36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Julianne M. Ainsley
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 115
Összes hsz: 127
Írta: 2019. november 23. 19:10 | Link

Adrian
love my style

Sikeresen elhessegetett minden manót, aki kívánságait leste volna. Mivel egész héten - így ma is - az iskola könyvelését bújta, hogy felzárkózzon, bármire vágyik, csak társaságra nem. Anton szúrópróbaszerűen kijárkált hozzá, hogy keresztkérdéseket tegyen fel, de Várffy se hagyta élni túl sokáig. Már szinte el is felejtette, hogy a kastély egy bolondok háza. Azt kívánja, bárcsak újra diák lehetne és nem kéne olyan felelősségteljes dolgokkal foglalkoznia, mint a munka vagy a törvényeknek való megfelelés. Lendületből rakja ki az asztalra jegyzettömbjét, aminek a felét már teleírta. Jön az év vége, egy rakat elintéznivaló van, ráadásul a beszámolók elkészítése se csúszhat. Olyan káosz uralkodik a gazdasági részlegen, amilyet még se mugli, se mágus nem látott, ezt pedig november végéig ki kellene bogoznia.
Feltesz némi vizet forrni, majd előveszi a szerény kis 3in1-ben kávéját, hogy ezzel támogassa elméjét, legalább némi placebo hatás reményében. Rendes kávéból ma már megivott vagy hármat, ha megissza a negyediket, ezer százalék, hogy infarktust kap. Amíg a vízforraló dolgozik, ő leül az egyik székre és felcsapja füzetét a kérdéses oldalon, ahol egyébként a gazdaságin abbahagyta. Tolla végét rágcsálva támaszkodik meg és folyamatosan ugyanazt a sort fixírozza. Valami elcsúszott.
Míg íróeszközét pusztítja, másik kezével nyakláncát kezdi birizgálni. Képtelen megülni egy helyben. Ha nem jut dűlőre egy üggyel kapcsolatban, vagy a lába jár, vagy körmei koppannak az asztalon, egyszerűen irritálja, hogy nem találja a megoldást. Éppen ezért megváltásként hangzik, ahogy a forraló kattanása jelzi, most már adagolhatja az újabb adag koffeint. Mégis, ahelyett, hogy felkelne, fáradtan dönti fejét karjára és lehunyja szemeit. Csak egy percet hagyják így és ígéri, mindent megcsinál.
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Adrian Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2019. november 25. 15:45 | Link

JULIETT

Nem új keletű probléma nálam az insomnia - kisebb-nagyobb gyakorisággal, de mindig az életem része volt, néha valaki mellett képes voltam kipihenni magam, a legtöbbször pedig nem. Ilyen ez. Bizonyos idő után az ember megtanul alkalmazkodni a körülményekhez, még ha tisztában is van ezek hosszútávú hatásaival. Egyelőre én sem mentem még ezzel szakemberhez - a diplomám előtt sem szerettem, elégnek bizonyultak a kötelező körök a sportorvossal, de amióta megszereztem, nos... Nem visz rá a lélek.
Ahogy behajtom magam mögött a konyha nehéz, kissé talán dohos ajtaját, megállapítom, hogy azért ennek is van jó oldala. Például határozottan jobban bírom azt a roppant nehéz mentális megterhelést, amit az iskola oktatói rónak szegény, magatehetetlen diákokra, akik újabban már arra sem képesek, hogy visszavonszolják magukat a hálókörletbe, egyszerűen csak elalszanak ott, ahol éri őket. Bezzeg az én időmben.
Ha kezdetben volt is némi halk, másodlagos gondolatom, miszerint talán nem kellene ilyen hamar előre ítélkeznem, mert azért én sem vagyok több egy kupac giccses szarnál, már elmúlt.
Arcomra gonoszkás vigyor ül ki, ahogy körbepillantva kiszúrom a még finoman gőzölgő vizet - az ilyen öt éves technikai műszerek már rendelkeznek azzal a tulajdonsággal, hogy sokáig megtartsák a hőt, úgyhogy ez alapvetően nem jelent semmit -, minden emberi jóérzésemről számot adva pedig, mint egy gondoskodó apa (jó vicc), két intéssel el is intézzem, hogy ott kössön ki, ahova feltételezhetően szánták: a pohárban.
Nem kell megköszöni.
Ez után finoman megemelem az asztal mellett elhelyezkedő egyik széket, hogy véletlenül se keltsem fel őfelségét, leülök, magam felé fordítva karórám vetek egy futó pillantást az időre. Ideje felkelteni Csipkerózsikát.
- Kész a kávé - nagy mosoly!
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Julianne M. Ainsley
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 115
Összes hsz: 127
Írta: 2019. november 25. 16:10 | Link

Adrian
love my style

Kár tagadnia, hogy talán elszundított egy pár percre. A vízforraló elhaló hangja és a hirtelen beálló csend tökéletes táptalaja egy jó kis alvásnak. Bár a kávé ékesszólón hívja magához, képtelen megmozdítani elnehezedett végtagjait, így végül megadja magát a kimerültségnek. Tulajdonképpen észre sem veszi, hogy valaki betér a helyiségbe, azt meg pláne nem, hogy idő közben el is készíti az italát. Ő csak békésen nyugtatja alkarján fejét, szőke tincsei pedig vállára, kezeire és az asztalra omlanak.
Ebből a világbékéből egy férfihang riasztja fel, amikor is szó szerint ugrik egyet. Azonnal kisöpri haját a szeméből és először a jegyzettömbre, majd elkészült kávéjára téved tekintete. Úgy érzi magát, mint egy tilosban járó diák, így óvatosan emeli csak fejét, hogy szembe találja magát az ismeretlennel. Egy csodaszép álmot szakított félbe, azt remélem tudja. Jules feje kissé kába, megköszörüli torkát, hogy amikor végre megszólal, ne tűnjön valami rekedt trabantnak.
- Pompás, kösz - ujjait a bögre fülére kanyarintja és egyből belekortyol, hogy aztán fel is szisszenjen. Forró. Ki gondolta volna. Mondjuk jogos, hogy kicsit el van tévedve, elvégre fogalma sincs, mennyit aludt és mikor lett kész a víz. Visszahelyezi poharát az asztalra, majd tollát veszi kezébe és felír néhány számot a lapra. Amikor végez, kissé oldalra dönti a fejét. Annyira nem zavarja, hogy társasága van, ha szeretne, itt ülhet mellette napestig is, azonban... Hát csak illene valamit mondania, ha már egyszer kapott kávét és felébresztették... Jó, azért mondjuk nem kell mondani semmit, mert szar ötlet volt, de mindegy.
- Ilyen későn még dolgozol? Lehet neked se ártana egy kávé - automatikusan tegezi le, csupán egyetlen pillanatra kapja el Adrian tekintetét, aztán visszafordul füzetéhez és kávéjához. De csak látszólag. Valamiért van egy sanda gyanúja, hogy benne van a slamasztikában, csak azt nem tudja, miért...
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Adrian Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2019. december 19. 11:22 | Link

JULIETT

Ugyan kávénak nevezni ezt az instant feloldódó meleg üdítőt határozottan merész lépés, hát legyen, én igazából azt is megértem, ha ilyen kései órában csak moderáltan szeretne vadulni. A haver előtt nyilván nem fog ártani egy finom kis testre szabása a dolognak.
Mosolyom kiszélesedik reakcióját látva, alkarom előre csúszik az asztal lapján, ahogy ujjaim egymás közé fonva támasztom meg könyököm a szélen, ezzel nem hamiskásan bizalmas légkört előcsalva kerülök pár centivel közelebb hozzá - anélkül, hogy kéretlenül bemásznék a személyes terébe. Szemöldököm futólag megemelkedik, a meglepettség átfut ezáltal arcomon, olyan sokáig viszont nem időzik el a vonásokon, hogy feltűnővé váljon vagy gyanakvó gondolatokat keltsen bárkiben. Tiszta szerencse, hogy én találtam rá, lehetett volna Várffy is, akinek hobbija frontálisan sarokba szorítani az áldozatait - ehhez képest én végzek némi előrelátó tapogatózást is, mielőtt megtenném.
Nem kell köszönetet mondani.
- Szívesen - aprót biccentek, ajkaim szegletében újra ráncokba rendeződik egy kisebb mosoly erre az időre. Határozottan szórakoztat a megjelenő fintor, szinte már annyira aranyos, mint a szerencsétlenül egyensúlyukat vesztő, felboruló puha kismacskákról, vagy a vidáman abszolút hülyeségeket csináló kölyökkutyákról szóló videók. Tekintetem mozduló ujjaira ugrik, végigkíséri őket, amíg feljegyeznek valamit, majd vissza is tér a lány arcára.
- Aligha lenne rám bármilyen hatással.
Ez persze nem teljesen igaz, a reggeli koffeinadag hiányában előálló fejfájásokat kétség kívül effektíven képes megelőzni - a diákok legnagyobb megkönnyebbülésére -, ettől függetlenül viszont már csak megszokásból iszom, meg azért, mert szeretem az ízét. - De ha már ilyen készségesen felajánlottad... - megemelve kezeim dőlök hátra a szék támláján, jobb mutatóujjammal intek a legközelebbi manónak, aki már ugrik is. Egyesekkel ellentétben én kihasználom a szolgáltatásaik.
- Na és te miért vagy még ébren? - visszafordulva bökök fejemmel a jegyzetfüzet felé. - Problémás lesz reggel így felkelni, nem gondolod?
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Julianne M. Ainsley
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 115
Összes hsz: 127
Írta: 2019. december 19. 13:05 | Link

Adrian
love my style

Nem akar napjában öt patkánymérget meginni, még a végén sikerül összeszednie valami finom betegséget, hogy élete végéig gyógyszeren kelljen élnie. Milyen idilli elképzelés! Így is két végén égeti a gyertyát sokszor, elég neki ez.
Érzi, hogy figyelik. Nem mondhatná, hogy ez különösebben kellemetlen, azt viszont igen, hogy szokatlan. Ha zavarba nem is jön, furcsállja. Mindenki tapasztalta már, hogy ugyan nem látja - hiszen nem néz a másikra -, de magán érzi valakinek a tekintetét, ahogy követi a mozdulatait, ezzel némán reagálva cselekedeteire. Adrian is pontosan ezt csinálja, az azonban kérdéses, hogy ez milyen hatást is vált ki a nőből. Egyelőre leginkább semmilyent.
- Nincs is jobb egy kis koffeinfüggőségnél - fáradtan sóhajt és gőzölgő kávéjára szegezi íriszeit. A szervezete sikít bármilyen anyag után, ami képes még egy kicsit mozgásban tartani, de belátható, hogy nem sok kell ahhoz a ponthoz, amikor már csak az alvás segít. Figyelmét az érkező manóra irányítja, aki Adrian kérésének megfelelően neki is lát az ital elkészítéséhez. Hát, akkor úgy tűnik, együtt isznak. Menő.
- Nem lehet problémás a felkelés, ha le se fekszem - egy lemondó mosollyal arcán tárja szét karjait, miközben a férfira néz. Hát ilyen ez. Néha ki kell játszani a rendszert, meghackelni az életet, ilyesmi. - A gazdaságin épp őskáosz uralkodik. Amióta Bárcián lelépett, mindenki csak behányja oda a cuccokat. Rendbe teszem, hogy utána végre valahára dolgozhassak - a mondandóját egy sóhajjal fejezi be, miközben ismét a jegyzetfüzetére siklik tekintete. Egy probléma talán kipipálva, de mivel ez még csak a tavalyi könyvelés, az idei pedig jószerével alig van elkezdve - hozzáteszem, logikusan, elvégre az előző évi sem stimmel -, meg fog szakadni. Mindjárt itt a december, a karácsony, az év vége, ő pedig továbbra is a lezárt időszakot próbálja korrigálni.
- Feltételezem, neked is hasonlóan remek programod van, hogy itt múlatod az időt - az álom nagyjából már felröppent hosszú szempilláiról, így majdhogynem tejesen éberen fürkészi a másik arcát. Nem tudná megmondani, mivel foglalkozik, ahogyan róla sem volt egyértelmű, hogy gazdasági igazgató. Ezt a titulust egyébként nem hangoztatja. Felesleges rongyrázás.
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Adrian Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2019. december 25. 17:38 | Link

JULIETT

- Próbáltál már teázni? - kérdőn emelem meg szemöldököm, ahogy figyelmét - helyettem - a kávéjára fordítja. Nincs különösebben semmi buzgalom a kérdés mögött, még csak azt sem mondhatnám, hogy kényszeresen szeretném a függőség tárgyát helyettesíteni valami mással (rossz tanár vagyok). Viszont brit vagyok, a filteres vagy épp áztatós szárítmányok használatát beleírták a génjeibe, ezért értelemszerűen úgy gondolom, mindent meg is lehet oldani velük.
- Merész húzás ilyen kijelentésekkel élni egy orvos előtt - attól még élvezem, persze, hogy élvezem, ez pedig arcomra is kiül egy féloldalas mosoly képében. Azt már nem állítanám, hogy támogatom is, ha a páciensem lenne esélyesen már javasoltam is volna neki pár lezser növényi szart, de, szerencsére, nem a páciensem. És most arra sincs szükség, hogy átemeljem a munkám a rendelőből - vagy épp a steril teremből.
- Kész csoda, hogy nem omlott csődbe ez az iskola - felszusszanok, ahogy az egyik manó, esélyesen amelyik bevállalta a kívánságkielégítést, halkan alkarom mellé, az asztal szélére helyezi a poharat. Elmosolyodva - újra - szakítom el tekintetem a nőről, a gesztusba ezúttal vegyül némi ritkán látott melegség is, ahogy nagy tenyeremmel meglapogatom a csupasz fejet. Néha egész szentimentálissá válok, eszembe juttatják az otthon rám váró kutyát.
- Amúgy komolyan - az előbbi kissé szarkasztikus élű odaszóláson javítandó, újra felé fordulok, tenyerem élét megtámasztva a falapon, ujjaim lazán körbefuttatva a csupron. - Ez nem tűnik túl... szabályosnak. Hogy-hogy nem záratott be minket egy adóhivatal? - elég messzemenő közösködésre utal tőlem ez a kifejezés. Igazából nem érzem úgy, hogy túl sokáig szeretnék még része lenni ennek a közösségnek, azért jöttem ide, hogy közel legyek a nővéremhez és lefoglaljam magam, de elég hamar rájöttem, hogy a gyerekek oktatását nem nekem találták ki. Nem lehet mindenki jó valamiben, ami pedig nem megy, nem is kell erőltetni.
- Én csak nem tudtam aludni - vonok egyet vállaimon, ahogy belekortyolok a minden flancot mellőző feketémbe. - A prefektusok meg nem túl szigorúak erre, úgyhogy...
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Julianne M. Ainsley
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 115
Összes hsz: 127
Írta: 2020. január 12. 13:36 | Link

Adrian
love my style

- Szoktam. De hajnali... - némi hatásszünet gyanánt bal csuklójára emeli tekintetét, hogy leolvashassa a pontos időt. - kettőkor, úgy vélem erről már egy kicsit lecsúsztam. Legjobb esetben is elalszom tőle - amolyan "ilyen az élet" stílusban préseli össze egy pillanatra ajkait, hogy az ötlet bár nem elvetendő, kicsit megkésett. De mi probléma sincs, ha végre egyszer ágyba kerül, utána visszaállnak a dolgok a rendes kerékvágásba. A saját maga által kitűzött határidők szorosak, de ha december végéig nem rendezi a tavalyi és az idei könyvelést, akkor borul minden, mert onnantól tényleg a körmükre fognak nézni.
- Óóó - meglepetten, ámde elismerően biccent, hiszen kettejük véletlen egymásba botlása egyben két, merőben más szakma találkozása is. Az orvosok és a pénzügyesek más dinamika és logika szerint élnek, léteznek, gondolkodnak. Minek után pedig már világos, hogy a rossz embernek ecseteli egyedi életmegoldásait, úgy dönt, a többi rossz szokás megosztásától kíméli mindkettejüket - annak ellenére is, hogy Adrian láthatón jól szórakozik ezen. Akárhogy is, megnyugtató tény, hogy nem kívánja kioktatni és életvezetési tanácsokkal ellátni, szakmai ártalom címszóval. - Nos, akkor erre iszom egy kávét - óvatos mosollyal ajkain kortyol bele ismét a forró italba, hogy aztán némileg elégedetten helyezze vissza bögréjét a nehéz faasztalra. A következő kérdésre egyébként számít valahol mélyen legbelül.
- Alapvetően az adóbevallások és a könyvelések leadása, még ha helytelen is, nem feltétlenül eredményezi azt, hogy ellenőrizzék az iskolát. A Bagolykő kapott bár bírságot helytelen adatok okán, de ha kijavítjuk ez év végéig és a korrigált jelentéseket beküldjük, akkor nem duplázzák meg ezt az összeget - amit egyébként Antonék lazán kifizettek és hagytak mindent a régiben. De ezt már inkább nem teszi hozzá. Megérti, hogy ők nem szakmabeliek, ergo nem értenek a számokhoz és azok jelentőségéhez, de Bárcián már két éve lelépett, igazán kereshettek volna valakit a helyére. Kriszpin egyébként úgy ahogy, nem végzett rossz munkát, de hibázott, ahogy bárki más, laikus is tenné. - Nem mi vagyunk a legnagyobb halak a vízben, a büntetésünk pusztán járulékos veszteség. Most még. De a tavalyi évet holnap le tudom majd zárni, ezt az évet pedig elkezdeni, úgyhogy sínen vagyunk - rá kell ébrednie, hogy a holnap már ma van, a ma pedig ebből kifolyólag nagyon is holnap lesz. A füzetében már csak két szám maradt, amit el kell tennie máshová, illetve megfelelően kell elosztania, szóval tényleg pite. De ezúttal egyetlen hiba sem csúszhat a rendszerbe.
- Ezek szerint te gyakran nem tudsz aludni - kérdésnek indul ugyan, de a mondat végére kijelentés kerekedik belőle. Rutinosnak látszik minden apró mozdulata, mintha semmi újdonság nem lenne benne. Ahogy a manóval bánt, úgy alapjaiban véve a nyugodtsága és béketűrése valamiféle kellemes érzéssel tölti el Jules-t is. Egy pillanatra elhiszi, hogy nem kell sietnie semmivel, mert van ideje. - Ahh, ne is mondd - megdörzsöli arcát, hogy a mozdulatsor végül egy egyszerű, hangulatához illően megfáradt fejtámasztásba torkolljon. Jobb könyökén támaszkodva néz a férfira, miközben folytatja. - Az egyik eridonos prefektus a szívbajt hozta rám. Előugrott egy sarok mögül éjnek évadján. Nem tudom, hogy én vagy ő ijedt-e meg jobban, miután egy roppant elegáns felsikkantással jutalmaztam az akcióját - szája egy szórakozott mosolyba ível, hiszen nehéz lenne elfelejtenie Csepreghy hihetetlen kötelességtudatát. Az a szenvedély, amivel prefektusi munkáját végzi, elragadó, meg hát volt is benne valami bájos, ahogy fogatlanul vigyorgott a szőkére. Nem lehetett rá haragudni.
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Adrian Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2020. január 17. 11:38 | Link

JULIETT

Összeszűkülő szemekkel hallgatom végig az okfejtést, a végére még egy hamisan bosszankodó  kifejezés is ül arcomra. Egészen sértve érzem magam a valódi fekete tea nevében is, annak ellenére, hogy lényegében már évek óta nem élek az anyaországban, és látogatóban is egyre ritkábban fordulok meg. Ez a része a felnőtté válással jár, azt hiszem – még ha az viszonylag későn is köszöntött be. A korán rám zuhanó felelősségvállalás alapvetően magával vonzza a más tereken határozottan kései érést, ez már csak ilyen.
- Biztos vagyok benne, hogy még senki nem csinált neked valódi angol feketét – vonásaim kitisztulnak, az előbbi kifejezés helyét átvesz a szám szegletében incselkedő cinkos mosoly, miközben beszélek. Tekintetem továbbra is arcán tartom, a beálló pillanatnyi csendet kihasználva nedvesítem meg alsó ajkam, ahogy összefonom ujjaim – mint mindig, amikor valami igazán fontos mondandó következik.
- Nagyon szívesen meghívnálak egyre, egy igazi angoltól, valami ennél emberibb időbenmár amennyiben nincs, aki emiatt túl féltékennyé válna. Aprót vonok vállaimon, nem vehemensen szembeszökő mozdulat, ami általában az izomagyak sajátja, sokkal inkább hasonlít egy belső gondolat ösztönös reakciójára. – Ha engem kérdezel, kihagyhatatlan ajánlat, mindenkinek át kellene élnie legalább egyszer – aprót bólintok a saját védőbeszédem végén. Nem érzem feltétlen szükségét, hogy ajánlgassam saját magam, általában nem is szoktam, a hajnalok velejárója viszont, hogy aki ilyenkor ébren van sokkal több dolgot mond ki – általában olyanokat, amiket később meg is bán.
Nem kizárt, hogy tudatosan használom ki ezt az emberi gyengeséget.
- Úgy érted, ha kijavítod, és beküldöd – elég egyértelmű, már csak a mostani rögtönzött szituációból is, hogy ezt az egészet egyedül borították a nyakába, és legjobb esetben is csak elvárják, hogy oldja meg. Persze, egy felnőtt ember már tudatosan kalkulálja, mit és milyen mértékben vállal el, valamint mennyire éri meg neki, de ez továbbra sem tűnik túl humanitáriusnak.
Aztán ki tudja, lehet, hogy élvezi a szenvedést.
- Nem is terveznek felvenni senkit melléd, még erre az időszakra sem? – azzal tisztában vagyok, hogy merész húzás lenne legfeljebb pár napnyi régiséggel a háta mögött ilyet kérnie, ugyanakkor maga az ötlet nem teljesen megvetendő.
- Nem tudom, mennyire volt alkalmad körbenézni, de alapvetően lenne ahova elkölteni a járulékos veszteséget – például szakképzett pszichológust felvenni, aki képes kiszűrni a különböző mentális problémákkal küzdő diákokat, de hát, ki vagyok én, hogy ilyeneket mondjak meg? Na ugye.
- Helyes megállapítás – aprót biccentek, majd belekortyolok a kapott csupor tartalmába. – Az egyetemen elég sokszor éjszakáztam, így állt be a biológiai órám – ez nem teljesen igaz, az egyetemen jobbára csak kihasználtam ezt a tulajdonságot. Ugyanakkor senki nem szeret a gyerekkori traumáiról beszélni minden idegennek, ez a másik oldalról sem szokott aratatlan sikert kaszálni.
- Ennél csak érdekesebb dolgok fognak érni – nevetve csóválom meg fejem. – Néha inkább hasonlít ez a hely egy bolondok házára, de a legtöbbjük jóakaratú, nem kell tőlük félni – a maradéknak pedig annál több esze van,hogy ne ezt a benyomást keltse.
- A legrosszabb végül is még akkor történt velem, amikor ide jártam, úgyhogy végtére is a borzalmak valóban csak addig tartanak, amíg diák vagy.
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Julianne M. Ainsley
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 115
Összes hsz: 127
Írta: 2020. február 3. 10:24 | Link

Adrian
love my style

Jules, noha félig britnek minősül, nem nagyon járt még Angliában, illetőleg az ott tartott szokásokat sem hozta magával, logikusan. Sohasem volt nagy hagyományőrző, a teákhoz sem fűzi különösebben szoros kapocs, inkább csak iszik egyet, ha eszébe jut vagy jól esne. Ilyenkor is legtöbbször a különlegességekre fókuszál, mindenféle ízesített löttyökre, a karamellás például nagy kedvence. - Meglehet - kissé lassan, helyeslően bólint, s elsőre nem tudja mire vélni a cinkos mosolyt. Hiába, hajnali kettőkor már az ő esze sem vág úgy, főleg azért, mert agyának egy szeglete, bár jelenleg épp társalgást folytat, továbbra is a könyvelésen kattog. Éppen ezért, mikor a férfi összekulcsolja kezeit, csak akkor jön rá, hogy ez pusztán felvezetője volt annak, ami épp elhangozni készül.
Mintha csak át kellene gondolnia az ajánlatot, egy könnyed mozdulattal emeli ajkához bögréjét, hogy kortyoljon egy kis kávét, majd a beállt csendben a porcelán szinte fülsüketítően koppanjon a nehéz faanyagon. Tekintetét a másikra emeli és egy határozott, magabiztos görbe jelenik meg arcán, elvégre ő is csak incselkedik.
- Rendben, nincs akadálya. De előre szólok, hogy legközelebb egy hét múlva leszek emberi időben, emberi állapotban, addig zombivá változom és könyvelek - mintha csak mentegetőzne, megemeli kezeit, azonban a gesztus ellenére sem arckifejezése, sem hangja nem támasztja ezt alá. Inkább csak tájékoztatás, hogy Adrian ne élje meg elutasításként, ha esetleg nem holnap, vagy azután ejtik ezt meg. Ekkor jut csak eszébe, hogy származásán kívül semmit sem tud a másikról. Neki könnyű dolga van, elvégre gazdasági igazgatóból jobbára csak egy akad egy iskolában, de külföldiből igen sok, hála a Bagolykő nemzetközi jellegének. - Egyébként, ha már teázni megyünk, Jules vagyok - mindig is utálta a hivatalos cécót, kézfogással, teljes névvel, bár be kell vallania, igen sok szemöldökemelkedést látott az ajkait elhagyó Morticia-ra. Szereti azt is, talán jobban is hallgat rá, de kiváltságnak tekinti, hogy valaki így hívja.
- Nos, igen. Ha megcsinálom - ösztönös reakció, hogy lesüsse szemét, hiszen egyértelműen rávilágítanak arra, hogy ha ő nincs, akkor a munka csak halmozódik, ki tudja meddig, míg már kibogozhatatlan lesz. - Nem. Teher alatt nő a pálma, ilyen ez - széttárja karjait, jelentéktelen ügyeken nem rugózik senki. Eddig egyáltalán nem volt senki, aki megcsinálja, igény is alig mutatkozott, most pedig, hogy van, oldja meg egyedül. Anton túl lusta, Várffy pedig túlontúl egoista, mindkettejük viselkedése csak ront a helyzeten. Ha Jules bedobná, hogy kéne mellé segítség, azzal csak olajat öntene a tűzre, biztos, hogy nem fognak fizetni ezért, ingyen pedig senki sem dolgozik. Sakk és matt. - Jó lenne, ha ezt más is észrevenné. Korszerűsíteni kéne a kastélyt, renoválni egyes helyeken, több pénzt forgatni az ösztöndíjakba. A tanárok is folyamatosan mennek el, egy vaskos mappa van tele csak azokkal, akik az elmúlt két évben cserélődtek - igen, ez bérfejlesztést, ösztöndíjprogramot, gyakorlati hely biztosítását és egy halom más dolgot foglalna magába. Mivel csak nemrég tért vissza, a kastélylakók egészségi állapotával kapcsolatban nem sok mondandója akadna, de ezt senki sem vetheti a szemére.
Együttérzőn biccent egyet, hisz jól tudja, milyen ez. Könyvelőnek tanulni sem sokkal jobb, legalábbis hasonlóan küzdelmes, mint az orvosi vagy a jogi kar. De őszintén szólva bármire megy az ember, vannak szórótárgyak, olyanok, amik nem mennek, vagy tök mindegy, mit csinál az ember, szándékosan gáncsolják ki.
- Hát most nem nyugtattál meg - belőle is kibuggyan a nevetés, elvégre Petya sem rossz szándékkal érkezett, csak éppenséggel az időzítés volt rendkívül szerencsétlen. Egyébiránt nem fél, vagy tart a kastélyban élőktől, annál jóval keményebb fából faragták, csak tudjátok, hogy van ez: jobb félni, mint megijedni.
Adrian szavaira enyhén megemelkedik egyik szemöldöke, mert a kíváncsiságát sikeresen felkelti ezzel a mondattal. Kár, hogy nem érzi úgy, rá tartozna az, amiről beszél. Azt erősen kétli, hogy népszerűtlenség, lázadás vagy rossz jegyek okozták volna azt a traumát, ami ilyen arckifejezéshez és hangsúlyhoz vezet. Még csak nem is egy szerelmi csalódás. - Mivel múlt időben beszélsz róla, legalább elmondható, hogy vége van - ajkai felfelé görbülnek, ez a mosoly most szelíd és kedves. Érezhető, hogy érdeklik a részletek, de értékelendő, hogy ennek ellenére nem kíván sebeket feltépni, sem pedig tolakodó módon mások életében vájkálni.
- Ha már rossz élmények, ennek az éjszakának sohasem lesz vége - szenvedve hajtja hátra fejét, miközben ujjai eltűnnek a hosszú szőke tincsekben. Végül, mintha csak élőholtként kelne fel, visszahelyezkedik eredeti pozíciójába és rezignáltan nyúl a kávéjáért, hogy újabbat kortyoljon belőle. Nem lehet, hogy már holnap van, ezt befejezte és inkább teázik egyet a férfival? Nem? Semmiképp? Akkor mindegy.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint