29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^ | Annus
offline
RPG hsz: 273
Összes hsz: 685
Írta: 2019. október 10. 10:48 | Link

Laura
Este van, este van
Felöltöztem


Megvallom őszintén, nem nagyon voltam éhes ma egész nap, viszont mivel otthon nincs senki, így persze én sem lehetek otthon, mert mi van, ha beüt a krach, aztán mire visszaérnek, jól meghalok. Rendben, ez így nincs kimondva, de ez a lényeg. Mivel Will itt van fent, és ügyel, Cath gyerekfelvigyáz, Jason pedig a barátnőjével van, ja és Denis meg elvan, mint a befőtt Walesben. Szóval se "anyám", se "apám", úgyhogy maradhattam fent a kastélyban.
És éhes vagyok. A plafont nézem hosszan, figyelem, ahogy a fák árnyékot vetnek, ahogy a szél játszik velük, egyik pillanatban még csak lengedeznek, a következőben már orkán erejűvé dagad a szél, és félő, hogy kidől a fa. Ez azonban nem segít azon, hogy éhes vagyok.
Talán az lett volna a legegyszerűbb, ha a Navinén belül maradok, de nekünk Brightmore-oknak nem szokásunk az egyszerű és könnyű utat járni, mindig kell valami csavar, valami nehezítés, hogy aztán rájöjjünk, hogy mennyire jó is harcolni a kilátástalanságban. Komolyan, egyre inkább érzem Denist a testvéremnek, és egyre inkább értem meg, hogy miért csinálja, amit csinál, még akkor is, ha egy nagyon nagy hülyének gondolom emiatt.
A hatalmas kardigánba csavarva magam lépegetek a gyér fénnyel megvilágított, éjszakai folyosókon, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy takarodó után mászkálni ezeken a szakaszokon, amíg el nem érek a konyháig. Már csak néhány manó van itt, akik közül egy oda is szalad hozzám.
- Nagyon éhes vagyok.
Mondom zavartan, mire felcsillannak a szemei, és az asztalhoz terel, hogy csak üljek le, ők hoznak mindent. A várakozás közben nézelődök, és a gyomrom kordul, amint az első finom illatok megérkeznek. Mindent meg tudnék most enni. Egy hét étvágytalanság után pedig mindent is meg fogok enni.
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 779
Összes hsz: 2697
Írta: 2019. október 11. 19:28 | Link

Annie

éjjeli őrjárat


Egy újabb nyugodt kis éjszakai bóklászás a kastélyban. Máskor annyira szoktam neki örülni, de most már alig várom, hogy eljussak végre az ágyamig. Hiába, nem sikerült még kipihennem azt az ominózus egész éjjel ébrenfekvést, amiben a minap részem volt. És még emellé bejött ugye a munka is, szóval már nagyon várom a hétvégét, amikor végre kipih…ó nem, dolgozom. Hát, pech. Akkor majd valamikor kipihenem magam. A lényeg, hogy most nagyon szeretnék már végezni mára az őrjárattal.
Lassan, csoszogó léptekkel haladok előre a kastélyban a rám bízott útvonalon, néha felkuncogok magamon. Már tényleg annyira a józan eszem határán vagyok, hogy simán képes vagyok röhögni azon, hogy úgy festek, mint egy zombi. Egy elmeháborodott zombi. Uniformisban, ami körülbelül úgy fest rajtam, mintha csak hirtelen magamra dobtam volna, nem foglalkozva a nyakkendővel, vagy hasonlókkal. És ez bizony így is van. Azon se lennék meglepve, ha a lábamon papucs lenne. Lehet, hogy az is van. Istenem, de fáradt vagyok.
Legalább eddig nem találkoztam senkivel se, még a többi prefivel sem. Tiszta szerencse, nekik is, meg nekem is. Nem hiszem, hogy képes lennék normális társalgásra jelenleg. De, már csak egy helyre kell benéznem: a konyhába. Belököm a vállammal az ajtót és bekukkantok, készen arra, hogy forduljak is vissza. Ám szokatlanul nagy odabenn a sürgölődés. Nem szokott ilyenkor ez lenni már, általában csak csendesen befejezik a másnapi dolgok előkészítését a manók és nyugovóra térnek. Nem pedig főznek. Mert most bizony főznek. Felsóhajtva lépek hát beljebb, mire páran felnéznek és ellépnek az asztaltól, így észreveszem, hogy mi is, vagyis ki is ennek nagy sürgés-forgás oka.
- Szia Annie! – köszönök rá a lányra mialatt az asztalhoz sétálok és nekitámaszkodom. Felismerem, persze hogy, sokszor szoktam látni, egymásra is köszönünk és megy mindenki tovább a maga dolgára. A gyomra felől érkező hangok alapján ez nem egy kis laza éjszakai nassolás. – Te aztán jó éhes lehetsz!
Fejemmel a sok finom falat felé biccentek, majd pár pillanatnyi töprengés után leülök vele szemben. Az addig rendben van, hogy kihágáson kaptam és nyilván meg kell büntetnem. De azért szívtelen nem vagyok, nem fogom elrángatni a kaja elől. A hozzám odasiető manóra pillantva csak megrázom a fejemet, ne is kérdezze, hogy kérek-e valamit. Párnát, takarót. Csupán ezeket, de azzal nem tudnak szolgálni.
Hozzászólásai ebben a témában
Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^ | Annus
offline
RPG hsz: 273
Összes hsz: 685
Írta: 2019. október 14. 12:31 | Link

Laura


Gondolom azok, akik általában itt vannak, értik a takarodó fogalmát. Pontosabban én is értem, csak valahogy elfelejtem. Otthon, ha éhes vagyok, kimegyek a szobámból, le a konyhába, és eszek. Itt viszont vannak szabályok, amiket esküszöm, hogy akaratomon kívül rúgok fel. Tényleg. Semmi szándékosság nincs a történetben, csak valahogy így sikerül.
Most is, mikor Laura, Thomas Laurája belép rájövök, hogy megint áthágtam egy szabályt. Tiszta rendbontó leszek itt a végén, és bár ez engem szórakoztat, tudom, hogy nem igazán helyes. Nem kellene szabályt áthágnom, és nem is szabályosan csinálom.
- Szia Laura!
Köszönök vissza mosolyogva, és azon tűnődöm, hogy talán nem kellene megemlítenem, hogy kilógtam, és amúgy meg kellene büntetnie. Lehet, hogy csak beszélgetünk egy jót, megismerjük egymást, elvégre Thomas mind a kettőnknek nagyon fontos, aztán eszek közben, ő is eszik, és elsétálunk aludni. Túl szép lenne tudom, és Jason mindig azt mondja, hogy "Csiperke, minden rosszban van valami jó." Igaza is van, mert ha most megbüntet, akkor is beszélgetünk és eszek. Végre éhes vagyok, ez a kedvenc részem.
- Igen, nagyon. Sajnos mindenki elutazott, így leadtak a kastélyba megőrzésre.
Mondjuk lehet, hogy szerencsésebb lett volna, ha Willéknél vagyok, vagy bármi, mert így most egyre inkább azt érzem, hogy lesz ennek még büntetés a végén, és eléggé azon kattog az agyam, hogy a Thomastól kapott büntit se csináltam meg, sőt, hogy nem is emlékszem arra, milyen bünti volt.
- Biztos, hogy nem vagy éhes? Egy csomó ételt hoztak nekem, szívesen adok.
Ajánlom fel, mert tényleg rengeteg, de az igazság az, hogy a rengeteg kaját én simán meg is tudom enni. Borzalmas vagyok, tudom.
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 779
Összes hsz: 2697
Írta: 2019. október 14. 19:06 | Link

Annie

éjjeli őrjárat


Vannak olyanok, akik élvezik azt élvezik a prefektusságban, hogy mászkálnak rendbontókra vadászva és azokat jól megbüntetik. Nos, az éjszakai mászkálást én is élvezem, azt hogy úgy látják, hogy példamutatóan viselkedem – szerintem ugyan nem, de engem nem kérdezett anno senki se erről – hát azt is. Na de a büntetés kiszabást már nem igazán. Sőt, én annak örülök ha nem találok senkit se a rám bízott helyeken. Most pechem van. És igen, így gondolom, hogy nekem van pechem, nem pedig szegény Annienek, aki csak enni szeretne. Gondolom én, végül is mi másért lenne a konyhában.
Visszamosolygok rá, bár egy kicsit furcsán hat ez nekem most. Nem kellene itt lennie, és ezt vagy nem tudja, vagy nem foglalkozik vele. Vagy nem tudom, tényleg nem tudom mire vélni azt, hogy rám mosolyog. Mindegy, majd kiderül, ha rátérek a kevésbé kellemes részére a dolognak. Terveim szerint ezt meg is tenném, rögtön azután, hogy válaszol a kijelentésemre, ám a szavai meghökkentenek.
- Megőrzésre? Hogyhogy? Nem lehetsz otthon egyedül? – árasztom el kérdésekkel majd bocsánatkérővé válik az arckifejezésem. Semmi közöm hozzá igazából, nem is értem, miért kérdezgetek én ennyit. De ha már mindenképpen kérdezni akarok, akkor meg miért ezeket? – Öhm, ez hogy függ össze azzal hogy úgy meg van terítve előtted, mintha hetek óta nem ettél volna?
Megrázom a fejemet, amikor felajánlja a sok ételt. Te jó ég, dehogy tudnék én ilyenkor enni! Jó, ez nem igaz mert tudnék, nyilván. Sőt, szoktam is tudni enni ilyenkor. Filmezés, vagy olvasás közbe vagy valami. De nem úgy, hogy hamarosan már az ágyamba leszek, és főleg nem valamiféle menüsort. Valami kis sima, egyszerűt, például ropit azt már inkább. Vagy popcornt, gumicukrot, pizzát, uh, kezdek rosszul lenni a kaja gondolatától is.
- Igazából pont mielőtt bejöttem volna fogyott el az utolsó falat a nagy zacskónyi mogyorós csókból, úgyhogy tele vagyok. Viszont … inni azt tudnék. Te kérsz esetleg valamit? – oké, ez lehet hogy fura, hiszen meg kellene büntetnem, ehelyett arról érdeklődöm, hogy nem szomjas-e esetleg. Szép kis prefektus vagyok, tudom. Az egyik manó már száguld is felém egy sárgadinnyés limonádéval, míg egy másik Annie válaszára vár. Belekortyolok az italomba, majd intek egyet a rengeteg étel felé, hogy csak rajta, lásson hozzá nyugodtan. Ráérek, ráérünk.
Hozzászólásai ebben a témában
Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^ | Annus
offline
RPG hsz: 273
Összes hsz: 685
Írta: 2019. október 20. 08:09 | Link

Laura


Vannak pletykák, amik úgy terjednek, mintha muszáj volna, ilyenek a lopott csókok, az ölelések, vagy egy-egy pillanatnál tovább tartó pillantás a másik fél felé. Aztán vannak azok a pletykák, amik tévesek, mint például, hogy megharapott egy vámpír, de nem végzett alapos munkát, ezért ilyen fehér és hideg a bőröm, meg tűnök el időről-időre, mégis érzem, hogy Laura őszintén érdeklődik, és nem azért kérdez, mert izgatja ez a badarság, mert valljuk be, ez az. Ha valóban így lenne, akkor nem itt lennék, hanem egy csomó kutató között, akik nem értenék a jelenséget, aki én lettem.
- Beteg vagyok, és a gyógyszerek miatt nem mindig van étvágyam. Néha úgy kell magamba erőszakolni az ételt, máskor meg falási rohamaim vannak. Ez eléggé kellemetlen, de ilyenkor mindig inkább eszek, mert lehet, hogy reggel már megint nem kell semmi.
És ha már itt vannak az ételek is, akkor el is kezdek enni, méghozzá egy darab rántott sajtot magában. Mindig ez az első, amihez hozzányúlok, ha evésről van szó, a sajt az én nagy szenvedélyem. Komolyan, szerintem engem el lehet adni, ha sajtról van szó. A hangom bájos, csevegő, nem szeretnék aggodalmat kelteni Laurában, sem senkiben igazából, mert pontosan emlékszem arra, hogy milyen volt az, amikor Thomasnak elmondtam, és azt nem szeretném, ha más is megtapasztalná, vagy én újra. Nem akarok riadalmat kelteni, felesleges volna, de ha már megkérdezte, természetesen őszintén válaszolok, nem szeretem az olyat, amikor valaki legyint és azt mondja: "Mindegy, hagyjuk".
- Nem ittam még sárgadinnyés limonádét, szóval én is azt.
Felelem lelkesen, és eszembe se jutott, hogy nem csak enni, de inni is kellene, igazán szerencsés vagyok, hogy Laura itt van. Elmosolyodva, pillantok fel rá, és lenyelve a falatot szólalok meg újra, mert nem kell félteni, azért eszek. Legalább teli hassal kapjak büntetőmunkát.
- Nagyon örülök, hogy Thomas ilyen kedves emberrel kezdett járni, mint te.
Utoljára módosította:Lorin Annie Brightmore, 2019. október 27. 13:37
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 779
Összes hsz: 2697
Írta: 2019. október 22. 20:33 | Link

Annie

éjjeli őrjárat


És pontosan ezek azok, amiket igyekszem meg sem hallani, nemhogy elhinni. A pletykák. Benne voltam már párban, hallottam elég vad dolgokat, a festmények hihetetlen dolgokat képesek kitalálni. Szóval a lényeg, hogy én ezekről ám nem tudok semmit sem. De ha tudnék sem nagyon foglalkoztatna a dolog. Amíg Annie nem mondaná, hogy félvámpír, hát én biztos nem tartanám annak.
- Oh, nem lehet egyszerű akkor. És mennyi ideig tart egy-egy ilyen koplalási időszak? Vagyis most mióta nem ettél már? – nem kezdem el a szokásos, sablonos szövegeket, hogy jaj de sajnálom meg hasonlók. Eleve nem úgy tűnik, hogy őt nagyon maga alá gyűrné a dolog, teljesen normálisan mondja ezt, szóval szerintem csak jó, ha én se aggályoskodom nagyon. Tapintatlan sem szeretnék lenni, hogy arról kérdezgessem mi baja van, ami miatt ilyen pocsék bogyókat kell szednie. Nem tartozik rám amúgy sem. Nem aggódom, viszont együttérző vagyok. Ha szeretné majd elmondja.
- Neeem? Nagyon fog ízleni szerintem. Az epres is klassz, de a sárgadinnyés! Az valami mennyei – kezdek el lelkendezni, majd egy bocsánatkérő mosolyt villantok rá. Hadartam, ilyenkor mindig hadarok. Annak meg határozottan örülök, hogy sikerült felhívni a lány figyelmét is a folyadékbevitelre, fontos ám. Bele is kortyolok az üdítőmbe, majd annyira megdöbbenek, hogy kis híján félre is nyelem az egészet. Csodálkozva meredek a lányra, mialatt kicsit félrebillentem a fejemet és a poharamban jégkockák jelennek meg. Erre meg mégis mit mondjak?
- Ö, kedves tőled, hogy ezt mondod – válaszolom végül. Örülök, hogy örül neki, meg minden, csak éppen magamról nem vagyok túl nagy véleménnyel. És zavarba hoz ezzel a kijelentéssel, hiszen nem is ismerem őt igazából. Thomas van jóban a lánnyal, ő ismeri … miért nekem mondja hát? – Én is örülök annak, hogy ti ilyen jóban vagytok.
Mosolyodom el finoman, bár kicsit félek tőle, hogy ez furán hangozhat. Pedig tényleg örülök ám, és nem olyan értelemben, hogy fú hát örülök, hogy ti csak barátok vagytok. Mármint nyilván annak is, jaj ez egyre kuszább. Még zavarosabb lenne minden, ha a lány tudná, hogy én féltékenységi rohamot kaptam miatta. De a lényeg a lényeg, hogy nagyon klassz dolog egy Thomas barátjának lenni. Ebben szerintem teljesen egyetértünk a rendbontó majszolgatóval.
Hozzászólásai ebben a témában
Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^ | Annus
offline
RPG hsz: 273
Összes hsz: 685
Írta: 2019. október 27. 13:54 | Link

Laura

- Ez csak pár napos, egy hete nem nagyon jön a vágy az evésre.
Mivel a pajzsmirigyem szinte már nem is működik, így nem nézek ki úgy, mint azok, akik ugyanezzel a betegséggel küzdenek, és ezért nagyon hálás vagyok, mert nagyon kellemetlen lenne mindig magyarázkodni, és ha mindig úgy néznének rám, mint valakire, aki bármelyik pillanatban meghalhat. Normális emberi külsőm van, és ez az egyik olyan dolog, amiért nagyon hálás vagyok. A hideg, nyirkos végtagjaim ehhez képest már szinte semmik. Tényleg, én már teljesen hozzájuk szoktam, és imádom, amikor például Denis vagy Jason felmelegítik őket.
- A legdurvább egy hónapig tartott. Akkor már tényleg úgy erőszakolták le a kaját a torkomon, meg én is azon voltam, hogy csak egy kicsit egyek, már az is jobb, mint a semmi. Aztán jött egy éjszaka, amikor annyira éhes lettem, hogy mindent kiettem a hűtőből.
Az nagyon kellemetlen volt, emlékszem, hogy már itt történt. Norina jött ki reggel, és én ott aludtam az asztalnál, Mia feje a combomon, és közben nyalogatta le a szaftot az ujjaimról. Mindent megettem, és még csak észre se vettem. Amikor felkeltem, akkor pedig nagyon éhes voltam. Örültem, hogy véget ért.
- Elhiszem, nagyon szeretem a sárgadinnyét.
Pillantok rá lelkesen, csillogó szemekkel. Mondjuk én mindent nagyon szeretek, szóval nem hiszem, hogy ezzel olyan nagy probléma lenne. Jó, a tökfőzelék kizárva, de a rántott tök minden mennyiségben.
- Én is. Nagyon szeretem Thomas-t, olyan nagyon szép a lelke, hogy ilyennel szerintem még nem is találkoztam életemben. Reméltem, hogy egy nap lesz egy kedves barátnője.
Engem annyira nem zavar a dolog, hogy ilyenekről beszélgessek, a Payne családban is elég sok mindent meghallgattam már, szóval nem hiszem, hogy ez zavarbaejtő téma lenne, na igen, az ilyeneket meg kellene tanulnom.
- Hmmm... ez tényleg nagyon finom!
Elégedetten kortyolok még egyet, mielőtt letenném, és visszatérnék az evéshez. Mert hát ez itt rengeteg kaja.
- Nem zavar, hogy bentlakós vagy? Furcsa lehet ilyen sokáig távol lenni a családodtól.
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 779
Összes hsz: 2697
Írta: 2019. október 28. 10:18 | Link

Annie

éjjeli őrjárat


Felhúzom a szemöldököm a szavait hallva. Egy hete? De hát az rengeteg! Az nem pár nap! Te jó ég, egy hónap?
- Jézusom, az nagyon durva! Egy hónapig? És nem lehetne valamiféle másmilyen gyógyszerre váltani? Aminek nincs ennyire brutális mellékhatása? – kérdezek vissza teljesen elhűlve, de amint végigmondom már tudom, hogy butaságot kérdeztem. Nyilván végigpróbáltak már mindent és ez lehetett a legkisebb rossz. – Mióta kell szedned gyógyszereket?
Egy újabb kérdést teszek fel csendesen, majd szinte rögtön tovább is lépek a következő témára, jelezve, hogy nyugodtan ignorálhatja a kérdést ha nem szeretne felelni. A kaja meg teljesen jónak tűnő téma.
- A kedvenc nyári gyümölcsöm – árulom el neki mosolyogva. Nem vagyok nagyon válogatós szerintem, így hirtelen nem is nagyon jut eszembe olyan, amit nem szeretek. A borscs na azt nem, az tuti. Meg a tejes teát sem. És tudom, hogy van még más is, de így tele pocakkal nem megy a gondolkodás.
- Igen, ő nagyon különleges ember. Úgy voltam vele mindig is, hogy örültem annak ha boldog, és reméltem, remélem hogy bárhova is sodorja az élet, mindig az lesz. Álmomban sem mertem volna gondolni, hogy ő majd pont velem szeretne együtt lenni – elpirulok a monológom után, nem szoktam én csak így csacsogni ilyenekről. Ettől függetlenül persze minden szavam igaz. Mindenesetre lehet, hogy nem kellett volna így rázúdítani ezeket a lányra. - Bocsánat.
Nagyokat kortyolok inkább az innivalómból és figyelem, ahogy a lány módszeresen pusztítja el a finom falatokat. Nem vagyok éhes egyáltalán, de olyan jóízűen eszik, hogy elgondolkozom azon becsatlakozzam-e. Bár nem lenne jó ötlet.
- Öhm, de, zavar. És nem furcsa – felelem szűkszavúan a meglepődés miatt. Nem gond egyáltalán, hogy ilyet kérdez, csak nem számítottam hasonlóra. Könnyed kis csevejre gondoltam, nem pedig egy olyan témára, ami minden csak nem könnyed, az én esetemben legalábbis. Sóhajtok egy nagyot, majd rövidítve elmagyarázom neki a helyzetet.
- Nem igazán állunk közel egymáshoz a szüleimmel. Ha tehettem haza se mentem a szünetekben például. Ők most épp egy költözés küszöbén vannak, én azonban nem megyek velük. Már nagykorú vagyok, szóval keresek magamnak saját helyet a faluban. A bentlakás nem annyira rossz egyébként, bár a saját szoba után osztozkodni a birodalmadon mással … na az nem egyszerű – miközben beszélek ide-oda pörgetem a kezemben a poharat, hiába nem igazán tudok nyugton lenni. A gond viszont az, hogy ez az egész bentlakásosdi felvet egy kérdést bennem, amit még csak megpendíteni sem akartam egy jó darabig. Félrebillentem hát a fejemet és kedves ámde szigorú arccal nézek Anniere. Legalábbis remélem hogy szigorúan, még az is lehet, hogy totál mókásan festek.
- Te sosem akartál bennlakásos lenni? És, az nem rossz, hogy majd még vissza kell bandukolnod a faluba? Ilyen késő éjszaka …
Hozzászólásai ebben a témában
Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^ | Annus
offline
RPG hsz: 273
Összes hsz: 685
Írta: 2019. november 1. 09:49 | Link

Laura

Hirtelen egyetlen válasz jut eszembe erre a kérdésre, mégpedig az, hogy: "ez bonyolult", viszont nem szeretem, ha ezt mondják az emberek, én sem nagyon használom, ezért is szorítom össze picit jobban az ajkaimat, és az elsőre csak megrázom aprót a fejem, mert tényleg nem lenne egyszerű elmagyarázni azt, hogy mi minden van ezzel a dologgal.
- Születésem óta. Egy kicsit kusza a dolog, mert először nem hitték, hogy megérem a hajnalt, aztán a másnapot, aztán a hetet, hónapot, évet, és most itt vagyok, mint végzős diák. Elég nagy adag küzdőszellemet kaptam.
Könnyedén beszélek erről, hiszen ez a múlt, elmúlt, és most a jelen van. Néha vannak rossz napjaim, tudom, de amióta találkoztam vele, a gyönyörűséggel, ott a csónakháznál, azóta már a rossz napjaim is jók, mert egyszerűen tudom, hogy az út végén ő vár majd, hogy ő a végzetem, ő teljesíti be a sorsom, és megnyugodtam. Vele rendben lesz ez a dolog, azt hiszem.
Tudom, mások irtóznak a halál gondolatától, de én olyan sokszor néztem már szembe vele, hogy egyszerűen nem érzek semmit, amikor felmerül hogy akár meg is halhatok, sőt, a találkozás óta, teljes a nyugalom. Félek bevallani, de hiányzik az az érzés, amit akkor és ott átéltem. Ez persze jobb, ha titok marad, ahogy a környezetemet ismerem, ők nem értenének meg úgy, ahogy ő.
- Nekem is nagyon tetszik az íze, nem is értem, hogy miért nem kóstoltam eddig.
Az viszont biztos, hogy jövő nyáron rengeteget fogok enni, mert ez nagyon finom. Szeretem a finom ízeket, így jól bele is vésem az elmémbe, hogy majd mondanom kell az otthoniaknak, hogy sűrűbben szeretnék ilyet enni. Nagyon rendesek velem, bármit kérek, megkóstolhatom, kipróbálhatom, és már nem hiszem, hogy a betegségem miatt. Kicsit azt hiszem, átalakultak az otthoni szerepek, és olyan vagyok ott, mint egy testvér, mindenki vigyáz rám. Én pedig ezt imádom, hogy egy ilyen nagy család tagja lehetek.
- Miért kérsz bocsánatot?
Amíg mesél, addig akaratlanul is mosolyra húzódik a szám, annyira kedves, és olyan szépen beszél Thomasról, hogy nem értem, miért kér bocsánatot, hiszen látszik rajta, hogy minden szava igaz, hogy tényleg így érez, és tudom, ilyenkor mindenki azt mondja, hogy legyenek együtt sokáig vagy örökre, de ez nagyon nagy nyomás, így csak magamban kívánom. Jelenleg nem nagyon hiszem, hogy ők ketten bármin is össze tudnának veszni annyira, hogy különváljanak egymástól, szerintem ők igazán összeillenek, jobban, mint mások, bárki akiket ismerek.
- Fizetik nekem is a kollégiumot, de jobb így, mert ha rosszul vagyok, akkor van olyan ember a közelemben, aki tud segíteni. Esténként pedig el tudok menni Jasonnel kutyát sétáltatni, meg bármikor ehetek sütit a cukrászdában, és bármikor találkozhatok a testvéremmel. Ő már egyetemista, így nem jöhet be a suliba, és nem szeretnék hónapokig nélküle lenni. Mindig értem jön valaki, ha sokáig maradok, vagy mindig van valaki, akivel hazamehetek, csak ilyenkor nem, amikor nincs otthon senki.
Ez ritka, de megesik, szóval itt is biztonságban vagyok, meg ha jól tudom, most Will van a gyengélkedőn, de már nem csak magántanuló vagyok, most már bejárok iskolába, így nem kötelező a gyengélkedő hátsó ágyán aludnom.
- A faluban van pár társasház, biztos vannak kiadó szobák is. Én ott kezdeném a keresgélést, mert azok elég jók, de mégis olcsók lehetnek, és ott tuti, hogy saját szobád lenne.
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 779
Összes hsz: 2697
Írta: 2019. november 1. 20:00 | Link

Annie

éjjeli őrjárat


Tökéletesen jól elfogadnám azt a választ is, sőt a szájösszeszorítás is már egy reakció a számomra, innentől kezdve én már vissza is vonulok a témától, fel sem hoznám többet meg semmi. Viszont úgy tűnik Annienek csupán némi gondolkodási időre van szüksége és válaszol.
Figyelmesen hallgatom, ám nem tudom leplezni az átsuhanó meglepődést az arcomon. Fogalmam sem volt erről, de hát ugye mégis honnan is lehetett volna? Nem sajnálkozom, ilyesminek jelét sem adom, pedig nem lehetett egyszerű neki. Tudni, hogy ki tudja meddig élhet – oké, ez mondjuk mindenkire igaz - , tudni hogy az orvosok szerint már rég nem lenne köztünk. Ami viszont látszik rajtam nagyon az az elismerés. Hogy mindezeket tudva sem adta meg magát a betegségnek, nem törődött bele, hanem küzd és harcol. És él.
- Hát, csak folytasd tovább az orvosok véleményének megcáfolását. Mondjuk úgy 90-100 éves korodig, mert hát … - torpanok meg egy kicsit majd végül úgy döntök, hogy kimondom azt, ami az eszembe jutott. Csak őszintén, nem számít, hogy nem ismerem úgy igazán. Legfeljebb majd kínosan pislogunk a másikra és gyorsan témát váltunk. - … szóval fantasztikus vagy.
Amit amúgy is megteszünk, a finomabbnál finomabb gyümölcsökre terelve a szót. Iszom is tovább a limonádémat, jóízűen hümmögve minden korty után.
- Tényleg? Még soha nem ettél sárgadinnyét? Na, hát akkor majd jövőre ezt orvosoljuk – bólogatok határozottan. Így is finom, de úgy, hát valami isteni. A kérdéseim inkább csak a meglepődés miatt csúsznak ki a számon, hiszen igazából nincsen abban semmi sem, ha az ember nem kóstolta végig a világ összes gyümölcsét, zöldségét, ételét. Sőt, általában nem teszik ugyebár.
- Hát, mert nem hiszem hogy azt szeretnéd hallgatni, ahogy fülig szerelmes kamaszlány módjára áradozom róla meg ilyesmi – mondom egy picit lesütve a szememet. Meg mert picit furcsa Thomasról beszélgetni a lánnyal. A lánnyal, akire féltékeny voltam. Nem sokáig tartott a dolog, csupán éveknek tűnő hosszú percekig és letisztáztuk anno, és azóta se jött elő, egyszer se éreztem magam furcsán vagy kellemetlenül ha Annie neve felmerült. Ám picit mindig is szégyelltem magam ezért a butaságért. Sőt, jelenleg is ezt teszem.
Érthetőek az okok, ami miatt nem a suliban lakik, bár teljesen átérezni nem tudom. Mindig egyedül voltam, még amikor otthon laktam apuékkal, akkor is. És azt gondolná az ember, hogy most, hogy elkerültem onnan boldog vagyok, hogy végre körbevesznek emberek, velem egykorúak, hozzám hasonlóak. És mégsem teljesen. Örülök, de a nap végén visszavonulni a kis saját helyedre, hát az fantasztikus. Talán ha nem az lenne, hogy osztozni kell a szobákon, akkor nem is akarnék elköltözni a kastélyból. De nem így van.
- Jó lehet, hogy ilyen sokan törődnek veled, meg hogy mindig van valaki, akire tudsz számítani – válaszolom végül őszintén. Tényleg az lehet, szerencsés a lány. És pontosan ez az, ami a fejemben van ha meghallom azt a szót, hogy család. Ennek így kell lennie, így kell működnie.  És nagyon jó, hogy az övé ilyen támogató. – Ó, akkor lehet hogy majd néha összefutunk a faluban. De amúgy inkább lakást szeretnék. Tudod, nem csak egy szobát, hanem rendesen mindent, konyhát, fürdőt. Nem lenne újdonság magamról gondoskodni teljesen. És tuti, hogy nem botlok bele senkibe, amint éppen befoglalja a tűzhelyet előlem meg ilyenek. Na meg a sárkányleopárdom sem éppen egyszerű eset – finoman fogalmazva. Nehezen fogad el új embereket körülöttem, árgus szemmel figyel mindenkit, aki szerinte közel merészkedik hozzám. Úgyhogy, jobb a békesség. És bármennyire is ódzkodok attól, hogy felhozzam a dolgot, de sajnos kénytelen leszek.
- Annie, azt ugye tudod, hogy nem lenne szabad ilyenkor itt lenned? – kérdezek rá szomorkásan. Nem akarom megbüntetni, de szó nélkül sem engedhetem el. Amíg kitalálom, hogy mi is legyen addig is megtudakolom, hogy egyáltalán tisztában van-e azzal, hogy szabályt szeg.
Hozzászólásai ebben a témában
Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^ | Annus
offline
RPG hsz: 273
Összes hsz: 685
Írta: 2019. november 5. 11:53 | Link

Laura


Valóban nem jutok szóhoz attól, amit mond, és csak pillogok rá, mint akire sóbálvány átkot küldtek rá, és nem tudom, hogy mit is mondhatnék, mert ennyire szépet nekem még nem mondtak. Jó, ez így ebben a formában nem igaz, mert volt, aki mondott, Denis is, Jason is, Will is, Cath is, csak ez most így Laurától nagyon, sőt elképesztően jól esik.
Az a helyzet, hogy amióta tudom, hogy ő Thomas barátnője, van bennem egy kis megfelelési kényszer az irányába, hiszen a legjobb barátommal egy nagyon szoros köteléket épít ki szépen lassan, én pedig nem akarok se az elefánt lenni, se az, aki miatt elhanyagoltnak érzi magát, vagy akinek a társaságában nem szívesen van. Már nem ismeretlen számomra ez a terep, hiszen én eleve egy családhoz költöztem, ahol házas emberek voltak, ráadásul Norina a második babáját várta. Aztán ott vannak a bátyámék, akiknek gyakorlatilag a kapcsolatuk jó részét, mint szereplő követtem végig. Szóval tudom, hogy működik ez, és most tényleg csak a tudásomra és a külsősként megélt tapasztalataimra tudok hagyatkozni, hiszen én magam nem hiszem, hogy ezt valaha igazán át fogom élni. Nem azért, mert ne lenne kivel, hanem mert saját magamnak állítok gátat. Nem akarok teher lenni még egy ember nyakán, így is néha soknak érzem magam.
- Köszönöm.
Végül csak ennyit tudtam kimondani, csendesen, de nagyon széles mosollyal, és csillogó szemekkel, elpirulva. Látszik rajtam, hogy hálás vagyok neki, amiért ezt mondta. Nem vagyok túl jó a megköszönésben, mindig szörnyen zavarban vagyok, amikor ilyeneket kapok. Pedig a randim után már igazán nem kellene zavarban lennem.
- Nem, soha. Tényleg nem tudom, hogy miért, mert isteni, és szerintem ezt más is szeretné.
Teljes a döbbenetem, mert nagyon finom és biztos vagyok benne, hogy mint gyümölcs, magában is megállja a helyét, lédús és isteni. Szóval nagyon fogom győzködni az otthoniakat, hogy vegyünk, amint szezonja kezdődik. Jól el is raktározom az elmémbe, hogy ne felejtsem el majd mondani, hogy szeretnék majd nyáron enni.
- Szeretem a kamaszos szerelmes történeteket. Az az igazság, hogy meséket írok a szabadidőmben meg fülbevalókat készítek. Csinálok majd neked is!
Lelkesen összedörzsölöm a tenyerem, mert ha valamiben jó vagyok, akkor azok a fülbevalók. Nagyon szeretem őket csinálni, órákat el tudok szöszölni azzal, hogy kitaláljam, annak, akinek csinálom, mi áll jól. Az új hobbim pedig a karkötők, de ott még csak részeredményeim vannak, Denisnek és Jasonnek csináltam egyet-egyet, meg Willnek csinálok most. De még gyakorolnom kell sokat, hogy azt merjem mondani, másnak is csinálnék.
- Na szóval, meséket szoktam írni, és azok is tele van szerelmes történetekkel, szeretem őket.
Persze most még csak a fióknak írok, de azt mondták, hogy meg kéne próbálni a kiadatásukat. Annyira nem hiszek még magamban, hogy ez lelkesítsen, szóval még ellenkezek eléggé rendesen a dolog ellen. A múltkor össze is vesztünk, amikor azt mondtam, hogy ha meghalok, akkor azt csinálnak, amit akarnak. ez persze nem igazán nyerte el a tetszésüket, ami valahogy jogos. De akkor is, jogom van eldönteni, hogy vagyok-e szerintem olyan szinten, hogy azt más is olvashatja, vagy sem.
- Fogalmam sincs, hogy mivel érdemeltem ki.
Tényleg nem. Emlékszem, amikor ideértem, elmentem az első emberhez, akiről tudtam, hogy tudna segíteni, hiszen a patikában dolgozott, de elkergetett, és aurorokat akart hívni rám, én pedig csak bolyongtam, és valahogy pont egy olyan ház előtt fáradtam el, ahol a falu doktora lakik. Mi ez, ha nem csoda? Ilyen véletlenek csak úgy nem történnek. Akkor még dolgom volt, és azt hiszem, még most is van valami dolgom, mert bármennyire is készen álltam arra, hogy a halál elragadjon, végül nem vitt magával. Pedig felkészültem rá, tényleg, nem ellenkeztem, nem könyörögtem, és mégis, eljött a hajnal majd el is múlt, nap nap után következett, és most nem tudom, hogy miért, de még mindig itt vagyok. Még nem végeztem a földön.
- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Én elképzelni sem tudom, hogy milyen lehet egyedül élni. Nagyon felnőttes. Vezetni egy háztartást, befizetni a számlákat, meg mindent magad csinálni. Nagyon bátor vagy, hogy erre vállalkoztál, nagyon remélem, hogy megtalálod azt a helyet, ami megfelelő lesz erre a kalandra.
Egyedül élni! Nem semmi! Én biztos, hogy nem tudnék ennyire bátor lenni. Ő meg, ahogy látom, el is határozott már mindent. Most tudom, hogy vannak eladó meg bérelhető házak is a faluban, megírta az Edictum is, szóval szerintem sikerrel fog járni. A kérdése után felpillantok rá bűnbánó mosollyal, és aprót bólintok is, mint egy rossz gyerek.
- Igen, tudom. Thomas is megbüntetett a múltkor.
Csak én még nem teljesítettem, de lehet ezt ki kellene hagynom a nagy dicsekvésből, így inkább jól be is fogom a lepénylesőmet.
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 779
Összes hsz: 2697
Írta: 2019. november 7. 18:40 | Link

Annie

éjjeli őrjárat


Minden bizonnyal eléggé szokatlan, hogy ilyeneket mondok egy lánynak, akit tulajdonképpen nem is ismerek. A festményeknek biztos meg lenne a magyarázatuk rá, például, hogy mivel a barátom egyik kedves ismerőse, ezért én is igyekszek jó viszonyt ápolni vele, mert … hát fogalmam sincs miért. Hiszen csak azért mert ők ketten jóban vannak, nekünk még nem kötelező. Persze az az ideális, ha nem fúj senki senkire, hanem béke és nyugalom van és nem szakad ki tudja hányfelé Thomas. De engem nem ez mozgat. Kedves vagyok Annievel, mert … hát saját maga miatt. Az, hogy jóban vannak Thomasszal az tök jó dolog, nem szeretném, ha ez megváltozna, főleg nem miattam. Igen, tudom, féltékeny voltam a lányra, de az csak egy pillanatnyi butaság volt, teljesen alaptalan, ezt már akkor is éreztem és tudtam, hogy túlreagáltam a dolgot. Összenőve amúgy sem vagyunk a fiúval, meg amúgy is, Thomas mindenkire tud megfelelő mennyiségű időt szánni. Nem hinném, hogy bármelyik ismerőse elhanyagoltnak érezné magát.
Egy aprót biccentek csak jelezve, hogy hallottam ahogy megköszöni, és főleg azért, mert látom, hogy ő sincs oda az ilyen kedves szavakért. Vagyis nem tudja hova tenni őket, zavarba jön tőlük. Ismerős, mintha magamat látnám.
- Miből csinálsz fülbevalót? – kérdezek vissza rögtön érdeklődve. A szerelmes sztorikra nem igazán tudok reagálni, olvastam én is párat, de mindig csak elszomorodtam tőlük. Meg amúgy is, a harmadik után az ember már keni vágja a koreográfiát úgymond. Mint a katasztrófafilmekét is. – És el is lehet olvasni ezeket a meséidet? – lehetséges, hogy Annie más szemszögből, más megvilágosításból írja őket, érdekes lehetne bepillantást nyerni az ő világába. Már ha nem hozom nagyon zavarba megint azzal, hogy kifejezem, hogy elolvasnám szívesen az irományait. Imádok olvasni, még jó hogy elolvasnám.
Hümmögök csupán egyet, hiszen ha ő nem tudja mivel érdemelte ki, és zavarba jön attól, ha én pozitív véleményt alkotok – márpedig zavarba jönne most is - , akkor inkább jobb meg sem szólalni. Mellesleg a véletlenek azok, amikben egyáltalán nem hiszek. Minden valamilyen okkal történik, pont akkor, pont úgy. Nem próbálom meg kibogozni, hogy ugyan miért, nem is tudnám szerintem, és csak a fejem fájdulna meg. Na meg, hol van nekem arra időm, hogy ezeken agyaljak?!
- Nem újdonság ezeket csinálni, fogalmazzunk így. Annyi, hogy a pénzt nem én kerestem meg rá eddig, a többi az viszont stimmelt. Nem nagy bátorság hát megint ugyanezt csinálni. De amúgy meg, nem leszek egyedül. A mindenlében kanál macsekom is jön velem, mellette pedig nem lehet unatkozni – árulom el neki vigyorogva. Nem tartom magam bátornak emiatt, és igen, elhatároztam. Megszoktam már, hogy egyedül oldok meg mindent, így sajnos sokszor van az, hogy ha van egy probléma akkor én azonnal elkezdek megoldást keresgélni rá, ahelyett, hogy például az első pillanattól kezdve megosszam az egészet valakivel, amivel lekerülne pár kövecske a vállamról.
Most viszont csak nem akar enyhülni az a súly, főleg, ahogy kiderül, hogy Annie tisztában van azzal, hogy szabályt szeg. Sóhajtok egy nagyot, aztán picit elkerekedik a szemem, ahogy eljut a tudatomig, hogy büntit is kapott, méghozzá Thomastól.
- Ne haragudj, de … én is meg foglak – prefektusok gyöngye vagyok, bocsánatot kérek azért, mert büntetőmunkára fogom a lányt. Ez a dolgom! És mégis én érzem magam vacakul azért, mert megteszem. Még mielőtt azonban még tovább növelném a lelkiismeret furdalásomat eszembe jut egy egész jónak tűnő megoldás. – Hm, arra gondoltam, hogy nem kéne szegény manókra hagyni az elmosogatást, így is dolgoznak éppen eleget. Szóval ha belaktál teljesen, és kifújtad magad, akkor besegíthetnél nekik, varázslat nélkül. Itt maradok veled, segítek ööö edényt szárítani – kérdőn nézek a lányra, ugyanis bármilyen hihetetlen, de tényleg érdekel, hogy megfelel-e ez neki. És vajon leesik-e neki, hogy bár megbüntetem, de tulajdonképpen segítek is neki és együtt csináljuk?
Hozzászólásai ebben a témában
Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^ | Annus
offline
RPG hsz: 273
Összes hsz: 685
Írta: 2019. november 18. 13:40 | Link

Laura


- Van Pesten több bolt is, ahol lehet kapni alapanyagokat. Havonta egyszer-kétszer Cath elvisz, és akkor vásárolunk egy csomó mindent, mert mindig változik a kínálat. Van most otthon egy egész polcom, ami tele van az alapanyagokkal. Mindig dolgozok legalább két-három darabon.
Sosem tudok csak egyre koncentrálni, mert mindig jön egy kis ihlet, jön egy lehetőség, kipróbálom, elszöszölgetem azt a lehetőséget, ha jó, akkor megtartom, ha nem, akkor szétbontom. Nem halmozom őket, mindegyik egyedi és különleges, sosincs két egyforma, ebben biztos vagyok, hiszen minden művet dokumentálok, és mindegyik, ami elkészül, az alapján készül, amilyen a személy, akinek készítem. Hiába csináltam többet Ariananak vagy Helenának, az éppen aktuális érzelmeik és megnyilatkozásaik alapján csinálom őket, így sosem lesznek egyformák. Részletes rajzokat csinálok, így amikor az állapotom nem teszi lehetővé, hogy utazzak, akkor Cath simán meg tudja venni, amit szeretnék. De mostanában, lekopogom, mindig jelen tudtam lenni az ilyen eseményeknél, és remélem, hogy ez a jövőben is így marad.
- Próbáltam gyurmából is, de nem igazán jött össze, nem tudok annyi ideig előre hajolni, meg olyan sokáig koncentrálni, szóval maradtak ezek a kis darabok, amikkel lassan is lehet haladni, mert nem lesz bajuk.
Nem száradnak ki, meg semmi ilyen vész, szóval simán használhatom őket anélkül, hogy tönkremennének, és ez tényleg csak hobbi, szóval nem megrendelésre csinálom, hanem ajándéknak, és amikor készen vagyok velük, akkor adom oda őket, semmi ünnepet megvárós nincs a dologban.
- Hű, még senki sem olvasta el a meséimet.
Vallom be szégyenlősen, mert még senki sem kérdezte meg, hogy elolvashatja-e őket. A fióknak írok, és nem tudom, hogy jó vagyok-e. A mappa tetején van egy kis levél, amire azt írtam, hogy ha meghalok, és úgy gondolja a mappa megtalálója, hogy jók a mesék, akkor adassa ki, és a bevételből támogasson beteg gyerekeket, hogy minél több ideig lehessenek a családjukkal. Nincs is csodálatosabb, mint a tervezettnél jóval tovább a családoddal lenni.
- De ha szeretnéd, szívesen megmutatok párat, a kedvenceimet.
Mert persze minden írásomat szeretem, csak van, akik közelebb állnak picit a szívemhez, míg a többieket csak simán szeretem. És van, akit annyira nem, de azért persze megtartottam, mert nem tudhatom, hogy annak, aki majd megtalálja a mappát, mi lesz a véleménye. Lehet, hogy neki éppen az lesz a kedvence, amit annyira én nem kedveltem.
- Akkor is bátor vagy.
Szerintem mindenki az, aki a saját útjára lép. Én is bátornak tartottam magam, amikor anno úgy döntöttem, hogy elindulok az úton, hogy megkeressem a testvéremet. Sokat küzdöttem, de végigcsináltam, és most az a célom, hogy Denis mellett tudjak maradni, míg csak el nem jön értem a halál. A múltkor láttam már az arcát, és furcsa, de valahogy többre vágyok belőle.
- Tudom, és semmi baj, nem lenne szabad itt lennem.
De inkább a büntetés, mint az, hogy ne egyek, szóval simán bevállalom én, mert tele pocakkal jobban jön az álom.
- Ez egy elég jó büntetés, igazából csinálhatjuk is. Vagyis, csinálom én, te csak felügyeled, hogy nem szökök-e el a bünti elől.
Nem baj, szeretek mosogatni, mert a meleg víz megnyugtat és ellazít, szóval simán elmosogatom én az összes koszos tányért is. De persze most már csak a sajátjaim vannak, így szépen fel is kelek, összepakolom a cuccaimat, hogy aztán a mosogató felé vegyem az irányt, és ha Laura benne van, nekiálljak a hadműveletnek.  
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 779
Összes hsz: 2697
Írta: 2019. november 20. 19:01 | Link

Annie

éjjeli őrjárat


Bólogatva hallgatom arról, hogy szokta beszerezni az ékszerekhez a dolgokat. Nem tudja ugyan a lány, de ezzel a témával alaposan beletrafált a dolgokba. Én ugyan ásványokból csináltam mindenfélét, gyógyító célzattal ugyebár, de van némi hasonlóság azért. És már évek óta nem foglalkozom vele. De attól még nagyon szívesen hallgatok másokat ilyesmikről beszélni.
- Gyurmából? Érdekes! Olyat még nem is láttam szerintem – szökik fel a szemöldököm meglepődésemben. Majd rögtön be is dobok egy kérdést. – Csak úgy csinálod ezeket, az alapján, hogy mikor milyen kedved van, vagy egy adott személynek valami alapján?
Rögtön bocsánatkérővé válnak a vonásaim. Még nem olvasta őket senki? Biztos, hogy nem gond akkor, hogy én felhoztam azt hogy esetleg megmutatná-e nekem azokat? Végül is kije vagyok én a lánynak? Senkije. Nyilván ha valakinek meg szeretné mutatni, akkor nem nekem tenné. Ám mielőtt még megszólalhatnék már meg is nyugtat.
- De csak ha tényleg nem gond neked – teszem azért még hozzá. Nyugodtan mondhatja azt, hogy bocs de nem. Teljesen megérteném és elfogadnám. Még rosszul sem esne.  Elmosolyodom viszont azon, hogy bátornak tart, mert a saját lábamra állok. Lehet, hogy igaza van, viszont nem újkeletű a dolog. Már rég meg kellett tennem ezt a lépést. Réges régen, és igen, kellett. Ez a mostani ez szinte semmiség. Főleg, hogy most áll is mellettem valaki, akire számíthatok. Azért ez eléggé dob az egészen. Mert nem egyedül csinálom végig, Thomas mellettem van, és támogat. Mindenben.
Kivéve most ebben, pedig nagyon örülnék neki, ha itt lenne most, és nem kellene egyedül kínlódnom azzal, hogy azt csinálom, ami a dolgom. Történetesen, hogy büntetést osztok ki Annienek, amiért tilosban járt. Több oka van ennek a diszkomfort érzésnek, legfőképp azonban az, hogy napok óta nem evett a háztársam semmit, a betegsége miatt. Végre-valahára most van étvágya és eszik. Erre meg kell büntetnem érte. Ez egyáltalán nem igazság.
- Nem tudsz esetleg beszélni a házvezetővel? Hogy kaphass valamiféle engedélyt takarodó után a konyhában tartózkodni és enni? – teszem fel talán életem leghülyébb kérdéseit. De komolyan, én simán engedélyezném ám neki a körülményekre való tekintettel. Hiszen ő nem azért van kinn, mert csínytevő, vagy szabályszegő. Ez az eset teljesen más. Azonban nem engedhetem el figyelmeztetéssel, mert már kapott büntit. Furán venné ki magát. Jobb ötletem nem lévén bedobtam hát a közös mosogatást. Izé, hogy ő itt elmosogat előttem na.
- Meg tudunk közbe beszélgetni is még – teszem hozzá, amikor beleegyezik a mosogatásba. Sőt, már el is indul. Gyorsan a nyomába szegődök az egy szem poharammal, és meggyőzöm a manókat, hogy tényleg nem kell segíteniük, menjenek pihenjenek csak le, mi majd megoldjuk a dolgot.
- A vizes részét meg a szárítást azt bízd csak rám – mondom gyorsan, majd a semmiből vizet idézek elő, egyenesen a mosogatóban lévő koszos edényekre folyatva. Egyrészt ez így jóval halkabb, másrészt meg a hőfok beállításával sem kell vacakolni, harmadrészt meg én is csinálok valamit. Bár, ahogy elmossa az első tányért, már nyúlok is a másik szivacsért, hogy beszálljak én is. Gyorsabban haladunk na. – Vissza kísérjelek utána, nehogy más is elkapjon?
Hozzászólásai ebben a témában
Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^ | Annus
offline
RPG hsz: 273
Összes hsz: 685
Írta: 2019. december 7. 08:16 | Link

Laura


- Mindig szeretem személyekhez társítani őket, illetve, amikor magamnak csinálok fülbevalókat, akkor mindig egy érzelmi emléket készítek. Történik velem valami, ami vagy jó vagy rossz hatással van rám, és én ezt igazából egy fülbevalóval reagálom le.
Sok fülbevalóm van, emlékszem mindegyik történetére, hogy miért éppen azok a színek, formák, anyagok kerültek bele, de amikor hordom őket, akkor képes vagyok ettől függetleníteni magam, és bár emlékeztet, mégis, tudok neki aznapra új szerepet adni. De az alap sosem változik, sosem lennék rá képes, hogy egy emléket megmásítsak.
- Nekem a gyurmás nagyon macera, de vannak olyan érszerei Cathnek, amik gyurmából készültek, majd elkérem őket, és akkor megmutatom. Nagyon mókásak, sütemények, fánkok, világító tökök.
Ő csak a Denis előtti tinikorának nevezi azokat az ékszereket, mert kérdeztem, hogy miért nem viseli őket, amikor annyira mókásak, de azt mondta, hogy olyan sokat változott az évek alatt, hogy már nincs hozzájuk úgy kedve, mint régen, de szereti őket, ezért tette el.
- Egyáltalán nem, sőt, jól is jönne, ha véleményeznéd.
Azért valljuk be, az emberrel a környezete mindig elfogultabb. Mindig próbálják biztatni, még akkor is, amikor nem igazán kellene, hogy folytassa, és bár a saját hibáiból tanul az ember, azért egy független kritikus sokkal több mindent tud mondani. Bár továbbra is tartom magam, hogy ha ezt valaki szeretné nyomtatásban látni, és érdemes lenne velük tovább menni, akkor azt csak a halálom után tegye meg, mert én nem tudnék akkora mennyiségű vélemény nyilvánítással mit kezdeni, de ha egy független ember azt mondaná, hogy jó, akkor azért kicsit megnyugodna a lelkem.
- Nem nagyon szeretnék kirívó lenni, így is eléggé eltérek az átlagtól.
Pillantok fel rá egy kínos mosollyal, mert tényleg ez van. Sokan mondják, hogy nem kell átlagosnak lenni, de azért van az az élethelyzet, amikor azt kívánod, hogy bár inkább az átlaghoz tartoznál. Valahol ez is az, hogy nem akarom, hogy észrevegyenek. Az pedig, hogy el kell mosogatnom, nem okoz nagy problémát, én nem olyan finomkodó kisasszonyka vagyok, aki még nem látott közelről szivacsot, ezért neki is állok a tevékenységnek.
- Hú, ez nagyon király. Várj, te is elemi mágus vagy? Felismerem őket, a testvérem Denis is az, csak ő tűz és levegő. Dimágus, eléggé ritka, nem volt könnyű megszoknia.
De nagyon tetszik, főleg a pyromágia, mert olyan jól fel tud melegíteni, és sokkal könnyebben alszom el úgy, hogy nem hideg a testem. A lelkemnek és a szervezetemnek is löket egy nagyon forró emberi test érintése, így tényleg, amikor ott van, sokkal jobban alszom el, és sokkal nyugodtabb is vagyok.
- Tényleg nem baj, hogy megbüntettél, megérdemlem.
Pillantok le a kezében tartott tányérra mosolyogva, majd vissza rá. Tényleg nem probléma, és ezt próbálom is neki jelezni, de ha csinálni akarja, nem akadályozhatom meg.
- Az nagyon jó lenne.
Nem kellene azért a büntetéseket halmoznom, így is már szinte visszaesőnek számítok.
- Hogyan derült ki az elemid?
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 779
Összes hsz: 2697
Írta: 2019. december 8. 20:23 | Link

Annie

éjjeli őrjárat


Érdeklődve hallgatom a lányt az ékszerkészítés mikéntjéről. Picit ki is kerekedik a szemem, hiszen akkor rengeteg fülbevalója lehet! Nap, mint nap történik egy rakás dolog az emberrel, igaz nem mindegyiket érdemes megörökíteni, de hát akkor is!
- És fel is szoktad venni őket később is? Amikor már nem az a hatás érvényesül? – kérdezek rá arra, ami megfordult a fejemben. Klassz lehet egyébként ez, amit csinál. A készítés során belekerül az ékszerbe az akkori érzés is, és elég csak rápillantani vagy a kezébe fogni és máris teljesen fel tudja idézni. Ha rossz érzésekről van szó, akkor mire elkészül az ékszer addigra már ki is adta magából.
Vidáman hunyorogva bólintok egyet, már alig várom hogy láthassam a világító tökös gyurma ékszereket. Már csak így név alapján is viccesnek hangzik. Az meg, hogy valaki ilyet hordjon, hát tök jó. Anno én is hordtam volna, de már nagyon régóta nem hordok ékszert. Csak az elemi mágia miatt néha. A ruhatáram is teljesen más lett, és még ezt is elhagytam. Mintha egy teljesen más lányhoz tartozó dolgok lettek volna. Néha tényleg úgy is érzem.
- Rendben, az menni fog – ha szeretné elmondom én neki majd a véleményem az írásáról persze. Méghozzá őszintén. Ha nem tetszik majd benne valami, el fogom én mondani azt is. Nyilván kíméletesen, de nem fogom neki azt mondani hogy fantasztikusan jó, ha egyszer nem az. Lehet, nem ártana előre figyelmeztetnem erre, de végül is ráér akkor, amikor majd átnyújtja a kéziratot, hogy olvassam át.
- Szürke kisegér, mi? – kérdezek vissza kedvesen, amikor megmagyarázza miért nem folyamodik speciális engedélyhez. Hát ezt teljesen meg tudom érteni, mármint, hogy erre vágyik. Nem azért, mert nem egyszerű az élete és az a legjobb ha a háttérbe szorulhat, hanem mert nagyon ismerős, amit mond. – Ezzel én is így vagyok. Néha sikerül, néha nem. Amióta prefektus vagyok, azóta nagyon nem.
Nem kell emiatt kínosan éreznie magát a lánynak, tényleg teljesen meg tudom érteni ezt a dolgot. És nem is néztem ki belőle, hogy ne tudna szivacsot ragadni és edényeket sikálni. Vagyis hát, na, sikálnia éppen nem kell, mert nem annyira koszosak. De a lényeg, hogy nem néztem ki belőle, hogy ez a tevékenység gondot fog okozni neki, főleg úgy nem, ha besegítek.
- Igen, de én csak szimplán hydromágus vagyok. Hallottam Denis képességeiről, gondolom hogy milyen nehéz lehetett neki. Egy képesség teljes elsajátítása sem egyszerű, nem hogy kettőé. De nem volt még szerencsém, hogy megnézzem ezt a gyakorlatban, mert … hát tudod … tűz és víz – picit bocsánatkérően forgatom a szememet, jelezve, hogy ha tehettem akkor még el is kerültem a srácot. Sajnos ez ilyen, minden porcikámban érzem, hogy ő az ellentétes elemet irányítja és ez eléggé óvatossá tesz. – A levegő viszont klassz, azt elfogadnám.
Legyintek egyet csupán, hiszen az igaz, hogy megérdemli a büntetést. De nem kezdem el megmagyarázni neki, hogy bár neki nem baj, hogy megbüntetem őt, de nekem az. Nem szeretek büntetni, sem őt sem másokat. Mosogatás közben beszélgetni viszont klassz, szóval bele is vetem magam.
- Jól van, úgy legalább nem halmozod a büntiket. Lehet, hogy kevésbé baráti elfoglaltságot róna ki rád a következő prefektus, aki elkap – mosolygok rá miközben leöblítem a habot az egyik pohárról, majd megszárítom azt. Majd elgondolkodva nézek a lányra. Rég nem kérdezték ezt tőlem, általában kerülni szokták a témát, aminek nagyon jó oka van a legtöbbször.
- Hát, én pozitív kitöréses vagyok, azt gondolom tudod mit jelent – kezdek bele rögtön egy kérdésszerűséggel indítva. Denis húga, tehát van rá esély, hogy többet tud az elemis dolgokról, mint az átlag, de mindenesetre elmagyarázom neki. – Szóval nekem nem rossz élményhez köthető. Itt a kastély parkjában idéztem vizet egy sima egyszerű beszélgetés közben. Akkor tört rám az érzés, hogy itthon vagyok, hogy tartozom valahova és hogy vannak barátaim – ahogy felidézem ismét átélem azt a mindent elsöprő béke és boldogság érzést, de a tekintetem csillogásán kívül más erről nem árulkodik. Már nem okoz egy ilyen kis apróság kitörést. Nem térek ki több részletre, de persze ha kíváncsi rá szívesen megteszem.
- Mit fogsz csinálni az alapképzés után, azt tudod? Mestertanoncira mész tovább? – jut eszembe hirtelen, hogy ő egy évvel felettem jár, tehát hamarosan végez. És eléggé foglalkoztat mostanság a továbbtanulás kérdése, szóval kapva kapok az alkalmon, hogy megérdeklődjem ő hogy áll ehhez hozzá.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. december 17. 18:24
Hozzászólásai ebben a témában
Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^ | Annus
offline
RPG hsz: 273
Összes hsz: 685
Írta: 2019. december 14. 21:03 | Link

Laura


- Ha valamire emlékezni szeretnék, akkor igen. Az emlékek, érzések idővel persze átalakulnak, de a központi érzelmi mag megmarad. Én ezt a magot ültetem átvitt értelemben a fülbevalókba.
Ez talán egy kicsit bonyolult így, de ez a nagy helyzet, így lehet a legjobban leírni azt, hogy mi van köztem és a fülbevalóim között. Én a rossz emlékeket sem tudom rosszként megélni hosszútávon, mert ha valami, akkor a betegségem megtanított arra, hogy nincsen időnk mérgelődni és vádaskodni, hogy egyszerűen a rosszat jóba kell fordítani és gyönyörűt alkotni.
- Nekem elég, hogy annyit mondok, hogy Brightmore a vezetéknevem, egyből mindenki jön Denis-szel, és aki nem tudja, hogy a testvérem, egyből jön, hogy mennyire ismerem jól, meg milyen ember a rokonaival. Furcsa kérdéseket tesznek fel, sőt, volt olyan, aki velem akart jóban lenni, hogy Denis észrevegye őt.
Oké, az volt életem legfurcsább beszélgetése szerintem. Nem is emlékszem a lány nevére, csak arra, hogy el akart jönni hozzánk, hogy találkozzon a bátyámmal, és addig kedves is volt velem, amíg azt nem mondtam, hogy elutazott, csak a felesége van otthon. Oké, ez lehet, hogy nem volt szép dolog, de nem hazudtam, és tudtam, hogy a "feleség" szó annyira nem fogja majd elnyerni a tetszését. Így is lett. Nekem pedig megmaradt a nyugalmam, mert többet a lány hozzám sem szólt. Persze utána páran csúnyán néztek rám, de az még mindig egy kezelhetőbb eset.
- Nehéz dolog prefektusnak lenni?
Ezt már korábban is meg akartam kérdezni, mert nyilván nem könnyű olyankor, amikor nála nagyobb rellonos fiúkat kell megbüntetnie, vagy mondjuk a barátait. Azt gondolná az ember, hogy akinek a legjobb barátja prefektus, az jobban viselkedik, de nem, és szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki nem tud viselkedni. Mondjuk mások szándékosan rosszak, én meg... lehet, hogy én is, csak mindig kidumálom magam, hogy miért is járok éppen tilosban. De hát, Brightmore vagyok, vagy mi a szösz.
- Szimplán? Szerintem eléggé nagy dolog.
Biztatóan rámosolygok, mert tényleg jó dolog pozitív értelemben különlegesnek lenni. Tudom, hogy a testvérem nem mindig rajongott a tényért, hogy ennyi minden van benne. Számomra ő a a minden, és éppen ezért számomra ő a legtehetségesebb ember is kerek-e Földön. De egyetértően bólogatok, amikor azt mondja, hogy nem volt könnyű, az biztos.
- Ennyire rossz? Milyen érzés, ha egy ellentétes elemű ember közelében vagy?
Sosem tapasztaltam még ilyet, Denis közelében leginkább ha volt másik ember, az Cath volt, de ő nem elemi mágus, vagy Jason, aki szintén tűz jegyű, de mondjuk olyan embert, akitől kirázta a hideg, még nem láttam, de tényleg nem tudom, hogy pontosan hogyan kell ezt elképzelni. Milyen nekik ilyenkor.
- A levegőt én is. Sőt, ha választhatnék, azt választanám mindenképpen.
Sok segítséget adna nekem szerintem, de a mostani állapotomban, ha kiderülne, hogy elemi mágus vagyok, szerintem meghalnék. Vagy már halott lennék. Még jó, hogy ez nem valami, ami öröklődik, mert akkor tényleg nem nagyon lennék már életben, így azért jobb, megtapasztalhattam mindent, amit meg lehetett.
- Talán az összes prefektussal és tanárral össze kellene barátkoznom, és akkor mindenki csak kedves büntetéseket adna.
A mosogatás nem rossz büntetés, otthon is szoktam mosogatni, ha ezzel hozzájárulhatok ahhoz, hogy Denis és Cath kicsit együtt legyenek nélkülem. Szeretném, ha nem válnának el, amikor lejár a házassági szerződésük, és ehhez az kell, hogy nélkülem is legyenek. Jó ez a családosdi, de ha nem maradnak együtt, akkor biztos vagyok benne, hogy ennek is befellegzett, és azt nem szeretném, mert nagyon boldog vagyok így. Attól még persze legjobb barátok maradnak, de más lesz minden, és nekem ez annyira nem tetszik.
- Nem hallottam még olyanról, aki nem trauma hatására tette. A bátyám is trauma miatt lett, a barátja, Arie is trauma miatt vált elemi mágussá, vagyis rossz élménnyel jött ki nekik, szóval tényleg, nem ismertem eddig olyat, akinek ez pozitívan indult. De látom rajtad, hogy neked nagyon jó élmény volt, és ez tök jó. Azt hittem, csak negatívan tud előjönni.
De ha nem, akkor tényleg csak jó, mondjuk Denisnek eleve nem volt könnyű élete, talán furcsa is lett volna, ha ez pozitívan történik.
- Nem tudom még, nem szoktam messzire tervezni, de azt hiszem, igen. Olyan helyen kell lennem, ahol a bátyám és a felesége vannak, mert ők vigyáznak rám.
A vízből kiemelve mutatom meg a szivecskés gyűrűt.
- Ha valami bajom van, rosszul vagyok, vagy túlhajtom magam, a gyűrű párja jelez Cathnek, Denis pedig a legilimenciával meg tud találni, és akkor el tudnak látni. De igazából, ha bármi lehetnék, óvónéni lennék, viszont oda nem vennének fel, így még nem tudom, hogy hova jelentkezek. Te mi leszel, kitaláltad már?
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 779
Összes hsz: 2697
Írta: 2019. december 17. 18:58 | Link

Annie

éjjeli őrjárat


Határozottan érdekes ez a lány, az ahogy hozzááll a dolgokhoz, a meglátásai. Jó értelemben persze, hiszen hányszor hallani olyat, hogy x vagy y-nak milyen érdekes az arca és ezzel csak udvariasan akarja kifejezni az illető, hogy hú hát nem valami túl szép. A lényeg, a lényeg, hogy én nem így értem most. Tetszik a mentalitása, igazán jó az ő szemén át látni a világot. Már amennyire sikerül látnom, hiszen nem ismerem őt túlzottan, kizárt hogy túlságosan beengedne a belső kis világába, hogy onnan kukucskálhassak kifelé.
- Nem lehet könnyű egy ilyen híres nagytestvér árnyékában élni – oké, először hírhedtet akartam mondani, de az nem hangzott volna túl kedvesen. Nem is ismerem a srácot, szóval pláne jó, hogy nem mondtam ki azt, amit ki tudja honnan hallottam vele kapcsolatban. Elhúzom a számat és úgy csóválom egy picit, ugyanis megértem, hogy miről is van szó. Annien keresztül akarnak a bátyjához közelebb kerülni. – Ez annyira ronda dolog. Mármint, hogy van aki csak azért barátkozik veled, mert van egy bátyád, aki bejön az illetőnek. Szedje össze magát és menjen oda hozzá – fakadok is ki egy kicsit, mert tényleg eléggé kiakaszt, hogy ilyenre képesek az emberek. Soha nem tennék ilyet. Ha barátkozom valakivel, akkor azzal az illetővel barátkozom, mert őrá vagyok kíváncsi és nem másra.
- Hát, vannak nehezebb pillanatai a dolognak. Szemtelenkedő alakok, megbüntetendő diákok, ilyesmi. De amúgy nem vészes, őrjáratozni este kifejezetten kellemes, miután megszokod az éjszakai kastélyt – felelem eltöprengve. Nem éppen a legideálisabb jelölt vagyok a feladatra, az érintés-fóbiám meg tudja nehezíteni rendesen a dolgot például. De példamutatásban jó vagyok, eszem ágában sincsen kihágást elkövetni. Megbüntetnem meg mindenkit egyformán nehéz, legyen szó a barátaimról vagy vadidegenről. Mellesleg olyan prefektust is ismerek, aki határozottan csínytevő típus. Szóval vannak itt érdekes dolgok azért.
- Ó hát úgy értettem, hogy a dimágusság jóval nagyobb dolog, mint monomágusnak lenni. Dennishez képest én ’csak’ egy kis hydromágus vagyok – magyarázom el a lánynak, nyuszifüleket mutogatva. Egy nem képességbirtokhoz képest igen, nagy dolog elemi mágusnak lenni. Na de ahhoz képest, aki két, három esetleg mind a négy elemet uralja? Olyan ez mintha egy olimpikonhoz szeretném hasonlítani a saját kis egyéni rekordomat. És ó nem, eszembe sincs hasonlítgatni. Mindazonáltal kíváncsi lennék arra, hogy is működik a dolog. De ha majd túlbuzog bennem a vágy, hogy megtudakoljam, akkor majd felkeresem vele Dennist. Elvégre az ő képessége ugyebár.
- Nem mondanám rossznak, hanem olyan furcsa. Az elemi lényeink azok viszont totál kiakadnak egymás közelében, vérre menő küzdelmet akarnának folyatni meg ilyenek. Mi, a gazdáik csak érezzük, hogy a másikba van valami ami veszélyes. Ami nagyon veszélyes, ami miatt bizalmatlan leszel vele szemben és nem is tudom, nyugtalan. Látszani nem látszik rajtad, csak érzed ugye belül, és inkább megtartod a pár lépés távolságot – nehéz elmagyarázni, hogy pontosan mit is érez az ember. Erőteljes érzés nálam az biztos, de valószínűleg amiatt is, hogy Denis fiúból van. És összeadódnak ezek a dolgok nálam. Ki lehet bírni egymás közelében az tuti.
- Nem rossz ötlet, két kedves prefektusod már van – nevetek rá az ötletre. Egyszerűbb lenne egy speciális engedélyt szereznie ugyan, de az ő módszere mókásabbnak hangzik. Legalábbis barátságosabbnak, barátkozósabbnak.
- Nagyon-nagyon ritka is. Kiskoromban szinte csak rossz élmények értek, egyik katasztrófa a másik után, nekem az, hogy boldog vagyok és tartozok valahova és szeretnek, elfogadnak … hát ez egy pozitív trauma volt. Elég erős ahhoz, hogy kijöjjön az elemim – jó dolog a pozitív kitörés, csak éppen bonyolít mindent. Ha valamitől túlságosan is boldognak érzem magam, akkor megvan rá az esélye, hogy kitör, ha nem figyelek. Szerencsére már ritka, egész jól megoldom a dolgot, megvannak a kis trükkjeim, de még mindig le tud buktatni az elemem.
- Ez nagyon okos megoldás, és még jól is mutat – vizitálom meg a szép ékszert. Tényleg nagyon óvják, védik ezt a lányt, mindenre gondoltak, alaposan fel vannak készülve. De inkább ez legyen, mint hogy be legyen zárva a házba éjjel-nappal, hogy rajta tudják tartani a szemüket.
- Óvónéni? Az szép hivatás pedig. Biztos van valami olyan, ahol gyerekekkel tudnál foglalkozni – persze nem jut ám eszembe semmi sem, sosem gondolkoztam errefelé, így nem igazán vagyok képben. De majd töprengek rajta, hátha eszembe jut valami. – Uhh, nem. Gyógyító akartam lenni még mugliként, de azt már nem szeretném csinálni. Meg olyat sem, amihez állandóan pálca kell. A repülés sem az én világom. Az állatokat imádom, meg elemizni szeretek. Meg felszolgálni a pizzériában, azt is – megvonom a vállamat, hiszen van még időm kitalálni. Magamat ismerve egyszer csak fel fogok riadni az éjszaka közepén felkiáltva, hogy megvan, és kész tudni is fogom. Mindeközben megszárítom a már tiszta edényeket és körbenézek, hogy van-e még valami elmosnivaló.
Hozzászólásai ebben a témában
Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^ | Annus
offline
RPG hsz: 273
Összes hsz: 685
Írta: 2019. december 23. 20:27 | Link

Laura

- Nem, de nem egyszerű a híres nagytestvérrel sem együtt élni. De inkább hírhedt, mint híres, nem feltétlen van pozitív vélemény róla minden esetben, és ő erre még büszke is.
A szemem is megforgatom kicsit, mert néha nagyon nem értem Denist, hogy mit csinál, és miért csinálja azt, amit csinál. Nem tudok az ő fejével gondolkozni, és bár néha elfog a vágy, hogy belelássak a koponyája mélyébe, összességében, inkább nem szeretnék. Furcsa érzés persze, hogy ő nem tiszteli a magánszférámat, én mégis tisztelem az övét annyira, hogy ne akarjak beletenyerelni. Vannak persze döntések, amiket szeretnék megérteni, mert nem mindig tudom, hogy mi miért is történik körülöttem, és néha nagyon egyértelmű döntések válnak teljesen érthetetlenné. Olyanná, amit aztán csak nézek, és nem értek, és szerintem, ha megkérném, hogy értesse meg velem, akkor se sikerülne, mert makacsul ragaszkodnék a saját, szerintem helyes döntésemhez.
- Igen, vagy inkább ne is akarjon vele összejönni, mert van a bátyámnak van felesége, és teljesen rendben van az úgy.
Az, hogy ilyen hülyeségeket csinálnak, mint nyitott házasság, az az ő dolguk, én ha lehet, elkergetem a lányokat, hogy ne akarjanak a testvérem közelében lézengeni, eleve nem tetszik, hogy bepróbálkoznak, és aki így indít, azzal én mondjuk semennyire sem szeretnék hosszú távon tervezni. Nem szimpatikusak a lányok, és szerintem nem is lesznek, ha mondjuk összejönnek a bátyámmal, én mindegyiket utálni fogom, aki a közelében lézeng, és pont.
- Tényleg szép a kastély éjjel. Romantikus bája van annak, amikor már nem égnek olyan nagy lángon a fáklyák, meg a fénylő lelkek udvarában a kút vizében olyan szépen tükröződik az éjjeli égbolt. Mondjuk határozottan teliholdkor a legszebb, amikor szinte süti a Hold az arcodat. Olyan erős a fénye, és csodálatosak körülötte a csillagok, igazán belefeledkezős.
Igen, ahogy én is igazán belefeledkezem abba, hogy ezt egy prefektussal osztom meg, aki éppen most büntetett meg. Teljesen jogosan persze, de ha még szeretnék ilyeneket látni, és persze, hogy szeretnék, akkor nem feltétlenül biztos, hogy a teliholdas éjszakáimról kellene elmélkednem neki, mert még a végén arra jár majd, én meg a végén a sok kis kihágásommal eljutok oda, hogy tényleg fogkefével pucolom majd az elhagyatott mosdó csempéjét. Brr, oké, ebbe még belegondolni is rossz. Szóval inkább befogom a számat, és nem mondok semmit.
- Denishez képest mindenki "csak egy kis", néha legalábbis nagyon úgy érzem. Csodálom, hogy még nem jelentette be, hogy illúziómágus animágussá is vált, mert miért ne.
Húzom el kicsit a számat, mert nem irigy vagyok, szó sincs róla, de már értem, hogy milyen az, ha valaki a másik árnyékában él, milyen, ha mindegy mit csinál, a másik akaratlanul is jobb nála. Szeretem őt, az életemnél is jobban, hiszen az életemet kockáztattam azért, hogy láthassam, de most már valahogy, olykor arra vágyok, hogy több legyek, mint aki vagyok, hogy valamit én is letegyek az asztalra, még ha tudom is, hogy ez gyakorlatilag lehetetlen, hiszen ha bármivel is megerőltetem magam, akkor nekem kampec. A pálcám is ki tudja, hol van, talán otthon, mert annyira nem használom. Óvom a kis manakészletem, ami nem is a sajátom, pusztán csak a bájital miatt termelődik több, hogy védjen. Vagy legalábbis valami ilyesmi. Nem nagyon értem ezt az orvosi izét, pedig Will szépen elmagyarázta, többször is, többféle módon is, türelmesen.
- Szóval akkor mondjuk két elemi mágus szerelme sosem lehet felhőtlen? Erről kéne mesét írni, hogy van két szerelmes, akik nem értik, hogy miért nem működik közöttük a dolog, hiszen szerelmesek egymásba, és mégis ott van az a valami, ami miatt nem működik.
Biztos nagyon nagy foganatja lenne a könyvnek, de azért valahol szomorú is, hogy ez így alakulhat. Biztos nagyon rossz lehet úgy szerelmesnek lenni, hogy közben van benned egy rossz érzés, és nem tudod megmagyarázni vagy leküzdeni. Vagy, ha meg is tudod magyarázni, mert mondjuk az elemeteket tudjátok, akkor sem tudtok ellene tenni. Biztos, hogy ebbe bele lehet őrülni. A válaszára, hogy van két kedves prefektusom már, nevetni kezdek, igaza van, mert tényleg vannak, és talán a speciális engedély is okosabb lenne, de azzal annyira kitűnnék, hogy tényleg nem akarok. Inkább csinálom becsülettel a büntetőmunkákat, mint, hogy visszahalljam, hogy csókos vagyok. Nem, erre nekem nincs szükségem.
- Nagyon borzalmasan hangzik, hogy ennyire nem volt semmi jó, de esküszöm, nem látszik rajtad egy kicsit sem. Azt hittem, hogy, olyan... átlagos gyerekkorod volt. Semmi extra, boldogság, nyugalom. De értem így már, hogy miért is fordított, viszont akkor célszerű ennek örülnünk, hiszen ez azt mutatja, hogy nagyon erős vagy, nagyon sok mindent túléltél, amibe mások beleroppantak volna, és jó úton haladsz, hogy igazán boldog vagy.
Lenyűgöz, hogy ilyen létezik, de nagyon szeretem, ha valaki azt mondja, hogy pozitív élmények hatására történt egy képesség megmutatkozása. Nem értem, hogy az ilyen jólelkű embereket miért veri a sors, hiszen ő egyáltalán nem néz ki úgy, mint aki ezt megérdemelte, sőt, elképzelhetetlennek tűnik, de tudom, hogy vannak igazságtalan sorsok. A gyűrűre megint csak bólogatni tudok, mert tényleg jó megoldás, de sosem volt szándékom ennyire magamhoz láncolni egy embert. Viszont ő bevállalt engem, és ez csodálatos, valami, amit sosem tudok majd meghálálni neki, és tudom, hogy nem is vár hálát, de akkor is.
- Mehetnél vendéglátásra. Most még dolgozol, aztán végzel, és te irányítod majd az egyik helyet a faluban. Vagy nyitsz egy sajátot. A gyerekeket nem tudom, még nem nagyon beszélgettem erről senkivel, neked mondtam csak.
Nem tudom, hogy ezt mennyire lehet kivitelezni, mert nálam minden valahogy iszonyatosan bonyolult, és teljesen össze-vissza van, szóval egy ilyen dologgal úgy érzem, hogy még kavarnék egyet az egészen. Az pedig, hogy láttam őt, a gyönyörű arcút, azt erősíti meg bennem, hogy hamarosan vége, lassan a búcsú jön majd el.
- Szerintem készen vagyunk.
Pillantok fel, ahogy körbenéz, mert mindent elhoztam magammal, szóval most jöhet az a rész, hogy visszakísér, és jól alszok. Vagy, legalábbis próbálok nem megszökni.
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 779
Összes hsz: 2697
Írta: 2019. december 25. 20:21 | Link

Annie

éjjeli őrjárat


Hát ebben lehet valami, bár sajnos én ezt nem tudom megítélni. Nincs egy testvérem sem. Azt mondjuk el tudnám mondani, hogy szülőkkel együtt élni sem feltétlenül egyszerű, de a tinik többsége így van vele, úgyhogy értelmetlen lenne erről diskurálgatnom.
- Hm, hát a lényeg az, hogy a hugára vigyáz. Lehet akármilyen rossz a híre, ez mindenképpen pozitívum – hallottam dolgokat Denisről, de mint mindennel, ezzel is úgy vagyok, hogy nem vagyok hajlandó hitelt adni a pletykáknak, amíg első kézből meg nem bizonyosodom a dolgokról. Az biztos, hogy a híresztelésektől függetlenül tartok a sráctól. Valószínűleg az eleme miatt. Vagy a fene sem tudja. De soha egy szót nem váltottam vele, így nem is ismerem.
- Ó, hogy ez még mindig így van! Azt hittem, hogy csak az előtt, hogy megnősült volna – csodálkozom el, félbehagyva az edények sikálását. Hűha, hát ez így még szokatlanabb. Ilyen nyíltan koslatnak egyes lányok egy foglalt férfi után? De hát, miért, meg hogy? Hiszen, foglalt, van valakije, együtt van valakivel, nős meg minden. Az persze eszembe sem jut, hogy ez még nem feltétlenül jelenti is azt, hogy ezt tiszteletben kell tartani, vagy hogy ne lenne ettől függetlenül úgymond szabad préda. Ajj, van erre egy szó pedig, na mindegy. A lényeg, hogy nekem ez eszembe sem jut. Én magamból indulok ki ugyebár. Nekem ott van Thomas, és pont. Őszintén szólva fel sem tűnik, hogy léteznének más fiúk is a világon. Mármint, tudom hogy vannak, egy párral nagyon jóba is vagyok, de nem … nem úgy látom őket. Ahogy Thomas előtt sem úgy láttam őket.
- Na! – kiáltok fel amikor mesél az éjszakai kastély szépségeiről – Még nem láttam éjjel a Fénylő lelkeket! A legközelebbi őrjáraton elnézek arra, szeretem azt a helyet, jó emlékeim vannak róla. Milyen klassz helyek vannak még ahova érdemes éjszaka elnézni?
Izgatottan csillog a szemem, fel sem fogva, hogy most éppen bepillantást nyerek abba, hogy merrefelé szokott kihágásokat elkövetni a lány. Meg azt sem, hogy még bele is kérdezek. Ó nem, én tényleg örülök annak, hogy ilyen izgalmas és romantikus helyekről hallok, és már tervezgetem is, hogy mikor fogok ezekre a helyekre elnézni. Az Udvarra naná, hogy elmegyek egy teliholdkor, és ahogy eszembe jut milyen emlék köt oda a leginkább … egy pillanatra el is pirulok. Aztán lassan lehervad a vigyor az arcomról, amikor végre felfogom, hogy túl sok infót tudtam most meg.
- Oké, tök jó, hogy hallottál ezekről a helyekről, valakitől, aki kijárkál éjjel, talán szándékosan is hogy ilyen csodálatos látványban legyen része – mosolygok rá a lányra, jelezve, hogy én ezt most így fogom kezelni. Hogy ő csak meséli ezeket, és nem ténylegesen ő járkál ki. Hogy nem fogok kezdeni semmit sem ezzel az információval. Nem fogok szándékosan oda menni, hogy megbüntethessem. Megakadályozni nem hiszem hogy fogom tudni, hogy más tegye, de én nem fogom módszeresen tönkrevágni az ilyen estéit. Most nem prefektusként hallottam ezt a sztorit, hanem egy szimpla diákként.
- Hű, ennyi mindenre képes? Az nem semmi! Nem is értem, hogy bírja! Na és te? Sose szerettél volna mondjuk animágus lenni? Vagy legilimentor? – érdeklődöm a lánytól. Elemi mágus nem lehet, az a vérében van az embernek. Valaki vagy az, vagy nem. De amiket felsoroltam, azok mind elsajátíthatóak. Aztán egy bocsánatkérő pillantást vetek rá. – Vagy, gondoltál rá, de nem szabad?
A betegsége megnehezítheti a dolgokat, én meg profin meg is feledkeztem róla. Remélem, hogy nem gázoltam bele a lelkébe ezzel. Amúgy meg eléggé elismerésre méltó az, amit ő tesz. Hogy ennyire kitart, hogy abszolút nem látszik rajta semmi sem, hogy a dokik jóslatainak ellentmondva él és virul. Ehhez képest szerintem mindaz, amit a bátyja tesz egy nagy nulla.
- Ó, dehogy nem. Csak két ellentétes eleműnek nem. Tehát a víz-tűz az hamvában holt ötlet. A víz-föld, vagy víz-levegő, vagy víz-víz az teljesen rendben van. Azt mondjuk nem tudom látod, hogy ha valaki több elemet ural akkor az vajon mennyiben csökkenti ezeket a nehézségeket. De jó mese alap lenne a sztori az tény. Kicsit tragikus, romantikus – valószínűleg sokan vevők is lennének rá. Amolyan modernkori Rómeó és Júlia. Jó, talán mégsem pont ők, de ez ugrott be. Még filmnek is egész jó lenne. Szomorkásan elmosolyodom és kissé az égnek emelem a tekintetemet, amolyan ’ó ha te azt tudnád’ jelentéssel. Átlagos gyerekkor, hát mindenem volt csak az nem. Nagyon nem.
- Örülök, hogy nem látszik az, hogy min mentem keresztül, mit éltem túl, ahogy te fogalmazol.  Mindenképpen jó úton haladok, amióta ide járok azóta  van részem boldogságban meg nyugalomban. Meg barátokban. És igen, nagyon nagyon boldog vagyok és mérhetetlenül hálás is, hogy megismerem ezeket az érzéseket – és még elég sok mindenért vagyok hálás, de inkább nem kezdem el sorolgatni. Valóban nem érdemeltem meg azt, ami kijutott nekem, de már azt is tudom, hogy nem tehettem volna ellene semmit, nem az én hibám volt. Csak úgy megtörtént, az a múltam és el kell engednem. Minden erőmmel azon vagyok, hogy teljesen sikerüljön is. Ezért küzdök.
- Hm, majd elgondolkodom rajta, ki tudja mit hoz a jövő – érdekes, erre még sosem gondoltam. Hogy vendéglátózzak? Végül is, lehet hogy illene hozzám. Mindenesetre elrakom most magamban ezt az infót, valahogy nem az éjszaka közepén szeretnék ezen töprengeni. Főleg nem őrjárat közben. Vagyis éppen büntetőmunka közben. Szétnézek, mire megerősít a lány abban, amit sejtettem. Hogy végeztünk. Minden szépen tisztán szárazan csillog villog. Igazán jó munkát végeztünk.
- Én is úgy látom. Akkor … mit szólsz ahhoz ha szépen lassan visszabattyogunk a hálókörletbe? – jól elhúzom a lassan szót, kiemelve, hogy tényleg komolyan gondolom. Nem kell visszasietni, kicsit még elodázhatjuk azt a négy fal közé zártságot és alvás részt. Útnak indulni mindenesetre kellene. Ott is hagyom a mosogatót és az ajtó felé indulok, visszapillantva Anniere, hogy ő készen áll-e már a távozásra. Én teljesen.
Hozzászólásai ebben a témában
Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^ | Annus
offline
RPG hsz: 273
Összes hsz: 685
Írta: 2019. december 31. 08:59 | Link

Laura


- Igen.
Bólogatok kicsit, mert tagadhatatlan, hogy az irányomba lévő szeretete tagadhatatlan, de, mostanában kicsit sok, és tudom, hogy ezt én is nagyon rosszul kezelem, de ő is. Mind a ketten nagyon rosszul kezeljük ezt a témát, és nem tudom, hogy mi javíthatna. Cath azt mondta, hogy el kell engedni, de nem olyan könnyű ám az, és ezt ő is pontosan tudja. Nem könnyű elengedni azt, hogy egy ember folyton a fejedben van, követi a lépéseidet, és istent játszik az életedben. Mert, hogy ez a nagy helyzet. Istent játszik.
- Semmi sem változott.
Sóhajtok egy aprót, és talán szomorú is vagyok. Mert boldogságot érzek, amikor csak hárman vagyunk otthon. Nyugalmat, könnyedséget, szeretetet, de látni a bátyámat, ahogy más lányokat fűz, vagy azt, ahogy mennek utána, nem könnyű. Én nem tudnám ezt csinálni, nem hiszem, hogy ez a normális eljárás, és nem hiszem azt se, hogy például egy olyan imádnivaló páros esetében, mint Laura és Thomas ilyen valaha is létezhetne. Mert nem. Nem normális. Nem és kész. Denis is, ahelyett, hogy értékelné a kincseit, eldobálja őket, és emiatt nagyon, de nagyon haragszom rá. Valószínűleg csak mások vagyunk, máshogy élünk meg dolgokat, máshogy látjuk helyesnek a dolgokat.
De nagy valószínűség szerint ezért is nem merészkedek közelebb egyetlen fiúhoz sem, nem csak a betegségem miatt. Nyilván, az is egy ok. De a világon sajnos nagyon sok beteg ember van, és mégis sokaknak van támaszuk, van olyan ember, aki mindennél jobban szereti őket. Szóval persze, a betegségem az egyik okom, de ez a másik. Én nem akarok olyan fiúval együtt lenni, mint a testvérem, és valószínűleg bárkivel is jönnék össze, rémképek üldöznének, hogy hol van és mit csinál, amikor nem velem van. Tudom, butaság, főleg, hogy minden ember más, mégis, én ezt látom, nekem most ez a minta, amit magammal hozok, és éppen ezért nem akarok bántani egy olyan embert, aki szeret, akit szeretek és aki nem érdemli meg, hogy bántás érje. Valószínűleg rövidke életem hátralevő részét inkább a világ csodálásával és nem a csoda megélésével fogom tölteni, és ez mindenkinek így lesz a legjobb.
- A csillagvizsgáló. Nagyon jó persze órák alatt is, de amikor egyedül vagy fent, és csak nézed a kinti égboltot, azt a részét, amit te akarsz, az valami hihetetlenül csodálatos.
A hangom egyik pillanatról a másikra vált izgatottál, mert ez a téma sokkal jobb, mint az otthoni élet, és Denis aktuális agymenése. Gyorsan végiggondolom a kedvenc helyeimet, kiemelve azokat, amik éjjel is csodálatosak. Jó fej vagyok ám, így kiadom a titkaimat egy prefektusnak. Egy lista arról, hogy hol kaphat el legközelebb. De persze nem így gondolkozom. Még.
- Az erkély is nagyon szép, főleg a karácsonyi időkben. Az akár négy fele is szép, amikor felgyúlnak a falu fényei.
A fokozatosan felfénylő utcák és helyszínek miatt olyan, mintha tényleg minden alkalommal milliónyi szentjánosbogár ébredne fel, míg nem minden utca magára nem ölti ünnepi fényét.
- A vízesés, mert az év minden napján nagyon kellemes meleg a víze, és ha csak a lábadat is dugod bele, nagyon jó érzés. Csak ülsz, és hallgatod a hangokat, a baglyokat, a tücsköket, ahogy a víz leérkezik. Viszont a kviddicspálya nem jó, mert eleve nagyon nagy, de ha egyedül vagy ott, akkor nagyon ijesztővé válik.
Meg ott valahogy mindig van valaki. Állítólag az öltözőkben történt eddig a legtgöbb szerelmi légyott, szóval nem nagyon kellene se neki, sem nekem arra járni. Sok másik jó hely van.
- Ó, és néha elfelejtik bezárni a könyvtár ajtaját. Beosonni egy kis nassolnivalóval, és egy asztal tetején ülve olvasni nagyon izgalmas.
Igen, ezt nagyon szeretem például csinálni, csak ugye szerencsésnek kell lenni, és most, hogy ilyen sok könyvtárosunk van nem nagyon marad nyitva az ajtó, pedig tényleg, ennél kevés jobb tevékenység van.
- Nem, nem igazán. Bár, talán animágus lennék, akkor csak egy vitában átváltoznék és mondjuk elrepülnék.
Csodálatos lenne a vita lezárása érdekében, ha mondjuk ez így kivitelezhető lenne. Én csak szépen fognám magam, átváltoznék, aztán nyugodtan puffoghatna a vitapartnerem tovább magában. Vagy elrepülnék, messzi tájakra, olyan helyekre, ahol még nem jártam, és csak nézném az embereket, nézném az életet. Szeretek csak nézni, figyelni másokat, de mások nem nagyon szeretik ezt, mert egyből azt hiszik, hogy rosszat akarok, pedig szó sincs ilyesmiről.
- Szerintem is. Mondjuk egy tűz elemű fiú és egy víz elemű lány, akik megküzdenek mindennel és mindenkivel a szerelmükért, ám a végén mégsem lehet boldog vége a történetnek, mert az elemeik nem engedik. Olyan tragikus tényleg. A végük miatt. Mint régen a mugliszármazásúak és az aranyvérűek.
Mondjuk az, hogy régen, tudom, hogy nem igaz, mert még most is sok helyen nagyon komolyan veszik ezt. Azt sem nagyon értettem, hogy például az én bátyám, akiről köztudott, hogy félvér, mi a csudát kereshet egy nagyon aranyvérű családban, mint férj. Ez egy örök rejtély marad a számomra, és valljuk be, talán jobb is így.
- Erősek vagyunk.
Mosolygok rá bátorítóan, mert ez a nagy helyzet. Mostanában én annyira nem jeleskedem az erősségben, főleg, mióta megismertem Őt, a rejtélyt, a gyönyörűséget, a csodálatos, földöntúli lényt, aki úgy vonzz, mint cukorfüggő gyereket az édességbolt, de összességében mégis erősnek mondanám magunkat, hiszen itt vagyunk, túléltünk, és pozitívak vagyunk. Laura pozitívabb, mint én, de én is tudok nagyon az lenni. Sok jó dolog történt velem, amit nem cserélnék el semmire sem.
- Menjünk.
Értem én, hogy csak szépen lassan, és örülök is neki, hogy így gondolja, mert nagyon jó vele beszélgetni. Izgalmas és érdekes témákat feszegetünk, így tudom, hogy a hálókörletig vezető út is ugyanilyen jó lesz.


// Love Love Love //

Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint