Nath
még a folyosón

-Te nem szeretnél göndör hajat? Az hogy lehet? – csodálkozik nagyokat. Márpedig annál nincs is szebb a világon; egy csomó rocksztárnak olyanja van, s ha Nath engedné neki a kisebb átalakítást – no, nem egy olyan igazi meleg Márkosat, ami a mugli tv-kben megy -, talán még belőle is válhatna rocksztár utána.
-Mehetünk – vigyorodik el, miután felpattan a földről, s mint aki jól végezte dolgát, elégedett vigyorral az arcán nézi végig, ahogy újdonsült pajtása helyreállítja az okozott károkat. Nála úgysincs pálca, mert minek az egy boszorkánynak, még a végén kiszúrná vele a saját szemét. A felnőttek is mindig jól megmondják: kés, rotakapa, babkonzerv, pálca gyerek kezébe nem való. Vagy valami ilyesmi. Olyan sok mindent szoktak bölcselkedni, nem jegyezhet meg mindent az ember lánya.
-Csak most keltem! – néz értetlenül babazsúros partnerére, mintha ez a világ legegyértelműbb dolga lenne. Tán nem olvasta Nathaniel a vörös törpék életszokásait taglaló kézikönyvet? Nagy hiba.
-Amúgy pont kakaóért indultam, mikor megláttalak átsétálni a klubhelyiségen – vonogatja meg vállait, majd megragadja barátocskája csuklóját, s már vonszolja is maga után a konyha felé. Nem mintha a másiknak szüksége lenne a noszogatásra, elvégre ő ajánlotta fel azt a bögre forró italt.

Konyha

Miután az egész idevezető út alatt fecsegett, és körbe-körbe ugrándozott a fiúcska körül, végre kinyitja a konyha ajtaját.
-Sziasztok manócskák! – toppan be lendületesen az apró népség közé, bár valljuk be őszintén, annyira nem üt el tőlük. Magasságban. Merthogy egyelőre még nincsenek olyan szépen lobogó fülei, mint amazoknak, akik egyből lelkesen körbeállják az érkezőket, hogy hatalmas örömmel tegyenek eleget kéréseiknek.
-Óó, nem, köszönjük! Most ez az úr csinálja a reggelinket – hessegeti el finoman a csoportosulást, majd előrébb tuszkolja a vörös srácot.
-Ő itt… izé… - hát a nevét bizony nem tudja. Sebaj, mint egy jó kiscserkész, kivágja magát a slamasztikából, s szemrebbenés nélkül új megszólítással ruházza fel őt.
–Herr Piroska – hölgyünk majd minden estén ellátogat ide Keith-szel járőrözés közben, úgyhogy szinte minden manócskát személyesen ismer már. Nem is zavartatja magát túlzottan, odatáncikál az asztalhoz, és felül rá. Tekintetét várakozón függeszti Nathanielre.
-Jöhet a kakaó! – tapsikol kuncogva. Aztán ismét felpattan, hogy a fiú körül sündörögve figyelje ténykedését.
-Csináljam én a reggeli ehető részét? – ajánlkozik bátran a feladatra. Úgysem képes a fenekén ücsörögni, amíg a másik tesz-vesz. Meg vatera.
-Mit szeretnél enni? Tudok szendvicset csinálni meeeg... ömm... esetleg tojást. De abban nem vagyok egészen biztos; már láttam, anya hogyan készíti, csak még nem próbáltam. Esetleg pirítóst vajjal? Sima paradicsomot sóval? - sorolja a lehetőségeket, amikre még képesnek tartja magát. Próbálkozhatna komolyabb dolgokkal is, viszont egy leégetett kastély nem mutatna jól az önéletrajzában.

Nath
még a folyosón

-Te nem szeretnél göndör hajat? Az hogy lehet? – csodálkozik nagyokat. Márpedig annál nincs is szebb a világon; egy csomó rocksztárnak olyanja van, s ha Nath engedné neki a kisebb átalakítást – no, nem egy olyan igazi meleg Márkosat, ami a mugli tv-kben megy -, talán még belőle is válhatna rocksztár utána.
-Mehetünk – vigyorodik el, miután felpattan a földről, s mint aki jól végezte dolgát, elégedett vigyorral az arcán nézi végig, ahogy újdonsült pajtása helyreállítja az okozott károkat. Nála úgysincs pálca, mert minek az egy boszorkánynak, még a végén kiszúrná vele a saját szemét. A felnőttek is mindig jól megmondják: kés, rotakapa, babkonzerv, pálca gyerek kezébe nem való. Vagy valami ilyesmi. Olyan sok mindent szoktak bölcselkedni, nem jegyezhet meg mindent az ember lánya.
-Csak most keltem! – néz értetlenül babazsúros partnerére, mintha ez a világ legegyértelműbb dolga lenne. Tán nem olvasta Nathaniel a vörös törpék életszokásait taglaló kézikönyvet? Nagy hiba.
-Amúgy pont kakaóért indultam, mikor megláttalak átsétálni a klubhelyiségen – vonogatja meg vállait, majd megragadja barátocskája csuklóját, s már vonszolja is maga után a konyha felé. Nem mintha a másiknak szüksége lenne a noszogatásra, elvégre ő ajánlotta fel azt a bögre forró italt.

Konyha

Miután az egész idevezető út alatt fecsegett, és körbe-körbe ugrándozott a fiúcska körül, végre kinyitja a konyha ajtaját.
-Sziasztok manócskák! – toppan be lendületesen az apró népség közé, bár valljuk be őszintén, annyira nem üt el tőlük. Magasságban. Merthogy egyelőre még nincsenek olyan szépen lobogó fülei, mint amazoknak, akik egyből lelkesen körbeállják az érkezőket, hogy hatalmas örömmel tegyenek eleget kéréseiknek.
-Óó, nem, köszönjük! Most ez az úr csinálja a reggelinket – hessegeti el finoman a csoportosulást, majd előrébb tuszkolja a vörös srácot.
-Ő itt… izé… - hát a nevét bizony nem tudja. Sebaj, mint egy jó kiscserkész, kivágja magát a slamasztikából, s szemrebbenés nélkül új megszólítással ruházza fel őt.
–Herr Piroska – hölgyünk majd minden estén ellátogat ide Keith-szel járőrözés közben, úgyhogy szinte minden manócskát személyesen ismer már. Nem is zavartatja magát túlzottan, odatáncikál az asztalhoz, és felül rá. Tekintetét várakozón függeszti Nathanielre.
-Jöhet a kakaó! – tapsikol kuncogva. Aztán ismét felpattan, hogy a fiú körül sündörögve figyelje ténykedését.
-Csináljam én a reggeli ehető részét? – ajánlkozik bátran a feladatra. Úgysem képes a fenekén ücsörögni, amíg a másik tesz-vesz. Meg vatera.
-Mit szeretnél enni? Tudok szendvicset csinálni meeeg... ömm... esetleg tojást. De abban nem vagyok egészen biztos; már láttam, anya hogyan készíti, csak még nem próbáltam. Esetleg pirítóst vajjal? Sima paradicsomot sóval? - sorolja a lehetőségeket, amikre még képesnek tartja magát. Próbálkozhatna komolyabb dolgokkal is, viszont egy leégetett kastély nem mutatna jól az önéletrajzában.

Leonie

Nathaniel végül mégis csak vállon veregethette magát, hogy jól ki tudja találni, mi is kell az ilyen habajka nőszemélyeknek, mert Leonie fényt derített rá, hogy valóban kakaóra áhítozik. Így aztán a srác hagyta, hogy a csajszi végigrángassa a folyosón, és szégyen szemre alig tudott vele lépést tartani, bár ezt talán annak a rovására lehet írni, hogy túlságosan lefoglalta, hogy lány szövegére figyeljen, hiszen szó szerint be nem állt a szája. Egy idő után Nath már elgondolkodott, hogy a másik nem is szokott levegőt venni, de igazából nem zavarta, csak szépen vigyorogva haladt a nyomában egészen az ajtóig. Egészen derűs lett ez a nap.
Aztán elérték a kívánt helységet, a bemutatásra pedig Nath csak a szemét forgatta.
- Nathaniel. De már párszor találkoztam velük - jegyezte meg, és miután a lány elintézte, hogy valóban ő állhasson neki a reggelikészítésnek, egy darabig kissé tanácstalanul tekintgetett szét a konyhában, de aztán megtalált mindent, ami egy kakaóhoz kellhet.
Az ajánlatra viszont hevesen elkezdett bólogatni.
- Igen, az jó lenne! - kapott az ajánlaton, de csak a felajánlott ételeket hallva fordult meg a fejében, hogy talán nem kéne a lányt éles dolgok közelébe engedni, mégis végül az első dolog mellett döntött, mert az tűnt a legbiztosabbnak.
- Szendvics jó lesz. Mindegy milyen, csak sok legyen - jelentette ki átszellemült arccal, mert hát már igencsak éhes volt, amit újra meg újra megkorduló gyomra is bizonyított.
Ő maga közben tejet melegített, kakaót kavart, cukrot pakolt, és miután egy házimanó félénken meghúzogatta a nadrágját és a kezébe nyomott egy kancsó tejszínhabot és némi fahéjat, ezekkel koronázta meg az alkotását. Mivel ekkorra már rendkívül büszke volt magára, mert hát ő ugyebár nagy szakács, szépen el is indult az asztalhoz, hogy lepakolja a reggelijük iható darabjait.
- Te hogy állsz? - ment vissza, és kukkantott át a lány válla fölött, amihez igazán nem kellett nagy tehetség, simán átnézhetett volna a feje fölött is, de azt azért ugyebár mégsem illik. Aztán ha Leonie is kész volt, akkor igazi gavallér módjára segített neki az asztalhoz fuvarozni a dolgokat, hogy nekiláthassanak az evésnek.

Nathaniel

-Óóó, Nathaniel! – kuncog egy sort a srác bemutatkozásán. Tény, egy fokkal jobb, mintha Bonaventúrának hívnák. (elnézést a Bonaventúráktól!) Ráadásul olyan dallamosan szól ez a név, hogy táncolni kívánkozik a lelke. De nem! Hiszen itt komoly munka folyik! Gordon Ramsey fakanala ott lebeg a fejük felett. A manók meg ott bóklásznak a lábaik körül, hogy az ember majd’ felborul bennük.
-Remek választás – dicséri meg a fiúcskát nagy vidámkodások közepette. Egy szendviccsel talán még el is tud bánni vérontás nélkül. Ámbár köztudott, hogy minden csatának vannak áldozatai. Majd igyekszik ezt minimálisra csökkenteni.
-Komolyan? Én találhatom ki, milyen legyen? De meg kell ám enned mindenképpen!  – lelki szemei előtt már látja is: pont úgy fog kinézni, mint a Pisai ferde torony, csak kevésbé lesz fogroncsoló hatása. Legalábbis Leonie úgy tervezi, nem rak bele betondarabkákat. Helyette viszont mindent, mi szem-szájnak ingere. Kicsit távolabb vonul a jövőbeli Rőtszakálltól, mert szeretne a meglepetés erejével hatni, mikor előáll a farbával. Igazán vidám nyári reggel ez, így pizsamájában meg mamuszkájában ide-oda táncikál a manók között, miközben vagy tízrétegnyi hozzávalót beszerez művéhez. Kitesz két tányért, mindegyikre két zsömlét pakol, majd elkezdi a vakolást. Magának rákanalaz egy üveg lekvárt, és ezzel készen van, ám Nath adagjánál! A fiúcska azt mondta, sokat kíván a gyomra, így hát előbb megkeni vajjal a zsömléket, majd jöhet a szalámi, sajt, saláta, uborka, rántott hús, tojás (amit egy manótól kért készen), paradicsom. S ennél a résznél jön az, hogy ugyebár a paradicsom sózva finom. Fogja a kiskanalat, belemer a sóba, s vígan megszórja a szenyót. Persze annak nem tud ellenállni, hogy ne túrjon ki egy szeletet kóstolónak; ebből aztán csakhamar rájön, hogy véletlenül megcukrozta. Ijedten pislog egy sort, majd hátrasandít reggeliző társára, aki még a kakaókkal bajlódik, úgyhogy gyorsan orvosolja is a problémát. Igazából lenyalogathatná a szeletekről a cukrot, de az túl feltűnő lenne, ezért inkább csak megkapirgálja őket, hátha lejön az ízesítés. Ezután egy manót megkérdezve választja ki a sót, s sietve megborítja a paradicsomok felett. Hát… megint megszaladt a keze, úgyhogy fúj rá kettőt, hátha a felesleg lejön róla. Probléma megoldva. A következő rétegnek sonkát rak, rá lekvárt, majd egy kevés paprikát. Talán több minden is kerülne bele, ha időközben nem jelenne meg hajpajti a képben.
-Azt hiszem… készen vagyok! - bólogat vidáman, miközben a zsemle tetejét felrakja a művére, mintegy koronaként. Vigyorogva belenyomja Nath kezébe a tányérját, melyen két torony áll (meg a király visszatér), majd fogja a magáét, amin minden tocsog a lekvárban, s odapattog az asztalhoz.
-Nem tudtam, mit szeretsz, úgyhogy beleraktam mindent - tájékoztatja a srácot, bár az magától is rájöhetett már erre. Azt viszont elfelejti megemlíteni, hogy enyhén cukrozott, s jócskán megsózott reggelit kapott.
-Kakaóóó! - örvendezik tapsikolva, s inkább annak lát neki olyan elégedett arccal, amilyet az üst körül álló ördögök vághatnak, miközben a szenvedő embereiket böködik vasvillájukkal.
-Jó étvágyat! - egy külön tanulmányt megérne az, ahogy megfigyelhetjük Nathaniel reakcióját a mindenes szenyóra. Mert ha kiköpi, a kis törpében egy világ omlik össze, ha letuszkolja a torkán, akkor egy úriember, s ha még ízlene is neki... no, az sem lehetetlen, de minimum csoda volna!

Leonie

- Persze, csináld csak kedved szerint! - helyeselt Nath, bár a figyelmeztetést hallva átsuhant a fején gondolat, hogy lehet, hogy mégsem kellett volna ilyen könnyelműen kezelni a dolgot, hiszen halvány fogalma sincs a leányzó kreativitásáról, sem a konyhai gyakorlatáról, de most már mindegy, vissza nem vonhatja.
A lány arrébb vonult, így Nath még ha akarta se tudta volna szemmel követni az ügyködését, de hát amúgy is el volt foglalva a saját feladatával. Mikor aztán kész lett beközelítette a leendő reggelijüket, és néma döbbenettel vette tudomásul először azt, hogy Leonie zsömléje enyhén szólva is rendhagyó mennyiségű lekvárt tartalmazott, aztán azt, hogy az ő szendvicse pedig szinte már dőlni készül, annyi rajta a feltét. Na de Nathanielt nem olyan fából faragták, hogy csak úgy megfutamodott volna, sőt mi több, egyenesen boldog volt attól, hogy ennyi jóság került a kajájára, noha első pillantásra fel se tudta mérni a teljes tartalmat.
- Ez nagyon jól néz ki! - vigyorgott a lányra, és valóban így is gondolta. Mivel Nath gondolatai legtöbbször az étel és az evés körül jártak, így ez a látvány a tányéron rendkívül szívderítő volt számára. - Nem baj, nagyon jó lesz így - biztosította újra a lányt, mikor az felhozta, hogy biztonság kedvéért minden keze ügyébe akadó dolgot belepakolt a szendvicsbe. - Remélem te szereted a fahéjat, mert tettem egy keveset a hab tetejére - tolta aztán a másik elé a kakaóját.
Ezzel a srác le is ült, szépen elhelyezkedett, és miután viszonozta a reggelihez való jókívánságot, bele is harapott a zsömlébe.
És ez volt a mindent eldöntő pillanat! A fiú először kissé csodálkozva vette észre, hogy mintha édes lenne a kajája, de valahogy egyszerre mégis sós, aztán vetett rá pár hitetlen pillantást, de mivel nem látott benne semmi furcsát, újra beleharapott.
- Finom! - közölte teli szájjal. - Mit tettél bele, amitől ilyen... pikáns? - találta meg a jó szót végül, amivel jellemezni tudta a különös ízösszeállítást.
Közben persze ő maga is azt leste, hogy vajon a lánynak tetszik-e a kakaó, ha már sikerült összehoznia. Ha ismerte volna a műsort, most biztosan olyan Vacsora Csata feelingje lenne, miután épp azt próbálgatják, hogy mit képes alkotni a másik.

Vörös fiúcska

A dicséret hallatán felragyog az arca; még belőle is válhat mesterszakács! No, nem mintha ez lenne minden álma, de jó tudni, hogy nem veszett ügy, ha egyszer csak elkapná az érzés, hogy mindenképpen konyhát kell nyitnia Bogolyfalván. Specialitása a tocsogós zsemle lenne, ez egészen biztos.
-Jó lesz fahéjasan is! - biztosítja pajtását, miközben levágódik a padra vele szemben. A kakaó az az ital, ami minden mennyiségben és formában jöhet neki, kivéve esetleg, ha valaki marhalábszárat darál bele. Bár annak is meglehet a maga pikantériája. Mindenesetre jóízűen kortyolgatja a Nath  által felszolgált italt, és a bögre mögül figyeli erősen a srác reakcióját, amit az első falatra ad.
-Tényleg ízliiiik? - visít fel boldogan, miközben levágja a bögrét - majdnem mindent beterítve italával -, és rátámaszkodva az asztallapra áthajol felette.
-De ne hazudj! Ez nem is lehet finom, hiszen én… - bölcsen elhallgat, és kakaócsíkos vigyorral a képén inkább visszahúzódik a vörös aurájából. Még izeg-mozog egy keveset, míg sikerül végre feltérdelnie a padra, aztán mindentudó kifejezéssel az arcán megszólal.
-Ez a nagyi receptje alapján készült. Azt meg ugye te sem várhatod el, hogy eláruljam a mamám, mert akkor nagyon szomorú lenne miattam, és én azt nem élném túl. De te sem, mert a családi titkokat csak a család tudhatja, szóval el kéne, hogy átkozzunk téged, aztán meg elásni a kertben, viszont a kertünk túl szép ahhoz, hogy mindenféle földkupac elcsúfítsa. Ugye megérted? - a nyalókás pizsamás lány előadását hallhatták/olvashatták kedves nézők. Most pedig végig szabad nézni, ahogy elkezdi befalni a lekvárban úszó szendvicsét. Talán egy partedli nem ártana neki, de most nincs itt a kedves anyuka, hogy figyeljen kicsi lányára, így össze-vissza lekvározza magát már az első harapás után.
-Kérsz belőle? - nyújtja át nagy lendülettel saját megrágott reggelijét az asztal felett. Természetesen szanaszét fröcskölve annak tartalmát.
-Tudod, mi jutott eszembe? Nem, biztos nem tudod! Vagy tudod? Mert akkor most szólok, hogy mások fejében nem illik turkálni. Anyukád nem mondta még neked? Ez teljesen olyan, mint azok az őrült tudósok a mugli filmekben, mikor kiszedik mások agyát, hogy tanulmányozzák. Egyáltalán nem erkölcsös! - tulajdonképpen nem is hagyja, hogy Nath esetleg benyögje, fogalma nincsen róla, miről beszél a törpe. Amaz zavartalanul folytatja tovább a fecsegést, miközben hevesen gesztikulál zsömléjével a kezében.
-Szóval most, hogy már úgyis tudod, mire gondoltam, azért mégiscsak elmondom, jó? Kéne tartanunk egy "ki mit tud"-ot! Felléphetnénk valami énekes-táncos produkcióval, vagy azzal, hogy befonom a hajad! Mit szólsz?