36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
David Anglesea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. október 31. 18:53 | Link

Évi

Egy fárasztó nap után nem volt étvágyam enni, ezért evés nélkül mentem fel a klubhelyiségbe, ahol még tanultam, beszélgettem, aztán hirtelen korogni kezdett a hasam. Remek! Most lettem éhes! Már elmúlt este kilenc óra, a legtöbb diák eltette magát holnapra, hogy frissen tudják kezdeni a holnapot. De én nem akartam éhesen lefeküdni, ezért úgy döntöttem, hogy lemegyek enni. Kiléptem a toronyból, próbáltam viszonylag halkan, de gyorsan leérni a földszintre, ahol a konyha volt. Párszor már jártam itt, ezért egyből megtaláltam az ajtót, szerencsémre még tanár sem járt a folyosókon. Beléptem a helyiségbe, meglepődtem, mert máskor rengeteg manó szokott is sürgölődni-forgolódni, viszont most alig volt bent néhány. Amint megláttak hozzám futottak, és egymást túl kiabálva kérdezgették, hogy mit szeretnék. Még gondolkodni sem volt időm, de máris egy nagy asztalhoz ültettek, és mindenféle finomságot adtak nekem.
- Hú, nagyon szépen köszönöm! - mondtam álmélkodva, miközben ők csillogó szemmel várták, hogy mit kérek - Ennyi elég lesz! Köszönöm a segítséget! Nyugodtan csináljátok csak menjetek a dolgotokra!
A manók csüggedten elmentek, mert nem adtam nekik semmilyen feladatot. Körbenéztem az asztalon, mindenféle étel volt előttem, először is egy bögre kakaót szerettem volna inni, amit meg is láttam az asztal közepe táján. Magamhoz vettem, még jó meleg volt, ezért óvatosan ittam meg. Tettem néhány sütit a tányéromra. Miközben a sütim majszoltam, körbenéztem a helyiségben. Megállapítottam, hogy semmit sem változott azóta, hogy itt voltam. Miután az utolsó sütit is megettem, egy nagyot ásítottam, és a fejemet az asztalra hajtottam. Túl lusta vagyok felkelni. A szemem majdnem lecsukódott, de csak majdnem, mert ekkor valaki teljes erejéből kicsapta a konyha ajtaját. Úgy megijedtem, hogy felpattantam a székről. A szemem tágra nyílt, és szaporán kapkodtam a levegőt, megfordultam tengelyem körül, hogy meglássam, mégis ki volt ez.
Hozzászólásai ebben a témában
Nyári Évi
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. október 31. 19:30 | Link

David

A mai nap is ugyanúgy telt, mint a többi. Korai kelés, tanulás. Egész nap nem is ettem semmit, így csak este értem a konyhába. Mielőtt leindultam megnéztem az időt. Kilenc óra volt.
- Szuper, akkor igyekeznem kell, nehogy elkapjon egy tanár – mondtam magamban és leindultam. Reméltem, hogy nem futok össze senkivel sem a folyosókon, sem pedig a konyhában. Gyorsan meg akartam vacsorázni, aztán végre aludni. Tíz perc alatt leértem a konyhába, de csak azért, mert kerülőt kellett tennem.  Nem tudom, a tanároknak minek kell kilenc órakor sétálniuk a folyosókon. De mindegy is. Annyira megörültem, hogy végre leértem a konyhába, hogy egy kicsit erősebben nyitottam ki az ajtót, mint kellett volna. Ezt onnan tudtam, hogy az, aki bent volt kicsit megijedt. Vagyis én úgy láttam, hogy eléggé szívrohamot kaptam arcot vágott. Mikor a srácra néztem, láttam, hogy David az.  
- Oh! Szia! Én azt hittem senki nincs itt. Elég késő van – mondtam. Kinéztem a folyosóra, ott láttam valami alakot a lépcsők felé menni, gyorsan bementem és becsuktam az ajtót. Ezután leültem az asztalhoz. Majdnem éhen haltam. Elvettem egy poharat, megtöltöttem teával és elcsórtam egy szalámis szendvicset. Enni kezdtem. örültem, hogy végre van valami a gyomromban.
- Te hogy-hogy itt vagy? Azt hittem mások már rég alszanak. Meg vagyok nyugodva, hogy ha esetleg bejön, egy tanár nem csak engem kapnak el – szóltam.      
Hozzászólásai ebben a témában

"Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban."
David Anglesea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. október 31. 20:11 | Link

Évi

Egy kissé meglepődtem, mert akit megláttam nem más volt, mint Évi. Lehet, hogyha nem ő lett volna, akkor lekiabálom az illető fejét, de rá csak egy szúrós pillantást tudtam vetni. Visszahuppantam a székre, és még mindig hitetlenkedtem.
- Szia! Te meg mit csinálsz?! Hallottad, hogy hogyan nyitottad ki az ajtót?! - szóltam megdöbbenve, aztán már nevetve - Azt hittem, hogy valamelyik tanár tudta meg, hogy itt vagyok, és ő ront be...
Mivel kiment az álom a szememből, ezért fogtam még egy sütit és azt kezdtem lassan enni.
- Igazából egész nap nem ettem semmit! - válaszoltam, miközben szememmel figyeltem, hogy mit vesz el az asztalról - Hmm, teát én is szeretnék inni! Epres ízű legalább?
A választ meg sem várva találomra vettem egy poharat, amiben tea volt. Megkóstoltam, de nem epres, hanem citromos ízű volt. Mindegy, nem baj, azt is szeretem. Miközben a teát ittam, figyeltem, hogy mit mond.
- Szerintem már egész sokan lefeküdtek! Hát köszi! - nevettem - Jó fej vagy! Inkább ketten kapjunk büntetést, mint múltkor, mi?
Megittam a teát, már nem fért belém semmi, ezért felkeltem, és odaléptem a hűtőhöz, ami eddig elkerülte a figyelmemet. Belenéztem, és elálmélkodtam, mert száz meg száz sütemény volt benne.
- Azta! - szóltam - Ezt egy év alatt sem tudnám megenni, pedig én napi négy-öt csokit is megeszek!
Valószínűleg tértágítóbűbájjal növelték meg az, amúgy kívülről teljesen átlagos méretű hűtőt.
- Gyere! Nézd meg! - hívtam oda - Sajnos belém nem fér már más, de te választhatsz magadnak bármilyen finomságot!
Miután kicsodálkoztam magam a hűtőben, megláttam egy ajtót, amit eddig nem vettem észre. Odamentem, beléptem a helyiségbe, ami teljesen üres volt, csak egy manó, állt benn, és hirtelen a kezében termett egy torta. Amikor meglátott, elkezdett magyarázni nekem, hogy azonnal menjek ki, mert ide nem szabad belépnem. Elhúztam a szám, majd gyorsan visszacsuktam az ajtót, mert jobb a békesség, nem akartam veszekedni.
- Na, és mi volt otthon? - kérdeztem, mert emlékeztem, hogy múltkor hazautazott, mert meghalt a nagypapája.
Hozzászólásai ebben a témában
Nyári Évi
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. november 1. 10:40 | Link

Eszembe sem jutott a múltkori lebukás a „párbajunk” miatt.
- Pontosan. Múltkor is ketten kaptunk büntetést – válaszoltam. Aztán egy újabb szendvicshez láttam.
-Oh. Milyen süti? – Kérdeztem, mikor David megszólalt és a hűtőhöz hívott. Oda mentem és kivettem egy citromos minyont. Leültem az asztalhoz és a szendvicsem után a minyont kezdtem el enni. Hmm. Nagyon finom volt. Kicsit eszembe jutatta az otthoni sütiket. David következő kérdése is az otthonhoz kapcsolódott.
- Semmi különös. A szűk család volt ott. Nyugodt kis szertartás volt – válaszoltam. Nem nagyon szerettem a nagyapám haláláról beszélni. Próbáltam elterelni a témát, amilyen gyorsan csak tudtam.
- Itt volt valami, amíg nem voltam? – Próbálkoztam. Nagyon reméltem, hogy veszi az adást és inkább az itt történt dolgokról kezd el mesélni. Örültem, mikor elkezdte az itt történt dolgokat mesélni.
- Várj egy percet! – Suttogtam. Halkan az ajtóhoz mentem és hallgatóztam. Kíváncsi voltam, hogy van-e valaki az ajtó előtt.  Kinyitottam az ajtót, de senki sem volt ott.
- Ez furcsa. Pedig úgy hallottam, mintha járkált volna itt valaki - magyarázkodtam, David furcsa arc kifejezésére pillantva.
Hozzászólásai ebben a témában

"Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban."
David Anglesea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. november 1. 16:55 | Link

Évi

Miután kitessékeltek a fura helyiségből, visszaültem az asztalhoz. Évi kivett egy minyont, és azt kezdte el enni. Kezemmel lepöcköltem egy morzsát a kardigánomról, miközben hallgattam, hogy mit mond. Éreztem a hangján, hogy nem szívesen beszél a nagypapája haláláról, meg aztán gyorsan témát s váltott.
- Ööö... nem sok minden. Nekem volt egy fura ügyem... elég szerintem annyi, hogy Ausztráliában kötöttem ki, meg történt ott nem éppen kellemes helyzet velem - meséltem neki lehajtott fejjel, mivel ez a téma meg nekem nem volt kellemes.
- Szegény Maróti tanár úr is meghalt! Nagyon meglepett a hír, hiszen nem volt annyira idős! Viszont Lin visszajött a kastélyba, hogy átvegye a tanár úr helyét! - mondtam, miközben figyeltem, hogy mit csinál. Megkérte, hogy maradjak csendben, kissé felhúztam a szemöldököm, kérdőn néztem rá. A lány felállt és kinézett a folyosóra, majd magyarázkodni kezdett.
- Nem gond! Legalább figyelmes vagy! - nevettem, majd fogtam a tányéromat, meg a bögrémet, és a mosogatóhoz vittem. Hirtelen ott termett egy manó, kikapta a kezemből a bögrét, meg a tányért, és gyorsan elkezdte mosogatni azokat.
- Köszönöm - szóltam meglepetten, majd Évi felé fordultam - Te mikor érkeztél meg? Mostanában nem is láttalak.
Megkívántam én is egy minyont, ezért odaléptem a hűtőhöz, és vettem magamnak egy csokisat.
- Hm, ezt meg kell kóstolnod! Isteni! - szóltam teli szájjal.
Utoljára módosította:David Anglesea, 2014. november 1. 16:55
Hozzászólásai ebben a témában
Nyári Évi
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. november 14. 17:43 | Link

David

- Tegnapelőtt este érkeztem vissza – válaszoltam David kérdésére, aztán visszaültem az asztalhoz.  
- Van citromos? Olyat kérek – mondtam, mikor David megemlítette a minyont. felkeltem és a hűtőhöz mentem. Kivettem egy kis minyont, nem mertem nagyobbat venni, mert eléggé jóllaktam és nem akartam rosszul lenni. Visszaültem az asztalhoz és a manókra néztem. Elég sokszor elgondolkodtam rajta, hogy vajon tényleg ennyire élvezik-e, hogy megcsinálhatják az emberek dolgát, vagy csak megszokásból és félelemből teszik-e? Ahogy láttam ezek a manók tényleg szerették a munkájukat. rápillantottam az órámra.
- Már ennyi az idő? – kérdeztem ásítva és felkeltem a székről. Nem figyeltem és véletlen meglöktem egy manót, akinek rengeteg tányér volt a kezébe. A manó, David és én egyszerre kaptunk a tányérok után. Mindhiába. A tányérok leestek és összetörtek.
- Nagyon sajnálom – mondtam. Ez voltam én. Szegény manó csak állt és felszedegette a törött darabokat.
- Várj! Hadd segítsek! – kértem és elkezdtem szedni a darabokat.
- Nem! – Sipított rám a manó. Megijedtem a hirtelen magas hangjától. Védekezően felemeltem a kezemet.
- Rendben! Nem nyúlok hozzá – hátráltam a manótól.                      
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2014. december 1. 18:22
Hozzászólásai ebben a témában

"Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban."
David Anglesea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2015. január 25. 17:34 | Link

Évi

-ZÁRÁS-

- Aha, van citromos is - böktem rá az egyik sütire, majd visszaültem a székre. Néhány manó még mosogatott, tányérokat hordott. Vajon egész éjszaka dolgoznak? Hogyan bírnak ennyit dolgozni? Miközben ezen gondolkodtam Évi ügyesen kiverte az egyik manónak a kezéből a tányérokat. Szanaszét repültek a konyhában egy szilánk belerepült a poharamba is, úgy hogy nem ittam többet belőle.
- Még csak ez hiányzott! - szóltam bosszankodva. A manó is mérges lett, nem kért a lány segítségéből, így én is ülve maradtam.
- Megint olyan nagy zajt csaptál, hogy nem lennék meglepve, ha egy dühös tanár jönne ide! - ráztam meg a fejem, majd felálltam az asztaltól.
- Szerintem jobb lenne, ha mennénk, mert szerintem biztos, hogy valaki meghallotta ezt az óriási ricsajt! - elindultam az ajtó felé, amikor kintről hangokat hallottam, tanárok hangját.
A szemem elkerekedett, megpördültem, és csendre intettem mindenkit.
- Manó, kérlek segíts! Bújtass el minket valahová!- néztem rá segélykérően! A manó billegette fejét, aztán intett, egy hátsó terembe vezetett. Gyorsan besiettem, majd halkan becsuktam az ajtót. Hamarosan belépett valaki, valószínűleg az egyik tanárnő, és számon kérte a manókat, hogy mi ez a nagy dübörgés. Szerencsére falaztak nekünk! Mikor elmentek, megkönnyebbülten mentem ki a hátsó szobából.
- Húú, ezt megúsztuk! - mondtam Évinek, majd a manók felé néztem - Köszönjük! Ezt még megháláljuk!
A manók nem kérték a hálánkat, hanem dolgoztak tovább.
- Jól van! Szerintem várjunk pár percet, aztán siessünk vissza a klubhelyiségbe! - vetettem fel az ötletemet!
Pár perc múlva kinéztem, majd kiléptem az ajtón, és sietősen indultam vissza a Levita klubhelyiségébe.

Hozzászólásai ebben a témában
Nyári Évi
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2015. január 31. 16:10 | Link

DAVID

-ZÁRÁS-

Miután elég messze lettem a manótól, megálltam.
- Tudom, bocs! - válaszoltam Davidnek a lekorholás után. Nem direkt mentem neki a manónak, de nem mondtam inkább mást. Mikor David kiindult, én is felkeltem, hogy visszamenjek a hálókörletbe. Kinyitottam volna az ajtót, de én is meghallottam egy tanár hangját. A fiút az egyik manó egy hátsó terembe vezette, én pedig egy szekrény mögé bújtam. Pont jókor, mert ahogy elbújtam, nyílott az ajtó és bejött egy tanár. Nagyon reméltem, hogy a manók nem árulnak el minket. Szerencsére nem mondták el, hogy béna voltam és miattam volt a zaj. Mikor elment a professzor asszony, én is előbújtam. Ezután megköszöntük a manóknak a segítséget. David után én is visszamentem a hálókörletbe, hogy végre elaludjak.  
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2015. február 8. 14:10
Hozzászólásai ebben a témában

"Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban."

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint