36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint
Konyha - Czettner L. Zora hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. április 5. 22:29 | Link

Tiffany Elswood

   A mai napom ismételten a megszokott egyhangúságban telt el. Reggel kelés, aztán öltözés, reggeli és órák. Napközben ebéd, aztán még néhány óra, és végül ezek után péntek lévén egy kis pihenés. Egész héten rosszul aludtam, álmatlan éjszakákkal kellett szembenéznem, hogy mi okból, az számomra is ismeretlen. Néhány óra alvással kellett túl élnem az egész hetet, plusz még nem ártott volna egy kissé kinyitni a tankönyveket - nem csak porfogás céljából -, és belelapozgatni, hogy majd ne legyek én is a vizsgaidőszakban a vizsgák körüli őrület megszállottja. A vicces az egészben az, hogy ezt minden tanév elején elhatározom, és pontosan addig tart. Az év elejéig. Aztán az első néhány hétben vagy mindig közbejön valami, vagy szívesebben csinálok mást. Most, amikor éppen időm engedné, olyan fáradtan mászkálok az iskolában, hogy örülök, hogy az órák nagy részét túlélem. Ma délután is, amint a tanítás véget ért, már mentem is vissza a Navine toronyba, és eldőltem, mint egy darab fa, ugyanakkor körülbelül egy óra alvás után megint kipattantak a szemeim a drága diákok zajára. Ezért sem szeretem a tömeget, mindenki megzavar mindenkit, és nem hagynak elég életteret egymásnak az emberek.
   Néhány órán keresztül még szenvedtem, próbáltam visszaaludni, mondanom sem kell, sikertelenül. Mikor aztán a fő közösségi helyszín vacsora után áthelyeződött a klubhelyiségbe, az esélyeim lecsökkentek nullára. Felvettem egy fekete buggyos melegítőt, egy rózsaszín toppot, és a tetejére egy sötétszürke pulcsit egy ugyanilyen tornacipővel párosítva. A konyhába igyekeztem valami ehetőt és természetesen egy bögre kávét keresni, ha már kihagytam az esti étkezést. A manók természetesen mindkettőben szívélyesen a segítségemre siettek, és miután az első bögre kávémon túl voltam, visszanyertem a lélekjelenlétem egy bizonyos százalékát, és körülnéztem a helyiségben. Egy elsős-forma kislány ücsörgött az egyik asztalnál, nem mondom, hogy elveszettnek tűnt, de abban is biztos voltam, hogy nem teljesen találja a helyét. Közelebb sétáltam hozzá, és egy műmosolyt varázsolva az arcomra, megszólaltam.
   - Hát te meg mit keresel erre?
   Ami azt illeti, semmi kedvem sem volt a jópofizáshoz, de legalább a látszat legyen meg, hogy egy segítőkész prefektus vagyok. Majd rájön a kislány később, hogy mennyire nem jókor találkoztunk. Ebben az állapotban nem vagyok képes rá, hogy a kedves-Zora legyek.
Szál megtekintése

Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. április 7. 11:33 | Link

Tiffany Elswood

  Hagyom, hogy a manók kivegyék a kezemből az üres kávésbögrét, és amíg újratöltik, harapok egyet a fánkból. Túl édes... Egy fintorral visszarakom a tányérra, de mikor megkérdezik, nem kérek mást helyette. Lehet, hogy nem is vagyok igazán éhes, inkább csak fáradt. Ránézek az apró manó arcára, és egy széles mosollyal megköszönöm nekik a fáradozásaikat mindkettőnk nevében, majd elküldöm őket pihenni. Úgyis nemsokára kelhetnek, hogy kitakarítsák az egész kastélyt utánunk, diákok után, és annak ellenére, hogy nekik ez a dolguk, erre teremtették őket, úgy gondolom, hogy túl nagy dolog lenne elvárni, hogy még ilyenkor is a mi kívánságainkat lessék. Persze, tudom, nagy örömmel megtennék, de azért ők is élőlények és szükségük van a pihenésre.
   Odasétálok az egyik konyhaszekrény mellé, viszonylag közel a lányhoz,  és nekidőlök a kávémat kortyolgatva. Érzem, ahogy a koffein megteszi a hatását sokkal éberebb vagyok, viszont a hangulatom még mindig nem változott. Nem is vártam, hogy majd a forró italtól fog, a célom az ébrenlét elérése volt.
   - Ugye tudod, hogy az iskolában van vacsora is? Van egy szép, tágas termünk rá, ahova az összes kisdiák egyszerre befér a tanárokkal együtt.
   A magam részéről nem sűrűn látogatom, tekintve, hogy ott általában a legnagyobb a tömeg az egész kastélyon belül. Legtöbbször korán megyek, hogy az elsők között bejussak, és végezzek még mielőtt megtelik, vagy pedig ellátogatok ide. Nem azt mondom, hogy a kislánynak nem szabad, nyilvánvalóan a konyha mindenkié, még ha a tanárok nem is nagyon szeretik látni, hogy külön kiszolgáltatjuk magunkat a manókkal. De az tény, hogy elmúlt a takarodó ideje. És egy ilyen kislánynak nem kellene és nem szabadna egyedül mászkálnia a nagy és sötét kastélyban.
   - Oh, ami engem illet, csak a kötelességemet végzem.
   Meglepően kedvesen mosolygok rá, majd kortyolok még egyet a kávémból. Mostanra az egész konyha elcsendesedett, a manók hallgattak rám, és elvonultak aludni, vagy legalábbis pihenni. Jól tették, nekem is ez lenne az első, amit csinálnék, ha tudnék. Kár, hogy az insomnia nagyon is nagy hatással van rám.
Szál megtekintése

Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. június 18. 23:00 | Link

Sophie

A konyhába mászkálni a kedvenc dolgaim közé tartozik a kastélyban. Nem maga az éhségcsillapítás, vagy éppen kajalopás, hanem maga az egész rituálé, a séta a Navinéből idáig, meg az a néhány manó, akik ilyenkor még itt tartózkodnak. Az évek során ez már szinte rutinná vált nálam, sosem a házamon belüli konyhát látogattam, hanem inkább ezt, ahol nagyobb az esélye annak, hogy összefutok valakivel. Aztán mára már inkább szükséggé vált az egész amellett, hogy ugyanúgy élveztem idáig elsétálni.
Az álmatlanság hosszú hetek óta, lassan már egy hónapja gyötör, a bioritmusom teljesen felborult, és nem igazán bírom jól a néhány óra alvást. Van amikor még annyit sem. Most, a melegben talán még rosszabb lett az egész, nem csak az insomnia miatt nem tudok normálisan aludni, hanem még a meleg is rátesz egy lapáttal. Szükségem van tehát arra a napi kávémennyiségre, ami életben tart.
Egy egyszerű fekete rövid gatyát viselek egy halvány rózsaszín trikóval, hajam kontyban a fejem tetején, és mindehhez egy fekete papucsot húztam. Most nem töltök túl sok időt a folyosókon, inkább csak végigsietek rajtuk, oda sem figyelve. Az ajtón belépve elém tárul a konyha, meglepően manómentesen. Nem zavar, legalább egyedül lehetek, és persze, tudom, a kis lényeknek is kell a pihenés. Nagy lány vagyok, ki tudom szolgálni magamat.
Lefőzök egy adag jó erős fekete kávét, nem ízesítem semmivel. A hetek alatt már hozzászoktam az ízéhez, a cukor és tej csak rontják a hatását. Mivel a forróságban nem érzem magamat képesnek rá, hogy megigyam melegen, előszedek néhány jégkockát, majd óvatosan beleengedem, így téve elviselhetőbbé. Ahelyett, hogy ki is fordulnék a konyhából, és járőrözni indulnék, fogom magam és leülök az egyik asztalhoz. Most tartok ott, hogy szinte teljesen eluralkodott rajtam a fáradtság, valószínű, hogy a meleg időjárás miatt. Lassan kortyolom a kávét, kiélvezve minden cseppjét, és a tenyerembe temetem arcomat. Hiába érzem most magamat fáradtnak, tudom, hogy amint lefeküdnék az ágyamba, csak forgolódással menne el az idő.
Szál megtekintése

Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. július 16. 22:02 | Link

Sophie

Sosem tartottam jó dolognak, hogy már az elsősök is idejártak kaját kérni a manóktól, ahelyett, hogy időben felkeltek volna, és fel/lemásztak volna a nagyterembe táplálkozni. Utána felőlem csinálhattak volna, amit csak akartak, de így kihasználni a varázslények vendégszeretetét nem szép dolog, és még egy gólyának sem elviselhető. Különösen így az éjszaka közepén. Lehet, hogy csupán a fáradtság késztet ilyen fokú szigorra a szerencsétlenek ellen, akik még azzal sincsenek nagyon tisztában, hogy hol vannak, vagy egyszerűen ilyen lennék, nem vagyok abban az állapotban, hogy ezt el tudjam dönteni. Mióta a prefektusi gárdának a tagja vagyok, egyszer sem büntettem, nem élek vissza a hatalmammal, mint egyesek, akik szerintem egy kissé túlzásba viszik a dolgot. Nem mondom magam a kimondottan kőszívű prefektusnak, de azt ne várják el még tőlem se, hogy minden egyes kihágás felett szemet hunyjak.
Végigkísérem az ismeretlen, de látszatra nagyon is kislány mozdulatait, megelégedek, hogy legalább egyedül vágja fel az almát, és nem a manókat ugráltatja. Ilyen kései időpontban amúgy sem lézengnek itt, csupán néhányuk takarít, a többi felteszem kipiheni magát a holnapi nap megpróbáltatásai előtt. Nem lehet egyszerű életük, és bár tudom, hogy ők élvezik, nem irigylem őket. Ugyanazt a dolgot csinálni nap, mint nap, éveken keresztül meglehetősen unalmas lehet, legalábbis számomra biztosan az lenne. Mindig is az új dolgokat kerestem, és bár a kalandvágy nem jellemző rám, nem szerettem hosszú időn keresztül változások nélkül élni. Minden apróság annak számított az én szemléletemben, még egy-két új ruha is akár.
- Szia. - Hangom nem árulkodik éppen lelkesedésről, de azért egy fáradt mosolyt kipréselek magamból, elvégre én kedves és segítőkész vagyok. Még egy a kijárási tilalmat megszegő elsőssel is. Arra neveltek, hogy legyek megértő mindenkivel, ne következtessek semmi rosszra a körülmények ismerete nélkül. Elvégre lehet, hogy lekéste a vacsorát, és ugyan ez még mindig nem indok rá, hogy éjjel 11-kor a konyhában mászkáljon, akkor sem küldhetem el csak úgy büntetésre.
- Talán eltévedtél? - Még mindig mosolygok rá, tudom, hogy az emberek így egyszerűbben bíznak meg bennem, és esetleg mesélnek róla minden féle rosszindulat nélkül, hogy hogyan kerültek abba a helyzetbe. Kortyolok egyet a kávémból és kényelmesen hátradőlök, miközben a magyarázatára várok.
Szál megtekintése

Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. július 18. 19:53 | Link

Sophie

Látom a kislány - nem tudom másnak nevezni, legalább 5 év van közöttünk, ha nem több - rémületét, ahogy meglát, szinte olvasok a gondolatai között. Elsőben valószínűleg én sem örültem volna neki, hogyha összefutottam volna az éjszaka közepén egy prefektussal, főleg nem ennyi idővel a kijárási tilalom után. Ugyan emlékeim szerint akkor még nem keveredtünk nagy balhékba Zoéval, nem is nagyon voltunk büntetőmunkán, persze ez később megváltozott. Mi is, mint minden normális ember, kiélveztük a diákélet minden velejáróját. Na meg amúgy is, ki akarna ilyenkor aludni, amikor itt van ebben a hatalmas épületben tele felfedezésre váró helyekkel? Senki, mi meg főleg nem. Akkoriban még nem volt semmi problémánk, fiatalok voltunk, és élveztük, hogy itt vagyunk, megtévesztettük az embereket a kilétünkkel, és tilosban jártunk szinte folyamatosan. Persze az évek alatt megváltoztak a dolgok, de még ha nem is lennék prefektus, ugyanígy kijárnék éjjelente. Engem csak ne akadályozzon senki abban, amit tenni szeretnék, na meg egyébként sem büntethetnének meg. A mestertanonc lét előnyei.
Ahogy a kislány megkérdezi, hogy meg akarom-e büntetni, mosolyognom kell, ezúttal már sokkal természetesebben, mint az előbb. Vicces, és valamilyen szinten aranyos látni a bátor mosolya előtt bujkáló félelmet, kissé kétségbeesés szaga van az egész dolognak. Nem szerepel a terveim között, hogy büntetőmunkára küldöm, először is azért, mert teljesen normális a hozzáállása, és hangneme, másrészt pedig én sem koplalnék egész éjszaka csak azért, mert véletlenül lekéstem a vacsorát. Már ha egyáltalán lenne étvágyam, és nem kerülgetne a hányinger minden egyes alkalommal, amikor ételt nyomok le a torkomon.
- Melyik házba jársz? - Szándékosan nem reagálok a kérdésére, aggódjon csak még egy kicsit, legalább máskor kétszer is meggondolja, hogy mikor téved erre. Ránézésre eridonosnak vagy navinésnek tippelem, hiába saját házam az utóbbi, nem túl vastag a határ a kettő között. Sosem ment jól a megkülönböztetés.
- Először is, ez magánügy. - A hangomban semmi bántó nincsen, teljesen normálisan jelzem felé, hogy nem szeretnék róla beszélni. Még Zoénak sem volt alkalmam elmesélni a gondjaimat, egyértelmű tehát, hogy nem egy elsőssel fogom megvitatni életem részleteit. - Másodszor... Mágustanodában vagyunk, itt nem tartanak holmi mugli szereket. - Nekem semmi ellenvetésem nincs az altatók ellen, mivel mugli születésű vagyok, találkoztam már a kis pirulákkal. Most, ahogy otthon töltöttem egy tanévet, még használtam is belőlük néhányat.
Szál megtekintése

Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. július 23. 15:39 | Link

Sophie

Nem szoktam sokat mosolyogni, sőt, van, hogy még be is szólnak, hogy mennyire savanyú arcot vágok. Ebben elütök a többi navinéstől, én nem tudok még annak is örülni, hogy kék az ég, sokkal visszafogottabb vagyok annál. Lehet, hogy egyedül vagyok vele a házban - azaz nem, biztosra tudom, hogy legalább egy olyan ember van, mint én -, de nem okoz minden örömöt, és nem vagyok megszállottan kedves, mint a háztársaim nagy része. Persze, amikor tudom, hogy illedelmesen és aranyosan kell viselkedni, nagyon könnyen eljátszom, hogy én valóban olyan vagyok, de itt a hangsúly az eljátszomon van. Valójában ha tehetném, messziről elkerülném az embereket, túl sokat csalódtam már bennük ahhoz, hogy újabb esélyeket adjak.
Persze, nekem is megvan az a néhány ember, akivel jól érzem magamat, és teljesen őszinte, közvetlen, sőt, még felszabadult is vagyok a társaságukban, de őket mind évek óta ismerem, azt pedig akivel a legőszintébb, legközvetlenebb és legfelszabadultabban tudok viselkedni, egyenesen születésem óta. Bármin is megyek keresztül, és bármennyit is csalódok, Zoé mindig ki tudja hozni belőlem a legjobbat, vele az az ember vagyok, aki mindig is voltam, és bármilyen gyerekesen tudok viselkedni, ha éppen olyanom van. Mégiscsak a testvér a legfontosabb az életben, ő a lelki társ.
- Navinés vagyok, úgyhogy ne aggódj, nem foglak megbüntetni. - Halványan rámosolygok, és tovább kortyolom a bögre kávémat. Alapból nem viszem túlzásba a büntetést, háztársat meg még annyira sem fogok bármivel sújtani. Főleg mivel új, nyilvánvalóan, és még nem szokott bele az itteni életbe. A közlékenysége magamra emlékeztet, régen én is ilyen voltam. Amikor ide kerülnek, a diákok még mindannyian ennyire életvidámak, szerintem ez életkori sajátosság. Aztán megismerik az élet, és az iskola minden hátrányát, és ez a vidámság elmarad, legalábbis nem lesz ennyire intenzív, és igyekeznek majd minél kevesebbet elárulni magukról.
- Köszönöm, nem kérek - válaszolom udvariasan a lánynak. A gyomrom alapból nem tűrne meg magában semmi szilárdat, így egy bögre kávé után meg főleg nem. Plusz éjszaka van, ilyenkor nem szoktam már enni. Ránézek az órára, ami már igencsak éjfélt mutat, majd lassan felállok.
- Gyere, visszakísérlek a hálókörletbe. - Ez a legegyszerűbb út, elvégre nekem úgysincsen éppen semmi dolgom, és így egy kis szerencsével nem találkozunk senkivel. Valamint arra is kevés az esély, hogy ha velem van, bárki is megbüntesse.
Szál megtekintése

Konyha - Czettner L. Zora hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint