Kamilla

Misinek már egy hete valami egészségtelen, tömény, csokiban tocsogó cukorbombára fáj a foga, de Pesten valamiért csak a zöldséget és bio-cuccost preferálták, így kénytelen volt kibírni. Viszont most már elérte a tűrőképességének küszöbét, sőt fél lábbal rajta is állt, ezért úgy döntött, hogy most bűnözni fog.
Már egy ideje tervezte, hogy megszerzi valahonnan a Bagolykő térképét, mert kezdte zavarni, hogy állandóan eltéved, és fogalma sincs, hogy mi hol van. Ez a projekt már folyamatban volt, viszont Misinek most sürgősen kellett az információ arról, hogy hol keresse a konyhát( és a csokis cukormérgezést). Így hát leszaladt a Társalgóba, és az első szembejövőt leszólította.
- Ne haragudj! Nagyon kérlek, segíts nekem egy kicsit! Nem tudod, hogy merre van a konyha? - Szegény srác elég értetlenül bámult Misire, amiért ismeretlenül megszólította egy ilyen hülyeség miatt, de miután jól kicsodálkozta magát, viszonylag készségesnek bizonyult, és gyorsan elmormolta az útvonalat. Misi nem teljesen értette, de azért kedvesen megköszönte, és még jól hátba is veregette a másikat, aki valószínűleg soha életében nem akarja majd újra látni.
Annyit még sikerült felfognia, hogy le kell mennie a földszintre, így aztán kilépett a Klubhelyiségből, és elindult az első lépcső felé. Szépen haladt lefelé, amikor egyszer csak megcsapta egy erős illat az orrát. Misi különösen érzékeny volt a szagokra, ezért rögtön felismerte, hogy ez csakis palacsinta lehet. Már pedig ha minden igaz, akkor a nutellás palacsinta tökéletesen beleillik a "csokiban tocsogó cukorbomba" fogalmába. Misinek felcsillant a szeme, és mint a vadászkutya, felszegett orral, szimatolva haladt az illat felé. Szerencsére ismét jól teljesített a szaglóérzéke, és pár percen belül a konyha ajtajában találta magát. Kicsit lelassította a lépteit, majd óvatosan előre hajolva bekukucskált a terembe. Teljesen elkápráztatta a látvány, ahogy az a rengeteg manó sürgött-forgott a tűzhelyek, asztalok, pultok és egyéb, Misi számára ismeretlen tárgyak körül. A nagy bámészkodásból egy vékonyka hang rángatta vissza a valóságba. A fiú először nem is vette észre a hang gazdáját, majd maga elé pillantott, és meglátott egy ragyogó arcú, idősebb manót.
- Jó estét Fiatalúr! Mivel szolgálhatok? -
Misi tátott szájjal nézte a kedves szakácsot, és nem tudta eldönteni, hogy most tényleg kérhet-e valamit, vagy csak jól meg akarja őt szívatni a manó. Végül úgy döntött, hogy a hasa most sokkal fontosabb, mint hogy ne kockáztatna meg egy kis büntetést.
- Háát... Én igazából egy kis csokis palacsintát szeretnék... De persze ha nincs...- Még be se fejezte a mondatot, amikor a manó már el is szalad a konyha mélyére. Misi teljesen tanácstalanul állt a bejáratnál, de nem bírt ellenállni a kísértésnek, így hát leült egy székre, és türelmesen várta, hogy mi lesz most.

Kamilla

Misinek már egy hete valami egészségtelen, tömény, csokiban tocsogó cukorbombára fáj a foga, de Pesten valamiért csak a zöldséget és bio-cuccost preferálták, így kénytelen volt kibírni. Viszont most már elérte a tűrőképességének küszöbét, sőt fél lábbal rajta is állt, ezért úgy döntött, hogy most bűnözni fog.
Már egy ideje tervezte, hogy megszerzi valahonnan a Bagolykő térképét, mert kezdte zavarni, hogy állandóan eltéved, és fogalma sincs, hogy mi hol van. Ez a projekt már folyamatban volt, viszont Misinek most sürgősen kellett az információ arról, hogy hol keresse a konyhát( és a csokis cukormérgezést). Így hát leszaladt a Társalgóba, és az első szembejövőt leszólította.
- Ne haragudj! Nagyon kérlek, segíts nekem egy kicsit! Nem tudod, hogy merre van a konyha? - Szegény srác elég értetlenül bámult Misire, amiért ismeretlenül megszólította egy ilyen hülyeség miatt, de miután jól kicsodálkozta magát, viszonylag készségesnek bizonyult, és gyorsan elmormolta az útvonalat. Misi nem teljesen értette, de azért kedvesen megköszönte, és még jól hátba is veregette a másikat, aki valószínűleg soha életében nem akarja majd újra látni.
Annyit még sikerült felfognia, hogy le kell mennie a földszintre, így aztán kilépett a Klubhelyiségből, és elindult az első lépcső felé. Szépen haladt lefelé, amikor egyszer csak megcsapta egy erős illat az orrát. Misi különösen érzékeny volt a szagokra, ezért rögtön felismerte, hogy ez csakis palacsinta lehet. Már pedig ha minden igaz, akkor a nutellás palacsinta tökéletesen beleillik a "csokiban tocsogó cukorbomba" fogalmába. Misinek felcsillant a szeme, és mint a vadászkutya, felszegett orral, szimatolva haladt az illat felé. Szerencsére ismét jól teljesített a szaglóérzéke, és pár percen belül a konyha ajtajában találta magát. Kicsit lelassította a lépteit, majd óvatosan előre hajolva bekukucskált a terembe. Teljesen elkápráztatta a látvány, ahogy az a rengeteg manó sürgött-forgott a tűzhelyek, asztalok, pultok és egyéb, Misi számára ismeretlen tárgyak körül. A nagy bámészkodásból egy vékonyka hang rángatta vissza a valóságba. A fiú először nem is vette észre a hang gazdáját, majd maga elé pillantott, és meglátott egy ragyogó arcú, idősebb manót.
- Jó estét Fiatalúr! Mivel szolgálhatok? -
Misi tátott szájjal nézte a kedves szakácsot, és nem tudta eldönteni, hogy most tényleg kérhet-e valamit, vagy csak jól meg akarja őt szívatni a manó. Végül úgy döntött, hogy a hasa most sokkal fontosabb, mint hogy ne kockáztatna meg egy kis büntetést.
- Háát... Én igazából egy kis csokis palacsintát szeretnék... De persze ha nincs...- Még be se fejezte a mondatot, amikor a manó már el is szalad a konyha mélyére. Misi teljesen tanácstalanul állt a bejáratnál, de nem bírt ellenállni a kísértésnek, így hát leült egy székre, és türelmesen várta, hogy mi lesz most.

Mihály

Most, egy bizonyosabb idő elteltével bátran állíthatjuk, hogy Kami kezdte egész jól kiismerni amgát itt. Persze, ha valamit nagyon keresett, azt még mindíg nem találta, csak azért is, de az óráiról nem késett, ha kajáról volt szó nem késett, és ha csak úgy járkált, még próbaszerűen is megtalált dolgokat. Most jelenleg éhes volt. Az egész délelőttöt Meeko keresésével töltötte. Az a kis betyár úgy döntött fogja magát, és elmegy sétálni, csak úgy se szó se beszéd. Márpedig a vadászgörény sorsa fontosabb volt holmi ebédnél, ki tudja mi történt volna vele, ha valaki más akad rá. Miután gondoskodott róla, hogy az állatka visszakerüljön helyére, és a ritkaság kedvéért ott is maradjon, korgó gyomrától vezérelve indult meg a konyha felé. Most aztán fog munkát adni a manóknak, az biztos, úgy érezte, hogy egy egész elefántcsordát meg tudna enni. Nem mintha bármikor is akarta volna bántani az elefántokat. Azok a hatalmas, szürke lények igenis cukik, bárki bármit mondjon. És mindenképp be fog szerezni egy törpeelefántot. Egyszerűen szüksége van rá. Egy olyan kis trombitáló izékére, ami akkora mint egy nagyobb kölykkutya, és szalad utána, és az egész olyan, mintha lenne egy babája. Babára is szüksége lesz. Majd. Olyan tíz-tizenöt év múlva. Feltéve, ha valaki lesz annyira eszement, hogy vállaljon vele egy babát. Ilyen ember persze nem lesz, szóval majd keres egy árvaházat, és onnan örökbefogad egyet. Vagy keres egy anyukát, akinek nem kell a babája, és majd miután megszülte, neki adja. Remek lesz. Hosszan kifújta a levegőt, ahogy kontyba kötötte feje tetején dús hajtömegét, s megállt a konyha ajtaja előtt. A lábai szinte telljesen maguktól hozták ide, mert ő ugye a fentebb említetteken töprengett. Újabban amúgy elég sokat gondolkodott, részben mert senki nem vette a bátorságot a megközelítésére. Kamira nyílván mondhatjuk, hogy olyan, mint Csingiling egy bedrogozott változata. Bár a személyiségének általában három fázisa van, attól függően, hogy ki mennyi időt bír ki mellette. Van az, amikor a másik még csak idegen. Ekkor nyílvánul meg a félénkebb Kami, bár ennek élettartama eléggé rövid, olyan öt-tíz perc körül lehet. Van a fentebb emlegetett, felturbózott Csingiling. Ez sokáig tart, néha már tőlságosan is. Az emberek többsége ekkor könyveli el idegesítőnek, olyannak, akivel nem beszélnek, mert.. MErt csak nem. És van az igazi Kami, aki ha kell komoly, ha kell jókedvű, mindíg olyan, amilyennek kell lennie. Ez a végső és örökletes. Ezt eddig szinte még senkinek nem sikerült elérnie, csak a két legjobb barátnőjének, meg még egy személynek, aki eddig még kérdéses.
Még egyszer körbenézett, majd lassan lenyomta a kilincset. A manókat szerette. Bár a manók is szerették őt. Ők mindenkit szerettek. Tekintete azonnal a földre irányult, s elvigyorodva guggolt le, ahogy becsukta maga mögött az ajtót.
- Sziasztoook.- csicseregte, ahogy kezét kinyújtotta a lényecskék felé.

Kamilla

Már hosszú percek teltek el a kedves manó távozása óta, és Misi egyre izgatottabbá vált. Össze-vissza forgolódott, fészkelődött, fölpattant, majd ismét visszaült a helyére. Volt egy pillanat, amikor már majdnem elhatározta, hogy beljebb lép, de aztán elvetette az ötletet. Nem akarta zavarni a manók munkáját, és ő itt igazából csak vendég, aki várja csak ki szépen a sorát.
Már épp újra fel akart állni, amikor hirtelen megjelent a manó egy hatalmas tálcával a kezében.
- Parancsoljon Fiatalúr! Elnézést a késés miatt, csak az igazgató úr is megrendelte a szokásos esti teáját, és őt nem szívesen várakoztatom meg. Esetleg óhajt még valamit? -
A manó egyáltalán nem volt se gúnyos, se piszkálódó. Misi egy picit el is szégyellte magát a korábbi gondolatai miatt, mik szerint az apró szakács csak szórakozni akar vele. Teljes mértékben tévedett, ugyanis ezek az aprócska lények csupaszív, csupaszeretet teremtmények voltak. Nem volt bennük semmi rossz indulat vagy gonoszság.
- Hűhaa!! Dehogy, egyáltalán semmi gond! Sőt!! Nagyon nagyon szépen köszönöm! Ez hihetetlenül rendes Öntől, és tényleg életmentő! -
A fiú teljesen letaglózva ült a székén, és még mindig nem sikerült magához térnie a nagy ámulatból. A meglepetés viszont csak fokozódott, amikor a manó felemelte a fedőt a tálcáról. Misi szinte a mennyországban érezte magát, ahogy rápillantott az előtte elterülő csodára. Csokikrém, nutella, málna, eper, minden volt itt. Sőt egy bögre kakaó is díszelgett a hatalmas tányérok mellett. Misi ismételt hálálkodásba akart kezdeni, de amikor a manóra nézett, már csak a hűlt helyét látta. Ijedten körbenézett, és akkor megpillantotta az okot, amiért kedvenc szakácsa olyan sebesen elillant. Egy kedves arcú, szőke lány guggolt a manótömeg közepén, és aranyos mosollyal köszöntötte őket. Misi néhány pillanatig habozott, majd felállt, és ő is odament az új vendéghez. Megvárta, amíg szétszélednek az apró teremtések, akik láthatóan nagyon kedvelték a lányt, majd odalépett és kinyújtotta a kezét az ismeretlen szöszi felé.
- Segíthetek? -kérdezte mosolyogva. - Csokis-málnás palacsintával, és kakaóval tudok szolgálni. Esetleg meghívhatom a hölgyet egy vacsora afterpartyra? -