük. Ölébe teszi kis táskáját, megigazgatja csuklóján a karperecet, majd nagyot sóhajtva kezd nézelődni a teremben. Közben lábát lóbálja, és hallgatja a felsőbb éves, csinos lányt, aki boldogan újságolja, hogy mi várható a mai estén. Majd hirtelen új témába kezd. Nyereményjáték. Hát, ez nem rá tartozik, hiszen még nem vett részt egyen sem. Meglepetésszerűen is érinti, amikor a lány, aki mellé leült, s beszéltek néhány szót, felpattan, majd odamegy, hogy átvegye a díjat. Hamarosan visszatér, ezért a tapsolást abbahagyva gratulál.
- Gratulálok! – mosolyog szélesen, majd egy pillantást vet az ajándékra – Nocsak, mit kaptál? – sandít közben az ételekre. Egész nap alig vett magához táplálékot.

Nem volt sok kedve eljönni, de két kislány olyan lelkesen beszélt az eseményről, hogy érezte el kellett jönnie, és ha kihagyta volna, akkor biztos nagyon megbánta volna. Mivel a múltkor fogta magát és három napra meglépett Pestre - kezd nagyon, de nagyon rossz lenni - ezért a tetoválásáért kapott húsz éve - melyből alig több, mint tizenkilenc és fél év van vissza - most megtriplázódott, így valószínűleg a szobájából megy nyugdíjba. Szóval a helyzet miatt egy órán át sorolta az érveket, hogy miért is kéne a szobafogsága helyett nem felszökni, hanem felkéretőzni a kastélyba. Végül azonban, mint látható meggyőzte a szüleit.
Az anyukájától kapott kölcsönbe egy kék, hosszú, pánt nélküli ruhát, melyet egy barna övvel egészített ki. Hozzá egy barna-arany cipőt, melybe egy órát járt és néha el is esett. Nem szokása ilyen cipőkbe járkálni, de néhány komolyabb ütés után egész jól belejött. Amíg a cipőben gyakorolt készített magának egy nyakláncot. Kék-fehér sminkjét, melytől hatalmasak lettek az amúgy is nagy szemei az anyukája csinálta, amitől már eleve nem ismert magára. Ehhez jött az, hogy feltűzte a haját is olyan hercegnősen, hogy csak néhány tincs lógjon le, de azok nagyon esztétikusan. Hirtelen bűntudata lett, amiért már nem beszél meg vele mindent, de úgy érzi, ha elmondaná, nem értenék meg a választását. Talán az anyukája is megérezte a bűntudatát, mert megölelte őt és azt mondta, nagyon szereti és, hogy érezze jól magát ma este, ami furcsa lesz, mert férfi nem hívta őt, ő pedig nem mondta neki, hogy itt lesz. Valószínűleg még sosem nézett így ki és nem is hiszi, hogy fog, mert magának nem tudná elkészíteni ezt a sminket, valószínűleg az első mozdulattal, egy kézzel kibökné a szemét. Indulás előtt még adott az édesanyja neki egy karkötőt.
Az út gyorsan eltelt, ő pedig nyakláncát piszkálva sétált beljebb a csodásan feldíszített nagyterembe. Sosem látott még ilyen szépet, pedig otthon is ki szoktak tenni magukért, de ez most olyan más. A kihirdetett lány nevére ér be. Nem ismerős neki, de örömmel tapsolja meg a szép eredményt. Büszke lehet rá a lány. A taps végén gyorsan a navine asztalához lép, ahol zavartan helyet foglal a többiek között. Mindenki olyan jól néz ki ma este.
- Szia Sharlotte.
Elmosolyodik, amikor a szembe lévő lányban ismerőst vél felfedezni. Oké, most már kezd egy kicsit megnyugodni. Jól fogja magát érezni, az biztos.
- Nagyon szép vagy ma este.


Ruhácska

Karácsonyi bál

A kedvenc ünnepem a karácsony. Nem mintha olyan nagy lenne a választék. Minden esetre ha karácsony akkor szeretet barátság meg minden. Már a készülődést is lehetetlen egyedül töltenem hát még az ünnepet. Ezért is megyek el a karácsonyi bálra. Nem teszek különösebb erőfeszítéseket, hogy így vagy úgy nézzek ki. Egyszerű ruhát veszek fel, és egy levéllel a táskámban indulok el. A levél haza szól, és rettentően nehéz volt úgy írni, hogy minden jót elmondjak. Ezért egy kicsit zavaros lett, de azért apu érteni fogja, vagy esetleg nem. Ilyen vegyes érzelmekkel indulok, és megyek a lehető leglassabban. Mosolyom ami az elején volt egyre jobban lehervad az arcomról. Jobb volna elrohanni, vagy elbújni. Persze ha nem fordult volna meg ez a fejemben nem is anyám lány volnék. Ő is mindig félt, de azért maradt. Én is maradok a megkezdett tervnél, és hátha találkozok valakivel aki felpörget.
Nos hát itt az ajtó. Ha bemegyek nincs visszafutás, vagy szorongás, menni kell.
Nehezen nyitom ki: a kezem rettentően remeg. A bemenetel is ügyes-bajos. Meg-megállok, visszanézek, majd mikor visszajött a magabiztosságom elindulok. Gyorsan teszem a lábaimat egymás után,sorban és próbálok nem feltűnő lenni. Eközben fáradhatatlanul keresek valakit akit ismerek, vagy csak már egy szót váltottunk. Ha ilyen nincs keresek egy szimpatikus embert. Barátkozásból ötös vagyok, így ezzel nem lehet gond. Ami lehet az a sok ember közötti átkelés. Jó, hogy otthon is akkora a kupi. Legalább ez megy. Bocsánatkérések közepette jutok el oda, ahonnan már nem tudom merre van az arra. Sose tájékozódtam jól, nem is próbálkoztam ezzel. Most már nagyon bánom, de a remény mindig él!Ha innen egyszer eljutok valahova megtanulom.
Hirtelen befordulok balra, azt hiszem látok valakit akit ismerek. Téves riasztás, csak a hajzuhatag miatt láttam úgy. Közelebbről még csak rokonok sem lehetnének. Csalódottan fordulok oda ahol kevesebb mágusnövendéket látok.
Hát arra vágytam hogy emberekkel legyek körülvéve, ezt meg is kaptam, mégsem örülök. Furcsa lány vagy Wendy, nagyon furcsa. Beállok egy sarokba és ott töröm a fejem mi legyen. Egy kisebb lelki zuhatag után ismét belevetem magam a tömegbe, de most már vidáman és energikusan.Sikerült úgy felpörögni, hogy hat sárkánnyal sem tarthatnak vissza attól amit akarok. Amint eljutok egy Eridonosnak vélt asztalhoz kimelegedve kapok fel egy poharat, a szónoklatot váró  vagy már meghallgató diákok ellepik a termet. Fáradtan rogyok le, megint ismerősöket keresnék. Szórakozottan integetek mindenfelé érdektelenül. Az a furcsa érzésem van, hogy valaki figyel. Hát persze, paranoiás vagyok. Csak egy buli kell és cserben hagy az ítélő képességem.

Amira


Holnap után már indulok is haza. Nem azért mert olyan katasztrofális lenne itt az élet, csak hát karácson az karácsony. Olyankor ha akarunk ha nem haza kell menni, mert az a család ünnepe. Nem mintha nem akarnék otthon megjelenni, csak akkor jönnek a rokonok is, akik eléggé kibírhatatlanok tudnak lenni. Apám felől a két nagyszülő, akik mindenkit kritizálnak és próbálják tökéletességre nevelni az embereket. Amikor a baleset történt nem akarták elfogadni, hogy süket, így néha hátat fordítottak neki, azóta egy kicsit azért jobb. Ők hozzák magukkal az apámnál három évvel fiatalabb lányukat Ivát. A nővel nem lenne semmi gond, ha nem lenne álló nap részeg és egy kicsit felnőne. Azokon a napokon, mikor néha kijózanodik elég rendes tud lenni. A másik oldalról is érkeznek a nagyszülők. Ők nem akarják, hogy tökéletesek legyen, talán túlságosan nem is foglalkoznak velük. Mindig hoznak valamilyen ajándékot, de mintha le lennének maradva öt évvel. Néha meg el is felejtenek egy két gyereket közülünk. Évenként kétszer találkozunk és akkor is csak egy napra jönnek, vagy még előbb elmennek egy 'fontos ügy' miatt. Anyának is van két testvére. Három volt, de az egyik meghalt húsz éve, így még nem is ismerhettem. Az egyik egy fiú Lee, aki egy nagy cég főnöke, fogalmam sincs mi a neve, mert nem nagyon érdekel. Neki van egy felesége és két gyereke Bálint és Tibor. Már magyar neveket kaptak, mert az anyjuk magyar teljesen. A két srác iker és teljesen el vannak kényeztetve, nagyon beképzeltek így kiakasztó a közelükben lenni. Anya másik tetvére Lit, aki körbe körbe utazza a világot. Nem mindig szokott ott lenni a családi összejöveteleken, de most azt mondták eljön. Ő a legrosszabb.
Az utolsó előtti napomra elterveztem, hogy lemegyek a Nagyterembe megnézem a Karácsonyi ünnepélyt. Eszek egy keveset az ételből és utána feljövök. Na ez nem így sikerült, mert miután a DÖK képviselője beszélt teljesen elcsodálkoztam. Ismerem ezt a lányt. Egyszer mikor voltunk az apám munkatársánál, valamilyen 'vágódjunk be a felettesemnél' vacsorán, Ő is ott volt. A munkatárs gyerekének volt, vagy barátnője vagy csak simán barátja. Beszélgettem vele egy kicsit meg is ismertem, de nem tudtam, hogy varázsló. Ez döbbentett le teljesen.
Nem is gondolkozok, hanem felállok az eddigi helyemről és elindulok Amira felé. Ahogy odaérek megfogom a vállát, hogy észrevegye, hogy ott vagyok.*
-Te varázsló vagy?* Elég hülye kérdés, de még mindig teljesen le vagyok döbbenve.*

Karácsonyi bál - Aileen.
Szeréna báli ruhája (Katt!)

Valentin
Emma öltözék

Eljött a Karácsony. Gyönyörű és magával ragadó ünnep, ami mindenki egy kicsit békésebbé és szeretetteljesebbé tesz. Emma igazán odavan ezért az ünnepért. A maga sajátságos módján éli meg minden évben, mondjuk eddig mindig a családjával töltötte az ünnep egészét, most mégis, ha már sikeresen felvették ide, és még idén beköltözhetett, akkor ki akarja az itteni mókákból venni a részét. Nagyon szereti az ünnepi forgatagot. el sem tudná képzelni az év végét e nélkül a csodás esemény nélkül, olyan neki ilyenkor mintha a második születésnapját tartaná, főleg, hogy az első Mikulás napján van. Talán ebből adódik az is, hogy annyira imád minden jellegű ünnepet. Az iskolában bált rendeztek, ami biztosan egy tökéletes köntösbe öltöztetett esemény lesz. Édesanyjával együtt vették a ruháját, ami csodálatosan tükrözi néha hercegnős, néha komolyabb énjét. Minden kiegészítője is ahhoz passzol, na meg a cipője. Nincs olyan lány, aki ne szívesen öltözne ki és jönne el szórakozni. Ha más megoldás nem lett volna, valószínűleg egyedül is benézett volna, de nem így történt. Még délelőtt összefutott egy kedves fiúval, aki kísérőjeként vele tart ma este. A kezdés előtt érkezett egy kicsivel, így volt ideje körülnézni. Nagyon szépen díszített terem és az illata is fenséges. Az egyik kisebb fa mellett áll meg, annak díszeit csodálva mindaddig, míg a kvíz győztesét díjazzák és elkezdenek befelé szállingózni az emberek. Saját asztalukhoz ballag és egy finomnak tűnő csokis süteményt vesz magához, azt kezdi el majszolgatni. Végignéz a társaságon, nagyon jó, hogy ilyen sokan eljöttek. Bár még alig kezdődött el és bárki beeshet. Partnere a bál megnyitója körülire ígérte az érkezését, így egy pohár italt tölt magának, amit szép lassan elfogyaszt, majd megkostól még egy fajta süteményt, ami nagyon ízlik neki, ennek egy erőteljes hümmögéssel hangot is ad, majd háztársaira mosolyog és iszik még egy pohár üdítőt. Következik a vacsora amit minden ház saját asztalánál fogyasztanak. Ez után elhagyja a Navine asztalát és visszatér a már említett karácsonyfához, hogy ott megvárja őt. Arcán az öröm tükröződik, megjelenik a kis gödröcske is mikor mosolyogva áll, szemeiben pedig ott csillog a kíváncsiság, hogy mit hoz ez az este. Nem volt eddig az a nagy bálozós, ez lesz az második ilyen alkalom az életében. Izgatottan ácsorog, még egyedül, és hallgatja a kellemes dallamokat a vacsorát követően.

Beácska

Eljött idén is a karácsony napja végre. Bár nem kifejezetten szerettem volna emberek közé jönni a mai napon, mégis rávettem magam, hogy lejöjjek a nagyterembe, hátha van itt valami normális ember, na meg ahogy elnéztem az iskola kb 70%-át lányok alkotják. A gondolatra egy kis mosoly jelenik meg a szám szegletében, régen "vadásztam" már, azt se tudom, hogy megy e még.
Mondhatni elég rendesen kiöltöztem, becsületesen teljes öltöny-felszerelésben vagyok és még nyakkendőm is van. A zakó és az öltönynadrág feketék és kicsit kopottak, mert elég régi ez a hacukám, az ingem azonban makulátlanul fehér, a nyakkendőm pedig méregzöld. Szerintem bárki ember fia-lánya megmondja, hogy Rellonos vagyok, ezekután.
Mikor belépek a nagyterembe, körülbelül agyonnyom a fenyő és az ételek illata. Kicsit kellemetlenek számomra ezek a túlontúl intenzív szagok, de majdcsak megszokom őket. A saját házam asztalához sétálok és leülök egy üres helyre, ahol kicsit távolabb vagyok az emberektől. Veszek magamhoz némi ételt, és szépen csendben elnyammogom magamban, közben persze bőven van időm nézelődni, legnagyobb örömömre. Van itt sok szép szemet gyönyörködtető látványt nyújtó hölgyemény és ennek kifejezetten örülök. Már csak választani kellene közülük egyet vagy többet. De inkább többet, ha már itt tartunk.
Az étkezés végeztével szépen felállok és a fal mellé sétálok és neki vetem a hátámat, a továbbiakban innen szemlélődök. Úgy érzem az igazgatói beszédről már lemaradtam, de ezt valahogy egyáltalán nem nehezményezem.

Karácsonyi bál - Leo

Nem nagyon szeretem a bálokat. Az a sok tánc, meg sürgés-forgás olyan sok egyben szerintem... Minek? Mindig megszédülök amikor bemegyek egy ilyen helyre. Tuti, hogy pont belefutok egy száguldozó sminkhadjáraton levő lánycsordába, de ha enni akarok, muszáj lemennem.
Ilyen gondolatok fogalmazódtak meg bennem miközben a fürdőszobában a tükör előtt mélybarna szemeimet festegettem. Kaptam egy nagyon szép ruhát, és ahhoz illő, enyhén csillámos szemfestéket is küldtek. Halkan dúdoltam, és már tervezgettem, hogy mit fogok csinálni annak érdekében, hogy jól érezzem magam...
A hajam könnyen meg lett csinálva, szép kis hullámokban omlott a vállamra, majd belehelyeztem a tiarát, amit semmi pénzért nem hagytam volna a szobámban. A ruhába bújás eléggé furcsán jött össze, sehogy sem tudtam felhúzni a cipzárt...de aztán megoldottam! Igen.
Még indulás előtt járkáltam picit a cipőben, ami először volt a lábamon. Kényelmes volt, de azért nem mondtam volna rá, hogy az életemet is rábízom. Buksi terráriumához sétáltam, és amikor már a kezemen volt akkor esett le, hogy nincs zsebem, nem tudom hova rakni. Lőttek a tervemnek... Szomorúan raktam vissza a helyére, majd Répának megvakargattam a füle tövét, és elindultam a Nagyterem felé.
Még csak éppen kezdett gyűlni a tömeg, szóval még várhattam volna. Még sok beszéd van így akkor hátra... Felnyögtem, de csak halkan, és leültem a Rellon asztalához. Unottan hallgattam végig az összes beszédet, és már csak azt vártam, hogy elkezdhessek enni. Egész nap egy falatot sem ettem, erre tartogattam a pocim.
Répás előételt, répás főételt, és répás desszertet ettem, és pukkadásig teletömtem magam. Semmi kedvem nem volt táncolni, ezért a vacsora után is csak egy pohárral a kezemben ücsörögtem az asztalnál, és bambultam a táncparketten andalgókat.

Kinézet

Szabó Fruzsina

Önismeret. Mérlegelve, hogy melyik tanársegédi pozícióm vall jobban rám, mindenképpen ez. A bájitaltan sem volt rossz, a diákok is értették, hogy miről tartok nekik előadást, érdekes volt, de talán az önismeret közelebb áll hozzám. A muglik életével is több a kapcsolat, mint a bájitaltan és a varázstalan származásúak. Sőt, bizonyos iskolákban vannak külön önismeret órák, délutáni programok, szakkörök és miegyebek. Amiről előadást fogok tartani a többieknek hétfőn, az is egy egészen átlagos téma lesz. Na, ez volt az oka annak, hogy engem a könyvtárban lehetett megtalálni a nap nagy részében. Este 8 körülre már tisztában voltam az előadásom témájával, ami talán egy kezdőnek bonyolultabb lesz, egy végzősnek meg unalmasabb, de majd igyekszem eltalálni mindkét csoportot.
Kivettem vagy 8 könyvet, amik a 60 oldalastól a 600 oldalasig terjedő példányok voltak. Néhányan úgy néztek rám, mint akik még életükben nem láttak embert egy halomnyi könyvvel a kezében, vagy csak ismertek és ez volt túl meglepő. Én könyvekkel a mancsaim között. Nem érdekelt, felvittem őket a szobámba, levágtam a bevetetlen ágyamra őket, majd karórámra pillantottam. Pár perccel múlt fél kilenc, a vacsorát már bőven lekéstem, de talán még van pár falat a nagyteremben. Magamra vettem egy sötétkék pulóvert,  párszor beletúrtam a hajamba és már indultam is. Cinkosan összenéztem a cruppal, aki békésen heverészett a párnámon mindaddig, amíg nem akartam ismét elmenni. Intettem neki a fejemmel, mire ő egy szempillantás alatt már a lábaimnál tekergőzött. Bevágtam magam mögött az ajtót, hogy az nyekkent, és a cruppal együtt bevonultunk a nagyterembe. Pontosan erre számítottam, alig lézengett errefelé pár diák, akik a Rellonnál ültek, azok pedig épp az utolsó falatoknál tartottak. Valahol az asztal felénél megálltam, beültem és mellém telepedett a bestia is arra az oldalra, ahonnan nem lehet pont rálátni az ajtóból. Valami húst, talán csirkét kerestem - és találtam is - neki, majd nem zavartatva magam odaadtam neki. Én magam elé vettem valami desszertformát, csokival leöntött.. valamit.
Már az étel felét magamévá tettem, mikor az éhes állat megbökdöste a könyökömet a puha, nedves kis orrával. Ennyi épp elég volt, hogy a maradék nagy részét a pulóveremre borítsam. Mezei szótáramat elég szépen megvillogtatva pattantam fel a helyemről, mire szegény állat szűkölve lehasalt a padra bűnbánó szemekkel. Lekaptam magamról a szövetet, de nyilván a piros pólóm alja is kapott a csokimázból rendesen. Pazar. Előhalásztam valahonnan valami szalvétát, és azzal próbáltam valamennyire tisztogatni a felsőmet.

Katniss

Valentin-nap - Lédus.

Ó igen, végre elérkezett ez a nap is, méghozzá a Valentin-nap. Jujj, még a hidegrázás is elkapott ahogy rágondoltam. Nem igazán kedvelem ezt az "ünnepet", bár ez az előző eszmefuttatásból is kiderülhetett. Konkrét negatív élményem nem kötődik hozzá, egyszerűen csak hülyeségnek tartom megünnepelni a szerelmet. A szerelmeseknek mindennap ünnep, amit együtt tölthetnek és szerintem az ajándékozás sem egyetlen napon történik csak a pároknál. Akkor meg nem tök mindegy??
Miután kellőképpen megtúráztattam a kis agyamat ezen a dolgon, szépen felkeltem az ágy széléről és összeszedtem magamat. Mind mentálisan, mind fizikailag. Elcsosztorogtam a fürdőbe, és akármilyen hihetetlen, elkezdtem szépen loknikat gyártani a hajamba. Fú de fura. Kerestem valami nem túl kényelmes és csinos ruhát, végül egy egyszerű fekete, térd fölé érő szoknya és egy kicsit elegánsabb türkiz kék félvállas blúz mellett döntök. Fekete balettcipő fel, mehetünk.
A nagyterem úgy enyhén szólva is eléggé tele van, nem csak emberekkel, de díszekkel is. Mindenfelé piros szívecskék lógnak, igazából a belépés pillanatában kisült a retinám. Zsúfolva van a terem boldogan trécselő vagy szerelmeskedő párokkal és áldozatra váró szinglikkel. Kinézek magamnak egy nagyon szimpatikus asztalt, ami nem csöpög annyira a túláradó szerelemtől és leülök a végére. Itt valamennyire biztonságban érzem magam a rózsaszín mechanizmusoktól, talán itt nem lep el a nyáltenger.

Lotte

Február tizennégy. A legtöbb lány imádja ezt a napot, számomra érthetetlen okokból. Ugyanolyan nap mint a többi, csak a pletykák alapján Cupido ilyenkor szorgalmasabban dolgozik. Erre csak azt tudom mondani, hogy dolgozzon. Engem már eltalált, így a lány kedvéért ma jelenésem van a Nagyterembe. Nem vittem túlzásba a kiöltözést, bár így is átöltöztem egyszer. Az Aileennel való találkozás után felszaladtam a szobába, és felvettem egy fehér inget a szintén fehér pólóra. Csak félig gomboltam be, ujjvége pedig kilógott a zakóból. Az apró változtatás után visszatértem a Nagyterembe. Még mindig nem tetszett a sok rózsaszín, de mivel ez egy ilyen ünnep, megpróbáltam elvonatkoztatni ettől, és inkább a sütikehez sétáltam. A színek nagyrészt itt is megmaradtak. Mindegyik édesség jól nézett ki, ezért úgy döntettem, mindet meg fogom kóstolni. A sor elején kezdtem. Néha az ajtó felé néztem, hogy nincs e itt Lotte. Bár biztos voltam benne, hogy észre fog venni. Egy magas francia aki bármennyit tud enni elég valószínű, hogy a sütiknél keresendő.
Körbenézve nem láttam sok párt, amit a korai időpontnak tudtam be. Abba biztos voltam, hogy fognak jönni többen is, és azt is megállapítottam, hogy a varázslók sem túl pontos emberek. Eddig ennek az ellenkezőjét gondoltam, és mivel nem akartam kilógni a sorból, pontosan érkeztem. Annak azért örülök, hogy már tudom, ez nem így van, és nem kell majd mindenhova sietnem.
Egy pillanatra benyúltam a zsebembe, ahol a lány ajándéka volt. Nem nagy dolog, és sose csinálok ilyeneket, de azt gondoltam, hogy ez a lánynak egy fontos nap lehet, tehetném még szebbé. Amíg vártam, kigondoltam, hogy mikor adom oda. Nem fogom elsietni, majd csak éjféltájt kapja meg az apróságot. Addig a zsebemben lesz, nem fog tudni róla.

Valentin-nap - Lédus

Egész kellemes itt az asztal végében ücsörögni, ide kevésbé jutnak el a rózsaszín fellegek, amiken a párok járnak. Néha, mintha elsuhanna előttem valami, de sosem tudom megállapítani, hogy mi is lehet az. Végül is mindig arra jutok, hogy valószínűleg csak Cupido repked jobbra-balra. Biztos vadászik a kis drága, bár úgy nézem, hogy a szinglik kevesebben vannak, mint azok, akik valakinek éppen a kezét szorongatják. Remélem hogy én nem vagyok annyira szimpatikus neki, főleg hogy olyan émelygő fejjel tudok körbe tekinteni, mint mikor tényleg rosszul vagyok. Próbálok úrrá lenni magamon és nem látványosan szenvedni.
Nézd már, csatt egy pofon. Szegény srác, majdnem kiugrott a nyaka a helyéről, a csaj olyan erősen sózott neki oda. Feltehetően szegény ember máshova kukkantott, mint az megengedett lett volna neki, szóval azért megértem a reakciót, na dehogy ekkora taslát megérdemelt volna szegény fiú... Azt azért nem gondoltam volna. De hát az élet nem igazságos, most mindenesetre a lány után szalad, bár lehet hogy ebből még átkozás lesz a mai napon...
Közben én sem maradok társ nélkül, egy hölgyemény le is huppan mellém a bajsza alatt morogva. Oldalra kukucskálok, a jobb szemöldökömet felhúzom és kérdően pillantok rá. De kis dulifuli itt valaki.
- Igen, szia neked is. - látom rajta, hogy kicsit zavarba jött, nem igazán számíthatott arra, hogy társaságba kerül. Pedig az előbb még a terem közepén ácsingózott szegénykém egyedül, mintha keresett is volna valakit.
- Ahogy látom te se igazán szívleled ezt az egész hercehurcát.
Átvetem a lábamat a padon és most már teljes testtel a lány felé fordulok. Mondjuk ez szoknyában nem annyira díjazandó ötlet, szóval mégis csak visszateszem az asztal felőli oldalra és úgy nézek tovább a mellettem ülőre, reakcióra várva.

Ririke
Kora délután

Ma igencsak jó hangulatban telik a napja, mint úgy általában mindig. Még a vizsgáira is tanult valamicskét, mondjuk úgy egy hangyalábnyit, ami tudás szerinte pont elegendő lesz ahhoz, hogy átmenjen, vagy legalábbis meglegyezgesse vele valamelyik tanerőt. Kár, hogy nem szóbelik vannak, mert akkor legalább kibeszélné magát a helyzetből. Papíron azért nehéz meggyőzni a tanár néniket/bácsikat, hogy mennyire hiányozna a személyisége a másodikos órákról.
De persze nem aggódik egy percig sem, helyette nagy műgonddal összekócolta haját a tükör előtt, felvett egy nyalókamintás piros ruhát meg egy zöld harisnyát, hozzá az elengedhetetlen mamuszt, ami most éppen méhecskés, majd leindult a Nagyterembe, hogy magába tömjön egy rakat süteményt. Ebédre. Merthogy ugyan eltelt már valamennyivel dél, de aprótermetű hölgyünknek csak most jutott eszébe, hogy éhes. De nagyon.
Rohanvást érkezik a helyszínre, lényegében már előre lefutja azokat a mindjárt magába erőltetett kalóriákat. Körbe sem néz, hogy esetleg találhatna-e magának ismerőst, azonnal az asztalhoz huppan, hogy nekiállhasson tömni a fejét, mintha eddig éheztették volna.
Süti. Persze nem az, hogy a hely milyen süti, mert Leonie a legkevésbé sem ismeri a szlenget. Furán is hangzana az ő szájából, ha úgy állítana be legközelebb a konyhára, hogy „Na, mi a kotta füles ropik? Kajás vagyok, toljatok elém egy kondért.”
Helyette a lehető legfinomabb süteményre gondol, mégpedig túrós rétesre, amit a tányérjába felhalmozva el is kezd hamarjában eszegetni. Szépen, kulturáltan, két kézzel nyomja a szájába, csak azért, mert ő ilyen hedonista alkat. Hiszen rá senki nem mondhatná, hogy micsoda egy disznó. Maximum minimalac, azok meg köztudottan ultra cukik...

Emma

Gwen
A gólyalakban töltött hosszú alvásból hirtelen felébresztette rettentően nagy éhsége. Ránézett az órájára:
-12 óra 13 perc!!???-hülldezett-Jó sokáig aludtam.
~Enyje biztos nagyon fáradt voltam ~ gondolta magában ~ Na mindegy uzsgyi gyorsan ebédelni... öhm vagyis az én értelmemben reggelizni.
A nagyterem zsúfolásig tele volt, az Eridon asztalánál már egyáltalán nem volt hely. Vagy mégis? Az évfolyamtársa Ronald és az ötödéves Gwen között volt egy üres szék.
~ Akkor menjünk oda gyorsan foglaljuk el azt a helyet mielőtt más foglalná el. ~gondolta
Le is ült de ahogy leült egyből csodálkozni kezdett.
-Azta ilyen sok étel! Eddig mindig tudtam rendesen enni de most csak mindenből keveset hogy mindenből egyek. A köret már meg is van: krumplipüré. Na de vajon mi legyen a hús? Sült máj? Sült oldalas? Rántott csirkecomb? Legyen az utóbbi és egy kis paradicsom szósz, no meg egy pohár sütőtöklé!
Azzal a kiválasztott ételekből szedett és békésen elfogyasztotta. De legnagyobb bánatára elfelejtett keveset enni és mire elfogyasztotta a kívánt ételt nem bírt többet enni.

Nőnap
(Bárki jöhet)

Korán reggel felkelt, hogy sikeresen meglepje az ellenkező nemű tökéletességeket. Elővette a virágait, amiket felhalmozott, kilépett a szobája ajtaján, ami nem sokáig lesz szobája. Inedrának jelezte, hogy szeretne Woodhoz költözni, mivel a gólyalakon ne tehet azt amihez kedve tartja. Jó, Wood szobájában sem tehetek meg majd bármit, de sokkal szabadabb lehetek. Végre ott lesz Wood, akinek elpanaszkodhatom, hogy a tanárok milyen sok tanulnivalót hagynak. Neki sok mindent köszönhetek, mert ő segít, hogy megismerhessem az iskola teljes területét. Neki és Hegyi Nikinek köszönhetem, hogy szívesen tanulok ebben az iskolában. A mugli iskolában nem ilyen sokoldalú, izgalmas az élet, de ha Nikivel egy mugli suliba járnék akkor biztosan szívesen járnék iskolába. A klubhelyiségből kiérve egyenesen, rendíthetetlenül ment a Nagyterembe, ahol aznapi akcióját tervezte. Titokban egy virágcsokrot eltett. A legszebbet, a legszebb lány számára. Leonienak, csak róla szól minden gondolata. Nem érdekli őt az, hogy volt ez a kis balhé az erkélyen, majd a gyengélkedőn, ahol úgy tudta, hogy Leonienak barátja van. Őt ez nem is zavarná, csak abban a pillanatban elszomorította, mellbe vágta ez az információ. Ezen a napon a nőket kell előnyben részesíteni. A nőket, akiknek tökéletességét férfi agy nem tudja felfogni. A férfiak csak ezért nem értik a nőket. Mert a nők nem emberek. A férfiak emberek, de a nő tudja csak emberré tenni a férfit. A nők miatt talál ki az ember szebbnél szebb beceneveket, bókokat. A föld lenne a világ legrosszabb helye, ha nem lennének nők, akik támaszt nyújtanak. A nők fordítják a világot a megfelelő irányba. Ha szeret egy nő, akkor a görbét is egyenesnek látod, mert ha nő nem lenne, férfi sem lenne. A nőket tilos kellene legyen kihasználni. A nők egy kincses ládák, gyémántbányák. De sajnos, mivel az ember gyarló ezért, ugyanúgy kihasználja a nőket, akár a gyémántbányát. A nőket szeretni kell, szerintem a nők azért vannak a földön, hogy valaki szeresse. A tökéletes szót a nők miatt hozták létre. A nő felbecsülhetetlen értéket képvisel, pláne ha anya. Az anyáknak köszönhetjük életünket. A nőket szeretni kell, és csak szeretni szabad. A nagyterembe érve lerakta rózsáit egy előzőnap oda készített asztalra és várt, hogy meglásson egy nőt, akit meg tud ajándékozni egy szál virággal, és köszönetet tud neki mondani, hogy van.

Ronald
-Nem semmi bajom jól vagyok, csak negyed egyig aludtam. Nem tudom miért. A pitét meg kösz de már nem bírok többet.
Akármilyen szépen ajánlotta a barátom, nem bírtam volna megenni.
-Na és te Gwen nehéz az ötödik? Kár hogy pont vizsgaidőszakra írtak be a szüleim, így nemsokára mehetek vissza Madrid-ba. Mivel ott élek.

Dorisz

A reggelihez készülődtem a nagyterembe, mikor épp a Levita asztalához közeledtem. Nincs messze, az időpont mikor véget ér a vizsgaidőszak, amikor is végre elmehetünk nyqaralni a barátokkal. Már rég megbeszéltük, minden meg van egyezve, még csak a dátumra kell várni. A mai nap szokásosan indult, nem tanultam sokat, mivel nagyjából megvannak a vizsgáim, és jövőtől kezdődhet a másodikosok élete. Másodiktól lesz új tantárgyunk vajon? Azt tudom, hogy a felsőbb éveseknek, majdnem minden évben kezdődik valami új. Ragálytan, Sárkánytan, fotográfia. Épp a rellonos asztal mellett sétáltam, mikor is egy jókedvű, jóhumorú illető kitette a lábát. Mivel a reggelim a kezembe volt, nem volt más amit csináljak. Eldobtam. A tálca egy kicsit repült, majd egy lánynak a hajában landolt. Őt még nem ismerem, ráadásul biztosan rellonos. Azt hiszem szerencsésebb ha elfutok. De nem hagyhatom ott magyarzat nélkül, még a végén azt gondolja, hogy szándékos volt, pedig ez nem igaz.
-Bocs, nem szerettem volna, kiakasztottak.
Remélem nem lesz nagyon dühös.

Dorisz

Ez nem igaz, most meg fogok halni, pedig én nem tettem semmi rosszat ami miatt bűnhődhetnék. Kinéz 4-5.-esnek ráadásul rellonos. Tuti van egy kigyúrt pasija, aki elhúzza a nótámat. Úgy meg fognak verni, vagy rámküldenek egy átkot, hogy nem fogom kitenni az ablakba. Én nem ismerek olyan sok varázsigét, mint egy 5.-es, nekem még egy capitulatus sem megy tökéletesen. Eddig egyszer sikerült, bár akkor is csak a lábához esett a pálcája az egyik háztársamnak. Mit kezdjen velem? Szívesen megmondtam volna, hogy semmit, mivel nem az én hibám, de ebben a pillanatban, még azt sem mertem kimondani, hogy gonosz. Láttam, hogy a szemeiben tűz ég, és ebben a tűzben én állok. Egy üstben főznék éppen és rettenetes szenvedek. Keserű halál. Nem fogok nyápicként meghalni, férfiasan fogok állni.
-Csinálj velem amit akarsz.
Próbálkoztam határozottnak tűnni, hátha megkegyelmez. Persze, hogy elsős vagyok. Nem látszik rajtam?
-Igen, elsős. És a levita a házam.
Remélem elég információt sikerült kinyögnöm magamból ahhoz, hogy utamra engedjen.Remélem megkegyelmez, és nem hívja a testőrségét.

Dorisz
(zárás)

Itt állok reménytelenül. Nincs mit tennem a futás az egyetlen menekülési lehetőségem. Szerintem úgy csak rosszabbul járnék. Hősies, reménytelen arccal vártam a következő pillanatot. Édes? Ez így egyre rosszabb... Kezdek félni kérésétől. Remélem nem lát most Leonie... Csak most, csak itt ne lásson. Csak vele ne! Egy boszorkány ahogy élvezi mások szenvedését. Helyesbítek, ő csak egyszerűen rellonos.  Most minek kelleti magát mint egy utcalány? Miért hajolt hozzám, és miért súgta a fülembe? Nem értem. Mit akar velem tenni?
-Gondoltam...
Most kezd felgyűlni az önbizalmam. Várom, hogy jöjjön a végzet. Miért érdekli a nevem? Névsort vezet kiket alázott már meg nyilvánosan? Ekkor önbizalmam teljesen eltűnt. Hogy én egyem meg a kaját, ami lesett a földre?
-Nem cserélhetnék a navinés sráccal?
Néztem rá nagy bociszemekkel, és vártam azt ahogy kinevet, és a szájamba kezdi gyűrni az ételt. Tennem kell valamit. Túl sokan vagyunk a nagyteremben. Ráadásul nagy részük rellonos. Megtámadhatnám, de ha őt sikerül lefegyvereznem, a többiek támadnak rám. Azt mondta, hogy szereti a haját nem? Óvatosan elővettem taláromból a pálcám, mintha az evőeszközért nyúlnék.
-Megegyem? De nem ma!
Kiáltottam rá. Ekkor egy gyors mozdulattal rászegeztem a pálcám. Ekkor tudtam, hogy melyik varázsigét fogom használni. Egy varázsigét, amit nagyon könnyen elsajátítottam, és tökéletességre vittem. Szinte biztos, hogy sikerülni fog. Érzem!
-Lacarnium Inflamare!
Ha sikerül akkor a lány haja égni fog, ráadásul melege is lesz.
-Jóétvágyat!
Majd méltóságteljesen kimentem a nagyteremből. Ahogy kiléptem az ajtón futtam a klubhelyiségbe, ahogy csak a lábam bírta. Boldog voltam, mikor már egy kanapéban ülhettem.

Ruha

Dwayne Warren

- Itt.
Összevont szemöldökkel pillant a férfire, mindig emlékeztetnie kell magát, hogy ő bizony egy másik világból jött, szóval ehhez a helyzethez még hozzá kell szoknia. Szólt neki Zétény előre, hogy ez a helyzet. Szóval nem akad fent, inkább megmagyarázza.
- Ez egy bentlakásos iskola, vannak órák, szakkörök, melyek sokáig elhúzódnak, illetve korán kezdődnek, sokaknak könnyebb, ha itt van szobájuk, hiszen megspórolják az utazást, könnyebb helyettesítést találni. Azok, akik a faluban laknak például családos emberek, nekik ez a kényelmesebb, hiszen így nap közben is haza tudnak menni.
Tölt egy pohár áfonyalevet, amit szerinte rajta kívül szerinte senki sem fogyaszt, majd egy korty után válaszol a következő kérdésre is.
- Nemzetközi a konyha. Sok a külföldi diák, akiknek a gyomra nem bírná a magyar ételeket. Az igazgató úr utasítása szerint a manók minden olyan konyhából főznek, amilyen diákok ide járnak, így mindenki megtalálhatja a fogára valót. Nekik nem macerás, és legalább ilyen módon is nyitnak a nemzetköziség felé.
Azt már nem teszi hozzá, hogy a magyar is normális, mert kötekedni nem akar. Mi más lenne, hiszen ez is egy nemzet és nekik is vannak szokásaik, történelmük, jobban, mint egy amerikainak például.
- Ön hogy tervezi? Ingázik?

Levita mozgalom
A szünidő után, ahogy visszajöttünk tanulni

Ezt nem hiszem el! Fédra néni nem lesz a házvezető helyettesünk? Ráadásul el is hagyja az iskolát? Ezt nem hiszem el! Csípjen meg valaki, biztosan csak álmodom. Én nem fogok tudni tanulni. Fédra néni, oly melegen fogadtatott, mikor első napomon félénken a teszlek süveg elosztása után botorkáltam. Meg kell győznünk Fédra nénit, hogy maradjon velünk, mert minden levitás számít rá. Anyánk  helyett anyánk volt. Amint megtudtam rohantam a klubhelyiségbe, és mindenkit kérdezgettem, hogy ő hallotta-e a hírt. Egyből az asztal mellé ültem, és kreatívkodni kezdtem. Majd megkértem pár embert, hogy terjessze a hírt. És rohantam a naygterembe. Kiálltam, és magasba emeltem a frissen készített táblát: "Szeretjük Fédra néni, ne tessék elmenni". Egyedül álltam a nagyteremben, könnybe lábadt szemekkel és vártam,hogy Fédra néni megjelenjen. Mikor láttam, hogy sehol nincs kiáltani kezdtem.
-Fédra néni, Önt mindenki szereti. Nem teheti meg velünk.
Az iskola sokkal szebb hely, mint amúgy ha Fédra néni velünk van. Szíves kitűzőt viseltem a szívem felett. Piros volt és a közepében csak annyit írt: "Fédra néni".
Ha valakit szerettem, Ő volt az. A klubhelyiségben, soha egy rossz szót nem hallottunk róla. Tartotta bennünk a lelket, bíztatott és mosolyt csalt az arcunkra. Álmaink házvezetőhelyettese. Minden ház diákja irigykedhetett a levitára, mert Fédra néni is kék volt. A közös pillanatok, activity, viccelődés. Ha megláttuk szebb volt a napunk. Ha nem ment a jóslástan, ő azonnal ott termett, hogy segítsen rajtunk. A levitások szive, az Ő szivénem ritmusára dobog, és szívünk mélyébe zártuk a jóslástantanárnőnket. A helyesség kedvéért: a legjobb, a tökéletes tanárt. Ő az én egyetlen példaképem, akit mindig tisztelni fogok.