28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Staubach Balázs
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 8. 16:42 | Link

Leonie


Fejemet az ajtó felé fordítom, miután hallom halk nyikordulását. Tanár jött ellenőrizni, vagy esetleg egy diák szánta magát ugyanarra a sorsa mint én? Csöndben tovább szívva cigarettámat állapítom meg, hogy egy kislány sétál be az ajtón, kezében egy tányérral, arcának eredeti színe pedig nagyon elüt a szája körül találhatótól. Kissé hunyorítva veszem szemügyre az újonnan érkezett személyt, majd a hunyorgást abbahagyva figyelem az egyre közelebb érkezőt. Köszönésére csak egy bólintással válaszolok, majd belehamuzok a manók által elém pakolt teás csésze tányérkájába, mivel nem tudtak hamutállal szolgálni. Ez is valami, legalább nem a földet hamuzom tele szegényeknek. Lábamat már készülök levenni a padról, hogy a kisasszony helyet tudjon foglalni mellettem, de szándékomtól el is térek, amint meglátom, hogy kényelmesen elhelyezi magát a földön. Mindenkinek vannak furcsa szokásai. Lábamat ismét kinyújtom, és már emelem a számhoz újra, reflex szerűen a cigarettát, amikor az újonnan érkezett egy halom kérdéssel és információval kezd el bombázni. A kezem félúton megáll és felvont szemöldökkel nézek át az asztalon, hogy lássak is a lányból valamit. Állításaival nem mondott túl sok újat, pláne nem azzal kapcsolatban, hogy szörnyen nézek ki. Már többen megállapították és szóltak is, hogy valamit tegyek karikáim ellen, mert félnek rám nézni, este meg egyenesen szívrohamot kapnának tőlem a sötétben. Az ő bajuk.
-Tudok róla. A vacsorám pedig ott jön, és nem köszönöm nem kérek. Te meg tudtad, hogy a túlzottan sok csokoládé elhízáshoz vezet? Ha már te tájékoztattál a cigarettázás veszélyeiről, gondoltam én is megteszem. - intek cigarettámmal az egyik manó felé, aki két jól megrakott tányérral siet asztalom felé. Felesleges volt a lánynak mondanom, hogy a nutella elhízáshoz vezethet, mivel rajta úgysem látszódna meg. Összesen lehet az egész lány 40 kiló körüli, ha nem kevesebb. Akár pálcika baba cérnametélt hajjal. Az első szellő elfújja, az első betegség, még a legkisebb nátha is ledöntheti a lábáról, ami nem is igazán nehéz vagy megerőltető feladat. Cigarettámat ajkaim közé illesztve veszem el a kis lógó fülű manótól a tányérjaimat, majd pakolom le őket magam elé. Az egyiken egy nagy adag sült krumpli található, ropogósra sütve, a másikon pedig két akkora szelet halfilé, hogy a krumplik már nem is fértek oda mellé. Nem lenne ellenemre, hogyha minden nap ezt kapnék vacsorára. Teás tálkámat odébb tolom egy picivel, majd újra belehamuzok és elnyomom benne a csikket. Nem ül meg a konyhában a füst, hiszen épp elég nagy ahhoz, hogy eloszoljon benne, és még a manók az ablakot is folyton nyitva tartják, úgyhogy nem okoz problémát a beltéren való dohányzás. Tekintetem az újdonsült vacsora társamra téved, akinek arcán még mindig ott virít a mogyorókrém újféle arcápoló gyanánt, a kezeit is beleértve. Mint egy kicsit túl nagyra nőtt 6 vagy 7 éves, aki még nem tud normálisan enni. Zsebemből előkotorva egy használatlan, kissé meggyűrt pappírzsebkendőt tolok oda felé az asztal szélére, hogy mégse a ruhájába törölje a kezét. Pár manó is felsorakozott már konyharuhával a kezében, azzal a céllal, hogy megszabadítsák a kislányt az arcára tapadt mogyorókrémtől. Mókás menet lesz, főleg hogyha a hölgyemény nekiáll az egész ellen görcsösen ellenkezni és hadonászni fog a tányérral, a kenyér meg a plafonon köt ki. Egész kis kabaré alakulhat ki belőle. Magamban mosolyogva kezdek neki a halfilé apró darabokra való szétszedésének és elfogyasztásának, miközben tekintetem néha a manók hármasára és a hölgyemény nutellától áztatott arcára téved. Csodálom, hogy jól fésült haja még lett nutellás. A nagyjából majdnem teljes csöndet csak a manók sürgés forgása, tányérok csörömpölése töri meg, de már majdhogynem nem veszem ezeket észre. pár év alatt hozzászoktam és már olyan általánosságnak hat az egész, mint amikor valamelyik szobatársam hangosan szidkozódik vagy pakol a szobában, miközben én vagy megpróbálok elaludni, vagy esetleg olvasok, nagy ritkásan tanulok. Főleg Benjaminra jön rá rendszerint a dobálózhatnék, amikor olvasok, vagy próbálnék aludni. Vagy még lehetséges opciónak tekinthető nála a Balázs nem akarunk inni egyet és közben beszélgetni? című időszak, amikor valakinek nagyon a tetőfokára hág és utána megbánja. Rendszerint nekem önti ki a lelkét, mert tudja, hogy túl sok kommentárt nem fűzök az eseményekhez, tanácsokat meg pláne nem adok. Nem tudom mennyire ismeri az igazi oldalamat, aki nem színészkedik, nem játssza meg, hogy vannak érzelmei, hanem egyszerűen csak van, vegetál és elvan magában csöndesen. Gondolom nem túl sokat tud erről az egészről, vagy épp eleget Laura révén. De ezek szerint nem nagyon foglalkozik vele. Mindegy is, nem azért jöttem most le, hogy másokkal foglalkozzam, hanem azért, hogy a hasamat megtömjem. Két szem krumplit tuszkolok be a számmal és kifejezéstelen arccal meredek immáron az asztal falapjára és készülök fel a lányból kitörő újabb információ vagy kérdés áradatra, mert valószínű, hogy ennyi beszélgetéssel nem érte be.
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2012. október 8. 19:10 | Link

Balázs

Remek! Ismét sikerült egy olyan diákot kifognia, aki valahol útközben elfelejtette, hogyan kell beszélni. Ez már csak az ő szerencséje. Persze sosem volt az az alkat, akit nagyon zavarba hozott volna egy ilyen társaság. Valahogy mindig feltalálja magát. Ha más nem, akkor majd egész este ő fog fecsegni, mert azt úgyis szereti. Balázs pedig végre aludhat egy jót. Annál úgysincs unalmasabb, mint mikor Leonie elkezd magyarázni. Márpedig most elkezd.
-Ezt komolyan gondolod? – Csodálkozástól elkerekedett szemekkel pislog fel a srácra. – A csoki nem hizlal! Vagy szerinted én kövér vagyok? – Hangja átmegy a sipítozós rib… ömm… plázalány stílusba. Mindeközben megpróbál felállni a padlóról, de tiszta csokis kezét nem akarja lerakni a földre, így lényegében csak fetreng össze-vissza. Már az kész kabaré, mire tényleg fel tud kelni.
-Most nézd meg! Pedig mennyit fogyóztam és edzettem! De nem bírom megállni a bűnözést. Örök életemben kövér maradok..! – Már majdnem nekiállni sírni, mikor hirtelen visszavált „normális” üzemmódba, és odacsoszog Balázshoz.
-No vidd arrébb kicsit a lábad, hadd üljek le – Ezer wattos vigyort ereszt meg. Tény, hogy nem ép a lány. – A csoki jóóó! És boldog leszel tőle! Próbáld ki! De tényleg! – Nyüstöli tovább újdonsült ismerősét. Láthatóan ő maga rengeteget nassolhat, mert ennyi vidámságot nehéz csak úgy a semmiből előteremteni.
-Amúgy meg nem zavarna, ha elhíznék. Maximum azért, mert nem jönnének rám a kedvenc ruháim. Persze újrahasznosítani lehetne, mondjuk, hogy egy szoknyát egy lábra.. mit gondolsz? – Ezt úgy adja elő, minta halálosan komolyan gondolná, pedig… de igen. Ezt komolyan is gondolja.
-Ezt nekem? Őőő.. miért…? – Néz értetlenül a zsepire, majd a felsorakozott manókra. Egy kisgyerekeknek készülő horrorfilmbe pont elmenne a jelenet, ahogy szegény ártatlanul falatozó leányt betámadják a tisztogatók.
-Hát ez igazán.. nem kéne.. – Neveti el magát, miközben felveszi a zsebkendőt, és elkezdi törölgetni a kezeit. Eközben a kis manók is közelíteni kezdenek készségesen, hogy letörölgessék az arcát. Hát mi ő, egy bébi?
-De komolyan.. ne fárasszátok magatokat… - Addig-addig csúszik előre, míg végül megbillen és lepottyan a padról. Immár röhögő görcstől szenvedve fetreng tovább a földön, és törölgeti magáról a mogyorókrémet. Annyira jól elvan, hogy abszolút nem zavarja, ha Balázs totál idiótának nézi őt. Nagyjából egy percbe telik, mire elhessegeti a segítőkész manókat, és immár patyolat tisztán visszakászálódik a padra a fiú mellé. Majd mintha mi sem történt volna, derűsen ismét belekezd.
-Mit eszel? – Közelebbről megszemléli a tányér tartalmát. Igazán nem akar belemászni sem az ételbe, sem szerencsétlen Balázs arcába, de nem tudja igazán befékezni magát.
-Úúú, sültkrumpliiiii – Hogy ez miként passzol a nutellához, senki ne kérdezze.
-Kapok egy szemet? Tudod, már ezer éve nem ettem! – Ha nem kap, akkor bizony számolni kell azzal, hogy nyálcsorgatva kinéz minden egyes falatot a srác szájából. Neki most muszáj ilyet ennie! És az nem jó, ha a manók készítenek egy adaggal a számára. Nem, nem! Balázs vacsorájából kell neki.
Utoljára módosította:Leonie Rohr, 2012. október 9. 07:54
Hozzászólásai ebben a témában

Staubach Balázs
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 18. 10:47 | Link

Leonie


-Igen, komolyan gondolom. - felelek ennyit, miközben vacsorám lehető leglassabb elfogyasztásán dolgozom. Csak akkor állok meg egy pillanatra, amikor a lány elkezdi a lányok legfőbb hisztériáinak a tárgyát: a Kövér vagyok! című előadást. A sült krumplit szám előtt tartogatva nézek rá, majd ujjaim között kezdem el forgatni, mintha játszanék vele. Na már most erre ilyenkor mindig mondani kell valamit, mert akkor soha nem fog megnyugodni és minden nap hallgathatom. Már nagy sóhajtás kíséretében nyitom kis a számat, hallva a lány egyre sírósabbá váló hangját, amikor az arca hirtelen felderül és sírásnak, még csak elkeseredésnek a legapróbb nyomait sem találja rajta az ember. Számat becsukva veszem le lábaimat a padról, majd húzódok odébb kicsit, hogy elférjen. Bár fogadni mernék rá, hogy ez az apró mozdulat is hisztériás rohamot vált ki belőle és megint kitalálja, hogy ő kövér. Miért kell a nőknek mindig ezt hajtogatniuk? Persze, teljesen tiszta a kép, hogy két, vagy három okból. Az első: önbizalom hiányosok, tudják magukról, hogy nem kövérek egyáltalán, sőt már egy partvisnyéllel rokonságba lehetne őket hozni, de nekik azért is kell a visszaigazolás, hogy Nem, dehogy vagy kövér! Olyan vagy vékony vagy mint egy modell. Ezután még egy kicsit nyafognak, de a lelkük legmélyén teljesen megnyugodtak, hogy nem kövérek egyáltalán, volt értelme a diétázásnak, a diétázáshoz elengedhetetlen kellékként szolgáló tablettáknak, a sok edzésnek a konditeremben, a futásnak a futópályán. A második ok: pszichés tévképzetük van, mert annyira magukba sulykolták, hogy ők kövérek, hogy egyszerűen már ha tükörbe néznek akkor is azt látják, hogy bizony van rajtuk egy-két csúnya zsírpárna, míg egy külső szemlélő annyit lát, hogy egy élő-halott csontváz remegve áll a tükör előtt, fogdossa a bőrt a karján, húzkodja, csavarja miközben majd leesik róla a ruha. A harmadik: az illető tényleg kövér, tudja magáról de nem tesz ellene semmit, vagy nem tud. Ezt úgy érzem, hogy nem is kell magyaráznom. Szórakozottan kapom be az ujjaim között lévő krumplit, hogy aztán a lány maszatos arcára tekintve kaphassak igazolást arról, hogy a csoki mennyire jó. Kíváncsi vagyok, hogyha valaki ennyire hiperaktív és életvidám, akkor hány adag csokoládét tömhet napi szinten magába. Világ életemben ellenségemnek tekintettem a csokoládét. Mondanám, hogy ezért vagyok ilyen fapofa, sőt az embereknek a legtöbbje el is hinné, de akkor megszállnának és naponta öt táblányit belém diktálnának. Így inkább azt hazudom, hogy allergiás vagyok mindenféle csokoládéra és cukros dologra. Nagyobb az esélye, hogy elhiszik. Kobakomat megrázva utasítom vissza a lány ajánlatát a csokoládéra vonatkozóan.
-Majd máskor talán. - török egy jókora darabot a halfilémből, de még mielőtt számba vehetném, partnerem előáll forradalmian új divatötletével. Egy lábra egy szoknya? Felvont szemöldökkel bámulom a velem szemközt lévő falat és próbálom elképzelni ezt a lehetetlen ötletet, bár ki tudja. Ma már mindenfélét kitalálnak az emberek divat címén. Senki nem veszi észre, hogy bohócnak öltöztetik őket. Különösen a lányok nem.
-Manapság már mindent lehet hordani, úgyhogy szerintem nyugodtan hordhatod a szoknyáidat mind a két lábadon, ha meghízol. Amire igen kicsi esélyt látok, mármint az elhízásodra, de ha mégis bekövetkezne legalább van egy B terved. - vonom meg vállamat, majd utána folytatom a vacsorázást és semmit mondó arccal figyelek a kis kabaréra, amit összehozott nekem a lány a manókkal együtt. Hangos kacarászásától visszhangzik az egész konyha. Kezdek tőle tartani, hogy előbb-utóbb betörnek az üvegek, elrepednek tőle az üstök, összetörnek a poharak meg a tányérok. Egyik rellonos mesélte nekem nemrég könnyes röhögés közepette, hogy az egyik festményen szereplő hölgy áriázva igyekezett eltörni egy üvegpoharat, de nem nagyon akart neki összejönni. És amikor már a sokadik diák szólt rá, hogy mindennek van határa - de ez a portré kapott sajna egy útlevelet -, akkor sértődötten hagyta abba, a poharat pedig gyorsan a falhoz vágta, majd azzal dicsekedett, hogy a hangjával sikerült eltörnie. Csodálatos. Nem lesz miből kortyolgatnia a délutáni borocskáját.
Szó nélkül tolom oda elé a krumplis tálamat, még mielőtt ténylegesen egy-két nyálcsepp a vacsorámon landol.
-Vegyél amennyit szeretnél. - veszek el a tálról egy szemet, majd azt rágcsálva tolom odébb újra a hamutálként funkcionáló csészés tányért. Ezzel az egésszel zöld utat adtam a lánynak, hogy csináljon a vacsorával, amit akar és ki tudja, hogy mi zajlik le abban a furcsa agyában. Lehetségesnek tartom, hogy elkezd velük bábozni, vagy az orrába dugja őket, esetleg megdobálja velük a manókat csak mert le akarták törölgetni az arcáról a mogyorókrémet. Fél szemmel azért odafigyelek, hogy az ártatlan krumpliknak mi lesz a sorsa és hogy hol kötnek ki.
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2012. október 29. 00:39 | Link

Balázs

*Valójában nincs semmi gondja az alakjával. Hogyan is lehetne? Sosem értette azt sem, miért kell mindenki másnak azon aggódni, hogy esetleg akad pár felesleges kiló nyak alatt. Nincs is furcsább teremtmény az embernél, erre mindig rá kell jönnie. Főleg ilyen fiatalon hova kéne aggódni egyfolytában? Leonie remek példája annak, hogyan kell felhőtlenül éldegélni. Mint az látható, ő aztán művészetté fejlesztette az élet jókedvvel való fűszerezését. Lassan órákat kéne adnia belőle. Vagy fenntartani egy lelkisegély szolgálatot a diákoknak? Az ő boldogságából mindenkinek jutna, és a legnagyobb örömmel osztogatná is. Most is éppen azon igyekszik, hogy Balázsra tukmálja. De láthatóan nem akar összejönni, mert a srác olyan unott fejjel ül mellette, mintha legalábbis nem volnának érzelmei. Pedig... érzelmei vannak mindenkinek! Nem létezik, hogy Balázs ne legyen néha boldog vagy szomorú, esetleg mérges. Ha Leonie megtudja, miféle defektje van az uraságnak, egyből életcéljának fogja tekinteni, hogy kihozzon belőle valamit. Valami őszinte érzelmi reakciót. Azt pedig Balázs sem akarhatja. Komolyan nem.
-Máskor? Következő alkalom már lehet nem lesz! Jegyezd meg jól! Apa mindig azt mondja, hogy éljünk a mának, és amit megtehetünk ma, ne halasszuk holnapra. De azt is szokta mondani, hogy csak az probléma, amiből azt csinálunk magunknak. Meg azt is, hogy… - Apuka a közhelygyáros, és Leonie most az összes valaha hallott bölcs gondolatát megpróbálja felsorolni újdonsült ismerősének. Csak azért persze, hogy ne haljon meg ő sem hü… bután. Persze le lehet állítani a fecsegésben, mert különben úgysem fog sosem elhallgatni. És a nevetést sem mostanában fogja abbahagyni. A legkevésbé sem félti a poharak épségét, sem a jelenlévők dobhártyáját.
-Hűű! Tényleg kapok? Kösziii! – Miután már csillog-villog az egész feje, vigyora is legalább olyan fényes, harminckét fogat villantóra sikerül. Feltérdel a padon, mert nyilván képtelen akár egy percig is ugyanabban a pozícióban megmaradni. Egészen közel mászik a krumplihoz, megropogtatja ujjait, majd ínyenc módjára, kisujját kitartva mutató- s hüvelykujja közé csippent egy szemet, majd jóízűen rágcsálni kezdi.
-Jééé, Neked van fülbevalód! – Mutat rá egy darab megrágcsált sült krumplival a tényre. – És nem is egy! Vúúú, egész kis sorozat! – Ezzel már le is vették a lábáról. Menten lefolyik az asztal alá. Még szerencse, hogy ennyi manó van itt, hiszen közös munkával egész gyorsan össze is tudják kanalazni a földről.
-Imádom a fülbevalókat! Igazi gyűjteményem van otthon belőle! Ezt például nemrég kaptam – Haját eltűri, hogy láthatóvá váljék az ékszer. Egy aprócska kék kismadár, amely olykor meglengeti szárnyait, csak hogy ne unatkozzon annyira.
-Kíváncsi vagy a többire? – El sem tudja képzelni ennek ellenkezőjét – Legközelebb elhozom Neked megmutatni őket! Egész kis bőröndre való, mert mindig azt kapok. Születésnap, névnap, karácsony… talán még Te is találsz benne kedvedre valót. Nem unod a karikákat? Mindig ez van benne? Igazán feldobhatnánk, mondjuk, fűzzünk bele egy szál krumplit! – És már vészjóslóan közelít is a sráchoz. Arcán persze bájos gyermeki mosoly. Ki gondolná, hogy mögötte némi őrület rejtőzik?
Hozzászólásai ebben a témában

Staubach Balázs
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 1. 12:05 | Link

Kis Leonie


-Mindig van következő alkalom mindenre. Arra is, hogy helyre hozd a dolgokat, meg arra is, hogy elrontsd őket még jobban. Meg valószínűleg a csokoládé gyárak termelése nem áll le már holnap. Túl jól megszedik magukat a gyártók ahhoz, hogy abbahagyják vagy bezárassák őket. Ha akarok, akkor az elkövetkező negyven évben csokoládét fogok zabálni. - ami persze teljesen lehetetlen elképzelés. Az elkövetkező negyven évben csak halon és sült krumplin fogok élni, sőt lehet, hogy az okozza majd a halálomat is. Lelki szemeim előtt látom magam plusz ötven kiló súlyfelesleggel, ahogy ülök az asztalnál és tömöm magamba marék számra a krumplit meg a halat. Egy apró fintor fut át az arcomon és visszadobom a krumplit a többi közé. Most úgy gondolok rá, mint esküdt ellenségemre, de holnap úgyis ugyanezt fogom kérni ebédre és még vacsorára is. Ameddig reggeli sportként tudok a kastély körül futkározni és edzeni, nagy bajom nem lehet. Halam utolsó darabkáit fölcsipegetem a tányérról, majd eltolom magamtól. Kissé olajos ujjaimat  a nadrágomba törlöm és jól lakottan a falnak dőlök. Úgy nézhetek ki mint egy jól lakott óvodás. Jobb lábamat fölhúzom a padra és lepillantok a zsebemre, melyből a cigarettás doboz sarka hívogatóan kikandikál. Ebéd után esik mindig  a legjobban. Meg leckeírás után, futás után, fürdés előtt és után, lefekvés előtt és még sorolhatnám. Igazából minden pillanatban jólesik a romlott levegőt szívni, de jaj ha egyszer elfogy. Kihúzom zsebemből a fehér dobozt, miközben pillantásom néha a lányra téved jelezvén, hogy odafigyelek a mondanivalójára. Apukának aztán rengeteg bölcsesség van a tarsolyában. Az én apám csak akkor szól hozzám, ha valamiért esetleg le kell hordani, vagy valamit meg kell csinálni valaki helyett. Egyetlen épkézláb mondata akkor volt, amikor Laura sírva fakadt, mert már nem bírta az otthon történő dolgokat. Akkor láttam életemben először érzelmeket az arcán. A teljes megbánás ült ki rá és szinte hallottam, ahogyan a fogaskerekek kattognak az agyában miközben arról gondolkodik, hogy megéri-e ezt művelni a gyerekeivel. Persze miután Laura lenyugodott újra magára öltötte a kemény apuka szerepét, de már tudtam, hogy hogyan lehet a pajzsán rést ütni. Ezt soha nem fogom elfelejteni és a megfelelő pillanatban kijátszom ezt a kártyát. Laura lett az én titkos fegyverem. Nem, ez nem bosszúskodás azokért az évekért, melyeket tönkretett még gyerek koromban. Az butaság lenne. Inkább amolyan ingyen cirkusz és ember tanulmányozási célzattal tenném. Idiótaság.
Dobozomból előkerül egy újabb aranyszűrős cigaretta szál, ami az asztalon landol öngyújtóval együtt. A dobozt biztonságba helyezem a zsebembe, aztán pedig magamhoz veszem a cigarettát és a gyújtót. A lány kérdésére csak bólintok egy aprót, miközben rágyújtok és visszateszem az öngyújtót az asztalra. Kissé előredőlök és magamhoz húzom a kis tálkát, melyet hamutartóvá avanzsáltam. Ha már ezen meglepődik, hogy adok neki a krumpliból, akkor azon hogy megfog, hogy most már az egész tányér tartalma csak őrá vár és arra, hogy megcsodálhassák a gyomrát belülről. Újra a falnak vetem a hátamat és egy apró füstfelhőt eresztek útjára a konyhában, persze jó messze a vacsorázó partneremtől, nehogy megfulladjon véletlenségből a füsttől, vagy esetleg újabb sírógörcsöt kap, hogy cigaretta szagú lett a haja. Bár amilyen szétszórt, életvidám és nagyra nőtt gyerek módjára viselkedik valószínűnek tartom, hogy megpróbálna valamit rajzolni a füstfelhőbe. Hamuzok egyet a tálkába, majd a cigarettát tartó kezemet megtámasztom felhúzott jobb lábamon. Bólintok csak egyet a megállapításra, melyek a fülemben lévő karikákra vonatkoznak. Én nem igazán fülbevalónak nevezem őket, hiszen nem a fülcimpámban vannak, hanem a porcon szúrták át őket, ráadásul nem rendes fülbevalók, hanem apró fémkarikák és nincs rés a fülem és a karikák között. Felvont szemöldökkel figyelem a lány rajongását a karikáim iránt, arcomra pedig egy apró mosolyt húzok fel. Ritka az ekkora lelkesedés a karikáim iránt. Újabb slukkot szívok a cigarettámból, arcomról pedig lelohad a mosoly, mialatt a kis energiabomba mutogatja a fülbevalóját és rögtön fel is ajánlja, hogy elhozza a gyűjteményét, hogy megmutassa őket.
-Nem unom őket. Jól elvannak ők itt bent, de azért köszönöm az ajánlatot. A sült krumplinak pedig senki nem örülne. Fájna, hogyha azt megpróbálnád áterőszakolni a kis lyukakon, ráadásul hely sincs, ahova bedughatnád. Viszont neked tudom adni az egyiket, hogy sikeresen átdugdosd rajta a krumplidat. - utasítom el ajánlatát és ajánlok fel neki én egy lehetséges opciót. Nagylelkűségemet történetesen az okozza, hogy a szobámban van még egy kis csomagnyi karika arra az esetre, hogyha valamelyiket elhagynám. Jobb a biztonság. Túl sokat nem kell válogatnom, mert mindegyik ugyanolyan fém színű mint társai és alakjuk sem különbözik a többitől. nincs sem nagyobb, sem kisebb az összes ugyanakkora. Finoman eltolom magamtól a lányt, még mielőtt már csak azért is megpróbálná a krumplit áttömködni a karikákon. Maradjon szépen a helyén és egye a krumplit, ne játsszon vele. Persze nem az én dolgom, hogy ki mit csinál az étellel.
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2012. november 1. 23:37 | Link

Kis Balázs

Lemondóan biggyeszti ajkait Balázs szavaira. Nem szabad apuci bölcs gondolatait megkérdőjelezni. Leonie édesapja szent és sérthetetlen. A kis vörös hölgy legalábbis így tartja, hiszen rajong érte. Csüng minden kiejtett szaván, imádja minden poénját, s ha otthon van, egyfolytában ott lohol a nyomában. Nem véletlenül értik meg ennyire egymást a kedves szülővel, a kis törpe ugyanis minden bolondos, szétszórt tulajdonságát tőle örökölte. A férfi le sem tagadhatná őt, annyira megegyeznek jellemük fő vonásai. Csakhogy Leonie örökké gyermeki lelkéhez egyelőre még gyermeki test is párosul, így ez az apróbb defekt kevésbé okoz problémát, mint egy felnőtt férfi esetében. Talán még a fülbevalós hóbortja is elnézhetőbb neki.
-Tényleg kapok egyet? – Tapsikol örömében. Ilyen kis egyszerű darabja úgysem akad a tárban. Már nyújtja is türelmetlenül a kezét, hogy megkaparinthassa a zsákmányt. Bazsinak szerencséje van, hogy az imént arrébb tuszkolta a kishölgyet, mert így nem kezdi el maga kiszedegetni a fülbevalót. Máris kisebb a fiú károsodásának esélye a mai estén. Míg egyik kezét a váratlan ajándékért nyújtja, a másikkal egy krumplit vesz a szájába, de pont úgy kilógatja, ahogy a srác szájából is lóg a cigi.
-Hogy nem fulladsz meg tőle? – Ő maga még sosem próbálta, ezért elképzelni sem tudja, mi lehet benne annyira jó, vagy egyáltalán, miként működik a „szerkezet”. Nem ítéli el a dohányosokat, mivel igazán senki felett nem ítélkezik, csak azt nem érti, miért károsítják szándékosan az egészségüket egyes emberek. Mert az ugye teljesen más, mikor ő véletlenül eltöri a kezét bénázás közben, vagy szimplán belekortyolgat apu kísérleti bájitalaiba. Az olyankor teljesen véletlen. De a dohányzás igenis tudatos! Végül is, mit érdekli őt? Hiszen kap egy új fülbevalót! Mintha karácsony volna! A nagy örömködés közepette sem felejtkezik ám meg embertársáról, aki kényelmesen elhelyezkedett a vacsorája után.
-Szeretnél aludni? – Tudakolja készségesen, miközben a jóllakott óvodás arcot mustrálja. – Én mindig elálmosodom, ha nagyon sokat eszem. És tényleg egy kiadós vacsora után esik legjobban az alvás! Mondjuk, ha nagyon teletömöm magam lefekvés előtt, akkor meg rémálmaim vannak. Nemrég azt álmodtam, hogy Trillnek, a nyuszmókomnak egy centisre vágtam a szőrét. Most mondd meg! Hát nem borzalmas? Úgy érezhette magát, mint ahogy én érezném, ha levágnák a hajam! – Márpedig a vörös bozontot nagy kincsként kezeli. Képes órákat foglalkozni vele, hogy a végén az egész pont úgy nézzen ki, mintha elfelejtett volna fésülködni. Rögtön meg is lobogtatja egyik fonatát Balázs orra előtt, hogy amaz megcsodálhassa, és felmérhesse az értékét. Így már egyértelműen képes lesz átérezni, miféle rémálom lenne elveszíteni feje egyetlen ékét, és milyen szörnyű lehetett a szerencsétlen nyúlpárának abban az álomban.
-De ne félj, mert ha ledőlnél, én úgyis itt leszek, és ha rosszat álmodsz, felébresztelek. – Leonie, az álmok őre. Az egészben csak annyi a bökkenő, hogy a száját láthatóan (és jól hallhatóan) egy pillanatra sem tudja befogni. Nehéz lenne mellette elszundítani...
-Mondjak Neked esti mesét? – Igazából, nem is kíváncsi annyira a válaszra, mert levegővétel nélkül folytatja – Nem is mesét, inkább verset, mert pont tudok egyet, ami Neked való, és a nagypapámmal mindig ezt szavaltuk – Mély levegőt vesz, majd nekiáll a szavalásnak.

-Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét -
aludj el szépen, kis Balázs.

Lábára lehajtja fejét,
alszik a bogár, a darázs,
velealszik a zümmögés -
aludj el szépen, kis Balázs.

A villamos is aluszik,
- s mig szendereg a robogás -
álmában csönget egy picit -
aludj el szépen, kis Balázs.


Hmmm… Tovább most nem jut eszembe – Jelenti be hatalmas vigyorral.
–Alszol már? – Teszi fel a lehető legidiótább kérdést, miközben ujjai közé fog egy szem krumplit, és mint aki jól végezte dolgát, rágcsálni kezdi.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint