Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=495206#post495206][b]Martin Romberg - 2015.07.14. 20:36[/b][/url]

Nem készültem úgy fel a hazautazás előtt, mint az iskola többi tanulója. Évfolyamtársaim javát teljesen magával ragadta az izgalom, hogy végre indulnak vissza. Engem vegyes érzelmekkel fogadott a hír, hiszen a kastély nem az otthonom, még. Talán egyszer az lesz, de egyelőre semmiképpen nem mondanám annak, főleg miután ennyi időt töltöttünk a szigeten, amire nem számítottam.
Miután kipakoltam és próbáltam úgy tenni, mintha mi sem történt volna, észrevettem, hogy valamit csúnyán elfelejtettem. A gyomrom. Üres. Legutóbb a trópusi ízvilágot küldtem le oda, azóta nem járt ott semmi, és igencsak megkívántam a magyarországi házimanók főztjét, mert azt már olyan régen kóstoltam.
Felöltöttem a taláromat, mert végre olyan volt az idő, hogy nem sültem meg alatta, s az iskola konyhája felé vettem az irányt. Az odavezető úton kevés arccal találkoztam. Furcsa őket itt elképzelni, nem pedig a dzsungelban. Biztos a legtöbben a kipakolással vannak elfoglalva. Én későbbre hagytam az újbóli berendezkedést, elvégre nem készülök vendégfogadásra a szobámban, az a kevéske holmim pedig, ami a tértágítóval ellátott bőröndömben lapul, igazán elvisel egy napot nélkülem.
A konyhában a régóta nem tapasztalt illatvilág köszöntött. Idebenn sem volt akkora tumultus, mert még a szokásos esti turnus előtt érkeztem. Annak érdekében pedig, hogy elkerüljem a többieket, sietősen nekiálltam egy szendvics elkészítésének. Egy iskolatársamon megakadt a figyelmem. Mintha már láttam volna valahol. Nagyon emlékszem az arcára, vagy legalább valakinek a leírása nagyon is ráillik.
Szinte le se vettem róla a tekintetemet, nem kis feltűnést okozva ezzel. Szegény fiú, remélem könnyen kezeli, ha zavarba hozzák.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=495974#post495974][b]Martin Romberg - 2015.07.16. 01:20[/b][/url]

Úgy éreztem, ha nem jutok azonnal ételhez, kipusztulok. Bosszantott, hogy magamnak kellett bajlódjak a főzéssel. Ha nagyon akarnám, persze ott téblábolnak az iskolában dolgozó házimanók is, de mire ők összeütnek valami ténylegesen ehetőt, addigra már túl késő lesz. Különben sem készültek még fel teljesen arra, hogy újból teljes kapacitással fogadják a kastélylakókat, az ennek okán való veszekedésemet pedig szerettem volna mindegyikükkel elkerülni.
Sebaj, nagyobb önállósodásra is kényszerítettek már eddigi életem során. Néhány évvel ezelőtt megtanultam elkészíteni néhány alapfogást a varázstalanok konyhájában. A gasztronómia koronázatlan királya címtől még messze vagyok, de ezen képességemet már számtalanszor hasznosítottam. Mielőtt elköltöztem volna otthonról hogy idejárhassak, további fogásokat memorizáltam. Kiolvastam egy szakácskönyvet, ami szintén mugli iromány volt.
Itt bajban vagyok, mert túl sok az üst, és a tűz sem gázról megy, hanem a mágia táplálja. Gépiesen totyogtam oda az egyik pulthoz, hogy alapanyagokat tulajdonítsak el. A kenyérre teavajat kívántam kenni, felvágottal, némi paradicsommal és kétféle sajttal megrakva. Nyami. Összefutott a nyál a számban már a gondolattól is. Körbejártam a konyhát, hogy tojás után kutassak, elképzeléseim szerint kell, hogy legyen itt már elkészült főtt tojás is például.
Hogyan is feledkezhettem el társamról? Gyanítom, az éhség lehetett az oka. Még mindig, de kevésbé feltűnően pillantottam rá, bizonyos időközönként ismételve. Észrevettem, ahogy a légkör egyre feszültebb lett ezáltal. Nem értette, és igazából én sem, hogy mi zajlik le. Néhány percig tétován, homlokom ráncolva gondolkodtam, hogy megtörjem-e a csendet, majd végül udvariatlan határozottsággal a fiú felé szóltam.
- Nem látsz valahol tojást? - kezdtem ezzel az ártatlannak tűnő kérdéssel, miközben fejemmel türelmetlenül kapkodtam mindenfelé, hogy a nyomára bukkanjak, sajnos eredménytelenül. Nem, nem megdobálni akarom őt vele, csak ételt készíteni magamnak. - Láttalak már egyszer a Rellon felé somfordálni, még a szigeten... Nem az én házamba jársz, ugye? Akkor meg mit kerestél ott? Beszöktél a bulira?
Somfordálni. Szép szó, néhány hete tanultam, s most felhasználhattam. Már épp folytatni akartam volna, de a hatás kedvéért mélyen a szemébe néztem, hogy őszintén szóljon majd vissza nekem. Azon az ominózus eseményen egyébként nem voltam ott, illetve közvetett módon igen. Meghúztam magam, nem messze onnan. Emlékszem a hangzavarra, és a fiú arcára is. Azért érdekes, mert nemsokkal utána egy sztorit hallottam, aminek egyik alanyáról szóló leírás ráillik a fiúra.