28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Ho-ho-ho-hó! 🎅
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 34 35 » Le | Téma száljai | Témaleírás
David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2012. november 9. 19:37 | Link

'Lizbeth

Mit csinálok én itt? Ahogy másztam kifelé a kuckószerűségből, egyre csak ez járt a fejemben.
Pillanatokkal később, mikor Elizabethet megláttam, ismét ez a kérdés hangzott fel bennem, csak sokkal erősebben. Most vajon mit gondolhat rólam? Egy kamrából másztam ki, miután az egészet összedöntöttem és igen, úgy nézek ki, mint aki nincs teljesen magánál. Bár az a mosoly az arcán nagyon összezavart. Mintha Ő a helyzet magaslatán lenne, élvezné, sőt, tetszene neki, hogy így látjuk viszont egymást. Remek, mondhatom. Kis hatásszünet után végül feltornáztam magam a földről, és ahol tudtam, ott leporoltam magam. Ahogy odamentem hozzá, és robotszerűen egy puszit nyomtam az arcára, amit nem viszonzott, még jobban megzavarodtam. Elléptem tőle, majd kezeimet keresztezve megfogtam a pulóverem alját, elkezdtem húzni fölfelé és végül kibújtam belőle. Pólómat gyorsan lehúztam a hasamon, mert a fölötte lévő anyaggal együtt kissé följebb csúszott mint kellene. Odavágtam a kardigánt az egyik padra, mert hirtelen.. nagyon melegem lett.
- Én is. Egy kicsit talán melegem van, de nem vészes.
A válasz eleje nem volt teljes mértékben igaz, mivel kissé szét vagyok csúszva mostanság. De a második fele eleget tett az igazságnak. Barna bozontomba túrtam ujjaimmal, majd dobtam a következő témát. Nem lepett meg a válasz, ismertük már egymást nagyon jól, szóval egy pár válaszát szinte előre meg tudtam volna jósolni.
- Ó, hát persze. Aki engem ismer, az biztosan csak a vigyorgóból szökhetett meg.
Próbáltam elütni egy elég lapos poénnal ezt az épelméjű dolgot, majd míg ezt kiböktem neki, már le is ültünk. Ő a szendvicse elé, én meg Vele szembe. Egyik kezével elkezdte kevergetni a teáját, majd egy váratlan pillanatban, mikor pont másfelé révedtem el, felkuncogott halkan. Féloldalas mosolyra húztam a számat, fogaimat kicsit kivillantva ezzel. Jajj, ez a nevetés, ez az arc, ezek a szemek, ez a lány..
- Hogy mi? Jaa, hogy ott. Hát, tudod a szokásos. Valahova ki kellett mennem WC-re. Oké, oké, nem. Nem tudom mit csináltam, vagy mit akartam ott benn.
Amióta megint cserben hagytam a lányt, sokszor azon kapom magam, hogy fogalmam sincs, mit csinálok. Erre se tudnék normális, elfogadható magyarázatot adni, hogy mi a rákért másztam be oda. Tényleg nem tudom. Ahhoz volt kedvem, de ez meg úgy hangzik, mintha most engedtek volna szabadlábra az őrültek házából.
Egyik kezemmel felkönyököltem a régimódi asztalra. Eleinte az államat támasztottam a tenyerembe, majd végighúztam a kezem az arcomon, a hajamon, és végül a tarkómon állt meg. Az ujjaim hidegebbek voltak, mint számítottam rá, és ahogy hozzáért hátul a bőrömhöz, kirázott a hideg és felállt a szőr a karomon. Arcom lefelé nézett, tekintetemmel viszont a barna prefektust fürkésztem. Ha elhagynánk a bájcsevejt, vajon mit mondana? Sohasem lesz velem többé olyan őszinte, és okot adtam rá. Nem egyszer. Talán végleg el kéne engednem, és nem mindig visszatáncolni hozzá megkeserítve ezzel az életét. Minél jobban kínzom, annál nehezebb lesz minden elválás. De.. Bármennyire is akarnám Őt, lehet, hogy nem ezt szánták nekünk odafent. Talán mindkettőnkre vár még valaki más, aki még mélyebb érzelmeket fog kelteni benne is és bennem is. Bár az szinte képtelenség, ennél jobban nem tud senki se szeretni..Szóval még mindig szeretem? .. Ez egy gyilkos szerelem. Mindkettőnket megölöm azzal, hogy szeretem. Ennek a gondolatnak a végére érve egy mélyet sóhajtottam, majd ismét a lányra tekintettem.
- Bocs. Mondtál valamit?
Akár mondhatott is, nem tudom. De inkább mondja azt, hogy nyugi, semmit, minthogy aztán valamire ne válaszoljak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2012. november 10. 18:32 | Link

David

 Igazándiból, magam sem tudom, hogy miért vagyok most hirtelen ilyen. Ez nem természetes, ez nem én vagyok. Olyan, mintha egy csapásra megváltozott volna körülöttem minden. Ez így nem jó. Ezzel elrontok mindent. Pedig én rendesen szeretnék beszélni Daviddel, normális szeretnék lenni. Azt szeretném, ha minden olyan lenne, mint azelőtt volt. Még ha nem is járunk már, akkor is ő a legfontosabb az életemben. Hiszen, soha nem szerettem még így embert. Akkor sem értem, hogy miért vagyok olyan, mint aki dilibogyót vett be. Lehet, hogy reggel valamit belekevertek az italomba, csak nem vettem észre? Nem értem, nagyon nem értem. De mégis, annyira abszurdum ez az egész. Vigyorgok, még akkor is, amikor Őt nézem, pedig nem kéne. Olyan, mintha próbálnék elfojtani mindent, mintha tudatni akarnám vele, hogy jól vagyok. Az igaz, hogy jól vagyok, de mégis, én nem akarom megbántani, se téveszmékbe kergetni, most mégis azt teszem. Komolyan, valaki vágjon fejbe, pofozzon fel vagy mit bánom én, mit csinál, csak ébresszen fel. Ez így nem jó, nagyon nem jó.
Válasza nem éppen volt meggyőző. Nem úgy néz ki, mint aki teljesen jól van. Olyan, mintha nem is a régi önmaga lenne, hanem csak egy mása. Vajon mi történt már megint? Azt hittem, jól megvannak Emmával. De nem. Megváltozott. Talán nem kéne belemennem, nem lehet folyton kíváncsi. Csak rá tartozik és nem fogom megsérteni azzal, hogy kérdezősködök. De, mi van ha… Nem Elizabeth, állítsd le magad! A kíváncsiságom az, ami mindig elront mindent, de ezt most nem szeretném elrontani. Azóta a nap óta most találkoztam vele először és nem szeretném, ha rosszul végződne ez a pillanat. Azt szeretném, ha újra mosolygós és boldog lenne, még ha nem is velem van. Azt szeretném, ha újra olyan lenne, mint ezelőtt. Talán olyan nagy bűn? Én már nem tudom. Össze vagyok teljesen zavarodva.
- Az biztos! - éreztem, hogy poén akart lenni. Nem illedelmességből, nem is azért mert megsajnáltam, hanem azért, hogy neki is jó kedve legyen, elkuncogtam magam rajta. Végül is, ha azt vesszük, igaz volt az állítás és valamilyen szinten nevetséges is. Megkavartam a teámat, de közben lesve rápillantottam és láttam, hogy mosolyog. Az a féloldalas mosoly volt arcán, amit én annyira szeretek. Legalább ezt elértem és félig-meddig mosolyog.
- WC-re, mi? Na ne szórakozz velem, drága. Szóval, nem tudod – ezt kicsit azért aggasztó. Nem tudja, hogy miért volt odabent? Tényleg nem önmaga. Látszik rajta. Valamit tenni kéne. Csak bámulom Őt, mintha még sosem láttam volna, és kezemmel minduntalan csak a teámat kavargatom. A szendvicshez még mindig nem nyúltam hozzá. Ah így folytatom, nem is fogok.
- Nem… nem mondtam semmit – feleltem. Éreztem, ahogy hangom megcsuklik, de utána újra visszanyertem a hangom. Egyszerűen nem hagyhattam szó nélkül. – David, valami baj van? Nem éppen úgy festesz, mintha olyan jól lennél.
Most már egyáltalán nem mosolyogtam. Ki akartam deríteni, hogy mi van vele. Most már nem állíthatott meg senki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Menj, éld világod, mondd, ha kérdenek: egy jámbor őrült futni engedett."

Nyaklánc| Jack tulaj | Gin nővére | David <3
David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2012. november 10. 22:07 | Link

'Lizbeth

Helybenhagyta a gáz poénomat, aminek hálás voltam. Nem tudtam volna ragozni, de értelmetlen is lett volna. És annyira meg nem volt érdekes meg jó, hogy lehúzzunk róla még egy réteget. Viszont az, hogy megmosolyogtattam a lányt, engem is szám elhúzására késztetett. Nem is tudom, az a kuncogás miatt volt-e, vagy más is benne volt, de ahogy a lányt néztem, hirtelen muszáj volt nevetnem. Kényszeres nevetési görcs jött rám, így mint egy állatból, egyszer csak kirobbant belőlem, és egy percig, amíg alább nem hagyott, teljesen hülyének éreztem magam. És nyilván Lizbeth is annak nézett, úgyhogy tök mindegy. Nagyobbakat lélegeztem, arcom kissé kipirult, de a féloldalas, sunyi vigyor ottmaradt a képemen, levakarhatatlan lett.
Huh, ahogy kimondta azt a szót, ami alapján akár házastársak is lehettünk volna..Kirázott a hideg. Valami meleg érzés áradt szét minden porcikámban, egy pillanat erejéig pedig elképzeltem, hogy minden van a régiben, semmi sem változott. Ahogy a szemeit fürkésztem, akkor révedt el a tekintetem, ami így mintha üveges lett volna. Csillogni kezdett és nem fókuszált sehova. Ekkor törtek rám azok az idióta gondolatok.
De legalább nem mondott semmit. Miközben hangja megcsuklott, már tudtam, mit fog kérdezni, így mielőtt feltehette azt, már sóhajtottam egy mélyet azon, hogy mit fogok válaszolni. A manók közben kihozták nekem is a rendelésemet, majd elém tették és szorgoskodva nagy jó étvágyakat kívánva elsomfordáltak. Nagyon ízletesen nézett ki, étvágygerjesztően, de abban a pillanatban valahogy a kaja volt a legutolsó dolog a Földön, amit kívántam volna. Fintor nélkül arrébb toltam magam elől a tányért és az evőeszközöket, majd kezeim összefonva támaszkodtam az asztalra.
Arra kérdezett rá, amire nem kellett volna. Beletenyerelt a tintába, tökéletesen pontosan. Az alapvető problémáim miatt, amiket ismer, az az egy gondom van, hogy hülye vagyok. Eleresztettem magamtól ezt a lányt, mint szinte mindig. Egy darabig jó volt, sőt, nagyon is jó volt Emmával lenni, de minket nem egymásnak teremtettek. Flörtpartnerként csodálatosan működünk, de nem egy kapcsolatra vagyunk hivatottak. Én egyre biztosabban látom, hogy ki az, akit úgy szeretek, hogy tényleg, mindent elsöprően, de ezt mégis hogyan mondjam el neki? Hisz épp most kérdezte meg! Ez így.. Túl bonyolult. Hazudnom kéne a lánynak, elég nagyot. Egyszer valaki azt mondta, hogy ha hazudni kell, akkor legalább nagyot hazudj, mert a kicsiknek nincs semmi értelme. Meg amúgy is, az ember úgy van felépítve, hogy hinni akar a hazugságokban.
Észre se vettem, hogy kezeim közben kibontakoztak a fonatból, és egyik kezem megindult a lány teás pohara felé. Valójában az ő ujjai volt a cél, de ahogy tudatosan felfogtam ezt, nem húztam vissza a kezem, csupán megállítottam.
- Nem vagyok egy helyzet magaslatán. Nagyon nem. Kib@szottul elrontottam, már bocsánat, és ha helyre is akarnám hozni, lehet, hogy jobb lenne meg se próbálni.
Sóhajtottam egyet ismét. Talán így van, talán nem. Nem tudom, akarja-e ő még helyrehozni a dolgot, vagy tényleg be kéne fejeznünk a dolgokat véglegesen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2012. november 10. 22:46 | Link

David

 Arra vágytam, hogy minden olyan legyen, mint azelőtt. De már sohasem lesz olyan. Talán tovább kéne lépni az egészen, én mégsem tudok. Szeretem ezt a fiút, és nem érdekel, mit csinált. Ő az egyetlen ember, aki képes megnevettetni, megvigasztalni, hülyeségeket csinálni velem, elfogad amilyen vagyok és én annyira szeretem, mint még soha senkit. Soha nem tudnám nem szeretni, mert így is úgy is a végén mindig újra beleszeretek, akárhányszor találkozunk. Nem tudok annak eleget tenni, hogy minden rendben legyen, és hogy  túltegyem magamat az egészen, viszont nem szeretni sem tudom. És akárhányszor bánthatnak, én mindig szeretni fogom és védelmezni. Talán, túl sokat akarok. Talán, túl önző vagyok. Csak magamnak akarom, de nem sajátíthatom ki, hiszen ő nem egy darab valami. Ő az életem értelme, de mégsem vagyok biztos benne, hogy a Sors azt akarná, hogy együtt maradjunk. Olyanok vagyunk, mint az elátkozott szerelmesek. Valami mindig elszakít minket egymástól. De aztán végül mindig egymásra találunk. Talán ez az egyetlen remény, ebben az egészben. Egy kis szikra is elég ahhoz, hogy elindítson egy futótüzet és felégessen mindent. Talán az az egyetlen pici kis szikra segíthet nekünk, hogy újra egymásra találjunk. De miért áltatom magam? Hiszen nem biztos, hogy Ő is ezt akarja. Szabad ember, azt csinál, amit akar és én nem akadályozom meg benne.
Most mégis úgy érzem, hogy valami nincsen rendjén. Túlságosan gépiesen viselkedik, mint ha nem is lenne tudatában annak, hogy hol is van és mit is csinál. Vagy megint csak én túlzom el? Lassan elhatalmasodik rajtam az üldözési-mánia. Lehet, hogy kéne találnom valami gyógymódot rá, mert a végén öregkoromra egy őrült macskás néni leszek. Talán nem. Meg különben is, utálom a macskákat. De most nem erről van szó, nem igaz? Tudni akartam mi van vele, de leállítottam magam. Érdeklődve hallgattam, hogy mit is akart az ajtó mögött, majd néztem, hogyan tolja el maga elől a vacsoráját. Persze, közben is őt néztem a pillantását kerestem, egy árulkodó jelet. Mi történt vele? Mi történt velünk? Miért vagyok én ilyen visszahúzódó? És Ő miért ilyen furcsa? Egyikünk sem önmaga, ezt már tisztán láttam eddig is. Ez így nem normális, én mondom. Mintha nem is ugyanaz a két ember volnánk, mint azelőtt. Ez így nem mehet tovább!
Rögtön rá is tértem a lényegre, és rákérdeztem, hogy pontosan mi is a baja. Láttam rajta, hogy viaskodik magával. Tudtam, ez mit jelenthet. Keze egyre közeledett felém, de aztán megállította. Lopva pillantottam arra az erős mégis gyengéd kézre, aztán megint rá. Újra a pillantását kerestem. Valami tényleg nagyon nyomaszthatta, mivel csak néhány másodperc múlván válaszolt nekem. Higgadtságot erőltettem az arcomra, amennyire tudtam. Nem bírtam tovább, jobb kezemmel, amivel a teámat kavartam, a keze felé nyújtottam és megfogtam. Megszorítottam. Azt akartam, hogy tudja, minden rendben.
- Honnan tudod? Igaz, lehet, hogy elvagyunk "átkozva", de nem tudhatod biztosra - suttogtam. Mikor az átkozva részre értem, hangomat még halkabbra fogtam, majd rendesen folytattam. Igaza van, de félek beismerni. Mert mi van, ha mégsem? Mi van, ha újra megpróbálnánk és működne? Ugyan, minek is áltatom magam? Naiv vagyok. Nagyon.
- Én... - nem fejeztem be. Viszont íriszeimmel még mindig őt néztem, és kezemmel a kezét szorítottam. Kérdem én: mégis, mi a fenét csinálok én?
Utoljára módosította:Elizabeth Charlotte Vane, 2012. november 10. 22:46 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Menj, éld világod, mondd, ha kérdenek: egy jámbor őrült futni engedett."

Nyaklánc| Jack tulaj | Gin nővére | David <3
Csák Liliána Aquila
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 11. 19:56 | Link

Hopp, kopp, újabb ugrás. Lil szinte szökdécselt lefelé a lépcsőkön, élvezve az új lakkcipője hangját, amint csattog a sarka a kövön. Fekete harisnya volt rajta, és egy drapp és fehér ruha, a szokásos fodros kiadás, noha mióta iskolás lett, kicsit visszafogott a cafrangokból. Úgy érezte, hogy alkalmazkodnia kell ahhoz, hogy ő már nagy lány, aki hét közben még csak nem is otthon lakik, de belül még mindig nagyon gyerek volt, hiszen még a tizennegyedik születésnapjáig is volt pár napja.
Szóval a kis szöszi csak lépegetett, kezében egy nagyobbacska dobozt egyensúlyozva, miközben néha hátranézett, és sürgetően magyarázott a mögötte tekergő kígyónak.
- Syd, szedd már gyorsabban a lábad! Öhhh... szóval a hasad vagy mid, lent a konyhában jó meleg van.
Tudta, hogy azért mozog lassan, mert a folyosó nem épp a jólfűtöttségéről volt híres, de hát Sahti meg már egy fél emelettel lejjebb járt. Igen, Lil magával vitte esti kis kiruccanására a komplett állatseregletet, akikre két bátyja - a rendes meg a fogadott - távollétében ő vigyázott.
Aztán csak leértek a konyhába, és miután Lil belépett, le is rakta a dobozt a legközelebbi asztalra, és a körülötte álló manókhoz fordult.
- Hoztam nektek mézeskalácsot - jelentette ki, majd kinyitotta a dobozt. - A bátyám issszonyatosan jókat süt, és őszintén szólva... - elhallgatott, mert nem akarta megmondani, hogy otthon jobb a koszt, mint itt, és annak reményében hozott kóstolót, hogy a manókat ez majd ösztönzi.
Aztán jó pár perc beszéd következett, minek során meg kellett győznie a manókat, hogy igen, ezt elfogadhatják, és végül csak hogy ne legyenek egészen zavarban, leült és kért magának egy tál paradicsomlevest, Sahtinak meg valami húst. Syd csak szépen körbetekeregte a lányka lábfejét, örülve a konyha melegének.
Utoljára módosította:Csák Liliána Aquila, 2012. november 11. 20:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. november 11. 21:51 | Link

Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2012. november 16. 19:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csák Liliána Aquila
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 11. 22:48 | Link

Már nekiállt az ételnek, mikor Lil felkapta a fejét a nyíló ajtó zajára, aztán csak figyelt, amíg a fekete hajú srác bejött a konyhába. Mióta a kastélyban volt, igen sok embert sikerült megismernie, de ő nem tartozott közéjük, és még csak nem is látta eddig sehol.
Aztán a szőkeség megszólításra Lilnek éppen csak percent egyet a szemöldöke, méghozzá olyan mozdulattal, hogy azt le se tagadhatta volna, hogy honnan tanulta el, aztán mégis inkább megszólalt, amikor látta, hogy a fiú nagy ívben kikerüli Sydet, noha az csak éppen három méter. Igazából lehetne nagyobb is.
- Nem az enyém, hanem a bátyám pasijáé, én csak vigyázok rá. - Ezzel lehajolt, hogy végigcirógasson Syd fekete pikkelyein, olyan mozdulattal, ami inkább egy bolyhos nyuszikának járt volna, aztán visszanézett a fiúra. - De azért köszi. Gyönyörű, nem? - mosolyodott el végre Lil, majd újra lejjebb hajolt, hogy feltornázza Syd fejét az ölébe, aminek az lett a vége, hogy a kígyó inkább álmosan mozogva körbefonta a kislány térdeit, akit láthatóan ez egy cseppet sem zavart.
Közben persze Sahti, a finn sörről elnevezett norvég macska is közelebb jött, mert őszintén szólva eddigre már annyit evett, hogy az egyik manó egészen kezdett kétségbe esni, és mikor megunta, inkább játszótárs után nézett volna.
- Nahát Sahti, te áruló! - nevetett fel csengő hangon a csöppnyi gyerek, mire a macska csak hangosabb dorombolásba kezdett, és felnyújtózkodott az ismeretlen fiú térdénél kapaszkodva. Úgy tűnt szimpatikus neki a srác, ami azt jelentette, hogy Lilnél is eleve egy nagy piros ponttal indít.
- Ő Sahti - mutatott rá aztán a szőrös kiskedvencre, hogy bemutassa őt újdonsült pajtijának - ő pedig Syd - következett a sorban a fekete-kék kígyó. - Én pedig Lil vagyok. Nem akarsz leülni? - billentette végül kissé oldalra a fejét, amolyan kíváncsi kiskutyásan.
Sahti persze ezt a pillanatot választotta ki arra, hogy felsprinteljen az asztalra, mert hát otthon már megszokta, hogy ott mereszti méretes hátsóját, ahol csak akarja, így Lil csak az után tudott újra a fiúra figyelni, miután odébb tette a macska farkát, amit az volt szíves kis híján a tányérjába lógatni.
- Egyébként... Miért nézel ennyire? Kikentem magam paradicsommal..? - mozdult automatikusan a lányka keze a szája felé, mert feltűnt neki, hogy a másik mindig figyeli.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. november 11. 23:39 | Link

Lil


*A kislány nagyon aranyos és nyitott. Valahogy mikor megszólította tudtam, hogy ő nem olyan, mint a többi ember. Nagyon hasonlít a kishúgomra, aki körülbelül egy idős lehet vele. Seah egy évvel azután én megszületett jött világra. Szüleim nem vártak sokat a következő gyerekkel, ráadásul akkor kisebbik bátyjám is csak három éves volt. Húgom jövőre lesz annyi idős, hogy jöjjön ebbe az iskolába, ezért is csodálkozom azon, hogy az a leányzó mit keres ilyen fiatalon itt. A gondolkozását a lány válasza zavarja meg, amire koncentrálnom kell. Bármennyire is figyelek, úgy érzem valamit rosszul értettem.*
- Bátyád pasija? * Miután kimondom, leesik nekem, hogy nem én értettem rosszul. Semmi bajom a homoszexuálisokkal, csak még nem nagyon találkoztam velük.*
- Bocsi, értem, csak egy kicsit meglepődtem. Nekem is van testvérem, szám szerint öt. Népes kis család. A húgocskám annyi idő lehet, mint te. Biztos jóban lennétek. Neked van a bátyádon kívül másik testvéred? *Tényleg így gondolom. Seah is olyan örökmozgó és szókimondó, mint ő. Figyelem, ahogy a kígyóval bánik. Én nem tartanék ilyen állatot, bár elijesztené a gonosz embereket. Bár a kígyótól félést le kéne küzdenem. A következő mondatára elmosolyodok.*
- Cuki *Mondom egy kis gúnnyal a hangomban, mert ezt az állatot nem éppen ezzel a szóval kéne jellemezni. A kígyó körbefonja a lány térdeit, de Ő nem szól semmit, így én is hallgatok. A következő mondatára megint csak egy mosollyal felelek. Az az egy év, ami köztünk lehet, olyan nagynak tűnik, de ez biztos az élet hozta így. A cica neve nagyon emlékeztet valamire, de nem jut eszembe, hogy mire. Megcirógatom a nyakát, de szememet még mindig nem veszem le a lányról. Nagyon sokat beszél, ennek csak az az egy hátránya, hogy csak rá tudok figyelni. Bemutatja a macskát, majd a kígyót is megismerteti velem. Végül pedig a saját nevét is elmondja. Hallom magamban, ahogy kiejti a szót, illik hozzá.*
- De, szívesen, úgy is enni szeretnék valamit. Te mit kértél?* Kérdezem kedvesen. Egyre szimpatikusabb a lány, és biztos vagyok benne, hogy jóban leszünk. Meg akarom ismertetni a húgommal, annyira összeillenek. Sahti addigra már az asztalon fekszik. Nagyon szerethető cica. Odanyúlok és megsimogatom. Érzem, hogy a bundája remeg, vagyis nagy valószínűséggel dorombol, vagy fázik, de inkább az előbbi, mert eléggé meleg van.*
- Megsimogathatom Sydet, persze csak ha nem eszik meg, csak megkóstol.* Mondom mosolyogva. Megvárom a választ, mert mi van, ha hozzá nyúlok és akkor hirtelen a hosszú teste ember alakú lesz, mert én leszek benne. Igen, meg várom a választ. Sajnos számítok a következő kérdésre. Gondoltam, hogy meg fogja kérdezni, de nem hittem, hogy ilyen hamar. Ügyes, nagyon ügyes. Két választásom lenne, hogy elmondom neki, vagy nem. Eddig egyszerű, csak melyiket válasszam. Hazudhatnék neki, de olyan aranyosan néz.*
- Egy kicsit paradicsomos a szájad széle. Különben pedig szájról olvasok. Még kisebb voltam, mikor egy baleset miatt elveszítettem a hallásom. * Mondom végül el az igazat. Megbízok benne, és tudom, hogy ő nem fog kicsúfolni.*
- Különben Min Woo vagyok!  
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2012. november 16. 18:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csák Liliána Aquila
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 12. 15:12 | Link

Min Woo

Lil első pillanatban egyáltalán nem értette, hogy miért is kérdez vissza olyan döbbenten a srác, mert neki teljesen megszokott volt, hogy Kon Arviddal van, de aztán kapcsolt, és leplezetlenül rávigyorgott a fiúra, aztán érdeklődve hallgatta, hogy az mit mond.
- Nahát, akkor ti tényleg sokan vagytok! Nekem csak Arvid van, ő az egyetlen testvérem, de most hogy együtt lakunk hárman, Kon is kicsit olyan, mintha a bátyám lenne - mosolygott a kicsi, épp csak egy apró szeletet villantva meg a családi életükből, ami kellően különös volt ahhoz, hogy ha folytatja, akkor abból hosszan mese kerekedett volna, ami a szülők nélküli életről, a kis családjukról meg egy csomó állatkáról szólt volna.
Aztán a fiú is leült, Lil pedig újra rávigyorgott, és kicsit közelebb tolta a tányérját, hogy megmutassa mi van benne.
- Paradicsom leves. De a következő az némi kakaós csiga lesz - közölte, majd folytatta az evést. - Csak tudod, hogy őszinte legyek, még nem szoktam meg az itteni kosztot... Ilyenkor hiányzik Arvid - sóhajtott egy gondterhelt szemöldökráncolás közepette.
Mióta a fiúk a heteket Csehországban töltik, azóta Lil a kastélyban volt többnyire, de napról napra egyre jobban hiányzott neki a falubeli ház, és nagyon várta már a legközelebbi szünetet.
- Persze, megsimogathatod - irányította fel a kígyót az asztalra, hogy a fiú végigfuttathassa rajta az ujjait, miközben Lil is lassan cirógatta. Nagyon szerette a család állatait, mindig kedvesen és sok gonddal foglalkozott velük.
Aztán gyorsan megtörölte az állítólag paradicsomos száját, és utána bólintott egyszer Min woo szavaira.
- Ó, értem. Hát ez bizony megmagyarázza a bámulást. - Teljesen természetesen beszélt, nem csodálkozott vagy sajnálkozott. - Gondolom nehéz lehetett, mikor a baleset történt. Tavaly a bátyám megvakult, neki rettenetes volt... Meg nekünk is. - Itt azért egy cseppnyi szomorúság költözött a hangjába, de ezt a másik nem vehette észre, így inkább csak gyorsan újra elmosolyodott. - Egyébként Kon is tud szájról olvasni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. november 12. 19:48 | Link

Lil


 Igen, elég sokan! Biztosan kedvesek lehetnek a bátyáid. A faluban laktok? Én még nem nagyon ismerem a helyet, mert csak ma érkeztem. * Ezt is elmondtam neki, pedig nem gondoltam, hogy bárkivel beszélgetni fogok a kastélyban, de úgy néz ki, nagyot tévedtem. Neki tényleg úgy érzem, hogy mindent elmondhatok, olyan szeretni való. Leülök a kínált helyre, majd megnézem a tartalmát a tányérjának. Paradicsomleves. Úgy döntök, hogy én is rendelek valami. Az egyik házi manó éppen a mellettünk lévő egyik szekrénybe pakol pár - számomra ismeretlen - dolgot. Megszólítom, majd kérek tőle egy rántott sajtot, rizzsel. A kislány elmeséli, hogy nem szereti az ételt annyira, mint a bátyja főztjét.*
- Hát, amilyen kosztot én ismerek, annál csak jobb lehet. Ha pedig tévedek, szívesen venném, ha hoznál a bátyádtól dugi kaját. *Rámosolygok. A mugli iskolában, tényleg nagyon rossz volt az étel. Néha fel sem lehetett ismerni. A következő kérdésemre igenleges választ kaptam. A kígyó felkúszik az asztalra, én pedig megsimogatom. Nem mondhatnám selymesnek a pikkelyes hátát, de keménynek se. Elég jó a tapintása, még is elveszem róla a kezemet, nehogy meggondolja magát, és akkor már egy kézzel kevesebb legyen belőlem. Otthon nincsen háziállatunk, mert elég a hat gyerek eltartása is. Nem élünk rosszul, de a nemesek közé sem tartozunk. Azt hittem, hogy az én válaszomra egy kicsit meg fog döbbenni, de nem tette. Inkább én voltam az, aki nem számított a válaszára. A bátyja vak? Akkor ezért nem nézett rám sajnálkozva, hanem, mint egy teljesen normális emberre. Hisz az is vagyok, csak egy kicsit más.*
- Nehéz volt és elhiszem!* Válaszom rövid, de egyértelmű. Tudom, hogy milyen rossz lehetett Arvidnak, mégsem sajnálom, inkább együtt érzek vele. Biztos vagyok benne, hogy még nem dolgozta fel, de neki ott van a testvére és a pasija, Kon. Ők segítenek neki.*
- Kon is süket?* Meglepődök, de nem hiszem, hogy az lenne, csak nem értem miért tud szájról olvasni, ha hall. A jelbeszédet még érteném, mert azzal tudna a halláskárosultakkal kommunikálni, de ezt most nem értem. Aztán eszembe jut valami, itt az alkalom, hogy végre valakinek elmondhassak mindent. Lil az, aki megérthet engem, mert tudja milyen volt a testvérének. Lehajtom a fejem és mindent kiadok magamból.*
- Szörnyű volt. Az egyik nap még egy normális kilencéves, aztán már azt se tudtam, hogy mit mondanak nekem. Ráadásul az én hibám volt. Ez a csend. Annyira rossz. Nem hallom, amit mondasz és azt sem, ahogy dorombol a cicád, ha egyáltalán dorombol. Nem tudom, hogy végig tudom e csinálni
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2012. november 16. 18:44 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csák Liliána Aquila
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 12. 21:20 | Link

Min Woo

- Igen, lent lakunk az erdő szélén, messzebb a többi háztól. Képzeld, senki se mer eljönni a házunkig - vigyorgott szélesen a kislány, mert ő erre a tényre rendkívül büszke volt. - Ma jöttél? Akkor ezért nem láttalak eddig. Melyik házban vagy?
Lil ez után megvárta, míg a fiú rendelt magának vacsorát, csak azután kezdett el bólogatni.
- Nem kell azt dugdosni, Arvidnak hobbija a főzés, és folyton kísérletezik. Szóval nálunk kaja az van.
Ez után már nem csak ilyen kellemes témák kerültek a terítékre a vacsora mellé, hanem komolyabb dolgok is, de Lilt nem kellett félteni, volt gyakorlata abban, hogy kezelje az ilyen helyzeteket, ráadásul még csak meg se kellett erőltetnie magát, mert nála természetesen jött.
- Nem, nem az, de volt egy időszak amíg nem hallott. Vele is baleset történt, de nem tudok többet a dologról, mert akkor még nem ismertem.
Aztán Lil visszatért a levese utolsó cseppjeihez, és csak arra kapta fel a fejét, mikor újra meghallotta a fiú hangját.
Komoly szemekkel nézett rá, és nem szólt egy darabig, csak figyelt, hagyta, hogy az elmondja, amit szeretne. Végül lassan és nyugodtan válaszolt.
- Ha ennyi sok éven át kibírtad, akkor most már menni fog. Ott van a családod, akik már ennyiből is tudom, hogy szeretnek, teljesen jól kommunikálsz... Menni fog! - mosolygott rá, aztán gondolt egyet, felpattant, és nagy szoknyapörgés közepette odaszökkent a fiúhoz, hogy futólag megölelje, aztán már szinte reppent is vissza a helyére, hogy kérjen a manóktól egy kis kakaós tekercset is.
- Egyébként... Milyen baleset történt? - kérdezte újra a fiúra nézve. - Persze nem muszáj elmondani, ha nem akarod, de ha már egyszer belekezdtél... - Ezzel valami végtelenül aranyos mozdulattal a szájába nyomta a süteményt, hogy nagyot harapjon, amíg a másik remélhetőleg mesélésbe fogott.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Széles Veronika
INAKTÍV


Gyakorló anyuka ^^Áron <3
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
Írta: 2012. november 13. 01:12 | Link

Yarci

- Éljen a kviddics. Én csak egy meccsen játszottam. Nagyjából hat percet töltöttem a pályán, utána a levitás terelő volt szíves teljesen kiütni és humorizálni vele. Nem az én világom azt hiszem. Nézni jó, de csinálni már annyira nem. Én megmaradok a süteményeknél és habos kakaóknál.
Megérti Yart, hogy neki ez a legfontosabb, olyan, mint a lánynak az, hogy egy nap legyen egy kis kávézója, ami családias, otthonos és mindenki megtalálja a saját kedvencét, ő pedig szívét-lelkét beleadhatja majd az ételek és italok készítésébe.
- Tényleg az. Mármint medve, olyan medvés. Én nem tudnék élni vele. Lelombozna. Nekem olyan társ kellene, aki vidám, vicces, értékeli a pozitív dolgokat. Felagund szerintem csak azt élvezi, hogy a büntetések kilencven százalékát ő osztotta ki. Ez furcsa élvezet lehet, pedig szép felesége és két gyereke is van.
Az egész Felagund jelenség furcsa neki, sokat szokott gondolkozni a férfin, amikor éppen felmerül egy beszélgetés kapcsán, vagy látja a folyosón. Igen, néha tagadhatatlanul furcsa dolgokon tud gondolkozni.
- Aliról. Tudom. Olyanok vagyunk, mint a maffia. Alexa néni a maffiafőnök, mi meg a család tagjai vagyunk. Te is, Áron is, a szüleim is, én is. Adorján pedig iszonyatosan meg fog lepődni, amikor Ali a karjaiba sétál. Remélem, látom majd őket. Kíváncsi vagyok a döbbent arcára, amikor újra találkoznak.
Ettől a témától mindig izgatott lesz és jó, hogy van, akivel megbeszélheti. Ő Alitól tud Yaristáról, mostanában amolyan társalkodónő lett. Ő vásárol a lánynak, és sokszor visz neki süteményt. Olyankor beszélget is vele és egészen jóba lettek. Mostanában még a kis Danielt is babusgathatta. Ez a másik téma, ami elkezdte nagyon foglalkoztatni, a gyerekek. Olyan aranyosak, amikor nevetnek.
- A következő találkozásunknál leprofesszorozom majd Adorjánt, arra az arcára is roppant kíváncsi leszek. Amúgy meg hiába csinálsz így a szemeiddel, rám nem hat a Yarmágnes.
Halványan elmosolyodik. Ez egy nagyszerű adottság, bár lehet, hogy ettől kevésbé tűnik lányosnak. Nem akar kevésbé lányos lenni. Ő pont ennyire szeretne lányos lány lenni.
- Nem menne, nem vagyok az a magamutogató fajta, aki jól érzi magát így. Folyton zavarba lennék. Én inkább fényképeznék, azt nagyon szeretem.
Büszke is rá, hogy Áron őt kérte fel tanársegédének és szeretné nagyon jól végezni a dolgát, reméli, hogy év végén a férfi jogosan adja meg neki a harminc pontot és a kiválót. Szeretné legjobb tudása szerint végigcsinálni az évet, és tudja, hogy ezért keményen meg kell majd dolgoznia, de egyáltalán nem zavarja. Imádja, ha zajlik az élet.
- Köszönöm.
Mivel megette, így előle is eltűnik a tányér és helyette kap egy nagy adag forrócsokit. Az élet szép, és nagyon, de nagyon igazságos, hiszen ez egy tökéletes lezárása a vacsorának. Az biztos, hogy ma nagyot fog aludni, már ha kitalálja, hogy éppen hol. Van ugyan egy szoba a navinében, ahol van egy ágy, de nem biztos, hogy ott nyugodtan tudna aludni. Maradjunk annyiban, hogy nem épp egy jó hírű szoba.
- Aranyos vagy a manókkal. A rellonosok nem néznek rád furcsán? Vagy az a megközelíthetetlen, ravasz, furcsa, sunyi arc csak a külső szemlélőknek van, belül meg cukik vagytok? Egyszer szívesen belógnék hozzátok. Kíváncsi vagyok milyenek vagytok a saját kis  birodalmatokban.
Az ötletre, hogy gyújtsa fel Jim bácsi szobáját, elneveti magát. Nem szabad, hiszen ő a rajon-gólya, amióta ide jár, és ez egy réges-régi megtiszteltetés, amit nem szeretne csak úgy eldobni, néhány lángnyelv miatt.
- Két pasival? Annak is örülnék, ha egy lenne. De valahogy nem kapkodnak utánam. Lehet félnek az apukámtól, pedig aranyos ember, de néha tud félelmetesen nézni. Vagy anyukámtól, ő olyan komoly felnőtt típusú felnőtt. Viszont azt tudom, ha McK Krise-szal beszélek, már pletykába keveredek. Zűrös egy csaj, meg a bátyja is. Nem tudom, mit mondatnék neki, én a tanulásban vagyok jó, ő a zűrben.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. november 13. 19:34 | Link

Lil



- Félnek a házatoktól? *Felnevetek. Hogy lehet egy háztól félni? Valamilyen állattól vagy legendától, még okés, de egy háztól, ez teljesen értelmetlen. Még nem hallottam arról, hogy egy ház megevett volna valakit.*
- Rellon! Hallottam róla olyan dolgokat, hogy oda a rossz emberek járnak, de ezt nem értem. Én sem vagyok rossz, maximum egy kicsit utálatos, néha. Te biztos nem ott vagy, melyikbe választottak be? *Tényleg érdekel, mert ha már meg szeretném ismerni, akkor ez a legelső kérdés. Feltűnt, hogy nagyon szeret példázni a bátyjával és annak a barátjával. Olyanok neki, mint példaképek. Nekem is egy kicsit olyan az egyik testvérem, de én biztos nem azt fogom azt csinálni amit ő. Még nincs meg, hogy én mihez kezdek, mert mit tudna csinálni egy süket srác. Már megint itt vagyunk, Min Woo hagyd abba! Arvid főzőtudománya biztos nagyon jó lehet, mert az én kihozott ételem is elég finom, sokkal jobb, mint a mugli szakácsnők munkája. Sohasem tudtam főzni. Nagyon nem is próbáltam, mert anya mindig elénk rakta az ételt.
Elmeséli, hogy Kon egyszer süket volt. Első gondolatom, hogy meg szeretném meg ismerni, de aztán rájövök, hogy ez egy kicsit sem lenne jó, mert akkor emlékeztetném a múltjára. Ha nem ismerte azelőtt mielőtt süket volt, akkor biztos, hogy már régóta hall. Aztán jöttem én. Elmondtam neki mindent, csak apró részleteket hagytam ki, mint mondjuk, hogy hogyan történt. Tudom, hogy most erősítő szavakat mond, de nem tudok rá figyelni. Nem olvasok le semmit a szájáról, hanem csak lehajtott fejjel ülök ott. Aztán érezem az ölelést, Nem tart sokáig, csak pármásodpercig, de ez többet jelent nekem a legtöbb  szónál. Segített, hogy lenyugodjak, és újra rá figyeljek. Nem ér váratlanul a kérdés, mert tudtam, hogy feltűnő lesz, ha azt a részletet kihagyom. Talán az ölelés biztosít meg abban, hogy elmondhatom.*
- Kicsi voltam, pontosan kilencéves. Egyik barátommal felosontunk Apám szobájába, és elvettük a pálcáját. Csak szórakozni szerettünk volna, de rosszá váltak a dolgok. Nem tudtam még varázsolni, így csak ide-oda suhintottam a pálcával és közben halandzsáztam. Az egyik mégis igazi lett és onnantól többre nem emlékszek, csak mesélték. Norbi  megkerestem Édesapámat, aki egy bonyolult varázslattal mentette meg az életemet, aminek következménye az lett, hogy megsüketültem. *Megfogom a füleimet. Teljes mértékben az én hibám volt, de Anyukám az Apámat hibáztatja, mert szerinte jobban el kellett volna raknia a pálcáját, mikor nem használja, de honnan tudhatta volna, hogy a kedves kisfia ellopja. Rámosolygok egyet, hogy tudja, hogy semmi bajom sincsen, majd egy újabb kérdést teszek fel.*
- Már mindent tudok a bátyádról meg a pasijáról, de most mesélj magadról is egy kicsit. Te már majdnem mindent tudsz rólam, de én még alig ismerlek..
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2012. november 16. 18:52 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csák Liliána Aquila
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 13. 20:09 | Link

Min Woo

- Nem a háztól félnek. Tőlünk - mosolygott a lányka teljes örömmel, mert bár ő csak azért tartozott ebbe a félelmetes körbe, mert ott lakott, azért neki nagyon jó volt így. Bár ha meggondoljuk, akkor annyira azért nem szokványos egy csöppnyi lány egy kétszer akkora kígyóval, szóval itt is látszott, hogy valami nem egészen olyan, mint a többségnél.
- Ó, hát ne hallgass rájuk, a rellon nagyon jó ház! Én ugyan Eridonos vagyok, de szívesen lettem volna rellonos is - mondta a kicsi vidáman. Neki tényleg nem sokat jelentett, hogy ki milyen házba van osztva, csak a szokás miatt kérdezte, ami azt diktálja, hogy mindig megtudd a házat, ha új emberrel találkozol. Persze azért ezt a nagyobbak már nem tartják igazán.
Aztán miután visszaült, visszaigazgatta a lába köré Syd farkát, aki az előbb már majdnem egészen az asztalra mászott, és úgy figyelt a fiú mondanivalójára. Értette, hogy milyen szörnyű lehetett átélnie neki mindezt, és tudta, hogy nem mindent lehet megoldani varázslattal, így csak bólogatott. Sajnos mindennek ára van.
- Sajnálom, hogy ez történt veled - mondta aztán, mikor Min Woo végzett. - De szerintem próbálj meg örülni annak, hogy az életed még megvan. Elvégre az a legnagyobb kincs, nem? - küldött egy ragyogó mosolyt a fiú felé, hogy aztán folytassa a kakaós csiga majszolását.
Mikor Min Woo újra megszólalt, eltöprengve nézett vissza rá.
- Én csak én vagyok. Nincs bennem semmi érdekes.
Újabb harapás, aztán hosszas rágicsálás, majd miután lenyelte a falatot, mégis beszélni kezdett. Ez a fiú megosztotta vele a balesetét, akkor ő is mondhat pár dolgot.
- Nincsenek szüleim. Meghaltak, mikor négy éves koromban felgyújtották a házunk. Nem emlékszem se rájuk, se a tűzre. Arvid hozott ki onnan állítólag. - Újabb harapás az édességbe, és rágcsálás. - Egy nevelőnő vigyázott rám, ő tanított. Most végre újra van mellettem valaki, ezért beszélek annyit a bátyámról. Nincs rajta kívül senkim.
Nem volt szomorú, inkább csak meglepően tárgyilagos. Ezzel viszont el is hallgatott egy időre, ha csak a másik nem kérdezett, mert nem tudta, hogy mit mondhatna még.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2012. november 18. 15:06 | Link

Vercsi

Mosolyogva hallgatja végig Vera első és egyben utolsó meccsének rövid krónikáját, amiben megállapítja, hogy a lány valószínűleg, csak megpróbálkozott a játékkal, igazából csak egy próba volt, hogy ilyen lehet. És mivel a főpróba elég rosszul sikerült, az egyébként is kevés motiváció elillant, mint a gyógynövénytan végét jelző csengő után a diákok. Ennek kicsengésére át is térnek a GYNT tanárra és feleségére, bár egy kicsit eltérő az, amit gondolnak róla.
- Nem hiszem, hogy van összefüggés a fiatal feleség és büntetőmunkák kiosztása között. Kevesen kedvelik az öreget, de azért jól tanít. A modora már megint más kérdés. Viszont úgy látszik, hogy van olyan nő, akinek ez is megfelel, illetve az is lehet, hogy Felagund vele másképp viselkedik. Például nem küldi a sarokba, ha rossz volt. – felnevet a fiú és megigazítja a pólóját a derekánál, mert az felgyűrődött és megérezte Yar a huzatot.
- Nos, azt én is megnézném. Arról, hogy Alexa nénike mindenről tud, nem is lepődöm meg. Főleg, hogy amikor nála voltam elmondta, hogy kár titkolózni, ő mindenről tud. Nem örültem ennek a hírnek túlságosan. – vesz be egy újabb kanál levest a rövid beszéde után. Alexa néni nagyon bölcs asszony, de úgy néz ki, hogy vannak olyan dolgok, amiben nem. A nagyon sok másokért aggódás között elveszik a saját magára szánt időben.
- Remélem pozitív lesz a fogadtatás, Alit nagyon bírom. – teszi még hozzá, mert őt ebben az ügyben csak ez érdekli. Ha Adorján az, aki boldoggá teszi, hát legyen így, tegye. Csak Aliyaah is boldog legyen annyi viszontagság után, na meg a kisbaba is, akit magához vett…
- Ó, nem? Francba, mást kell bevetnem… - tűnődik, majd elneveti magát, egész hangosan. Furcsa pletykák ezek, ritka az, amikor nem ironizál saját magán, vagy nem nevet fel ezekre a feltételezésekre. nagyrészt viszont nem foglalkozik velük, köszöni, ő jól van így is, bármi is terjengjen róla. Ráadásul néha még jól is jön. A forró csokit is megköszöni Vera, Yarista pedig tovább hallgatja őt. Közben elintézi Havaskát is, amire a navinéstől érkezik egy kedves bók.
- Köszi, én mindig így bánok velük. Egyébként pedig nem biztos, hogy okos ötlet lenne belógni oda. Szerintem csak én vagyok ilyen félresikerült, ne aggódj, a többiek olyanok, ahogy leírják őket. – védi meg a háza becsületét, ha már ő nem tesz semmit a renomé megtartása érdekében,. Elég nagy ívben tesz erre, nem érdekli, hogy hogyan ítélik meg őket, vagy éppen őt olyanok, akik nem ismerik. Akik pedig ismerik, úgyis tudják, hogy milyen ő, vagy éppen egy másik rellonos.
- Csak tenned kéne érte valamit, gondolom. Azért nem hiszem el, hogy senki sem próbált még meg közeledni hozzád, ahhoz túl csinos vagy. A Krisék meg már csak ilyenek, de ez a két jómadár bőven kilóg a sorból. Attól függetlenül, hogy én MacKenzie-vel nagyon jóban vagyok és szeretem a hülye fejét. – rántja meg a vállát, a következő szippantással, pedig a végére ér a forró csokinak. Fel is áll, majd elkapja a lány szabad kezét és egy csókot lehel rá finoman.
- Nos, Verocska, sajnos nekem mennem kell. De örültem a szerencsének, ha még kérsz valamit, csak szólj Havaskának, úgyis leskelődik. Minden jót és jó pasi fogást, na meg jólánykodást! – felkacag kedvesen és egy táv puszit is küld, majd felkapja a cuccát és elmegy a körlete felé.



Köszönöm a játékot!


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Holly Sorce
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 1. 18:32 | Link

Benjamin Smiley

*Egy szép napsütéses reggel Holly nagyon rosszul aludt. Rémálmok gyötörték egész éjjel, ezért korán reggel felkelt, megmosakodott és felöltözött. A csendben elkezdett hangosan morogni vagy, ahogy mások nevezik; korogni a hasa. Így hát gondolt egyet és kiment a szobájából csendbe, megkeresni a konyhát. Mivel nemrég van, itt nem tudta hol van, de nem zavarta, el volt egy fél órát, míg megtalálta. De az a lényeg, hogy megtalálta és máris kinyitotta a hűtőt. Sok-sok finomságot rejtett a hűtő, végül egy kis édességet vett ki, majd elkezdte majszolni. Vitt magával egy könyvet, a címe: Lélek tolvajok. Az anyukájától kapta, amikor eljött otthonról ide a Bagolykőbe. Már majdnem kiolvasta, már csak 30 oldal van vissza. Azt gondolta; reggeli közben el is tudja olvasni. Olvasás közben halk neszeket hallott, de nem foglalkozott vele, amíg egy kis macskát nem látott meg.  Rögtön becsukta a könyvet és odament a cicához. Egy kicsit félős volt, de hamar megszelídítette.  Felemelte, majd az ölébe rakta és egy elkezdtek játszani a konyhaasztalon lévő madzaggal. A cica fekete volt, szürke foltokkal és gyönyörű zöld szemekkel. Holly elnevezte Bizsunak, nem tudja miért, csak ez jutott eszébe. Bizsu hirtelen elkapta a könyvet és elkezdte karmolászni az előlapját. Hirtelen a könyv leesett. A lány nem nyúlt leérte, gondolta majd később felveszi, nehogy a macsek elkóboroljon, amíg nem néz oda.*
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2012. december 16. 20:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lévai P. Benjámin
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 3. 19:28 | Link

Holly


Szokás szerint megint sikerült lemaradnom a reggeliről, így aztán kénytelen voltam a konyhában keresni magamnak valami kaját. A hétvégéim általában így indultak: kései ébredés, laza kocogás, dübörgő gyomorral beesés a konyhába, aztán vissza a körletbe zuhanyozni, mert a manók se bírják a szagom... De azt hiszem, az utóbbi pár napban valami megváltozott, mert valami - vagy pontosabban inkább valaki -, összekuszálta a szálakat.
A szokottabbnál szétesettebb voltam, az agyamban megannyi kusza gondolat kavargott, amiket már meg se próbáltam a helyükre rakni.
Sietős léptekkel végighaladtam nyugati szárny folyosóján, majd bekanyarodtam a konyha irányába. Bevágódtam az ajtón, de mikor megláttam a bent ülő lányt, hirtelen megtorpantam. Megemberelve magam lehajoltam a földön fekvő könyvért, majd az asztalra pillantottam.
Próbáltam legyűrni a macskagyűlöletem, így csak elfintorodtam, de nem szóltam semmit se a rajta randalírozó foltos szőrcsomóról.
- A tied? - Letettem a könyvet az asztalra, és meg se várva a választ, már hátat is fordítottam a lánynak, hogy valami ehető után nézzek.
Hol vannak a manók ilyenkor?
Kinyitottam az egyik konyhaszekrényt, majd a következőt, s az az után következőt is, mire végre megtaláltam amit kerestem.
Utoljára módosította:Lévai P. Benjámin, 2012. december 3. 19:28 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2012. december 16. 14:03 | Link

Lil


-Hát igen, elég félelmetesen nézel ki!* Elmosolyodok. Megkapom a rántott sajtot és elkezdem enni. Gyorsan haladok, mert eléggé éhes vagyok. Eridonos a lány. Ha tippelni kellett volna, először a Levitára gondoltam volna, bár még nem annyira tudom, hogy mik a különbségek a házaknál.
- Reménykedem, hogy jó lesz. * Egyre kevésbé félek a kígyótól. Nem lehet olyan nagy ragadozó, ha ennyire közel engedi magához a lány. De az is lehet, hogy csak ismeri, és akit nem szeret, csak arra támad. Még nincs mínusz pontom, legalábbis annyi, hogy rám támadjon. Elmesélem neki a rövid történetem, ő meg a sajnálatát fejezi ki. Nem szeretem, amikor ezt mondják, mert nem tudják mi volt akkor. Ezért inkább nem is beszélek erről, mert akkor nem érzem megint hibásnak magamat. Közben befejezem az ételt. Azonnal jön egy manó, aki elviszi. Megköszönöm, majd újra a lányra nézek. Teljesen igaza van abban, amit mond, örülnöm kéne, de nem megy, mert az én hibám volt.*
-Igen, a legnagyobb kincs.* Legtöbbször. Teszem még hozzá magamban. Nem mindig hiszek ebben, de erről miért kéne mindenkinek tudnia. Voltak rossz napjaim, de azért olyanban még nem gondolkodtam. Élni azért jó. Aztán elmeséli ő is a történetét. Neki sem volt unalmas. Egészen szomorú. Nem tudom elképzelni a szüleim nélkül az életet. Ők elég sok mindent tettek értem. Egyik ok, hogy itt vagyok és mindent normálisan meg tudok csinálni.*
- Megint csak azt tudom mondani, hogy gratulálok a testvérednek.* Megsimogatom a haját, ennyit még megcsinálhatok. Ránézek az órámra és már eléggé elment az idő, lassan indulni kéne.*
- Még nem nagyon ismerem ezt a helyet, egyszer körbevezethetnél, persze csak ha szeretnéd. * Elmosolyodok. Tényleg szeretnék még vele találkozni, megbízok benne, és ahogy látom; ő is bennem. Jól el lehet vele beszélgetni, ami már régen ment nekem.
- Köszönöm!* A kezemet az ajkamhoz emelem, és lassan felé irányítom. Ez a jelnyelven a köszönöm, ugyan úgy más nyelveken is. Utoljára még ránézek, majd elhagyom a Konyhát. *  
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2012. december 16. 20:37 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 17. 17:56 | Link

Révay professzor
... valamikor takarodó után


Megint felriadtam. Az ünnepek közeledtével hozzám is visszatérnek a jól ismert rémálmok. Újra és újra látom magam az idegent, ahogy anyámra szegezi a kését, még most is érzem az ötéves énem tehetetlenségét, de könyörgöm, mit tudtam volna akkor tenni? Mégis apám és Gregory szerint is az én hibám, hogy meghalt, azt viszont sose tudták megmondani, miért. És néha már én magam is elhiszem, persze utána egyből letromfol a reális énem, hogy gondolkozzak már el egy kicsit, semmiről nem tehettem azon kívül, hogy végignéztem. Igen, talán ez tette be nálam a kaput, talán annak köszönhetően lettem ilyen, amilyen. Én akkor is Gregoryra fogok mindent, hisz ő is jócskán segített a mostani jellemem kialakulásába.
Sóhajtva kászálódik ki az ágyamból, és veszem a konyha felé azt irányt. Visszaaludni már úgyse tudnék, a gyomrom még mindig egy görcs, és a remegésem sem akar alább hagyni. A folyosókon felerősödik bennem a paranoia, és nem a prefektusok miatt, tojok rá, ha belebotlok egybe, egyszerűen most még kevésbé érzem biztonságosnak ezt a helyet, ezért is tekintek vissza minden saroknál, amíg le nem érek a konyháig. Kávé kell, meg egy Xanax sem ártana, de nem hiszem, hogy itt azt zökkenőmentesen be tudnám szerezni, így marad a másik eshetőség, miszerint, leülök, és várom, hogy elmúljanak ezek a kellemetlen reakciók.
Nem hatnak rám újdonságként, mostanában minden este átélem ezt, ezért is vagyok a kelleténél harapósabb nap közben, és le merném fogadni, az alvás hiány se tesz jót.
Életemben nem éreztem még, hogy mennyire jó lenne, ha az ilyen alkalmakkor lenne mellettem valaki, sok hasznát nem venném, mivel hazudni fárasztó, és én csak úgy magamtól semmi pénzért nem tálalnék ki senkinek. Az én nyomorom, másnak mi köze van hozzá? Aláírom, hogy nyugodtan lehet nevezni fúriának, hisztisnek, vagy épp öntelt libának, mind igaz rám, feltéve, ha épp azt az énem nyújtom. Igen, az évek során már volt alkalmam megtanulni, kit, milyen módon űzzek el a közelemből, és büszkén kijelenthetem eddig még egész jól megy.
Szerencse, hogy a manók többsége még ébren van, de mikor nagy lazán benyitok, ők is elképednek mondhatni. Először nem tudom, mire vélni a dolgot, így csak vállat rántok, és leadom a rendelésem.
Leülök az egyik asztalhoz, szerencsére nincs más egyén, aki most tervezi, hogy szabályt szeg, így nyugiban vagyok, egyedül, és esküszöm ez hiányzott már.
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2012. december 20. 15:19 | Link

2012. dec. 20. 9:03
Mesterszakácsok
Wood

- Bocs a késésért. Megvannak a dögök - csapom az asztalra a zacskónyi halat, aztán a darált húst is. - Tök rendes volt az úr a hallal, hozzánk vágott kettőt is, úgyhogy nem fog éhezni a nép.
Én voltam a húsfelelős, Wood intézte a zöldségféléket, így a káposztát a töltött káposztához meg a salátát a vegáknak. Nekem van egy ismerősöm a faluban, akivel vagyok annyira jóban, hogy kérhettem tőle halat. Maga szokott pecázni a falubeli tóban, ezeket is ő fogta. Nagyon rendes az öreg.
- Hol tartasz?
Végignézek a konyhai állapotokon. A manók átengedték a terepet erre az időre nekünk. Tegnap volt a karácsonyi bál, úgyhogy ma amúgy is pihenőt kaptak legtöbben, legalábbis nincsenek agyonterhelve a tegnapi lakomát kiegyenlítendő. Gondolom legalábbis.
- Mit csináljak? - full tanácstalan vagyok. Általában, mire én felébredek huszonnegyedikén, a töltött káposzta már réges rég a sütőben van anyám jóvoltából, szóval abban nem leszek nagy segítség, de a halászlé készítéséről legalább van fogalmam, mert például mindig nekem kell lepasszírozni a halat, ha apám nem ér rá. Most kibontom a halas zacskót és elfintorodom. Utálom a hal szagát. Szóval mit is kell ezzel csinálni? - próbálom előkotorni az információt az agyam konyhaművészeti szekciójának egyik zugából.
- Nézted a mézeskalácsokat? Tegnap este megpróbáltam kidíszíteni őket. Hát... van egy-két jó...
Félrehúzom a számat. Nem mondanám, hogy mesterműveket kreáltam éjjel. De csináltam egy League of Legends logót az egyikre. A többi, hát... na, nem vagyok lány, nincs érzékem az aprólékos munkához cukorsziruppal. De az igyekezetet biztosan értékelni fogják a többiek.
Utoljára módosította:Dolánszky Alex, 2012. december 20. 17:05 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2012. december 20. 15:23 | Link

Alex
 ;D

Ejj, micsoda nap! Ekkora felfordulást is régen láttam magam körül. Aznapra nagyjából a szabadidőm egyetlen tevékenységre összpontosult: főzőcskézésre. Magyarán görnyednem kellett a konyhapult előtt. Ennek természetesen az lett a vége, hogy vakarászva néztem ki a fejemből. A fal is érdekesebb volt, de ha már belevágtunk ebbe, csináljuk is meg!
Alex egy kicsikét késett, de igazából a bambulásban fel se tűnt. Mikor betoppant, levágta az asztalra a halakat. Én fintorogtam, majd szemügyre vettem a zsákmányt. Még jó, hogy nem nekem kellett beszereznem ezeket. Rám csak a saláta, a káposzta és a többi ilyen apróság jutott, amit már Alex érkezése előtt leraktam az asztalra, kipakolva a szatyrokból. A konyha fűszerállományát a manók a rendelkezésünkre bocsátották a főzés erejéig, így szabadon gazdálkodhattam velük, de az okozott kárért nekem kellett felelősséget vállalni. Azaz nekünk... De egyelőre nem volt baj, így nyugodtan sóhajtottam egyet, Alexre pillantottam és elmosolyodtam.
-Áh, hello! Semmi baj, tedd csak le... -jegyeztem meg biztatásképp, majd felkészültem az előadásomra... Kezeimmel hadonászva körbemutogattam a helyiségen- Te ugye hoztad a magadét, és én is. Itt vannak a káposzták, a fűszerek is... Szakácskönyvet nem nagyon találtam, a könyvtárban nincs nagyon mugli ételekről szóló könyv. Az a kevés is más birtokában van, azaz átmenetileg kikölcsönözték. Utána feladtam a keresgélést és eljöttem. Így nem nagyon tudom az elkészítéseket, de egy manót talán megkérdezhetnénk...
Furcsa volt, hogy én is főzök, vagyis próbálok. Lelki szemeim előtt anyát láttam, ahogy jó nagyot nevet a bénázásomon. Ha itt lenne, szerintem tuti valami isteni kaját dobnánk össze percek alatt, de mivel nincs... Így csak reménykedni tudok. Ha legközelebb ilyen lesz, akkor tuti előre szólok neki és felcsempészem a kastélyba! Így ennek az egésznek kb annyi haszna lesz, hogy egy jó sztorit tudok mesélni az otthoni karácsonyi vacsoránknál... Na, de nem baj.
-Mézeskalács? Hát, ránéztem, de... Elég kemény. Biztos így kell csinálni? Dísznek jó lesz. Legfeljebb hazaviszik és fellógatják a fára. Mást nem nagyon tudunk csinálni, nincs már rá idő újak gyártására! A mázzal meg ne törődj, nem az a lényeg, más se csinálná jobban. -jelentettem ki egy gúnyosabb mosollyal, de Woodosan együtt érzően. Nem izgultam, próbáltam nem aggódni a vacsora miatt. Biztos voltam benne, hogy jól fog sikerülni, ha kiabálva, idegeskedve csapkodtam volna minden irányba, azzal semmire nem haladtunk volna előre. Így vezéri álarcomat felvéve előrébb léptem és komolyra fordítva a helyzetet, új hangnemben felszólaltam:
-No jó, ne habozzunk, az én időm is véges! Gyere, állj ide és kezdj valamit a hallal. Én összedobom a salátát a vegáknak, aztán jövök át hozzád segíteni. Nem tart sokáig, szóval "pár perc" múlva melletted termek. Hamar összedobjuk!
Akció indul!
 
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2012. december 20. 17:04 | Link

- Jaj, hagyd a salátát - szólok szakácstársamra. - Az pár perc alatt megvan, megcsináljuk a végén, de a töltött káposztának sok idő kell, míg elkészül.
Remélem, nem haragszik, hogy "átveszem" az irányítást, de nem tökölhetünk most salátákkal, amikor elég nagy gondban vagyunk a főzés terén. Melyikünknek is jutott eszébe ilyen nehéz kajákat betervezni...? Mindegy, lássunk neki.
- Én a halászlével nagyjából képben vagyok. Tudom, hogy nagyon sok hagyma kell bele. Úgyhogy azzal kezdem. Te meg kapj el egy manót addig, mert a töltött káposztáról fogalmam sincs, csak hogy húsgombócokat göngyölsz káposztalevélbe. És kell pirospaprika bele.
Végül épp mellettem sétál el egy konyhás lényecske, úgyhogy udvariasan megszólítom.
- Elnézést! Ha ráérsz, segítenél nekünk? - vajon megsértődik, hogy letegeztem? - Az a helyzet, hogy szeretnénk vacsorát készíteni a Levita számára a barátommal, de nem tudjuk, hogy kell töltött káposztát csinálni... te esetleg?
A manó kételkedve végigmér engem, majd rápillant Woodra is.
- A kényelmes uraság csak ücsörögjön a székében, majd én megmondom, hogy kell ezt csinálni.
végignézem, ahogy a karon ragadja Woodot és húzza is a kipakolt káposzta felé, és csak tátogni tudok.
Kényelmes uraság?
- Dehát, én...
Hirtelen nem is tudok mit mondani, úgyhogy nem fejezem be a mondatot. Inkább magamban morogva előszedem a hagymát a helyéről - egy hónapja kábé éjszakai hamburgerkészítésre adtam a fejem, és akkor megtudtam, hol tartják a manók a hagymát -, a helyére bevágom a salátát, mert az úgy sem kell egy ideig, minek legyen útban.
Hallom, ahogy Wood a manót faggatja, miközben én szeletelni kezdek a konyhapulton. Amikor ez kész, a hallal kell kezdenem valamit. Undorító. Nyilván le kell szedni a pikkelyeit, úgyhogy fogok egy kést, és megvágom az ujjam.
- Azzzistenit!
Igazából nem fájt annyira, mint amennyire meglepett. Előveszek egy pézsét a zsebemből, de a bucival a hüvelykujjamon meg minden marha kényelmetlen lett, ahogy folyton elmozdul meg átázik a béna kötés. Szóval csak ímmel-ámmal csinálom ezt a pucolás-dolgot, mert nagyon munkás.
- Wood, mit csináljak az uszonyaival? Megeszik azt?
A srác nagyon elfoglalt, ezért mielőtt válaszolhatna, inkább improvizálok. Lecsapom a hal farkát meg a hasán is az uszonyokat. Én biztos nem enném meg.
A hagymát előbb olajban megpirítom, aztán felöntöm vízzel és belenyomom a halakat is. Mellépottyantok a vízmennyiségnek megfelelő halászlékockát. Csalás vagy nem, anyu is így csinálja, és a halászleve mindig isteni.
Ennek már csak főnie kell, majd néha megkóstolom. Megnézem, hogy áll Wood.
- Kell segítség?
Hogy ne kéne. A töltött káposzta sokkal nagyobb szívás, mint egy leves.
Utoljára módosította:Dolánszky Alex, 2012. december 20. 19:07 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csapó Anna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 6
Összes hsz: 54
Írta: 2012. december 28. 22:13 | Link

Tolland Clotan


Ancsa olyan régen mozdult ki a Rellonból, éppen ideje volt a karácsony elmúltával egy kis sétát tenni. Úgy tervezte, az egyik szombat reggel elindul Bogolyfalvára, s csak este tér vissza. Ez az egy nap alkalmas lett volna megmozgatni elmacskásodott végtagjait, s még be is ugorhatott volna a korcsolyapályára. Ehelyett vasárnap este 9-kor jutott eszébe, hogy azért mégiscsak kéne valamit kezdeni az új hét előtt.Ráérősen kikászálódott kényelmes ágyából, s félretette az egyik könyvét (nem, még véletlenül sem tanult). Mikor már a kabátját gombolta be, hirtelen leállt a keze. Egy másodpercig spekulált, majd megvonta a vállát, és letépte magáról a kabátot. Ezt a mozdulatot csak pár gomb bánta.
Kislisszant a szobájából, és egyenesen a Nyugati szárny felé baktatott. Olykor-olykor ellenőrizte, hogy nem követik-e, s végig lopakodva haladt. Paranoid módon közlekedett, egyszer még irányt is változtatott, de be kellett látnia, hogy a kutya sem követné őt e esti órán. Nem baj, jobb félni mint megijedni.
Sunnyogva nyitott be a konyhába. Még sosem járt itt, csupán hallott róla, de ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy idetaláljon. Óvatosan hajtotta be maga mögött az ajtót, és sóhajtva nézett körbe a takaros kis helyiségben. A szava is elállt a látványtól, de szerencsére a 9 órai takarodó elmúltával már nem sürgött annyi manó. Otthonosan sétált körbe-körbe, unottan utasítva vissza a segítségére siető "személyzetet". Útközben bekapott egy-két süteményt, rétest, s csipegetett még kalácsokból is. Egy szelet gyümölcskenyéren nyammogva nézegette a jól berendezett szobácskát, megállt minden egyes ételnél, megszaglászta, jól szemügyre vette. Egész csábítóan hatott az a gesztenyepüré tejszínhabbal, csak sajnos éppen tömve volt a szája.
- Később visszatérek, édes- mondta az ételnek nevetve, majd tovább járkált.
Nem, kicsit sem lenne kínos, ha most benyitna egy diák. Mert mivel is szembesülne? Egy rellonos diákkal, akinek a kezei tömve vannak jobbnál jobb ételekkel, s most is éppen egy linzert fogyaszt. Ancsa gyomra egyre kevesebb kaját tudott befogadni, a teste már azt súgta, hogy menjen vissza a körletébe, és feküdjön  le aludni. Ilyenkor mondhatnánk, hogy az ember hallgasson a szívére. Ez jelen esetben igaz is, mivel megszakadt volna a lány szíve, ha azt a csábító pudingkelyhet nem falta volna be azon nyomban.
Hozzászólásai ebben a témában

"Mosolygok, mert a testvérem vagy, és kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit." Enikő <3  

Hallottuk ám, hogy éjszaka sutyorogtál-Varázslatos tábor 2013
Tolland Clotan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
Írta: 2012. december 30. 10:39 | Link

Anna

Délután neki látott a vizsgákra való készülésnek. Nagyon rágörcsölt az elkövetkező időszakra, néha már túlságosan is. Most azonban ésszerűen járt el: végre tanult is. Illetve tanult volna. Ő mindent megpróbált, de az ágyán fekve, valahogy még kevésbé volt ínyére ez az energia-lecsapoló folyamat. A napokban sokat járt ki a kastélyból és sétált. Fáradt volt. Egy váratlan pillanatban, mikor már nem is tudott időről és térről elaludt. Végig aludta az egész délutánt. Este kilenc órához közel kelt fel. Éhes volt. Nem ebédelt, mivel nem kívánt ételt, és  mivel az emésztést nem érdemes a tanulással párhuzamosan futtatni -mugli berögződés- illetve nem is vacsorázott, hiszen ő ahelyett aludt. Nem tudta ilyenkor mi a rend. Először lesétált a nagyterembe. Ekkor már kilenc óra volt. A nagytermi tányérok már nem voltak helyükön, így nem volt mitől ételt kérni. Jobb híján elhatározta, hogy lemegy a konyhába. A kastély még mindig ismeretlen volt számára, ahhoz képest hogy fél éve volt lakója. Először a keleti szárnyban kereste azt a bizonyos konyhát, aztán a nyugatiban. Ott rátalált. Kilenc óra... húsz perc... Merjek benyitni? -töprengett a fiú. Mivel aznap elég sok váratlan fordulat történt, nem félt egy esetleges következőtől, és egy határozott mozdulattal benyitott.
Az ajtó becsapódott, egy polcnak neki és kisebb zajt keltett. A fiú összerezzent. Majd még jobban, mikor meglátott egy alakot a konyhában. Először azt hitte tanár, vagy valami hasonló.
-Ne haragudj! Jó étvágyat! -üdvözölte a fiú a megdöbbent lányt, aki úgy viselkedett, mintha titokban lenne a konyhában. Talán bújócskáznak? Tolland azért tartotta be mindig a szabályokat, mert az életvitelének megfelelőek voltak. Pont ezért nem is volt alkalma különösebben megismerni őket, mert nem hangoztatták neki folyamatosan, félvén hogy egyébként nem tartja be őket. Így azt sem tudhatta, hogy takarodó után nem szabad a konyhában tartózkodni. Ha tudja, valószínűleg nem lett volna ott, de így ott volt. És kiszemelt magának egy muffint. Odalépett hozzá és befalta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander N. Thornwald
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 30. 14:04 | Link

Samantha


Alvás után mindig megéhezem. Nem tudom, legtöbbször úgy érzem magamat akár egy csecsemő. Az életem nagy részét az alvás és az evés tölti ki. De szerencsére én már szobatiszta vagyok, és beszélni is már egész normálisan tudok. Fel alá járkáltam új házam Klubbhelyiségébe, azon agyalva mi értelmeset is kezdhetnék magammal, mert tudtam ha valamivel nem foglalom el magamat hamarosan, itt helyben fogok felrobbanni. Örülök, hogy végre itt lehetek, de arra számítottam minden napra lesz valami jó programom és sosem fogom azt mondani, hogy unatkozom. Elég nagyot tévedtem. Pár percig még járkálgattam és nézelődtem, majd sóhajtottam egyet és kiviharoztam a Rellon falai közül. Mentem amerre vitt a lábam, és mivel a gyomrom korgott, tudtam hogy merre fog vinni. Még nem nagyon ismerem magamat ki a kastélyban, de ha követem az illatokat talán eljutok valami...fincsi helyre. Ne sokáig bolyongtam, megtorpantam egy ajtó előtt, amire "Konyha" felirat volt vésve. Jó helyen járhatok? Hülye kérdés ugyan, de nem akarok rossz helyre benyitni. Bár ha az van kiírva, hogy konyha akkor kétlem, hogy ez az uszoda lenne. Lenyomtam a kilincset, majd mikor beléptem, 2 kis manó ugrott felém, mind a kettőjük egyszerre beszélt, nekem pedig már zengett tőlük a fülem.
- Oké, oké, egyszerre csak egy! Mondtam, kissé megemelt hangerővel, majd ránéztem az egyikre, majd megkérdezte mit szeretnék. Alig csak egy pillanatig tűnődtem, majd kiböktem.
- Tejeskávé! Mondtam, szinte már gyerekesen izgatottan, majd figyeltem ahogyan a manó elhúzza a csíkot, én pedig egy üres asztal felé baktattam, és leültem. Sőt, ha úgy vesszük minden asztal üres volt, egyedül voltam. Már hozzászoktam,d e nem tagadom jól jönne egy kis társaság. Ki tudja mennyi időt fogok eltölteni ebben a kastélyban, de nagy valószínűséggel több évet, nem akarom ezt az időt egyedül leélni. Felkönyököltem az asztalra, sóhajtottam egye, majd vártam mikor lesz kész a kért innivalóm. Imádom a tejeskávét...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
offline
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2012. december 30. 14:39 | Link

Alexander


Minden nap ugyanúgy kezdődik. Nem tudom, miért jó az ilyen hosszú téli szünet, amivel úgy egyébként semmi bajom, de néha jó lenne tudni, hogy mégis minek? Oké, holnap szilveszter, azután meg új év. Na és? Ha az ember nem lehet otthon, ismerős közegben, nem sok értelme van ezeknek az ünnepeknek. Sőt, annál is kevesebb. Órák óta talpon vagyok már, és most, hogy két óra is elmúlt, úgy döntöttem épp ideje meginnom a napi második adag kávémat. Így jön ki mindig a három, amiért nevezhettek függőnek, nem nagyon érdekel. Ezt szoktam meg, és bár tizenhat évesen nem éppen egészséges ennyi kávét meginni, teszek rá. Jól esik, finom, hol a probléma?
Nem vagyok itt olyan régóta, de mivel nem vagyok teljesen idióta, és vizuális beállítottságom van, könnyen megjegyeztem mi merre található, így célirányosan, a legrövidebb úton siettem le a konyhához. Akivel szembetalálkoztam és esetleg köszönt, bólintottam egy felet, mosoly nélkül, és mentem tovább. Egyeseknek lehet, hogy csak egy rossz katona film jut eszükbe a viselkedésemből, de ez egyáltalán nem így van. Nem vagyok stréber, mert tanulok, és nem vagyok katona, mert csendes vagyok, na meg távolságtartó. Nem is hasonlítok rájuk, bár aki ismer, ezt tudja. Itt sem sok a barátom, sőt mi több, nincs is barátom, csak néhány ismerős, akikkel vagy pozitív a kapcsolatom, vagy sokkal inkább negatív. Ilyennek születtem, ilyen is maradok. A Roxfortos események hibája az egész. Ráadásul nem sokára itt az a komolya vizsgaidőszak, amihez egyáltalán nem füllik a fogam. Az RBF-et kéne letennem, nem holmi negyedik évfolyamba mennem. Esküszöm, rosszul leszek. Mire a végére értem ennek a gondolatnak, a konyha ajtó előtt találtam magam, és nem is gondolkoztam rajta, benyitottam. A manók már nagyon jól ismernek, így amint meglátott az egyikük, máris rohant, hogy elkészítsék a kávémat. Tetszik ez a hely, hamar megjegyzik, mit szeret az ember, és utána pontosan azt készítik el neki, mindig ugyanúgy. Ugyanis -, esetemben - nagyon jól tudják, hogy ha nem úgy kapom, leszidom őkat, az pedig az ő pici lelküknek igazi megtorlás. Már megjelent a bögrével az előbb említett manó, de mikor nem nekem hozta oda, hanem letette egy ismeretlen fiú elé, meglepődtem. Nem is vettem észre, hogy van itt valaki más is rajtam kívül. Nem szóltam hozzá először, nem vagyok az az ismerkedős fajta, így csak álltam. Mikor megkaptam a kávémat, megállítottam a manót, és a fülébe suttogtam. Ezután odafáradtam az asztalhoz, és leültem vele szemben.
- Helló. - tipikus Sam-es mosolyom már az arcomon villogott, megint csak önmagamat adtam. Mikor a manó visszajött, két tál volt a kezében, mindkettőn egy-egy tiramisu. Mit mondjak, ez a kedvenc sütim. Letette elénk, középre egymás mellé, majd mikor mutattam neki, hogy elmehet, így is tett. Én ismét az idegen fiúra néztem.
- Van kedved egy kis játékhoz? - nem tudhatta, mit tervezek, de meg kell hagyni, tőlem mást nem is nagyon lehet várni. Lehet, hogy ezután megutál, de kit érdekel? Végül is, nem mások véleménye a meghatározó, hanem a sajátunk. És emellett, meg kell hagyni, ha belemegy én is jól fogok szórakozni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csapó Anna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 6
Összes hsz: 54
Írta: 2012. december 30. 22:44 | Link

Tolland

Ancsa nagyban habzsolta a krémes finomságot, s eléggé összerezzent, mikor nyílt az ajtó. Csak remélni tudta, hogy egy újabb manó lépett be a helyiségbe, de miután megfordult, minden kételye elszállt. Egy diák állt előtte, első tippre egy eridonos. Ancsa zavartan állt a konyhában, kezében maréknyi süteménnyel. Csak remélni tudta, hogy nem ismeri fel, mivel elég kellemetlen lenne, ha híre megy a prefektuskisasszony falánkságának. Köszönés helyett csak lassan biccentett, majd megkínálta a fiút egy kis sütivel. Illetve mondta, nyugodtan szálljon be, van kaja bőven.
- Neved, házad, évfolyamod?- tette el a rettegett kérdéssort Ancsa teli szájjal- Ugye tudod, hogy a takarodó már rég elmúlt? Mit keresel fél tízkor a konyhában?
A hasa már teljesen tele volt mindenféle finomsággal, ezért egy kis rövid keresgélés után talált egy régies bögrét. Előszedett egy bontatlan doboz tejet, majd kiöntött magának pár decilitert.
- Kérsz?- tette le elé tejes dobozt, gondolván, hogy majd önt magának, ha kér.
További egy perc telt el néma csendben, amikor csak a csámcsogás töltötte be a helyiséget- no meg a sepregető, pakoló manók. Egyet-kettőt jól szemügyre is vett a rellonos lány. Nem igazán szíveli őket, van bennük valami félelmetes. Csak megvonta a vállát, és próbált nem rájuk összpontosítani, mert a végén még kialakul egy újfajta fóbiája.
- Hm, kóstold meg ezt a linzert! Isteni finom! Milyen sütiket szeretsz? Szoktál cukrászdába járni?
Ancsa még bekapott egy muffint, de ezt is alig bírta befogadni a gyomra. Feladja, gondolta magában. Ha még egy falatot is megesz, akkor garantált a plusz két kiló felesleg, úgyhogy vissza kell fognia magát.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Mosolygok, mert a testvérem vagy, és kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit." Enikő <3  

Hallottuk ám, hogy éjszaka sutyorogtál-Varázslatos tábor 2013
Tolland Clotan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
Írta: 2012. december 31. 12:51 | Link

Anna

A lány kedvesen fogadta. Ennek igazán örült, mivel nem volt kedve feszengeni... Nagyon kipihent volt, és ez a feltöltött érzés egészen jól esett neki. Nem akarta, hogy bárki kizökkentse belőle. Ez, mint említettem nem így történt, sőt meg is kínálta Tollandot egy süteménnyel. Majd feltett egy sorsdöntő kérdést, amire a válasz hamar érkezett:
-Tolland Clotan vagyok, levitás, elsős. -a formaságok megtörténtek, most egy izgalmasabb kérdés következett, ami a fiút meglepte.- Nem tudtam sem ebédelni, sem vacsorázni. Úgy döntöttem tanulok... de elaludtam. Tudom nem szép, de őszintén szólva ez volt a legjobb dolog amit tehettem -hazudtolta meg saját magát, de őszintén így érzett, ami furcsa volt számára. -Nem tudtam mikor van takarodó, bár sejtettem, hogy már túlléptük. És te, hogy hívnak? Mi szél hozott ide, ezen a késői órán? -ugyan a lány látszólag idősebb volt Tollandnál, mégsem félt ilyen hangnemben beszélni vele, hiszen az elejétől fogva nagyon barátságos volt. Úgy érezte nem kell különösen koncentrálnia a beszédstílusára. A lány még tejjel is megkínálta. Micsoda bűntárs...-állapította meg magában viccesen, és ezen el is mosolyodott. Nem hitte volna mikor lefeküdt az ágyba tanulni, hogy az egész napja csak szabályszegésből és semmittevésből fog összeállni. A legfélelmetesebb az volt ebben a helyzetben, hogy egy percig sem bánta, hogy ott van, és nem akart visszatérni hálókörzetébe.
A lány javaslatára megkóstolta a linzert, ami tényleg nagyon finom volt. Nehezen tudta elképzelni, hogy ezt a finom süteményt a háta mögött ténykedő manók készítették, koszos kis ujjaikkal...
-Nem, nem szoktam cukrászdába járni. Itt az iskolán belül is sok az édesség.- mondta. Bár ez félig meddig rossz válasz volt, hiszen az iskolai édesség nyilván eltér egy cukrászdaitól. Leginkább ideje nem engedte meg neki, hogy eljárjon kényeztetni magát. Bogolyfalván is csak egyszer járt még.
-Te gyakran jársz az iskolán kívülre? -kérdezte a fiú, majd felhörpintett egy nagy pohár sütőtök levet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander N. Thornwald
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 31. 13:33 | Link

Samantha


Szerencsére nem kellett sokat várnom, hamar kihozták egy bögrében a rendelésemet, majd letették elém az asztalra. Egy apró mosollyal az arcomon bólintottam, mire a manó elviharzott. Köhécseltem egyet, majd beleittam a kávémba. Miután lenyeltem, felnéztem és csak akkor vettem észre, hogy már nem vagyok egyedül, sőt, egy lány le is ült velem szembe, ugyanahhoz az asztalhoz. Mostanában lelankadt a figyelmem, szinte semmit se veszek észre, semmire se tudok tökéletesen összpontosítani. Kezd idegesíteni, de azért remélem hamarosan visszatér a már jól megszokott Alex.
- Helló. Visszaköszöntem, azért egy kis udvariasság még maradt bennem. Újra beleittam a kávémba, most valahogy nem éreztem magamat beszélgetős kedvemben, de majd ahogy alakul. Alig telt egy pár másodperc, az egyik manó ismét megjelent az asztalunknál, kezében két tányérral, rajta pedig az egyik legfinomabb sütivel, a tiramisuval. Hirtelen nem értettem miért is kaptuk a sütit, de mikor a lányra pillantottam, rögtön gyanítottam, hogy ő lehet a ludas a dologban. Letettem a bögrét az asztalra, és szinte már mohón nekiestem a sütinek. Egyik falat után jött a másik, majd egy kicsit leálltam. Ismét a velem szemben ülőre pillantottam, aki már szinte kacérkodóan vigyorgott rám, majd megszólalt. Meglepődtem kérdésén, de úgy döntöttem ideje egy kicsit megváltozni. Itt még senki se ismer, nem tudják milyen vagyok. Lehet, hogyha egy picit máshogy viselkedem mint ahogyan azt megszoktam magamtól, jobb életem lesz itt. Egy kicsit elgondolkoztam ezen, majd mikor visszatértem a jelenbe, ismét köhécseltem egyet, és szóra bírtam magam.
- Attól függ, mire is gondoltál. Mondtam, majd a lányra kacsintottam, és újra bekaptam egy falat sütit. Ha már kaptam, ki kell használnom az alkalmat. Nem biztos, hogy máskor is lesz még ilyen.
Hozzászólásai ebben a témában
Staubach Balázs
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 5. 12:37 | Link

Kis Leonie


-Tényleg. - bólintok egyet és miután a cigarettát beletettem a hamutartóba, majd hajamat odébb tűrve a fülemtől bányászok ki alulról egy apró karikát, ezzel megbontva, vagy inkább megrövidítve a sort. Az apró ékszert a kisasszony elé teszem az asztalra, majd cigarettámat újra magamhoz veszem. Erre mondják, hogy az élet apró örömei, nem de bár? Leonie figyelme ismét a cigarettámra terelődik. Nyakamat megvakarva gondolok vissza arra, hogy mikor fulladtam én utoljára ettől a vacaktól. Mindenki akkor fulladozik tőle a legjobban, amikor először kipróbálja, ez velem sem volt másképp. 16 évesen szívtam először belőle és azóta is aktívan tevékenykedik az életemben, sőt meghatározó szerepet játszik benne. Igaz nem értem hogyan, hiszen én nem kapok idegrohamot, ha nem szívhatom el reggel az indító szálamat, nem lesz balszerencsés napom, ha ne szívok el egész nap egy szálat sem és a világ sem dőlne össze ha abbahagynám, vagy nem szívnám egy napig. Megszokásból csinálom már inkább, na meg azért, hogy legyen mire elszórni a pénzt, bár azt inkább tartogatni kéne. Miközben belehamuzok a tálkába megrázom a fejemet, jelezve Leonienak, hogy nem fenyeget fulladásos halál veszélye ha dohányzom.
-Nem. Csak amikor nem figyelek oda és félre megy a füst. - sosem tudtam megérteni, hogy hogyan tudom néha félre nyelni a füstöt, de ez valószínűleg egy egyedül álló képességem. A családban a nagyapámon kívül én élek egyedül ezzel a szenvedéllyel. Apám legalább ötvenszer a lelkünkre kötötte Laurával, hogy ne hódoljunk a káros szenvedélyeknek, mert ez meg ez lesz és az összes lehetséges lehetőséges felsorolta ami létezik. Laurának majd kiestek a szemei miközben hallgatta, én meg csak ültem és néztem ki a fejemből. Amikor Laura megtudta, hogy dohányzom iszonyatosan nagy patáliát csapott, hogy hogy lehetek ilyen idióta, de azóta már eltelt négy év. Azon lepődne meg most már, ha nem ezzel a kis tartozékkal a kezemben látna. A szálból egy utolsót szívok, majd elnyomom a tálban a többi között és fél szemmel Leoniera sandítok, amikor egy újabb remek ötlettel, vagyis inkább kérdéssel áll elő. Ritkán tudok aludni, akkor is keveset. Valószínűleg orvoshoz kellene járnom, hogy vizsgálják ki szervezetemnek ezt a furcsa szokását, de nem teszem. Minek, hogyha ébren hasznosabban el tudom ütni az időt, mintha aludnék? Mielőtt válaszolhatnék bármit is, a vörös kislány egyből eláraszt az ő alvási szokásainak információival és a legutóbbi rémálmával, mindezt olyan arckifejezéssel, mintha megálmodta volna a világ vége történéseinek teljes lefolyását az extrákkal együtt, majd vörös bozontját megrázza az arcom előtt. Próbálok arcomra némi érzelmet csempészni azáltal, hogy belegondolok milyen rossz is lehet, ha valakinek ezt a szép haját egy nyisszantással el lehetne tüntetni. Nem hatott meg kellőképp így csak egy elhúzott száj a rémálom jutalma.
-Szegény. - felelem végül és visszadőlök a falhoz, mintha alváshoz készülődnék és Leonie igyekezetét aziránt, hogy elaltasson egy halovány mosollyal jutalmazom. Hallgatom kis altató versikét, amitől nem hogy elaludni nem tudnék, de józanul gondolkozni sem. Sosem értettem a gyerek dalokat, még kicsinek sem. Valószínűleg ha a verset elmondanám Leonienak rögtön álomra hajtaná a fejét és föl sem kelne vacsoráig.
-Nem alszom. Ez sajnos kudarcot vallott. Meg nem is vagyok álmos. Én sosem tudok evés után aludni. - teszem hozzá sietve, mielőtt egy újabb káprázatos verssel próbálna meg átvarázsolni engem álomföldre. Az arcom, illetve a szemeim alatti karikák pont arról árulkodhatnak, hogy Balázs roppantul álmos és majd leragadnak a szemei, de nem így van.

-Dúdol a szél, suttog a lomb,
koppan egy kő, az éj hangokat zsong.
Tél szava közelít hűvös lehelettel,
s a fák szivárvány hajukat hullatják el.

Avar takar földillatú álmot,
harmatos pára szitálja a világot.
Csitító dallam ringat édes nyugalomba,
beleszendereg az Élet a hófehér álomba.
- mondom el az egyetlen altatóverset, ami most az eszembe jut, majd fejemben elkezdem számolni a másodperceket, hogy milyen gyorsan alszik el ettől a rövidke verstől a leányzó. Az is lehet, hogy lelkesedésében szavaló versenybe kezd, aminek ő az  egyetlen indulója és biztos győztese, hiszen temérdek verset és történetet ismerhet, míg én ezt az egyet. Ezzel az eggyel próbált meg a nagyanyám mindig elaltatni amikor még gyerek voltam. Laurát azonnal álomba ringatta, míg velem órákat kellett szórakozni, hogy ásítsak legalább egyet. A végére csak lehunytam a szemeimet és úgy tettem mint aki alszik. Életem végéig elhallgattam volna az összes mesét, de nagyanyámon már láttam a  szenvedést, hogy ő alszik el ezektől a meséktől és versektől, úgyhogy hagytam menni aludni. Előrehajolva gyorsan veszek még egy utolsó szem krumplit a tálból és nekiállok a majszolgatásnak, miközben feszült figyelemmel várom a kis vörös lányka reakcióját a versre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 34 35 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint