Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=556750#post556750][b]Kiss Veronika - 2015.12.23. 22:11[/b][/url]

Nem is értem, hogy történt, de úgy érzem, hogy mostanában kissé besűrűsödött az életem. Talán az ünnep közeledte miatt érzek így, de az is lehet, hogy a tanulnivaló lett most egy kicsit több, mint ami kellemes lenne. Meg ugye zavar még az is, hogy a családom egyszerűen nem képes azt belátni, hogy nem bírok azonnal, csettintésre rohanni választ írni. Lehet, hogy ott náluk ez így működik, de itt azért elfoglaltabbak az emberek, főleg én, aki még kviddicsezni is elkezdett. Félreértés ne essék, imádom őket, csak néha egészen lehetetlen dolgokat kérnek. No mindegy. Jó is, hogy most lejöttem egy kicsit enni, az legalább elfeledteti velem, hogy fáradt vagyok.
Amint belépek, rögtön egy tucatnyi manócska fordul az irányomba, és mint a madarak az elejtett morzsadarabot, úgy rohamoznak meg ők engem is, és azon nyomban azt veszem észre, hogy az asztalnál ülök, és temérdek ennivaló hever előttem, és mind olyan, amit vagy nem veszek ismerek, vagy ismerek, de soha nem gondoltam volna, hogy enni fogok. Bár ha jobban belegondolok igazából amióta itt vagyok a Bagolykőn egész sok olyan ételt kóstoltam meg, aminek addig nem tudtam a létezéséről (például mindenféle ugráló csokibékák, egyéb mozgó édességek, drazsék, cukrok), vagy tudtam, csak mi nem engedhettük meg otthon magunknak, lévén, hogy elég sok gyerek van a családban. Meg ilyen dolgok.
Először csak végignézem az ínycsiklandónak tűnő ételrengeteget, aztán tűnődök még egy picit magamban, végül kiválasztok valami ismeretlen, de rendkívül jól kinéző levesfélét, magamhoz húzom, és elkezdem enni. Közben pedig figyelem a bejáratot, hátha betéved még egy magányos diák, aki majd ugyanúgy elámulhat az itteni dolgoktól. Most jut eszembe... Miért nem járok ide gyakrabban?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=558608#post558608][b]Kiss Veronika - 2015.12.28. 20:15[/b][/url]

Vajon hogyan kell készíteni ezt a levest? Mik a hozzávalók? Annyira finom, de egyszerűen nem tudom ezt az ízt hova tenni. Valami húsleves lehet, azonban azt már nem tudom megállapítani, hogy milyen állatból (vagy egyébből) csinálták, és hogy honnan származhatnak ezek a zöldségek, amiknek a színe a sötétbarnától egészen a világosabb zöld árnyalatokig terjed, és némelyikük egészen édes, nem beszélve arról, hogy az állaguk is egytől-egyig más és más. A tészta is egy érdekes dolog. A színe sárga, ez persze annyira nem meghökkentő, de az íze az már igen. Fogalmam sincs, hogy mihez tudnám hasonlítani, ugyanis soha életemben ilyesmivel még nem találkoztam. Mondjuk nem is csoda. Egy ember, aki a varázstalan világból érkezett, nem ismerhet minden különleges növényt és állatot, de azért merem remélni, hogy mire elvégzem az iskolát, azért majd fel tudom találni magam egy ilyesféle konyhában. Meg talán a manókat is megkérdezhetném, hátha elmondják legalább ennek az ételnek a nevét.
- Ó szia! - köszönök mosolyogva a leányzónak. - Veronika vagyok, és te?
Milyen szép haja van ennek a lánynak. Olyan gyönyörű szőke. Mindig is irigyeltem az olyan embereket, akik ilyen hajkoronával rendelkeznek. Nekem az egész családom sötét barna, és valahogy az iskolában is, vagy csak én vagyok vak, de valahogy gyakoribb a vörös és a barna, mint a szőke, ezért ritkán gyönyörködhetek ilyesmiben. Most viszont úgy látszik még sokáig fortyoghatok magamban, mivel iskolatársam már a kezébe vett egy mogyorókrémes üveget, és falatozni kezdte, szóval nem hinném hogy olyan hamar itt hagyna.
- Szereted? - utalok kedvesen az ennivalóra, de arcomon tisztán látszik az undor, ezért bizonyára rájöhet majd, hogy én viszont nem igazán vagyok oda érte.
Persze ennek is megvan a maga története, és mint sok más, ez is a volt iskolámból való. Ott ugyanis egyszerűen imádták ezt a krémet, és állandó jelleggel ezt adták uzsonnára. A többiek természetesen végig nagyon örültek neki, de én egy idő után már szinte rá sem bírtam nézni, és legvégül pedig annyira megutáltam, hogy egy darabig más édességet sem ettem, mert nem bírtam elviselni.