Nette

Az éhség nagy úr tud lenni, főleg az ő esetében. Igazi éhenkórász, hihetetlen, hogy hova tud tűnni az a tömérdek kaja, amit magába szokott préselni, hisz olyan vékony, hogy akár keresztül is lehetne nézni rajta. Pont ez az oka annak is, hogy nem játszott Nettével hercegnősdit, neki is jönnie kellett a saját lábán, így sikeresen eljutottak ide és nem a Gyengélkedőre. Na nem mintha a sárkánylány tonnákat nyomna, csupán Bence ereje egyenesen arányos a fizikai megjelenésével.
Ahogy kitárul előtte a konyha ajtaja, első körben leblokkol egy kissé. Ő a sima muglikonyhához van szokva, ami a csináld magad-féle főzőműsorokat megszégyenítő kaotikus állapotokat is magába foglalja, na meg a kétkezi takarítást maga után, nem ám az egyszerű pálcasuhintátos módszerrel véghezvíve. Itt viszont... hát fogalmazzunk úgy, hogy merőben más a helyzet. Tarkóvakargatva lépdel be, ezernyi apró szempár kereszttüzében, oldalt pislogva a lányra.
- Itt egyáltalán lehet főzni nekünk is, vagy a kis gnómok nyársra húznak ha ilyesmivel próbálkozom és megsütnek, mint egy malacot? - Halkan beszél, egyelőre nem akarja megsérteni a manókat, ki tudja az évek során hányszor eszi majd ide a fene. Viszont most inkább nem kísérletezne, ahhoz előbb energiát kell vinni a pocakba.
- Mit együnk? - Teljes bőségzavar, ahogy végignéz a helyen. Addig is inkább lerakja a hátsó felét az asztalhoz és felkönyökölve járatja a tekintetét Nette és a sürgölődő manók között.

Nette

Egyáltalán nem kellett győzködni, ha kaja van a dologban, akkor igazából sohasem. Na nem mintha a társaságnak ellene lenne. Legalább valaki kimoccantotta a szoba rejtekéből, a tömérdek könyve társaságából. Lusta volt elhagyni a mostani élőhelyét, ami rendesen az ágyra koncentrálódott. Viszont így csodálatos módon a napi energiabevitele is elmaradt, szóval tényleg versenyt korogtak a gyomraik.
- Akkor azért vagy így elkényelmesedve. - Egyszerű ténymegállapítás, de azért ott játszik az arcán egy aprócska mosoly, miközben felerőszakolja magát a székre és úgy könyököl az asztalon, mintha legalább az ötödik felesre várna. Na nem mintha élne ilyesmi hóborttal... még nem.
- Ja, ez lejött nekem is. De ez így túl unalmas. - Nincs hozzászokva az ilyesmi kiszolgáláshoz, maga szokta elrendezni saját maga körül a dolgokat. Hiába még csak tizenöt éves, elég házias férfiú már most. Ilyen az, ha nincs a háznál egy anya és túl nagy a korkülönbség a testvérek között. Fel kellett nőnie hamar a feladathoz, ha nem akart korai halált halni.
Elmosolyodik a válaszon és már a konyhában terjengő illatokra összefut a nyál a szájában.
- Nekem valami húsos kell. Szóval inkább a második. Utána majd jöhet a többi. - Őt kell küldeni kajaevő versenyre, biztos bezsebelne minden díjat. Pedig amilyen nyüzüge, ki sem nézné az ember belőle, hogy mennyi ételt magába tud tömni egyidőben. Azoktól a mennyiségektől rég gurulva kéne közlekednie.
- Komolyan idegesítőek. - Képes fapofával mondani, az asztalon könyökölve, szemét az apróságokon jártatva. Ez a túlzott energia, meg segíteni akarás fullasztó. Komolyan, mintha percenként osztódnának és egyre csak jönnének még. Feszélyezi ez a tömeg maga körül, mégha a mellkasáig se érnek fel.

Nette

Érdekes mennyire más világból jöttek, pedig ő is tudott eme fantasy könyvekbe illő lényekről és varázsigékről, mégsem használta ki sosem ezt a tudását. Ahogy testvérei és apja sem, bár ők nem is igazán tudtak volna vele mit kezdeni, maximum tarkót vakargatni a cikornyás bűbájok felett és hadonászni egy kert végéből szalajtott gallyal, hátha történik valami. Ezzel szemben ő akár sikert is arathatott volna, csupán teljesen hidegen hagyta ez a dolog. Ahogy minden apró minion szerű lény is. De már képtelen elkerülni az ehhez hasonlókat, így immár a megszoksz vagy megszöksz örök igazság lépett érvénybe. És mint általában, most is inkább az első opciót választotta. Eddig nem bánta meg.
Jó kérdés. - Imádja a hasát, na meg az összes finom ételt, amivel megtöltheti. - A kedvencem a Hortobágyi palacsinta. Édes tésztába húst tölteni... ennél szebb és finomabb nincsen. Hogy magamnak mit csinálok szívesen... ami hamar elkészül. Remek spagettit dobok össze, de bármilyen receptet raksz elém, sikeresen veszem az akadályt, ami maga az elkészítési procedúra. - Már csak az említettek miatt csorog a nyála és elégedetlenül kordul fel a gyomra. Enyhítés képen gyorsan belekanalaz vagy fél kiló cukrot a teába és ha forró, ha nem, meghúzza, hadd égesse a torkát.
- Én valami csokisat kérek. - Teljes nyugalommal elnézi, ahogy felszerencsétlenkedik az asztalra a tortát, véletlenül sem nyúlna érte. Az ízesítését is csak azért emeli ki, hogy még több gondjuk legyen vele, nem jó neki holmi epertorta, amit eléjük biggyesztettek. Most nem jó.
A felvetésen elgondolkodik, bár inkább a terv kivitelezésén, mintsem a hamleti kérdésen egyáltalán, hogy tegyék, vagy ne tegyék. Egyre inkább frusztrálja a több tucatnyi jelenlét maguk körül, a halknak szánt sutyorgások, ami a fejében már ordításnak hat.
- Ott van az az ajtó. Valahogy be kéne terelni mindet és eltorlaszolni a kijáratot. Vagy... tudsz valami spéci varázsigét? - Oldalt pislog még mindig könyökölve Nettére. Az egész suliban valószínűleg csak ő teljes analfabéta. Még. Fog még ezen változtatni, radikálisan. Legalább is így tervezi.

Nette

Félig felvont szemöldökkel hallgatja az értetlenséget. Furcsa számára, hogy egy ilyen egyszerű és mennyei étel ekkora hitetlenséget válthat ki egy olyan emberből, aki tejet önt a teájába... Az angolok furák.
- Nem, csak egy legenda... ezzel ijesztgetik a kölyköket, mert az ágy alatti mumus, meg Drakula már nem menő. - Von vállat, majd miután leküldött éhező gyomrába még egy nagy korty normális teát, sóhajt egyet és beletúr bozontos hajzatába.
- Persze, hogy létezik. Belerakják a húsos tölteléket, akár a kakaót, majd meglocsolják szafttal. Bár általában nem feltekerik, hanem háromszög alakúra hajtják a palacsintatésztát. - Na tessék, minden nap tanul az ember valami újat. Majd ha olyan kedve lesz, egyszer csinál és megkínálja vele Nettét is. Had érezze milyen is a jó magyar kaja, persze Bence módra. Mert mindenki máshogy csinálja, ahogy a dal is hivatott mondani. Az ételkészítés is egyfajta művészet, a szakács pedig a művész és köztudott, hogy minden művésznek megvan a maga sajátos stílusa.
- Persze, dagadt leszel és vénlány maradsz. – Forgatja a szemét, de erre azért csak elvigyorodik és elégedetten kap be egy csupacsoki falat tortát. Igen ő az, akit a lányok irigykedve nézik, mert nem kell ilyesmik miatt tartania. Sörhasat se fog ereszteni soha, tipikusan ő az, akin az izom se látszódna… már ha lenne rajta, persze. Inkább félő, hogyha kevesebbet enne, egyszer csak eltűnne.
Válasz híján eszeget tovább, mohón tömi magába a tortaszeletet, közben próbál nem odafigyelni a tucatnyi vizslató szempárra. Már csak azért sem ad visszajelzést, hogy finom-e vagy sem. Pedig tudja, hogy pontosan erre várnak. Csak akkor tekint fel, ahogy Nette nekiáll akciózni. Először csak a szemöldökét emeli ismét a magasba, majd ahogy végigtekint a kialakult helyzeten, elvigyorodik.
- Igaz. Furcsa zajok hallatszódnak bentről. Meg kéne nézni nem? De mi csak diákok vagyunk… – Adja alá a lovat ő is és már kecmereg is lefelé a székről. Elégedetten szusszan,a hogy a manók megrohamozzák a helyiséget és egytől-egyig besorjáznak annyian, amennyien vannak. Bár elgondolkodtató, hogy ennyi apróság, hogy a fenébe fér be egy akkora helyiségbe.
Ahogy Nette nekidől az ajtónak, már azelőtt mozdul, hogy szólna a lány. Nagy léptekkel húzza maga után a széket és ügyeskedve a kilincs alá is helyezi. Bár valahogy ez a mozdulat a filmekben sokkal könnyebben kivitelezhető. Többször is próbálkozik, mire végül sikerül a széket átavanzsálnia hevenyészett torlasszá. Lassan lép el mellőle, hogy tart-e, vagy sem, de az első opció lép érvénybe. Nagyot sóhajt, úgy pislog Nettére.
- Máris királyabb ez a hely. – Ő is egyből nyugodtabb. Nem szereti a tömeget és most már át is lehet látni az egész helyet. Elég tágas a minionok nélkül, na és végre szabadon járkálhatnak ők is anélkül, hogy valaki a hátsójuk alá tolna egy kispárnát… Felfedezőútra indul, megfogdos és kinyitogat mindent, mint egy kisgyerek, aki most szabadult először ilyen helyre. Végül is félig-meddig igaz is, hisz ilyen boszorkánykonyhában még úgy sem volt.
- Most akkor szabadon fosztogathatunk, amíg ki nem szabadulnak. – Az tuti, hogy most lenyúl valami spéci hozzávalót, vagy akármit. Csak a buli kedvéért, egy kis szuvenír.

Ricsi