28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Keith Coltrane
Független varázsló, Ördög ügyvédje, Staff, Programszervező


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 7. 02:04 | Link

Leonie
beköltözés, 3. felvonás, március 29. éjjel fél 12 és háromnegyed 12 között.

A bejárati csarnok és a folyosó
- Igen-igen, ő lesz az, Zelei Viki. Ő a másod-unokatesóm. - Vidáman bólogat, hiszen ez azt jelenti, hogy a kislány beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és naphosszat fel-alá rohangál a kastélyban, hogy minél több bagolykövessel ismerkedhessen meg. Persze előfordulhat, hogy Leonie-hez már csak a híre jutott el, Keith-t az se érné váratlanul.  
- Találkoztál már vele? - Semmi kétsége nincs afelől, hogy a két lány remekül kijönne egymással; Leonie-t könnyebb a réten babázva elképzelni, mintsem egy unalmas mágiatöri órán a mágusok nemzetközi kapcsolatait magolva.  
Aztán, mikor már a festményeket nézik és Leonie a részletes tárlatbemutatás helyett Keith érdeklődési köréről kezd kérdezősködni, a srác nem áll meg egy aprócska pillanatig tartó csalódott tekintetet, de ezt a Vörös talán már nem is látja, hiszen időközben a titokzatos folyosó felé fordulnak.
- Imádom. Eddig egy művészeti suliba jártam otthon, ezért jöttem csak másodikban...Te foglalkozol valami ilyesmivel? - A hanghordozása az utolsó mondatig őrzi az előbbi mély gyönyörködést, majd egyszerűen hagyja magát továbbrántani és ad a lánynak egy fültől-fülig vigyort. Őszintén reménykedik, hogy fog találni olyan diákot, akivel közösen élhetnek a művészet tiszta szenvedélyének, hozzászokott már ahhoz a társasághoz - de ha Leonie véletlen nem ért ehhez, hát az se baj, majd Keith mesél neki, feltétlenül mesél, mondjuk ha túljutnak a Harsogó portrék folyosóján.
- Mi ez a hely? - Kérdi hangosan, befogva az egyik fülét. Nem túl valószínű, hogy elér a lányhoz a hangja, a portrék kellemetlen ordítozása mindent elnyel. A dumapartijuk különösen sértő most, az éjszaka kellős közepén, és bár Keith töretlen érdeklődéssel megbámul minden festett alakot, mégis kihasználja az első adandó alkalmat, hogy beforduljon egy ajtón.

Konyha

- Imádom ezt a helyet! - Közli lelkesen, az ember az arcára nézve azt várná, hogy ugrálni és tapsikolni kezdjen, de ehelyett folyton csak húúú-zik és vigyorog. Pedig a merész kijelentését még az ajtóból teszi - ahol természetesen már rutinszerűen felkapja a lányt, hogy átlépje vele a küszöböt - az igazi ámulat csak a konyha belsejében éri, mikor két manó fut oda hozzájuk, hogy kielégítsék az igényeiket. Nincsenek most itt sokan, a legtöbben a kastélyt takarítják, a konyhában csak néhány mosogat, meg seper, méretre szabott kis seprűjükkel.
- Leonie, húú! - Be kell vallani, hogy kifejezőképessége mesés, pedig az ezt követő percekben ez csak fokozódik - ügyetlenül hagyja, hogy a bőröndjét a falhoz tolják és, hogy lesegítsék róla a felismerhetetlenségig koszos, hófehér utazóköpenyét, miközben úgy forgatja a fejét, mint egy kisgyerek.
Két perccel később már az asztalnál ül, türelmesen várva a sonkás szendvicsére, a muffinra és a forrócsokira, immár kabát és bőrönd nélkül, a manókat ugyanis lehetetlenség volt lebeszélni arról, hogy felvigyék a cuccát az Eridonba - kis híján szívrohamot kaptak, ha belegondoltak, hogy Keith a sáros kabáttal összekoszolhatja a frissen suvickolt márványlapokat.
Az összes hirtelen bevált változás ellenére Keith továbbra se néz ki teljesen hétköznapinak, legalábbis az emberek általában nem feltétlenül gondolják ezt, ha meglátják őt a mostani élénk színű, furcsa alakzatokkal telenyomott selyemingében, amin ráadásul úgy tűnik, hogy a körök és a szaggatott szélű fogaskerékhez hasonlító minták kedvük szerint pulzálnak és gördülnek erre-arra az anyagon. Ezen kívül csak egy tiszta, igen újnak látszó világos trapéznadrágot visel, néhány pecsétgyűrűt és még néhány nyakláncot, amik a szokásostól kissé eltérő kivágással rendelkező ing belsejébe futnak.
- Leonie, muszáj elvinned a nagyterembe, a trófeaterembe és az erkélyre is! - Közli szenvedélyesen, miközben olyan csillogó szemmel néz az őt épp kiszolgáló manóra, mintha legszívesebben örökbe fogadná.
- Milyen érdekes helyek vannak még? Ismersz bagolyköves történeteket?
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 7. 02:08
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. április 7. 19:17 | Link

Keith

-Hogy találkoztam-eee? – Kérdezi szörnyülködve, mintha Keith legalábbis leragadt volna a Föld lapos elméletnél. Hiszen egyértelműbb nem is lehetne, hogy ők ketten Ririvel hatalmas barátnők és játszópajtik. Már csak az hiányozna, hogy odamenjen a sráchoz, és megkocogtassa a homlokát: „Hahó, van odabent valaki?” De a kis vöröskében van annyi lélekerő, hogy visszafogja magát.
-Imádom a kis Szotyit. Legszívesebben hazavinném magammal, de biztos hiányozna az anyukájának, szóval nem tehetem meg. – Igazán elszontyolodik egy pillanatra, amiért nem veheti gondozásába a kislányt, de csak felvillan előtte egy boldogító gondolat, mint úgy általában mindig.
-Úúú! – Mondja. – Úúúúú! – Teszi még hozzá, miközben befarol Herci elé, aki még mindig pont úgy néz ki, mintha belevezették a kettőhúszat. Annyi, hogy nem rángatózik, mint ahogy azt a filmekben látta.
-Legközelebb játszhatnánk együtt! Azt mondta, van új kifestője, és kipróbálhatnánk! – Lelkesen tornázik az úriember auráján, és egészen biztos benne, hogy a srác legalább olyan nagy vágyat érez a közös kifestőzéshez, mint ő. Hiszen látszik, hogy érdeklődik a művészet iránt! A kettő pedig szorosan kapcsolódik egymáshoz, ugyebár…
-Akkor Neked tudnod kell festeni! Majd mutasd meeeg! Anyukám is ilyesmikkel foglalkozik ám, úgyhogy biztos jól kijönnétek. Én kevésbé örököltem a művészi hajlamokat. Leginkább az a baj, hogy nincs türelmem leülni, és szöszmötölni egy képpel vagy szoborral vagy ilyesmi. De táncolni szeretek, csak az sem megy művészi szinten. – Az ő higanymozgása pedig igazán Csillag Születikbe való. Tud almát szedni, búvárkodni, de még permetezni is, és ezeket a figurákat mind kedvenc bátyjától tanulta. Egészen bizonyos benne, hogy egy-egy iskolai bálon hódítani lehetne velük.
-De például jól állok modellt! – Igaz, hogy a harsogó portrék miatt egyetlen szavát sem lehet már érteni, de nem számít, mert ő sem igazán fogja fel, mit kérdez tőle újdonsült pajtása. Ugrik kettőt, amivel éppen a Konyha ajtajához ér, és superwoman pózba vágja magát. Ő így festetné le magát. De mire közölhetné az úriemberrel, mi lenne a teendője, az már fel is kapta, és átcipelte a küszöbön. A kis törpicsek nem állhatja meg, hogy ne visítson örömében, mert ez az egész olyan vicces. Hozzá is tenné, hogy ha már ilyen kedves a srác, akkor repítse egészen az asztalig, de hirtelen annyi manócska tolul a képbe, hogy elfelejti, mit akart, és inkább nevetve próbálja meg mindegyiket külön üdvözölni, s mire feleszmél, már ott ücsörög ő maga is a szőkeség mellett, kakaóra és túrós rétesre várva.
-Aztaaa! Neked milyen jó az inged! – Feltérdel a padra, és teljes testtel Keith felé fordul, majd elkezdi őt tapizni. Nem olyan igazi cukros néni módjára, inkább csak ámuldozva a klassz cuccokon, amit pajtása visel. S mintha a srác ott sem lenne, vagy legalábbis csak egy baba volna, megfogja a kezét, és elkezdi közelről tanulmányozni a gyűrűket, majd meg is próbálja őket leszedegetni. Persze idővel feltűnik neki, hogy legalább engedélyt kérhetne a műveletre.
-Óóó! Izééé… - Kínos kuncogás, és enyhén kipirulva elengedi a kezét. – Felpróbálhatom? – Csak pár másodpercig érzi magát valóban zavarban, amit maga sem tud hova tenni, mivel a szekrénybe már biztosan nem férne be. De mikor végre megérkezik a kívánságuk, újra visszazökken.
-Elviszlek persze! Oda is, meg még egy csomó helyre! Itt minden tele van izgalmas dolgokkal – Ez olyannyira igaz, hogy a vöröske is egyből lázba jön tőle. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy képtelen megülni a hátsóján, és felpattanva, hevesen gesztikulálva kezd beszélni. Ami csak akkor lehetne jobb, ha nem lóbálna egy szelet túrós rétest a kezében, amivel minden egyes mozdulatnál beteríti Keith-t.
-Az iskola környéke a legjobb! Van itt tó is meg erdő, ahol még én sem jártam sosem! Vagy a faluban, képzeld, van kísértet járta ház is! Igaz… - Kap észbe hirtelen – Az tilos a diákoknak! Oda ne menj! – Mindezt akkora szigorral adja elő, amekkora csak telik tőle.
-Kérsz rétest amúgy? – Nyújtja felé a már megrágott darabot, miközben visszahuppan a padra.
Hozzászólásai ebben a témában

Keith Coltrane
Független varázsló, Ördög ügyvédje, Staff, Programszervező


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 7. 20:34 | Link

Leonie
beköltözés, 3. felvonás, március 29. éjjel fél 12 és háromnegyed 12 között.

A lelkes üdvözlő manótömeg feloszlása után a széken ücsörögve, alkarját az asztalra támasztva, ámuldozva vizsgálja a régimódi konyha nagyságát, mikor Leonie másodpercekkel később lehuppan mellé és rögtön alapos tanulmányozás alá veti a ruháját. Keith felvont szemöldökkel, vigyorogva nézi a Vöröst, nem ellenkezik akkor se, mikor a lány a kezéhez nyúl, és a gyűrűit kezdi babrálni.
- Várj...- Kezdi rögtön, mikor a lány ráeszmél arra, mit is csinál, és villámgyorsan elengedi Keith-t, aki reflexszerűen azonnal utána kap a kezének.
- Persze, tessék. - A vigyorból egy szelídebb mosolyra vált, és a lány kezébe adja mind az öt gyűrűjét; a bal kezén hármat viselt, a kis, középső és hüvelyk ujján, kéket zöldet és türkizt, míg a jobb kezén a mutató-és gyűrűsujján pihent egy vörös-narancssárga páros.
- Ha akarod, neked adom az egyiket. - Közli széles-széles vigyorral az újdonsült ötletét. Belegondolva tényleg szívesen adja, de különösebben hiányozni se fog neki, tucatnyi gyűrű lapul még a bőrönd mélyén. Ha boldog, nagyon adakozóvá válik, márpedig ő általában boldog. Folyamatosan újra és újra felvillanyozza Leonie lelkesedése; ő maga is nevet, miközben folyamatosan tisztogatja az arcát és a haját a ráfröccsenő túrótól, aztán könnyedén harap egy falatot a rétesből anélkül, hogy kivenné azt a lány kezéből.
- Hogyhogy nem voltál még az erdőben? Mióta is vagy itt? Majd együtt elmegyünk! Hallottam, hogy hatalmas birtokon terül el a suli. Képzeld csak, micsoda képeket lehet itt festeni! - Lelkesen bólogat, miközben automatikusan ő is a lány felé nyújtja a félig befalt sonkás szendvicsét, ami még a túrós rétes után is finom. Gyorsan eszik, de már elég régen volt vacsoraidő.  
- Te voltál már a kísértetházban? - Kérdezi játékosan csábítgató jelleggel. Egyelőre nem gondolja komolyan, hogy tényleg az lesz az első, amit majd megnéz a faluban, de Leonie-nak maximum az érdeklődését sikerült felkeltenie azzal, hogy elmondta, mennyire tiltott hely.
Néhány korty forrócsoki után, ami a kinti hideg, téli este után kellemes melegséggel árasztja el, jóleső sóhajjal tolja gőzölgő poharát a lány felé. Az a furcsa érzése van, mintha még mindig délután lenne, nehéz, de izgalmas elképzelni, hogy körülöttük mindenki alszik, és maximum néhány ismeretlen, járőröző prefektusnak fognak feltűnni a folyosón rohangálva.
- Nem is tudom, Véda hogy tud megbízni Ririben. Sose téved el a birtokon? Délutánonként biztos vigyáznom kell majd rá. - Ezzel egy kicsit visszakanyarodik az előző témához; akkor az elvárhatóbbnál egy kissé lelkesebben egyezett bele a közös kifestős játékba, de úgy néz ki, hogy Leonie-nak, vagy Leonie ötleteire nem nagyon tud nemet mondani.
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 7. 20:36
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. április 8. 00:57 | Link

Keith

Minden leánygyermek álma, hogy gyűrűt kapjon. És hogy egyszerre ötöt is? Úgy vigyorog, mintha óriásnyalókát lóbálnának az orra előtt. Persze, sokkal hatásosabb lett volna, ha mindeközben Keith féltérdre ereszkedik, de hát ő sem érthet mindenhez, ugyebár… Leonie így is roppant lelkesen vizslatja meg az ékszereket, és mindegyiket felhúzza jobb kezének ujjaira.
-Ugye szerinted is jól állnak? – Kérdezi derűsen, miközben kicsit megrázza kacsóját, hogy megmutassa, igazából az összes lötyög rajta. Mintha egy kifejlett malamut nyakörvét próbálná egy csivavára rakni. Annyi a különbség, hogy Leonie nem olyan idegesítő, mint az a lábtörlő.
-Tényleg megkapoooom? Úúúú, köszönöööm! – Örömében beleveti magát a szőkeség nyakába, és ezzel egyúttal le is sodorja a padról. Az esés azonban a legkevésbé sem úgy sül el, ahogy azt egy romantikus könyvben ábrázolnák. Ugyan a srácon landol, de sikerül határozottan beletérdelnie a büszkeségébe. A gyűrűk szanaszét gurulnak, és talán Keith más részei is velük tartanának, ha nem lenne rajta nadrág.
-Óóó, te jó ééég! – Sikkant fel ijedten, miközben ma már másodjára mászik le a sérültről. – Jajajj, ugye nem fáj nagyon? Ne haragudj! – Mivel lányból van, maximum csak megpróbálhatja átérezni, de fogalma sincs, mekkora károsodást okozhatott. Remélhetőleg nem szakította meg egyetlen mozdulatával a Coltrane vérvonalat.
-Jajj, kérjek rá jeget? – Hajol egészen közel a sráchoz csupa aggodalommal arcán. Állítólag a jég használ, ha valaki beüti valamijét. – Egyébként a vöröset szeretném. – Teszi hozzá édesen ártatlan mosollyal arcán, miközben a manóktól, akik hamar össze is gyűjtötték az ékszereket, visszaveszi őket. Majd nagy-nagy bocsánatkérő szemekkel, tulajdonosuk kezébe nyomja őket az említett kivételével. Már persze, ha az úr még él, és hajlandó is folytatni a kommunikálást.
-Biztos jól vagy? Van itt indián gyógyító bácsi, aki tud segíteni, ha kell – Valóban aggódik diáktársa sorsáért, vagyis inkább leendő gyermekeinek sorsáért, akik talán meg sem születhetnek eztán… de azért, hogy oldja a hangulatot kicsit, gyorsan áttér a kísértetházas témára, miközben /ha már egyszer felkínálták/ beleharap a szendvicsbe is.
-Én voltam ám a kísértetházban! – Büszkén kihúzza magát. – De el is kaptak, és büntetőmunkáznunk kellett. Pedig nem is csináltunk semmi rosszat, csak játszottunk apa ajándékával. Eleresztettünk egy csomó kiskatonát, és nagyon vicces volt ám, csak Mira nem értékelte... – Méltatlankodik nagyban, mert ő olyan ártatlan volt az ügyben, mint egy ma született fehércápa. S míg az eseten gondolkodik, automatikus elfogadja a felé tolt forrócsokit, hogy bekortyoljon. Roppant idilli a hangulat ahhoz képest, hogy mint felelősségteljes prefektusnak, már régen ágyba kellett volna rugdosnia újdonsült ismerősét.
-Szerintem Véda néni nem engedi el olyan messzire Ririt, hogy elveszhessen. – Vigyorog Keith-re, majd betöm egy jó nagy adag rétest a szájába. Mármint a sajátjába, hiszen Hercit már így is eleget molesztálta.
-É’ ’ívzse’ vigyádnég.. – A lényeg, hogy roppant kulturált a hölgyemény. Gyorsan lenyeli a falatot.
-Vagyis no… én szívesen vigyáznék Ririre délutánonként. Meg kéne enni, olyan aranyos! – Egy pillanatra felcsillan a szeme, mintha valóban elgondolkodott volna az ötleten, de helyette inkább a forrócsoki után nyúl, hogy belekortyoljon. Nem mintha nem állna ott előtte a kakaója.
-Magunkkal kéne vinni az erdőhöz. És akkor Te lefesthetnéd, ahogy mi játszunk – El sem tud képzelni jobb kompozíciót ennél. És el is várja, hogy Keith helyeseljen rá, különben nagyon szomorú volna.
Hozzászólásai ebben a témában

Keith Coltrane
Független varázsló, Ördög ügyvédje, Staff, Programszervező


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 13. 01:56 | Link

Leonie

Egyetértőleg bólogat és tovább majszolja a szendvicsét, pont mint egy szelíd, puha állatka, akinek fogalma sincs róla, mekkora veszélyek leselkednek rá a közvetlen környezetében - pedig Leonie határozottan az egyik legveszedelmesebb ember, akivel összehozhatta a vicces kedvű Sors, és ezt igen hamar kénytelen megtapasztalni, amikor is Gömbvillám úgy dönt, hogy elképesztő hálájának egyetlen megfelelő kifejezőeszköze Keith megcsonkítása. Szóval következik a repülő vörös mókus, ijedt, meghökkent nyikkanás, hangos puffanás, ordítás, fájdalmas sziszegés.  
- Áááááh...- Nyögi elhalóan, némi tehetetlen dühvel a hangjában, miközben elvesztve minden férfiúi büszkeségét, könnybe lábadt szemmel magzatpózba vágja magát, hogy ezzel az egyébként teljesen kiszolgáltatott pozícióval is védhesse a Sebesültet. Leonie aggódásából abszolút nem fog fel semmit, az egyetlen amit érzékel az a fájdalom és az alaktalan vörös hajkupac, ami bosszantóan csikizi az arcát, holott ő hol a hátára, hol az oldalára fordulva igyekszik csökkenteni ezt a hosszú percekig múlhatatlan, ragaszkodó szenvedést.
- Jézusom...- Nyekegi érezhetően magasabb hangon, enyhén kivörösödött arccal, mikor eljut oda, hogy észrevegye a körülötte álló manósereget. Keith ritkán érzi magát zavarban, de igen, igen, ez határozottan egy olyan pillanat az életében, aminek emléke hetek múltán is egy fájdalmas fintorral társul majd.
- Nem. Nem kell jég. - Csak pihegni tud, de a jég gondolata elég rémisztő ahhoz, hogy erőt vegyen magán és a szánalmas fetrengéséből megpróbálja feltornázni a hátát a falra. Őszintén szólva nem túl vonzó terv, hogy egy ilyen letaglózó sokk után még össze is vizezze a nadrágját, hátha azt hiszik, hogy bepisilt.
Mindenesetre némileg kiül az arcára a halálfélelem, amikor Leonie újra felé nyújtja a kezét, benne a gyűrűivel, és tartózkodó testtartással veszi át az ékszereket, lehetőség szerint úgy, hogy véletlenül se érintkezzen a bőrük - a végén legközelebb pestist, vagy maláriát kap tőle, de a legjobb esetben is csak azt tudja elképzelni, hogy Leonie hatalmas, vastag, hegyes körmöket növeszt, amiket aztán Keith mindenféle testrészébe belemélyeszt, hogy garantált legyen a hosszan tartó, kínzó halál. Hiába, egy ilyen eset után minden srác máshogy tekint a bántalmazójára.
A fájdalom mindeközben enyhül, de hangja még mindig kába.  
- Te tuti meg fogsz ölni egyszer. Mit gondolsz, meddig bírom melletted? - Nagyjából ennyi lenne a reakciója arra, hogy Leonie megitta a fél forrócsokiját, elhívta egy közös játszó délutánra Ririvel, és elmesélte a kísértetházas kalandjait. Hitetlenkedve, most először kissé nehezményezve, sötéten, kissé mérgesen néz a lányra, de ahogy csukott szemmel a falnak veti a fejét, enyhén izzadt, az arcába hulló tincsek alatt előmászik egy fájdalmas kis mosolyféle, sőt mi több, aztán egy rövid, gúnyos, prüszkölésbe fulladt nevetés után úgy dönt, egyelőre nem vág Keith-alakú lyukat az ajtón.
Ennek az egyik legfőbb oka nyilván az, hogy nem bír elmozdulni a fal mellől.
- Azon gondolkoztam, hogy Wonder Woman igazából egy szuper képességű amazon, tehát feminista, folyton férfiakat gyilkol, mégis állandóan kirakják a mellét, míg Supergirl, a cukros pompom-lány figurát folyton éretlen libának ábrázolják. - Az, hogy az agya újra felesleges dolgokkal foglalkozik természetesen egyértelmű bizonyítéka annak, hogy kezd magához térni. Talán más értelme nincs is a kijelentésének, de az ő esetében könnyen hozzá lehet csatolni azt a művészi felfogást, hogy most magán érzi a Leonie-t megszálló Wonder Woman férfiakra mért megalázó bosszúját. Ki így, ki úgy.
- Ismerem én az avantgardisták sebezhető férfi modell képét, de kérlek, ezt ne csináld többször. - Elmosolyodik? Most tényleg, még a szeme is nyitva van, és Leonie-t fürkészi vele. Épp azt próbálja elképzelni, hogyan tudná ábrázolni egy elvont kortárs művön keresztül azt a kínt, amivel a megszállt kicsi lány azt imént nyilván puszta ihlet-gyűjtő tapasztalatszerzésből megajándékozta. Lassan a merev, görcsös tartása is enyhülni látszik - kérlelően kinyújtja a karját a forrócsoki után, ő maga azonban a földön marad.  
- Ha védőfelszerelésben kell melletted járnom, kifestőt se tudok színezni, de még a küszöbön is nehezen foglak átvinni...az a minimum, hogy eztán tényleg érdekes helyeket mutatsz. - Tulajdonképpen ideje is továbbállniuk, épp ezért a közeljövőben megvalósítható tervei közé veszi, hogy a forrócsoki elfogyasztása után megpróbál felállni és úgy menni, mint egy normális ember ahelyett, hogy egy furcsa, a nyereg által bántalmazott cowboyt utánozzon.
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 13. 01:57
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. április 13. 03:28 | Link

Keith

Sejtelme sem volt róla, hogy ekkora fájdalmat okozhat azzal, ha valakinek egyes szerveit felküldi a gyomrába. Pedig csak egy apró, villám- vagy még inkább kanalamgyors mozdulat volt… ráadásul olyan kis szerencsétlenül fetreng a földön Keith, s bár hölgyünk roppantmód, sőt annál sokkal jobban sajnálja, mégis fel-feltör belőle a kuncogás. Harapdálja is belülről ajkát, és mindenféle égieket hívogat magában, hogy legyenek oly’ kedvesek, és a kávészünetük alatt segítsenek már, hogy ne nevesse ki hangosan az úriembert.
-Tényleg hívni kéne gyógyítót. – Aggodalmaskodik tovább, és még az is átfut parányi agyacskáján, hogy esetleg meg kéne tapogatni, nem tört-e el valamije a Szőke Hercegnek. Nem venné a lelkére, ha miatta érne véget egy ilyen vérvonal. Bár be kell vallani, Keith most kevésbé hasonlít a daliás és méltóságteljes álomképre, ami hölgyünk belső szeme előtt lebeg.
-Jajj, mondd, mit segítsek? – Esetleg lehetne benne annyi tapintat, és arrébb mászhatna egy felet, hogy ne premier plánból bámulja a jelenetet. Eszébe nem jutna, hogy ez most mennyivel zavarba ejtőbb az úriembernek, mint neki. Azt viszont határozottan a szívére veszi, hogy Herci láthatóan megrettent, mikor felé közelített, még akkor is, ha oly’ közeli a gyász. Akarom mondani sokkélmény. Megadóan felemeli kezeit, majd összefűzi karjait maga előtt. Így aztán egy ujjal sem érhet a hadirokkanthoz.
-Úgy sajnálom – Motyogja zavartan maga elé. Valószínűleg nem élné túl, ha Keith most örök haragot fogadna ellene. Egyrészt azért nem, mert a szőke varázserőben jóval felülmúlja, másrészt… az legyen az ő nem túl nehezen kitalálható titka.
-De működik még? Tényleg meg kéne nézetned – Szerencsétlenebb társalgást le sem folytathatna, mint amit éppen művel nagy igyekezetében. Csak Keith mellett még kevésbé tud viselkedni, mint úgy általában.
-Becsszó, nem akartalak megölni. Ha meg akartalak volna, akkor gondolom, akad itt kés a konyhában vagy sütő… - Folytatná tovább is, csak elhangzik egy bizonyos kérdés. Elkerekednek a szemei, és magában lepörgeti az összes Szőke Herceges mesét, amiről valaha hallott. Ott csak az örökkön örökké létezett, mint időbeli fogalom, és már nyitja is a száját, hogy ezt közölje az úrral. De gyorsan befogja. Mármint szó szerint rátapasztja tenyerét a szájára, mintha rosszul lenne, pedig ez nem rókafuttatás ellen szükségeltetik, sokkal inkább a hangos eszmefuttatások ellen. Jesszus… mi ütött belé?
-Áááööhhkmm.. – Nyilatkozza minden cseppnyi értelmét összekaparva. – Iiiizééé… - Teszi még hozzá elmésen, megvillantva kifinomult humorát is.
-Mi? – Teljesen elmerült buta gondolataiban, mikor végre Keith hangja kizökkenti a rózsaszín habpamacsok közül. Eleinte úgy néz újdonsült, megcsonkított ismerősére, mint valami ufóra, de végül csak feléled, és saját kis elmélázós közjátéka után elvigyorodik, mintha mi sem történt volna.
-Akkor nem leszek Wonder Woman. Nem akarok én senkit megölni. – Győzködi tovább legelső áldozatát. Szerencsétlen Coltrane úrfi, vajon sejtette, hogy ilyesfajta beavatási szertartáson kell átesnie, mikor beköltözik az iskolába? Csak híre ne menjen, mert az amúgy is ritkaságszámba menő férfiegyedek inkább délre költöznek, és vissza sem jönnek többé.
-Óóó, ígérem, jó leszek! – Lelkesedik fel igazán, mikor végre kap egy halovány mosolyt, és örömében még meg is szorongatja a srác bokáját egy pillanatra, mivel pont a lábánál ücsörög. Végül aztán felpattan a forrócsokiért, két tánclépéssel az asztalnál terem, majd ugyanilyen hipersebeséggel már bele is nyomja Herci kezébe az italt.
-Óóó, talán csináltathatnánk valami pihekönnyű védőruhát Neked – Kezd bele fesztelen fecsegésébe. – Persze sosem fog többet ilyen előfordulni, de jobb az elővigyázatosság. Csaaak… - Összehúzott szemöldökkel csücsörít egyet. – Azért még átviszel a küszöbön, nem? Mert azt úgy kell! -Szinte már hagyomány vált belőle.
-Ha érdekes helyet szeretnél még ma látni, akkor mennünk kell – Egy ugrással talpon van, és egy vigyorral kinyújtja kezét a kis rokkant felé.
-Mindened megvan? – Oké, egy kis szemtelenség csak kicsúszik még a végén. Bár a földön semmi nem gurult a gyűrűkön kívül, szóval maximum az önbizalmát veszthette el a srác. Apropó gyűrű. A sajátját felhúzta hüvelykujjára, s most úgy parádézik tovább.
-Siessünk, mielőtt még más is elkap rajtam kívül – S szokásához híven húzza maga után a szőkeséget. Nem érdekli, hogy az mennyire van éppen megrettenve a közelségétől.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint