28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Aki még szeretné zárni évnyitós játékát, november 17-én éjjelig van rá lehetősége! (utána a téma pihenni tér a jövő tanévig)
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: « 1 2 ... 25 ... 33 34 [35] Le | Téma száljai | Témaleírás
Nakahara Daisuke
Diák Levita (H), Művészetis tanonc, Harmadikos diák



offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 26
Írta: 2019. november 1. 12:55 | Link

Carolyne

Izgatottság bugyog fel belsőmben, ahogy a lány vállán áttekintve lebámulok az asztalra helyezett hozzávalókra. Kezeim izzadni kezdenek, ahogy eljut agyamig a tudat, hogy én bizony itt főzni fogok, méghozzá egyedül.  Jól lehet van társaságom, így teljesen nem vagyok magányos, mégis a lány szavaiból kiszűrve, valamit majd a procedúra során egyedül kell majd elvégeznem. Odahaza sokat ügyködtem a konyhába, hisz sokszor akadt olyan, hogy édesanyám késő estig dolgozott, nekem pedig ennem kellett valamit. Persze ilyenkor csak bedugtam a rizsfőzőt aztán csináltam egy kis onigirit, szóval semmi komoly dolgot nem készítettem, ha sütés-főzésről beszélünk. Pláne nem fogtam még hozzá soha ehhez a makaróninak elnevezett étekhez. Csendben pislogok, ahogy ügyelek arra, hogy minden szót leolvassak majd azokat a fejemben értelmezni is tudjam. Bár úgy látszik nagyon izgatott a kis kalandunk miatt, ezt onnan gondolom, hogy legnagyobb balszerencsémre hadarni kezd a lány. Egy ideig sikerül leolvasnom a szavakat ajkairól, de a darált hús után minden egy maszlaggá válik.
Így hát nem tudván, hogy mi legyen a következő lépésem, csak mosolygok a másikra, mikor is az végre befejezi előző monológját, majd ismét felém fordul s ezúttal sokkal nyugodtabb tónusban tárja elém leendő feladataimat.
- Csinálni tészta – jutok végül a konklúzióra, amit egy hatalmas mosollyal írok le a füzetembe ismét. Ha így folytatom, nagyon gyorsan be fog telni a kicsike, az biztos. Fogom, és elejtem a kis füzetet három számmal nagyobb pulóverem zsebébe, majd a tészta keresésére indulok. Nem telik belé sok, mire meg is találom a kis zacskós köretnek valót, aztán pedig csak állok és egyik kezemben a metéltel, teljesen összezavarodottan. Carly azt mondta, hogy főzzem meg, de vajon hogyan? Ehhez kellene még edény és víz is, nem? Így hát leteszem a zacskót, majd újabb beszerző körutam alkalmával összegyűjtöm a még hiányzó dolgokat. Végül felteszem a vizet, majd újfent a lány felé fordulok, hogy elüssem azt az időt, ameddig a víz felforr.
- Te szeretni milánói? Lenni finom? – gondoltam elüthetnénk az időt valamivel, ameddig a  elkészül aminek kell, szóval előkapom ismét a kis kommunikációs szerkezetemet, majd írni kezdek belé, hogy aztán felmutassam a lánynak, miközben abban reménykedek, hogy el tudja olvasni az írásomat.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1950
Írta: 2019. november 1. 20:00 | Link

Annie

éjjeli őrjárat


Tökéletesen jól elfogadnám azt a választ is, sőt a szájösszeszorítás is már egy reakció a számomra, innentől kezdve én már vissza is vonulok a témától, fel sem hoznám többet meg semmi. Viszont úgy tűnik Annienek csupán némi gondolkodási időre van szüksége és válaszol.
Figyelmesen hallgatom, ám nem tudom leplezni az átsuhanó meglepődést az arcomon. Fogalmam sem volt erről, de hát ugye mégis honnan is lehetett volna? Nem sajnálkozom, ilyesminek jelét sem adom, pedig nem lehetett egyszerű neki. Tudni, hogy ki tudja meddig élhet – oké, ez mondjuk mindenkire igaz - , tudni hogy az orvosok szerint már rég nem lenne köztünk. Ami viszont látszik rajtam nagyon az az elismerés. Hogy mindezeket tudva sem adta meg magát a betegségnek, nem törődött bele, hanem küzd és harcol. És él.
- Hát, csak folytasd tovább az orvosok véleményének megcáfolását. Mondjuk úgy 90-100 éves korodig, mert hát … - torpanok meg egy kicsit majd végül úgy döntök, hogy kimondom azt, ami az eszembe jutott. Csak őszintén, nem számít, hogy nem ismerem úgy igazán. Legfeljebb majd kínosan pislogunk a másikra és gyorsan témát váltunk. - … szóval fantasztikus vagy.
Amit amúgy is megteszünk, a finomabbnál finomabb gyümölcsökre terelve a szót. Iszom is tovább a limonádémat, jóízűen hümmögve minden korty után.
- Tényleg? Még soha nem ettél sárgadinnyét? Na, hát akkor majd jövőre ezt orvosoljuk – bólogatok határozottan. Így is finom, de úgy, hát valami isteni. A kérdéseim inkább csak a meglepődés miatt csúsznak ki a számon, hiszen igazából nincsen abban semmi sem, ha az ember nem kóstolta végig a világ összes gyümölcsét, zöldségét, ételét. Sőt, általában nem teszik ugyebár.
- Hát, mert nem hiszem hogy azt szeretnéd hallgatni, ahogy fülig szerelmes kamaszlány módjára áradozom róla meg ilyesmi – mondom egy picit lesütve a szememet. Meg mert picit furcsa Thomasról beszélgetni a lánnyal. A lánnyal, akire féltékeny voltam. Nem sokáig tartott a dolog, csupán éveknek tűnő hosszú percekig és letisztáztuk anno, és azóta se jött elő, egyszer se éreztem magam furcsán vagy kellemetlenül ha Annie neve felmerült. Ám picit mindig is szégyelltem magam ezért a butaságért. Sőt, jelenleg is ezt teszem.
Érthetőek az okok, ami miatt nem a suliban lakik, bár teljesen átérezni nem tudom. Mindig egyedül voltam, még amikor otthon laktam apuékkal, akkor is. És azt gondolná az ember, hogy most, hogy elkerültem onnan boldog vagyok, hogy végre körbevesznek emberek, velem egykorúak, hozzám hasonlóak. És mégsem teljesen. Örülök, de a nap végén visszavonulni a kis saját helyedre, hát az fantasztikus. Talán ha nem az lenne, hogy osztozni kell a szobákon, akkor nem is akarnék elköltözni a kastélyból. De nem így van.
- Jó lehet, hogy ilyen sokan törődnek veled, meg hogy mindig van valaki, akire tudsz számítani – válaszolom végül őszintén. Tényleg az lehet, szerencsés a lány. És pontosan ez az, ami a fejemben van ha meghallom azt a szót, hogy család. Ennek így kell lennie, így kell működnie.  És nagyon jó, hogy az övé ilyen támogató. – Ó, akkor lehet hogy majd néha összefutunk a faluban. De amúgy inkább lakást szeretnék. Tudod, nem csak egy szobát, hanem rendesen mindent, konyhát, fürdőt. Nem lenne újdonság magamról gondoskodni teljesen. És tuti, hogy nem botlok bele senkibe, amint éppen befoglalja a tűzhelyet előlem meg ilyenek. Na meg a sárkányleopárdom sem éppen egyszerű eset – finoman fogalmazva. Nehezen fogad el új embereket körülöttem, árgus szemmel figyel mindenkit, aki szerinte közel merészkedik hozzám. Úgyhogy, jobb a békesség. És bármennyire is ódzkodok attól, hogy felhozzam a dolgot, de sajnos kénytelen leszek.
- Annie, azt ugye tudod, hogy nem lenne szabad ilyenkor itt lenned? – kérdezek rá szomorkásan. Nem akarom megbüntetni, de szó nélkül sem engedhetem el. Amíg kitalálom, hogy mi is legyen addig is megtudakolom, hogy egyáltalán tisztában van-e azzal, hogy szabályt szeg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Carolyne Mysler
Diák Rellon, Elsős diák



offline
RPG hsz: 9
Összes hsz: 13
Írta: 2019. november 4. 21:03 | Link

Love Nakahara Daisuke Love


Mosolyom lemoshatatlan volt, ahogy végig azt figyeltem, hogy a fiú a tésztát keresi majd a lábast.
látszik, hogy néha kicsit tanácstalan, de utána rájön, hogy mi hogyan megy.
Amíg ő a tésztának való vizet rakta fel forrni én a darált húst kezdtem el pirítani.
- Igen nagyon szeretem a Milánóit és nagyon finom is! Anyukám sokat csinált régebben, nagyon sokat főz otthon. Tőle tanultam meg főzni.
Mosolyom csak úgy sugárzott mikor Édesanyámról kezdtem el mesélni, Ő egy csodálatos Asszony, nagyon sokat foglalkozott velünk Apa halála óta, tudom hogy őt is megviselte mégis kitartott mellettünk, ahogy mi is mellette, csodálkozom néha, hogy mennyire is erős.
Ha valaki rá néz, csak egy vékony törékeny boszorkányt lát, de nem is tudják mennyire erős, kitartó és Bátor.
Miközben anyukámon gondolkoztam a húsi szépen megpirult így a paradicsomszószt a szeletelt gombát hozzá adtam, Lassan kész is...Ha anya ezt látná..utoljára nem is tudom mikor főztem
- Mond csak sokat szoktál főzni? Vagy ez most ilyen kivételes alkalom? - fordultam félig a Fiú felé és kíváncsian pislogtam rá a szemüvegem mögül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Igen látok szemüveg nélkül, Se vak nem vagyok és kettős látásom nincs, látom hogy mennyit mutatsz Cheesy
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
offline
RPG hsz: 115
Összes hsz: 254
Írta: 2019. november 5. 11:53 | Link

Laura


Valóban nem jutok szóhoz attól, amit mond, és csak pillogok rá, mint akire sóbálvány átkot küldtek rá, és nem tudom, hogy mit is mondhatnék, mert ennyire szépet nekem még nem mondtak. Jó, ez így ebben a formában nem igaz, mert volt, aki mondott, Denis is, Jason is, Will is, Cath is, csak ez most így Laurától nagyon, sőt elképesztően jól esik.
Az a helyzet, hogy amióta tudom, hogy ő Thomas barátnője, van bennem egy kis megfelelési kényszer az irányába, hiszen a legjobb barátommal egy nagyon szoros köteléket épít ki szépen lassan, én pedig nem akarok se az elefánt lenni, se az, aki miatt elhanyagoltnak érzi magát, vagy akinek a társaságában nem szívesen van. Már nem ismeretlen számomra ez a terep, hiszen én eleve egy családhoz költöztem, ahol házas emberek voltak, ráadásul Norina a második babáját várta. Aztán ott vannak a bátyámék, akiknek gyakorlatilag a kapcsolatuk jó részét, mint szereplő követtem végig. Szóval tudom, hogy működik ez, és most tényleg csak a tudásomra és a külsősként megélt tapasztalataimra tudok hagyatkozni, hiszen én magam nem hiszem, hogy ezt valaha igazán át fogom élni. Nem azért, mert ne lenne kivel, hanem mert saját magamnak állítok gátat. Nem akarok teher lenni még egy ember nyakán, így is néha soknak érzem magam.
- Köszönöm.
Végül csak ennyit tudtam kimondani, csendesen, de nagyon széles mosollyal, és csillogó szemekkel, elpirulva. Látszik rajtam, hogy hálás vagyok neki, amiért ezt mondta. Nem vagyok túl jó a megköszönésben, mindig szörnyen zavarban vagyok, amikor ilyeneket kapok. Pedig a randim után már igazán nem kellene zavarban lennem.
- Nem, soha. Tényleg nem tudom, hogy miért, mert isteni, és szerintem ezt más is szeretné.
Teljes a döbbenetem, mert nagyon finom és biztos vagyok benne, hogy mint gyümölcs, magában is megállja a helyét, lédús és isteni. Szóval nagyon fogom győzködni az otthoniakat, hogy vegyünk, amint szezonja kezdődik. Jól el is raktározom az elmémbe, hogy ne felejtsem el majd mondani, hogy szeretnék majd nyáron enni.
- Szeretem a kamaszos szerelmes történeteket. Az az igazság, hogy meséket írok a szabadidőmben meg fülbevalókat készítek. Csinálok majd neked is!
Lelkesen összedörzsölöm a tenyerem, mert ha valamiben jó vagyok, akkor azok a fülbevalók. Nagyon szeretem őket csinálni, órákat el tudok szöszölni azzal, hogy kitaláljam, annak, akinek csinálom, mi áll jól. Az új hobbim pedig a karkötők, de ott még csak részeredményeim vannak, Denisnek és Jasonnek csináltam egyet-egyet, meg Willnek csinálok most. De még gyakorolnom kell sokat, hogy azt merjem mondani, másnak is csinálnék.
- Na szóval, meséket szoktam írni, és azok is tele van szerelmes történetekkel, szeretem őket.
Persze most még csak a fióknak írok, de azt mondták, hogy meg kéne próbálni a kiadatásukat. Annyira nem hiszek még magamban, hogy ez lelkesítsen, szóval még ellenkezek eléggé rendesen a dolog ellen. A múltkor össze is vesztünk, amikor azt mondtam, hogy ha meghalok, akkor azt csinálnak, amit akarnak. ez persze nem igazán nyerte el a tetszésüket, ami valahogy jogos. De akkor is, jogom van eldönteni, hogy vagyok-e szerintem olyan szinten, hogy azt más is olvashatja, vagy sem.
- Fogalmam sincs, hogy mivel érdemeltem ki.
Tényleg nem. Emlékszem, amikor ideértem, elmentem az első emberhez, akiről tudtam, hogy tudna segíteni, hiszen a patikában dolgozott, de elkergetett, és aurorokat akart hívni rám, én pedig csak bolyongtam, és valahogy pont egy olyan ház előtt fáradtam el, ahol a falu doktora lakik. Mi ez, ha nem csoda? Ilyen véletlenek csak úgy nem történnek. Akkor még dolgom volt, és azt hiszem, még most is van valami dolgom, mert bármennyire is készen álltam arra, hogy a halál elragadjon, végül nem vitt magával. Pedig felkészültem rá, tényleg, nem ellenkeztem, nem könyörögtem, és mégis, eljött a hajnal majd el is múlt, nap nap után következett, és most nem tudom, hogy miért, de még mindig itt vagyok. Még nem végeztem a földön.
- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Én elképzelni sem tudom, hogy milyen lehet egyedül élni. Nagyon felnőttes. Vezetni egy háztartást, befizetni a számlákat, meg mindent magad csinálni. Nagyon bátor vagy, hogy erre vállalkoztál, nagyon remélem, hogy megtalálod azt a helyet, ami megfelelő lesz erre a kalandra.
Egyedül élni! Nem semmi! Én biztos, hogy nem tudnék ennyire bátor lenni. Ő meg, ahogy látom, el is határozott már mindent. Most tudom, hogy vannak eladó meg bérelhető házak is a faluban, megírta az Edictum is, szóval szerintem sikerrel fog járni. A kérdése után felpillantok rá bűnbánó mosollyal, és aprót bólintok is, mint egy rossz gyerek.
- Igen, tudom. Thomas is megbüntetett a múltkor.
Csak én még nem teljesítettem, de lehet ezt ki kellene hagynom a nagy dicsekvésből, így inkább jól be is fogom a lepénylesőmet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nakahara Daisuke
Diák Levita (H), Művészetis tanonc, Harmadikos diák



offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 26
Írta: 2019. november 5. 20:24 | Link

Carolyne

Nézem ahogy a gőz pörgettyűként száll fel a vízben rotyogó tésztából. Ujjaimat az üst fölé tartom és játszadozni kezdek a levegőtömeggel. Kis köröket járok le, néha mintha csak egy bűbájt próbálnék ki pörgetem meg őket a leglehetetlenebb pozícióban, ám a pára melegsége és nedvessége miatt ujjbegyeim hamar úgy kezdenek el kinézni, mintha már egy órája vízben áztatnám őket, így hamar abbahagyom. Azért elraktározom a látványt a fejemben, hisz kifejezetten szép látvány volt ahogy végtagjaimat beborította a gőz. Elég megnyerő munkásosztálynak való gőzgép plakát lenne belőle, az biztos. Bár nálam talán csak egy újabb felvetődő festmény ötlet lesz, ki tudja. Zsebre dugom mancsaimat, majd visszafordulok a lányhoz. Igen, megint elkalandoztam, de nálam megesik az ilyen. Anya szerint a kreativitás tehet róla, hogy az miatt képes vagyok olyan dolgokat is észrevenni, ami másoknak totál természetes avagy egyáltalán nem mozgatja meg a fantáziájukat. Azonban nekem minden olyan, mintha most látnám először. Hálás vagyok azért, hogy legalább ha hallani nem is, de látni látok valamennyit, így próbálok annyi mindent befogadni, amennyit csak tudok. Hátha egyszer már nem lesz rá alkalmam. Ki tudja, az élet nagyon kiszámíthatatlan. Most itt főzök Carly-val, de lehet, hogy a következő pillanatban belebeg ide egy sárkány vagy kitör a zombiapokalipszis. Ezért nagyon fontos, hogy mindent figyeljünk meg, amíg tehetjük. Bár most eléggé ellent mondom a szavaimnak, hisz Carly-ra már egy ideje nem figyelek. Látom, hogy mozognak ajkai, de a szavak valahogy nem formálódnak mondattá az agyamban. Olyan lehet ez, mint mikor valaki csak a zajt hallja, de a valódi beszédet nem.
- Ano... - írom le az "izét" japánul, de gyorsan kapcsolok, hogy rossz nyelv, így már firkantom is át, hogy rendezetlen magyarságommal újabb fázis íródjon be a füzetembe - Szeretni főzni. Főzni sok. Segíteni anyukának. Én lenni sokat egyedül, lenni muszáj főzni - úgy koncentrálok a szavakra, hogy ujjbegyeim elfehérednek a ceruza fogásától, nyelvem pedig minden egyes kanyarított betűnél ki-kikandikál ajkaim közül. Valóban, sokat főztem otthon, s még ha nem is lett a legjobb, anya mindig örült annak, hogy valamilyen meleg étel várta amint hazaért a hosszú és fárasztó műszakjából. Sosem fogom elfelejteni azt a kedves mosolyt, ami ilyenkor arcára kiült. Sajnálom, hogy csak Budanekeresden találtunk megfizethető lakást, így ezt - a bentlakásosság miatt - a szokásomat már csak szünetekben kamatoztathatom újra.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 516
Összes hsz: 1950
Írta: 2019. november 7. 18:40 | Link

Annie

éjjeli őrjárat


Minden bizonnyal eléggé szokatlan, hogy ilyeneket mondok egy lánynak, akit tulajdonképpen nem is ismerek. A festményeknek biztos meg lenne a magyarázatuk rá, például, hogy mivel a barátom egyik kedves ismerőse, ezért én is igyekszek jó viszonyt ápolni vele, mert … hát fogalmam sincs miért. Hiszen csak azért mert ők ketten jóban vannak, nekünk még nem kötelező. Persze az az ideális, ha nem fúj senki senkire, hanem béke és nyugalom van és nem szakad ki tudja hányfelé Thomas. De engem nem ez mozgat. Kedves vagyok Annievel, mert … hát saját maga miatt. Az, hogy jóban vannak Thomasszal az tök jó dolog, nem szeretném, ha ez megváltozna, főleg nem miattam. Igen, tudom, féltékeny voltam a lányra, de az csak egy pillanatnyi butaság volt, teljesen alaptalan, ezt már akkor is éreztem és tudtam, hogy túlreagáltam a dolgot. Összenőve amúgy sem vagyunk a fiúval, meg amúgy is, Thomas mindenkire tud megfelelő mennyiségű időt szánni. Nem hinném, hogy bármelyik ismerőse elhanyagoltnak érezné magát.
Egy aprót biccentek csak jelezve, hogy hallottam ahogy megköszöni, és főleg azért, mert látom, hogy ő sincs oda az ilyen kedves szavakért. Vagyis nem tudja hova tenni őket, zavarba jön tőlük. Ismerős, mintha magamat látnám.
- Miből csinálsz fülbevalót? – kérdezek vissza rögtön érdeklődve. A szerelmes sztorikra nem igazán tudok reagálni, olvastam én is párat, de mindig csak elszomorodtam tőlük. Meg amúgy is, a harmadik után az ember már keni vágja a koreográfiát úgymond. Mint a katasztrófafilmekét is. – És el is lehet olvasni ezeket a meséidet? – lehetséges, hogy Annie más szemszögből, más megvilágosításból írja őket, érdekes lehetne bepillantást nyerni az ő világába. Már ha nem hozom nagyon zavarba megint azzal, hogy kifejezem, hogy elolvasnám szívesen az irományait. Imádok olvasni, még jó hogy elolvasnám.
Hümmögök csupán egyet, hiszen ha ő nem tudja mivel érdemelte ki, és zavarba jön attól, ha én pozitív véleményt alkotok – márpedig zavarba jönne most is - , akkor inkább jobb meg sem szólalni. Mellesleg a véletlenek azok, amikben egyáltalán nem hiszek. Minden valamilyen okkal történik, pont akkor, pont úgy. Nem próbálom meg kibogozni, hogy ugyan miért, nem is tudnám szerintem, és csak a fejem fájdulna meg. Na meg, hol van nekem arra időm, hogy ezeken agyaljak?!
- Nem újdonság ezeket csinálni, fogalmazzunk így. Annyi, hogy a pénzt nem én kerestem meg rá eddig, a többi az viszont stimmelt. Nem nagy bátorság hát megint ugyanezt csinálni. De amúgy meg, nem leszek egyedül. A mindenlében kanál macsekom is jön velem, mellette pedig nem lehet unatkozni – árulom el neki vigyorogva. Nem tartom magam bátornak emiatt, és igen, elhatároztam. Megszoktam már, hogy egyedül oldok meg mindent, így sajnos sokszor van az, hogy ha van egy probléma akkor én azonnal elkezdek megoldást keresgélni rá, ahelyett, hogy például az első pillanattól kezdve megosszam az egészet valakivel, amivel lekerülne pár kövecske a vállamról.
Most viszont csak nem akar enyhülni az a súly, főleg, ahogy kiderül, hogy Annie tisztában van azzal, hogy szabályt szeg. Sóhajtok egy nagyot, aztán picit elkerekedik a szemem, ahogy eljut a tudatomig, hogy büntit is kapott, méghozzá Thomastól.
- Ne haragudj, de … én is meg foglak – prefektusok gyöngye vagyok, bocsánatot kérek azért, mert büntetőmunkára fogom a lányt. Ez a dolgom! És mégis én érzem magam vacakul azért, mert megteszem. Még mielőtt azonban még tovább növelném a lelkiismeret furdalásomat eszembe jut egy egész jónak tűnő megoldás. – Hm, arra gondoltam, hogy nem kéne szegény manókra hagyni az elmosogatást, így is dolgoznak éppen eleget. Szóval ha belaktál teljesen, és kifújtad magad, akkor besegíthetnél nekik, varázslat nélkül. Itt maradok veled, segítek ööö edényt szárítani – kérdőn nézek a lányra, ugyanis bármilyen hihetetlen, de tényleg érdekel, hogy megfelel-e ez neki. És vajon leesik-e neki, hogy bár megbüntetem, de tulajdonképpen segítek is neki és együtt csináljuk?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Carolyne Mysler
Diák Rellon, Elsős diák



offline
RPG hsz: 9
Összes hsz: 13
Írta: 2019. november 10. 20:57 | Link

  Love Nakahara Daisuke Love


Lassan a hús is jóra pirult,nekem közben testvéreimen járt az agyam, olyan rég láttam őket..lassan haza kellene látogatnom...Már nagyon hiányzik a családom.
- Sokat voltál egyedül? A szüleid nagyon sokat dolgoztak? - kíváncsian tekintettem a fiúra. - Vagy esetleg nincs tesód?
Ahogy rá kérdeztem azonnal a saját családom képe reppent fel szemeim elé.
Az a bizonyos kép ami a szobámban van az ágyam mellet. Rajta van Apa,Anya,Dante és Vergil és Én a kezemben Cicámmal Maya-val.
Ez a kép nagyon régi. Még Maya nagyon Pici volt, és mi is fiatalabbak voltunk. Én vagyok a legfiatalabb, Csak percek kérdése hiszen 3-as ikrek vagyunk.
- Tudod Mióta édesapám elhunyt, 4-en maradtunk, Anya és a két ikerbátyám, nagyon sokat segítettem édesanyukámnak Főzni a fiúkra,így nagyon sokat főztem. -néztem szemeibe miközben meséltem, sose meséltem senkinek ilyet magamtól, de benne megbízom.
Igazából, elég kevesen tudják, hogy van két ikerbátyám, nagyon hasonlítunk egymásra, a különbség az, hogy a bátyáimnak fehér a haja, Én csupán befestettem barnára, bár már hiányzik egy pöppet, ki tudja, lehet következőnek hagyom lenőni..
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Igen látok szemüveg nélkül, Se vak nem vagyok és kettős látásom nincs, látom hogy mennyit mutatsz Cheesy
Nakahara Daisuke
Diák Levita (H), Művészetis tanonc, Harmadikos diák



offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 26
Írta: 2019. november 12. 10:51 | Link

Carolyne

Teljesen meg is felejtkezem arról, hogy a tésztát felraktam főni, s ha Carolyne nem pillant rá az általa patronált húsra, én sem veszem észre, hogy a lábasomból a víz lávaként bugyog ki. Ijedten kapok fejemhez, hirtelen felindulásból pedig még a fazék fülét is megfogom. Abban igazat mondtam, hogy sokat főztem a közelmúltban, azonban azt az aprócska részletet elfelejtettem megemlíteni, hogy abszolúte katasztrófa vagyok ezen a téren. Leégetett ételek, tönkrement lábasok és még sok szép más van a repertoáromban, melyeket talán a lány is megcsodálhat nemsokára.
Fájdalmasan szisszenek fel, nem kell ahhoz zseninek lenni, hogy rájöjjön az ember, hogy rosszat cselekedtem. Ám ekkor már késő, az ujjaimba nyilalló fájdalom hatol, én pedig amilyen gyorsan csak tudom, ellököm magamtól, ami a kezeim közt van. Ugyan az edény nem borul ki, de sikerül épp annyira eltaszítanom, hogy a tűzről lekerüljön. Így a metélt megmenekül. Persze attól még a kezem fáj, akármennyi ideig is tartom a hideg víz alá. Bár a fájdalom alábbhagyott, a kellemetlen találkozásnak így is megmarad a nyoma, vörös ujjaimon. Na most aztán szépen bemutatkoztam Carly-nak. Annyi szerencsém azonban akad a mai napban, hogy még képes vagyok leolvasni a az utolsó kérdést a szájáról.
- Lenni nővér, Junko. Én szeretni ő nagyon. Anyuka lenni, apuka nem, így csinálni sok minden együtt - fogom még ép ujjacskáim közé a ceruzát, miközben sérült bal kezemet a pulóverem ujjába rejtem. Majd később meglátogatom vele a Gyógyítót.
- Ikerbáty? - Szemeim felcsillannak, ahogy elhajolok a pultra helyezett könyvecskémtől. Mindig is szerettem volna egy olyan tesót, aki úgy néz ki, mint én. Bár persze itt annak a veszélye is fennáll, hogy esetleg ő is azzal a hibával születik, mint én, ezt pedig senkinek nem kívánnám. Lehetne arra gondolni, hogy legalább akkor lenne valaki, aki megértene, de nem, nem szeretném senkitől sem elvenni a hallás örömét.  
Utoljára módosította:Nakahara Daisuke, 2019. november 12. 10:52 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 25 ... 33 34 [35] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint