28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek:
Figyelem! Iskolai dolgozók, Bogolyfalva vezetése és felelősök kerestetnek! Ezen kívül kikerült a JV pályázat is, csekkoljátok a híreknél! Wink
U.i.: ez is beleszámít a multiakcióba!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2012. november 6. 21:01 | Link

'Lizbeth

Öröm. Kész röhej ez a szó. A többi mézes-mázassal együtt, amelyekről azt hiszed, bearanyozzák a napjaidat és az egész életedet. Mekkora baromság az egész! És ez is minden egyes embernek mást és mást jelent. Van, akinek egy ágyba hozott omlós briós és a forró kávé illata adja meg ezt az érzést, másoknak egy újonnan méregdrágán beszerzett ruha egy olyan üzletből, ami a nevéről híres de a minőségéről nem éppen. Megint másnak az okoz örömet, ha a haverjaival elmehet egy kocsmába és detoxra piálhatja magát, vagy a beteg, idős, őszülő szőrű német juhász kutyája odamegy hozzá és a fejét az ölébe hajtja. Mindenki megélheti valahogyan, csak nekem nem fog megadatni, hogy élvezhessem tovább pár hónapnál. Szinte csak belekóstolok a mennyországba, de ahova tartozom, a pokol mindig visszaránt magával a mélységbe. Ezt a csipetnyi önfeledt érzést pedig minduntalan elengedem, hisz ha kapaszkodnék belé, csak felsérteném a bevonatát. Nem az, hogy én sosem voltam boldog, sőt, szinte egy egész év megadatott, hogy élvezhessem. De amint az ördög megjelent, én szinte pattantam és engedtem el a fényt, nehogy utoljára lássam. No persze egyre nehezebb lesz visszamenni a fénybe, ami nem is csoda. Félek attól, hogy tönkreteszem, bemocskolom a világosságot, az örömöt.. saját magammal. Ezt persze senki se érti meg. Hogy is érthetné bárki is! Senki sem éli az én életemet, senki sem tudja, hogy ki vagyok valójában, honnan jöttem. Talán páran, 4-5 ember, és nekem ők jelentették a méz egy cseppjét, ami édesnek hatott.. Hmm.. Öröm. Miért van az, hogy annyian átélik nap mint nap? Hogy bármikor, amikor elhaladok a folyosón, mosolygó és boldognak tűnő emberek mennek el mellettem, mintha ott sem lennék. Nem is akarok mostanság beszélni senkivel se, még azokkal se, akik számomra az élet édes oldalát jelentették. Ez a nagy büdös helyzet és nincs mit tenni. Ha akarnék, talán végleg meg tudnék állni a fény vagy az örök sötétség mellett.. Idővel így is, úgy is választani kell. Talán nem én fogom meghozni ezt a döntést, talán csak rajtam fog múlni, nem tudom, de még nem akarom, hogy biztos legyen akármelyik is. Mert akkor a másikat elhagyom, és 99% van arra, hogy én lefelé fogok esni.
Lassan magamra húztam egy fekete nadrágot, egy zöld, valamilyen fehér írásos szövegű pólót és egy barna-fekete kockás kardigánt. Cipzárját egy darabon felhúztam, az ujjait könyékig feltűrtem és elindultam valami kajaféle után nézni. Cigarettás dobozomat a szobában hagytam Baileys-szel és Debrával egyetemben. Kezeimet zsebre vágtam és előre nézve, egyenes háttal végigvonultam a kihalt, koromsötét folyosón. Csupán pár portré mozgolódott, ahogy elhaladtam mellettük, de szerencsémre a számításaimhoz képest elég hamar elértem  a konyháig. Nem akartam nagy feltűnést okozni, így mielőtt belöktem volna az ajtót, körbetekintettem, és oldalra néző tekintettel léptem be a helységbe. Ahogy a kezeim lecsúsztak az ajtóról, az halkan visszacsukódott a helyére, én pedig szemet-szájat tátva figyeltem a manók reakcióját. Ahogy átléptem a küszöböt, hatalmas csend támadt, és vagy 10 másodpercig csak futtattam a pillantásom a tőlem balra eső manótól a legszélső jobbra esőig. Nyeltem egyet, és azon nyomban hangos csiviteléssel kezdték magyarázni, hogy pont jókor jövök. Mielőtt megmukkanhattam volna, már egy rakat édességet toltak elém és széles vigyorral várták, hogy egyáltalán mit kívánok. Kérdőre vont tekintettel álltam fel a székből, és mintegy menekülési út, észrevettem egy ajtót. Sandán körbepillantottam, elvigyorodtam, majd két lépéssel ott termettem a kiszemelt helyen. Még mielőtt utánam jöhettek volna, becsuktam.. becsaptam az ajtót és elreteszeltem belülről. Pálcámat előszedtem és halkan egy lumos-sal fényt csiholtam.
Ahogy próbálták betörni az ajtót, hátrapillantottam és tökéletesen pontosan valamibe rendesen hasra estem. Hanyatt fordultam, egy ideig még csak vártam, hogy betörnek, de elhalkult majd elhalt a dörömbölés az ajtón. Pálcám magam mellé ejtettem, lehanyatlottam a földre, kezeimet pedig a fejem alatt összekulcsoltam. Azt hiszem a reggelt vártam, vagy valakit, aki nem manó, és segítene.
Hozzászólásai ebben a témában

Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2012. november 6. 21:57 | Link

David

 Ősz van. És ezzel mindenki teljesen tisztában van. Igen ám, csak nem mindenki szereti, kivéve persze engem. Ilyenkor minden olyan csodás lesz és földöntúli. Sokan úgy gondolják, hogy az ősz és a tél az elmúlás időszaka. Nem értem miért, hiszen ilyenkor mindig születik valami új, még ha néha nem is jó értelemben. A színek olyan pompázatosak, hiszen a levelek, narancssárga, piros, sárga, barna színben tündökölnek. Minden olyan más lesz, megváltozik. Én is. Ez azért van, hiszen hamarosan itt lesz a szülinapom és egyben a szüleim halálának évfordulója is. Most már nem rettegek tőle, mint korábban. Elfogadtam és valamelyest képes vagyok azzal a tudattal élni, hogy nincsenek itt mellettem. Ám a szívemben mindig jelen vannak, illetve az álmaimban, az emlékképekben is tudok rájuk emlékezni, és fel tudom idézni azokat a pillanatokat is, amikor egy-egy ölelést vagy puszit kaptam tőlük, amikor megfogtam a kezük, illetve amikor láttam rajtuk, mennyire szeretik egymást és mennyire szeretnek engem. Soha nem fogom elfelejteni ezeket a pillanatokat, hiszen azok voltak életemnek a legfontosabb emlékei. És azok is maradnak. Illetve, azért szeretem még annyira a tavaszt, mert ilyenkor hideg van. Nem azt mondom, hogy szeretek fagyoskodni, de sokkal jobban bírom ezt az időt, mint a 40 fokot. Ilyenkor legalább van okom arra, hogy teát vagy forró csokit ihassak a kandalló előtt. Igen, nekem ezek jelentik az Őszt, semmi más.
Ma sem csináltam mást igazából, csak kint jártam a Kastély körül és a tájban gyönyörködtem, ahelyett, hogy elmentem volna vacsorázni. Igazából, nem is nagyon érdekel az étel, ellennék én anélkül is. Csak a gyomrom nem gondolta így, ezért indultam útnak a konyhába, hogy elcsenhessek valami finomat és ne kelljen üres és korgó gyomorral lefeküdnöm. Lassan lépegettem előre, tekintetemet előre szegeztem, hogy még csak véletlenül se mehessek neki senkinek sem, bal kezemet a pulcsim ujjába dugtam, míg jobb karommal viszont a falamat simogattam. Úgy látszik, nem tudok leszokni erről a szokásomról, de hát egye-fene. Persze, a portrék már nem voltak épp rózsás kedvükben, amikor elhaladtam előttük. Nem nagyon tudott érdekelni, sőt, amikor valamelyik elkezdett rimánkodni én csak kuncogtam, mint egy őrült. Megmondtam, hogy nem vagyok ép elméjű, ugye? Hát persze!
Kinyitottam az ajtót, amint odaértem. Rögtön vagy tíz kis fejecske sündörgött előttem, és mindegyik rám nézett hatalmas szemükkel. Én is rájuk mosolyogtam és már is előadtam a "megrendelésemet":
- Kaphatnék esetleg egy sonkás szendvicset és citromos teát? Tudjátok, kihagytam a vacsorát és nem szeretnék üres hassal lefeküdni - mondtam, majd megint elnevettem magam. A manók hevesen bólogattak és vidáman neki láttak az étel elkészítésének. Nem tudom mi van ma velem, olyan fura vagyok. De ha tudnám, hogy David lenne a zárt ajtó mögött, nem biztos, hogy ugyanígy itt ülnék békésen és mosolyogva. Ki tudja, mi történne akkor. Majd meglátjuk.
Hozzászólásai ebben a témában

"Menj, éld világod, mondd, ha kérdenek: egy jámbor őrült futni engedett."

Nyaklánc| Jack tulaj | Gin nővére | David <3
David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2012. november 6. 22:18 | Link

'Lizbeth

Beletörődtem már egy ideje a megváltoztathatatlan sorsomba, már nem próbálok evickélni ellene. Semmi sem történik véletlenül, mindennek van oka, és hiába tennék bár mit - annak is lesz következménye, ami szintén meg volt írva.
Ragyogóan elfeküdtem ott a sötétben. Amiről épp az imént merengtem, mintha utat nyert volna a tudatomban. A sötétség, a harag, a gyűlölet, a fájdalom és semmi egyéb..
Valami elkezdte nyomni a hátamat, így jobb kezemet elvettem a fejem alól és kicsavarva a hátam alá nyúltam. És kihúztam egy..Sodrófát! Pompás! Bezártam magam valahova, ahol kottasötét van és még egy ilyen tárgy is a hátamba állt. Komoran megingattam a fejem és egy laza csuklómozdulattal elhajítottam a fát. No persze, gondolkozhattam is volna előtte, de kissé berozsdásodtam mostanság e tekintetben. Szóval repült a tárgy, amíg nem találkozott egy - valószínűleg - fém szekrényszerűséggel. Hatalmas csörömpölés, amire - mivel váratlanul ért - rendesen megijedtem. Azonnal megragadtam a pálcámat és az ajtó felé kezdtem csúszni. Idővel egy pár másodpercnyi szünet után az összes fém és másból készült edény, ami a polcokon volt, szép ívben estek le egyre nagyobb zsiballyal. Fél perc alatt elkotortam mindent, ami a menekülésem útjában volt, behúztam az ajtót és gyakorlatilag szó szerint kiestem. Nagyobb volt a lendület, mint akartam, így a hátam érintkezett a talajjal és addig másztam a könyökömmel kifelé, amíg a lábam is kiért abból a helységből. Ismételten elengedtem magam, de mielőtt teljesen megnyugodhattam volna, egy tucatnyi manó vett körül.
- Én .. egy adag valami kaját .. izé .. krumplipürét kérek valami őő.. pörkölttel.
Igyekeztem minél nehezebb ételt kitalálni, és ahogy ezek elhagyták a számat, már szét is széledtek. Azonban azon az ajtón, ami mögött eltűntek, már meg is jelent pár jobban öltözött manó egy szendviccsel és egy pohárral a kezükben. És csak ekkor vettem észre, hogy nem vagyok az egyedüli éjszakai vendégük. Pillantásommal lassan követtem a mozgásukat, és még mielőtt megláttam volna, hogy ki van benn, nagyobbat vert a szívem. Nem tudom mire számítottam, tanárra, szellemre, prefektusra.. Mondjuk valahol igaz, hogy prefektus bukkant rám, de.. Nos, nem gondoltam volna, hogy így látom viszont. Hamar összeszedtem magam, talpra álltam, leporoltam magam ott, ahol tudtam majd elraktam a pálcámat.
- Üdv! Hogy vagy, hmm?
Odamasíroztam hozzá, majd kissé darabos mozdulatokkal, de adtam az arcára egy puszit. Ez is mint valami rossz vicc. A tök sötétből kijőve egyenesen a fényt találom. Amint a szám elvált az arcától, egyik kezemmel a hajamba túrtam és elmosolyodtam.
- Éjszakai vacsora? Azt hittem, csak nekem lehet ilyen elvetemült ötletem.
Lassan végignéztem a lányon, mint aki életében nem látott még nőt. Újfent elmosolyodtam - 1 napon belül már másodjára! - majd odaléptem az asztalhoz. Lizbethre pillantottam a vállam fölött, hogy velem tart-e, vagy inkább most azonnal eltűnik.
Hozzászólásai ebben a témában

Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2012. november 7. 19:10 | Link

David

 Magam sem tudom miért, de olyan voltam, mint aki nem normális, és ez most a nálam megszokott őrültségnél is rosszabb volt. Kedvem lett volna mindenen nevetni vagy csak egyszerűen vigyorogni, mint a tejbetök. Igaz, úgy is tettem. Olyan voltam, akár az Alice Csodaországban a macska. Pontosan úgy vigyorogtam, mint ő csak én nem tűntem el. Pedig ha tehetném, szívesen eltűnnék. Nem tudom, de egyszerűen jól esne. Mondtam, hogy nem vagyok ép elméjű. Teljesen megőrültem, mintha nem is én lennék, vagy mintha dilibogyót kevertek volna az italomba vagy nem is tudom. Kedvem lenne táncolni, mindent elfelejteni, szórakozni. Furcsa, nagyon. Rossz előérzetem van, de mégsem. Olyan, mintha rajtam kívül lenne még valaki itt, de nem látok sehol senkit, csak a manókat.
- Gyerünk Elizabeth, szedd össze magad! - suttogtam magam elé, megpofoztam magam, majd újra elvigyorodtam. A manók, akik nem az én szendvicsemmel foglalkoztak, kérdőn pislantottak felém, mire én legyintettem nekik, hogy nincs semmi baj. Elmosolyodtak és csinálták tovább a dolgukat. Most már nem csak az emberek, hanem a manók is jót röhögnek rajtam és hülyének néznek. Úgy látszik, ez valami betegség lehet, hogy nem tudok nyugton maradni és normálisan viselkedni. Ujjaimmal az asztalon kalapáltam, míg a kajámra vártam, hangos puffanásra, majd csörömpölésre lettem figyelmes. Az ajtó mögül jött, amelyik be volt zárva. Felhúztam szemöldököm, ám vigyorom már csak mosollyá halványult és úgy fordultam az említett ajtó felé. Fogalmam sem volt arról, hogy mi vagy éppen ki lehet odabent. Meg akartam tudni, de szerencsére legyőztem a kíváncsiságomat, így nem mentem oda, hogy kinyissam. Nem kellett sokáig várnom és az ajtó magától kinyílt. Illetve nem is magától, hiszen egy ember nyitotta ki, ráadásul nem más, mint David. Nem szóltam semmit, csak nagy szemekkel meredtem rá és vigyorogtam. Igen, az előbb még mosolyogtam, de most már vigyorogtam. Hogy miért? Nem tudom. Talán azért, mert teljesen meg vagyok kergülve!
Először észre sem vett, ami valljuk be, jól jött. Legalább rendezni tudtam arcvonásaimat. Most már úgy bámultam rá, mint egy normális ember és csak mosolyogtam. Nagy ez a kastély, de soha nem hittem volna, hogy pont itt találkozok, ráadásul pont vele. Azért, jó volt látni, hogy nincs semmi baja és még mindig ugyanolyan rosszfiú. Persze, azért megváltozott. Kissé furán viselkedett. De ez már nem az én bajom, igaz? Attól még, szeretem. A manók végre meghozták a szendvicsemet és teámat, amit rögtön le is raktak az asztalra, de én nem törődtem vele, hanem Őt néztem. Észrevett, aminek az lett az eredménye, hogy újra elvigyorodtam. Normális vagyok én?
- Szép estét! Jól, köszönöm. És te? - olyannyira gépies szavak voltak, hogy nagyon. Nem tudom miért, de most valahogy így sikerült kimondanom, minden egyes szót. Próbáltam egy kis életet erőltetni magamba, ami sikerült is, valamennyire. Mikor megpuszilt, beleborzongtam, de nem szóltam semmit, csak mosolyogtam. Mintha minden a régi lenne, nem igaz? Hát, fogjuk rá. Sok minden történt azóta.
- Pedig igazán ismerhetnél és tudhatnád, hogy nem éppen vagyok ép elméjű - kuncogtam. Csak azért se fogok eltűnni és itt hagyni. Erős vagyok, képes vagyok bármire még arra is, hogy szembenézzek a valósággal és a félelmemmel. Viszont, a kíváncsiságom megint felül kerekedett rajtam és nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzem meg, mégis mit csinált odabent. - Egyébként, mit csináltál te ott?
Mutattam az ajtóra, majd a tea felé nyúltam, hogy megkeverhessem. Kérdem én, vajon mi lesz ebből a beszélgetésből? Tudjátok mit? Nem akarom tudni a választ. Majd meglátjuk, mi fog történni.
Hozzászólásai ebben a témában

"Menj, éld világod, mondd, ha kérdenek: egy jámbor őrült futni engedett."

Nyaklánc| Jack tulaj | Gin nővére | David <3
David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2012. november 9. 19:37 | Link

'Lizbeth

Mit csinálok én itt? Ahogy másztam kifelé a kuckószerűségből, egyre csak ez járt a fejemben.
Pillanatokkal később, mikor Elizabethet megláttam, ismét ez a kérdés hangzott fel bennem, csak sokkal erősebben. Most vajon mit gondolhat rólam? Egy kamrából másztam ki, miután az egészet összedöntöttem és igen, úgy nézek ki, mint aki nincs teljesen magánál. Bár az a mosoly az arcán nagyon összezavart. Mintha Ő a helyzet magaslatán lenne, élvezné, sőt, tetszene neki, hogy így látjuk viszont egymást. Remek, mondhatom. Kis hatásszünet után végül feltornáztam magam a földről, és ahol tudtam, ott leporoltam magam. Ahogy odamentem hozzá, és robotszerűen egy puszit nyomtam az arcára, amit nem viszonzott, még jobban megzavarodtam. Elléptem tőle, majd kezeimet keresztezve megfogtam a pulóverem alját, elkezdtem húzni fölfelé és végül kibújtam belőle. Pólómat gyorsan lehúztam a hasamon, mert a fölötte lévő anyaggal együtt kissé följebb csúszott mint kellene. Odavágtam a kardigánt az egyik padra, mert hirtelen.. nagyon melegem lett.
- Én is. Egy kicsit talán melegem van, de nem vészes.
A válasz eleje nem volt teljes mértékben igaz, mivel kissé szét vagyok csúszva mostanság. De a második fele eleget tett az igazságnak. Barna bozontomba túrtam ujjaimmal, majd dobtam a következő témát. Nem lepett meg a válasz, ismertük már egymást nagyon jól, szóval egy pár válaszát szinte előre meg tudtam volna jósolni.
- Ó, hát persze. Aki engem ismer, az biztosan csak a vigyorgóból szökhetett meg.
Próbáltam elütni egy elég lapos poénnal ezt az épelméjű dolgot, majd míg ezt kiböktem neki, már le is ültünk. Ő a szendvicse elé, én meg Vele szembe. Egyik kezével elkezdte kevergetni a teáját, majd egy váratlan pillanatban, mikor pont másfelé révedtem el, felkuncogott halkan. Féloldalas mosolyra húztam a számat, fogaimat kicsit kivillantva ezzel. Jajj, ez a nevetés, ez az arc, ezek a szemek, ez a lány..
- Hogy mi? Jaa, hogy ott. Hát, tudod a szokásos. Valahova ki kellett mennem WC-re. Oké, oké, nem. Nem tudom mit csináltam, vagy mit akartam ott benn.
Amióta megint cserben hagytam a lányt, sokszor azon kapom magam, hogy fogalmam sincs, mit csinálok. Erre se tudnék normális, elfogadható magyarázatot adni, hogy mi a rákért másztam be oda. Tényleg nem tudom. Ahhoz volt kedvem, de ez meg úgy hangzik, mintha most engedtek volna szabadlábra az őrültek házából.
Egyik kezemmel felkönyököltem a régimódi asztalra. Eleinte az államat támasztottam a tenyerembe, majd végighúztam a kezem az arcomon, a hajamon, és végül a tarkómon állt meg. Az ujjaim hidegebbek voltak, mint számítottam rá, és ahogy hozzáért hátul a bőrömhöz, kirázott a hideg és felállt a szőr a karomon. Arcom lefelé nézett, tekintetemmel viszont a barna prefektust fürkésztem. Ha elhagynánk a bájcsevejt, vajon mit mondana? Sohasem lesz velem többé olyan őszinte, és okot adtam rá. Nem egyszer. Talán végleg el kéne engednem, és nem mindig visszatáncolni hozzá megkeserítve ezzel az életét. Minél jobban kínzom, annál nehezebb lesz minden elválás. De.. Bármennyire is akarnám Őt, lehet, hogy nem ezt szánták nekünk odafent. Talán mindkettőnkre vár még valaki más, aki még mélyebb érzelmeket fog kelteni benne is és bennem is. Bár az szinte képtelenség, ennél jobban nem tud senki se szeretni..Szóval még mindig szeretem? .. Ez egy gyilkos szerelem. Mindkettőnket megölöm azzal, hogy szeretem. Ennek a gondolatnak a végére érve egy mélyet sóhajtottam, majd ismét a lányra tekintettem.
- Bocs. Mondtál valamit?
Akár mondhatott is, nem tudom. De inkább mondja azt, hogy nyugi, semmit, minthogy aztán valamire ne válaszoljak.
Hozzászólásai ebben a témában

Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2012. november 10. 18:32 | Link

David

 Igazándiból, magam sem tudom, hogy miért vagyok most hirtelen ilyen. Ez nem természetes, ez nem én vagyok. Olyan, mintha egy csapásra megváltozott volna körülöttem minden. Ez így nem jó. Ezzel elrontok mindent. Pedig én rendesen szeretnék beszélni Daviddel, normális szeretnék lenni. Azt szeretném, ha minden olyan lenne, mint azelőtt volt. Még ha nem is járunk már, akkor is ő a legfontosabb az életemben. Hiszen, soha nem szerettem még így embert. Akkor sem értem, hogy miért vagyok olyan, mint aki dilibogyót vett be. Lehet, hogy reggel valamit belekevertek az italomba, csak nem vettem észre? Nem értem, nagyon nem értem. De mégis, annyira abszurdum ez az egész. Vigyorgok, még akkor is, amikor Őt nézem, pedig nem kéne. Olyan, mintha próbálnék elfojtani mindent, mintha tudatni akarnám vele, hogy jól vagyok. Az igaz, hogy jól vagyok, de mégis, én nem akarom megbántani, se téveszmékbe kergetni, most mégis azt teszem. Komolyan, valaki vágjon fejbe, pofozzon fel vagy mit bánom én, mit csinál, csak ébresszen fel. Ez így nem jó, nagyon nem jó.
Válasza nem éppen volt meggyőző. Nem úgy néz ki, mint aki teljesen jól van. Olyan, mintha nem is a régi önmaga lenne, hanem csak egy mása. Vajon mi történt már megint? Azt hittem, jól megvannak Emmával. De nem. Megváltozott. Talán nem kéne belemennem, nem lehet folyton kíváncsi. Csak rá tartozik és nem fogom megsérteni azzal, hogy kérdezősködök. De, mi van ha… Nem Elizabeth, állítsd le magad! A kíváncsiságom az, ami mindig elront mindent, de ezt most nem szeretném elrontani. Azóta a nap óta most találkoztam vele először és nem szeretném, ha rosszul végződne ez a pillanat. Azt szeretném, ha újra mosolygós és boldog lenne, még ha nem is velem van. Azt szeretném, ha újra olyan lenne, mint ezelőtt. Talán olyan nagy bűn? Én már nem tudom. Össze vagyok teljesen zavarodva.
- Az biztos! - éreztem, hogy poén akart lenni. Nem illedelmességből, nem is azért mert megsajnáltam, hanem azért, hogy neki is jó kedve legyen, elkuncogtam magam rajta. Végül is, ha azt vesszük, igaz volt az állítás és valamilyen szinten nevetséges is. Megkavartam a teámat, de közben lesve rápillantottam és láttam, hogy mosolyog. Az a féloldalas mosoly volt arcán, amit én annyira szeretek. Legalább ezt elértem és félig-meddig mosolyog.
- WC-re, mi? Na ne szórakozz velem, drága. Szóval, nem tudod – ezt kicsit azért aggasztó. Nem tudja, hogy miért volt odabent? Tényleg nem önmaga. Látszik rajta. Valamit tenni kéne. Csak bámulom Őt, mintha még sosem láttam volna, és kezemmel minduntalan csak a teámat kavargatom. A szendvicshez még mindig nem nyúltam hozzá. Ah így folytatom, nem is fogok.
- Nem… nem mondtam semmit – feleltem. Éreztem, ahogy hangom megcsuklik, de utána újra visszanyertem a hangom. Egyszerűen nem hagyhattam szó nélkül. – David, valami baj van? Nem éppen úgy festesz, mintha olyan jól lennél.
Most már egyáltalán nem mosolyogtam. Ki akartam deríteni, hogy mi van vele. Most már nem állíthatott meg senki.
Hozzászólásai ebben a témában

"Menj, éld világod, mondd, ha kérdenek: egy jámbor őrült futni engedett."

Nyaklánc| Jack tulaj | Gin nővére | David <3
David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2012. november 10. 22:07 | Link

'Lizbeth

Helybenhagyta a gáz poénomat, aminek hálás voltam. Nem tudtam volna ragozni, de értelmetlen is lett volna. És annyira meg nem volt érdekes meg jó, hogy lehúzzunk róla még egy réteget. Viszont az, hogy megmosolyogtattam a lányt, engem is szám elhúzására késztetett. Nem is tudom, az a kuncogás miatt volt-e, vagy más is benne volt, de ahogy a lányt néztem, hirtelen muszáj volt nevetnem. Kényszeres nevetési görcs jött rám, így mint egy állatból, egyszer csak kirobbant belőlem, és egy percig, amíg alább nem hagyott, teljesen hülyének éreztem magam. És nyilván Lizbeth is annak nézett, úgyhogy tök mindegy. Nagyobbakat lélegeztem, arcom kissé kipirult, de a féloldalas, sunyi vigyor ottmaradt a képemen, levakarhatatlan lett.
Huh, ahogy kimondta azt a szót, ami alapján akár házastársak is lehettünk volna..Kirázott a hideg. Valami meleg érzés áradt szét minden porcikámban, egy pillanat erejéig pedig elképzeltem, hogy minden van a régiben, semmi sem változott. Ahogy a szemeit fürkésztem, akkor révedt el a tekintetem, ami így mintha üveges lett volna. Csillogni kezdett és nem fókuszált sehova. Ekkor törtek rám azok az idióta gondolatok.
De legalább nem mondott semmit. Miközben hangja megcsuklott, már tudtam, mit fog kérdezni, így mielőtt feltehette azt, már sóhajtottam egy mélyet azon, hogy mit fogok válaszolni. A manók közben kihozták nekem is a rendelésemet, majd elém tették és szorgoskodva nagy jó étvágyakat kívánva elsomfordáltak. Nagyon ízletesen nézett ki, étvágygerjesztően, de abban a pillanatban valahogy a kaja volt a legutolsó dolog a Földön, amit kívántam volna. Fintor nélkül arrébb toltam magam elől a tányért és az evőeszközöket, majd kezeim összefonva támaszkodtam az asztalra.
Arra kérdezett rá, amire nem kellett volna. Beletenyerelt a tintába, tökéletesen pontosan. Az alapvető problémáim miatt, amiket ismer, az az egy gondom van, hogy hülye vagyok. Eleresztettem magamtól ezt a lányt, mint szinte mindig. Egy darabig jó volt, sőt, nagyon is jó volt Emmával lenni, de minket nem egymásnak teremtettek. Flörtpartnerként csodálatosan működünk, de nem egy kapcsolatra vagyunk hivatottak. Én egyre biztosabban látom, hogy ki az, akit úgy szeretek, hogy tényleg, mindent elsöprően, de ezt mégis hogyan mondjam el neki? Hisz épp most kérdezte meg! Ez így.. Túl bonyolult. Hazudnom kéne a lánynak, elég nagyot. Egyszer valaki azt mondta, hogy ha hazudni kell, akkor legalább nagyot hazudj, mert a kicsiknek nincs semmi értelme. Meg amúgy is, az ember úgy van felépítve, hogy hinni akar a hazugságokban.
Észre se vettem, hogy kezeim közben kibontakoztak a fonatból, és egyik kezem megindult a lány teás pohara felé. Valójában az ő ujjai volt a cél, de ahogy tudatosan felfogtam ezt, nem húztam vissza a kezem, csupán megállítottam.
- Nem vagyok egy helyzet magaslatán. Nagyon nem. Kib@szottul elrontottam, már bocsánat, és ha helyre is akarnám hozni, lehet, hogy jobb lenne meg se próbálni.
Sóhajtottam egyet ismét. Talán így van, talán nem. Nem tudom, akarja-e ő még helyrehozni a dolgot, vagy tényleg be kéne fejeznünk a dolgokat véglegesen.
Hozzászólásai ebben a témában

Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2012. november 10. 22:46 | Link

David

 Arra vágytam, hogy minden olyan legyen, mint azelőtt. De már sohasem lesz olyan. Talán tovább kéne lépni az egészen, én mégsem tudok. Szeretem ezt a fiút, és nem érdekel, mit csinált. Ő az egyetlen ember, aki képes megnevettetni, megvigasztalni, hülyeségeket csinálni velem, elfogad amilyen vagyok és én annyira szeretem, mint még soha senkit. Soha nem tudnám nem szeretni, mert így is úgy is a végén mindig újra beleszeretek, akárhányszor találkozunk. Nem tudok annak eleget tenni, hogy minden rendben legyen, és hogy  túltegyem magamat az egészen, viszont nem szeretni sem tudom. És akárhányszor bánthatnak, én mindig szeretni fogom és védelmezni. Talán, túl sokat akarok. Talán, túl önző vagyok. Csak magamnak akarom, de nem sajátíthatom ki, hiszen ő nem egy darab valami. Ő az életem értelme, de mégsem vagyok biztos benne, hogy a Sors azt akarná, hogy együtt maradjunk. Olyanok vagyunk, mint az elátkozott szerelmesek. Valami mindig elszakít minket egymástól. De aztán végül mindig egymásra találunk. Talán ez az egyetlen remény, ebben az egészben. Egy kis szikra is elég ahhoz, hogy elindítson egy futótüzet és felégessen mindent. Talán az az egyetlen pici kis szikra segíthet nekünk, hogy újra egymásra találjunk. De miért áltatom magam? Hiszen nem biztos, hogy Ő is ezt akarja. Szabad ember, azt csinál, amit akar és én nem akadályozom meg benne.
Most mégis úgy érzem, hogy valami nincsen rendjén. Túlságosan gépiesen viselkedik, mint ha nem is lenne tudatában annak, hogy hol is van és mit is csinál. Vagy megint csak én túlzom el? Lassan elhatalmasodik rajtam az üldözési-mánia. Lehet, hogy kéne találnom valami gyógymódot rá, mert a végén öregkoromra egy őrült macskás néni leszek. Talán nem. Meg különben is, utálom a macskákat. De most nem erről van szó, nem igaz? Tudni akartam mi van vele, de leállítottam magam. Érdeklődve hallgattam, hogy mit is akart az ajtó mögött, majd néztem, hogyan tolja el maga elől a vacsoráját. Persze, közben is őt néztem a pillantását kerestem, egy árulkodó jelet. Mi történt vele? Mi történt velünk? Miért vagyok én ilyen visszahúzódó? És Ő miért ilyen furcsa? Egyikünk sem önmaga, ezt már tisztán láttam eddig is. Ez így nem normális, én mondom. Mintha nem is ugyanaz a két ember volnánk, mint azelőtt. Ez így nem mehet tovább!
Rögtön rá is tértem a lényegre, és rákérdeztem, hogy pontosan mi is a baja. Láttam rajta, hogy viaskodik magával. Tudtam, ez mit jelenthet. Keze egyre közeledett felém, de aztán megállította. Lopva pillantottam arra az erős mégis gyengéd kézre, aztán megint rá. Újra a pillantását kerestem. Valami tényleg nagyon nyomaszthatta, mivel csak néhány másodperc múlván válaszolt nekem. Higgadtságot erőltettem az arcomra, amennyire tudtam. Nem bírtam tovább, jobb kezemmel, amivel a teámat kavartam, a keze felé nyújtottam és megfogtam. Megszorítottam. Azt akartam, hogy tudja, minden rendben.
- Honnan tudod? Igaz, lehet, hogy elvagyunk "átkozva", de nem tudhatod biztosra - suttogtam. Mikor az átkozva részre értem, hangomat még halkabbra fogtam, majd rendesen folytattam. Igaza van, de félek beismerni. Mert mi van, ha mégsem? Mi van, ha újra megpróbálnánk és működne? Ugyan, minek is áltatom magam? Naiv vagyok. Nagyon.
- Én... - nem fejeztem be. Viszont íriszeimmel még mindig őt néztem, és kezemmel a kezét szorítottam. Kérdem én: mégis, mi a fenét csinálok én?
Utoljára módosította:Elizabeth Charlotte Vane, 2012. november 10. 22:46
Hozzászólásai ebben a témában

"Menj, éld világod, mondd, ha kérdenek: egy jámbor őrült futni engedett."

Nyaklánc| Jack tulaj | Gin nővére | David <3

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint